2013. május 12., vasárnap

Ünnepi Könyvhét- Várható megjelenések 2.

Agave Könyvek


László Zoltán: Egyszervolt
"A hatvani születésű, ám régóta Budapesten élő László Zoltán nem új szerző: az 1990-es évek legvége óta jelennek meg írásai, a 2000-es években pedig négy regénye is napvilágot látott a sci-fi és urban fantasy zsánerein belül. A Könyvhéten érkező Egyszervolt az eddigi legkiforrottabb, legambíciózusabb műve: a magyar népmesék ismert figurái elevenednek meg napjaink Budapestjében egy lebilincselően izgalmas történetben. Többek közt iratmániás hétfejű sárkányok, parlamenti képviselőket manipuláló óriások és a rettenetes kis gömböc jelenik meg egyik napról a másikra egy patológiai osztályon dolgozó fiatal férfi életében, aki emiatt ködös múltja és gyermekkora felfedezésére indul, a kalandját ráadásul tudományos fantasztikus utalások és legalább két potenciális barátnő kíséri."





Scott Turow: Ártatlan
"A márciusban kiadott Ártatlanságra ítélve után Scott Turow a regény közvetlen folytatásában, húsz évvel az eredeti történet után tér vissza Rusty Sabich-hez, Kindle megyébe. Két évtizede Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabich-et, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett.
A jelenben a hatvan éves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított. Újra összefog hát karizmatikus védőügyvédjével, Sandy Sternnel, hogy a fiát, Natet meggyőzze ártatlanságáról. De vajon mit titkol előlük a fiú? Bombasztikus tárgyalás veszi kezdetét, melynek során nemcsak napvilágra kerül minden hazugság, féltékenység, bosszúvágy és az emberi lélek legsötétebb oldala, hanem Rusty Sabich és Tommy Molto egyszer s mindenkorra pontot tehet az igazság nevében vívott küzdelmére.
Scott Turow 2010-es regénye méltó folytatása az 1986-ban írt első résznek: bírósági jelenetei, szereplői és a jellemábrázolás a jogi krimik csúcsára helyezik az Ártatlant."


M. C. Scott: Róma - a király eljövetele
"A Róma-sorozat 2. része
Kr. u. 65: Sebastos Pantera, Néró császár kéme, mindennél veszélyesebb küldetést vállal. Magányos vadászként, alig néhány emberben bízva kell felkutatnia és a szigorú igazságszolgáltatás elé állítania a Római Birodalom legveszedelmesebb emberét. Az ellenfele nem más, mint Szaulosz, akinek lelkét személyes természetű gyűlölködések és hamis hitek gyötrik. Szaulosz, aki most egy egész római provincia elpusztítását tűzi ki célul. A rendkívül éles elméjű, irgalmat nem ismerő embert egyedül a teljes győzelemről elképzelt víziója vezérli - nem törődve azzal, hogy hány ember halálát, és mekkora pusztítást hozna magával egy ilyen hadjárat. Kettejük között áll a berber Iksahra, a vadász. Szépséges és halálosan veszélyes nő, akinek el kell döntenie, ki mellé álljon, ha meg akarja bosszulni az apja halálát. A véres harcot egy királyi város palotája és egy sivatagi sziklaerőd falai között kell megvívni a két embernek, akik mindent megnyerhetnek -- és egy királyságot veszíthetnek el...
M. C. Scott Róma-sorozatának a második része ugyanazokat az izgalmakat, fergeteges akciójeleneteket és okosan felépített történetet ígéri, mint A római kém."


John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
"50. évfordulós ünnepi kiadás
Amikor Alec Leames utolsó ügynökét is megölik Kelet-Németországban, a kémet visszahívják Londonba. Leames úgy hiszi, annyi hosszú, sötét és jeges év után végre bejöhet a hidegről. Ám Kontroll, a brit hírszerzés feje mindenáron térdre akarja kényszeríteni a kelet-német kémszervezetet. Terve megvalósításához Leames-re van szüksége, a kémre, akit még egyszer, utoljára visszaküld a hidegbe... John le Carré regényét világszerte a kortárs angol irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásaként tartják nyilván. A kiadó a regényt megjelenése 50. évfordulója alkalmából Falvay Mihály klasszikus fordításában adja közre ismét. A kötet ezen felül tartalmazza még a szerző két új írását is: az egyiket a nagy sikerű film létrejötte kapcsán írta, a másikat pedig annak alkalmából, hogy a regény fél évszázada jelent meg és vált a műfaj talán legnagyobb klasszikusává."



Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó 
"Az Anita Blake-sorozat 19. része
Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban - már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró -, amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját. Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése