2014. február 26., szerda

"Waiting On" Wednesday (92.)- Várólistára ...

február 26, 2014 4 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Nem rég fejeztem be Az ajánlatot, amit nagyon szerettem ám olvasni. ;o) Kellemes volt, könnyed, romantikus, aranyos. Hamarosan pedig jön a folytatása!

Várható megjelenése: április 14.
Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó
"Az Aidan árulását követő hetekben Emma minden tőle telhetőt megtesz, hogy továbblépjen. Figyelmen kívül hagyja a férfi számtalan üzenetét, a virágokat, mert nem biztos benne, hogy szeretné, ha Aidan visszahódítaná. Ám Aidan nem adja fel harc nélkül - legalábbis addig semmiképpen, míg Emma nem engedi, hogy fellebbentse a fátylat a múltjáról, arról az eseményről, amely miatt retteg az elköteleződéstől.
A sors azonban közbeszól: a koraszülés veszélye miatt Emma szigorú ágynyugalomra kényszerül két hétre. Aidan meglepő javaslattal áll elő: mivel be akarja bizonyítani, hogy szereti Emmát és születendő gyermeküket, és kész kötelezettséget vállalni, szabadságot vesz ki, hogy gondoskodhasson a lányról. Emma vonakodva beleegyezik, bár magában megesküszik, hogy távolságtartó lesz.
Noha meghatja Aidan figyelmessége és szeretetteljes gyengédsége, elbizonytalanodik, amikor a sürgősségi osztály orvosa, Alpesh "Pesh" Nadeen udvarolni kezd neki. Peshben megvan minden, amire Emma vágyik egy férfiban: sikeres, stabil, kész megállapodni, vállalni a férj és az apa szerepét. Szeretné elnyerni Emma szívét, ám a lány nem biztos benne, hogy képes nekiadni.
Mert lehetséges, hogy a szíve még mindig azé a férfié, aki összetörte azt - azé, aki oly kétségbeesetten próbálja visszahódítani."

4. blogszülinapi nyereményjáték 1.

február 26, 2014 2 Hozzászólás
És akkor vegye kezdetét ezzel a bejegyzéssel, a 4 hétig tartó nyereményjáték sorozat! :o) Gondolom nagyon kíváncsiak vagytok az első nyereménykönyvre, íme:

Egy szerencsés nyertes megnyerheti, a Magyar Könyvek Viadalán, Az év ifjúsági könyve 2013-ban kategóriájának 3. helyezetét, a D.A.C.-ot, köszönhetően a Manó Könyvek felajánlásának!
Fülszöveg: Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül...lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások D.A.C.! 
Ahhoz, hogy megnyerhesd az 1 példányt, nincs más dolgod, mint a Rafflecopter dobozt "kitölteni"!

Határidő: a doboz lejártának időpontja
Sorsolás: március 6.
A nyereményjátékról további információt ITT olvashattok! Kérlek titeket, hogy olvassátok el ezt is, mert sok fontos információt tartalmaz a játékról!
a Rafflecopter giveaway

A Kiadó hivatalos oldala megtalálható ITT, és látogassatok el a Facebook, valamint a tumblr és a Twitter oldalukra is!

+1

Ha szeretnél magadnak esélyt adni a 4. nyereményjátékban a nyereménykönyv megnyeréséhez, akkor ennek most van itt a lehetősége! Ismétlem, a +1 feladat végrehajtásával, nem a D.A.C. megnyerésére nő meg az esélyed, hanem a 4. nyereménykönyvre, melynek egyelőre a kiléte még titok!

A feladat: a Kérdezz! Felelek! rovatomhoz, tegyél fel olyan kérdéseket, melyek a bloghoz, az olvasási szokásaimhoz kötődnek! ITT találjátok az eddigi ilyen bejegyzéseimet. 

Szabályok:
- 1 e-mail címről, akárhány kérdés feltehető. Amennyit küldesz, annyiszor fog a neved szerepelni majd a sorsoláskor.
- A kérdéseknek különállóaknak kell lenniük, vagyis nem lehet ugyanazt a kérdést 88X leírni, vagy ugyanazt, csak kicsit másképp! Mindegyik kérdés értelme más legyen, ne ismételd magadat, és olyat ne kérdezz, amiről már írtam!
- Csak azokat a kérdéseket veszem figyelembe, melyek a fenti kritériumoknak megfelelnek!

A feladat teljesítése: küldjétek el e-mailben a kérdésiteket az alábbi címre!
A Tárgyhoz írjátok be: Kérdezz! Felelek!
Jelentkezési határidő: március 5. 24:00

4. blogszülinap

február 26, 2014 8 Hozzászólás
Statisztika (2013. feb.26.- 2014. feb.25.):
143. 881 oldalmegtekintés
76. 226 látogató
48. 260 teljesen egyedi látogató
2013. július 4. legtöbb letöltés
 2013. december 24. legkevesebb letöltés
224 rendszeres olvasó
615 FB like-oló

Tudom, unalmas leszek már, de akkor is csak azt tudom írni: hihetetlen, hogy 4 éves lett a blog!
Szeretek vele szórakozni, sablonokkal piszmogni, ezt-azt átállítani, és ami a legfontosabb: szeretem leírni az olvasmányaimmal kapcsolatban az élményeimet. Tudom, hogy van amikor ez jobban sikerül, máskor gyengébben, de olyan számomra a blog, mintha a második gyerekem lenne. Szeretek vele foglalkozni, időt szánni rá, és szeretem, jó érzés látni, hogy sokan látogatjátok rendszeresen, várjátok a friss bejegyzéseket. Nagyon örülök annak, amikor kommenteltek, megosszátok a saját véleményeiteket, gondolataitokat, annak meg pláne, amikor visszatértek és bekommenteltek egy bejegyzés alá, hogy időközben ti is elolvastátok, és nektek mi volt a véleményetek róla. Arról nem is szólva, hogy tud repesni pöttöm szívem ;o) amikor azt írjátok, hogy a bejegyzésem hatására olvastátok el az adott könyvet és nektek is tetszett. (Olyan nem nagyon volt még, hogy negatívat írtam egy könyvről és amiatt olvastátok el, vagy legalábbis ilyen visszajelzésre nem emlékszem.)
Egy szónak is száz a vége: szeretem a blogomat, és köszönöm nektek, hogy ebben az évben is itt voltatok, jöttetek, olvastatok, kommenteltetek, és nagyon remélem, hogy a következő évben is velem lesztek majd! :o)

Most pedig jöjjön a szokásos statisztika. Mivel a Google Analytics-ben hónapokkal ezelőtt valami hülye változás történt, és semmit se találok, így idén nem tudok olyan adatokkal jönni, mint eddig.

2013. február 26.- 2014. február 25.
Tavaly 164 könyvről írtam, idén, ha jól számoltam 159-ről.
(Egyes könyveket több kategórába is betettem, ha több műfajt is hangsúlyosnak éreztem.)
Gyermekirodalom: 24
YA: 30
NA: 17
Erotikus: 26
Romantikus: 50
Szépirodalom: 7
Disztópia, posztapokaliptikus: 3
Életmód, nevelés, stb.: 11
Fantasy: 13
Szórakoztató irodalom: 11
Történelmi regény: 23
Novella: 4
Krimi/thriller: 8
Képregény: 3
Chick-lit: 1
Sci-fi: 2

Jól mutatják a fentiek, hogy míg tavaly a gyermekirodalom nyert, idén legtöbbször romantikus regényekről írtam. Nyilván, ebben nagy szerepe volt a nyáron betörő romantikus-erotikus, és a berobbanó new adult láznak is.
Ami még érdekes lehet, hogy tavalyhoz képest, egy paranormális romantikus regényt se olvastam! Helyette bejött a new adult, valamint képregényekről és novellákról is írtam.
Igyekszem a hazai szerzőket se elfelejteni, de idén 5 könyvvel kevesebbet olvastam hazai szerzőktől, ráadásul ennek a 35 könyvnek jelentős része gyermekirodalom volt.

Ha a blog életét nézem az elmúlt évben, túl nagy változás nem történt.
3 új rovata lett az oldalnak, a Kitekintő, melyben itthon még nem megjelent könyveket mutatok be; az Új sorozat magyarul, melyben értelemszerűen azokat a sorozatokat mutatom be röviden, amik friss megjelenésűek itthon, vagy még csak várható az első rész megjelenése; és a Várható a megjelenésük magyarul is, melyben listaszerűen azokat a könyveket mutatom be, melyeknek a jogait már megvették, de még nem jelentek meg magyarul.

Természetesen nyereményjátékok is voltak, méghozzá 9 könyvet nyerhettetek.
A 3. blogszülinap alkalmából sorsoltam ki a Csodák korát, Kilencet és a Hívogat a fényt, mely utóbbi az írónő felajánlása volt.
Gyereknap alkalmából, két Barátnőm, Bori füzetecske került sorsolásra.
Az Idő Urából is sorsoltam 1 példányt.
A Maxim Könyvkiadó jóvoltából megnyerhettétek a Veszedelmes sorscsapást, valamint Karácsonykor szintén a Maxim és az Athenaeum Kiadó jóvoltából a Ha az enyém lennélt és a Csontszüretet.

Ma pedig 4 héten át tartó nyereményjáték sorozat veszi kezdetét, 4 szuper könyvért! Nem árulom el előre, hogy mik lesznek azok, de bízom abban, hogy örülni fogtok majd a nyereményeknek, melyeket maguk a szerzők, a könyvkiadó, és én ajánlottunk fel az oldal születésnapjának a megünneplésére. ;o)
Kezdés hamarosan!

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben az évben, remélem jövőre is így tesztek majd! :o)

2014. február 23., vasárnap

4. blogszülinapi nyereményjáték- Ismertető

február 23, 2014 2 Hozzászólás
Öregszik a blog, Szerdán a 4. születésnapját ünnepelhetjük majd, ennek örömére pedig 4 héten át tartó nyereményjáték sorozat veszi majd kezdetét, 4 nyereménykönyvért. :o)
Ebben a bejegyzésben a szabályokat, a tudnivalókat szeretném ismertetni.

A nyereményjátékról

4 héten keresztül, minden héten, 1-1 nyereményjáték fog futni. Jelentkezni csak a megadott időintervallumban lehet, a feltételeket teljesítve!

1. nyereményjáték
február 26. - március 5. 24:00
Sorsolás: március 6.
2. nyereményjáték
március 7.- 14. 24:00
Sorsolás: március 15.
3. nyereményjáték
március 16.- 23. 24:00
Sorsolás: március 24.
4. nyereményjáték
március 25.- április 1. 24:00
Sorsolás: április 2. 

Az adott nyereménykönyv az adott bejegyzésben fog kiderülni, előre nem árulom el, hogy mi lesz az, de tuti örülni fogtok. ;o)

Az első 3 nyereményjáték során, a játékban való részvétel, a Rafflecopter doboz megfelelő "kitöltése" lesz. Az adott szerzőt/ kiadót és a blog FB-s oldalát lehet követni a játékban való részvételhez. 

DE! Minden játéknál lesz egy +1 feladat. 
A 4. nyereményjátékban csak azoknak a neve fog szerepelni a sorsoláskor, akik legalább az egyik +1 feladatot helyesen teljesítették. Vagyis a +1 feladat megoldásával, nem az adott könyv elnyeréséhez nő meg az esélyed, hanem a 4. könyvért. Méghozzá a dolog úgy fog működni, hogy lesz 2 olyan feladat majd, amikor korlátlan számban lehet 1 e-mail címről megoldásokat küldeni, ezekkel növelve a nyerési esélyt.
Összegezve: a 4 db +1 játékból, 2 olyan lesz, melyben ha minél több megoldást küldesz, a neved annyiszor fog a kalapban szerepelni. Ha 1 megoldást küldesz, akkor 1X, ha 88-at, akkor 88X. De ez csak 2 db +1 játékra vonatkozik majd! A másik 2 db +1 játékhoz csak 1-1 megfejtést lehet küldeni!
Illusztrációval bemutatva:


Kérdések és válaszok

Az első 3 könyvet csak a Rafflecopter dobozban feliratkozva lehet majd megnyerni?
Igen.

A 4. könyvet pedig a +1 feladatok elvégzésével?
Igen.

A 4. könyvnél lesz Rafflecopter doboz?
Nem.

Az első nyereményjátéknál levő +1 feladat teljesítésével, az első nyereménykönyv megnyerésére nő az esélyem?
Nem. A +1-ek elküldésével, csak a 4. nyereménykönyv elnyeréséhez nő az esélyed.

Az első +1-nél akárhány "megoldást" küldhetek majd, míg a másodiknál csak 1-et?
Igen. Az első és a negyedik +1 feladat olyan lesz, hogy több "megoldást" tudsz küldeni, és akárhányat küldesz, annyiszor fog bekerülni a neved a sorsoláskor. A második és a harmadik nyereménykönyvnél levő +1-nél viszont, a feladat olyan lesz, hogy csak 1-1 helyes megoldás létezik majd.

Ha csak 1 db +1-et teljesítek, akkor is részt vehetek a 4. nyeremény sorsolásakor?
Igen, de ebben az esetben a neved csak 1X fog szerepelni.

Szabályok a fentieken kívül

  • A nyereményjátékban csak a 14. életévét betöltött személy vehet részt!
  • Csak Magyarországon belüli postacímre postázzuk a nyereményt!
  • A sorsolás után e-mailben megkeresem a nyertest, de amennyiben 14 napon belül nem reagál a megkeresésemre, új sorsolást hajtok végre!
  • Az első 3 nyereménykönyv esetében a szerző/kiadó fogja postázni a nyereménykönyvet, a negyedik esetében én!
  • Természetesen az adatokat bizalmasan kezelem, harmadik félnek nem adom ki, kivéve a nyertes esetében, hisz akkor a szerzőnek/kiadónak meg kell adnom a postacímét a postázás végett!
  • Valamint a nyertes nevét, egy bejegyzésben itt is közzéteszem!

Ha kérdésetek van, tegyétek fel itt, vagy e-mailben!

Figyeljétek Szerdán a blogot! 
A március a nyereményjátékok hónapja lesz! ;o)


2014. február 22., szombat

Ti kérdeztétek: Mi volt a legdurvább könyvélményed?

február 22, 2014 0 Hozzászólás
EBBEN a bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, és igyekszem minden hétvégén válaszolni egyre.

Kérdezz! Felelek! (50.)

Sokszor, amikor egy leg-leg kérdésre kell választ adnom, nem jön spontán a válasz, hanem agyalni szoktam, hogy mely könyv is legyen a kiválasztott. Ezen a válaszon viszont egyáltalán nem agyaltam, elolvastam, és már jött is, határozottan, meginghatatlanul.

Mi volt a legdurvább könyvélményed (legdurvább alatt azt értem, hogy ami hetekig nyomasztott, rosszat álmodtál róla, borzongtál tőle, vagy épp hányingered volt stb.)?

Egyértelműen ebben a kérdésben Gabrielle Wittkop: A nekrofil c. könyve győzött. Még írni is alig tudok róla, pedig nem most olvastam, de amiről szólt, uh b*sszus. :oS
Miért is olvastam el anno? Nos, bevallom, totál másra számítottam, mint amivel aztán szembesültem az oldalakon. Undorító, gyomorforgató, felháborító, morbid volt, DE egyszerűen mindezek ellenére, nem tudtam abbahagyni az olvasását. Sokkoló volt, feldolgozhatatlan az egész, de akkor is tudni akartam, hogy mi lesz a vége, és meg akartam érteni, hogy a fenébe tud ilyen témáról írni egy nő (na nem mintha férfitól elfogadhatóbb lenne, de akkor is).
Csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak tudom "ajánlani". Jobban mondva senkinek se ajánlom, de csak azok essenek neki, akikre a fentiek valamilyen szinten igazak!

Köszönöm annak, aki a kérdést feltette! :o)
Várom a további kérdéseket ITT! ;o)

2014. február 21., péntek

Margóra: J. C. Reed- Uralkodjon feletted a vágy!

február 21, 2014 0 Hozzászólás
A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.

Eredeti címe: Surrender Your Love (2013.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 302
Sorozat: Vágy-sorozat #1
Ára: 3499
Forrás: kölcsön kapott
Fülszöveg: Brook Stewart, a csinos New York-i ingatlanügynök nem vágyik komoly kapcsolatra. Amikor azonban új főnökében ráismer arra a férfira, akit nemrégiben egy éjjel hazavitt magával a bárból, sok minden megváltozik körülötte. Jett Mayfield ugyanis veszedelmesen jóképű és magabiztos férfi, zavarba ejtően figyelmes, kedves és odaadó. Amikor pedig elviszi Brookot magával Olaszországba egy üzleti útra, az ott töltött napok óhatatlanul is mézeshetekké válnak.
De vajon valóban csak az érzelmi gazdagodás motiválja a férfit, vagy vonzalmát egyéb is mozgatja? Az érzelmek ereje fölülírhatja-e az üzleti világ törvényeit? Van-e jövője a szerelemnek a megismert múlt árnyékában?
A váratlan fordulatokban bővelkedő, nagy sikerű Vágy sorozat első kötetében J. C. Reed választ ad minden izgalmas kérdésre.

A véleményem tömören:

kattintásra megnő!

2014. február 20., csütörtök

Katie Ashley: Az ajánlat

február 20, 2014 10 Hozzászólás

Az ajánlat #1

Nem gondoltam volna, hogy Az ajánlat ilyen jó kis sztori lesz -mint amilyen lett-, bár Timi annyira ajánlgatta, hogy sejthettem volna, nagyot nem tévedhet vele kapcsolatban. ;o)

No de akkor nézzük a történetet, remélem sikerül úgy megfogalmaznom a bejegyzést, hogy érezzék azok az olvasók, akik szeretik a könnyed, romantikus sztorikat, hogy Az ajánlattal próbát kéne tenniük! :oP

Emma Harrison közeledik a 30. születésnapja felé. Tündéri egy nő, szeretnivaló, aranyos, bájos, szép, igazából nem is értem, hogy miért nem talál magának valakit, miért dönt úgy 30 évesen, hogy spermadonortól szeretne gyereket? Ez a kérdés végig ott motoszkált bennem, és tényleg nem értem, hogy 30 évesen miért dönt valaki a donor mellett ahelyett, hogy inkább próbálná megtalálni azt az embert, akivel családot tudnának alapítani. Persze-persze, volt itt kitérés a biológiai órára, de azért ismerjük már el, hogy 30 évesen még nem épp abban a fázisban van egy nő, hogy kezd kifutni az időből. Elhiszem, hogy nagyon vágyott az anyaságra, én is 29 éves vagyok, van egy gyerkőcöm, értem én, de ha nem így lenne, kétlem, hogy inkább donortól akarnék teherbe esni. ;o)
Aidan Fitzgerald 32 éves, frissen megválasztott alelnök a cégénél. Szexi, gazdag, ráadásul meg van áldva 4 nővérrel, egy rakás unokaöccsel, és akármennyire is próbálja titkolni, de családcentrikus a pasi.
A dolgok úgy alakulnak, hogy Aidan megtudja Emma donoros tervét, és ajánlatot tesz neki. Felajánlja, hogy segít teherbe esni neki, de a feltétele az, hogy a gyereknek természetes úton kell megfogannia. Igen, vagyis le kell feküdniük. :oP Emma kicsit tipródik, na de nagy a gyerek utáni vágy, Aidan amúgy se rossz pasi, ezért belemegy a dologba. Igen ám, de aztán elkezdenek egyre jobban kötődni egymáshoz, és mint ahogy számítani lehet rá, a pasi beparázik. ...

Jó, rendben, elismerem, hogy így röviden a történet ismerős lehet, meg semmi extra, ráadásul el lehet azon agyalni, hogy tényleg normális-e valaki, ha belemegy ilyenbe, meg spermadonor 30 évesen, stb., értem én, de tekintsünk el ettől és akkor érezni fogjuk, hogy jó kis történet ez. ;o) Persze vannak benne furcsaságok, mint pl.
- lemondja a pasi a megbeszélését, mert kiderül, hogy Emmának épp ovulációja van, és ezért meglátogatja az irodájában. A megbeszélés lemondva, dolog elvégeztetve 10 perc alatt, aztán mégis elindul utána azonnal a LEMONDOTT megbeszélésre? Hogy is van akkor?
- Emma először jár az "apósa" házában, rátör a hányinger és kirohan a fürdőszobába. Honnan tudta, hogy hol van a fürdőszoba, ha előtte nem mutatták meg neki?
Szóval vannak benne érdekes dolgok, de mindezektől függetlenül, én imádtam ezt a sztorit! Szimpatikusak voltak a szereplők -főleg Emma-, tetszett, ahogy szép fokozatosan elkezdtek köztük kialakulni az érzelmek, és bár Aidan elszúrja a dolgokat, bízom abban, hogy a folytatásban sikerül majd mindent jóvá tennie. ;o)
A romantika és az erotika is a helyén van, szerintem a kellő egyensúlyt megtalálta az írónő.

Ja, és tanultam egy új kifejezést, figyeljétek csak!:

"– És hányszor élveztél el?
[... ]
– Oké, akkor jó. Négyszer… Nem, várj, ötször. Egyszer a zuhanyzóban is.
[... ]

– Em, ez fan-baszottul-tasztikus!
– Csak te vagy képes arra, hogy orgazmusoknak tapsolj.
– Nem tehetek róla! Annyira boldog vagyok miattad!

Micsoda barátnő! :oP

Romantikus lelkületű olvasók, ki ne hagyják!
______________
Eredeti címe: The Proposition (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 332
Sorozat: Az ajánlat #1
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem: 


kép forrása

2014. február 19., szerda

"Waiting On" Wednesday (91.)- Várólistára ...

február 19, 2014 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Azonnal megfogott a könyv fülszövege, szerelem volt első olvasásra. Egyből beugrott, hogy nem rég olvastam egy amerikai esetről, melyben a szituáció hasonló volt. A kismamát gépekkel tartották életben a terhessége 23. hetéig, mert az anyuka menthetetlen volt, de a jog szerint a kezelőorvos dönt arról, hogy ebben az esetben életben kell-e tartani az édesanyát, avagy sem. És ilyenkor jön a magzatnak az élethez való joga. Időközben kiderült, hogy a kicsi súlyos egészségügyi rendellenességekkel rendelkezik. Agykárosodott, és olyan testi deformálódása van, mely miatt a nemét is képtelenség volt megállapítani. Az ügy bíróság elé került, mert az édesapa, az anyuka szülei, a gépek leállítását szerették volna. Végül a bíróság döntött, és a terhesség 23. hetében lekapcsolták a gépeket.

Biztos vagyok abban, hogy ez a könyv is nagyon komoly kérdéseket fog boncolgatni.

Várható megjelenése: feb. 25.
Kiadja: Pioneer Books
"Szerelemből tragédia. Tragédiából remény.
Egy férfi és egy nő. Gyerekkoruk óta ismerik egymást. Matt kétéves, amikor először a karjában tartja az újszülött Elle-t, tizenhét, amikor csillaghullás idején először megcsókolja, és harminchárom, amikor feleségül veszi. Mindenük megvan, amire vágyhatnak. Csak egyetlen űr tátong az életükben, a közös gyerek hiánya.
Ám egy ártatlan baleset mindent megváltoztat. Elle kómába esik, és a végakarata alapján nem szabad gépekkel életben tartani. Egy csoda mégis felülír mindent. Kiderül ugyanis, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Vajon mi az erősebb? A jog, amelyre Matt anyja (aki egyben Elle keresztanyja is), Linney hivatkozik? Vagy az új élet reménye?
Az érzések mellett a jogászok is egymásnak feszülnek. A tét: élet vagy halál."

2014. február 18., kedd

J. A. Redmerski: Az örökké határa

február 18, 2014 5 Hozzászólás

A soha határa #2

Annak ellenére, hogy A soha határa tavaly nem kapta meg tőlem a maximális 5 csillagot (csak 4.5-öt), az egyik legjobban tetsző olvasmányom volt. Így érthető módon, nagyon örültem annak, hogy a Blogturné keretében még a megjelenése előtt elolvashattam Az örökké határát.

Mielőtt nekikezdtem anno A soha határa olvasásának, igazán semmi extrára nem számítottam. Nem voltam teljesen képben, hogy miről fog szólni -mivel szándékosan nem olvastam végig egy bejegyzést sem, ami a könyvről szólt-, így csak annyit tudtam, hogy egy fiatal lány utazgat, közben megismerkedik a nagy Ő-vel, és elgondolkodtató a történet. Aztán nekiestem, és azonnal magával sodort.
Úgy éreztem, hogy nem tipikusan romantikus könyv, inkább szól egy fiatal lány útkereséséről, de mégis úgy, hogy az igazi főszereplő számomra nem Camryn volt, hanem Andrew.
Őszintén szólva nem érzem úgy, hogy mindenképp folytatnia kellett volna az írónőnek a történetet, ettől függetlenül örültem annak, amikor láttam még tavaly nyáron a Goodreads-en, hogy számítani lehet a folytatásra. Természetesen kíváncsi voltam, hogyan fog folytatódni a szerelmesek története, olvastam csicsergésekről, hogy valami nagyon szomorú dolog fog majd történni, és ahogy kell, el is kezdtem tippelgetni magamban, mi is lesz ez a szomorú dolog. ... Hát nem az, amire gondoltam. ....

A borító alsó sávjából kiindulva úgy gondoltam, hogy Az örökké határában Andrew lesz inkább a középpontban, maga az "együtt" pedig, eléggé kis szerepet fog majd kapni. Nos, egyáltalán nem értek egyet a 60% illetve a 10%-al.
Míg az első rész főszereplője elviekben Camryn -nekem mégis inkább Andrew volt az-, Az örökké határáé Andrew lenne, nekem ennek ellenére Camryn volt a hangsúlyosabb. Az ő érzelmi válságán keresztül épül fel az egész történet, őt ismerjük meg igazán jobban.
A 10% "együtt" pedig egyáltalán nem helytálló, mivel a második rész eléggé erotikusra sikeredett, jóval több az ágyjelenet benne, mint az első kötetben. Így nyilván az együtt hangsúlyosabb, meg amúgy is feszt együtt vannak, együtt élik át a történteket, így ez a 10% számomra kevés.
Ha nekem kéne a könyvet százalékok szerint felosztanom, akkor így nézne ki az olvasása alapján:
50% Camryn, 30% együtt, 10% zene, 10% utazás

Az örökké határa újra váltott nézőpontként épül fel. Időben ott tartunk, hogy Camryn 4 hónapos kismama már. 
Nem szeretném lelőni a történet "poénját", hogy mi az a nagyon szomorú dolog, ami történni fog, mert mint ahogy említettem, én másra tippeltem, mint ami végül történt, így csak nagyon röviden vázolnám fel, miről is szól ez a kötet.
Szóval a főszereplőink maradnak, Camryn megünnepli a 21. születésnapját, később Andrew is a 26.-at. Megtörténik a "szomorú dolog", ezen keresztül pedig nagy rápillantást kapunk Camrynre. A lány nagyon törékeny, sérülékeny, a kérdés az, hogy képes lesz-e talpra állni, vagy pedig a gyász maga alá temeti. Andrew egy ideig hagyja, hogy a lány próbáljon a saját erejéből túltenni magát a fájdalmán, majd elhatározza, hogy ez nem mehet így tovább. Megjelenik a ház előtt a már ismerős autó, a lánynak pár percet ad, hogy összepakolja a cuccait, és nekiindulnak újra a nagyvilágnak. Vajon időközben begyógyulnak majd a sebek?

"Vannak pillanatok az ember életében, amikor olyan rettenetes dologgal kell szembenéznie, hogy úgy érzi, soha többé nem lesz már ugyanaz a személy. Mintha valami sötétség csapna le valahonnan a magasból, és elrabolná az összes boldogságot, amelyet valaha éreztél, és te nem tehetsz mást, csak figyeled, érzed, ahogy viszi, és tudod, hogy bármit teszel, soha többé nem leszel képes visszaszerezni. Mindenki legalább egyszer átéli ezt."

Míg A soha határában az utazás kulcsfontosságú tényező volt, Az örökké határában mellékszerepet kapott. A kötet a mély érzelmekről, a szenvedésről, a gyász feldolgozásáról szól.
Mindannyian másképp dolgozzuk fel a veszteséget. Van, akit látszólag nem érint mélyen, más összeroppan. Van aki úgy roppan össze, hogy észreveszi a környezete, más pedig úgy, hogy jól titkolja ezt. Camrynen keresztül arra kapunk rápillantást, hogy a gyász feldolgozása, milyen sok féle lehet.

Azzal nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, minden jó, ha jó a vége. És itt jön az a pont, amikor leszállóágba ereszkedett a történet.
A vége felé egyre összecsapottabbá vált. Mintha a könyv 3/4-ébe akart volna mindent belesűrűsíteni az írónő. Egyszerre csak azon kapjunk magunkat, hogy eltelt X hónap, ez történik, utána meg azon, hogy eltelt 1 év, az történik, majd azon, hogy hoppá, eltelt 15 év (!) és az történik, ami. Miért kellett ennyire sietni, kapkodni? Elhiszem, hogy szerette volna lezárni a történetet, de miért így? És miért kellett a 15 évvel később? Persze, néha jók az előrukkantások, de most kivételesen, szerintem hiba volt belevenni. 

Milyen is akkor Az örökké határa? Érzelmesebb, mélyebb, ugyanakkor erotikusabb is, mint A soha határa. Az igazi főszereplő Camryn, az utazás pedig mellékes. A középpontban a gyász feldolgozása áll.
Jól indult a történet, nagyon tetszett. Lehet, hogy szerepet játszott ebben az is, hogy én magam is, a gyász feldolgozásának egy bizonyos szakaszában vagyok, így teljesen megértettem, hogy min megy keresztül a lány. Kicsit olyan magamnak éreztem a történetét.
Igen ám, de aztán az írónő elkezdett kapkodni, és onnantól kezdve minden megváltozott bennem. Nem kellett volna sietni a lezárással, nem így kellett volna.
Összességében nem olyan jó, mint A soha határa, de másabb is. Nem mondom azt, hogy kár volt folytatni az első kötetet, mert nem, csak nem kellett volna a vége felé ennyire és így begyorsítani. Ettől függetlenül, akik olvasták A soha határát, és tetszett nekik, ne hagyják ki ezt sem, mert kellemes és nagyon elgondolkodtató olvasmány!


Megrendelhetitek a könyvet ITT!

__________________
Eredeti címe: The Edge of Always (2013.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2014.)
Oldalszám:
Sorozat: A soha határa #2 
J. A. Redmerski: A soha határa
Ára: 3499
Forrás: kiadó (előolvasás)
Értékelésem:


képek forrása:
1., 2.

Nyereményjáték


a Rafflecopter giveaway


A Blogturnéban részt vevő többi blogger bejegyzései a könyvről:

Olvassátok el az ő véleményüket is, több helyen extrákat is találtok! 

feb. 14. Kristina blogja
feb. 15. Angelika blogja
feb. 17. E-book Klub
feb. 18. Könyvesem
feb. 19. Keményfedél
feb. 20. Olvasószoba
feb. 21. Adri Könyvmoly
feb. 22. Könyvek erdeje
feb. 24. Kultúrkáló

2014. február 17., hétfő

Joyce Maynard: Baby Love

február 17, 2014 0 Hozzászólás
Negyedjére is megrendezte Lobo a várólista csökkentést, én pedig nem maradhattam ki belőle. ;o) Most pedig jövök is, az első olvasott könyvemmel a listámról.


Fülszöveg: "Joyce Maynard sajátos élethelyzetet ír le ebben a könyvben: azokét a kismamákét, akik még maguk is éppen csak kiléptek a gyerekkorból, de már gyerekük van vagy gyereket várnak - mégpedig egy olyan kisvárosi környezetben, ahol mindenki mindenkit ismer, az élettér szűk, a napi rutinból kitörni jóformán lehetetlen. A gyerek szoptatása, etetése, fürdetése, öltöztetése; a mosoda; a használtruha-bolt; a gyorsbüfé; az otthon: televízió, lemezek, no meg a szex - ezek egy átlagos nap eseményei és színterei.
És minden nap átlagos. Mígnem Sandy, Tara, Wanda, Jill és a többiek életében érni kezd a fordulat - ha másfajta is, mint amilyet szeretnének. Mert az anyaszerepre vágyó Mrs. Ramsay, Wanda gyerekének nagymamája és az abortusz esküdt ellensége kidolgozza tervét, hogyan kaparinthatja meg magának a kicsit és akadályozhatja meg egy másik megölését - csakhogy ennek végül emberélet esik áldozatul. És mert a zavart elméjű Wayne, a szadista gyilkos, szintén kidolgoz egy tervet, amelynek első lépéseit: az újsághirdetést, majd az elmegyógyintézetből való szökést sikerrel végre is hajtja...
"

Miért került fel a Baby Love a listára? Nagyon rég óta szerepelt a "szeretném majd elolvasni" listámon. Egészen különleges módon szokták bemutatni az anyaságot azok a történetek, melyek a tini lányok anyaságáról szólnak. Egyszerre van meg bennük a sziruposság, ugyanakkor a komoly valóság is. 

Mire számítottam a könyv elolvasása előtt? Arra, hogy igyekszik felhívni a figyelmet a védekezés fontosságára, hogy a fiatalok lehetőleg ne akarjanak idő előtt szülővé válni.

És mit kaptam? Nos, amit nagyon fontos kihangsúlyozni, a könyv eredetileg 1981-ben jelent meg, maga a történet pedig még korábban játszódik. Teljesen más kor, teljesen más Világ. Érezni lehet végig az olvasása során egyfajta hidegséget, merevséget, nem sok érzelem van benne, inkább minden olyan tényszerű, "ez van és kész", ami miatt néha untam a történetet. 
A főszereplő lányok nagyon fiatalok, teljesen érthető, hogy másképp élik meg az anyaságot, mint azok a nők, akik biztos párkapcsolati, anyagi háttérrel rendelkeznek, évekkel maguk mögött, és úgy váltak anyává. Az érzéseiket vizsgálva nagyon változóak, de egyben megegyeznek: igazán egyikőjük se boldog. Van aki másra vágyott, úgy érzi, hogy nem teljesültek az álmai; más annyira egyedül maradt, hogy emiatt a gyermeke ellen fordul; megint más vágyik az anyaságra, de ezzel igazán csak a kapcsolatát akarja megerősíteni, és így tovább. 
Ami viszont a stíluson kívül zavart, az a szexualitás. A lányok/nők csak amolyan eszközként szerepelnek a történetben, és nincs hangsúly fektetve arra, hogy a szexualitás érzelmekből áll (vagy kéne, hogy álljon), nem pedig ösztönökből, amikor a pasinak jó, a nő meg tűrjön, le van tojva. 

Mi az, ami tetszett a történetben?: Érdekes volt arról olvasni, hogy a lányok mennyire másképp/változóan élik meg az anyaságot, és milyen hatással lett az életükre. 

Mi az, ami nem tetszett a történetben?: Egyszerűen nem értem, miért kellett belevenni az őrült pasi karakterét. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy majd feltűnik a történetben egy őrült szereplő, csak a lányok anyaságára és az ezzel kapcsolatos gondolataikra, élményeikre számítottam. Nem értem, hogy ez a pasi mit keresett a könyvben, meg egyáltalán miért is lett beleszőve?

Összességében milyen a Baby Love? Nem tartom a rideg valóságnak. Tény és való, hogy biztos több anyuka is felismeri a szereplőkben a saját érzelmeit, de én túl hangsúlyosnak érzem a negatív gondolatokat. Azért többnyire az anyaság ennél jóval szebb és boldogabb. 
Viszont középiskolás lányok, fiúk figyelmébe, nagyon ajánlanám a könyvet. Számukra szerintem egy kicsit elrettentő is lehet a nem védekezéstől. ;o)
_______________ 
Eredeti címe: Baby love (1981.)
Kiadta: Európa Könyvkiadó (1987.)
Oldalszám: 349
Ára: 650
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
1/12

2014. február 16., vasárnap

Ti kérdeztétek: Mi volt az a sorozat, amit a leginkább vártál?

február 16, 2014 4 Hozzászólás
EBBEN a bejegyzésben kértelek titeket arra, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, így igyekszem minden hétvégén válaszolni egyre.

Kérdezz! Felelek! (49.)

Szeretem a könyvsorozatokat, de azt ne kérdezzétek, hogy miért, mert nem tudok rá épkézláb választ adni, egyszerűen csak. Mióta a blogot vezetem, 69 sorozatnak álltam neki (tudom, durva), viszont a töredékét fejeztem be, vagy jutottam el addig, ameddig megjelentek itthon is a részei. Vagyis attól még, hogy nekikezdek egynek, nem jelenti azt, hogy folytatni is fogom. Ha nem tetszett, minden szomorkodás nélkül abbahagyom.

Mi volt az a sorozat, amit a leginkább vártál? (ott voltál az éjféli premieren, beöltözős bulin)

Igazán eddig, egyetlen olyan sorozat volt, amire azt tudom mondani, hogy nagyon-nagyon vártam az újabb részt. Éjféli premieren, beöltözős bulin és társain, sose vettem részt, én csak az amolyan csendes, otthon váró típus vagyok. :o) Ez a sorozat pedig a Harry Potter volt.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd én is rákattanok a kötetekre, sőt, őszintén szólva ki is nevettem azokat a csoporttársaimat, akik huszonéves fejjel, az előadások közben bújták a részeket. Egyszerűen nem értettem, hogy lehet az, hogy felnőtt emberek, MESÉT olvasnak. Aztán történt, hogy elmentem a könyvtárba és belebotlottam az első részbe, én pedig kivettem az antikönyvmoly tesómnak, hátha elnyeri a tetszését, és megszerettetem vele az olvasást. Röviden, szó szerint kiröhögött, amikor odaadtam neki, esze ágában se volt elolvasni. Én pedig gondoltam egy merészet, este belekukkantottam, de csak "belekukkantás" alapon. Nos, ennek a belekukkantásnak az lett a vége, hogy másnap már nyitáskor ott voltam a könyvtár előtt, és vittem is haza az addig megjelent részeket.
Pár nap múlva, már én bújtam az előadások közben az addig megjelent részeket, és magasról letojtam, hogy mindezt huszonéves fejjel. ;o) Onnantól kezdve pedig, vártam az újabb részek megjelenéseit, és amint kijöttek, már rohantam is értük. ... Kivéve a 7. rész esetében.

Nagyon sokan vártuk a befejező kötetet, én is, de az én várakozásom átcsapott valami egészen másba. Amint kijött a kötet magyarul is (2008 február), egyszerűen nem akartam elolvasni, és kerülni kezdtem minden információt a történettel kapcsolatban. Őszintén szólva nem akartam, hogy vége legyen, és úgy éreztem, ha elolvasom, a történet végére érek, akkor tényleg vége. Ezt pedig nem akartam. Ciki? Lehet, de bevállalom. :oP
Aztán 2008 májusában teherbe estem, és az addig könyvmoly énem szabadságra ment. Egyszerűen nem tudott egy könyv se lekötni, ha nekikezdtem az olvasásnak, a gondolataim azonnal a terhesség, babavárás, gyerekek felé kalandoztak, és azon kaptam magamat, hónapok telnek el úgy, hogy egy sort se olvastam. November-december lehetett már (vagyis közeledett a terhességem vége), amikor végig futott bennem, hogyha most nem olvasom el a 7. részt, akkor ki tudja, hogy a szülés után mikor lesz erre időm, energiám, kedvem. Így beszereztem és nekiestem. Minden egyes oldallal összeszorult a szívem, mert tudtam, hogy közeledik a VÉGE, ugyanakkor valahogy jelképessé is vált számomra az egész. Mert ahogy haladtam, úgy kellett magamban is letisztáznom, hogy akármennyire is jó így 2 az 1-ben, hamarosan ennek vége lesz, és új korszak kezdődik az életünkben.
Bőgtem az utolsó oldalaknál, ténylegesen éreztem egy korszak végét, szinte kibuktam 25 éves fejjel, egy mesesorozat végétől. ;o)

Ezt a fajta "rajongást" (bár nyilván ne képzeljetek bele többet, mint ami, egyszerűen csak a nagyon-nagyon szeretem kategória), eddig más sorozat még nem tudta felülmúlni. Persze vannak még olyanok, amiknek a frissebb megjelenéseit nagyon várom (pl. most Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatának 4. részét, és totál kivagyok, hogy mi lesz a sorozattal most, hogy az Egmont kivonul. ... Valószínűleg angolul foguk nekiesni majd.), de valahogy ez a várakozás mégis más.

Köszönöm annak, aki a kérdést feltette! :o)
Várom a további kérdéseket ITT! ;o)

2014. február 15., szombat

Liane Schneider: Bori iskolába megy

február 15, 2014 0 Hozzászólás
Az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetett, amikor megláttam az egyik újabb Bori sorozatot a könyvtárban, a Bori iskolába megy-et. Egyből beugrott, hogy nem is olyan rég volt, amikor Bori még csak oviba ment, nekünk pedig aktuálissá vált az ovi kezdése, így jól jött a kis füzetecske. Most pedig tessék, a sorozat eljutott odáig, hogy már iskolába bandukol a kislány, nekünk pedig hamarosan ez lesz aktuális! Pedig szinte csak tegnap volt, amikor először indultunk el az oviba!
Annyira tisztán emlékszem arra a napra! Még fényképen is megörökítettem, ahogy Gyerkőc ül az előszobában, épp veszi fel a cipőjét, és egyszerre voltam rettentő büszke, ugyanakkor szorult is össze a szívem. Hamarosan pedig elkattinthatom az iskolatáskás felvételt. ;o)

Iskolába készülő gyerkőcöknek, és a szüleiknek, ajánlom a kis füzetecskét a figyelmükbe!
_____________________
Kiadta: Manó Könyvek (2012.)
Oldalszám: 24
Ára: 690

2014. február 13., csütörtök

"Az örökké határa" blogturné

február 13, 2014 0 Hozzászólás
Holnap, 11 állomásos Blogturné veszi kezdetét, melynek a célja az, hogy bemutassuk nektek J. A. Redmerski "Az örökké határa" c. regényét.
Nagyon sokan vártuk itthon is A soha határa folytatását, vajon megérte a várakozást? ;o) Kövessétek az alábbi blogok bejegyzéseit a könyvről, és választ kaphattok a kérdéseitekre!

A Blogturné állomásai:

feb. 14. Kristina blogja
feb. 15. Angelika blogja
feb. 17. E-book Klub
feb. 18. Könyvesem
feb. 19. Keményfedél
feb. 20. Olvasószoba
feb. 21. Adri Könyvmoly
feb. 22. Könyvek erdeje
feb. 24. Kultúrkáló

Margóra: Maros Edit- Hűvösvölgyi Suli 2.

február 13, 2014 0 Hozzászólás
A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.

Kiadta: Studium Plusz Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 368
Sorozat: Hűvösvölgyi Suli #2
Ára: 2999
Forrás: könyvtár

 
kattintásra megnő!

2014. február 12., szerda

"Waiting On" Wednesday (90.)- Várólistára ...

február 12, 2014 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Bár a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem nyerte el a tetszésemet, ettől függetlenül kíváncsian várom a szerző újabb kötetét.

Várható megjelenése: április 25.
Kiadja: Kossuth Kiadó

"Ransom Riggs Floridában nőtt fel, jelenleg Los Angelesben él. Diplomát a Kenyon College-ban és a Dél-kaliforniai Film- és Televíziós Egyetemen szerzett. Néhány díjnyertes rövidfilmet készített. Másodállásban blogger és újságíró.

Első regénye a Magyarországon 2012-ben megjelent Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei. Tíz különleges gyerek és egy különleges madár menekül három evezős csónakon 1940. szeptember 4-én Cairnholm apró szigetéről a walesi szárazföld felé, amikor csatahajók bukkannak fel a láthatáron. Csakhogy a gyerekek nem háború elől, hanem a hétköznapi emberek által elképzelni sem tudott szörnyek, az üresrémek elől szeretnének biztonságot találni egy újabb (vagy régebbi) időhurokban, ahol ugyanazt a napot kell megélniük az idők végezetéig, de nem fenyegeti őket sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Gondviselőjük, oltalmazójuk, az alakváltó Vándorsólyom kisasszony a szörnyek elől menekülve madáralakot öltött, szárnya megsérült, így se repülni, se újra emberi alakot ölteni nem képes. Ha sürgősen nem segít rajta egy hozzá hasonló, a különleges képességekkel megáldott/megvert gyerekeket oltalmazó madár-asszony, soha többé nem válhat emberré. Ifjú védencei mindent megtesznek érte, ám a háború sújtotta brit földön nemcsak német katonák, de vérszomjas lidércek és üresrémek is nyüzsögnek.

Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a bunkó, de élettelen tárgyakat vagy halottak feltámasztani képes Enoch és társaik visszatérnek ebben a váratlan és fantasztikus fordulatokkal teli, ismét ritka, régi fényképekkel illusztrált, különleges regényben."

2014. február 11., kedd

Maros Edit: Hűvösvölgyi Suli 1.

február 11, 2014 2 Hozzászólás

Hűvösvölgyi Suli #1


Jóformán csak negatív véleménybe botlottam a Hűvösvölgyi Sulival kapcsolatban, melyek szerint A Szent Johanna gimi koppintása, a karakterábrázolása nulla, és így tovább. Érthető módon, ezekből kiindulva, nem volt túl nagy elvárásom a könyv felé, és tán ennek is köszönhető, hogy pozitívan csalódtam benne.

A történet két 14 éves ikerlányról szól, Dóriról és Nóriról. A könyv Dóri szemszögéből olvasható. A lányokat az édesanyjuk neveli, mivel olyan 10 éve elváltak a szülők, de az apukával is rendszeres, és jó kapcsolatot ápolnak. A lányok most kezdik a 9. évfolyamot a Hűvösvölgyi Suliban, és fogalmuk sincs arról, hogy az idei év tartogatja az első szerelmet számukra, és a tanulságokat is ebből fakadóan. ...

Végigkíséri a történetet Dóri virtuális barátnője, akivel egészen a könyv végéig nem találkoznak, ezzel kérdéseket vetve fel az olvasóban, vajon ki a titokzatos Lilla, és miért nem oszt meg magáról sok fontos információt?
Az első problémám Dóri és Lilla barátságánál adódott. Ugyanis hangsúlyozva van, hogy Dóri és Nóri nem csak ikertesók, hanem a legjobb barátnők is, ennek ellenére Dóri legjobb barátnője a virtuális Lilla, Nórié pedig a padtársa, Móni. Akkor most hogy is van?
Lilla titkát a könyv elejétől kezdve sejteni lehet, ennek ellenére azért ütött, amikor kiderül minden.
A legjobban felépített karakter érthetően Dóri. Őt ismerjük meg legjobban. Nóri amolyan mellékszereplő, de nyilván már csak az ikerségből adódóan, őt is jobban megismerjük, ugyanakkor mindenki más, nincs megfelelően kidolgozva. Kapnak egy-egy jelzőt, amit társítani tudunk hozzájuk, de igazán nem ismerjük meg a többi szereplőt.
A történet hol e-mailekből, hogy chatelésből, hol szimpla elbeszélésből épül fel, ez számomra feldobta az olvasás élményét, ugyanakkor úgy is érzem, hogy főleg az e-mailek arra voltak jók, hogy ezek segítségével az írónő be tudja mutatni a szereplőket, mert máshogy nem tudta volna megoldani. Egyszerű volt belevenni a történetbe egy e-mailt, amiben Dóri mesél az osztálytársairól, és akkor el is vannak intézve egyből a szereplők, nem kell velük foglalkozni a továbbiakban.

A történet kellemes csalódással indult, olvasmányos volt, egészen addig, amíg meg nem jelent a szex témája. Akkor az írónő teljesen stílust váltott, és az addig elfogadható 14 éves lányok viselkedése, hirtelen átváltozott a prédikáló szülők viselkedésévé. Úgy beszéltek a szexről, a védekezésről, mintha nem is 14 évesek lennének, hanem anyukák, akik így, a sorokon keresztül akarnak üzenni a tizenéves olvasóknak. Jó dolognak tartom, hogy kitért erre az írónő, fontosnak tartom, hogy egy ifi regény tanítson is valamilyen szinten a fiatal tizenéves olvasóknak, de itt a stílus nagyon megváltozott, nem illett bele az eddigiekbe, nagyon elütött az előzőektől, és ez piszkosul zavart. Hirtelen nem 14 éves lányokat láttam magam előtt, hanem az írónőt, ahogy a saját gondolatait, véleményeit adja a szereplői szájába, egyáltalán nem 14 éves módon. És innentől kezdve, a lelkesedésem is megkopott.

Maga a Hűvösvölgyi Suli, szerintem nem hajaz A Szent Johanna gimire, másnak tartom, nem látok olyan hű de nagy hasonlóságot, ami ne lenne teljesen elfogadható. Inkább szól a fiatal tizenéves lányoknak, mint az idősebbeknek. Kellemes volt, nem tökéletes, de ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra.

A borító viszont nagyon nem tetszik, és nem illik sem a történethez, sem a szereplőkhöz! Olyan, mintha két vad, rocker lányról szólna a történet, holott nem így van! Csak az egyik lány gitározik, és hangsúlyt kellett volna fektetni a stílusbeli különbségekre is (Nóri a "tökéletes", Dóri a "kislányosabb"). Fogalmam sincs, hogy a borító alapján melyik akar lenni az egyik, és melyik a másik lány. 
_________________
Kiadta: Studium Plusz Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 378
Sorozat: Hűvösvölgyi Suli #1
Forrás: könyvtár
Értékelésem:


2014. február 10., hétfő

Kiera Cass: Az Elit

február 10, 2014 4 Hozzászólás

A párválasztó #2


Nagyon kíváncsi voltam A párválasztó után a trilógia második részére, így nagyon örültem annak, amikor a könyvtár "Újdonságok" polcán megpillantottam. Gondolom mondanom sem kell, azonnal kaptam utána, és amint befejeztem az épp olvasott könyvemet, már neki is estem.

"A palotába 35 lány érkezett. Csak hatan maradtak.
A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.
Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak - s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani..."

Bátran kijelenthetem, hogy az előző rész után nem csak a borítója fogott meg (továbbra is nagyon szép!), hanem maga a története is a trilógiának. Nem volt nagy szám, semmi extra, sőt, tudnék hibákat is felsorolni így utólag, de mégis kellemes, könnyed olvasmány volt. Ezekre számítottam Az Elit olvasása közben is.

Ebben a kötetben már kicsit jobban megismerhető az egész világkép. Persze sok még a homályos folt, de az írónő tán eddigre rájött, hogy jobban ki kéne építenie ezt is, és lassan nekiállt beleszőni a történetbe az ország múltját, és mindazt, ami oda vezetett, ahogy most élnek az emberek. Azért senki se számítson arra, hogy ezen a téren minden kérdésére választ kap majd, mert sok még a megválaszolatlan, de bízom abban, hogy mindenre választ fogunk majd kapni a befejező részben.

A szereplők tekintetében, Maxon érezhetően jobban kidolgozásra került, jobban megismerhetjük őt, és bizony több piros pont is jár neki. ;o) Nehéz lenne jelenleg döntenem Maxon és Aspen közt, ha America helyében lennék, mert bizony a herceg most bizonyította, hogy milyen fából is faragták, és pozitív értelemben. ;o)
Ami viszont egy kicsit fura volt számomra, hogy a történet elején az agyamra ment a szerelmi háromszög. Az első részben ez nem zavart, de most eléggé. Tudom, fentebb írtam, hogy America helyében én se tudnék jelenleg választani a két pasi közül, de nagyon zavart, hogy hol az egyikért volt oda, hol a másikért.

A történet továbbra is bejövős. Nem hibátlan, mert engem azért zavar, hogy sok mindent nem tudunk még a múltról, a szerelmi háromszög se nyerte el most már a tetszésemet annyira, de mindezektől függetlenül, jó kis trilógia ez. ;o) Könnyed, fiatalos, lehet falni. Eldönteni nem tudtam, hogy jobb-e, mint A párválasztó volt, mert volt amiben igen, másban nem, így kiegyeztem egy döntetlenben vele.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, ami idén jön majd magyarul is.
_______________
Eredeti címe: The Elite (2013.)
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 356
Sorozat: A párválasztó #2
Kiera Cass: A párválasztó
Ára: 2990
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 

2014. február 8., szombat

Ti kérdeztétek: Vettél-e Karácsonyra könyvet valakinek, és ha igen, mit?

február 08, 2014 0 Hozzászólás
EBBEN a bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, és mostantól kezdve igyekszem minden hétvégén válaszolni egyre.

Kérdezz! Felelek! (48.)

Igaz, hogy annyira már nem aktuális, de amikor a kérdés megszületett, akkor még az volt, így egy kicsit megkésve, de íme a kérdés és a válaszom.

Vettél-e Karácsonyra könyvet valakinek, és ha igen, mit?

Aki rendszeresen olvassa a blogomat az tudja, hogy számomra az év fő ünnepe a Karácsony. Szeptembertől már várom, és nagyon korán elkezdem a készülődést is.
Szerencsére nem vagyok egyedül a könyvszeretetemmel a környezetemben, így nem telt el még olyan év, amikor ne vettem volna legalább egy könyvet valakinek.


Egy rokonomnak Anne Geddes egyik albumát, a Tisztaságot szereztem be. Naná, hogy nem bírtam ki, ne kukucskáljak bele, és hát igen, nagyon szép és megható képekkel van tele.
Az egyik barátnőmnek az Egy hazug nő naplóját, a kislányának pedig a Hógolyót vettem meg. Tudtommal sikert arattam mind a kettővel. :o)
Mónival 3 éve tartjuk a Karácsonyt, idén az Egy regény rabjaival leptem meg. Nekem A Jane Eyre eset nem jött be, de mivel neki a Kedvencei közt szerepel a molyon, így gondoltam, hátha nem lövök ezzel félre. :oP
Gyerkőcömnek is vettem két ovis foglalkoztatót, de mivel már kivégezte őket és nem tettük el, a címük nem ugrik be, így azokat nem tudom megmutatni.
Ennyi. Ezekkel leptem meg a környezetemet a legutóbbi Karácsonykor. :o)

Köszönöm annak, aki a kérdést feltette! :o)
Várom a további kérdéseket ITT! ;o)

2014. február 6., csütörtök

Jennifer Probst: Trükkös házasság

február 06, 2014 0 Hozzászólás

Milliárdosfeleségek #2

Nagyon tetszett az írónő sorozatának az első része is, így nagyon örültem annak, amikor a másodikat megkaptam Karácsonyra.
Az Érdekházasságban már feltűnt Maggie - aki nem más, mint Alexa legjobb barátnője, és a későbbi férjének a húga -, és Conte - akiről a nőnek az volt a véleménye, hogy odáig van a sógornőjéért, vagyis veszélyt jelent a boldog házasságára -, így sejthető volt a kis szereplésükből kifolyólag, hogy nekik még dolguk lesz egymással.

"A nagysikerű Érdekházasság után megérkezett a Milliárdosfeleségek sorozat második kötete!
Alexa és Nick szerencsésen egymásra találtak, ám ez egyáltalán nem könnyíti meg két barátjuk, az Amerikába elszármazott olasz Michael Conte és Alexa gyermekkori barátnője, Maggie Ryan helyzetét, akiknek igencsak hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük.
Michael egyik húga csak akkor mehet férjhez, ha előbb ő, a báty is megnősül. Ősi hagyomány írja ezt elő az Alpok lábánál elterülő Bergamóban, de Michaelt apjának tett fogadalma is köti. Rég megszokta, hogy számára a család az első, és ezért minden áldozatra hajlandó vagy legalábbis majdnem mindenre. Úgy dönt, keres valakit, aki hajlandó egy hétre eljátszani a felesége szerepét.
Maggie a legalkalmasabb jelölt a feladatra. A lány sikeres divatfotós, aki férfialsókat és a hozzájuk tartozó szexis férfiidomok fényképezésére szakosodott, és épp Milánóba készül egy fotózásra. Az önfejű, amerikai lány egy feltétellel hajlandó belemenni a színjátékba: ha Michael megígéri, hogy távol tartja magát Alexától. Maggie sejtései szerint ugyanis a férfi titokban szerelmes a barátnőjébe. Végül a nőcsábász, életművész gróf és az érzelmeit megtagadó amerikai amazon alkut köt egymással.
Csakhogy Bergamo festői, ódon falai között Maggie-t nemcsak Conte férfiassága és meleg szíve varázsolja el, hanem kiterjedt rokonsága is. És persze ő is alaposan felforgatja a hagyománytisztelő nagycsalád életét.
Vajon születhet valódi szerelem egy álházasságból?"

Nagyon izgalmasnak találtam Maggie és Conte civakodásait, és izgatottan dörzsölgettem össze a tenyereimet, amikor eljutottam az olvasásban odáig, hogy Conte ajánlatot tett a fiatal nőnek. Vagyis, ha eljátssza egy hétig az Olaszországban élő családja előtt, hogy a felesége, akkor messziről elkerüli Alexát. Maggie persze erre azonnal ugrik, mert szent meggyőződése, hogy ezzel megmenti Alexáék házasságát, ami amúgy boldog, semmi se utal arra, hogy Alexa félrelépni készülne, vagy másképp nézne Contera, mint egy jóbarátra.
A fiatalok elrepülnek Olaszországba, ahol Maggie hozza a formáját, egyéni módon mutatkozik be a konzervatívnak tűnő idős anyukának, és a húgoknak.
"Ha van férfi a világon, akivel akkor sem feküdne le, ha zombik vennék át az uralmat a föld felett, és ők ketten maradnának egyedül nemzőképesek, akkor az Michael Conte."
Persze a szenvedély végig izzik a szereplők közt, húzzák rendesen egymás agyát, de ahogy számítani lehet rá, úgy is az ágyban fognak kikötni, és naná, hogy a történet vége is happy end lesz.😏

Nagyon élveztem a történet olvasását! Aranyos volt, izgalmas, romantikus. Csíptem Maggie éles nyelvét, és Conte igazi olasz, nagycsaládos stílusát, izgalmas volt olvasni, hogyan fognak végül egymásra találni, és cseppet se csalódtam.
Az Érdekházasság is öt csillagot kapott, érthetően ez is, de ha tudnék, adnék még neki egy fél csillagot a másikhoz képest. 💓

P.S.: Nagyon örülök annak, hogy a sorozat harmadik részében, az ebben a részben megismert Carina és Max története fog majd központi szerepet kapni. Ráadásul várhatóan március 3.-tól, olvasható lesz magyarul is!
A borítók továbbra se tetszenek, az eredetik jobban bejönnek! 

___________________
Eredeti címe: The Marriage Trap (2012.)
Kiadta: Libri Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 294
Sorozat: Milliárdosfeleségek #2 
Jennifer Probst: Érdekházasság
Ára: 3490
Forrás: saját
Értékelésem: