2013. április 30., kedd

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

április 30, 2013 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Secret Diaries of
Miss Miranda Cheever (2007.)
Kiadta: Gabo Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 400
Sorozat: Belvelstoke trilógia #1
Ára:  2290
Forrás: saját
Értékelésem:
"- Tudja, Miss Miranda Cheever, mit gondolok?
- Mit?
- Azt, hogy csak bele kell nőnie a testébe."


Már a megjelenése előtt nagyon kíváncsi voltam a Miss Miranda Cheever titkos naplójára. A címéből kiindulva azt hittem, hogy az egész könyv egy napló lesz, az ilyen fajta regényeket pedig nagyon szeretem. Kicsit olyan kukkolósdi fílingje van. ;o) Persze most nehogy úgy képzeljetek el, mint aki egész nap az erkélyen lóg és onnan sassolja, hogy mikor, melyik szomszéd jön haza vagy épp kivel megy el, egyszerűen csak a napló formátum közel áll hozzám.
Lehet, hogy azért, mert én magam is vezetek naplót, 13 éves korom óta. Igaz, az első füzetecskéket a tárgyi bizonyíték miatt tűzbe vetettem (komoly, elégettem sajna) -tudjátok: szerelmi bánat, most megszakadt a szívem, összetörök mindent amiről ő jut eszembe, mert piszok volt, meg amúgy is fáj, na szóval emiatt-, de 15 éves koromtól, mindegyik el van rakva. És igaz, hogy manapság már nem nagyon firkálgatok, max. ha Gyerkőcömmel valami nagyon fontos dolog történik -mint pl. pár napja, ugyanis szerelmes lett a Drágám és lagzira készül-, de azért néha jó visszaolvasgatni.
Tudom, jól elkanyarodtam a témától, lényeg a lényeg, hogy szeretem a naplós regényeket és arra számítottam, hogy ez is ilyen lesz. Aztán sorra botlottam bele a pozitív véleményekbe róla, így elkönyveltem magamban, hogy a Kívánságlistámon a helye és kész, és be is szereztem ebben a hónapban.

A történetről röviden: 1810-ben veszi kezdetét a prológussal a történet. Épp Rudland őrgrófjának az iker gyermekeinek, Oliviának és Winstonnak ünneplik a születésnapjukat egy party keretében. Miranda, Olivia legjobb barátnője is hivatalos az eseményre. A kislány teljesen átlagos, ami ebben az időben nagy szerencsétlenség. Beleolvad a tömegbe, semmivel se sikerül kitörnie onnan, és ráadásul az egyik kislánynak sikerül jól megbántani őt, ami miatt eléggé elkeseredik.
Hazafelé, Olivia 19 éves bátyja, Turner kíséri. A kislány első pillantásra beleszeret a fiatal fiúba, és évekig magában is tartja, dédelgeti ezt a titkát.

Aztán hipp-hopp, 1819. áprilisában találjuk magunkat, méghozzá egy temetésen. Turner feleségét temetik éppen, de a férfi egyáltalán nem gyászol. Vajon miért?
Miranda már 19 éves fiatal nő (Turner pedig 28 éves) és titokban még mindig szerelmes a férfiba. A temetés után Oliviáéknál marad, így elkerülhetetlen, hogy összetalálkozzon vele.
Miközben Miranda szíve egyre hevesebben dobog Turner közelségétől, és a férfi is kezd összezavarodni a lánytól, Olivia elhatározza -mivel eladósorba kerültek-, ideje lesz Mirandának párt találnia. Ki is szemeli neki az ikertestvérét, Winstont és megpróbálja őket összeboronálni. Turner maga is meglepődik, hogy féltékenyen követi ezt a tervet. ....

A véleményem: 

Mint ahogy már említettem, azt hittem, hogy nagy részben Miranda naplójáról fog szólni a könyv, de ez nem így lett. Néhol bele volt szőve egy-egy kis naplórészlet, de igazából elhanyagolható számban fordult elő.

"1810. március 2.
Ma szerelmes lettem."

A történet nagyon kedvesen indult. Elképzeltem a 19 éves Turnert, ahogy leguggol a 10 éves Mirandához, hogy megvigasztalja, és ebben a pillanatban belopta magát a szívembe. Teljes mértékben megértettem, hogy a kislány belé szeretett, valószínűleg velem is ez történt volna a helyében. Aki képes ilyen őszintén és ugyanakkor gyengéden megnyugtatni egy kislányt, az rossz ember nem lehet. (Meg az sem, aki a virágokat szereti, természetesen.)
Miranda, a fő-főszereplőnk egy hihetetlenül kedves és bájos karakter. Ártatlan, benne van a fiatal lányok sutasága, ugyanakkor már ott bimbózik a kitörni készülő nőiesség is, ami csak arra vár, hogy végre a férfi viszontszeresse. 
A szerelmük lassan teljesedett be. Sokáig azt hittem, hogy ebben a részben nem is fog köztük kapcsolat kialakulni, majd a folytatásban, de nagyon örültem annak, amikor ilyen téren felpörögtek az események.  

Aranyos, bájos, ártatlan volt a történet. Persze volt benne forróság is, de még akkor is azt éreztem, hogy az egész annyira rendben van. Nem sok, nem kevés és a tálalása is a helyén van. A humoráról pedig nem is szólva.

"Miranda lélegzete elakadt a férfi erekciójától.
- Ó, Istenem!
A férfi felnevetett.
- Nem, csak én.
Arcát a lány vállgödrébe temette.
- Mondtam már magának."

Igaz, néhol nehezen tudtam elhinni, hogy a XIX. sz. elején így beszéltek volna az emberek, de azt se éreztem, hogy annyira hangsúlyos lenne a történelmi szál. Inkább amiatt játszódik a múltban, mert a karaktereknek teljesen másnak kell lenniük, mint a mai fiatalok többségének. Ott van bennük az ártatlanság, a tartás, a merev szabályok szerinti élet, egy teljesen más világ. És ez adta meg a könyv hangulatát.

Két "problémám" volt a könyv olvasása során. 
Turner nagy sebet kapott az előző kapcsolatában, ami nyilván hatással lett az életére, de nekem mégis fura volt a hirtelen fordulat, amikor végre ráébredt az érzelmeire -és itt a hirtelenen van a hangsúly-. Ami persze addig is teljesen nyilvánvaló volt, csak neki nem esett le, de ennél nagyobb baja senkinek se legyen a történettel!
A másik, hogy Olivia nem vette észre 9 évig, hogy Miranda szerelmes a bátyjába. Hogy tudta egy ártatlan, fiatal lány eltitkolni az érzelmeit a legjobb barátnője elől? Legalább sejtenie kellett volna, vagy csak megfordulhatott volna a fejében a gondolat, de nem.

Összességében: nagyon könnyed, fiatalos, bájos, ártatlan, romantikus történet. Csak ajánlani tudom a  figyelmetekbe! Olvastatja magát, gyorsan lehet haladni vele, egyszerűen jól esett, jó volt olvasni, letenni se akartam! :o)

Julia Quinn 1970-ben született Amerikában, Julie Cotler néven.
Álnevét Amanda Quick ihlette.
Eddig 16 alkalommal szerepelt a New York Times bestseller listáján, műveit pedig 24 nyelvre fordították le.
Belvelstoke trilógia első része 2007-ben jelent meg, a második 2009-ben, a befejező rész 2010-ben.
Az írónő hivatalos oldala ITT.

Alkotóműhely 11.

április 30, 2013 0 Hozzászólás
kép forrása
Jön az Anyák napja, meg lehet lepni az anyukákat, nagymamákat, ezzel a szívecskés könyvjelzővel. ;o)

Még Pioneer Books Facebook oldalán láttam sok-sok hónappal ezelőtt ezt a hajtogatott könyvjelzőt, majd link vezetett az oldalra, ahol lépésről-lépésre volt levezetve, hogyan is kell elkészíteni. A kép kecsegtető volt, színes papír mindig van itthon, így gondoltam egyet és nekiálltam. Tényleg nagyon egyszerű és nagyon kis aranyos.

Hozzávalók:
1 db színes papír

Elkészítése: link itt

2013. április 28., vasárnap

Julia Quinn: A herceg és én

április 28, 2013 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Duke and I (2000.)
Kiadta: Gabo Könyvkiadó (2010.)
Oldalszám: 392
Sorozat: A Bridgerton család #1
Ára: 2290
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
"– Ők a lányaim – mondta az asszony a három fiatal hölgy felé mutatva.
Kettő közülük kellemes megjelenésű volt, a harmadik azonban még alig bakfis, narancsszín ruhában, ami egyáltalán nem állt jól neki. Úgy tűnt, nem élvezi az estét.
– Hát nem bájosak? – kérdezte a lady. – A büszkeségeim. És olyan jó természetűek!
Simonnak az a kellemetlen érzése támadt, hogy hallotta már ezeket a szavakat egyszer, amikor kutyát akart venni."


Már többen, többször is ajánlották nekem Julia Quinn eme sorozatát, de eddig nem nagyon jött meg a kedvem bármit is olvasni tőle. Arra számítottam, hogy habos-babos, kosztümös történet lesz, és bár szeretem a történelmi romantikus regényeket, azért az ilyenekhez kell a hangulat, ami alapból nem szokott úrrá lenni rajtam. Végül nem olyan rég mégis elkapott a láz. Így eszembe jutott a sok pozitív ajánló és gondoltam próbát teszek vele.
Már az első pár oldal után éreztem ahogy az izmaim ellazulnak, elernyedek a fotelban, a szám mosolyra húzódik és csak úszok-úszok a sorokkal.

A történetről röviden: 1813-ban veszi kezdetét a történet. Daphne egy 8 gyermekes család tagja, az első lány a családban, aki már a második szezonját tölti a báli időszakban, de még mindig nem sikerült férjet találnia magának. Ráadásul megjelenik az első pletykalap, amiben a családja is néhol fel-felbukkan.
Simon lenne a szőke hercegünk, már ha szőke lenne. ;o) Az apja még gyermekkorában megtagadta, mivel kisfiúként azt hitte, hogy gyengeelméjű. Ez az egész életét befolyásolta a szerencsétlen férfinak. Az apja meghalt, de még mindig nem tudta megbocsátani neki, amit vele tett és megfogadja magának, hogy ott fog a legnagyobb fájdalmat okozni a halott apjának, ahol a legjobban fájna neki: nem ad neki örököst és ezzel kihal a család férfi ága.
Igen ám, de aztán Simon visszatér a londoni társaságba hosszas távollét után, és belefut az egyik barátja húgába, Daphne-ba. A két fiatal összefog: eljátsszák, hogy a férfi érdeklődik a lány iránt. Ezzel Simon megmenekül a lányuknak férjet vadászó édesanyáktól, Daphne "értéke" pedig az egekbe szökik, hisz egy herceg érdeklődik iránta. Igen ám, de aztán a játék komolyra fordul. Simon viszont tartja magát az elhatározásához, márpedig neki nem lesz gyermeke. Daphne viszont mindennél jobban vágyik a családra. ...

A véleményem:

Nagyon kellemes, bájos, aranyos történet volt. Kellemesen humorosan, csipkelődve, egyszerűen jó volt olvasni és kész.
Igazából hosszan nem nagyon tudok mit írni róla, mert semmi extra, kiszámítható 100%-osan, de ettől függetlenül mégis jó volt. Élveztem az olvasását, tetszett, magával sodort és nagyon szorítottam a lánynak, hogy meghódítsa a hercegét. Simont pedig legszívesebben megölelgettem volna, olyan anyaian, csontot ropogtatóan. ;o)
Ajánlom a sorozatot a romantikus irodalmat kedvelőinek figyelmébe, én tuti folytatni fogom!

Julia Quinn 1970-ben született Amerikában, Julie Cotler néven.
Álnevét Amanda Quick ihlette.
Eddig 16 alkalommal szerepelt a New York Times bestseller listáján, műveit pedig 24 nyelvre fordították le.
A Bridgerston sorozatának első része 2000-ben jelent meg és idén áprilisban a 9.
Az írónő hivatalos oldala ITT.

2013. április 27., szombat

A Geopen Könyvkiadó új sikerkönyve?

április 27, 2013 0 Hozzászólás
Május 10-én jelenik meg a Geopen Könyvkiadó gondozásában, Benjamin Percytől a Vörös hold.

"Az Egyesült Államok-beli Oregonban élő fiatal író tehetségét számos irodalmi díj bizonyítja. A Vörös hold című regénye városi fantasy, természetfölötti thriller, szerelmi történet és társadalmi példázat. Tükröt tart elénk, hogy szembesüljünk félelmeinkkel és ösztönös énünkkel. Hamingway prózáját idéző, sajátos irodalmi horrortörténete több mint félelmetes…

hazai borító képe, jelenleg még nincs
Patrick Gamble sosem gondolta magáról, hogy különleges, míg egy napon föl nem száll egy repülőgépre, ahonnan egyedül ő kerül ki élve. Claire Forrester akkor jön rá, mennyire más, mint a többiek, amikor a kormány emberei berúgják a ház ajtaját, és meggyilkolják a szüleit. Chase Williams, az amerikai Oregon kormányzója sem nagyon tér el az átlagtól. Kissé megalkuvó, részrehajló politikus, aki végül is arra esküdött fel, hogy védelmezi az Egyesült Államok lakosságát a köztük járó gonosztól, de egyszer csak szörnyű felismerésre ébred. A fenyegetés pedig rettenetes, és ott van testközelben. Eddig kordában tudta tartani a törvény, az erő és legfőképpen a gyógyszerek, de a megdöbbentő történet hősei már tudják, hogy bármikor elszabadulhat a pokol. Mert hamarosan eljön a vörös hold éjszakája, amikor egy felismerhetetlen világ születik, és megkezdődik az emberiségért vívott harc…"
 



2013. április 26., péntek

Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

április 26, 2013 0 Hozzászólás
Kiadja: Atlantic Press Kiadó
Várható megjelenése: május
Oldalszám: 320
Sorozat: Pokolháború trilógia #1
Ára: 3490
Forrás: kiadó (előolvasás)
Értékelésem:
"- Nincsenek jófiúk -feleltem.- Csak rosszfiúk vannak. Mindössze annyi a különbség, hogy egyesek jobban játsszák a szerepeiket, mint mások."


A könyv legelőször a molyon "sétált velem szembe", amikor is az egyik moly megírta karcban, hogy hamarosan várható a megjelenése. A borítója azonnal megvett magának, a címe szintén elég figyelemfelkeltő volt, aztán jött a meglepetés. Történt, hogy a hírre sokan felkapták a fejüket, összecsapták a kezeiket, hogy jaj de jó, mennyire várják és hogy az írója amúgy fenn van a molyon, @Wee személyében. Én meg csak ültem a monitor előtt és úgy éreztem, hogy eldőlt a sorsa a könyvnek, ezek után pláne nem hagyhatom ki, már csak a kíváncsiságom miatt sem. Végül a kiadó jóvoltából, még a megjelenése előtt szerencsém lehetett a történethez.

Leszögezem az elején, mivel első könyves szerzőről van szó, nem voltak különösebb elvárásaim, ráadásul tudjátok: elég szkeptikus vagyok a mai, hazai szerzőkkel szemben. Így inkább számítottam egy lagymatag, közepes történetre indulásként. Igazam lett-e? Majd meglátjátok. ;o)

A történetről röviden: Lilian kishúga halálos beteg, csontvelőrákja van. A lány már nagyon elkeseredett, úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Kilép a húga kórterméből, amikor is elé toppan egy aktatáskás fazon, aki előránt egy szerződést, majd közli vele, hogyha ezt aláírja, akkor 50 évre az Ördög szolgálatába szegődik, de cserébe a kishúgát, Lucifer megmenti. Lilian sokat nem gondolkodik, aláírja.
A következő pillanatban pedig már a jövőben is találjuk magunkat. Eltelt 64 év, a lány még mindig Lucifernek dolgozik lélektolvajként, bérgyilkosként, ki hogy akarja nevezni. Vagyis megkapja a feladatát, meg kell szereznie egy adott lelket, a lány visszatér a Földre, alakot vált, elkezdi becserkészni az áldozatot, randizik vele, megbabonázza és amikor az illetékes férfi már a kezeiből eszik, elintézi és megszerzi a lelkét az Ördögnek. De vajon hogy lett az 50 évből 64 év szolgálat?
Miután a lány teljesítette az épp aktuális feladatát, Lucifer új munkával bízza meg. A következő áldozata Greg lenne. Lilian meg is jelenik a férfi életében, külsőleg-belsőleg pont olyanná változtatja magát, amilyen a tökéletes nő a szemében, és gyorsan úgy is alakítja a szituációt, hogy találkozzanak, valamint persze mély benyomást tegyen rá.
Közben megjelenik a színen Gabriel (igen, az angyal), kiderül, hogy miért is "hosszabbították meg" Lilian szerződését, mi történt a szerződést követő 13. évben. De nem csak Gabriel bukkan fel a színen, hanem Lucifer örökösei is, akik nem fogadják csillogó, boldog szemekkel, hogy az apjuk azt tervezi, beállítja melléjük a sorba Liliant is.  ...

A véleményem:

Az írónő nem lacafacázott sokat, egyből belevágott a sűrűjébe. Ez igazából nem zavart, gyorsan felpörgött a cselekmény. Kicsit olyan volt, mintha 0-ról azonnal 120-ra gyorsult volna egy autó. Viszont nehéz volt megemésztenem az aktatáskás szituációt. Próbáltam elképzelni, ahogy megjelenik a lány előtt egy táskás fazon, előveszi a szerződést, Lilian pedig komolyabb kérdezés nélkül aláírja. El se olvasta, nem is kérdezett (mármint nem úgy, ahogy vártam volna), csak firkantott. Elhiszem, hogy lehet olyan pont az életben, amikor az ember már nem gondolkodik, minden segítséget elfogad, csak valaki segítsen, de ez akkor is nagyon fura volt nekem.
Amikor ezen túllendültem, nagyon gyorsan és gördülékenyen sikerült ráhangolódnom a történetre. Olvastatta magát, nagyon kellemes stílusa volt.

Kedveltem Lilian végzet asszonya karakterét, ahogy mindig változott az adott szerepéhez (nagyon tetszett az alakváltás képessége, beleszőve a történetbe), de mégis érezni lehetett, hogy milyen is ő valójában. Nem romlott, csak nincs más választása, mert már elbukott. Eladta a lelkét, hogy megmentse a kishúgát. Egyszerre hideg bérgyilkos, ugyanakkor érző szívű lány, aki képes volt egy szerette életéért lemondani a sajátjáról. De vajon van-e számára menekülés?

kép forrása
Rajta kívül más szereplő, különösebben nem fogott meg. 
Érdekesnek tartom a történet szemszögéből, hogy az ördögök mellett megjelenik egy angyal is, de nyilván ez valamilyen formában kapcsolódni fog a Pokolháborúhoz. ;o)
Tán a cél az is volt, hogy az olvasót egy kicsit elvarázsolja Gabriel, próbálja összeboronálni a képzeletében a lánnyal, de én mégis inkább Liliannak és Gregnek szorítottam. Pedig egyáltalán nem lángol köztük a lamúr, Lilian végig szinte érzelemmentes, de én akkor is ebben reménykedtem.
Féltem, hogy őt is olyan lazán elintézi majd, mint az előtte levő munkáját, mert éreztem, hogy olyan titka lehet a férfinak, ami meg fogja dobogtatni a szívemet és így is lett. A történet kb. utolsó 50-60 oldala nagyon ütött! És bár nem úgy ért véget, ahogy szerettem volna, de mégis jó és szép volt így.

Nagyon jól, logikusan felépített történet. Miközben olvasunk a jelenről, folyamatosan visszaemlékszik a lány, így kapunk választ a miértekre és tárul fel a múlt.
Maga a világkép is szépen ki van dolgozva. Sőt, igazából semmi nem lóg a levegőben, minden a helyén van.
Nem hagyja az írónő, hogy az olvasó elveszítse az érdeklődését az olvasás közben, fordulatot fordulatra halmoz. Elkezd egy cselekményt, szépen levezeti, majd amikor már úgy érezhetné az olvasó, hogy kéne ide valami izgalom, már ott is van, üt is egy új munkával vagy épp az örökösök felbukkanásával vagy épp egy kis bosszúval vagy épp Greg titkával vagy épp a történet szempontjából a legnagyobb poénnal. Nem enged minket, olvastatja magát és kellemes stílusa van, csipkelődő humorral fűszerezve.

Olvasmányos, fordulatos, jól felépített, szépen kidolgozott történet, remek karakter és cselekményábrázolással. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe! Megvett magának, kíváncsi vagyok a Pokolháború-trilógia második részére is.
Indulásnak szerintem nagyon jó volt. Sőt, jobb, mint amire számítottam. :o)

_________________________
* Abban azért romantikus szívecském reménykedik, hogy a folytatásban lesz egy kis lamúr. :oP

2013. április 25., csütörtök

Letye-petye-lepetye 19.

április 25, 2013 2 Hozzászólás

Az Ulpius-ház Könyvkiadó romantikus- erotikus könyvdömpingre készül 3.


Már írtam ITT és ITT is arról, hogy miket fog kiadni a Kiadó, és hát újra jövök a nagy hírrel: a lista nem teljes, van ám még folytatás!
Igaz, most már azoknak is kezd a könyökükön kijönni ez a nagy romantikus-erotikus döpping, akiket amúgy nem zavart eddig ez az egész (lásd, engem pl.), de sebaj! Kicsit most olyan ez az erotikus láz, mint anno a vámpíros mánia a Twilight-nál. Minden bokornál terem egy bestseller szerző, aki a témával foglalkozik. :oS A kérdés csak az, hogy a rengeteg ilyen könyv közül, mennyi fogja ténylegesen megnyerni az olvasókat és mennyi fogja elnyerni a sz.r jelzőt. *Hű de mérges vagyok. Nem rég írtam meg a Meztelenülről szóló bejegyzésemet, még mindig ki vagyok akadva ennek a semminek az árán.*
 

Ellisson, C.J.: Élvezd a vaníliát

"Fedezd fel a benned rejlő rossz kislányt, és engedd szabadjára... Heather Pierce unja, hogy szakmai és magánéletében is a háttérbe szorul. Egyetlen éjszakára kétségbeesetten szeretne más bőrébe bújni, ezért részt vesz egy villámrandin. Talán itt, névtelenségbe burkolózva, új emberré válhat, amíg másként nem dönt. Amikor egy férfi, akinél esélye sem lehetne, az asztalához ül, Heather összeszedi minden bátorságát, és átveszi az irányítást, titokban attól félve, hogy elrejteni kívánt valódi énje elutasításra talál.
Tony Carmine, beszerzési igazgató és nemzetközi hírű nőcsábász, élete legfontosabb üzletét készül megkötni. Azonban egy villámrandin megismerkedik Heatherrel...és felfedezi, hogy talán éppen alárendelt szerepre van szüksége. Heather buja érzékisége megszállja minden gondolatát, égető vágy ébred benne, hogy magáénak mondhassa a legizgalmasabb szeretőt, akivel valaha találkozott. Egészen addig, amíg egy nap be nem sétál a konferenciaterembe, és meg nem látja Heathert az asztal túloldalán.


McHugh, Gail: Ütközés

"Egy elmulasztott első találkozás...
Majd egy második esély...
Emily Coopernek nemrég halt meg az édesanyja. Próbálja feldolgozni gyászát, s mivel befejezte főiskolai tanulmányait, úgy dönt, New Yorkba költözik, hogy új életet kezdjen.
Dillon Parkernek megvannak a maga titkai, ám mindent elkövet, hogy enyhítse Emily bánatát. Tisztában van vele, hogy képtelen a lány nélkül élni. Kedves, figyelmes és gondoskodó vele, megvan benne mindaz, amire Emily egy férfiban vágyik.
Ám a lány megismeri Gavin Blake-et, a gazdag és hírhedt, veszélyesen elbűvölő playboyt. Emily önmaga előtt is próbálja tagadni fellobbanó vonzalmát, de Mr. Magas Sötét Jóképűt nem olyan fából faragták, hogy könnyedén elengedje a lányt. Saját múltbéli fájdalmán túllépve semmi nem állíthatja meg Gavint, hogy elnyerje Emily szívét.
Ez a váratlan találkozás arra készteti Emilyt, hogy átértékelje korábbi döntéseit, és új választásokkal szembesül, amelyek régi barátságokat dönthetnek romba, szíveket törhetnek össze, és örökre megváltoztatják az életét…"


Malpas, Jodi Ellen: Ez a férfi

"Ava O’Shea, a fiatal belsőépítész az első találkozójára igyekszik a Manor tulajdonosával, Mr. Jesse Warddal. Nem számít másra, csak egy túlsúlyos, nyakkendős, tehetős vidéki úrra, és a megérkezésekor semmi nem is utal egyébre. Hogyan tévedhetett ekkorát? A férfi lehengerlően jóképű, elbűvölő és magabiztos. És öntelt, hedonista playboy is, aki nem ismer határokat. Ava kétségbeesetten küzd Ward vonzereje ellen, de nem bír azzal az elsöprő hatással, amelyet a férfi gyakorol rá. Minden ösztöne azt súgja, hogy meneküljön, és menekül is, de Jesse Ward nem szívesen engedi el. Akarja a lányt, és a fejébe veszi, hogy megszerzi. Ava tudja, hogy veszélyben a szíve, de hogyan menekülhetne, ha a férfi nem ereszti?"
(ennek jön a II. része is, "A férfi alatt" címmel.)  :oDD

___________________
*és még a bejegyzéssablonom is szétesett! Tudnám miért így tördelt ez a nyavajás! Na mindegy.*

Raine Miller: Meztelenül

április 25, 2013 11 Hozzászólás
Eredeti címe: Naked (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 224
Sorozat: Blackstone-affér #1
Ára: 3499
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
"– Veszed le a mancsod a seggemről, vagy a tökeidet felfűzöm a csizmámra, pompomnak. Neked két golyód van, nekem két csizmám – mindkettőre jut egy-egy."


Őszintén szólva, maga a könyv annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, de az annál jobban, hogy pozitív véleményt nem olvastam róla. Egyszerűen nem hittem el, hogy létezik olyan könyv, amiről az olvasók véleménye egyöntetűen az lenne: katasztrófa.
Sajnálom, hogy kételkedtem ebben, de annak örülök, hogy pénzt nem költöttem rá és ti se tegyétek! Higgyétek el, ennél már csak jobb könyvek vannak!

Igazából totál nincs kedvem összehozni róla egy normális, összeszedettebb bejegyzést, viszont tudom, hogy kíváncsiak vagytok a véleményemre róla (legalábbis egyesek). Mivel jegyzetelgettem az olvasása közben, így inkább ezeket a szöszöket osztom most meg veletek.
Nincs kedvem belemenni a részletekbe, meleg van, nyűgös vagyok, meg amúgy is papírpocsékolás volt az egész, az ára meg felháborító ezért a semmiért (először nem is ezt a szót akartam írni, de mindegy, legyen). De a szöszből is látni fogjátok, hogy milyen volt.
Néhol durván fogalmazok, ezt vegyétek figyelembe az olvasás előtt!

- főszereplők: Brynne (23-24 éves), a londoni egyetemen tanul | Ethan (32 éves), testőrcége van, vagy mi a fene
- Brynne apja felbéreli Ethant, hogy vigyázzon a lányára (az ok persze a történet legvégén fog csak kiderülni). A pasi persze ezt elfelejti a csajnak elárulni majd.
- Benny: Brynne homoszexuális barátja ► komolyan, már homoszexuális barát, lakótárs nélkül nincs is történet?
- a könyv kb. 1/4-nél derül ki, hogy néz ki a csaj. Addig fogalmam se volt. ► milyen is az a barnás-szürkés-kékeszöld szem?
- a pasinak kecskeszakálla van és mindig szúrja a csajt, de persze csak úgy játékosan ► pffff
- mi a fene az a "düböngő löketek"?
- állandóan puncizás és nunikázás van, miközben megbasz és megkefél az ige. Csak nekem fura a szélsőség a megfogalmazásban?
- "most ... most kurvára elsüllyedtem benned!" (mondja ezt akkor a pasi, ... amikor, értitek) ► mi a fene a csaj, a Mariana-árok?
- a d.gásoknak semmi értelme, nem történik a szereplőkkel semmi, a karakterábrázolás kimerül abban, hogy a pasinak kecskeszakálla van és állítólag az érintés neki a legfontosabb, a csaj meg hagyja magát és rémálmai vannak. Ez egy sz.r, se füle, se farka!
- dominánsnak akarja a pasit beállítani, de nem az!
- unalmas már, hogy az egyik fél mindig valamilyen szexuális erőszak áldozata.
- túlságosan nagy jelentőséget próbál adni B. elleni erőszaknak az írónő, de közben meg alig tesz róla említést.
- ez a titkos jelszó nagyon nevetséges volt!
- az SMS-ezgetések ultragázak.
- legnagyobb poén: végigdugják a főszereplők a könyvek, de totál meztelenül a történet végén látja a csaj a pasit. Ez szép!

Mi is volt akkor ez? Egy nagy SEMMI. Egy se füle, se farka történet, amiben találkozik egy nő és egy férfi, végigbizbaszolják a könyvet; belevett az írónő egy kis szexuális erőszakot, ami miatt a csaj nem tud aludni; a pasi meg domináns, az érintés neki a minden (és kecskeszakálla van); elsüllyed benne folyamatosan (mármint nem a kecskeszakállában, hanem a csajban) és ennyi. Egy nagy rakás ... na pont az!

És ennek a könyvnek a Goodreads-en 4 egész fölött van az értékelése! Pfff. Mi magyarok szigorúak vagyunk ám, nézzétek csak a molyos, jelenlegi 39%-át. ;o)

Raine Miller 13 éves korában vette a kezébe az első romantikus regényt, és azóta is imádja a műfajt.
A Blackstone-affér első és második része 2012-ben jelent meg angolul, a harmadik pedig májusban fog.
Magyarul elviekben még idén jön a folytatás.

Bonny Becker: Medve aludni megy

április 25, 2013 0 Hozzászólás
Kiadta: Pongrác Kiadó (2011.)
Oldalszám: 44
Ára: 2700
Bár "hát"-tal nem kezdünk mondatot, de akkor is: Hát ez a könyv valami szenzációs volt! Nagyon tetszett Gyerkőcömnek és nekem is. Olyan jókat kacagott rajta, miközben felolvastam, hogy öröm volt nézni. :o) Igaz, hogy egyelőre még csak a könyvtárból van meg nekünk a mese, de muszáj lesz beszerezni, annyira édes.

A két főszereplőnk Medve és Egér. Medve csak teljes csendben tud elaludni. Igen ám, de aztán egy este bekopogtat hozzá az Egér, hogy nála töltse az éjszakát. Megsúgom előre, nem lesz ám csendes. ;o)

Nagyon aranyos történet, csak ajánlani tudom a figyelmetekbe. Esti felolvasáshoz tökéletes!

2013. április 24., szerda

"Waiting On" Wednesday (52.)- Várólistára ...

április 24, 2013 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Szeretem az írónő történeteit, így kíváncsian várom az újabb magyar megjelenést is. Biztos nem fogom kihagyni!

Jodi Picoult: Egyszerű igazság 
Várható megjelenése: május 10.
Kiadja: Athenaeum Kiadó
"Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult Ellie Hathaway ügyvéd elvállalja Katie védelmét, megpróbál utat találni az idegen kisváros lakóinak szívéhez, miközben nem is sejti, hogy olyan területre téved, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol nem csak egy igazság létezik, és ahol a bűnhődés és a feloldozás nem az ítélőszék kezében van. Ellie egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügy hálójába, miközben saját félelmeivel is szembe kell néznie, mikor egy férfi tűnik fel a múltból, rég eltemetett érzéseket, vágyat és szenvedést hozva magával... Az Egyszerű igazság torokszorító lélektani dráma és rejtélyekben gazdag krimi egyben, Picoult eddigi legjobbja."

2013. április 23., kedd

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya

április 23, 2013 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Madness of
Lord Ian Mackenzie (2009.)
Kiadta: Kossuth Kiadó (2012.)
Oldalszám: 372
Sorozat: Mackenzie fivérek #1
Ára: 1990
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
"– Nem vagyok ostoba, mylord. Jól tudom, hogy a vonzerőm nagy részét az a pénz adja, ami immár az enyém.
A férfi tekintete meleg volt, szemében a kis pöttyök éppoly aranylók, mint a whiskey.
– Ez nem igaz.
Beth valósággal elolvadt ettől az egyszerű kijelentéstől."


Hm. Rövid bejegyzés lesz ez kérem szépen, mert nem nagyon van mit írnom a könyvről. De kezdjük akkor az elején.
Mire számítottam? Történelmi- romantikus történetre, és mivel "erotikusnak" van titulálva, így nyilván erotikára is. Mit kaptam? Háááát ... mivel 1881-ben veszi kezdetét a történet, történelminek történelmi. Mivel a főszereplők összejönnek, így romantikus is. Na de hogy erotikus lenne! Ebben azért van kivetnivaló.

A történetről röviden (elkezdtem írni a saját szavaimmal, de végül úgy döntöttem, hogy a fülszöveg összeszedettebb, így hát íme): "A Mackenzie fivérek gazdagok, befolyásosak, veszélyesek és kiszámíthatatlanok. Egy nő sem éli túl, aki a közelükbe kerül. Sok pletyka kering róluk – tragikus erőszak, csillapíthatatlan vágyak, szeretők, botrányok.
London, 1881. Az a hír járja, hogy Ian Mackenzie őrült, és veszélyes a nőkre. Betht mégis elbűvöli a Lord. A lány megérzi, hogy a férfi romlottsága és kivételes tehetsége ellenére segítségre szorul. Az ő segítségére. Beth mindent felad a férfiért. Életének egyetlen értelme, ha mégoly veszélyes is, Ian Mackenzie lesz. Semmi sem szabhat gátat izgatóan viharos és buja erotikus kalandokkal teli kapcsolatuknak…
A Bestseller szerző, Jennifer Ashley romantikus, erotikus regénye több díjat nyert megjelenése évében. A Mackezie-sorozat különleges világa, szenvedélyes szereplői, fordulatos cselekménye és a sodró érzelmek magukkal ragadják az olvasót."

A véleményem:

A legnagyobb problémám, magával a szereplőkkel volt. Először is nem értem, hogy miért van Ian úgy beállítva, mintha őrült lenne? A férfi nem tébolyult, hanem autista. Rendben, lehet, hogy ebben az időben még nem ismerték fel ezt a betegséget és őrültnek titulálták azt, aki ebben szenvedett, de maga az autizmusa, valahogy nem volt a helyén.
Nem a legsúlyosabb fajtájával küzd, ez igaz, de a tünetei megvannak. Nem néz az emberek szemébe, dührohamai vannak, néha magába fordul, stb. És itt volt a bukkanó. Az autisták, nem érzik tudtommal jól magukat társaságban. Ennek ellenére a férfi operába jár, bordélyba. Tudtommal az érintést is elég nehezen viselik. Nos, Ian enyhén szólva odavan, ha Beth megérinti őt.
Aztán ott van a romantikus szál. A megözvegyült Beth beleszeret a férfiba. Ez mind rendben, de én nem éreztem ezt a szerelmet. Szikráznia kellett volna köztük a levegőnek a sorokon keresztül is, ehelyett csak elkönyveltem magamban, hogy szerelmesek egymásba és kész. De egyszerűen nem éreztem, csak olvastam.
Az erotika pedig. Nem értem mitől lenne ez a történet erotikus. Rendben, elismerem, hogy van benne ágyjelenet, de ettől függetlenül ezt a jelzőt nem aggatnám rá, mert eléggé félre tudja vezetni az olvasót. Semmivel se több benne az erotika, mint a legtöbb történelmi-romantikus regényben.
A történelmi része sincs valahogy a helyén. Nem tudom elképzelni, hogy olyan szavakat használtak volna ebben a korban az emberek, amilyeneket, meg úgy viselkedtek volna, ahogy. Valahogy fura volt, ez se volt a helyén.
A beleszőtt gyilkossági szál meg. Na jó, sejtésem se volt, hogy ki lesz a tettes, de azt tudtam, hogy a fivérek közül senki se lehet. Ugyanakkor még sem döbbentem meg, amikor kiderült a tettes kiléte. Valahogy gyenge volt a megoldása. Arra számítottam, hogy oda fog majd vágni, ehelyett csak elhúztam a számat és mormogtam magamban egy "aha" reagálást rá és annyi is.

Az az igazság, hogy összességében halálra untam magamat az olvasása közben. És hogy miért nem tettem akkor félre? Csak azért folytattam, mert idegesített volna, ha nem fejezem be.
Viszont nem olyan könyv, amit szívből tudnék bárkinek is ajánlani. Akit persze érdekel, az olvassa el, de akit eddig nem hozott különösebben lázba, annak nem ajánlanám annyira a figyelme középpontjába.

Jennifer Ashley Highland Pleasures szériája, 2009-ben vette kezdetét ezzel a kötettel.
A sorozatnak az 5. kötete ebben a hónapban jelenik meg angolul, de várható már a 6. is.
Magyarul egyelőre az első 2 rész olvasható.
Az írónő hivatalos oldala ITT.

_______________________
* végül, nem is lett olyan rövid. ;o)

2013. április 21., vasárnap

Tiffany Reisz: A szirén

április 21, 2013 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Siren (2012.)
Kiadta: Egmont Kiadó (2013.)
Oldalszám: 486
Sorozat: Eredendő bűnösök #1
Ára: 3999
Forrás: kiadó
Értékelésem:
"- Szeretek mindent, ami brutális.
- Az egész könyvet újraíratom magával!
- Ezzel fel akar izgatni, ugye?"


Amikor a várható megjelenések közt megpillantottam ezt a könyvet, magamban felhördültem. Az Ötven árnyalat trilógia óta sorra jelennek meg az erotikus regények, lényegében egy kaptafára, csak más nevekkel, és kicsit más körítéssel. Amikor megláttam A szirént, magamban arra gondoltam, hogy egy újabb Szürkéhez lehet majd szerencsénk. Így nem számítottam semmi extrára, de mégis érdeklődve kezdtem neki az olvasásának és reménykedtem abban, hogy Tiffany Reisz valami újat fog majd mutatni. Szerencsére így is lett.

A történetről röviden: Nora Sutherlin 33 éves írónő, aki az erotikus regényeiről híres. 29 éves kora óta ír, most dolgozik a 6. könyvén. Kettős életét él, mert azon kívül, hogy írónő, a fő bevételi forrása, hogy dominaként dolgozik. Vagyis férfiak/nők fizetnek neki sok-sok pénzt, hogy uralkodjon felettük.
Zach Easton 42 éves és a Royal House Publishing szerkesztője. Ő kapja meg a feladatot, hogy hozza ki a lehető legtöbbet Nora könyvéből. A férfi először nem akar kötélnek állni, mert egyrészt az erotikus irodalom hidegen hagyja, másrészt úgy érzi, hogy a hírnevét tenné kockára ezzel a munkával. De miután találkozik a nővel, elvarázsolja őt. Így kiadja a parancsait a változtatásra, Nora pedig együttműködve vele, elkezdi átírni a történetét.
Lényegében maga a történet 6 szálon fut.
- betekintést kapunk Zach magánéletébe. A férfi elhagyta a feleségét és mindeközben arra vár, hogy egyszer csak az asszony megjelenik az ajtaja küszöbén, és minden újra jó és szép lesz köztük. Vajon miért ment tönkre a házasságuk? Mi lesz velük? A férfi titkol valamit, menekül a múltja elől, de meddig képes így élni?
- olvashatunk Nora domina életéről is, amikor fogad valakit a hosszú várólistájáról, felkapja a kellékes táskáját és elrohan a találkozóra, hogy kiélje az uralkodását vagy épp azt hagyja, hogy felette uralkodjanak. De mi az ő története? Hogyan vált dominává?
- aztán persze a két szál keveredik is. Miközben Nora és Zach együtt dolgozik, a nő folyamatosan próbálja a pasiról lehámozni a nadrágját. Vajon sikerrel fog járni, vagy pedig végig hűséges marad Zach, a feleségéhez?
- a történetben fontos szerepet kap Nora 19 éves asszisztense, valamint lakótársa, Wes is. A fiú amolyan őrangyala a nőnek. Titokban szerelmesek egymásba, de folyamatosan elsodródnak egymás mellől. A fiú egyetemre jár, szűz és bár Nora nagyon szeretné ágyba vinni őt, Wes tartja magát és nem hajlandó ágyba bújni vele. Holott nagyon szereti és kívánja őt. Vajon miért nem adja be a derekát? És persze Nora is teljesen odáig van érte, a legféltettebb kincse, aki néha az őrületbe kergeti a visszautasításaival.
- olvashatjuk az átírt regény is, ami lényegében Nora és Wes kapcsolatának továbbgondolása.
- de a legutolsó szálon bepillantást kaphatunk egy másik regénybe is, Nora visszaemlékezésébe. Ezen a szálon keresztül olvashatjuk, hogy miken ment keresztül Nora, amikor még nem domina volt, hanem alávetett. Itt olvashatunk Nora és Soren kapcsolatáról. A férfi az "ura", akivel bár szakított évekkel ezelőtt, teljesen még mindig tudott elszakadni tőle. Egyszer választára fog kényszerülni: Soren vagy Wes. Ki mellett fog dönteni? ...

A véleményem:

Miközben olvastam a könyvet, nagyon sokszor eszembe jutott a borítón olvasható ajánló:

"Provokatív, okos és lefegyverzően őszinte."

Mielőtt nekikezdtem az olvasásának, azon gondolkodtam, hogyan lehet egy könyv okos, már ha épp nem a kvantumelméletet vezeti le. Így utólag viszont mégis azt tudom írni, hogy tényleg az. 
Okos a felépítése.
Okos, mert nem azt éreztem az olvasása során, hogy a szereplők betegek, hanem el tudta velem fogadtatni az írónő, hogy teljesen normálisak, egyszerűen csak más okoz számukra kielégülést, másra vágynak. És innentől kezdve, bár a hideg rázott a D/s-es részektől, de még se próbáltam az okokat megérteni, egyszerűen elfogadtam, hogy ők ilyenek és kész.
Okos, mert elgondolkodtató, nem csak úsztam a sorokkal.
Okos, mert a karakterek egyéniek, nem követi a megszokott sémát és nagyon jól fel vannak építve.
Okos, mert újított a műfajban.

Mint ahogy írtam már, arra számítottam, hogy egy újabb Szürkéhez lesz szerencsém. Vagyis a két főszereplő rendszeresen egymásnak esik majd, és heves akrobata mutatványokat fognak bemutatni az ágyban. Persze előkerülő cuki segédeszközökkel, mint pl. a korbács és társai. Nos, tévedtem.  

Egyetlen főszereplő van: Nora. Mindenki más mellékes. Ráadásul nem alávetett, hanem épp ellenkezőleg, domina. De nem volt ám ez így mindig.
A karaktere remekül fel van építve. Nem az a tipikusan utálom vagy szeretem szereplő, inkább olyan, mint aki közelebb áll a közömböshöz, viszont annyira érdekes, hogy megismerkednék vele legszívesebben. Szeretném látni, hogy a megjelenése tényleg olyan elbűvölő-e. Szeretném hallani a csipkelődő stílusát. Olyan nő, aki szerintem a valóságban letaglózna mindenkit a megjelenésével. Nem azért, mert olyan szép, hanem azért, mert annyira magabiztos, sugárzik belőle, hogy jól érzi magát a bőrében, hogy az ilyen embereket látva akaratlanul is megtorpannak mások és egyfajta irigység fut végig bennük. Mi lehet a titkuk? Hogy lehetnek ennyire magabiztosak? És egyáltalán ki is ő?
Nora 15 éves korában ismerkedett meg Sorennel, aki az uralkodójává vált. Érdekes volt a "kapcsolatom" a pasival. Hol gyűlöltem, hol meg teljesen elfogadtam a nézőpontját. Egyszerűen a sorokon keresztül remekül átjött az a fajta "hatalom", amit a szereplők éreztek a felbukkanásával. Igazából semmi extra, nem a Világ leghatalmasabb férfiai egyike, sőt, majdnem hogy mezei kisember, de benne is ott van valami plusz.

 A szirénben nem egyszerűen lájtos uralkodásról van szó, hanem nagyon durva, brutális, vérig menő, hurkákat ejtő bántalmazásról. Itt röpködnek a törött bordák, bedagadt szemek, hurkák a test különböző részein. Nem Szürke. Akinek már az sok volt, A szirén rettentő brutális lesz! Soren néha olyan rendesen elintézte a lányt, hogy rettegve olvastam a sorokat. Ugyanakkor nem ez a szál a hangsúlyos.

kép forrása
Nehéz megfogalmazni, hogy mi is a történetben a legfontosabb. Én úgy érzem, hogy Nora tipródása Wes miatt, vagyis inkább az érzelmek. Szeretne normális életet élni, mert tudja, hogy csak úgy van esélye a fiút elnyernie magának, de akkor se tudja megtagadni a vágyait. Ő azt szereti, ha keményen arcon verik, majd rálökik az ágyra és a többit elképzelhetitek. Vagy épp azt, hogy ő veheti elő a korbácsát és fakaszthat vért a másik félből. Egyszerűen nem tudja megtagadni önmagát.
Igazából egy szerelmi történet van beágyazva egy nagyon provokatív történetbe. Várom a percet, amikor végre Nora elnyeri Wes szerelmét. (Remélem így lesz!)

Aminek nagyon örültem az az, hogy nagy szerepet kapott Zach munkája. Sose gondoltam bele abba, hogy egy szerkesztőnek mennyi munkája van egy könyvben. És most két kérdés kavarog a fejemben. Egyfelől az, hogyha ott a szerkesztő az író mellett, hogy lehetnek szörnyű történetek? Vagy ha elkészülve szörnyű, akkor vajon milyen lehetett még a szerkesztő munkája előtt? Olvasva Zach részeit, el kellett ismernem, hogy a szerkesztés hatalmas munka. Másfelől meg az kavarog bennem, hogy nem kapják meg azt az elismerést, amit megérdemelnek. Kisbetűvel felvésik a nevüket a belső lapra és annyi. Bevallom, én eddig sem a fordítót, se a szerkesztőt nem néztem meg egy könyvben, mert nem érdekelt. Ezentúl viszont biztos máshogy lesz. Hatalmas munkájuk van minden egyes történetben és ennek ellenére, végig a háttérben maradnak, a sikerből nem sok dolgot zsebelnek be.

Újabb plusz pont, amiért nagyon elgondolkodtató és őszinte dolgokat írt arról, hogy vajon az erotikus irodalom miért olyan kelendő. Nagyon tetszettek az ehhez kapcsolódó gondolatok. És az volt az egészben a "legszebb", hogy annyira őszinte, mindez persze úgy, hogy tudja az olvasó, hogy amit olvas, az is egy erotikus történet. De az írónő ettől valahogy elvonatkoztatott és nyitott szemmel tudta bírálni a saját műfaját és annak kelendőségét.

"Az erotikus regényben az író soha nem akarja, hogy a szereplői fizikailag túlságosan jól körvonalazottak legyenek. Így az olvasó használhatja a saját fantáziáját, a saját félelmeit."

A szirén egy nagyon hideg, nyers, őszinte, brutális, provokatív, ugyanakkor nagyon mély érzéseket felvonultató történet. És persze felháborító is valamilyen szinten. Nem is igazán a D/s dolog miatt, hanem érint olyan dolgokat, amik sok olvasóból ezt az érzést válthatják ki (fiatal fiú-idősebb nő, fiatal fiú "megrontása", papi erkölcsök, fiatal lány "megrontása"). És úgy érzem, hogy nem a szexualitás benne az igazán fontos, hanem Nora gyötrődése, Wes tisztasága és szerelme, valamint persze Zach menekülése önmaga elől.

Érdekessége a történetnek, hogy a következő részekben Zach nem fog már kulcsszerepet kapni, az ő története lezáródott. Hanem bekerül majd Az angyalba egy új szereplő, aki már ebben a részben is felbukkant pár jelenet erejéig.

Összességében milyen volt akkor A szirén, és kiknek ajánlanám? Nekem tetszett, mint ahogy fenn is olvashattátok, és nagyon kíváncsian várom a folytatását. Más, mint a többi mostanság olvasható regény ebben a műfajban.
Akiknek tetszett a Szürke, azoknak csak ajánlani tudom! De akiknek a trilógia már sok(k) volt, azoknak A szirén szerintem már nagyon durva lenne. És csak 18 év felett, persze!


Tiffany Reisz sorozatának első része 2012-ben jelent meg angolul. Jelenleg 3 kötetből áll, július végére várható a 4. rész megjelenése.
Magyarul egyelőre az első olvasható, de Az angyal júliusra, A herceg pedig szeptemberre várható.
Az írónő oldala ITT.




* D/s jelentése: domináns- szubmisszív
**  Hibák sajnos többször is felbukkantak a kötetben. Hol Jack-nek volt írva Zach, hol párbeszédnek volt jelölve olyan mondat, ami nem is volt az, hol pedig fordítva.

2013. április 20., szombat

Letye-petye-lepetye 18.

április 20, 2013 2 Hozzászólás

Az Ulpius-ház Könyvkiadó romantikus- erotikus könyvdömpingre készül 2.


Már írtam arról, hogy az Ulpius-ház Könyvkiadó romantikus-erotikus könyvdöppingre készül, íme hát a második forduló.

Linde, K. A.: Nincs kötelezettség

Jack és Lexi kapcsolata igencsak rendhagyó. Két év hallgatás után a lány kap egy telefonhívást, s ez mindent megváltoztat.
Micsoda dolog, hogy Jack, az exvőlegénye arra kéri, egyengesse az útját az új nőjénél, Bekah-nál? Mindazok után, amit együtt átéltek? Ráadásul a férfi a közös múltjukra hivatkozik!
Lexi nem akar hinni a fülének.
Vajon hogyan viselkedik Lexi ebben a szívszorító drámában? Szakít egykori jegyesével, de most már tényleg és igazán? És mit ügyködik Bekah meleg fivére, aki, úgy tűnik, mindig jó időben van jó helyen? Ki lehet-e bogozni egy elképzelhetetlenül gubancos, titkokkal teli múltat? Kész katasztrófa.
Lexi Atlantába utazik Jack után, hogy végre állásfoglalásra késztesse a férfit. Vajon az előttük sorakozó számtalan akadályt sikerrel veszik-e vagy elbuknak?


Dawn, Nyrae: A játszma

A tizenkilenc éves Cheyenne megpróbálja tökéletesnek mutatni az életét, hogy elfedje múltja emlékeit. Amikor első főiskolás évében belefut a barátjába, aki egy másik nővel van, e tökéletes kép veszélybe kerül. A huszonegy éves Colt sosem akart főiskolára menni, és sose számított rá, hogy viszi valamire az életben, de mivel haldokló anyjának az a kívánsága, hogy végezze el a főiskolát, nincs más választása, mint úgy tenni, mintha ezt szeretné. Cheyenne-nek szüksége van egy álbarátra, hogy visszaszerezze volt fiúját, Coltnak pedig pénz kell, hogy gondoskodjon a mamájáról, úgyhogy alkut kötnek, amely mindkettőjüknek előnyös. De mi van, ha Cheyenne múltja nem olyan, amilyennek gondolja? Nemsokára már egy másik játszmát játszanak - belegabalyodnak egymásba, hogy elfeledjék fájdalmukat. Minél jobban játsszák a játszmát, annál inkább érzik az egyetlen valóságos dolognak. Cheyenne is, Colt is tudja, hogy az élet sosem könnyű, de egyikük sem számít a tragédiára, amely azzal fenyeget, hogy véget vet játszmájuknak, és örökre elválasztja őket.


McLaughlin, Heidi: Forever My Girl - Örökké a csajom

Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát… Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…


Clayton, Alice: Faldöngető

Caroline Reynolds magáénak tudhat egy fantasztikus, új lakást San Franciscóban, egy irigylésre méltó háztartási robotgépet… O-t viszont nélkülözni kénytelen (és itt most nem Oprah-ról van szó, kedves olvasók). Tervezői karrierje felfelé ível, irodája a kikötőre néz, egy bombasztikus cukkinis kenyér receptje is az övé…,  de O-nak se híre, se hamva. Ott van neki Clive (a világ legaranyosabb cicája), a jó barátok, egy hatalmas ágy, csak O nem.
Azóta, hogy beköltözött új lakásába, az O nélküliség állapotát tovább nehezíti szexuálisan túlfűtött szomszédja , aki éjnek évadján olyan hangos faldöngetésben részesíti, amilyet még sosem hallott. Minden nyögés, náspángolás és… – ez csak nem nyávogás volt? –, szóval mindez hangsúlyozza a tényt, hogy nem csupán nem hagyják aludni, de még mindig meg van fosztva…, igen, helyes a tipp: O-tól is.
Majd belép a képbe Simon Parker (tényleg, Simon, kérlek, lépj be). Amikor a faldöngetés odáig fajul, hogy jóformán szó szerint kilöki a gazdáját az ágyból, Caroline, arcán kielégületlenséggel, rózsaszín baby-dolljában végre szemtől szembe kerül már sokszor hallott, de sosem látott szomszédjával. A késő éjjeli ütközet… nos, vegyes érzelmekkel zárul. Hmm! Ilyen vékonyka falak mellett, a feszültség bizony hatalmas…
Incselkedés, gúnyos megjegyzések, forró fürdőben lubickoló cicalányok a gyönyörű San Franciscó-i ég alatt – és ráadásként a legszexisebb almás pite, amely valaha készült. Mindez ott rejtőzik ebben az érzéki, szellemes, romantikus mesében.


Ashley, Katie: Az ajánlat

Harmincadik születésnapja közeledtével Emma Harrison rádöbben, hogy ketyeg a biológiai órája, és a herceg a fehér lovon még mindig sehol. Fogyatkoznak a lehetőségek, különösen most, hogy a legjobb barátja – egy meleg pasi – visszalépett, hogy spermadonor legyen. Persze ott van a spermabank, de Emma fél: mit lehet tudni, talán a sátán belekavarhat a dolgokba.
Aidan Fitzgerald, a megátalkodott nőcsábász rendszerint eléri, amit akar, különösen a hálószobában. Amikor a karácsonyi partin Emma elutasítja a közeledését, Aidan elhatározza, megszerzi a nőt, kerül, amibe kerül. Emma kínos helyzetét megismerve a férfi olyan javaslattal áll elő, mely mindkettejüknek jó lesz. Hajlandó vállalni a donor szerepét, de csakis természetes úton. Nem lévén elszánt pasivadász, sem az alkalmi szex híve, Emma ódzkodik az ötlettől, ám a férfi sármja és Emma anyaság utáni vágya győzedelmeskedik. A „gyermekgyártási” projekt azonban egyszer csak több lesz, mint fizikai aktusok sora. Aidan nem képes kisétálni a nő életéből, Emma meg kezdi úgy érezni, ez a férfi az igazi.
Most már csak egy kérdés maradt: képes-e Aidan megváltozni, olyanná válni, amilyennek Emma szeretné?


Day, Sylvia: Egymásba fonódva

Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől – viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.
Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.
Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés – felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének.

És akkor várható még:
- Féktelen címmel az Esztelen trilógia második kötete
- Meggondolatlan címmel pedig a harmadik része
- All in címmel a Blackstone-affér második kötete

Mi a véleményetek a mostanság betervezett, rengeteg erotikus regény megjelenéséről?

Helena Silence: Enigma

április 20, 2013 0 Hozzászólás
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2012.)
Oldalszám: 356
Ára: 2999
Forrás:
könyvtár
Értékelésem:

"– A barátnőd épp megszegi az Úr tizenegyedik parancsolatát – mutattam az asztaluk irányába, ahol Cilia Alex tányérjából lopkodta a sült krumplit. Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam szólt:
– Hé, Lena! Mi a tizenegyedik?
– Hát, ami a napi szénhidrátbevitelt szabályozza! – mondtam magától értetődően, aztán kimenekültem az ajtón. A kocsi felé menet még hallottam, ahogyan hangosan felnevet."



Nagyon lemaradhattam valamiről, mert egészen addig fogalmam se volt arról, hogy ennek a könyvnek a szerzője magyar, amíg ki nem nyitottam. Igaz, az feltűnt, hogy a külföldi blogokon nem botlottam bele a könyvbe, de még se gondoltam arra, hogy hazai lenne a szerzője, hanem inkább arra, hogy nem volt olyan népszerű.
Aztán amikor kinyitottam és megláttam, akkor már előre megsajnáltam szegény könyvecskét, mert éreztem ahogy megkeményedik a szívem. Bizony, nagyon kritikusan kezdtem neki az olvasásának. Ez van, írtam már, hogy nagyon szkeptikus vagyok az új hazai írókkal szemben.

A tartalomról röviden: Lena 17 éves, nem rég érettségizett. A szüleivel New Yorkban élt, de sajnos egy repülőgép szerencsétlenségben mind a kettőjüket elveszítette, így arra kényszerül, hogy Coloradóba költözzön a sose látott nagybácsikájához -apja öccséhez-, Victorhoz.
A történet persze nem ilyen egyszerű, ugyanis Lena egy érző. Vagyis egy olyan ember, aki az érintés útján látja a másik fél múltját vagy épp a jövőjét. Ettől zaklatott, ráadásul magát okolja a szülei haláláért, szóval totál kiborulva érkezik a sose látott nagybácsihoz. Már az út során összeismerkedik Zoe-val, aki szintén New Yorkból tér haza, és a birtokuk szomszédos Victor birtokával. Szóval a fiatalok összebarátkoznak.
Aztán Lena megérkezik és megdöbbenve tapasztalja, hogy a házban megszűnik a képessége. Vajon miért? És miért szakította meg az apja évekkel ezelőtt Victorral a kapcsolatot?
Na meg ott van Zoe bátyja is, Alex, aki első pillantásra eldönti, hogy a lány biztos rosszat akar. Ahogy sejteni lehet, összeakadnak majd, de addig is van a történetben kérem szépen minden: egy őrült, a múltból előtűnő emlékek, vérrel átitatott ház, titok és persze szerelem. ...

A véleményem:

kép forrása
Nagyon nehezen sikerült ráhangolódnom a történetre, és ez első körben a nevek miatt volt. Megfigyeltem már, hogyha magyar író ír "külföldiként", valahogy a nevek nem az igaziak (persze nem mindig, csak bizonyos esetekben). Beszélőseket akarnak ráaggatni a szereplőkre, de ettől valahogy nevetségessé válnak. Ebben a történetben is szerepel Wall, Tree, World. Komolyan, én még ilyen névhalmazba nem futottam külföldi szerző könyvében, és nagyon zavartak. Egyszerűen nem illettek bele.

Szóval, nagyon nehezen csúszott, igazából legszívesebben úgy a 20. oldal környékén már feladtam volna. Egyedül az tartott vissza, hogy "én ezt most akkor is befejezem, ha törik, ha szakad, mert magyar az író és kész". Aztán egy idő után fordulat következett be benne és egész jó lett. Élveztem az olvasását, érdekelt, megkockáztattam előre, hogy a végén 4 csillagot fogok rá adni.
Aztán újra hanyatlani kezdett. Először úgy voltam vele, hogy ennek 3 csillag lesz a vége, de aztán sorozatban idegesítő dolgokba botlottam és ez lejjebb vitte a csillagokat.

A problémáim (SPOILER lehet köztük):
- a vezetéknevek
- idegesítő volt Zoe állandó nyuszikázása, Alex hercegnőzése, Victor kölykezése. I-d-e-g-e-s-í-t-ő! Utálom az ilyen ismétléseket, az agyamra mennek a 3. után.
- egy bankrabló csak úgy hagyja, miközben épp készül bankot rabolni, hogy egy 17 éves csaj odasétáljon hozzá és megérintse a fejét? Hát milyen bankrabló az ilyen? ... Képzelj el egy jelenetet: bankrabló átmegy az úttesten, ő most kirabolja a bankot, erre elé toppan egy fiatal lány "Hé bácsi!", mire a bankrabló megáll, és hagyja, hogy a csaj megsimogassa a fejét. Na ne már! Az ilyen bankrablót tuti a nyugdíjas néni egy csapással leterítette volna a bankban.
- nem lehet érezni, hogy Alex annyira odalenne Lenaért, de aztán hipp-hopp, már rá is veti magát és lángol a szerelem.
- Lenan kívül minden szereplő nagyon gyengén van kidolgozva.
- az i-re a pontot az tette fel, amikor kiderül, hogy Alex volt barátnője terhes lett, elveszi a csajt és megesketi Lenat, hogy nem lesz másé. És persze egy 17 éves lányról beszélünk! Ó, persze!

Ami tetszett:
- Lena egész jól fel volt építve, a legkidolgozottabb karakter a történetben.
- maga az alapsztori érdekes.

Az egyik legnagyobb hibát az írónő ott követte el, hogy nagyon meg akarta mutatni, hogy tud. Amivel bajom nincs, hisz első könyves, még jó, hogy bizonyítani akart. De nem elég, hogy az egész érzőségen kívül bekerült még egy love story, szerelmi háromszög a múltból, meg egy hatalmas titok, belevett egy pszichopatát is. A végén ott tartottam már, hogy azt se tudom ki vagyok és hol vagyok. Én megértem őt, de a kevesebb néha akkor is több. Ettől nem hogy jobb, izgalmasabb lett volna a történet, hanem számomra kicsit már kínosan zavaró, nevetséges.
Ugyanakkor úgy érzem, hogy indulásnak nem rossz. Ha az írónő kap arra lehetőséget még, hogy megjelenhessen más története is, szerintem ki fog majd forrni.

2013. április 18., csütörtök

Leiner Laura: Örökké

április 18, 2013 8 Hozzászólás
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió (2013.)
Oldalszám: 744
Ára: 3990
Sorozat: A Szent Johanna gimi #8
A Szent Johanna gimi 1.
A Szent Johanna gimi 2.
A Szent Johanna gimi 3
A Szent Johanna gimi 4.
A Szent Johanna gimi 5.
A Szent Johanna gimi 6.
A Szent Johanna gimi 7.
Forrás: saját
Értékelésem: (ez a csillag a "kedvencet" jelöli, 
csillagos 5-ös)
"– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan.
– Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal.
– Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá.
– Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.
– Folyamatosan."


Hát ennyi volt. ... Vége. ...
Nem tudok mit írni az Örökkéről. Nem azért, mert nincs mit, hanem azért, mert nem lehet szavakkal rendesen megfogalmazni, mennyire is szerettem ezt a sorozatot és milyen volt elolvasni az utolsó mondatát.

Két nap alatt olvastam el a két kötetet, amikor csak tudtam, bújtam. Az utolsó kb. 50 oldalt meg végigbőgtem. Összeszorult a torkom ahogy láttam, hány oldal van még hátra. Legszívesebben húztam volna az olvasását, hogy tovább tartson, ugyanakkor tudni akartam mi lesz a vége. ... És most már tudom. ...

Imádtam, kalapomat emelem az írónő előtt. Létrehozott egy olyan sorozatot, ami bájos, hétköznapi. Megmutatta, hogy nem kellenek a mai menő, sablonos, vámpíros/angyalos/zombis, Twilight-os történetek. A hétköznapi életből is lehet ötletet meríteni.
A 12/b tagja bármelyikőnk lehetne. Szerintem mindannyian valamelyik szereplőben legalább egy kicsit magunkra ismerhettünk. És bár inkább a tizenéves olvasóknak íródott a történet, mégis korhatár nélkül hódított. Épp úgy várták a folytatásokat a tizenévesek, mint akár a szüleik. Ez pedig hatalmas dolog.

Nem írom azt, hogy nem voltak olyan dolgok ebben a részben, amik ne zavartak volna, mert voltak, de ugyanakkor már nem számít.
Imádtam, hogy visszarepített az írónő a gimis éveimbe. Imádtam, hogy újra 15, majd 19 éves lehettem. Most pedig összeszorult a szívem. Azzal, hogy Reniék elballagtak, lezárult egy időszak az életükben, de a miénkben is. Miközben olvastam a búcsúzásukat, kicsit úgy éreztem, hogy darabokra hullok az idő tengerében. Mert egyszerre láttam magamat kilépni 19 évesen a sorból, amikor átvettem az érettségi bizonyítványomat, és láttam magamat most 29 évesen, visszaemlékezve azokra a pillanatokra. Mintha csak tegnap lett volna, de közben pedig egyáltalán nem. Láttam azt a nagyon fiatal, fekete hajú lányt, ahogy mosolyogva, boldogan átveszi a bizonyítványát, aki semmit se tudott még arról, hogy milyen lesz az élete 10 év múlva. Bizonytalan volt, esetlen is és annyira szeretett volna előre utazni az időben. Mintha a jelenemben egy varázsgömb fölött ültem volna és néztem volna őt. Szerettem volna belenyúlni a gömbbe, megsimogatni az arcát és csak egy pici jelet adni neki. Hogy minden rendben lesz, ne féljen.

Tán majd egyszer, amikor nem leszek már annyira a hatása alatt a sorozatnak, összefoglalom rendesen a gondolataimat a befejező részről, de most valahogy nem megy. Tán ezért is volt ilyen sikeres a sorozat, korosztálytól függetlenül. Mert el tudta érni, hogy mindannyian belecsöppenjünk, magunkévá tegyük az eseményeket, a szereplők tipródásait, boldogságukat, emlékezzünk.
kép forrása
Emlékszem, hogy az osztályfőnökünk 9.-ben, az első napot azzal kezdte, hogy ez a 4 év lesz életünk utolsó felhőtlen 4 éve. Hogy ami ezalatt a 4 év alatt történik majd, sose fogjuk tudni elfelejteni. Hogy azok a barátságok amik ekkor köttetnek, szorosabbak lesznek, mint a későbbiek. Mi pedig csak néztünk rá bambán, amolyan "hagyjál már minket békén" pillantással.
Aztán amikor a ballagás végén megtartotta az utolsó osztályfőnöki óráját, újra eszünkbe juttatta amit akkor mondott. És már bőgtünk, sőt, zokogtunk. Mert igaza volt. De csak abban a pillanatban értettük ezt meg. ...

A Szent Johanna gimi egy nagyon bájos, mindennapi sorozat egy fiatal lány naplója alapján. Reni lehetek én, lehetsz te vagy lehetsz bármely más szereplője a történetnek. Valamelyik biztos te vagy.
A főszereplőnk amolyan szürke kisegér, de nagyon szerethető. Barátságos, segítőkész, könyvmoly és nagyon szerelmes az első pillantástól Cortezbe. A suli menőjébe, az álompasiba.
Tipródnak, szenvednek, lényegében a saját hülyeségeik miatt kötetről-kötetre sodródnak el egymás mellett, míg végül megtörténik az áttörés és összejönnek.
A kötet lényege, hogy mindannyian leérettségiztek, mindannyian jól vannak, a szerelmesek együtt maradnak, megoldották a nehézségeket. ... Végig követhettük, ahogy 14-15 évesen beléptek a gimi kapuján, majd 18-19 évesen leérettségiznek és szétröppennek. ... Kár, hogy vége! :o(
Mindenkinek csak ajánlani tudom a figyelmébe!


"Nem szól a dal, szomorú, csendes este van
Most még mind itt vagyunk, de senki nem szól,
hallgatunk
Az éj is csendesebb, gyertek üljünk közelebb
Ez a búcsú éjszakánk, szóljon a dal hozzád, jóbarát

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell

Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk

Felkelt a nap, a reggel köszöntött reánk
Minket bántott a fény, az is, hogy elhagyjuk egymást
Együtt leszünk még egy hosszú éjszakán
Vígan átvirrasztjuk, ahogy tettük sok-sok éven át

Húsz év múlva... "
(Húsz év múlva)

Leiner Laura 1985-ben született Budapesten. 2005-ben jelent meg az első regénye, de a népszerűséget A Szent Johanna gimi c. sorozata hozta meg neki, aminek az első része 2010-ben jelent meg a Ciceró Könyvstúdió gondozásában, az utolsó pedig idén.
Idén augusztusban-szeptemberben megjelenik az írónő új könyve. Egyelőre még nem lehet tudni, miről fog szólni.
Hivatalos oldala | Facebook