2017. december 31., vasárnap

BUÉK

december 31, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Kívánok minden kedves rendszeres, nem rendszeres, csak véletlenül idetévedő olvasónak nagyon boldog új évet! 🎉 Alakuljon minden úgy, ahogy szeretnétek! 
A könyvmolyok pedig természetesen sok jó könyvet olvassanak az új esztendőben! 😊

2017. december 30., szombat

Milyen volt a 2017-es évem?

december 30, 2017 3 Hozzászólás
Forrás
Újabb év telt el és már-már sokkhatásként ér a tény, hogy 1 évvel újra öregebb lettem. Emlékszem, amikor tizenéves koromban jót nevettem anyukámon, aki minden Szilveszterkor elsírta magát azon, hogy megint öregebb lett 1 évvel, hisz tizenévesen hol tudtam volna ezt átérezni. (Fura abba is belegondolni, mintha ezek a sírások előre vetítették volna azt, hogy pár évvel később pont Szilveszterkor fogja elveszíteni az édesapámat.) Hát már tudom. Ahogy rohannak az évek, nőnek a gondok, nő a félelmek száma és míg fiatalabb korban az emberben meg se fordult a Mennyi időm van még? gondolata, ma már ha ránézek a két gyerkőcömre, rémülten fut néha végig bennem néha. 
De váltsunk vidámabb gondolatokra. Hamarosan elbúcsúztatjuk ezt az évet és elkezdünk egy újabbat. 

"Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév". "
Edith Lovejoy Pierce 

Szóljon akkor ez a bejegyzés ennek az 1 évnek az összegzéséről, a vidám pillanatokról.

Amikre örömmel emlékszem vissza

󠀤💓 A Nagy születésnapi bulijára, amin az egész osztálya jelen volt. Elfáradtam, szétszedték a lakást, ... de olyan boldog volt, akkora élmény volt neki.
💓 Az érzésre, amikor tudatosodott bennem, hogy lesz egy LÁNYOM.
💓 A pillanatra, amikor ezt közöltem a férjemmel, aki kislányt szeretett volna. A hangjára, ami szinte felragyogott.
💓 Az érzésre, amikor először megmoccant.
💓 Debrecenre, ahová először mentünk el Húsvétkor, pocakosan.
💓 A pillanatra, amikor közösen mentünk el 33 hetesen babamoziba és a Nagy elkezdett magától énekelni, mert annyira mocorgott a Kicsi, hogy nem tudtak róla jó felvételt készíteni. A Kicsi nyugton maradt és elmosolyodott, ahogy meghallotta a Nagy hangját.
💓 Az érzésre, amikor a Nagy az első évzáróján volt és egyszer csak elhangzott a neve, mint az osztály 2 kitűnő tanulója közül az egyiknek. Mint egy gyerek ugráltam a hatalmas pocakommal az örömömben, tapsoltam és boldogan mondtam a mellettem állóknak, hogy az Én fiam! Határtalan volt a büszkeségem.
💓 A nyárra, amit nagy pocakkal, szenvedve töltöttem. Mint egy partra vetett hal (bálna). Ó de meleg volt!
💓 A percre, amikor elfolyt a magzatvizem és tudtam, hogy eljött az idő, amire már napok óta vártunk.
💓 A pillanatra, amikor életemben másodjára mentem be a szülőszoba ajtaján és végigfutott bennem, hogy innen ha törik, ha szakad, de nem egyben jövünk már ki a Kicsivel.
💓 A fájdalomra, amit a 19 óra vajjúdás okozott. Amikor megszűnik az idő és a tér, a hangok, az érzések és csak a fájdalom van.
💓 A pillanatra, amikor megszületett, felsírt, én pedig magamhoz ölelhettem másodpercekkel később.
💓 Arra a percre, amikor a férjem megjelent az ajtóban a bebugyolált kislányával. Az arcára, arra a földöntúli örömre és büszkeségre, ahogy tartotta őt. A nagy mackó és a pici porcelánbaba.
💓 Arra a két órára, amit eltölthettünk hármasban a szülőszobában még. Amikor percenként mondta valamelyikőnk, hogy Olyan szép! Közben meg tudtuk, hogy igazából nem is.
💓 A pillanatra, amikor a Nagy bejött a kórházba és odatoltam a Kicsit az ablakhoz, hogy meg tudja nézni. Ő pedig rátette a kezét az üvegre. Minden megváltozott abban a pillanatban, ő lett a nagy tesó.
💓 A percre, amikor először néztem végig, ahogy megkapja élete első oltását a Kicsi. A fájdalomra, ami akkor tudatosodott bennem, hogy nem tudom megvédeni, túl kell esnie rajta.
💓 A napra, amikor végre elhagyhattuk a kórházat és hazamentünk négyesben. Betettük a kiságyba, a Nagy pedig odatolta mellé a széket és úgy nézte őt, a pici húgát.
💓 Az első mosolyára.
💓 A négyesben eltöltött pótnyaralásunkra Hajdúszoboszlón.
💓 Az arcára, amit az első pépes ételnél vágott.
💓 A fogadó órára, amikor agyon dicsérték a Nagyot. Olyan büszke vagyok!
💓 Az első négyesben eltöltött Karácsonyra.

2017. december 29., péntek

Karácsony 2017.

december 29, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Idén is elmondtam többször -mint ahogy szinte minden évben, mióta édesanya vagyok-, hogy az egész december nem szól másról, mint a Karácsonyra való készülődésről, a sütésről, ajándékok beszerzéséről, majd a csomagolásukról, takarításról, főzésről és újra a sütésről. Majd azon kapjuk magunkat, hogy hipp-hopp, eltelt a 3 nap és vége, ennyi volt. ... Ezért a 3 napért güriztünk egész hónapban. .... De kijavítom magamat. Igen, gürizünk ezért a 3 napért, de nem a Karácsonyért, hanem azért, hogy lássuk a gyerkőceink arcán a meglepett, boldog mosolyt, hogy egy kis varázslatot csempésszünk az életükbe. Egy kis hitet, egy kis csodát a lehetőségeinkhez mérten. 

A jelen Karácsonya

Idén velünk is megtört a kis csoda, hisz bővült a létszámunk a nyár közepén egy pöttöm kislánnyal. Egy kislánnyal, akit mindannyian nagyon vártunk, aki miatt sokat aggódtunk a kilenc hónap során és aggódunk a mai napig is. ... Ő a mi kis csodánk.
Csak ültem 24-én reggel (hozzánk akkor jött a Jézuska) a fa előtt, kezemben a fényképezőgéppel, minden pillanatot szerettem volna megörökíteni: a Nagy boldogan tépte a csomagolópapírt az ajándékairól (miután türelmesen ült a fa melletti fotelban kb. fél órát és várta, hogy felébredjünk. Nem ébresztett fel minket, mert nem tudhatta, hogy a Kicsi átaludta az éjszakát és nem akarta a pihenésünket megzavarna. Így szépen megnézegette a becsomagolt ajándékokat, majd leült a fotelba és várt. A férjem mondjuk a szívéhez kapott, amikor reggel ment ki a mosdóba és odaszólt neki a sötétből, hogy Jó reggelt álomszuszék!), a Kicsit a kezében tartotta az apukája, aki meghitten, gyengéden ölelte magához, adott puszit a fejecskéjére. Szinte hallottam is, ahogy szavak nélkül súgja neki "Boldog Karácsonyt kislányom!". (Hatalmas hálával tartozom neki, hisz elfogadta a Nagyot, sajátjaként szereti, neveli, de ez a pillanat számára is különleges volt, hisz az első Karácsonya volt, amikor a karjaiban tarthatta a kislányát, akit annyira várt.) Én pedig könnyekig hatódtam nyálas módon. Mert minden annyira szép, tökéletes volt. Olyan kerek.

A múlt Karácsonya

Az elmúlt 4 évben a feje tetejére állt az életem. Egyedül maradtam a Naggyal, lelkileg nem kicsit összetörve. Harcolnom kellett vele, saját magammal, a múltammal, az édesapjával. ... De aki szintén egyedül maradt egy gyerkőccel vagy többel, az nagyjából tudhatja miken mentem keresztül.
Aztán még ugyanabban az évben megismerkedtem (tipikusan, amikor két összetört lélek találkozik) a férjemmel is (aki idén lett a férjem amúgy) és idén jött a gólya a Kicsi személyében.

Tavaly ilyenkor jelentettük be a családban -izgatottan szorongatva a bekeretezett ultrahangképeket-, hogy úton van a legkisebb, számolgattuk magunkban, hogy "jövő ilyenkor 5 hónapos lesz majd" és el se tudtuk képzelni, hogy milyen lesz. ... Hát már tudjuk. 
Tavaly ilyenkor pocakfotót készítettünk magamról, amin még semmi se látszódott, max egy kis pukli, amit rá lehetett fogni akár a töltött káposztára is. Viccelődtünk, hogy mekkora lesz majd a végére. Nekem elképzelésem volt, de gigapocakra akkor se számítottam.
Tavaly ilyenkor már gondolkodtunk a neveken. Ha kisfiú lesz ... Ha kislány ... Kislányt szerettem volna, de mivel féltem a csalódástól, mindenhol azt hangoztattam, hogy fiút szeretnék. (Ki érti ezt?) Mert már tudom milyen egy kisfiúval. ... Kaptam egy kislányt, aki sokban más, mint a bátyja. Mindent kezdek vele elölről. De kislány! Egy pici én, egy pici ő, egy pici Nagy és mégis ő.

A jövő Karácsonya

Jövő ilyenkor a Nagy majdnem 10 éves lesz.
Jövő Ilyenkor a Kicsi másfél éves lesz.
Jövő ilyenkor 5 éve lesz, hogy elveszítettem az édesapámat és elindított ezzel egy hatalmas lavinát az életemben.
Vajon mit tartogat számunkra ez a bizonyos jövőre?

A jelen Karácsonya ... újra

A Karácsony a békéről, a szeretetről, a családról szól. Maximális béke nincs az életemben, de a szeretet és a család jelen van/volt. Úgyhogy boldog, elégedett lehetek. 😘

De gondolom az is izgat titeket mivel ez egy könyvesblog lenne, hogy a fa alatt milyen könyveket találtam magamnak. Nos megsúgom: semmilyet. Nem kértem könyvet és nem is kaptam. Helyette kaptam olyan dolgokat, melyeket kértem, szükségem volt rájuk, hogy megkönnyítsék a mindennapjaimat, a háztartás vezetését. Tudom, ez kicsit lehangoló és uncsi, de ha látnátok a hiper-szuper vasalómat, másképp vélekednétek erről. 😆

Angolul olvastam- Liz Moore: The Unseen World

december 29, 2017 0 Hozzászólás
Angolul megjelent: 2016.
Egyszerűen nem találok szavakat a történet olvasásának a befejezése után. A The Unseen World letehetetlen, csodálatos történet, egy mestermű. Egyszerűen meg kell jelennie magyarul, minél több embernek olvasnia kell és elgondolkodni róla, ismernie kell a hazai közönségnek is Liz Moore nevét. 
Nem tudok magamhoz térni még most sem az olvasása után, pedig több hónapja befejeztem már. Ugyanazt éreztem, mint az Arctalan szerelem olvasása során. Hogy megakadnak az érzelmek a torkom táján, hogy a sírás fojtogat, hogy egyszerűen jóval több a történet, mint leírt szavak alkotta mondatok egyvelege. Imádtam minden során, minden gondolatát, tökéletes. 

Liz Moore bár csak harminchárom éves, de annyi életbölcsességet és tapasztalatot éreztem a The Unseen World olvasása során, hogyha nem olvasok egy kicsit jobban utána a szerzőnek, abban a hitben maradok, hogy egy ötvenes, hatvanas éveit taposó idősebb Hölgy írta a történetet. 

A főszereplőnk Ada, akit az édesapja egyedül nevelt. A lányról tudni kell, hogy mindig is az édesapja nevelte, aki nem kicsit fura bogár. David egy tudományos számítógépes labort vezet Bostonban. A célja az, hogy megalkosson egy olyan számítógépet, ami szinte emberi. Ada magántanulóként tanul és nap, mint nap bejár az édesapjával a laborba. Nincsenek barátai, elég elszigetelt módon él. Lényegében más világot nem ismer a laboron kívül, de sokáig mégis boldognak érzi így magát. 
Aztán valami változni kezd, kevés kezd neki lenni az őt körülvevő hely. 
A másik nagyon fontos szereplőnk Diana Liston, David legjobb barátja, akinek három fia van akik Adaval egy idősek. 
Davidnél Alzheimert állapítanak meg és a memóriája folyamatosan romlik. Lényegében a lánya lesz a memóriája. Ada rájön, hogy semmi sem az, aminek látszott, David nem is David és minden kártyavárként kezd összeomlani körülötte. 

A történet több idősíkon játszódik és nagyon megrázó, elgondolkodtató történet. Milyen nővé válhat egy olyan fiatal lány, akire nincsenek hatással a kora tinédzserei? Ki a legszebb az évfolyamban, kinek van a legtöbb pasija, stb. kérdéskörei? Egyáltalán milyen lehet így elszigetelve felnőni? És ami a legnagyobb kérdés, hogyan lehet feldogozni, hogy egy édesapának Alzheimer kórja van, lassan elfelejt minden közös emléket és azt is, hogy ő kicsoda? És azt hogyan dolgozza fel vajon Ada, hogy az apja nem is az, akinek addig gondolta? 

Folytathatnám még a sort egy rakás olyan kérdéssel, ami elgondolkodtatott az olvasás során. A The Unseen World egy elgondolkodtató regény, ez pedig fantasztikus. Nem csak olyan, melyet, ha olvasol, úszol az árral, hanem olyan, ami kérdéseket vet fel benned, elgondolkodtat, ez pedig csodálatos. Ehhez pedig adjuk hozzá a történet adta szépséget, hatalmas feszültséget és meg is van a tökéletes regény receptje. Mert igen, tökéletes regény. És minél több embernek olvasnia kellene. 
A karakterek csodálatosak és remekül ki vannak dolgozva. 
A cselekmény izgalmas, fordulatos, kellőképpen feszült. 
A végén pedig ott a paff, amikor az olvasó csak bambul maga elé és próbálja megemészteni a történetet, mely végre kerek egésszé állt össze.

2017. december 28., csütörtök

Új év, új tervek, de fogadalmak nélkül

december 28, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Igazából fogalmam sincs, hogy sokan miért gondolják úgy, egyszerűen muszáj fogadalmat tenniük december 31-én, hogy aztán január elsejével bele is vágjanak a sűrűjébe, de max január 7-én bele is fuccsoljanak már. Értem én, hogy lezárul egy év, bennünk van a lendület Most megcsinálom!, de ha változtatni akarunk valamin, akkor ezt szerintem felesleges az új év kezdetéhez kötni, hisz a változást akár ma is el lehet kezdeni. Szerintem. Ha meg valamin változtatni szeretnénk, de nem vagyunk elég kitartóak az eléréséhez, akkor azon az se segít, hogy január elsején vágunk bele vagy április huszonnegyedikén. Mindenképp belebukunk, ha nem vagyunk elég kitartóak.
Na de persze ezt a hatalmas életbölcsességet nem csak úgy kiszopogattam a kisujjamból, mert bevallom hősiesen, hogy a kőkorszakban én is évről évre tettem fogadalmakat, amiket egy ideg tartani tudtam, de ahogy a lelkesedésem alábbhagyott, a fogadalmamnak is annyi volt. Ilyenkor jött a majd máskor, majd később, majd jövőre monológ a magam megnyugtatása végett.
Úgyhogy én nem teszek fogadalmat 2018-ban sem. Viszont terveim vannak, amiket megosztok veletek is és kíváncsi leszek, hogy ezek közül december 31-ig mi fog összejönni. 😀

Tervek 2018-ra ... ami nem könyves

💥 Tudom, viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat, hogy 5 hónappal a szülés után a terhesség indulásához képest "csak" +3 kg "felesleg" van rajtam, de ez nekem sok. Úgyhogy szeretnék ettől megszabadulni minél előbb és tartani is a megszerzett súlyomat, mint a terhesség előtt. 
💥 Minden évben tavasz környékén csinálok egy kis tisztítókúrát, de úgy érzem, hogy most szeretnék egy nem 1-2 napos kúrába belefogni, hanem egy nagyobba, ami tényleg kiméregteleníti a szervezetemet. Ráférne.
💥 Több mint 1 éve nem vezettem már és félek is beülni emiatt a volán mögé. Idén viszont egyszerűen muszáj lesz már csak a gyerekek miatt is visszarázódnom a forgalomba és újra vezetni.

Tervek 2018-ra ... ami könyves

Forrás
Nem csatlakozom egyetlen molyos könyves kihíváshoz sem, aminek egyetlen oka van csak: úgy se tudok előre kiválasztani X könyvet, majd tutira elolvasni őket 1 év alatt. Egyszerűen ahogy jönnek az újabb megjelenések, jön a vágy a frissebb megjelenések elolvasása iránt, vannak győztes és vesztes könyvek. Megtanultam az évek során, hogy számomra hiba akár csak 12 könyvet is kiválasztani a várólistámról, hogy ezt olvassam el, mert nem fogom. Mert jönnek az újak és amire addig nem került sor, egyre kevésbé fog érdekelni, közben meg folyamatosan gyarapszik a várólistám amúgy is.

Viszont egy saját kihívást mégis csak összehozok magamnak. Nem konkrét könyvek elolvasásáról, inkább csak amolyan támpontokról, hogy miket szeretnék, ha sorra kerülnének. 
Íme. 12 hónap, 12 támpont.
① Egy újraolvasás. ➪ L. M. Montgomery: Anne ​otthonra talál
② Egy olyan könyv, melynek a szerzőjétől ez lesz az első olvasmányom. ➪ Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér
③ Egy sorozat, melyet folytatok (végre). ➪ Jodi Taylor: Második ​esély
④ Egy műfaj, ami távol áll tőlem. ➪ C. J. Roberts: Captive ​in the Dark – Fogoly a sötétben
⑤ Egy olyan könyv, aminek a borítója és a fülszövege se fogott meg. ➪Elena Ferrante: Briliáns ​barátnőm
⑥ Egy olyan könyv, aminek csak a borítója fogott meg. ➪ Tahereh Mafi: Ne ​érints
⑦ Egy hazai szerzőtől való könyv. ➪Fényes Niki: Feketén, ​fehéren
⑧ Egy valamilyen díjat nyert könyv. ➪Jeff VanderMeer: Expedíció (Nebula-díj)
⑨ Egy olyan könyv, amit itthon nem sokan olvastak (még) a moly alapján. ➪Emily Bleeker: Miután ​meghaltam
⑩ Egy olyan könyv, aminek a hazai megjelenését nagyon vártam. Ayelet Waldman: A ​budapesti nyakék
⑪ Egy olyan könyv, amit már régebben ajánlottak a figyelmembe. ➪ Kerstin Gier: Az ​álmok első könyve
⑫ Egy olyan könyv, amiből adaptáció is készült és láttam is már. ➪Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje

Ennyi lenne. 😉

2017. december 27., szerda

Ransom Riggs: A ​különlegesek regéi

december 27, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Tales of the Peculiar (2016.)
Kiadta: Kossuth (2017.)
Oldalszám: 192
Forrás: saját
Kapcsolódó kötetek:
#3 Lelkek könyvtára
Értékelésem:

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei #0,5

Azoknak kihagyhatatlan A különlegesek regéi, akiknek elnyerte a tetszését a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei sorozat. 
Ezzel a kötettel lesz valahogy minden kerek. Olyan, mint mondjuk a Harry Potter esetében a Bogar bárd meséi.

A fülszöveg:

"Az amerikai Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyvvel tűnt fel (2011). E regény világszerte óriási sikert aratott – nagyszerű film is készült belőle –, majd további két sikerregénnyel (Üresek városa, Lelkek könyvtára) trilógiává bővült. Riggs legújabb, gyönyörű, művészi grafikákkal illusztrált könyvében azokat a regéket írja meg, amelyek a trilógiában szereplő „különlegesek” eredetét és legősibb történeteit beszélik el. A „különlegesekről” szóló szokatlan mesék minden darabja egy-egy meglepetés: sosem az történtik, amire számítunk, a szereplők furák, a fordulatok kiszámíthatatlanok, az atmoszféra pedig különös. Minden történet egy másik világ, de megegyeznek abban, hogy különlegesek." 

Hogy tetszett?

A történetet Millard Nullings "szerkesztette", akit a sorozatban megismerhettünk már, ő volt a láthatatlan fiú.
10 rege található a kötetben, melyek a különlegesek legkedveltebb történeteit mesélik el. Ezek a regék szájról-szájra szálltak a nemzedékek alatt, Millard "foglalta össze" őket ebben a kötetben.

A kötet egyik nagy előnye, hogy nagyon gyorsan lehet haladni az olvasásával. Hisz mindegyik rege viszonylag rövid, izgalmas, érdekes, az olvasó tudni akarja, hogy a következő miről fog szólni, így nem tudja letenni a könyvet.
Olvashatunk többek között kannibálokról, akik az emberi mohóságra hívják fel a figyelmet.
De szerepel a történetben egy hercegkisasszony is, akin keresztül  az igazi szépségre van felhívva az olvasók figyelme. A lényeg a lényeg, hogy mindegyik kis történetben ott a tanító jelleg, mint a népmesékben.

Ha olvastátok a sorozat előző köteteit és tetszettek, akkor semmiképp se hagyjátok ki ezt!

2017. december 26., kedd

Kitekintő 55.

december 26, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2017. szep.

Miről szól?

Azóta, hogy Esther nagyapja meghalt, Esther kivételével az egész családja különböző fóbiákkal él és az életüket a félelem teszi ki.
Az apja hat éve nem hagyta el az alagsorukat.
Az ikertestvére retteg a sötéttől.
Az édesanyja retteg a balszerencsétől.
Esthert egyenlőre az "átok" nem kerítette hatalmába, de igyekszik minden olyan helyet és szituációt elkerülni, mely fóbiát válthatna ki belőle. Aztán egy napon megjelenik az életében egy volt általános iskolai osztálytársa, Jonah és minden megváltozik.

2017. december 25., hétfő

Ti kérdeztétek (151.)- A gyermeked megszületése változtatott-e az olvasási szokásaidon? Jobban kedveled-e a felnőtt, családos nőkről szóló regényeket, mint a new adult műfajt?

december 25, 2017 0 Hozzászólás

Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"A gyermeked megszületése változtatott-e az olvasási szokásaidon? Jobban kedveled-e a felnőtt, családos nőkről szóló regényeket, mint a new adult műfajt?"
Horváth Zsanett

Nem. Ilyen téren egyáltalán nem folyásolt be. Emlékszem, a blogon az első könyves bejegyzésemet 2009. október 22-én tettem közzé, ami az Alkonyat volt. Lássuk be, hogy ennek a sorozatnak a célközönsége elsősorban nem a 8 hónapos gyerkőccel rendelkező édesanyák voltak, mégis ennek ellenére megvett magának a történet. :)

2017. december 24., vasárnap

Boldog Karácsonyi ünnepeket!

december 24, 2017 2 Hozzászólás

A legjobb esetben most mindannyian ahelyett, hogy a gép előtt ülnétek és neteznétek, a családotokkal vacsoráztok, körbe ülitek a fát és csodáljátok, ajándékokat bontogattok, stb. .... szóval van egy rakás jobb dolgotok annál, mint hogy ma netezzetek. De ha csak utólag is vetődtök az oldalra tudjátok, hogy a blog minden kedves olvasójának szeretnék boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánni. Legyen minimum ez a pár napotok ebben a rohanó világban meghitt, csendes, tele szeretettel, amikor tényleg csak azokra tudtok figyelni, akikre szeretnétek! És persze a fa alatt mindenki azt találja, amit a legjobban szeretett volna, könyvmolyok sok jó könyvvel gazdagodjanak. 😉

Martin Widmark: Múmiarejtély

december 24, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Könyvmolyképző (2014.)
Pont a napokban beszélgettünk arról az egyik iskolás anyukával, hogy vajon nyáron kapnak-e majd a gyerekek nyári olvasmányt, mert ő és én is a harmadik osztály előtti nyáron kaptuk meg az első olvasmányunkat, ami a Vuk volt. Beszélgetésünk során elméláztunk az olvasmányokról és arról, hogy vajon a megfelelő korosztálynak kell-e elolvasnia egy adott könyvet, illetve hogy nem kellene-e már frissíteni esetleg a kötelező olvasmányok listáját.
Amúgy erről már írtam ITT is, sőt 2013-ban egy blogos körutat is indítottunk ezzel kapcsolatban. Na de visszatérve erre a könyvre. Úgy érzem, hogy a Múmiarejtélyt simán lehetne "kötelező" olvasmánnyá tenni. Igaz, nem egy Vuk vagy Tüskevár, de szórakoztató, a nyomozgatás megmozgatná a kicsit agyacskáját és azért adhat plusz információkat az olvasóinak.

2017. december 23., szombat

Lisa Heathfield: Papírpillangók

december 23, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Paper Butterflies (2016.)
Kiadta: Cicero (2017.)
Oldalszám: 284
Forrás: saját
Értékelésem:
Teljesen megbabonázott a könyv fülszövege. Imádom az olyan könyveket, melyek titkokat rejtegetnek. Egyszerűen olyan szinten kíváncsi természet vagyok, hogy titkok tudója akarok lenni. 😏 Így amikor elolvastam és szembe találtam magamat azzal, hogy "sötét titkokat rejt", hát nem is kellett több nekem.

A fülszöveg:

"Törött szárnnyal tudnál-e repülni?
June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.
De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron."

Hogy tetszett?

Hm. A borító olyan, mint maga a történet is. Tiszta, egyszerű, szép. Első pillantásra csak a pillangót láttam, az arcot nem is benne. És ilyen a történet is. Sokan csak azt látták June körül, amit látni lehetett, de mögé nem néztek vagy nem tudtak nézni vagy csak nem is akartak.

Rettentően sajnáltam ezt a fiatal félárva lányt, akit a mostohaanyja enyhén szólva is bántalmazott. A nő egyszerűen nem normális, egy pszichopata és ami különösen szörnyű, hogy a rémtetteibe belevonja a saját lányát is, hogy a segítségére legyen June bántalmazásában. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi baja is van szegénnyel. Ennyire piszkálja, hogy a férjének van másik gyereke is? Vagy June félvér származását nem tudja elfogadni? Aztán persze a történet végén kiderül, hogy mi lehetett a gyűlöletének az igazi oka.
June pedig tűr, sokáig hallgat. Ami különösen dühített az az, hogy a saját apja se vett semmit észre az egészből. Hogy miért? Mert tán nem is akarta.
Aztán June találkozik egy fiúval és szép lassan szerelmesek lesznek. A lány lázadni kezd, majd egy véletlen a feje tetejére állítja a világát.

A történet 2 részre oszlik. Van az ELŐTTE és az UTÁNA. Hogy mi előtt és mi után vagyunk, csak a történet kb. 2/3-nál derül ki. Addig ide-oda ugrálunk a jelen és a múlt között, míg eljutunk arra a pontra, amikor a lány élete örökre megváltozik. 
Úgy érzem, hogy miután kiderül a kiindulópont, mintha az írónő elkezdte volna összecsapni a történetét. Hirtelen minden annyira felgyorsult, megemészthetetlenné vált.
Az évek teltek és eljutottunk a történet végéhez. Meglepődtem-e? Igen és ez a meglepődés kellemes megkönnyebbüléssel is járt. Igaz, hogy a szerző konkrétan nem zárta le a történetét, de az olvasó mégis sejti, hogy mi mi történt és ki/kik vannak a háttérben.

A Papírpillangók egy könnyed történet. Maga amiről szól, az már velősebb. 

"A megbocsátáshoz nagy bátorság kell."

2017. december 22., péntek

Karácsonyi könyvajánló

december 22, 2017 0 Hozzászólás
saját fénykép
Könyves blog nem létezhet a Karácsony előtt könyvajánlók nélkül, így én is szemezgettem nektek egy kicsit. 😊

Nézzük először a legkisebbeket


Az egészen kicsi babáknak is szükségük van a könyvekre, a nagy, színes illusztrációkra, melyek segítségével felfedezhetik az őket körülvevő Világot és bővíthetjük a tudásukat, fejleszthetjük a beszédkészségüket. Ebben a korban célszerű kimondottan piciknek készült laporellókat vagy babakönyveket vásárolni. Ilyen lehet pl. a Napraforgó Könyvkiadó Babaszótár sorozata vagy a Kolibri Könyvkiadó Kíváncsi kiskacsák sorozata.

Jöjjenek a picit nagyobbak, az ovisok

Oviban a cél továbbra is a beszédfejlődés elősegítése, de ebben a korban hatalmas változás történik. A gyerekek elkezdenek "álmodozni", szerepet játszani. A fiúkból így lesznek katonák, tűzoltók, szuperhősök, a lányokból pedig hercegkisasszonyok, balerinák, stb. 


"Lili, a tökéletes hercegnő tökéletes partit rendez, amire nem hívja meg korántsem tökéletes Méregcsókot… Segíts Lilinek megállítani a bosszúálló boszorkányt! A Mesevár-sorozat különleges leporellói egyrészt egy izgalmas történetet kínálnak az olvasóknak: segíteniük kell a főszereplőnek megoldani a problémát, közben feladatokat oldanak meg. Ám a kalandoknak itt még nincs vége: a leporellókat a játék végén paravánt vagy mesebeli várkastélyt hajthatnak maguk köré, így folytatódhat a móka!" 


"Trükkös, a rosszcsont troll el akarja rontani a király szülinapi ünnepségét! De Botond, a bátor lovag - a te segítségeddel útját állja a csínytevőnek, mikor feltűnik az újabb küldetés...
A Mesevár-sorozat különleges leporellói egyrészt egy izgalmas történetet kínálnak az olvasóknak: segíteniük kell a főszereplőnek megoldani a problémát, közben feladatokat oldanak meg. Ám a kalandoknak itt még nincs vége: a leporellókat a játék végén paravánt vagy mesebeli várkastélyt hajthatnak maguk köré, így folytatódhat a móka!"

Fokozatosan az ovis korban lehet növelni a mesék hosszúságát. Kiscsoportban elég tán a rövid kis mese (legyen az pl. egy Boribon kötet), nagycsoportban már simán végig tudják hallgatni jó esetben a hosszabb történeteket is. 

"A szórakoztató tanmesék arra okítják a gyerekeket, miként viselkedjenek a különböző élethelyzetekben. Ebben a könyvben a leghíresebb tanmeséket találjuk csodálatos rajzok kíséretében – a fiúk és a lányok nagy örömére."

Kisiskolásoknak

Ez a korosztály az, akiknek az esetében nagyon meg kell válogatnunk, hogy mit adunk a kezeikbe. Most tanulnak olvasni, egész nap gyakoroltatják velük az iskolában, elegük lehet már a betűkből és az összeolvasásokból, annyira könnyű ebben az életkorban megutáltatni a gyerekekkel az olvasást! A cél ilyenkor véleményem szerint az, hogy az otthoni olvasás szórakozás legyen. Ne legyen hosszú nagyon a történet, kellőképpen izgalmas legyen, viszonylag rövidek legyenek a fejezetek, a betűk mérete is számukra megfelelő legyen és az se hátrány, ha a szövegben van egy kis játékosság, bohóság. Az illusztráció se gyerekes szerintem ebben a korban. Egy szó, mint száz, kisiskolásoknak tökéletes a Geronimo Stilton sorozat. Nagyon szeretem bennük, hogy magát a szöveget is izgalmassá teszik a kötetekben, az illusztrációról nem is szólva. A fejezetek nem hosszúak, így lazán alvás előtt 1-2-vel végezni lehet és a kicsi akkor se érzi magát leterheltnek. A sztorik aranyosak, izgalmasak és mindig van bennük valami tanulni való.

"Már mindent előkészítettem a karácsonyi vacsorához: meghívtam az összes rokonomat és barátomat, gyönyörűen feldíszítettem a házam... Aztán valahogy mégis nagy zűrzavar támadt. Össze kellett szednem százezer sajtos bonbont a földről, egy kamion átgázolt a farkincámon, és még a lakásom is kigyulladt! De milyen sok rágcsáló segített rendbe hozni a dolgokat! Hát igen, karácsonykor mindenki kicsit jobbnak érezheti magát. Bárcsak ez egész évben így volna!"

És akkor jöjjenek a tinik

Ennek a korosztálynak a könyvkiadója szerintem a Könyvmolyképző, rengeteg megfelelő könyvet lehet találni többnyire lányoknak. Nekik a lényeg szerintem csak annyi, hogy legyen szerelem, romantika a történetben. Lényegében legyen ugyanaz, mint az ovisok esetében, csak annyi változással, hogy a főszereplő lány legyen hétköznapi, a fiú maradjon megy a szőke hercegnek és ne csak a történet végén legyen a csók és a boldogan éltek, hanem szinte az elejétől kezdve. Ha a szereplők kicsit messzebbre is kalandoznak a csóktól, az se baj.
Fiúknak könyvet nem nagyon tudok ajánlani, egyenlőre még nem tudok egy tini fiú fejével gondolkodni. 😜
"Forró nyár. Amikor Amynek az egész nyári szünetet az otthonától távol kell töltenie, minden vakációs terve kútba esik. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a jóképű és kemény kötésű tizennyolc éves Avival – az egyetlen sráccal, akinek talán nem tud ellenállni. Gyorsan felforrósodik a hangulat közöttük, de mi van, ha Avi csak egy nyári kalandot akar, Amy pedig többet?"

"Szelídíts meg!
Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok a nyakába varrják Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra?
Képesek lesznek meglátni a szívükkel azt, ami a szemnek láthatatlan?
Merülj el a történetben és hagyd, hogy a te szívedhez is szóljon Róka és a Kisherceg új, mai üzenete."

Fiatal felnőtteknek

A romantika szerintem a későbbiekben is befutó, de bátran lehet próbálkozni komolyabb témákkal is már. Mint pl. ez a két könyv.


"Izgalmas és megható történet egy mára ismeretlen, titokzatos világból. „Apám Hamburgban élt, anyám Jénában. Csak Kelet-Berlinben találkozhattak, és mindig csak néhány órára. Nem sokkal az előtt, hogy a berlini falat éjfélkor lezárták a Nyugatról érkező látogatók előtt, anyám a határátkelőhöz vitte apámat, búcsút intettek egymásnak, majd boldogtalanul és vágyakozva indultak el két ellentétes irányba…” 1988. A tizenhárom éves Lilly bepakolja a hátizsákját. Jénába készül, az NDK-ba. Ott él ugyanis csodálatos nénikéje, Lena a férjével és a gyermekeivel – csak ők maradtak Lillynek, miután édesanyja meghalt. Ám annyira azért nem egyszerű dolog Nyugatról Keletre költözni. Nemcsak a bürokrácia emelte falakat kell lerombolnia, hanem a keletnémet rokonok életét beárnyékoló múlttal is meg kell küzdenie. Lilly azonban nem hagyja magát elijeszteni, és egy új világot sikerül meghódítania magának."

"Rebecca ​egész gyermekkorának meghatározó élményei voltak Gemma nagymama meséi Csipkerózsáról. Az amerikai kislány számára egzotikus európai folklórvilág azonban új értelmet nyer, amikor a nagymama halálos ágyán közli vele, hogy ő maga volt Csipkerózsa. Ez a vallomás hosszú útra indítja az immár felnőtt Beccát térben és időben egyaránt, mert csak egy másik földrészen fejtheti meg azt a titkot, amely homályba burkolja családja múltját. Ám Európában a várt csodák helyett a holokauszt nyomasztó emlékeivel kell szembesülnie, és ez a fokról fokra megismert történet, noha bizonyos párhuzamokat mutat a klasszikus mesével, egyre élesebb ellentmondásba kerül a gyermekként oly sokszor hallott „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezéssel."

És hogy a szülőknek, nagyszülőnek mit lehetne venni, ha könyvben gondolkodunk? Szerintem ismerjük őket annyira, hogy tudjuk minek örülnének a legjobban. Anyuka egy romantikus sztorinak vagy egy szakácskönyvnek? Apuka egy hobbijához kapcsolódónak esetleg? A nagyszülő valamilyen történelminek? 
A könyvekre is igaz, mint minden ajándékra. Nem az értéke számít hanem az, hogy lehetőleg megtaláljuk azt a könyvet, amivel örömet tudunk okozni az illetőnek. Neki és nem magunknak. Vegyük figyelembe, hogy őt mi érdekli, mit szeret és nagyon szerintem akkor nem lőhetünk mellé.

Jó készülődést az ünnepekre! Ma még van időtök beszerezni egy-egy könyvet, ha esetleg annyira lemaradtatok volna a vásárlással. 🎄

Tematikus könyvborítók: Karácsony

december 22, 2017 0 Hozzászólás
Mi másról szólhatna a december, mint a karácsonyi készülődésről és magáról az ünnepről. Így ez az e havi tematikus könyvborítókban is megmutatkozik. 😃

"A karácsony nem is igazi ünnep vastag hótakaró nélkül."
Fábián Janka

2017. december 21., csütörtök

"Téli romantika" meglepetés doboz

december 21, 2017 0 Hozzászólás
Teljesen odáig voltam a novemberi Book A Sloth Club-os meglepetés dobozért, amiről ITT írtam is. Ennek ellenére hezitáltam, hogy megrendeljem-e decemberit. Féltem attól, hogy a jó indulás után a második doboz nem lesz az igazi, csalódott leszek, rossz szájízt hagy majd maga után és hát féltem attól is, hogy így Karácsony előtt kiadni 7.000 Ft-ot, majd esetleg csalódni ... nos hát tartottam attól, hogy verni fogom a fejemet a falba. De mint ahogy novemberben is írtam már, a meglepetés dobozok meglepetés tartalma önmagát adja el. Kíváncsi voltam a kis meglepetésekre, az ígért 2 könyvre (nem kicsit kecsegtető volt az is, hogy 2 könyvet fog tartalmazni a decemberi doboz), és hát pár napos hezitálás után elhatároztam, hogy megrendelem majd. Igazából úgy okoskodtam, hogy 6.990 Ft a doboz, 2 könyv lesz benne, manapság már 3.000 Ft alatt nem nagyon lehet könyvet találni, így arányos lesz remélhetőleg a doboz ára a tartalmával. Persze amiatt aggódtam mi lesz, ha esetleg már megszereztem a könyveket vagy épp totál nem érdekelnek, de úgy voltam vele egyszer élünk, ez lesz a karácsonyi ajándékom magamnak és belevágtam. 

November 18-án már 9:50-kor szépen leültem a laptop elé, hogy azonnal vásárlok, amint megnyílik a webáruház, nehogy lemaradjak a dobozról, mert hát a BASC csapata nem tette közzé, hogy mennyi dobozt lehet majd vásárolni és kiindulva abból, hogy a novemberi is milyen gyorsan elfogyott és mennyire pozitív visszhangja lett a tartalmának, tartottam attól, hogy megrohamozzák 10 órakor a webáruházat és virtuális harc kezdődik a ki tudja mennyi dobozért. Jó ötlet volt a csapattól, hogy nem tették közzé a dobozok számát, ezzel feszültséget keltve a vásárlókban, akik minél előbb szert akartak tenni a rendelésre.
Úgyhogy 10 óra előtt már a gép előtt voltam, ami naná, hogy 9:50valahánykor lefagyott, majd nem elég, hogy lefagyott - mert elég gyorsan újraindult -, de akkor meg a wifit nem találta ... de meg se lepődtem már ezen, hisz rólam volt szó. Mindezek ellenére kb. 10:05-kor sikeresen a kosaramban landolt a doboz. Már csak majdnem 1 hónapot kellett türelmesen várnom, hogy meg is érkezzen.

December 12-én kaptam az e-mailt, hogy a csomag postázásra került. Nem itthonra kértem, mivel a drága postásnak az a szokása, hogy jól ráfekszik a csengőre és naná, hogy pont akkor érkezik, amikor a Kicsi alszik, aki erre felriad és üvölteni kezd. Úgyhogy ezt kivédve anyukámékhoz kértem a kézbesítést, ami 13-án meg is történt. Viszont 3 napot így várnom kellett arra, hogy kézbe is vehessem. Újra türelemjátékhoz lehetett szerencsém - mint előző hónapban is -, akkor is 3 napot kellett várnom, mire át tudtam venni a postán.

Viszont teljesen véletlenül belefutottam a Twitteren egy csiripelésbe, hogy a decemberi doboz elég gagyi lett (szó szerint idézve). Naná, hogy totál elfogott a pánik, na b.sszus, fogom akkor a fejemet verni a falba.
Aztán elhatároztam, hogy az Instagramot is csak óvatosan frissítem, mert tuti el fogják árasztani a dobozos képek, én meg nem szerettem volna lelőni magam előtt a tartalmát. Az óvatosságom ellenére viszont naná, hogy belefutottam 1 képbe. Az agyam viszonylag elég gyorsan kapcsolt, így a képről csak 1 tárgyat fogtam fel, mielőtt rémülten tovább görgettem volna, az viszont az egyik könyv volt, a Szelídíts meg! Bevallom, olvastam, hallottam már a könyvről és egyáltalán nem csigázott fel, úgyhogy elég csalódott voltam, hogy a 2 könyvből 1-ért tuti nem leszek oda. Próbálgattam meggyőzni magamat, hogy lehet rosszul láttam, lehet nem is dobozos kép volt, de tudtam, hogy felesleges ámítanom magamat, bizony a Szelídíts meg! lesz az egyik könyv.

Na de szombaton már a kezemben volt a csomag és otthon neki is estem a kibontásának.
Vajon milyen titkokat rejteget a decemberi doboz?
Amikor kibontottam a nagy borítékot, a felső képpel találtam szemben magamat. Az izgalmam újra az egekbe csapott, de igyekeztem nyugodt maradni, nyugodtan kivenni a dobozt a borítékból. Nem, nem én szakítottam be izgalmamban a dobozt! Sajnos a saroknál szakadt volt, amikor kivettem a borítékból.
A doboz megint szépre sikeredett. A kis szakadása ellenére masszív karton, a felirat, a lajháros rajz szép, élénk színű és nagyon tetszik, hogy a doboz karácsonyi hangulatba öltözött. Lazán el tudnám képzelni, hogy Húsvétkor pl. hímes tojások legyenek rajta, nyáron meg mondjuk egy medencében lazuljon a lajhár. 
Na de kivettem a borítékból a dobozt és gyorsan fel is emeltem a fedelét. 

Újra nem derült ki azonnal, hogy mi van a zöld papír alatt
A novemberiből kiindulva sejtettem, hogy egy selyempapír újra el fogja rejteni előlem a tartalmát és először csak a levélkével fogok szembesülni. Így is lett. 

"Akkor keress egy ajtót. Mindig van kiút. Mindig van egy másik út. De nem fogod megtalálni, ha csak egy helyben állsz. Érted, mire gondolok?"

Amikor megfordítottam, a hátulján olvashattam, hogy miket rejt a doboz (nincs amúgy minden rajta). És hát igen, az egyik könyv a Szelídíts meg! és a másik se volt előttem ismeretlen már, nem úgy, mint pl. a Caraval a novemberiben. Mikor végeztem az olvasásával felemeltem a selyempapírt, de sok minden még így is rejtve maradt.

Mi lehet az a zöld izé és ez a Kisherceges izé?
Először nem értettem, hogy mi az a zöld, Book a Sloth Club-os izé, ami a Kisherceges izé alatt van. Sőt, azt se tudtam első körben, hogy mi is akar lenni az a Kisherceges dolog. Könyvjelző, képeslap nem lehet, aztán leesett, hogy jé, ilyen foltok voltak gyerekkoromban a 80-as, 90-es években, ilyenekkel tüntették el az anyukák a szakadást a farmernacijainkon. 

Na de amikor idáig eljutottam már - a fene essen a finomkodásba -, szinte kiborítottam a doboz tartalmát. Ez a zöld izé egy szatyor lenne, amiben benne volt trükkösen a két könyv, melyeket először rendesen szemügyre vettem. 
A két könyv
Mint már említettem, a Szelídíts meg!-ről hamarabb értesültem, mint szerettem volna, így ennek már utána tudtam olvasni. Annak ellenére, hogy lázba nem hozott amikor megjelent, minél többet olvastam utána, annál inkább megjött a kedvem ahhoz, hogy én is olvassam, így tán nem is annyira baj, hogy ez volt a csomagban. A Csók New Yorkbanról szintén olvastam már, kellemes történetnek ígérkezik, örülök, hogy belekerült a dobozba. Bízom abban, hogy mind a két könyv tetszeni fog és igazából nem vagyok csalódott annak ellenére sem, hogy nem épp két kívánságlistás példányról van szó. Ami viszont kicsit birizgál az az, hogy a téma "Téli romantika". Nos, ez a Csók New Yorkban borítójából és fülszövegéből kiindulva, erre a sztorira illik, de a Szelídíts meg!-nek mi köze van a TÉLI romantikához? Az rendben, hogy romantikus YA sztori lesz, de télen fog játszódni? Ha pedig nem, akkor hogy is passzol a témához?
Őszintén szólva két tipikusan téli romantikus sztorira számítottam. A Csók New Yorkban ilyen lesz, de Róbert Katalin történetében nem vagyok biztos. (De ha télen játszódik, akkor visszaszívok mindent, amit eddig leírtam.)

A csomag tartalma
És nézzük akkor a doboz többi tartalmát is.
➤ Róbert Katalin (Szelídíts meg! írónője) személyes üzenete. Aranyos, kedves, szívhezszóló sorok.
➤ egy forró csokis mártogató. Kimondottan jól illik egy téli csomagba, jó lesz meginni majd egy jó könyv olvasása közben, ez jó választás volt a csapattól.
➤ karácsonyi hóemberes zokni. Szerencsére nem 40 feletti méretet tettek a csomagba lévén, hogy 35-36-os lábam van. Külföldi dobozokba is kerültek így télen zoknik, sapkák, ahogy láttam az eddigi képeket, jó választás volt.
➤ Orbán Éva készítette téli romantikus könyvjelző. Tényleg szép épp úgy, mint ahogy a novemberiben a lajháros is volt.
➤ egy fa könyvjelző az Olvashop-tól. Olyan vastag, hogy először azt hittem, hogy fel kell szögelni vagy csavarozni valahová, nem gondoltam volna, hogy könyvjelző. Csak otthon lehet annak használni, mert olyan vastag, hogy szétnyomja a könyvet és amúgy kiesik, ha pl. a táskánkban van a könyv.
➤ kézműves gyertya. Megmondom őszintén először azt hittem ajakbalzsam lesz annak ellenére, hogy az Instán láttam már ilyen gyertyákat csak nagyobb kiszerelésben és konkrétan egy-egy könyvhöz illően.
➤ Pallagi Virág Kisherceges kézműves képeslapja. Képeslap nem maradhatott ki az e havi dobozból sem, bár szerencsére túlzásba nem esett a csapat. Aranyos, szép, de engem a képeslapok nem nagyon tudnak meghatni.
➤ Book a Sloth Clubos vászontáska. Nagyon szorítottam, hogy az egyik dobozba kerüljön majd egy táska is, de bevallom nem ilyenre gondoltam. Ez elég csúnyácskára sikeredett, ráadásul ez a zöld szín! Hát nem lesz a kedvencem, kétlem, hogy elővenném, hogy ebben cipeljem az épp olvasott könyvemet. Lehetett volna egy szolidabb színű táska nem ilyen fura lajháros illusztrációval, hanem egy szép könyves rajzzal vagy könyves felirattal, idézettel.
➤ Kisherceges folt. Kétlem, hogy 2017/2018-ban használnának az emberek még foltokat a ruháikon. Igazából nem is nagyon értem. Mármint persze, passzol az egyik könyvhöz, csak hát sokan nyilván hasznát nem fogják tudni venni. 

Véleményem a csomag tartalmáról:

Ezek inkább illettek volna 
egy Kisherceges témához szerintem
A könyvek: 
Szelídíts meg!
Mint ahogy említettem már, ez a könyv nem keltette fel az érdeklődésemet a megjelenésekor. Egy időben faltam a nagyon YA sztorikat, de belegondolva, hogy Róka csak egy 9.-es lány (vagyis kb. 15 éves), Kisherceg se sokkal idősebb (11.-es, vagyis 17-18 éves) ... nos, annyira már nem vagyok oda az ilyen sztorikért, de meglátjuk majd. Az biztos, hogy a célközönsége nem én vagyok ennek a könyvnek.
Csók New Yorkban 
Ez a könyv már kecsegtetőbbnek tűnik és nagyon bízok abban, hogy tetszeni is fog.

A meglepetések: többnyire tetszettek, bár azért szerintem voltak mellétrafálások is. 
De kezdjük akkor azokkal először, melyek tetszettek. Pallagi Virág könyvjelzője nagyon szépre sikeredett. A kézműves gyertya is bejön, külföldön tényleg nagyon népszerűek a könyvekhez illő gyertyák, bár azért nem lehet összehasonlítani egy Funko Pop figurával, de nem rossz. A forró csokis mártogató és a hóemberes zokni szintén nyerő így télen. 
És akkor jöjjenek a mellétrafálások. A fa Olvashop könyvjelző szerintem a vastagsága miatt az. Szépnek szép, de baromira nem praktikus. A Kisherceges foltot egyáltalán nem értem. Akkor lett volna inkább egy textil könyvjelző, na de 2017-ben egy folt! Bár lehet könyvjelzőnek is használni, mert fogadjunk sokan azt se tudják, hogy is kell feltenni egy ruhára meg egyáltalán mi is az a folt. A Kisherceges képeslap meg hiába aranyos, szép, de értelmét nem nagyon látom.

A csomag tartalma tényleg illik-e a "Téli romantika" témába?

Ezek már inkább "Téli romantika"-sak
Szerintem nem minden eleme. Azt mondanám, hogy durván a felére vagy a "téli" illik vagy a "romantika", na de a "téli romantika" valahogy ebben a csomagban összességében nem jött össze, csak pár elemnél.
A Csók New Yorkban, Pallagi Virág könyvjelzője és a kézműves gyertya rendben van. De a gyertya is csak azért, mert a dobozka utal a könyvre és a könyvre meg illik a "téli romantika". Minden más eleme a doboznak amolyan so-so.
Ott van a fa könyvjelző. Semmi romantikus nincs benne, de a felirata miatt a "téli" jelző illik rá. A Szelídíts meg!-el még nem tudom mi a helyzet, a "romantika" biztos illik rá, a "téli"-vel nem tudom mi lesz. Aztán ott van a Kisherceges képeslap, folt és a szatyor. Egyikre se tudnám sem azt mondani, hogy télies, sem az, hogy romantikus. A képeslap és a folt illik a Szelídíts meg!-hez és ennyi a köze a témához. 
Az a bizonyos zöld lajháros szatyor
A szatyor meg nyilván bónusz, de nekem ez kimondottan csalódás. Annyira szerettem volna egy szép könyves szatyrot, de ezzel a Book a Sloth Club nagyon mellélőtt! A színét nem is értem (na jó, zöld, Karácsony, a selyempapír is zöld volt, valahol értem, de lehetett volna krémszínű vagy fehér is), a lajhár nagyon nem tetszik rajta. Értem, reklámozzuk a csapatot, de egy szép könyves kép, könyves felirat, idézet annyival szebb lett volna! Bízom abban, hogy lesz egyszer ilyen szatyor is a dobozban. Ezt meg elsuvasztom valahová a beépített szekrényben, mert olyan csúnya, hogy tuti nem mutogatnám.

A csomag tartalma arányos-e szerintem az árral?

Ezzel vitatkozni nagyon nem lehet, már csak a 2 könyv miatt is maximálisan arányos.
A doboz ára: 6.990 Ft
A csomag tartalma számszerűsítve:
↪ Csók New Yorkban: 2.990 Ft
↪ Szelídíts meg!: 2.999 Ft
↪ fa könyvjelző: 2.290 Ft-ba kerülnek az Olvashop oldalán
↪ hóemberes zokni: az ebay-en 5 pár kerül 4.25 fontba (ugyanilyen hóemberes), vagyis kb. 1700 Ft körül van 5 pár zokni, ez elosztva kb. 300 Ft egy zokni
Ha csak ezeket nézzük, akkor már javában megérte a vásárlónak megrendelni a dobozt. Természetesen újra kiemelem, hogy a csapat nyilván nem 0% haszonnal dolgozott, hisz nagytételes rendelésekről van szó. A többi termékhez nem találtam konkrét árat a neten.

A januári doboz témája: Fantasy hősnők
Nos, ez engem annyira nem hozott lázba, így ezt a dobozt nem rendeltem meg, de ti ITT még meg tudjátok.
Összességében nem bántam meg a decemberi doboz megrendelését annak ellenére sem, hogy nem mindennel vagyok elégedett és biztos fogok még rendelni a csapattól.

Barangolás 18.- Mária Valéria főhercegnő

december 21, 2017 0 Hozzászólás

A birodalom úrnője kapcsán

Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Ha az olvasó eddig esetleg nem tudta volna, akkor a könyv felhívja a figyelmet arra, hogy Sisi kedvenc gyermeke Mária Valéria főhercegnő volt. Természetesen egy édesanya egyformán szereti jó esetben a gyermekeit, de ne felejtsük el Sisivel kapcsolatban azt, hogy nem nevelhette sem Gizellát, sem pedig Rudolfot. Valéria volt az egyetlen olyan gyermeke, akit végre az anyósa, az udvar nem szakított el tőle. Így tán érthető, hogy miért is ő állt a legközelebb hozzá.

Mária Valéria főhercegnő 1868-ban született Budán. 
Sisi igyekezett "magyar szellemben" neveli a kislányt, akit ennek köszönhetően sokszor csak a "magyar gyermeknek" hívtak, ami egy idő után olyan szinten nyomasztóvá vált számára, hogy elfordult a magyaroktól.
1890-ben feleségül ment Ferenc Szalvátor osztrák főherceghez, akivel harmadfokú unokatestvérek voltak. Tíz gyermekük született.
Örömmel folytatott jószolgálati tevékenységeket. 
1924-ben hunyt el.

forrás: wikipédia

2017. december 20., szerda

5 kipróbált tuti sütemény recept Karácsonyra

december 20, 2017 0 Hozzászólás
Az ünnepek közeledtével a legtöbb háziasszony nekiáll a sütögetésnek. Előkerülnek a féltve őrzött nagyi receptek vagy épp nekiállunk újabb ötletek után böngészgetni a neten. 
Nálunk nincsenek olyan sütireceptek, amikhez Karácsonykor ragaszkodom, mindig az dönti el minek állok neki, hogy mennyi időt tudok erre szánni. Na meg beosztom, hogy melyik héten épp mit készítek el (nyilván azokkal kezdem a hónap elején, amik fémdobozban sokáig elállnak és azokat majszolgatjuk az ünnepig, ha nem fogynak el azonnal), így ténylegesen az ünnepre csak 1-2 sütinek az elkészítése marad.

Ebben a bejegyzésben összeszedtem pár olyan receptet, melyeket kipróbáltam és bátran tudom a figyelmetekbe ajánlani. Még van pár nap Karácsonyig, van idő az elkészítésükhöz. Van, aminek én is csak 23-án fogok nekiállni. 😆

saját fénykép
ITT már írtam arról, hogy én is elkészítettem ezt a bögrés mézeskalácsot idén és nagy sikere volt nálunk. Fele adagot készítettem csak, de bőven elég is volt, még mindig van belőle a dobozban pár darab. 
Észrevétel: nekem nagyon folyékony maradt a tészta, így a recepttől eltérően több lisztet kellett hozzáadnom. 

Forrás
Nagyon szeretem Margó receptjeit, egyszerűen tökéletesek. Ez a helyzet ezzel a túrós pitével is. Egyszerűen mennyei! Lágy, kellemesen túrós, habos, imádom. Többször elkészítettem már, nálunk szerintem örök sláger fog maradni.
Észrevétel: a recepttől eltérően nem 1 kg túróból szoktam készíteni, hanem csak fél kg-ból. Amire figyeljetek oda, amennyiben ti is csak fél kg-ból készítenétek el, hogy a túróhoz keverendő tojáshabot is felezzétek, elég bele a 2 tojásfehérjéből vert hab. Elkészítettem 4 tojásfehérjéből is - finom lett -, de túlságosan habos és a túró szinte elveszett a habban.

Forrás
Beigli nélkül nincs Karácsony, ha időm engedi akkor én sütöm, időhiányban pedig vásárlok, de a házi mégis csak más, mint a nagyiparban készült. Tökéletes receptet találni viszont nagyon nehéz. Mert vagy a tészta nem jó vagy a töltelék vagy egyik sem vagy épp minden jó lenne, de szétdurran sülés közben az egész. 
Ez a második olyan év, amikor ennek a receptnek az alapján készítettem el a beigliket és idén se csalódtam. Mivel nekünk nem kellett 6 rúd, így feleztem az adagokat, 2 gesztenyéset és 1 mákosat sütöttem. Tökéletes lett.
Észrevétel: tényleg hagyjátok pihenni egy éjszakát és figyeljetek oda a kenegetésére. Így másnapra nagyon szép márványos lesz már a sütés előtt is.

Tán a mézeskalács és a zserbó az, amit ha törik, ha szakad, de bizony minden évben elkészítek. Mikor megláttam ezeket a kis zserbó "kekszeket", azonnal kedvet kaptam az elkészítésükhöz.
Nos, nem volt rossz, finom, de azért nem hozta az igazi zserbó ízét, azt el kell ismerni.

Forrás
Hólabda- receptneked.hu
Imádom a hólabdát. 😋 A puha tésztát, közötte a finom krémet, majd a kókuszt, szinte érzem is a számban az ízét, pedig majd csak 23-án fogom elkészíteni. A recept tökéletes. Igaz, a szívem picit összeszorul a 8 tojás láttán a mai tojásárak mellett, de megéri, higgyétek el.

Remélem kedvet kaptatok valamelyik recept kipróbálásához. Ha van nektek is bevált sütis receptetek, akkor osszátok meg velem is. Szeretek újdonságokat kipróbálni. 😊