2012. március 29., csütörtök

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3.

március 29, 2012 6 Hozzászólás
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió (2010.)
Oldalszám: 457
Ára: 2990
Sorozat: A Szent Johanna gimi
Az eddigi olvasott részek:
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2.
Forrás: könyvtár

Kiknek ajánlom?: mindenkinek,
de tényleg. Annak is, aki nincs oda
az ifjúsági irodalomért. Higgyétek el,
ez a sorozat nagyon jó! Még mindig
nem jöttem rá, mivel tudta elérni az
írónő, hogy kortól, nemtől
függetlenül odáig legyenek érte az
olvasói, de majd rá fogok. ;o)
Én egyszerűen imádom!
Mint már a 2. résznél is írtam,
igazán semmi extra, de pont ettől
bájos. Nincsenek benne vámpírok,
vérfarkasok, tündérek, egy egyszerű
fiatal lány naplója a mindennapjairól
és az (egyelőre) plátói
szerelméről. Tán pont ez a titok
lényege is. Mindannyian voltunk,
vagyunk, leszünk szerelmesek
olyasvalakibe, akit csak távolról
merünk csodálni. :o)
A kép forrása
Az írónő oldala
Épp Gyerkőcömnek böngészgettem a könyvtár gyerekrészlegén, amikor csak úgy "hátha szerencsével járok" pillantással odasandítottam az ifjúsági irodalom részlegére és hirtelen szembe találtam magamat "A Szent Johanna gimi" 3. és 4. részével. Egy pillanatra megállt a szívem, izgatottan néztem mennyi mesekönyvet tettem a kosaramba, mert bizony innen maximum csak 6-ot lehet kölcsönözni egyszerre. Össze is szorult a szívem, hogy megvan a 6, nem fér bele a 2 könyv még pluszba. Na de mit tehetett volna a kisgyerekes anyuka? :oP Gyorsan meggyőzte magát, hogy nem fog összedőlni a világ, ha a 2 mesekönyv visszavándorol a helyére és gyorsan lecsapok az "Egyedül"re és a "Barátok"ra, mert hát ki tudja legközelebb mikor lesz ekkora szerencsém. Így mesekönyvek vissza, start a kiszemeltekért, majd pironkodva sorbaállás a könyvtáros néni elé, hogy bevigye a gépbe a kölcsönzést. ;o)

Amint lehetőségem nyílt rá, otthon neki is estem a 3. résznek. Egy picit bennem volt, hogy majd most bizony megfejtem mi az írónő sikerének titka, most aztán kritikus leszek a karakterekkel is. Nos, ezzel egész jól haladtam. Magamban el is mosolyodtam amikor a 17. oldalon Dave kiszállt a suli előtt a kocsiból, persze fontos konferenciahívása volt és beugrott, hogy várjunk csak! Ki a fenével beszélget ez a srác állandóan? Mintha a 2. részben lett volna célzás arra, hogy barátai nem nagyon vannak és az apjával beszélget állandóan. Na de miről? És miért nem otthon? Meg amúgy is folyamatosan? Suliidőben? Engem anyumék miért nem hívtak soha olyankor? (ja, mert tán annyira nem volt elterjedve a mobiltelefon akkor még)
Na szóval magamban nyugtáztam, hogy igen, most sikerülni fog kritikusabbnak lennem. Tartott ez mint már említettem egy ideig. Az első ilyen emlékem a 17. oldalon Dave-es szitu, aztán már csak kb. a 130. oldal környékén tértem magamhoz és persze ztem, meg ztam, hát én már megint odáig vagyok sóhajtásokkal. ... Ennyit arról, hogy majd most rájövök a titokra és kritikus leszek. :o) Még mindig imádom!

Nagyon örülök, hogy sikerült egyszerre megszereznem a 3. és a 4. kötetet is, mert az első a 10. év első félévét, a második pedig a második félévét mutatja be.
Igazából minden a szokásos. Reni továbbra is epekedik Cortezért, akin annyira eligazodni még mindig nem lehet. Ugyanis barátnője lesz, de közben Renire is sandítgat rendesen. :o)
Arnold továbbra is odáig van Reniért, csak a vak nem veszi észre.
Virág is szerelembe esik. Igen ám, csakhogy emiatt Renivel kezdenek eltávolodni egymástól.
Aztán eljön a Szilveszter éjszakája és bizony nagy fordulat következik be, ami teljesen összezavarja a főszereplőnket. (És itt volt az a pont, amikor elégedetten felsóhajtottam, repesett kis szívem, már reménykedtem, hogy mostantól minden jó és szép lesz. ... Erre meg! B@sszus, Reni anyukájának aztán van érzéke ahhoz hogyan kell a gyereket megbüntetni. Jegyzet magamnak: ha ilyen történne az egyelőre még nem létező lányommal, persze, fejmosás ne maradjon el, de a telefont legalább felejtsem el!)

Thomas a gőzmozdony- Megy a vonat zakatol; Thomas mondókás és verseskönyve

március 29, 2012 0 Hozzászólás
Magyar megjelenés: Egmont Kiadó (2012.)
Oldalszám: 24
Ára: 1499 Ft
Amint megláttam ennek a kis mondókás könyvnek a megjelenését az Egmont Kiadó oldalán, azonnal tudtam, hogy Thomas rajongó kisfiamnak kihagyhatatlan lesz.

Lehet-e jobb ötvözet az óvodás illetve a kisebb korosztály vonatos rajongóinak (na meg persze akár az idősebbeknek is), mint Thomas és a mondókák egy kötetben? Kétlem. ... Aki kitalálta és összehozta, annak minden elismerésem.
20 kis mondóka, versecske található benne, ismertek, kevésbé ismertek és persze Thomas, Emily, Toby, James és társaik illusztrációival.
A könyvecske színes, vidám, nem túl nagy, nem nehéz, nálunk csak az amolyan "várótermes" kategóriába tartozik. Vagyis olyan, ami a legtöbb táskába belefér, nem foglal nagy helyet, nem szakad le a vállunk és mégis van nálunk a Gyerkőcnek egy könyv, ami bármikor, bárhol előkapható (akár váróteremben is) és egy időre leköthető vele az izgő-mozgó csemete.
Thomas rajongóknak kihagyhatatlan szerintem!

2012. március 28., szerda

"Waiting On" Wednesday (3.)- Várólistára ...

március 28, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Bajban voltam ezen a héten, amikor a várható megjelenések között böngészgettem. Csupa izgalmas "reménységbe" botlottam és féltem, hogy nem fogok tudni csak egyet kiemelni. Aztán szembe találtam magamat ezzel a névvel:  
Sofi Oksanen 
és onnantól kezdve más nem is érdekelt.
Eddig csak a Tisztogatást olvastam az írónőtől, de az olyan szinten sokkolt, rejtett rabul, hogy ez a név szerintem örökre bevésődött a fejembe. ... Olvasva a Baby Jane fülszövegét, Oksanen újra nem könnyű témához nyúlt.
Kíváncsian várom a megjelenését!

Sofi Oksanen: Baby Jane

Eredeti címe: Baby Jane (2005.)
Várható magyar megjelenés:
ápr. 2. ?
Oldalszám: 200
Ára: 3250
Kiadó: Scolar Kiadó
"Mi történt Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén?
Hogyan történhetett, hogy a város legmenőbb, feketebakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító "életét"?
A kötet elbeszélőjének nagy szerelme, Kormi elszigeteli magát saját lakásában. Nem vásárol, nem mozdul ki, még csak szemetet sem meri levinni, sőt már éjjel sem merészkedik emberek közé. Szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét - S AMIKOR MÁR FELTÁRULKOZNA, AMIKOR MINDEN IDEGSZÁLA KÖNYÖRÖGNE A SEGÍTSÉGÉRT, SENKI SEM ÉRTI... A SZAVAK ROSSZKOR, ROSSZ HELYEN HANGZANAK EL, ÉS SÜKET FÜLEKRE TALÁLNAK.
A világhírű finn írónő második regényében különös szerelmi háromszög bontakozik ki, és érzéki szerelmi dráma játszódik le a magával ragadó leszbikus lány, Kormi pánikbetegségének az árnyékában. Mámoros nevetés, elsöprő szenvedély, fojtogató féltékenység és könnyek vezetnek a megtörhetetlen magány és a végső lemondás felé.
Sofi Oksanen a "Baby Jane"-ben tabutémákhoz nyúl: az Oksanenre oly jellemző dühvel és szívbemarkoló átéléssel hívja fel a figyelmet a melegek zárt világának emberségére, illetve a lelki betegekről való gondoskodás csődjére, a kirekesztettségükre, a társadalom velük szembeni értetlenségére, az alkoholon, nyugtatókon, drogokon élő Prozac-nemzedék magára hagyatottságára."

"Sofi Oksanen (Jyvaskyla 1977 január 7.) finn írónő. Apja finn, anyja észt. A helsinki Színművészeti Akadámián tanult dramaturgiát. Először a Sztálin tehenei című regényével vált ismertté (Stalinin lehmät, 2003). Két évvel később jelent meg második kötete a Baby Jane (2005). Oksanen első színpadi művét, a Tisztogatás-t (Puhdistus) 2007-ben vitték színre a Finn Nemzeti Színházban. Ebből a műből készült Oksanen harmadik regénye azonos címmel (Tisztogatás, 2008). A kötet kiadása után a finn fikciós irodalmi művek bestseller listájának élére került. A Tisztogatásért 2008-ban megkapta Finnország legnagyobb irodalmi elismerését a majd 2009-ben a Runeberg-díjat és 2010-ben az Északi Tanács Irodalmi Díját." forrás

ITT pedig megnézhetitek, hogy más hazai könyves bloggerek mely könyv/könyvek megjelenéseit várják!

2012. március 27., kedd

Top10 Tuesday (2.)- Leg-leg-leg

március 27, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a Top10 Tuesday?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani könyvekből. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ lenne.

Félő volt, hogy ezzel a listával bebukom majd.
I. probléma: mi is az a "play hooky"? Egyszerűen nem tudtam rájönni, márpedig kulcsszó a kategória szempontjából. Néztem így, néztem úgy, olvastam a bejegyzéseket, de egyszerűen nem állt össze a kép. Aztán szerencsémre eljutottam egy blogra, ahol a bloggerina ugyanolyan tanácstalan volt, segítséget kapott, így én is megtudhattam mit is jelent.
II. probléma: hogy lehetne ezt az egészet megfogalmazni magyarul egy mondatban? Jó pár mondatverziót lefirkantottam, végül úgy döntöttem, tán ezzel sikerült a legjobban összefoglalnom, erre a hétre mi is lenne a "feladat":

Top10 könyv, amit nem tudtál lerakni, ezért beteget jelentettél az iskolában/munkahelyeden, csak hogy be tudd fejezni az olvasását otthon.

III. probléma: melyik 10 könyvet választanám? Már eleve érdekes a szitu, hisz én itthon vagyok Gyerkőcömmel, így lényegében hiába jelentenék "beteget", bizony attól a 24 órás műszak megmaradna. :oP
Próbáltam máshonnan megközelíteni a témát. Igaz, hogy beteget sose jelentettem egy könyv miatt, de olyan fordult már elő, hogy alig vártam vége legyen egy előadásnak és folytathassam az aktuális olvasmányomat vagy épp a munkahelyemen bizony titokban előkerült az "áldozat", mert nem tudtam leszállni róla. :o) Viszont hiába közelítettem meg így, kezdtem el írni a listát, akkor is csak eddig jutottam:

1. J. K. Rowling: Harry Potter és a Bölcsek köve: a Harry Potter sorozatra viszonylag "későn" találtam rá. Ciki vagy sem, olyan 20-21 évesen kezdtem neki az első résznek. A Bölcsek kövét és Az azkabani fogolyt még előadások között faltam ...
2.  J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
3. J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz serlege: ... a Tűz serlegét már ingázva a munkahely és az iskola között ...
4. J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér herceg: ... A Félvér herceg pedig az utolsó ilyen, ekkor már a pocakomban volt a Gyerkőc és a munkahelyemen titokban olvasgattam, ha alkalmam nyílt rá (vagy jobban mondva alkalmam nyílt rá és ezt a lehetőséget inkább nem arra használtam, hogy lehunytam a szemeimet csak egy picikét, mert az első harmadban szívem szerint folyamatosan aludtam volna.). ;o)
Na de visszatérve a problémára, a 4.-nél elakadtam, hiányzott 6 könyv. Újra máshonnan közelítettem meg a kérdést. Igaz, hogy itthon vagyok, de melyik volt az a 6 könyv, amit legszívesebben megszakítás nélkül olvastam volna? Ezek ugrottak be elsőként:

5. Stephenie Meyer: Twilight- Alkonyat: igen, nekem bejött Meyer sorozata, főleg az első két rész. Sőt, ha jól emlékszem az Alkonyat volt az ami segített abban, hogy hosszabb kihagyás után újra elkapjon az olvasási láz.
6. Jay Asher: Tizenhárom okom volt ...: ennek a könyvnek pár perccel később neki is álltam, ahogy megkaptam. Szerencsém volt, mert Gyerkőcöm épp aludt, így falhattam büntetlenül. :o) Magam is megdöbbentem amikor meghallottam a gügyögését (mármint a Gyerkőcömét), kiragadtam magamat a könyv világából és észrevettem milyen rövid idő alatt, milyen gyorsan haladtam az olvasásával.
7. Maureen Lee: Búcsú Liverpooltól: bár az tény és való, hogy nem épp tavasszal kezdenék neki, viszont imádtam!
8. Sofi Oksanen: Tisztogatás: nos hát igen. ... Nem egyszerű történet, nem egyszerű elszakadni tőle. ...
9. Pierrot- Szélesi Sándor: Jumurdzsák gyűrűje: Egri csillagok fanoknak kihagyhatatlan és letehetetlen.
10. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4.- Barátok: ehhez magyarázat se kell. :oP Igaz, hogy erről a részről még nem írtam, de majd fogok. Még mindig imádom a sorozatot, eddig ez tetszett a legjobban.

Úgyhogy így állt össze a mai Top10-es lista, vért izzadtam vele rendesen. :o)
 
ITT pedig böngészgethettek a hazai könyves bloggerek Top5- Top10-es bejegyzéseik közül!

2012. március 26., hétfő

Musing Mondays (2.)- Kérdezz! Felelek!

március 26, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Musing Mondays"?: ez az esemény a Should Be Reading blogról indult. Lényege az, hogy minden Hétfőn a blog írója -MizB- feltesz egy kérdést, amire aztán válaszolhatsz a blogodban, majd pedig a linkeled a bejegyzésedet az adott bejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.
Íme akkor a mai:

Találtál már rá váratlanul egy olyan könyvre, amit aztán elolvastál, meglepően jónak találtad és évekig magával sodort? Ha igen, mi volt az?

Szerencsére gondolkodnom se kellett a válaszon, mert igazán 1 olyan könyv van, amit először elég "rég" olvastam, aztán évről-évre mindig újra és újra, egészen tavalyig. Ez pedig Tornay Judit Halálunk óráján c. regénye, ami 2006-ban jelent meg és még abban az évben rá is találtam.

Tornyai Judit: Halálunk óráján

Megjelenése: Európa Könyvkiadó (2006.)
Oldalszám: 216
Ára: 1900
"Mi kell ahhoz, hogy egy középkorú nő boldog legyen? Sok minden. Például hogy a gyerekei előtt szép jövő álljon, a férje hűségesen szeresse, ő maga pedig anyaként, feleségként és dolgozó nőként sikeres legyen. De ha ez a nő rákos, akkor lehet, hogy mindezek háttérbe szorulnak, sőt egyáltalán nem fontosak, mert csak az számít, hogy meggyógyuljon.
A Halálunk óráján hőse, Éva még abban sem mindig biztos, hogy az számít. Amikor az élet normális folyamát egyik napról a másikra hirtelen megakasztja valami, méghozzá egy ilyen horderejű valami, akkor a felszínre kerül a sérelmek évek óta halmozódó hordaléka. De ezt csak Éva látja, mindenki más, a férje, a két fia, az anyja, a barátnői számára az élet, a saját életük lényegében ugyanúgy folyik tovább, ahogyan eddig, nekik továbbra is meg kell vívniuk a maguk csatáit, el kell végezniük hétköznapi feladataikat. Nem egészen értik, mit vár tőlük Éva, ő pedig nem tudja megmagyarázni nekik.
A Halálunk óráján elgondolkodtató, mélységesen megrendítő lélekrajz. Talán segít átérezni és megérteni a rákkal vagy más súlyos betegséggel küzdők végtelen magányát, elszánt küzdelmét és különleges igényeit. Tornay Judit Miskolcon született, férjével és négy gyermekével Sopronban él. Önkéntesként egy válságterhesekkel foglalkozó alapítvány titkára. Más kiadóknál megjelent három krimije (A. G. Ata néven) és egy romantikus regénye. "Kiskrimiket" is ír a TVR7 című műsorújságba."

Élénken él bennem az a pillanat, amikor először akadt a kezembe. A hétvégi mozi után szokásos módon útba ejtettük az egyik könyvesboltot. Az új megjelenések ki voltak pakolva, hogy a betérő látogatók azonnal kiszúrhassák őket. Bóklásztam előttük, de hogy miért pont ezt emeltem fel, ma már nem tudom. Tán a címe fogott meg.
Elolvastam a fülszövegét és úgy éreztem, hogy ez a történet olyan lesz nekem, mint egy pohár víz a sivatagban rekedteknek. ... Így is lett. Sírtam, emlékeztem, fájt, sebeket téptem fel és meglepő módon a végén mégis valahogy megkönnyebbültem.
Évről évre mindig előkerült egy évforduló közeledtével. Lassacskán azon kaptam magamat, hogy kapaszkodok belé, mert emlékeket idézett fel, elérte, hogy ne felejtsek. Aztán eljött az a nap is, amikor megértettem, hogy el kell fogadnom, vannak akik elmennek és nekünk pedig el kell engednünk őket. ... Így megváltam tőle.

2012. március 25., vasárnap

Kate Morton: Az elfeledett kert

március 25, 2012 0 Hozzászólás

Viktoriánus kor, gyermek utáni vágy, egy titok és egy mesekönyv. ...

Eredeti címe: The Forgotten
Garden (2008.)
Magyar kiadás: Könyvmolyképző
Kiadó (2011.)
Oldalszám: 622
Ára: 3499
Forrás: kölcsön kapott

Kiknek ajánlom?: nőnek, férfinak,
idősebbnek, fiatalabbnak
(bár azt azért ne felejtsük el,
hogy nem ifjúsági irodalom).
Igazából mindenkinek, akit érdekelne
egy régi családi titokról szóló könyv,
ami egy évszázadot ölel át. Mindezt nagyon
jól megírva, néhol érezve a viktoriánus kor
romantikáját, egy kis mesével fűszerezve.

Az írónő oldala
Amikor megjelent Kate Morton Felszáll a köd c. regénye és egyre több elismerő véleménybe botlottam a történetről, már akkor megjegyeztem magamnak, hogy nem szabad elfelejteni az írónőt és egyszer nekem is el kell majd olvasnom valamely regényét. Aztán valahogy ez el is felejtődött. Tavaly megjelent Az elfeledett kert tőle magyarul, újra pozitív véleményekbe botlottam. Végül Mónika meggyorsította, hogy be tudjam váltani a saját magamnak tett ígéretemet. Kölcsön kaptam tőle, mit volt mit tenni, nem halogathattam tovább az olvasását, hisz karnyújtásnyira volt most már csak tőlem a legújabb Morton könyv. ;o)

Kicsit félve kezdtem neki az olvasásának, mint a legtöbb olyan történetnek, amiről sok pozitív véleményt olvastam. Akaratlanul is elvárásaim vannak ilyenkor, úgy érzem, hogyha ennyi embert sikerült megnyernie magának, akkor muszáj engem is. Ugyanakkor persze egyfajta félelem is elfog, hogy csalódni fogok. Vágyom a szépre, arra, hogy tetszeni fog és félek mi lesz ha majd nyugtázhatom magamban, ahhoz képest még se lett olyan jó, mint amennyire számítottam rá? ... Szerencsére most nem csalódhattam, de azt azért el kell ismernem, hogy egy picit jobbra számítottam. Szép volt, jó volt, tetszett, de az a bizonyos plusz, amitől számomra ütős lesz az adott történet, hiányzott belőle.

Kate Morton az ihletet a "saját életéből" merítette. Először is talált egy régi fényképet, rajta egy kislánnyal a kikötőben egy fehér bőrönddel. Másodszor a nagymamája 21 éves korában tudta meg, hogy a szülei nem a biológiai szülei voltak. Nem kutatott a rokonai után, idős volt amikor megosztotta a titkát a három lányával.
Az elfeledett kert szálai már a Felszáll a köd előtt kezdtek körvonalazódni az írónő fejében, de papírra mégis csak később vetette.

A történet ide-oda ugrálásokkal kezdődött az időben, amiket nem volt nehéz követni, mindenesetre megrémültem, hogy ilyen sűrűn fogom magamat hol a múlt egyik, hol a másik részén, hol a jelenben találni és hogy hosszú távon is követhető lesz-e az egész.
Lényegében 3 idősíkon játszódik, amik szinte átszövik egymást, így elég nehéz utólag megmondani, hogy mikor honnan jutunk el egyik pontból a másikba. 
1913-ban veszi kezdetét a regény, amikor is egy hajó fut ki Londonból Ausztrália felé. Rajta egy egyedül utazó kislánnyal, akit egy titokzatos nő bújtatott el a hajón és eskette meg, hogy nem mozdul onnan. Ki a kislány, ki a titokzatos nő és miért kellett egyáltalán elbújtatni őt? A hajó kifut, de a nő már nincs a fedélzeten. Mikor kikötnek Ausztráliában, a kislány magányosan vár a kikötőben. Senki nem tud róla semmit. Végül egy házaspár veszi magához és nevelik fel a saját gyermekükként. Nell 21 éves, amikor megtudja az apjától az igazságot.
A másik szálon a 70-es években vagyunk, amikor is Nell már nagymama és a lánya nála hagyja az unokáját, akit innentől kezdve ő nevel fel. Később ez az időszak még visszatérő elem lesz, ugyanis még ezelőtt történik, hogy meghal Nell nevelőapja és a nőhöz eljut a bőrönd, amit anno vele együtt találtak meg a kikötőben. Ekkor Nell Angliába utazik, hogy kiderítse a múltját.
Innentől kezdve hol 1913-ban vagyunk, hol még előtte, hol 1975-ben, hol pedig 2005-ben.
Amikor Nell meghal, az unokája Cassandra pedig megtudja az igazságot, ő is Angliába utazik felgöngyölíteni a szálakat. Nem érti, hogyha Nell felkutatta a rokonait, akkor mégis miért tartotta titokban a származását? Valamit titkolnia kellett esetleg? 
Ki volt Nell? Ki volt az a nő aki feltette a hajóra és miért? Ki a sokszor emlegetett Írónő? Mi köze a regényben többször felbukkanó meséknek a történethez? ...

Olyan hű de szövevényesnek nem mondanám Az elfeledett kertet, viszonylag elég hamar átláttam, hogy ki kicsoda, milyen kapcsolat van közöttük és mi lesz a vége. Ettől függetlenül élveztem az olvasását, mert nagyon jól felépített, több szálon futó történet.
Amikor pedig kicsit böngészgettem az írónő oldalán és megtudtam, hogy a nagymamájáról mintázta Nellt, maga a kert is létezik, egészen más szemmel néztem vissza az olvasottakra.
Kate Mortonnak sikerült remekül ötvöznie az 1900-as évek eleji hangulatot, a XXI. század elejivel. Mint amikor két világ csap össze -jobban belegondolva hatalmas a hézag közöttük-, de Nell a hidat testesítette meg és neki köszönhetően szinte egy évszázad eseményeit olvashatjuk el.

2012. március 23., péntek

Julianna Baggott: Tiszták

március 23, 2012 0 Hozzászólás

Melyben olvashatunk egy elképzelt világról, amiben csak két időszámítás létezik. A robbanás előtt és után. ...


Eredeti címe: Pure (2012.)
Magyar megjelenés: Egmont Kiadó (2012.)
Oldalszám: 568
Ára: 3999
Forrás: kiadó- recenzió

Kiknek ajánlom?: Igazából mindenkinek,
aki szereti a posztapokaliptikus
történeteket.
Az írónő oldala ITT.
Amikor megjelent Julianna Baggott trilógiájának első része magyarul, őszintén szólva nem remegtek érte a térdeim. Megjegyeztem, hogy a sok posztapokaliptikus történet közé érkezett egy új, de túlságosan nem vonzott. Tán azért sem, mert az utóbbi időben annyi szörnyűséges elképzelésről olvastam, hogy már rendesen kezdek zizizni, ha a jövőre gondolok.
Sorban jelentek meg a pozitív vélemények, értékelések róla, de mindezek kevesek voltak még ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődésemet. Ekkor jött a képbe Gigi bejegyzése- Gigit egy nagyon őszinte könyves bloggernak tartom, aki bizony nem tartozik a lágyszívűek közé. Ergo, ha neki valami tetszik, akkor úgy gondolom, hogy arra tényleg nagyobb figyelmet kell fordítani és próbát kell vele tenni- és határoztam el, hogy bizony a Tisztákat el kell olvasnom és kész!
Mielőtt belevetettem volna magamat, újra elolvastam néhány értékelést róla és bár felidézni fél óra múlva nem tudtam volna, hogy ki mit írt róla, de amolyan kulcsszavak megragadtak bennem. Ilyen volt a "véres", "borzongató", "Az Éhezők Viadala". Ebből azt szűrtem le, hogy egy nagyon brutális, szörnyűséges világról fogok olvasni, csöpögni fog a vér és nyilván azért a szerelmi szál is valahogy bele lesz szőve. Nos, bár tény és való, hogy valamilyen szinten ezek a "kulcsszavak" helytállóak lehetnek, de nem olyan erősen.
Nem csöpögött a vér, nem volt véres olyan értelemben. Borzongatónak borzongató volt, de nem úgy, mint amikor félsz, rettegsz, hanem mint amikor összeszorul a gyomrod, lehunyod a szemedet, el se akarod képzelni, nem akarod látni magad előtt, de közben pedig egyszerűen nem tudsz mit tenni, mert a képek akaratlanul is megjelennek előtted. Ugyanakkor meg "Az Éhezők Viadalához" egyáltalán nem lehet hasonlítani. Az egyetlen közös vonás bennük az, hogy mind a kettő olyan világban játszódik, amely világ létrejöttét szerintem senki se szeretné megélni. De nincs szó arról, hogy egymásnak lennének uszítva az emberkék, kapnak egy baltát és uccu neki, csak egy maradhat. Ha annyira párhuzamot akarnék vonni, akkor inkább Scott Westerfeld sorozatával találhatnék némi hasonlóságot.

Mielőtt rátérnék arra röviden, hogy miről is szólt és milyen is volt, úgy érzem tán jobb még az elején belegondolnia az olvasónak abba, hogy mi történt anno Hiroshimában. Milyen hatással lett az emberekre az atombomba ledobása. Akárhogy agyalok, egyszerűen nem ugrik be mely könyvben olvastam, ha kiderül valakiről, hogy a családja Hiroshimában élt vagy a közelében a szörnyűségkor, akkor nagyon kevés esélye van arra, hogy férjhez tud menni, meg tud nősülni, mert a japánok rettegnek a "hibás" gének átörökítésétől.
Szóval, képzeljétek el a hiroshimai túlélőket, a sérüléseiket, ha tudjátok. És utána fogjatok bele ebbe a történetbe. ... Így nem is tűnnek tán annyira elképzelhetetlennek a szörnyűségek. :o(

Csak két "időszámítás" létezik: a robbanás előtt és után.
Előtte minden olyan volt, mint most. Az emberek reggel szépen felkeltek, megreggeliztek, újságot olvastak, elvitték a gyereket oviba, iskolába, anyuka, apuka elment dolgozni. Utána bevásároltak, ha belefért moziba mentek, nyaraltak, pihentek. (Gondoljunk legalábbis csak a jóra.)
Utána viszont minden kártyavárként dőlt össze. Rengeteg ember meghalt, a túlélők pedig ki könnyebben, ki súlyosabban megnyomorodott. Emberek olvadtak egybe vagy épp tárgyak az emberekbe. Esetleg állatok az emberekbe.
Igen, jól olvastátok. Képzeljétek el, ahogy egy anya a robbanás pillanatában épp a karjaiban tartja a gyermekét. A következő percben már csak azt veszi észre, hogy a gyermeke teljesen beleolvadt, csak a feje lóg ki a testéből és él. Vagy képzeljétek el egy kisfiút, akinek a hátába madarak olvadnak. Csapkodó szárnyak, csőrök. Vagy egy kislányt, aki a kezében épp akkor egy babát tartott és az utána során a kézfeje helyett egy babafej látható csak.
Az emberek egy része meghalt, a másik része ilyen borzalmas dolgokkal kénytelen élni az életét egy olyan világban, ahol teljesen egyedül maradtak. Ahol eltűnt az ipar, a fejlődés, a mezőgazdaság, ahol minden komor, sivár és sötét. Amikor magam elé képzeltem ezt a világot azt láttam, ahogy a romok között emberek élnek, koszosak, éheznek, mindenre képesek lennének az élelemért. Aztán ha egy kicsit oldalra fordulnánk ebben a magunk elé képzelt világban, egy kupolát pillantanánk meg a távolban. Egy kupolát, ahol emberek élnek elzárva, akik megmenekültek, akik nem nyomorodtak meg, akik nem éheznek, akik a történtek ellenére élik az életüket, mintha mi se történt volna.
Vagyis vannak a Tiszták, a kupola lakói és vannak azok, akik kívül rekedtek. Tudnak egymásról, de találkozni esélyük sincs.
Pressia a kupolán kívül él. 7 éves volt a robbanáskor, a történet jelenében 16 éves már. A nagyapjával él, mivel a szülei meghaltak.
Partridge viszont a kupolában tengeti napjait, másfél évvel idősebb a lánynál. Az apja befolyásos ember, az anyja viszont kint rekedt, a bátyja pedig öngyilkosságot követett el. Ő az amolyan örök második, de mégis a kiválasztott. Egy napon a fiú rájön, hogy tán az anyja még sem halt meg, ezért kiszökik a kupolából, így találkozik Pressiaval. Bár más-más világban nőttek fel, de a múltjuk azonos. És hogy a jövőjük is esetleg? ... Nem úgy alakul, ahogy a fülszövegből sejteni lehet. ...

A könyv hol a lány, hol a fiú szemszögéből mutatja be a történteket. És van még 2 szereplő, akik szintén nagyobb teret kaptak: El Capitan és Lydia.
Mint már írtam, olyan értelemben nem véres a történet, az egybeolvadások miatt viszont kellőképpen borzongató. A világkép jól fel van építve, a szereplők is kidolgozottak, igazán minden a helyén van. Olvasmányos, izgalmas, de tán nem annyira hű de nagyon jó. Jó-jó, mindenkinek ajánlom, lazán neki tudnék futni még egyszer az olvasásának és biztos élvezném másodjára is, de az értékelések alapján ütősebbre számítottam.
És készüljetek, trilógiáról van szó. Bár, hogy a folytatások mikor jönnek majd, jó kérdés, angolul és magyarul is szinte egyszerre jelent meg az első rész. A Fox 2000 megszerezte a filmjogokat, így filmre is lehet majd számítani belőle. ;o)

2012. március 22., csütörtök

2. blogszülinapi játék II. felvonás

március 22, 2012 2 Hozzászólás
Mint már említettem a szülinapi játék nyertesének kihirdetésekor, itt vagyok a második felvonással. :o)
Történt ugyanis aznap, hogy épp könyvjelzőket böngészgettem a meska oldalán (könyvjelzőből sose lehet elég. Már csak azért sem, mert egyszerűen hajlamosak felszívódni.), amikor rátaláltam erre a gyönyörűségre és úgy gondoltam, itt a tavasz, blogszülinap volt, meglepnék vele egy szerencsés nyertest, ha nektek is elnyerte a tetszéseteket. ;o)
A feladat nagyon egyszerű, az alábbi kis űrlapot kell kitöltenetek ("Melyik az az 5 könyv, amit szerintetek legalább egyszer, mindenkinek el kéne olvasnia élete során?"), majd rákattintani a megfelelő gombocskára. Most először teszek vele próbát, remélem, hogy rendben fog működni. ;oP A kapott listából pedig közzéteszek majd egy bejegyzést, hogy miket ajánlottatok.
A határidő

április 4. 24:00

A sorsolást újra a Random segítségével fogom elvégezni, a nyertes nevét itt is közzé teszem, de e-mailben is értesítem. A nyereményét pedig postán juttatom el hozzá.
(A nyeremény csak a tulipános könyvjelző, a könyv nem!) ;o)


A játék véget ért, köszönöm a részvételt! A nyertes nevét ITT találjátok! :o)

2012. március 21., szerda

"Waiting On" Wednesday (2.)- Várólistára ...

március 21, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ.

Amikor legelőször láttam meg ennek a könyvnek a borítóját, az Indiana Jones jutott eszembe. Legszívesebben azonnal "lapoztam" volna, hogy inkább a többi várható megjelenésnek tudjam szentelni a figyelmemet, de valami mégis visszatartott. Elolvastam a fülszöveget és már az első egy-két mondattal sikerült "szíven ütnie". II. vgh., titkos szöveg, ami bizonyítja valami létezését, ami mindennél hatalmasabb fegyver lehet, ...  hűűűűű. Izgalmasnak tűnik. ;o)

Tom Harper: Az elveszett
szentély

Eredeti címe: Lost Temple
Várható magyar megjelenés: márc. 28.
Oldalszám: 340
Ára: 2990
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kategória: kalandregény
"Az izgalmas, pergő kalandregény 1941-ben, a második világháború alatt kezdődik Kréta szigetén, ahol a németek meggyilkolnak egy angol régészt. A haldokló egy kalandorra bízza azt a titkos ókori szöveget, amely egy évezredek óta elfeledett ősi tárgy létét bizonyítja. A háború után németek, oroszok, amerikaiak akarják megkaparintatni e tárgyat, mert mind azt remélik, hogy olyan anyagból készült, amelyből az atombombánál is hatékonyabb fegyver állítható elő. Az ősi titok nem hagyja könnyen felfedni magát: Homérosz szövegei vezetik a főhőst és az olvasót helyszíneken és történelmi korokon át egészen a döbbenetes felismerésig, majd a megnyugtató világunk békéjét megmentő végkifejletig."

Tom Harper 1977-ben született Németországban. Történelmet tanult Oxfordban, jelenleg Yorkban él a feleségével és a két fiával.
Edwin Thomasként történelmi sorozatot írt, ami a napóleoni harcok során játszódik.
Regényei:
- The Mosaic of Shadows
- Knights of the Cross
- Siege of Heaven
- Lost Temple- Az elveszett szentély
- The Book of Secrets
- The Lazarus Vault
Edwin Thomasként:
- The Blighted Cliffs
- The Chains of Albion
- Treason's River
Magyarul egyelőre Az elveszett szentély (lesz) olvasható tőle.
Oldala ITT elérhető.

ITT pedig megnézhetitek, hogy más hazai könyves bloggerek mely könyv/könyvek megjelenéseit várják!

2012. március 20., kedd

Top10 Tuesday (1.) - Leg-leg-leg

március 20, 2012 2 Hozzászólás
A 3. olyan rovat, amire külföldi blogokban találtam és nagyon megtetszett, az a Top10 Tuesday. A kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani könyvekből. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez, ami jelen esetben EZ lenne.
Íme akkor az erre a hétre feladott lista:

Top10 könyv, amit tavasszal szeretnél elolvasni. 

Nos, már az első Top10 Keddemnél rághattam a szám szélét, nem olyan egyszerű csak 10-et kiemelni. ;o)

1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4.- ez nagy eséllyel tuti össze fog jönni, mivel lassan végzek a 3. résszel
2. Herta Müller: Lélegzethinta- 2009-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott, így még szép, hogy kíváncsi vagyok arra, milyen az a történet ami kiérdemelte ezt
3. Michelle Moran: Nefertiti- ahhoz képest, hogy a könyv 2010-ben jelent meg magyarul, eddig nem nagyon hallottam róla, viszont érdekesnek tűnik a fülszöveg alapján
4. Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a teremtés növendékei- erről a könyvről tavaly sok jót olvastam, így kíváncsi vagyok nekem is el fogja-e nyerni a tetszésemet
5. Kate Furnivall: Lydia titka- bár inkább negatív véleményekbe botlottam róla, de Az orosz szerető után mégis nagyon kíváncsi vagyok Lydia életének folytatására
6. Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda- azt hiszem fenn van a Várólistacsökkentő listámon, nem ártana azzal is haladni
7. George R. R. Martin: Trónok harca- igaz, hogy hamarosan látni lehet a sorozat második szériáját, de könyvben még az elsőt se olvastam. Filmben nagyon tetszett, így kihagyhatatlannak tartom.
8. David Safier: Jézus szeret engem- a Pocsék karma tetszett, kíváncsi vagyok a szerzőnek az újabb regényére is
9. Cassandra Clare: Bukott angyalok városa- mert ő a következő a sorban
10. Kelley Armstrong: Az ébredés- az első rész után kíváncsi vagyok a folytatásra is
Ó és tudnék még sorolni. ;o)

ITT pedig böngészgethettek a hazai könyves bloggerek Top5- Top10-es bejegyzéseik közül!

2012. március 19., hétfő

Berg Judit: Maszat játszik

március 19, 2012 2 Hozzászólás
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft. (2009.)
Oldalszám: 48
Ára: 1680 Ft
Az írónő
honlapja

Berg Judit nevébe egyre többször botlok, így úgy éreztem eljött az ideje annak is, hogy próbát tegyek az egyik mesekönyvével. Gyerkőcöm életkorából kifolyólag, na meg Agócs Írisz nevének a megpillantásakor (mert nagyon szeretem ám az illusztrátor munkáit) azonnal a Maszat játszik mellett döntöttem. Utólag jöttem rá, hogy jól is tettem, mivel ez a Maszat sorozat első része.

Na de ki is Maszat? Rápillantva a borítóra, a választ gondolom azonnal sejtitek, ő lenne a lovacskán csücsülő kisfiú. Életkorára rájönni nem tudtam, de olyan 2-4 évesnek tippelném. Ezt erősíti meg az is, hogy a kiadója 2-5 éves gyerekeknek ajánlja a könyvet.
Az illusztrátor
oldala
Visszatérve Maszatra. Maszat olyan, mint sok más kisfiú. Motorral közlekedik, szeret homokozni, hintázni, bizony néha rájön az irigység és persze van egy kedvenc nyunyója is (szabad fordításban érsd.: plüss, stb., amit cipel maga után állandóan. Mint a TV macinak a Paprika Jancsi.), Hóchóc.
Ebben a kis piros kötetben 2 mese található. Az egyikben az írónő arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy nem szép dolog irigykedni, a másikban meg a zöldségekre. Nekem a második azonnal a kedvencem lett, már csak amiatt is, mert a zöldségek nevével Gyerkőcömmel mindig hadilábon állunk, de Berg Juditnak sikerült érdekesen beleszőni az informálást a meséjébe.
Az illusztrációk meg. *nagy sóhaj* Elég csak a név szerintem: Agócs Írisz. Imádom a rajzait!

Kép forrása

Musing Mondays (1.)- Kérdezz! Felelek!

március 19, 2012 2 Hozzászólás
Ennek a bejegyzésnek az egyik kommentjében említettem már, hogy a "Waiting On" Wednesday-en (Várólistára...) kívül 3 rendszeres rovatot tervezek még, csatlakozva a külföldi blogok "játékaiba".
Most pedig eljött az idő, hogy sorra kerüljön a második, a Musing Mondays (ami nálam mellékcímként Kérdezz! Felelek!-ként fog szerepelni). Ez az esemény a Should Be Reading blogról indult. Lényege az, hogy minden Hétfőn a blog írója -MizB- feltesz egy kérdést, amire aztán válaszolhatsz a blogodban, majd pedig a linkeled a bejegyzésedet az adott bejegyzéséhez. Íme akkor a mai:
Azt azért szeretném kiemelni, úgy fordítottam le a kérdést, hogy szerintem a legmagyarosabb legyen. Előfordulhat, hogy más másként fogalmazta volna meg. Az eredeti ITT olvasható.


Választanál olyan könyvet, aminek a tartalma érdekesnek tűnik, de a borítója rettenetes?

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, végül tán úgy tudom legjobban megfogalmazni a véleményemet róla, ha két szituációt vázolok fel:
  • Ha sok jót olvastam már egy könyvről, olyanok is elismerően nyilatkoztak róla, akiknek bízom az ízlésében, akkor hidegen hagy, hogy milyen a borítója. Ebben az esetben akár lehet az egész hupilila, rikító rózsaszín betűkkel rajta, mert tudom, nagy eséllyel tetszeni fog a "belseje" és ez a lényeg.
  • De ha pl. könyvtárban bóklásznék a sorok között, leemelnék két olyan kötetet a polcról amikről még sose hallottam és csak a fülszövegre, illetve a borítóra hagyatkozhatnék (tegyük fel, hogy mind a kettőnek a fülszövege nagyon kecsegtető, de az egyiknek szörnyű a borítója, a másiknak viszont nagyon szép), akkor nagy eséllyel a szép borító mellett döntenék. 
Ciki vagy sem bevallani, de igen, bizonyos szinten befolyásol a borító. Azonban szituációtól függő, hogy döntenék-e egy szörnyű borítójú könyv mellett avagy sem.
Te hogy döntenél? Téged befolyásol?

2012. március 14., szerda

"Waiting On" Wednesday (1.)

március 14, 2012 15 Hozzászólás
Kb. úgy 2 napja eléggé belevetettem magamat a külföldi könyves blogok böngészgetésébe. Első körben kicsit furcsának találtam, hogy szinte minden második oldalon ugyanazok a rovatok tűntek fel, amolyan "pattan a labda, elkapom, tovább dobom" elveként, de aztán egy idő után azon kaptam magamat, hogy tetszenek ezek a rovatok, így a közeljövőben néhányat itt is rendszeresíteni fogok. :o)

És íme akkor az első, mert bizony ma van a napja: "Waiting On" Wednesday
Ez amolyan várható megjelenéses rovat. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése az ötletgazda blogbejegyzéséhez.

Laini Taylor: Füst és Csont
leánya


Eredeti címe: Daughter of 
Smoke and Bone

Várható megjelenés:
május 7.
Ára:
3490
Oldalszám:
432
Kiadó:
Kossuth Kiadó
Kategória:
Ifjúsági irodalom
"Laini Taylor, a sikeres fantasy szerző új vizekre evez legújabb trilógiájával, és ha hinni lehet a neves amerikai újságok recenzorainak, ez lehet az írónő eddigi legnagyobb sikere. Úgy tűnik, beigazolódnak e feltevések, hiszen a könyvet a New York Times beválasztotta a 2011. legfontosabb könyvei közé gyerek/ifjúsági kategóriában (összesen 5 könyv szerepelt a listán), a megfilmesítési jogokat, pedig a Universal Stúdió vásárolta meg. A Wall Street Journal új Harry Potterként emlegeti, a folytatás pedig már készül
Így kezdődik a 17 Karou története. A valódi kék hajú lány Prágában él és rajzolni tanul, ám gyakran hiányzik az iskolából, mert időről időre távoli és veszélyes küldetéseket teljesít titokzatos és végtelenül rút nevelője, Kénkő parancsára. Kénkő boltjából kilépve ugyanis a világ legkülönbözőbb pontjain találja magát, és mindenhonnan fogakat kell vinnie Kénkőnek, aki kívánságteljesítő gyöngyökkel fizet a fogakért. Egy ilyen küldetésen méri össze Karou először az erejét Akivával, az emberfeletti szépségű szeráffal. Az első találkozást azonban több is követi a mai Prágában és más korokban, más világokban, mert tér és idő nem szab korlátot a kimérák és a szeráfok időtlen idők óta tartó könyörtelen küzdelmének. Hogy kik a kimérák, és kik a szeráfok? Kik az ördögök, és kik az angyalok? Jó-e a szép, és szép-e a jó? No és kicsoda valójában Karou, akinek a neve egy bizonyos nyelven azt jelenti, "Remény"?
Lainie Taylor fantáziában, egészen eredeti ötletekben, kiszámíthatatlan fordulatokban és érzelmekben gazdag regényéből kiderül."

Az Alexandra várható megjelenései között bukkantam a könyvre és ami először szemet szúrt, az a "trilógia", "legfontosabb", "új Harry Potter" szavak voltak. Több se kellett, hogy gyorsan rávessem  magamat a fülszövegre és igen, ez a könyv nekem nagyon kell!
Remélem, hogy nem csak a beharangozója jó, aztán a könyvben majd csalódok, mint pl. a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében.
Az írónőnek már jelent meg egy regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, Csókra várva címmel.

Te mely könyv megjelenését várod? 

ITT pedig megnézhetitek, hogy más hazai könyves bloggerek mely könyv/könyvek megjelenéseit várják!

2012. március 13., kedd

Új sablon

március 13, 2012 2 Hozzászólás
Igen, már megint máshogy nézünk ki. ;o) Tegnap este újra rám jött az alkotni vágyás és ezt sikerült összehoznom. Ebbe szerelmesedtem bele a 16 összehozott fejléc közül, ami fura is, mert valahogy más, mint az eddigiek. :o)
Közben persze folyamatosan kattogok, valahogy a változzunk, fogjunk bele új dolgokban, "Most megcsinálom!" lendületben vagyok, ami nyilván egyrészt köszönhető a tavasznak (ma 19 fokot mutatott reggel a városban a hőmérő 10 óra körül), másrészt meg a világvége közeledtének. :oP
Azt tervezem, hogy lesznek rendszeres rovatok külföldi könyves blogok mintájára, de erre még alszom pár napot.
És nem felejtettem ám el, hogy ígértem blogszülinapi játék II. fordulót is, amint a kezemben lesz a megnyerhető meglepetés, ki is találok hozzá valami okosságot. :o)

2012. március 12., hétfő

Jo Nesbo: Fejvadászok

március 12, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Hodejegerne (2008.)
Magyar megjelenés: Animus Kiadó (2011.)
Oldalszám: 287
Ára: 2980 Ft
Forrás: kiadó- recenzió
Más olvasott a szerzőtől: 
Hóember

Kiknek ajánlom?: Aki szereti a skandináv
krimiket, mindenképp olvassa el!
Aki csak próbálkozna velük, az
vagy ezzel kezdje vagy pedig Alvtegen  
"Árnyak" c. krimijével.
De az is bátran vágjon bele,
aki annyira nincs oda a műfajért,
ez szerintem akkor is el fogja nyerni a
tetszését.
Sőt, aki állásinterjú előtt áll,
annak már csak amiatt is érdekes lehet a
történet, mert jó kis tippeket tud adni,
hogyan érjük el, hogy minket találjanak
legalkalmasabbnak az adott munkakörre. ;o)
A szerző oldala
Jo Nesbo-val az első találkozásom a Hóember olvasásakor történt meg, de már akkor éreztem, hogy sikerült nyomot hagynia bennem. A Fejvadászok után pedig biztos vagyok abban, hogy mindenkinek meg kéne ismerkednie közelebbről a regényeivel.
Nem tekinteném hagyományos kriminek a Fejvadászokat, sőt, a skandináv krimikre jellemző hidegséget sem lehetett annyira érezni rajta. Lebilincselő történet, szakított a műfaj hagyományaival. Van benne gyilkosság, nyomozás, stb., de az egész nem a megszokott bűnügyi regények keretein belül zajlik. Már eleve újdonságnak tartom, hogy itt nem egy nyomozó a főszereplő, hanem egy átlagember (aki persze nem átlagos, de akkor is) és ő is fog nyomozósdit játszani.

Fejvadászok. Olvasva ezt a foglalkozást, kinek mi jut az eszébe? Abból kiindulva, hogy krimiről van szó, én a címből azt a következtetést vontam le, hogy azokról a fejvadászokról lehet szó, akik fizetségért felhajtanak bűnözőket vagy épp nem bűnözőket. Nos, tévedtem. A cím azokra utal, akik bizonyos cégeknek a legmegfelelőbb munkaerőt találják meg.

Roger ilyen fejvadász, méghozzá a legjobb. "Kakas a szemétdombon"- ahogy önmagát jellemezte. Sikeres, elismert, tudja az embereket irányítani, minden az ő elképzelése alapján történik. Gyönyörű felesége van, akivel szeretik egymást, amolyan álom házaspárok, szóval elégedett lehetne az életével, de nem az. 
Van valami, az a bizonyos pont, ami hiányzik még az i-ről és hajkurássza kíméletlenül. Elérni pedig úgy akarja, hogy műkincstolvajlással egészíti ki a jövedelmét. Mindezt persze nagyon ügyesen felépítve, senki nem sejt semmit. 
Aztán megjelenik a nagy hal a vízben, azzal a bizonyos ponttal kecsegtető lehetőséggel és a férfi elvész. Élete legnagyobb lopására készül és csak később döbben rá, hogy ő maga lett az üldözött, az élete veszélybe került.

Faltam. Izgalmas, fordulatos és olyan valóságos is. Élveztem a bepillantást a fejvadászok munkájába. Hogyan vizsgálják a jelentkezőket, hogyan akarnak a fátyol mögé pillantani, mit kéne tenni, ha az álomállásra pályáznánk? Tán, már csak emiatt is izgalmas olvasmány lehet, ha magát a krimit nem is szeretjük annyira.
Volt benne olyan jelenet, amit azért nem volt könnyű megemészteni, amikor akaratlanul is visszatartottam a lélegzetemet, illetve úgy érzem, mintha a vége nem lenne a legmegfelelőbb, de akkor is csak azt tudom írni, hogy a Fejvadászok kihagyhatatlan krimi! Van benne minden: gyilkosság, üldözés, szex (mértékkel és nyersen).
Igaz, hogy csak a második olvasott regényem a szerzőtől, de eddig a legjobb tőle. ;o)

Thomas, a hős

március 12, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Thomas the Hero (2010.)
Kiadó: Egmont Kiadó (2010.)
Oldalszám: 31
Ára: 2.499 Ft
"Thomas nagyon igyekszik segíteni mindenkinek, mégis hibát hibára halmoz. Vajon sikerül-e hőssé válnia? Az "Együtt olvasni jó!" sorozat könyvei kiválóan alkalmasak arra, hogy a gyermek egy felnőtt segítségével és bátorításával gyakorolhassa az olvasást, egymás mellett ülve, együtt olvasva a könyvet."
Tudom-tudom, újabb Thomas mesekönyv, ez van, nálunk ő a favorit. ;o)
És akkor lássuk, nekem miért tetszik (ne számítsatok ettől függetlenül hosszú listára):
  • maga a történet igazán 2 részből áll. Az egyik oldal arra épít, hogy a szülő olvas, a gyerek pedig hallgatja a történetet, így azon hosszabb a bekezdés
  • a másik oldal viszont arra épít, hogy vagy egyedül olvassa a gyerek vagy pedig együtt a szülővel, így ott csak 2 sorban van lerövidítve az, ami az előző oldalon olvasható volt a szülő által
  • az illusztráció továbbra is vidám, színes, stb.
  • az utolsó oldalon pedig 6 kérdés van a szövegértés alapján.

2012. március 11., vasárnap

A 2. blogszülinapi játék nyertese

március 11, 2012 2 Hozzászólás
Nagyobbért katt a képre!
Véget ért a szülinapi játék, örülök, hogy érkeztek megfejtések. ;o) Bevallom izgultam, hogy sikerülni fog-e megfejteni, rendesen lehet-e majd látni a képet, érthető lesz-e, stb.
A helyes megfejtés a Párizs fehér fényei volt, itt oldalt a képen remélhetőleg ki lehet venni, hogy milyen útvonalon tudtatok eljutni a könyvhöz.
Ma a sorsolást is megejtettem a Random segítségével és íme a szerencsés nyertes:

P. Zsuzsi

Nagyobbért katt a képre!
Gratulálok neki és köszönöm a könyv felajánlását a CorLeonis Kiadónak! :o)
Aki még nem olvasta a 13 1/2-et, annak pedig nagyon ajánlom a figyelmébe, ITT írtam róla.

És bár nem volt betervezve, de ma jó reggelre ébredtem :oP, így hamarosan jövök egy meglepetéssel. ;o)

2012. március 9., péntek

Az ajtó- film

március 09, 2012 5 Hozzászólás
színes, magyar-német filmdráma,
98 perc, 2012 (12)

rendező: Szabó István
író: Szabó Magda
forgatókönyvíró: Szabó István,
Vészits Andrea
operatőr: Ragályi Elemér
producer: Hábermann Jenő,
Sőth Sándor
vágó: Lemhényi Réka

szereplő(k):
Martina Gedeck (Magda)
Helen Mirren (Emerenc)
Eperjes Károly (Tibor)
Börcsök Enikő (Sutu)
Nagy Mari (Adél)
Szirtes Ági (Polett)
Andorai Péter (Mr. Brodarics)
Marozsán Erika (Grossmann Éva)
Jirí Menzel (Sebész)
Szandtner Anna (Emerenc fiatalon)
Tóth Ildikó (Orvos)
forrás: port.hu
Tegnap mutatták be a mozik Szabó Magda azonos című regénye alapján készült Az ajtó c. filmet, Szabó István rendezésével.

"Különös szépségű film az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről.
A Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült film, két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története.
Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó."

Emerenc szerepét nem más játszotta, mint Helen Mirren, aki 2007-ben Oscar-díjat kapott A királynő c. film főszerepének az eljátszásáért.
A szereplők között megtalálhatjuk többek között Eperjes Károlyt, Szirtes Ágit, Marozsán Erikát is. 

Kritika a Kultúra.hu oldalán a filmről. (Nagyon tetszett a szerző írása.)
A könyvet idén új borítóval újra kiadták.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalszám: 264
Ára: 3000
"Ez a könyv több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot.
A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából eliparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak.
Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam."

Szabó Magda történeteit nem feltétlenül sorolnám a könnyen olvasható könyvek kategóriájába. Valahogy úgy vagyok vele is, mint Coelhoval. Meg kell érni hozzá. ...
Az ajtó olvasásának már többször nekifutottam, de a végére ilyen-olyan okokból kifolyólag sose értem. Most viszont kedvet kaptam a könyvhöz és a filmhez is. Szerintem hamarosan próbát teszek mind a kettővel. ;o)
És feltűnt már nektek, hogy mi a blog webcíme? ;oP azajtom.blogspot.com ... Nem véletlen. :o)

2012. március 7., szerda

Márciusi várható megjelenések

március 07, 2012 0 Hozzászólás
Várható megjelenés: március ?
Oldalszám: 400
Ára: 4500
Kiadó: Saxum Kiadó
Ranschburg Jenő: Eltévedt gyerekek
"Az első tanulmány a Pszichológiai rendellenességek a gyerekkorban a különböző rendellenességeket vizsgálja a gyerek fejlődésének folyamatában: a biológiai alapfunkciók zavarait /alvás, táplálkozás, kiválasztás/ és a ritmikus, motoros rendellenességeket /ujjszopás, önringatás, tic/. Ezt követően a nemi identitás, a tanulás zavarait, és a súlyos mentális szabálytalanságokat elemzi. A könyv másik tanulmánya az Áldás vagy átok /Gyerekek a képernyő előtt/, a televízió hatását vizsgálja az erőszak, szexualitás témakörében, majd kitér a számítógépre és az internetre."

Várható megjelenés: március 21.
Oldalszám: 400
Ára: 3990
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz
"A cirkusz váratlanul érkezik.
Jövetelét nem jelzi semmi.
Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt.
Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.
Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!
A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...
Az Éjszakai cirkusz 2011 szeptemberében jelent meg Angliában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára.
A bestseller alapján 2013-ban elkészülő film forgatókönyvírója a Jane Eyre című filmben végzett munkája révén híressé vált Moira Buffini, producere pedig a Twilight-sorozat mögött álló Summit Entertainment és a Harry Potter-filmek producere, David Heyman lesz."


Várható megjelenés: március 9. (13.?)
Oldalszám: 48
Ára: 1680
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft.
Berg Judit: Maszat a vonaton
"A legkisebbek kedvence, Maszat igazi ta­vaszi kalanddal tér vissza! A legújabb részben ugyanis Maszat elutazik. Nem is akárhova: a tanyára -
és nem is akármivel, hanem vonattal! Először is jól fel kell pakolni, kis bőrönd, hátizsák, és persze Hóchóc sem maradhat otthon... A pályaudvaron találkoznak Sárival, és felszállnak a vonatra. A vonatozás minden percét kiélvezik, még az unalmasakat, mert azokban is van valami jó! Amikor megérkeznek, bizony van mit felfedezni. Hiszen itt él a kecske, a tehén, a ló, a macska, a kutya, sőt, még traktorozni is lehet!"

2012. március 6., kedd

Meg Cabot: Locsifecsi királynő férjhez megy

március 06, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Queen of Babble
Gets Hitched (2009.)
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió (2010.)
Oldalszám: 345
Ára: 2490 Ft
Forrás: könyvtár
Az előző részek:
Locsifecsi királynő
Locsifecsi királynő New Yorkban

Kiknek ajánlom?: nyilván azoknak,
akik olvasták az előző két részt.
-Azért egy trilógia úgy jó, ha
befejezzük az olvasását.- Attól
függetlenül, hogy sajnos
már nem jött be a befejező kötet
ajánlom a sorozatot mindenkinek,
aki szereti a könnyed, humorosabb,
csajos könyvecskéket.
Mielőtt nekikezdtem a bejegyzés megírásának utánanéztem, mikor is írtam az előző két részről. Az elsőről még 2010. áprilisában, a másodikról pedig 2010. júniusában. Nem épp a napokban. :oP Ezt éreztem is, amikor nekikezdtem a trilógia befejező kötetének és hirtelen azt se tudtam hol vagyok.
Annyi maradt meg bennem, hogy van egy locsifecsi 20-onéves csaj, aki sose tud lakatot tenni a szájára, emiatt mindig bajba sodorja magát. Összejött A PASIVAL és boldogan élnek. Munkáját tekintve végre kiélheti magát, a nagyija elszórakoztatja és azt is tök jól fogadta, hogy a pasijának a legjobb barátja nem más, mint az ő legjobb barátnőjének a pasija, akit viszont a legjobb barátnője dob, mert rájön, hogy inkább a lányokat szereti.
Röviden, ennyi maradt meg bennem a történetről és még persze annyi, hogy humoros és jó volt olvasni. (Arra már ki se térek, hogy a 2. részhez hasonlóan, ezt is a gyerekrészlegről vadásztam le, miközben a Gyerkőcömnek a babaolvasójával gyűjtöttem össze pár mesekönyvet.)
Erre meg mivel kezdődik a könyv? Aki nem olvasta a 2. részt, annak SPOILER! Hát azzal (tudom "hát"tal nem kezdünk mondatot), hogy Lizzie egy másik pasi mellett ébred. Én meg csak néztem nagy szemekkel, hogy "Mi van?", "Hogy kerültél te oda?" Jó ideig azt se tudtam hol vagyok, végül aztán kezdtem kapizsgálni, hogy mi is lehetett a második rész vége felé a szitu.

Lizzie és Luke kapcsolata válságba kerül, de aztán a fiú előrukkol az aduásszal és megkéri a lány kezét, aki persze örömmel mond igent a gyémántos gyűrűre. Ugyanakkor érezni lehet, hogy ez az egész nem kerek, hisz pár órácskával előtte a lány még más karjaiban vigasztalódott. Teljesen összezavarodik, Chaz se könnyít a dolgán, ráadásul a munkahelyén is minden a nyakába borul. Mindenre van ideje, csak épp a saját esküvőjére nem, ráadásul érdekes módon, amint a nagy napra gondol kiütések jelennek meg rajta. Biztos az lenne a jó, ha összeházasodnának? Egyáltalán Luke a Nagy Ő? Vagy tán valaki más?
Jó nagyot csavart az írónő a történteken. ...

Totál nem számítottam erre a fordulatra. Persze happy end a vége, de nem úgy, ahogy az első két kötetből kiindulva remélni lehetett.
A humora se volt az igazi, kellemes pár napos kis történet, aminek ezzel vége lett és ennyi.
Lizzie kis szöszei nem érdekeltek, jobban bejöttek az előző részekben az okoskodásai. Ez az egész "Esküvő története" hidegen hagyott és még untatott is. A "Hogyan kerüld el az esküvői katasztrófát" jegyzetei meg erőltetettnek tűntek.