2011. november 29., kedd

Nalini Singh: Angyaltánc

november 29, 2011 0 Hozzászólás
Az Angyalcsók után izgatottan vártam az Angyali vadász sorozat 3. kötetét és nem kellett csalódnom. Nalini Singh továbbra is zseniális, imádom ezt a sorozatát! Olyan szinten sikerült elém festenie az angyalokat, hogy szinte láttam, éreztem a tollakat és egyáltalán nem találtam furának a világképet, maximálisan elfogadtam, nem idegenkedtem tőle. Ez pedig szerintem nagy dolog, ha ezt egy író el tudja érni az olvasónál. És piros pont, hogy ebben a kötetben nem volt 88X megismételve bizonyos elem, mint pl. a második részben az angyalok ruhája és a székek. :o)

Megjelenés: Guild Hunter 3.-
Archangel's Consort (2011.)
Magyarul: Angyali vadász 3.-
Angyaltánc (2011.)
Kiadó: Egmont Kiadó
Oldalszám: 440
Ára: 3999
A sorozat további részeiről:
Nalini Singh: Angyalvér
Nalini Singh: Angyalcsók
Értékelésem: 5*
A második rész végén egy kicsit fellélegezhetett az olvasó, arra számított, hogy innentől kezdve Elena és Raphael élik majd az életüket boldogan, de nem. Egy ősöreg ébredni készül és ez felbolygatja a bolygónkat. Földrengések, szökőárak, az elemek szinte az emberek ellen fordulnak és a vámpírok is fellázadnak.
Raphael sejti, hogy ki lehet mindezek hátterében, de megtalálni az adott ősöreget nem is olyan egyszerű. Feltámad a múlt, az érzelmeket nem lehet mindig magunkban tartani, majd pedig az arkangyal szemben találja magát azzal a lénnyel, akit egyszerre szeret a kezdetek óta és gyűlöl ugyanannyira. A harc kezdetét veszi. ...

Míg az Angyalvérben igazán az erotika volt középpontban, az Angyalcsókban az akció került előtérbe. Az Angyaltáncban már érezhető az arany középút, mind a kettőből bőven kaphattunk.
Ráadásul végre Elena múltjáról is többet megtudhat az olvasó, kezd összeállni a kép, de azért a történet végén sikerült az írónőnek fityiszt mutatnia, "Nesze nektek, reszkessetek a következő részért!". :oP Én pedig így is teszek, jöhetne már magyarul is!

Igazán mást nem is tudok írni erről a kötetről, egyszerűen imádom! A karakter, cselekményábrázolás tökéletes, a világkép szintén, aki szereti az erotikusabb fantasyt, az tényleg ne menjen el emellett a sorozat mellett, kár lenne érte.

2011. november 27., vasárnap

Karácsonyi játék 1.

november 27, 2011
És akkor íme, a karácsonyi játék első fordulója. :o)

Mi a könyv címe?

A feladat: a betűk behelyettesítése a megfejtés szerint, majd a kapott könyvcímnek az elküldése erre a címre:
konyvesem@freemail.hu
dec. 4. 8:00-ig.
e-mail tárgya: Karácsonyi játék 1.
A később érkezetteket nem fogadom el! További szabályok ITT.
Egy kis segítség: a megfejtést idén olvastam és írtam is róla.

XYILZTS

X= Thomas Mann egyik művének a címének a kezdőbetűje. A kisregény alcíme "Tragikus úti élmény".
Y= A "35 kiló remény" írónőjének a keresztnevének a kezdőbetűje
I= Hohol Ancsa gyermekkönyveinek a főszereplőjének a keresztnevének a kezdőbetűje
L= A "Hamuváros" írónőjének a keresztnevének vagy vezetéknevének a kezdőbetűje
Z= Shakespeare legismertebb tragédiájának a kezdőbetűje
T= A "Hétfejű Tündér" írójának a keresztnevének a kezdőbetűje
S= "A szél árnyéka" -ban az egyik szereplőnek a keresztnevének a kezdőbetűje

2011. november 25., péntek

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

november 25, 2011 0 Hozzászólás
Megjelenés: Gut gegen Nordwind (2008.)
Magyarul: Gyógyír északi szélre (2010.)
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 238
Ára: 2500
Az író oldala ITT
Értékelésem: 4*
Egy könyv, amiről csak áradozásokat olvastam.
Egy történet, ami a PestiEst Kult Toplistáján 2010-ben az év legjobb könyve lett.
Egy színdarab, ami ebből a könyvből készült és alig lehet jegyet kapni rá, olyan gyorsan elkapkodják.
Ez a könyv pedig nem más, mint a Gyógyír északi szélre.

Sokat gondolkodtam azon, mit is írjak róla. Terveztem, hogy én is e-mailt írok Leonak, de olyan sokan tették már meg, hogy újdonságot igazán nem is tudnék megfogalmazni.
Tetszett az ötlet, hogy egy rossz címzettnek küldött e-mail üzenetnek köszönhetően szerelem szövődhet két fiatal között, mert egyáltalán nem tartom ezt lehetetlennek a mai világban.
Tetszett, ahogy mindezt Daniel Glattauer megfogalmazta, összehozta.
Tetszettek a karakterek annak ellenére, hogy Emmi néha az agyamra ment. Szorítottam nekik, néha kupán vágtam volna őket, néha már sírni támadt kedvem, néha épp emiatt eluntam magamat, néha meg a körmömet rágtam értük. Röviden így tudnám jellemezni a történettel a kapcsolatomat.

Kedvesen, humorosan indult, élveztem az olvasását. De amikor az elolvasott oldalak száma csak nőtt és nőtt és még mindig nem találkoztak, akkor legszívesebben rájuk kiáltottam volna, hogy mit totojáznak már, könyörgöm! Felnőtt emberek, ha kíváncsiak egymásra, akkor minek húzzák az időt?
Értettem Emmit, akiről már az elején kiderül, hogy akármennyire nem akar róla beszélni, de a házassága már csak úgy van, éldegélnek együtt, de igazán semmit se érez már a tiszteleten kívül a férje iránt. Persze ebben az esetben se könnyű megtenni azt a bizonyos lépést, hisz a biztonság mindig biztonság, a bizonytalan meg bizonytalan. Főleg akkor nehéz, ha még gyerekek is vannak a családban. Szóval megértettem őt és igazán nem is tudom, hogy egy ilyen szituációban én mit tettem volna, de így kívülállóként néha már a fejemet vertem tőle a falba.
Megértem, hogy sokan egy picit beleszerettek Leoba. Nagyon intelligens, talpig úriember, akivel nagyon kellemes lehet beszélgetni.

Az egész könyv e-mail üzenetekből épül fel. Emmi ír, Leo válaszol. Hol igen, hol nem. Aztán Emmi vagy reagál, vagy nem. Mindezt bonyolítja, amikor Leonak döntenie kell, hogy ez a kapcsolat meddig mehet így tovább. Nyilvánvaló, hogy szép lassan egymásba szerettek, de vajon ebben az esetben elég, ha csak a monitor túloldalán érinthetik meg egymást?

Voltak a történetben mélypontok, amikor az időhúzás nagyon az agyamra ment, de a végén mégis összeszorult a szívem. Ha nem várt volna már rám itthon a folytatása, nem is tudom mihez kezdtem volna.
Ha tudjátok, nézzétek meg a színdarabot is, de siessetek, mert már alig lehet jegyet foglalni! Íme egy kis videó a balatonföldvári előadásról:


2011. november 23., szerda

Karácsonyi játék hamarosan!

november 23, 2011 4 Hozzászólás
Ajándékot adni és kapni is jó dolog, ezért Karácsony alkalmából szeretnélek/szeretnénk meglepni titeket egy játékkal, aminek a nyereménye egy kisebb könyvcsomag lesz. :o)
A játék 3 fordulóból fog állni. Mindegyik forduló 1 hétig, Vasárnap 10 órától a következő Vasárnap reggel 8 óráig tart. Az adott fordulóban csak a megadott időintervallumban lehet a megfejtéseket leadni, a később leadottakat nem fogadom már el. Minden egyes fordulóban leadott helyes megfejtés növeli az esélyt a kisorsolásra. Gondolok arra, hogy aki mind a 3 fordulóban helyesen válaszol, annak a Random sorsolásakor a listára 3X fog felkerülni a neve. Aki csak 1X, annak 1X, aki 2X, annak 2X.
A fordulók így fognak kinézni:
1. nov. 27. 10:00- dec. 4. 8:00
2. dec. 4. 10:00- dec. 11. 8:00
3. dec. 11. 10:00- dec. 18: 8:00
Sorsolás még dec. 18-án megtörténik, aznap a nyertes nevét közzé teszem itt a blogon is, ill. értesítem e-mailben. A csomag másnap útnak is indul elsőbbségivel, így remélhetőleg max. 23-án már a kezében is lesz, hogy akár a fa alá is be tudja tenni. :o)

A szabályok akkor:
- az adott fordulóban a megfejtéseket csak a megadott intervallumban fogadom el. A később érkezetteket sajnos nem.
- mindenkinek annyiszor kerül fel a neve a listára, ahány fordulóban helyes volt a megfejtése.
- kommentelni a megfejtéseket nem lehet
- nagyon fontos, hogy az e-mailek tárgyába, mindig azt írjátok, amit meg fogok adni, mert így tudom rendszerezni az üzeneteket
- minden e-mailre válaszolni fogok, hogy megérkezett és helyes, avagy sem. De mindenkitől csak 1 megfejtést fogadok el, nem lehet addig tippelgetni, amíg vissza nem jelzem, hogy "helyes". Aki nem kap választ az üzenetére 72 órán belül, az jelezze, mert akkor nagy eséllyel nem futott be! (Nyilván aki az utolsó fordulóban a végére hagyta a megfejtésnek az elküldését és nem futott be, azzal nem tudok mit kezdeni. Ebben az esetben sajnálom, ne hagyjátok az utolsó percekre az üzenetek elküldését, ha játszani szeretnétek!)
- az e-mailben adjátok meg a neveteket/nick neveteket a sorsolás miatt (Ha több fordulóba is külditek, a nevetek mindig ugyanaz legyen a félreértések elkerülése végett!)
- a megfejtéseket minden esetben erre a címre küldjétek majd:
konyvesem@freemail.hu

És akkor a nyeremények, íme:
A csomag tartalma:
1 db Diane Setterfield: A tizenharmadik történet (fülszöveg ITT)
1 db Susanna Lehner: Az aranypárducok ébredése (fülszöveg ITT)
(dedikált példány, az írónő ajándéka a nyertesnek.
Ezúton is köszönöm még egyszer a felajánlást! A könyvről ITT írtam.)
1 db Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu- Második Atlantisz II. (fülszövege ITT)
(szintén az írónő ajándéka a nyertesnek. Köszönöm még egyszer a
felajánlást! Ezt a részt még nem olvastam, de ami késik, nem múlik.
Az első részről ITT írtam.)
+ 4 db kis apróság, ami meglepetés lesz. ;o)
Az 1. forduló Vasárnap 10:00-kor kezdődik!

2011. november 22., kedd

Neil Gaiman: Tükör és füst

november 22, 2011 0 Hozzászólás
Eddig 3 Gaiman regényhez volt szerencsém és bár annyira hű de nagyon egyik könyve miatt se voltam elájulva, rosszat mégse tudok írni az alkotásairól. Az író jól ír, jól felépíti a történeteit, de egyszerűen mindig beleestem a hullámvölgybe az olvasások során. Vagy a történet eleje nem jött be, vagy a vége, nem tudta végig fenn tartani maximálisan az érdeklődésemet. Így izgatottan vártam a novelláskötetét és reménykedtem abban, hogy most más lesz a helyzet. Hátha a rövidebb terjedelem miatt sikerül megfognia és teljesen elbűvölnie. Ráadásul a 98-ban megjelent kötete itthon egy ideje hiánycikknek számított, az új megjelenését pedig izgatottan várták sokan, ami rám is rám ragadt.

Megjelenés: Smoke and Mirrors ( 1998.)
Magyarul: Tükör és füst (2011.)
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 330
Novellák száma: 29
Ára: 2980
Az író oldala ITT
Olvastam még tőle:
Anansi fiúk
Sosehol
Elveszett próféciák
Értékelésem: 4*
Már maga a borító is nagyon tetszett első pillantásra. Így utólag pedig tudom azt is nyilatkozni, hogy nagyon illik az egész novellagyűjteményhez, ami alapból olyan "mesés".
Nagyon kis aranyosan indult, egy bevezetővel. Tetszett, hogy az író összefoglalta, hogyan keletkeztek ezek a novellák, röviden mindegyiket bemutatta, bejöttek a kis zárójeles megjegyzések, szinte láttam magam előtt őket, ahogy megszülettek. Található közöttük hosszabb, rövidebb, versbe szedett, izgalmasabb, elgondolkodtatóbb, rémisztőbb, erotikusabb, unalmasabb és amolyan semmilyen novella is. Szóval nagyon hullámzó volt ez a kis gyűjtemény.
Amelyik a legjobban tetszett az a Lovagkor, ami legjobban elgondolkodtatott az Egy élet, Moorcock korai stílusában, ami szerintem a legszebben lett megfogalmazva, az Az álomseprő és amitől a víz is kivert, az a Hó, üveg, alma.

A Lovagkorban egy idős hölgy megveszi egy üzletben magát a Szent Grált, mondván jól fog mutatni a kandallópárkányon. Aztán hamarosan megjelenik Galahad lovag, aki bármit megadna az idős hölgynek, csak magával vihesse a végre megtalált ereklyét. Vajon mit tud felajánlani, amiért cserébe Mrs. Whitaker megválik új díszétől?
Az Egy élet, Moorcock korai stílusában igazából csak egy gondolat miatt fogott meg nagyon:
"- Farkas szeretnék lenni. Nem állandóan. Csak néha-néha."
...
"Csak örökké loholnék a holdfényben a fák között, és soha nem fáradnék ki és zihálnék, és sosem kellene megállnom. Ez szeretnék lenni, amikor felnövök..."
Nem tudom másnak, hogy jön le ez a kis idézet, de szerintem annyi fájdalom van benne. Mintha a fiatalság segélykiáltása lenne, "Úgy szeretnék ez meg az lenni, ... de igazán esélyem sincs rá." (Butaság.)
A Hó, üveg, alma pedig Hófehérke kicsit más verzióban. Brrrrrrr... Még az emlékétől is libabőrös leszek. A herceget pedig szeretném teljesen kiverni a fejemből. Főleg így A nekrofil elolvasása után.

Összességében nézve voltak benne nagyon jó novellák, voltak kevésbé sikerültek és elég unalmasak is. Mindezektől függetlenül csatlakozom azokhoz akik úgy érzik, hogy Gaimannak igazán a novellák "állnak jól". Aki még nem próbálkozott a szerzővel, ez a gyűjtemény tökéletes indulópont lehetne, aki meg már igen és szerette, annak kötelező, aki nem szerette, annak meg próba szerencse, hátha. :oP

2011. november 21., hétfő

Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő

november 21, 2011 2 Hozzászólás
Kezdjük azzal, hogy jó ideig félreolvastam a címet. Valamiért a "bajkeverő" helyett én "bájkeverőt" olvastam sokáig és biza el is képzeltem magamban amolyan modern boszorkányos történetet. Mire képes a fantázia. ;oP Még a fülszöveget se olvastam el, a blogokban is ha rápillantottam a róla szóló bejegyzésekre, csak szavakat voltam hajlandó felfogni nagy összevisszaságban, hogy még csak véletlenül se tudjam meg, mire is számíthatok. Így majdnem teljesen ismeretlenül kezdtem neki az olvasásának.

Amikor kézbe vettem az első gondolat ami átfutott a fejemen, hogy ez a borító valahogy nem jött össze. Utólag pedig azt is látom, hogy túl sötét, ami még menne is Alice karakteréhez, de jobban el tudtam volna képzelni azt a borítót, amit lejjebb, oldalt láthattok.
Az első oldalon kicsit össze is zavarodtam, mert annyit tudtam a történetről, hogy Katherine-nek van egy kislánya, de nekem teljesen úgy jött le, hogy a történet szempontjából nézve a jelenben neveli őt, ez az ő nagy titka, közben pedig nem.
Az első fejezetben előre pillanthatunk a jövőbe, majd 2 oldallal később kezdetét veszi a "jelen".

Megjelenés: Beautiful Malice (2010.)
Magyarul: Gyönyörű bajkeverő (2011.)
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 280
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT
Értékelésem: 4*
Katherine 17 éves, egy szörnyű tragédia miatt úgy döntött, hogy elköltözik a szüleitől, egészen a nagynénje otthonáig menekül. Új életet akar kezdeni, más névvel, olyan iskolában, ahol még senki se hallott róla és a történetéről.
Amolyan magányos farkasként tengeti a napjait, de aztán az iskola egyik népszerű tanulója, Alice valamiért rákattan és barátkozni szeretne a titokzatos lánnyal. Bár a barátságukban vannak furcsa események, érezni lehet, hogy Alice-nak komoly lelki problémái lehetnek, Katherine jó ideig kitart a lány mellett. Elviseli a durvaságait, hogy néha szemrebbenés nélkül megaláz másokat. Aztán minden megváltozik.
Katherine szerelmes lesz és Alice nem nézi jól szemmel, hogy már nem ő szerepel a lány életében az első helyen. Kiderítette Katherine féltett titkát és bizony nem rest felhasználni ellene, lelkileg terrorizálni vagy épp halálos bosszút állni. ...

Igazán 2 gondolat futott végig bennem többször. Az egyik az, hogy ugyanolyan vérbeli thriller, mint a Mielőtt elalszom, akár egy thrilleres sorozat részei is lehetnének a kiadó szemszögéből ezek a kiadványok. A másik meg az, hogy igazán kinek is szól? Első körben lazán rávágtam, hogy felnőtteknek, de aztán elbizonytalanodtam. A történet jelentős részében tini korúak a szereplők és azokkal a problémákkal találhatja szemben magát az olvasó, amik a tinikre nézve veszélyesek lehetnek. Jó, ha olvassák a fiatalok is, meglátják benne a veszélyt és annak az esetleges következményeit is.

Igazán nehéz írni erről a könyvről, hisz minden aköré csoportosul, hogy milyen veszély leselkedik a fiatalokra, lelkileg ennek a következményeit hogyan lehet túlélni.
Alice ugyanolyan sérült, mint Katherine, bár nyilván nála más problémák is szerepelnek. Én nem tudtam rá haragudni, egyszerűen csak szánalmat éreztem iránta.
Katherine menekülését megértettem és rettentően szorítottam neki, hogy boldog legyen. Pont ezért a könyv vége olyan volt nekem, mint a hideg zuhany.

Nem lehet mondani, hogy egy akciódús történet lenne, inkább az a fajta, amikor végig az olvasása közben egyfajta belső feszültség van benned. Mint egy macska, aki előre érezve a veszélyt, domborítja a hátát és feláll a szőr rajta, támadásra kész. Furcsa módon így éreztem magamat az olvasása közben. Odaszögezett a fotelba/ágyba (épp mibe) és nem tudtam elszakadni tőle. Vérbeli thriller. Izgalmas, felkavaró, ugyanakkor meg annyira egyszerű.

Sajnos nem csak a borítóval akadt problémám, hanem szerkesztési hibák is találhatóak bőven a könyvben. Párbeszédnek van feltüntetve olyan rész, ami nem is az, ami meg az, ott meg nincs jelezve, ráadásul ez elég sokszor előfordult a kötetben. :oS Ettől függetlenül magával a történettel elégedett vagyok és ajánlom a figyelmetekbe.

2011. november 20., vasárnap

Sabloncsere- téliesedünk

november 20, 2011 3 Hozzászólás
Ilyen volt

és ilyen lett

Hogy tetszik? ;oP 

Az egyetlen funkció ami újdonságnak számít az, hogy a bejegyzések alatt az adott könyvet ti is értékelni tudjátok, ha olvastátok. Feles értékelések nincsenek, mert nem fértek volna ki. 
(A kihívások és események pedig nem alul találhatóak, hanem rendszerezve vannak az oldalak között.)

2011. november 19., szombat

100.000 látogatás

november 19, 2011 0 Hozzászólás
Én egyszerűen nem tudok eligazodni a statisztikákon. Ahány féle, annyi eredmény. Az Analytics szerint ennek már majdnem a duplája is megvan (egész pontosan amikor néztem 197.186. Pár nap késéssel a blog indulásától kezdve mér.) , a beépített szerint még nincs meg (január óta szerinte 95.291), a mystat szerint pedig a mai napon megtörtént (később indult egy kicsivel ez a számláló is, úgy emlékszem). Mivel az "ünneplések" miatt valamelyikhez igazodnom kell és ünnepelni szeretünk, nektek a mystat a látható (ráadásul az 50.000-nél is ehhez viszonyítottam), így hurrá, pezsgődurrogtatás, konfekti, megtörtént a
az oldalra, éljen! :o)  
Az 50.000-nél ígértem (ez április felénél volt), hogyha ez bekövetkezik, akkor lesz megint nyereményjáték. Nem hittem volna, hogy ez pont az ünnepekre fog esni majdnem, de akkor 2 legyet egy csapásra. :oP

Hamarosan nyereményjáték az oldalon és köszönöm a látogatásokat! Az újakat, a visszatérőket, mindenkinek. :o)

Rómeó és Júlia- manga

november 19, 2011 2 Hozzászólás
Megjelenés: Romeo and Juliet (2008.)
Magyarul: Rómeó és Júlia (2010.)
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 193
Ára: 2980
Értékelésem: 3*
Amikor láttam, hogy az Agave Könyvek Shakespeare két művét is megjelentetik manga formában, először magasra kúszott a szemöldököm, majd vállat vontam, "miért is ne?".
Statisztikák szerint évről évre egyre kevesebbet olvas a fiatalság. Nem hogy mást, kötelező olvasmányokat meg pláne nem. Ebből a szempontból nézve jó ötletnek tartottam a Rómeó és Júlia felelevenítését akár ebben a formában is. Ha ezzel sikerül csak egy picit felkelteni az érdeklődésüket és rávenni arra őket, hogy elolvassák, akkor már megérte.
Most, hogy olvashattam (tesómnak vettem Karácsonyra, aki úgy kerüli a könyveket, mint a macska a vizet. Gondoltam hátha sikert aratok ezzel.), annyira nem vagyok elájulva. Ha ezen múlik, hogy elolvassák, akkor legyen, de engem zavart ez a modern kori love story. A számítógép a háttérben, a mobil a kézben, a motoron száguldó Rómeó. Nekem egy kicsit sok volt.
Az illusztráció viszont nagyon bejött.

2011. november 18., péntek

Ken Follett: A harmadik iker

november 18, 2011 0 Hozzászólás
Ken Folletthez először A katedrális révén volt szerencsém, olyan 8-9 éve. Egy barátom teljesen odáig volt a regényért és addig nem hagyott békén, amíg én is ki nem vettem a könyvtárból. Nem bántam meg. A másik nagy kedvence az illetőnek A harmadik iker. És bár annyira nem egyezik az ízlésünk könyvek terén, de ebben is hagyatkoztam rá és újra nem csalódtam. A harmadik iker zseniális krimi, ami 7 évvel A katedrális után jelent meg.
Az alábbi bejegyzésben SPOILER található!

Megjelenés: The Third Twin (1996.)
Magyarul: A harmadik iker (2009.)
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Oldalszám: 424
Ára: 2990
Értékelésem: 4*
Jeannie egy egyetem tanszékén kutatja, hogy a genetika vagy a nevelés folyásolja be egy ember jellemét. Egészen pontosan a bűnözésre való hajlamra kíváncsi. Legnagyobb döbbenetére az egyik kutatási alanyáról kiderül, hogy bár van ikertestvére, de több nap eltérés van a születési dátumuk között, ráadásul Steve édesanyja esküszik rá, hogy nem ikrekkel volt várandós. Aztán nemi erőszak vádjával előállítják a fiút, a nő pedig nyomozni kezd. Érdekes és egyben rémisztő titkokat tár fel.

Izgalmas és nagyon lebilincselő volt, sikerült az írónak megtévesztenie. Bevallom, szent meggyőződésem volt az elején, hogy Steve a tettes. Aztán amikor kiderült a legnagyobb fordulat, hogy mi is történt, bizony tátva maradt a szám.
Ráadásul a könyv kérdése is érdekes, hogy a genetika vagy a szocializáció határozza meg, hogy valakiből milyen ember lesz?
Ugyanakkor a karakterek ábrázolásával nem voltam annyira kibékülve. Kicsit távoliak maradtak és kimondottan egyik se maradt meg bennem.
Teljesen más, mint A katedrális és bár tetszett, de így utólag olyan érzésem van, mintha "a nagy mű" előtt íródott volna, holott nem. Bár lehet, hogy csak túl sokat vártam tőle. Mindezektől függetlenül egy nagyon jól felépített és lebilincselő krimi.
november 18, 2011 1 Hozzászólás
Díjat kaptam sajtosrolótól, még egyszer köszönöm.


És akiknek tovább adnám, bár már végig futott szerintem:
Olvasokkk blog: mert szeretem a bejegyzéseiket
sajtosroló: mert őt is szeretem és remélem, hogy most már rendszeresen fog írni
zakkant: mert őt is szeretem, de most már írhatna többet! :o)

2011. november 16., szerda

Gabrielle Wittkop: A nekrofil

november 16, 2011 10 Hozzászólás
Megmondom őszintén, amíg erről a könyvről nem hallottam, addig édes tudatlanságban tengettem napjaimat, fogalmam se volt, hogy mit jelent a "nekrofil" jelentése. Aztán szembe találtam magamat erről a könyvről szóló értékelésekkel, bejegyzésekkel és felkeltette az érdeklődésemet. Azt hittem, hogy amolyan Lolitás dolog lesz, inkább sejtelmesebb, de nem. Kemény volt, gyomorforgató, ugyanakkor számomra is megdöbbentő, hogy nem tudtam abbahagyni az olvasását. ... Nem vagyok normális.

Megjelenés: Le Nécrophile (2001.)
Magyarul: A nekrofil (2003.)
Kiadó: PolgART Kiadó
Oldalszám: 95
Ára: 1400
Értékelésem: egyszerűen nem
tudom értékelni. Maga a
történet jól van megírva,
de olyan gyomorforgató,
hogy egyszerűen nem megy.
Lucien a történet főszereplője, akinek bizarr szexuális szokása van, a halottakra indul be. Legyen nő vagy férfi, gyerek, csecsemő, lényegtelen számára, csak halott legyen. Többnyire kiássa sírjukat, felfeszíti a koporsókat és napokig, hetekig tartja a testeket a saját ágyában, miközben szexuális örömét leli bennük. 
Számára a halottak olyanok, mintha élnének. Szépnek látja őket, babusgatja őket, együtt fürdenek, szerelembe esik. És pont.

Amikor azt olvastam, hogy 6 éves kisfiú vagy épp csecsemő került a kezei közé éreztem, ahogy a sav marja a torkomat, nem sok hiányzott ahhoz, hogy lehányjam a könyvet. Vagy amikor azt olvashattam, hogy meg kellett válnia az épp aktuális áldozatától, mert már "laktak benne", meg legyek jelentek meg, meg végre az X-edik napon kinyílt a test szája. Atya ég! Anyám borogass!
De nem tudtam abbahagyni az olvasását. Remegtem, rettegtem, egyik percben az egészet valószínűtlennek tartottam, másik percben meg elhittem, hogy ilyen betegek emberek léteznek. És maga a könyv is beteg! Ráadásul azt se értem, hogy tudott egy nő ilyen témáról írni? Na nem mintha férfitól elfogadhatóbb lenne, de nő, hogy tudott ilyet gyerekekről, csecsemőkről, meg amúgy is? (Arról nem is beszélve, mi a fenéért olvastam végig?)
Undorító volt, sokkoló, döbbenetes, beteg, libabőrös vagyok még mindig tőle. ...

2011. november 14., hétfő

Michelle Zink: Prófécia

november 14, 2011 4 Hozzászólás
Michelle Zink 4 gyermek édesanyja. A Prófécia volt az első regénye, amivel berobbant a sikerlistákra 2009-ben. A Ciceró Könyvstúdió őszi megjelenései közül erre a könyvre és a Matchedre voltam leginkább kíváncsi.
Amikor először pillantottam meg a könyv borítóját, túlságosan nem hozott lázba. "Szép, szép, de semmi extra."- mondtam magamban. De mikor olvastam a fülszöveget is, nagyon kíváncsi lettem. Ikrek, akiket egymás ellen fordít a sors? Él róluk bennem egy olyan kép, hogy annyira egyformák, annyira kiegészítik egymást, meghatározhatatlan kapcsolat van közöttük, mintha egy lélek lenne két testben, hogy számomra fura egy esetleges ellenségeskedés közöttük. Épp emiatt az
"... évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen"
résznél olyan kecsegtetőnek tartottam a fülszöveget, hogy teljesen lázba jöttem.

Az olvasása előtt próbáltam lefesteni magamban, hogy vajon miről is fog szólni a történet és bizony már az első oldalakon meglepetés ért. Ugyanis a próféciából kiindulva biztos voltam abban, hogy a jövőben fog játszódni, így jól megdöbbentem amikor szembesültem azzal, hogy az 1890-es években. Igazán a kort nem sikerült annyira visszaadnia az írónőnek, tán mellékes is és nem is értem igazán, hogy miért pont az 1800-as években játszódik, de gondolom ennek a későbbiekben valami jelentősége csak lesz, na meg miért is ne?

Megjelenés: Prophecy of the sisters (2009.)
Magyarul: Prófécia (2011.)
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 322
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT
Értékelésem: 5*
1890-ben járunk, amikor a történet kezdetét veszi. A 16 éves Lia és Alice, ill. a mozgássérült öccsük Henry, évekkel ezelőtt elveszítették már az édesanyjukat, most pedig édesapjukat kellett eltemetniük, aki teljesen váratlanul távozott az élők sorából.
Hamarosan Lia egy különös jelet vesz észre a csuklóján és Alice is egyre rejtélyesebben viselkedik. Ráadásul előkerül egy eldugott könyv és a Prófécia feltárul a lány előtt. Ki ő és mi a jelentősége a próféciában? Ő lenne az, akinek a gonoszt meg kell állítania vagy épp ellenkezőleg, neki kell őt átsegíteni a mi Világunkra?
Miközben próbál rájönni a küldetésére, 2 jó barátnőt is szerez, de Alice egyre jobban eltávolodik tőle. ...

A Próféciával egy trilógia vette kezdetét és őszintén szólva, én kellemesen csalódtam benne. Egy egyszerű kis ifjúsági irodalomra számítottam, de jóval több, mint amire elsőként gondolna az olvasó.
Nagyon jól van felépítve, maximálisan lekötött a jövendölés, a karakterek nagyon jól ki vannak dolgozva, az egész történet pörgős és izgalmas, egy percig sem unatkoztam az olvasása közben, olvastatta magát.
A kedvenc szereplőm Lia két barátnője közül az egyik lett. Ami fura lehet, hisz többnyire az olvasó valamely főszereplőhöz vonzódik inkább, de mégis.

Onnantól kezdve, hogy felocsúdtam az első döbbenetemből, hogy nem a jövőben játszódik a történet, egy ideig elég kiszámíthatóan folytatódott. Ikrek, akik az első pillanattól kezdve mások, érezni lehet a jó és a rossz párharcát. De aztán egy olyan fordulat következett be, amikor a szám tátva maradt és nem jutottam szóhoz, egyáltalán nem számítottam ilyen fordulatra. Sőt, igazán az "olvasó énem" elvárta volna, hogy minden úgy alakuljon, ahogy logikusnak tartottam, de a "kalandor énem" sikongatott az örömtől, "Micsoda fordulat, hűha!" Erről többet elárulni nem szeretnék, mindenesetre egyáltalán nem számítottam rá, ettől lett csak igazán izgalmas és tartogat gondolom meglepetéseket a folytatása. (Viszont a vége felé volt egy olyan esemény benne, ami nagyon elszomorított és nem értem miért került bele, de oka biztos van, majd a folytatásokban kiderül. Mint ahogy a könyvben is le van írva, semmi se történik ok nélkül.)
Természetesen a szerelem se maradhatott ki a történetből. Kicsit ártatlannak, ugyanakkor néhol merésznek tartottam ahhoz képest, hogy még csak 1890-ben járunk.

Újabb nagyon szuper sorozat vette kezdetét, nem csalódtam a kiadóban. Izgatottan várom ennek is a folytatását. Remélem az eredeti borítók maradni fognak. ;oP Külföldön mind a 3 rész megjelent már.

2011. november 12., szombat

Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol

november 12, 2011 2 Hozzászólás
Amikor nekikezdtem Rachel Gibson második magyarul megjelent regényének, a Jane vékony jégen táncolnak, nem is sejtettem, hogy egy szériáról van szó. Aztán apránként összeállt a kép, ugyanis a Jégbe zárt szívekben is hokis volt a főszereplő férfi, na meg fel is tűntek ismerős nevek. Egy kicsit utána olvastam ezután, mire is lehet számítani, végül Angelika blogján találtam infót a szériáról, íme. Ezek alapján még 3 kötet hátra van a sorozatból, remélem azokhoz is lesz szerencsénk magyarul.

Megjelenés: See Jane Score (2003.)
Magyarul: Jane vékony jégen táncol (2011.)
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 260
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT
Bejegyzésem más regényéről:
Jégbe zárt szívek
Értékelésem: 5*
Jane 30 éves újságírónő. A magánéletében nagyon kis szende, visszafogott, senki se gondolná róla, hogy egy férfimagazinnál erotikus sorozatot vezet egy bizonyos Cicamica kalandjairól. Mindeközben új feladatot kap, tudósítania kell a Seattle Chinooks hokicsapat meccseiről.
A csapat nem fogadja nagy lelkesedéssel a nőt, próbálnak neki keresztbe tenni, de kitartó. Ráadásul szinte első pillantásra megbabonázza a csapat kapusa, Luc. A férfi első körben szürke kisegérnek tartja a nőt, aztán mikor meglátja a bocis pizsamájában már sejteni lehet, hogy piszkálódás ide vagy oda, de itt valami elindult. ...

A könyv olvasása során többször eszembe jutott Susan Elisabeth Phillips Chichago Stars szériája, ami nekem nagy kedvencem az írónőtől. Eléggé hasonló a felépítés, romantikus, néhol erotikus, csipkelődős, még a karakterek is hasonlítanak egymásra. 30-as főszereplők, a nő minden esetben törékeny, nem épp szexbomba, a férfi pedig hatalmas izompacsirta és természetesen bomlanak utána a nők, csak SEP-nél egy amerikai focicsapat tagjainak szerelembe esései vannak kötetenként elmesélve.

Ami még felötlött bennem, hogy miért van az, hogy az ilyen történetekben a nő mindig kicsinek van ábrázolva és elsőre jelentéktelen külsejűnek? A férfiak pedig miért mindig hatalmasak és a tesztoszteron megtestesítői?

Na de eltértem a tárgytól. :o)
Nagyon bejött, faltam a sorait és annyira jól esett. Lényegében 1 éjszaka alatt elolvastam. Na jó, erre lehet az is rásegített, hogy Gyerkőcömmel a sürgősségin kötöttünk ki és egész este nem mertem lehunyni a szememet. :oS
Jó volt, nagyon gyorsan lehet haladni az olvasásával, olyan kellemes és bájos, kis romantikus tingli-tangli, én nagyon szeretem az ilyen történeteket. Néha olyan jól esnek. Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki hasonlóan van ezzel. ;o)

2011. november 10., csütörtök

Julie Garwood: Gyengéd lovag

november 10, 2011 0 Hozzászólás
A romantikus irodalom műfaján belül egy külön kategóriát alkotnak a történelmi romantikus lovagregények. Az ilyen könyveket leginkább úgy tudom jellemezni, mintha a hercegkisasszonyos mesék folytatása lenne a romantikus regények kedvelőinek. Megtalálható bennük a hatalmas, erős, bátor lovag/herceg, aki megmenti a "sárkánytól" ( legyen az természetesen bármi) az ő hercegnőjét, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Többnyire a hercegkisasszony természetesen szép, bátor és makrancos is, hogy a lovagnak/hercegnek ne legyen már könnyű dolga, be kell törnie szíve szerelmét. A Gyengéd lovag se tért el ettől a sémától.

Megjelenés: Gentle Warrior (1985.)
Magyarul: Gyengéd lovag (2011.)
Kiadó: GABO Kiadó
Oldalszám: 324
Ára: 1990
Értékelésem: 4*
A középkori Angliában vagyunk időben, ahol a szépséges Elizabeth családját brutális módon kivégzik. A lánynak és az öccsének sikerül megmenekülniük. 
Geoffrey báró kezei közé kerülnek, tőle vár a lány segítséget. A fiatal férfi első pillantásra beleszeret a fiatal nőbe és elhatározza, hogy bizony a felesége lesz. ...

Tetszett az írónő története, minden megtalálható benne, ami az ilyen regényekből szinte kihagyhatatlan. Romantika, szenvedély, árulás, veszekedés és az édes kibékülés.
 
Őszintén szólva csak akkor esett le, hogy én ezt a regényt olyan 12-13 évesen titokban bújtam, amikor a molyon megláttam a régebbi borítóját. ;o) Anyukám nagyon szerette egy időben a történelmi romantikusokat, én meg bakfis kislányként bizony amint tudtam, titokban olvasgattam ezeket a történeteket. Így visszagondolva, mintha más lett volna az akkori fordítás.

Aki szereti a történelmi romantikusokat szerintem ne hagyja ki. Kellemes, pihentető olvasmány, ezek után nagyon kíváncsi vagyok Julie Garwood más regényére is.

Az írónő első regénye pont a Gyengéd lovag, ami 1985-ben jelent meg. Mára már több, mint 35 millió példány kelt el a történeteiből. A legnépszerűbb a For the roses, ami Két rózsa címmel jelent meg magyarul és egy széria első része.

Külföldi megjelenések- november

november 10, 2011 0 Hozzászólás
Az írónőtől magyarul
olvashatjuk Az elcseréltet.
Ami pl. rám nagy
hatást nem tett,
de ettől függetlenül
erre azért kíváncsi
lennék.
Bővebben ITT.
Jodi Picoult nálam nagy kedvenc,
így gondolom mondanom
sem kell, mekkora
örömmel nyugtáztam
az új könyvének
a megjelenését.
Bővebben ITT 





















Bár már erősen
le vagyok maradva
a sorozattal,
mindenesetre azért
boldogan konstatáltam,
hogy megjelent a
9. rész is.
Bővebben ITT
Eco eddig nagy sikereket
nem ért el nálam,
de ami késik,
az nem múlik
ugyebár.
Bővebben ITT



















Bár már kb. 4 éve nem
nem olvastam
semmit az írónőtől,
de ettől függetlenül
ajánlom nektek.
Bővebben ITT

2011. november 9., szerda

Philip Beard: Kedves Zoe!

november 09, 2011 2 Hozzászólás
Oly sok pozitív véleményt olvastam erről a könyvről, hogy arra számítottam teljesen sokkolni fog. Kiborulok, jókat bőgök majd rajta és ez sajnos nem jött össze.

Megjelenés: Dear Zoe (2005.)
Magyarul: Kedves Zoe!-
Egy kamasz lány naplója (2005.)
Kiadó: Tericum Kiadó
Oldalszám: 216
Ára: 2170
Az író oldala ITT
Értékelésem: 4*
Tess 15 éves, a kistestvérét 2001. szeptember 11-én veszítette el. Most biztos ahogy megláttátok ezt az évszámot, magatok elé képzeltétek, hogy szegény pici lány vagy az ikertornyokban volt vagy valamely gépen, de nem. Zoe otthon töltötte a napját és pont 11-én egy balesetben halt meg. A könyv egyik célja az is volt szerintem, hogy felhívja arra a figyelmet, azon a bizonyos tragikus napon nem csak a merénylet következtében haltak meg emberek Amerika szerte, hanem ettől függetlenül is, de valahogy az ő emlékük háttérbe szorul.
Tess az alcím szerint naplót vezet, de ezt annyira érezni nem lehet, inkább az egész történet olyan, mint egy elbeszélés, visszaemlékezésekkel tarkítva. A fiatal lány szenved, a szülők és a másik testvére szintén, egyszerűen nem tudnak a tragédián túl lépni, érthető módon.
A Kedves Zoe! amolyan segélykiáltása a lánynak, amiben próbálja megfogalmazni a benne dúló érzéseket, a fájdalmat és a zavarodottságot. ...

Mint már említettem, tán túl nagy elvárásom volt a sok pozitív vélemény után. ... Nem tudom. ... Összességében nézve nem volt rossz, egyszerűen nekem hiányzott belőle valami. Ugyanakkor meg ezt olyan fura leírni, hisz szeptember 11.-e megtörtént, nagyon sok ember a mai napig nem tudja magát túl tenni ezen a tragédián, én pedig emberi sorsot értékelek itt attól függetlenül, hogy ez elviekben kitalált történet. ... De akkor is. ...
Magát a történetet értékelni nem lehet, de az írói stílust, a fogalmazást igen és igazán ezzel volt problémám, ebből hiányzott nekem valami plusz. Kicsit darabos volt, néhol untam is, ugyanakkor néha meg a szívem facsarodott össze.

2011. november 8., kedd

Georgette Heyer: Különös özvegység

november 08, 2011 4 Hozzászólás
Bevallom, Georgette Heyer nevével először a könyves blogokon találkoztam. Olyan sokan dicsérték a regényeit, hogy úgy éreztem mindenképp próbát kell tennem valamely munkájával. Végül a legújabb magyarul megjelenthez, a Különös özvegységhez lett szerencsém.

Megjelenés: The Reluctant Widow (1946.)
Magyarul: Különös özvegység (2011.)
Kiadó: GABO Könyvkiadó)
Oldalszám: 340
Ára: 24
Elinor Rochdale jövőjét megpecsételte az édesapja, amikor öngyilkosságba menekült. Ezzel a maradék esélyt is elvette a lányától, hogy jó házasságot tudjon kötni. Ennek köszönhetően Elinor jó úton halad afelé, hogy vénkisasszony legyen. 
Jelentkezik egy családhoz nevelőnőnek, de egy véletlen folytán rossz háznál köt ki. Félreértésekkel veszi kezdetét a történet, az olvasó magában kuncog már, hisz a fülszövegből sejteni lehet mindent, így a kis bevezető nagyon mulatságos. Ugyanis kiderül, hogy ahová került, ott nem nevelőnőre van szükség, hanem feleségre. Méghozzá sürgősen, ugyanis a reménybeli férj haldoklik és nagyon gyorsan meg kéne házasodnia, hogy még véletlenül se Lord Carlyon örököljön. 
És hogy mindezt Lord Carlyon sürgeti? Ki érti ezt? A lényeg a lényeg, hogy megtörténik az esküvő, másnapra Elinor gazdag özvegy. Igen ám, de innentől krimibe illő események veszik kezdetüket. Betörők, rejtett ajtó, kémek, vajon mi lehet mindezek hátterében?

Történelmileg a 19. század elején vagyunk Angliában. Georgette Heyer fantasztikusan felelevenítette a kor hangulatát, nekem kicsit olyan volt, mintha egy Jane Austen regényt olvastam volna.
Romantikus a történet, de maximálisan olyan szinten, ahogy ezt a 20. század elején olvasni lehetett. Ártatlan, gyengéd, egészen a végéig nem voltam abban biztos, hogy ebből lesz valami avagy sem. :o)
Nagyon tetszett, ahogy bele lett szőve egy kis Bonaparte kori történelmi szál, nagyon szeretem ezt a történelmi kort ugyanis.
Nagyon kellemes, könnyed órákat okozott az olvasása, teljesen más, mint a mai hasonló romantikus történetek és épp emiatt kihagyhatatlan azoknak, akik szeretik ezt a műfajt.

Georgette Heyer első műve 1921-ben jelent meg, 19 éves korában. Az utolsó pedig halála évében, 1974-ben. A Különös özvegységből 1950-ben mozifilmet is készítettek.

2011. november 6., vasárnap

Torey Hayden: Szellemlány

november 06, 2011 2 Hozzászólás
Igazán sokat nem tudtam a történetről, amikor kézbe vettem Torey Hayden Szellemlány c. regényét, de volt egyfajta elképzelésem arról, hogy miről fog szólni. Amikor kézbe vettem és láttam a borítón, hogy "Igaz történet egy veszélybe került kislányról ...", gombócot éreztem a torkomban. Aztán mikor elkezdtem olvasni, először sejtésem se volt, hogy mi fog ebből az egészből kikerekedni, de egyfajta ősi ösztön miatt borsódzott a szőr a hátamon és éreztem, hogy itt nagyon nagy baj van, csak még nem tudom mi az. Mikor rájöttem, akkor egyszerre kerülgetett a hányinger és a sírógörcs.

Megjelenés: Ghost Girl (1991.)
Magyarul: Szellemlány (2008.)
Kiadó: Göncöl Kiadó
Oldalszám: 348
Ára: 2499
Jadie 8 éves kislány és nagyon speciális az esete. Állítólag otthon be nem áll a szája, de az iskolában semmilyen hangot nem hajlandó kiadni. Az osztály új tanárnőt kap, ahová a kislány is jár, Torey Hayden személyében. A kis csoport csupán csak 4 főből áll. Ruben autista, Philip alulfejlett, Jeremiah pedig igazi bajkeverő és akkor ott van a kislány, Jadie.
Torey nagy hévvel veti bele magát a munkájába és maga is elcsodálkozik amikor a kislány megszólal neki. Innentől kezdve menetrendszerűen iskola után elbeszélgetnek. A kislány megnyílik a tanárnőjének, aki kezd rájönni arra, hogy mi lehet Jadie viselkedésének hátterében. ...


Az, hogy megdöbbentő, szörnyű, felfoghatatlan, undorító és így tovább, ezekkel a jelzőkkel nem tudom megfelelően éreztetni, mennyire megrázó ez a történet. Miután befejeztem, leginkább félelmet éreztem. Mit tudnánk tenni, hogy megvédjünk a gyermekeinket az ilyen beteg állatoktól? És mi a helyzet akkor, ha családon belül történik a brutalitás? Nem tudok egyszerűen mást írni róla, szavak sincsenek rá. ...
 *****
Torey Hayden fejlesztő pedagógus és gyermekpszichológus. 1979 óta írja tapasztalatai alapján a történeteit, melynek középpontjaiban megrázó gyermeksorsok szerepelnek. Magyarul egyelőre egy másik regénye, az Egy gyermek jelent meg eddig. A Szellemlány az Egy gyermek után a második legolvasottabb könyve. (Az írónő honlapján a magyar borító kiemelt helyen szerepel.) :o)

2011. november 5., szombat

Karla Schneider- Claudia Carls: Cinege Mici meséje

november 05, 2011 6 Hozzászólás
Néha úgy érzem, hogy annyi mesét olvastam már eddigi életem során, hogy sok újdonságot már nem tudnak nekem mutatni, de Karla Schneidernek és Claudia Carlsnak sikerült. :o)
Már a könyv borítójának a megpillantásakor mosolyra húzódott a szám és nem éppen felnőttekhez méltóan, de felsóhajtottam, "Atya ég! Mi lesz ebből?". Magam előtt már láttam Gyerkőcömet a később majd megtudjátok mivel a lábán és úgy csúszkálva a havon. Persze mellettem ülve egy szem fiam szemei azonnal elkerekedtek, majd hahotázva nevetni kezdett, ahogy megértette mit is lát. Értem mindezt arra, hogy egy lány látható rajta, serpenyővel a lábain, egy rakás szoknyával és nemtudommégmivel maga köré csavarva. Később kiderült, hogy az a bizonyos nemtudommégmivel az nem más, mint egy dunna. Igen, dunna a fejére csavarva. Na de mi célból, meg egyáltalán miért is? Mindenesetre rápillantva a borítóra, majd lapozva egyet, már értünk mindent. (Azt meg kell jegyeznem, hogy Gyerkőcömmel serényen találgattuk, hogy mi is lehet az a fehér valami a fején, ő váltig állította, hogy takaró, de én egyszerűen nem tudtam elhinni. Ennyit a szülők fantáziájáról. Neki volt végülis igaza.)

Kiadó: Manó Könyvek
Megjelenés: Holly Vogeltritt (2009.)
Magyarul: Cinege Mici meséje (2011.)
Oldalszám: 32
Ára: 2490
Laposfölde királyának udvari bolondja nyugdíjba vonult. Igen kérem, nyugdíjba. Hogy eddig senki se gondolt arra, hogy az udvari bolondoknak is jár a nyugdíj? Hát akkor most tessék elképzelni! Szóval a bácsi abbahagyta az udvari bolondságot (szívből kívánom neki, hogy valahol Hawaii környékén süttesse a hasát és ne szegénységben tengődjön nyugdíjas éveiben), de a posztot valakinek be kell töltenie.
Mint ahogy a legtöbb mese alapján számítani lehet rá, 3-an tesznek próbát. 2 fiú és egy lány. Lány, mint udvari bolond? Miért is ne? 
,,Mindig kell, hogy legyen egy legelső"
- mint ahogy a könyvben is olvasható. 
Gondolom nem árulok el nagy titkot ha leírom, hogy az a lány nem más, mint Cinege Mici, a borítón is szereplő dunnás lány.

Valahogy a mesékben mindig próbálok a látható tények mögé nézni, hogy mi a tanulsága. A Cinege Mici meséjében igazán az, hogy légy az, aki vagy. Ne akarj más lenni, megjátszani magadat azért, hogy elérj valamit, egyszerűen csak add önmagadat.
Nincs szó gonosz szereplőkről, az egész mese nagyon egyszerű, nem is hosszú, esti alvásokhoz szerintem pont megfelelő. Aranyos, bájos és újdonságot nyújtott, ami úgy érzem, hogy nem is olyan könnyű dolog manapság.
Claudia Carls illusztrációi pedig nagyon vidámak, színesek, remekül kiegészítik ezt a kicsit bohókás történetet.

2011. november 4., péntek

Susanna Lehner: Az aranypárducok ébredése

november 04, 2011 2 Hozzászólás
Mindig kicsit nehéz dolog, amikor magyar szerző munkájáról írok véleményt, különösen abban az esetben, ha az író személyében egy nagyon kedves embert ismerhettem meg. Jelen esetben Susanna Lehner az, aki megajándékozott az első megjelent történetével és egy kicsit a szívemhez is nőtt az írónő, a közvetlen, őszinte stílusa miatt a levelezéseink alapján.

Az aranypárducok ébredése megfelel (mondhatni) a mai divatnak. Boszorkányok, vámpírok, démonok, lidércek szerepelnek benne, de nem ifjúsági irodalom kategóriájában. Fellelhető egy kis A Da Vinci-kód, Indiana Jones és Lőrincz L. László hatás is. Kicsit olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha az írónő nagyon-nagyon meg szerette volna mutatni, hogy mennyire jó, ezért belevett minden ütős dolgot, amivel mozgalmassá tudta tenni a szálakat. Szerintem emiatt túl vegyes és túl mozgalmas lett a történet.

De akkor a könyvről.
Nagyon jól indult, az első pár oldal után sikerült elérnie azt, hogy falni kezdtem a sorokat és magam is megdöbbentem amikor magamhoz tértem és láttam, hogy lassan már a 100. oldal környékén járok, holott csak most kezdtem el az olvasását.
Susanna Lehner nagyon jól fogalmaz és ír. Mintha a cselekmények jobban ki lettek volna dolgozva, mint a karakterek, de ezektől függetlenül a könyv első fele nagyon bejött. Igaz, hogy voltak benne olyan elemek, amiket furának tartottam, na de az írói szabadság, az írói szabadság. :o)
Viszont a második felétől valahogy egyre nehezebben csúszott. Nem sikerült már úgy magával ragadnia attól függetlenül, hogy éreztem, az írónő továbbra is próbált megtenni mindent azért, hogy az olvasót lekösse.

Kiadó: Ad Librum
Megjelenés: 2011.
Oldalszám: 300
Ára: 2990
Facebook oldal ITT
Megvásárolható ITT
2014-ben veszi kezdetét a történet, amikor is Amritát, a boszorkányt azzal bízzák meg, hogy felkutasson egy ikerpárt, akik nagyon fontosak lennének a Gonosz feletti győzedelmeskedés miatt. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű. Ugyanis a születésük napján, 1984-ben Eriket és Esztert elválasztották egymástól és a szüleiktől is. Egymásról mit se tudva cseperedtek fel a világ más-más pontjain.
A könyv olvasása közben, hol a történet játszódásakor levő jelenben vagyunk, hol a múltban és így áll össze a történet.
Miközben Amrita országokon keresztül nyomoz, a szerelem se hagyja nyugodni Morgan, a szexi vámpír személyében. A bibi csak annyi, hogy a kapcsolatuk nem teljesedhet be. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha Morgan többet tud, mint maga Amrita és nála van a nyerő kártya?

Mint írtam, a történet a közeli jövőben játszódik, de folyamatosan feltárul a múlt is. Mindezeket az írónő nagyon jól összehangolta, nem találtam zavarónak az ide-oda való ugrálást az időben, végig követhetőnek tartottam.
És bár Londonban veszi kezdetét a cselekmény, amolyan nemzetközi szálai is vannak, de mégis Magyarország köré szövődik minden. Nagyon-nagyon tetszett, hogy az írónő olyan tényeket is belevett a magyarok eredetéről, amikről én őszintén szólva nem is hallottam, olvastam még. Ez a szál rendkívül érdekes volt, olvasnék még róla bővebben is. Ekkor éreztem igazán, hogy mennyi munkája van benne, hogy nem egy összecsapott történetről van szó, hanem egy jól kidolgozottról, jól felépítettről, amiben vannak buktatók, de azért ezeken át lehet lendülni.
A másik ami nagyon tetszett, az a táltosok belevétele a történetbe. Ettől olyan hazai illata lett az egésznek.

Szóval a történet első felével maximálisan elégedett voltam, nagyon sok pozitívumot fel lehet sorolni, de a második felében hanyatlás következett be. Nem tudott már annyira magával sodorni és 2 olyan esemény is volt, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Mind a kettő Amrita és Morgan kapcsolatához fűződik. Én máshogy szerettem volna olvasni a történetüket és leginkább a végét.

Összességében nézve, egy első könyves írótól a problémáim ellenére is jó indításnak tartom. Nem maximális, de a közepesnél jobb. És ami nagyon plusz dolog, hogy tudott újat mondani, újdonságot nyújtani az olvasóknak. Egyedi elemek is megtalálhatóak a történetében, szóval remélem senki kedvét nem vettem el, tessék igenis próbát tenni az elolvasásával!
A szereplőink felnőttek, szóval nem ifjúsági irodalomról van szó, műfaját tekintve pedig inkább spirituális kalandregény, mint fantasy.
,5

Az írónőről tudni lehet, hogy évekig újságíróként dolgozott, jelenleg ügyvédként tevékenykedik és filmkritikákat is ír. Továbbá trilógiának van tervezve a történet, így senki se gondolja, hogy bár lezártnak is tarthatnánk a könyv végét, nem az. ;o)

2011. november 3., csütörtök

Az év legviccesebb könyve hamarosan a boltokban?

november 03, 2011 0 Hozzászólás
Vajon tényleg az év legviccesebb könyve fog megjelenni a napokban az Athenaeum Kiadónál (vagy a kiadó legviccesebb kiadott könyve ebben az évben, ki hogy akarja értelmezni)? Lehet próbát tenni, íme, ő lenne az:

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 416
Ára: 3990
Várható megjelenés: nov. 9.
"Jó hírünk van a magyar olvasók számára: Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott! Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye.
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelentették meg több mint harminc nyelven szerte a világon"

"Több mint 1 200 000 eladott példány,
8 nyelven bestseller
…és ez még csak az író első könyve!"

"Jonas Jonasson Svédországban született 1962-ben.
Hosszú ideig mint újságíró, kommunikációs tanácsadó és televíziós producer dolgozott, majd új életet kezdett: megírta A százéves ember, aki kilépett az ablakon és eltűnt című regényét, aztán mindenét eladta, s az olasz határtól pár méterre, egy svájci kisvárosba költözött.
Jelenleg kisfiával és néhány csirkével él egy svéd szigeten.
Gőzerővel írja a második regényét."

forrás: a kiadó hírlevele

2011. november 2., szerda

Theodore Boone 2.

november 02, 2011 0 Hozzászólás
Még októberben írtam John Grisham első fiataloknak szóló krimijéről, a Theodore Boone a kölyökügyvédről. Akkor még sejtésem se volt arról, hogy itthon mikorra várható a második része, de íme, azóta már kapható.

Kiadó: GEOPEN KÖNYVKIADÓ
Oldalszám: 182
Ára: 3490
"Az éjszaka közepén a nyolcadikos April eltűnik a hálószobájából. Mindenki tudja, hogy egyedül legjobb barátja, Theodore Boone tudhatja, hol keressék. A kisváros lakói között eluralkodik a pánik, a rendőrségi nyomozás zsákutcába kerül. Megint Theónak kell bevetnie jogi ismereteit, csavaros észjárását, hogy kiderítse az igazságot és megmentse Aprilt, ha még lehetséges.."

2011. november 1., kedd

Novemberi várható megjelenések

november 01, 2011 0 Hozzászólás
Tudjátok, ismétlem magamat: minden csak akkor biztos, amikor már a könyvesboltok polcain vannak az adott könyvek, de elviekben ebben a hónapban ezekre is lehet számítani többek között:

Kiadó: Kossuth Kiadó
Oldalszám: 340
Ára: 3490
Várható megjelenés: nov. 4.
"Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt. Egy rejtélyes sziget, egy elhagyott árvaház, izgalmas, megindító és csodálatos története."










Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Oldalszám: 352
Ára: 2990
Várható megjelenés: nov. 2.
"A "Drága Tess!" idehaza a tavaly ősszel indult - és máris több sikerkönyvet listáján tudó - Carta Light-sorozat részeként jelenik meg. Elbeszélője a New Yorkban élő angol Beatrice, akinek vasárnapi ebédjét riasztó hír szakítja meg: édesanyja telefonál Londonból, és közli, hogy Tessnek, Beatrice húgának néhány napja nyoma veszett. A "Drága Tess!" óriási sikerének legfőbb titka az, hogy a regény egyszerre feszültségteli, érzelemgazdag családi dráma és fordulatos, gyomorszorítóan izgalmas detektívtörténet, e két eleve népszerű műfaj igen eredeti és páratlanul ügyesen kivitelezett ötvözete."

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Ára: 3499
Várható megjelenés: nov. 30.
"A félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát, vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben lakók azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit - bár nem ott lakik - személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit.
Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrok miatt nevezték így, hanem az ott lakó négy lány okán is. Hilda, Klári, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek."

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Oldalszám: 200
Ára: 3499
Várható megjelenés: nov. 30.
"Egy tinédzserkori fellángolás, egy viharos éjszaka - ennek köszönheti az életét az immár majdnem tizennyolc éves Martin. A fiú apja nem más, mint az ismert amerikai énekes, aki összehívja egy nagyszabású születésnapi partira egykori és mostani szeretteit. Martin anyja, Lina azóta lezárta lelkében a régi kalandot, ám egy sokkoló felfedezés hatására - és persze a fia miatt - mégis elfogadja a meghívást. Egy tizennyolc éves srác, Martin, aki él-hal a zenéért, bár még senki sem tudja, igazán tehetséges-e, egy harminchat éves trendkutató, Lina, akinek egy csapásra összeomlik és újra felépül az egész világa, egy hetvenéves, önző rockzenész, aki szeretni tanul... és az ő szeleburdi, zenei vénával megáldott, hangos családja... Karácsonyozni, ünnepelni gyűlnek össze New Yorkban, és a találkozás mindannyiuk életét megváltoztatja." (Fejős Éva)

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Oldalszám: 296
Ára: 2800
Várható megjelenés: nov. 14.
"Az 1942-ben született Viviane Villamont nevét itthon és világszerte egyaránt a francia írónő első, nálunk is többször kiadott, "Kisdarázs" című regénye tette ismertté.
A szerző újabb regényének középpontjában a címszereplő (Claire Dormentin, a "feddhetetlen nő") és egy szerencsétlen sorsú kislány, Lucile különös barátsága áll, de az írónő kettejük történetének hátterében - egy nagy párizsi bérház lakóinak életét bemutatva - rendkívül érdekes körképet nyújt a mai francia középosztályról, az egyes családok vagy az egyedül élő férfiak és nők gondjairól, vágyairól és bűneiről, illetve általában a nagyvárosi lét sajátosságairól, furcsaságairól is."

Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 352
Ára: 2980
Várható megjelenés: nov. 17.
"Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. körzet lakói."





Kiadó: Fumax
Oldalszám: 464
Ára: 3790
Várható megjelenés: nov. 15.
"Az Assassin's Creed videójáték sorozat az utóbbi évek legnépszerűbb új sorozata az egész világon, néhány év alatt több mint 30 millió példányban fogytak a játékok. A "Testvériség" című kötet, a közvetlen folytatása az előző, "Reneszánsz" című, a magyarországi könyvpiacon is kiemelkedően teljesítő regénynek. Mivel az Assassin's Creed sorozat következő játéka a "Revelations" 2011. november 15-én jelenik meg, és óriási várakozással tekintenek rá a rajongók, így a "Testvériség" kötet megjelenését úgy időzítettük, hogy ez a játék megjelenésével összecsengjen, és így kiemelkedő hírverést kaphasson."

Kiadó: Victoria Kiadó

Ára: 2599
Várható megjelenés: nov. 28.
"Annabelle, Sophie és Micki - három árván maradt nővér, három regény, majd egy újabb lány a negyedik kötetben. Mindannyian a nővérek gyámjának, Yank nagybácsinak a sportügynökségénél dolgoznak reklámszakemberként. Sorsuk nem csupán a családi és munkahelyi kötődéseik, hanem hasonló szerelmi kapcsolataik révén is összefonódik.
Annabelle Jordan a legidősebb lány. Ő a férfias férfiakat kedveli. Az izzadságszagú férfias futballistákat, akiknek a társaságában a nők nőnek érzik magukat a sportoló mérete, súlya és szaga ellenére - vagy talán éppen azért. Számos csalódás után Annabelle-nek a hajdan ünnepelt futballista, Brandon Vaughn vállalkozását kell profi módon rendbe tennie. Csakhogy Brandon épp az a típus, akiről Annabelle számára egyértelműen kiderül, hogy a férfi akár a végzetét is jelenthetné. Annabelle érthetően fél egy újabb csalódástól, de kénytelen elköltözni a kisvárosba, Brandon szülővárosába, ahol hihetetlen zavaros állapotok fogadják."

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Ára: 3499
Várható megjelenés: nov. 30.
"Mindig jöhet egy új szerelem.
Katie Fforde a romantikus női irodalom egyik új csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistát. A Hív Amszterdam, a Száz boldog esküvőm, Szerelmes levelek, Tökéletes ajánlat írónőjének új könyve garantáltan humoros és romantikus olvasmány."








Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Ára: 3499
Várható megjelenés: nov. 30.
"Claire Barclay boldogan él New Yorkban férjével és kislányával. Az éttermük népszerű, nincsenek különösebb gondjaik. Egy nap telefonhívás érkezik Skóciából: nevelőapját szélütés érte. Claire-nek Leo az egyetlen rokona, tulajdon gyermekei pedig ritkán látogatják az öregurat. Így hát Claire és férje, Art Skóciába utazik a nyárra, hogy Leóval tölthessenek néhány hetet. Kiderül, hogy Leót nem lehet magára hagyni, ő azonban ragaszkodik otthonához, az ódon házhoz. Artnak remek ötlete támad: megvásárolják a birtokot, az épületet pedig konferencia-központtá alakítanák át, és egy kisebb házat építenének a nevelőapának.
Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Claire fiatalkori szerelme, Jonas Fairweather időközben Leo gondnokává és bizalmasává vált. Jonas és Claire barátsága annak idején kurtán-furcsán megszakadt, most is kerülik egymást, s Claire gyanakszik, hogy Jonas valami rosszban sántikál. A házzal kapcsolatos nehézségeket bonyolítják Claire mostohatestvéreinek mesterkedései. Sosem szerették Claire-t, s a gyerekkori ellenszenv az idő múltán sem csökkent. A jóságos Leo végül, Jonas tanácsára, merész lépésre szánja rá magát: árverésre bocsátja a birtokot."
Szavazni újra jobb oldalt fent tudtok 2 hétig arról, hogy mely könyv/könyvek megjelenését várjátok leginkább. (Miután lejárt a szavazás, mindig a várható megjelenéses bejegyzésekhez szoktam amúgy az eredményt beilleszteni.)
Én a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit, A kiválasztottat és bár ide nem tettem ki, de az Angyali vadász sorozat 3. részét, az Angyaltáncot.

És akkor a szavazás eredménye:


Látom a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei és A kiválasztott nyert a többségnél is. ;o) Na és szegény Forró szerelem, ill. Egy feddhetetlen nő, 1 szavazatot se kapott? Nocsak! Senki se várja őket? Pedig a 4 kötetes Carly Phillips sorozat jónak tűnik, illetve Kisdarázs után azt hittem, hogy nagyobb lesz az érdeklődés az írónő új könyve felé is.