2011. október 20., csütörtök

Nalini Singh: Angyalcsók

Nagyon tetszett Nalini Singh Angyalvér c. regénye, így nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a folytatását. El se lehet mondani mennyire örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem erre a kötetre és nekieshettem. :o)

Az Angyalvér ott ért véget, hogy Urram legyőzése közben Elena élete veszélybe került, amit Raphael úgy tudott megmenteni csodák csodájára, hogy a nőt angyallá változtatta. Elena 1 éves alvása után kicsit gyengélkedik, a szárnyait se tudja még használni. Mindeközben Lijuan egyre veszélyesebbé válik, az arkangyalok elkerülhetetlennek tartják a harcot és ráadásul felkeltette az érdeklődését az első teremtett angyal, Elena. ...

Míg az első rész központjában leginkább a szenvedély állt, az Angyalcsókban ez háttérbe került és az akció került előtérbe. Ugyanúgy élveztem a kötet olvasását, az írónő nagyon belopta magát a szívembe ezzel a sorozatával és nagyon várom, hogy végre megjelenjen a harmadik rész, viszont azért néha okozott kisebb bosszúságot.
Ugyanis az írónő többször is kitér arra, hogy az angyalok milyen ingeket hordanak a szárnyaik miatt és hogyan tudnak széken ülni. Amikor 1-2X ismételte meg ezeket, akkor még elmosolyodtam magamban, "Van ilyen", de amikor már negyedjére olvastam ugyanúgy, hogy a székek úgy vannak kialakítva, hogy a háttámla megtartsa a szárnyakat és az ingek megkötősek, így a szárnyak szabadon vannak, kezdett az agyamra menni és nem tudtam eldönteni, hogy ennek mi az oka. Az írónő ennyire feledékeny vagy az olvasókat tartja annak? Vagy ennyire fontosak lennének a későbbiekben ezek a kis momentumok? (Ebben a részben jelentőségük nem nagyon volt.) De ezen kívül semmi bajom nem volt. :o)

Ugyanúgy sikerült mesterien elém festenie a világképet, többször is kívántam, bárcsak nekem is lehetnének szárnyaim, mint Elenanak. Vajon milyen érzés lehet? Milyen lehet repülni? Szerintem ez fantasztikus dolog, amikor a szerző ennyire át tudja adni a kitalált világát, főleg ebben a műfajban, hisz angyalokat még nem láttam, így nagyon meg kellett mozgatnia a fantáziámat, de elérte.
A karakterek, a helyszínek, minden nagyon a helyén volt, egyszerűen a kis fent leírt problémámon kívül semmi más rosszat nem tudok írni a sorozatról, én eddig teljesen odáig vagyok érte! Így továbbra is csak buzdítani tudok mindenkit, hogy aki szereti az erotikusabb fantasyt (ismétlem, az erotika itt is megvolt, de most inkább az akció került előtérbe) azoknak nagyon ajánlom a figyelmükbe az Angyali vadász sorozatot.

A borító újra nagyon szép lett, nem rég a harmadik rész borítójának a bemutatásakor hívták csak fel a figyelmemet arra, hogy a háttérben mindig egy város/hely van, itt pl. a Tiltott Város Kínában. Eddig valahogy ezeket észre se vettem.
És még egy piros pont a kiadónak, nagyon szeretem az olyan könyveket, amikor nincsenek a végén más könyvből részletek, agyontömve ajánlásokkal. Véget ért a történet és már a belső borítót látjuk is, vége.
És hogy miért adok neki 4,99 csillagot? Nos az ismétlésekért, mert tényleg az agyamra mentek és emiatt bosszús vagyok.
,99

Megjelenés: Guild Hunter 2. (2010.)/Angyalcsók (2011. Egmont Kiadó)
Sorozat: Angyali vadász 2. rész
Oldalszám: 432
Ára: 3999

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése