2010. március 30., kedd

Claudia Gray: Stargazer- Nézz az égre!

kedd, március 30, 2010 0 Hozzászólás

"Soha ne érd be kevesebbel, mint amit valójában akarsz! Soha ne légy senkivel, akit nem szeretsz igazán!"


Megmondjam mi a sorozatok titka? Akármilyen gázos is volt az adott rész, de ha a legizgisebb pár percnél írják ki a képernyőre, hogy "folytatjuk jövő héten", tuti, hogy a néző elfelejti az unalmas 30 percet, és meg fogja nézni a következő részt is. Már csak a kíváncsisága miatt is.
Így voltam az Evernight széria első részével, és ezzel is.

Túlságosan nem nyerte el a könyv a tetszésemet most sem.
Nekem valahogy túl hideg, túl semmilyen. Olvastam benne az érzelmeket, de valahogy nem lehetett érezni.
És, mint az első részben, most is az utolsó pár oldalnál gyorsultak fel az események, lett minden izgis. Bár, ha nem így fejeződik be, szerintem a harmadik kötetet már el se akarnám olvasni.

Szóval hideg. Nem jönnek át az érzelmek.
Bianca és Lucas kapcsolata meg enyhén szólva is fura. A szerelmet nem így kéne ábrázolni egy ifjúsági regényben. Persze nem azt mondom, hogy a szereplők vágjanak a sűrűjébe a dolgoknak, de valami hiányzik nekem ebből a kapcsolatból. Már megint az a hidegség, amit egész végig éreztem a könyvben.
Ami meg zavart még az az, hogy miért keverte bele a történetbe az írónő a lidérceket? OK, ő a történet írója, úgy csavarja a történetet, ahogy akarja, hisz az ő képzeletének a szülötte, de azért pl. vérfarkasokat jobban el tudtam volna képzelni egy vámpíros könyvben, mint lidérceket/szellemeket.
Mindenesetre az utolsó 13 oldal (a 294-ből) izgisre sikeredett, jó lezárása, most tűkön ülök, mi is lesz ezután. ;o)

Az első részben, az Evernight-ban, Bianca megkezdi a tanulmányait a vámpíriskolában. Ami már alapból fura iskola, lévén, hogy emberek is tanulnak ott, akik semmit se tudnak arról, hogy vámpírokkal vannak összezárva. (Nem, nincs vérengzés, embervadászat, a vámpíroknak tilos bántaniuk az embereket. És akkor hogy jutnak vérhez? Hááát, egyrészt vannak a vérbankok, "tejesüvegekben" tárolják a hűtőben a vért, majd mikroban melegítik meg, másrészt meg ugyebár rohangálnak mókusok az erdőben, egerek a padláson, stb. Képzelje el mindenki.)
Bianca is "különleges", naná, amúgy unalmas lenne a történet.
Természetesen van szerelem, Lucas személyében, akiről később kiderül, hogy a vámpírok ellensége, egy vámpírvadász. (Na meg ott van egy vámpírfiú, aki szintén szereti a lányt, tán, még jobban össze is illenének, na de hát gondolhatjátok mi a sorsuk.) Mikor ez kiderül, menekülnie kell. A fiataloknak el kell válniuk egymástól.
Második rész kicsit unalmasan indul, hébe-hóba találkoznak titokban, feltűnnek az iskolában a lidércek, Bianca nyomozni kezd, hogy miért vesznek fel embereket is az iskolába, na meg ez a lidérces dolog sem tiszta neki.
Színre lép egy új szereplő, van egy kis megjátszás, titkok leleplezése, aztán, mint írtam, az utolsó pár oldalon meg felgyorsulnak az események. ...

"Visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy a fagy felkúszik a szoba ablakára és elhomályosítja az éjszakai égboltot odakint, kizárja a holdfényt, de valahogy mégis láttam. A fagy az ablakon minden irányban terjedni kezdett, de nem véletlenszerűen. Egy kísérteties alakzat kezdett kirajzolódni a jégvirágokból. Egy arc. Sötét, dühös szeme mintha engem nézett volna. A legrészletesebb kép volt, amit valaha láttam. Aztán szíven döfött a felismerés: a fagyember pillantása egyenesen a szemembe fúródott. Volt idő, hogy nem hittem a kísértetekben." Az Evernight időtlen falai között mindenkinek van rejtegetnivalója. Különösen alakul Bianca és Lucas titkos viszonya. A lány furcsa alkut köt Balthazarral, akit a múltja kísért. De minden veszni látszik, amikor az akadémiára gonosz erők támadnak. Mindennek legmélyén pedig egy borzongató rejtély lappang: Bianca születésének titka. Ha mindenütt titkokba ütközöl... Ha már senkiben sem bízhatsz... Ha a csillagok az egyedüli barátaid... Ha félsz, hogy elvéted az utad... NÉZZ AZ ÉGRE! Olvass ki múltat és jövőt!



A Stargazer 2009-ben jelent meg angolul és magyarul is.
A 3. kötet angolul idén, a negyedik pedig jövőre fog megjelenni.


Az első kötetről a bejegyzés itt.

2010. március 29., hétfő

Marian Keyes: Görögdinnye

hétfő, március 29, 2010 5 Hozzászólás
"Ami engem illet, aki elhagyott feleség voltam kétnapos csecsemővel, egy amőba önérzetével (oly sokkal?), 13 kiló túlsúllyal, beköszöntő szülés utáni depresszióval és tízszeresére tágult vaginával, én is aligha voltam becses trófeának nevezhető."


Mitől jó egy könyv? Egyszerűen csak attól, hogy falod a soraid, nem tudod letenni, és magad is megdöbbensz egy idő után, hogy milyen sokat is olvastál már el belőle, mióta legutóbb megnézted mennyi az idő. Na, ez a jó könyv.
És lényegtelen, hogy egy Tolsztojt olvasunk, vagy egy Rebecca Ecklert. Más-más világ, de mégis mind a kettő jó. Emiatt.
Marian Keyes eme regénye pedig jó. :o)

Először rettentően unalmasnak találtam, sőt, nem sok kellett, hogy becsukjam és félretegyem, ki tudja meddig?, de azért küzdöttem, és a 130. o. után beindult a történet. (Nem, nem 200 oldalas, hanem 500.)
Annyira hű de humorosnak nem találtam, nem fogtam a kacagástól az oldalamat, de mégis volt benne valami báj, emberség, ami miatt nagyon közel éreztem magamhoz a történetet és bizony majdnem éjfél volt, mikor nagy nehezen le tudtam tenni.
Egyszerű történet, de nagyon szórakoztató.

Ott kezdődik, hogy a 29 éves Claire megszüli a kislányát, erre meg még aznap bejelenti a férje, hogy szeretője van már fél éve és otthagyja őket. Szegény Claire persze teljesen kibukik, semmit se ért, kínjában hazarepül a szüleihez és a még 2 otthon élő húgához.
A családja persze rettentően aranyos, néhol humoros, szeretni valóak.
Claire maga alatt van, nem mondhatnám, hogy túl sokat szerepel a történetben a kislánya, próbálja magát gatyába rázni, majd megismerkedik az egyik húga csoporttársával, a 24 éves, "nagyon dögös" Adammel. Persze összejönnek. ;o)
Végre minden szép és jó, amikor újra feltűnik a színen a férjecske. ...

Na itt jutottam el arra a szintre, hogyha férjecske az én férjecském lenne és ezt csinálta volna velem, majd még utána úgy áll hozzám ahogy, na akkor tuti megfogtam volna a fejecskéjét és valahová beledöngöltem volna. ...

"Éppen elég gáz, hogy Claire-t a férje, James, az első gyermekük születése napján hagyja el, de még arra sincs tekintettel, hogy legalább egy vékony nővel cserélje le! Egyszerűen meglép, s otthagyja Claire-t egy újszülöttel, egy összetört szívvel, tíz kiló súlyfelesleggel és... öö... egy tízszeres vastagságúra tágult szülőcsatornával. Jobb lehetőség híján Claire hazamegy a családjához. Gyönyörű húgához, Helenhez, szappanopera-néző anyjához és meghökkent apjához. És a humorosan keserédes történetben Claire egyre jobban lesz. Sokkal jobban. Annyival jobban, hogy amikor James visszaoldalog az életébe, enyhén szólva meglepetés várja... Marian Keynes a modern női irodalom világszerte népszerű képviselője, A Lucy Sullivan férjhez megy, a Szusi kezdőknek és az Utolsó esély szalon szerzője."

A cím pedig arra utal, hogy Claire az elején többször egy görögdinnyéhez hasonlította a külsejét.

Marian Keyes 1963-ban született Írországban.
Első regénye 1995-ben jelent meg Waterlemon (Görögdinnye) címmel.
Itthon 2005-ben.

2010. március 27., szombat

Lakner Artúr: Édes mostoha

szombat, március 27, 2010 15 Hozzászólás
"A világon van sok millió ember
S van sok ezer, ki téged szeret,
De hogyha baj van, már egyik sem ismer,
S nem törődik senki sem veled.
Csak egy van, aki melletted áll mindig
Jó szellemként követ vigyázva rád -
Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát:
A te drága, édes, édes, édes jó anyád!"


Ha jól emlékszem egyszerre kaptam meg úgy 7 éves koromban ezt a könyvet A sehány éves kislánnyal együtt.
Furcsa, de sokáig csak a mostohás rész maradt meg bennem, a többi valahogy nem, és egy nagyon sötét, félelmetes történetre emlékeztem.
Magam is megdöbbentem mikor jóval később újra elolvastam, és rájöttem, hogy egészen másról szól, mint amire emlékeztem.

Nagyon aranyos kis történet egy kislányról, aki elveszíti az anyukáját, majd az apukája "mostohát" hoz a házhoz, aki az ő szemében csak is gonosz lehet, így a kislány megszökik otthonról.
Néhol könnyesre nevettem magamat, néhol pedig zokogtam.
Mert igenis szép történet, szépen van megfogalmazva, egyáltalán nem érzem csöpögősnek.
Rövid kis történet a gyermeki ártatlanságról, a hiszékenységről; halkan, de felhívja a figyelmünket arra, hogy jól gondoljuk meg mit is mondunk egy kisgyereknek.
És igen, a mostoha sem mindig mostoha. ...
Nem az az édesszülő minden esetben, aki világra hozza a gyermeket, hanem aki szeretetben felneveli. ...

A MEK oldalán keresztül tudtam most elolvasni miközben a Gyerkőc aludt.
Néha-néha megálltam az olvasása közben, ránéztem a mellettem szuszogó féltett kincsemre.
Anyának lenni az élet legnagyobb ajándéka. ...

"Az Édes mostoha egy „új anyuka" és egy zárkózott kislány egymásra találásának története. Ez a téma azóta sem veszített időszerűségéből. A Lakner Bácsi Gyermekszínházának egykori dalaival, kottáival és tréfáival fűszerezett, vidámságban bővelkedő, izgalmas regény. A szeretet és a kitartás erejéről ma is megrázó élményt nyújt a világsikert aratott film regényváltozata. A filmet - Páger Antal, Tasnády Fekete Mária, Gózon Gyula, Pécsi Gizi főszereplésével - Európa számos országában, az Egyesült Államokban és Japánban is játszották. Könyv alakban a harmincas években látott napvilágot először. A filmnek és a regénynek alapja a Vígszínházban bemutatott színpadi változat, melynek szerzője nem más, mint a gyerekek körében akkor oly népszerű Lakner Artúr, a fogalommá vált Lakner Bácsi Gyermekszínházának megteremtője, írója, rendezője és konferansziéja."



Lakner Artúr (1893-1944) író, filmdramaturg, színházigazgató, Lakner Bácsi Gyermekszínházának alapítója.
Írt színdarabokat is. Zenés gyermekszíndarabjai főleg a Vígszínházban kerültek bemutatásra.
Édes Mostoha c. gyermekoperettjéből 1935-ben filmet írt.
1944-ben a Németországba hurcolták; ott nyoma veszett.
forrás: wikipédia

2010. március 26., péntek

Díjat kaptam

péntek, március 26, 2010 4 Hozzászólás
Amíg vezettem a babablogunkat, pár díjjal megleptek már, de őszintén szólva, soha egy díj se lepett meg ennyire, mint ez a mostani, amit miestastól, Christinatól és f-anditól kaptam.
Totál azt hittem, hogy csak azok olvasnak, akik a babablogunkból követtek ide is, de úgy látszik, nem csak én zugoskodom. ;o)

Teendő:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül. (Köszönöm szépen!)
2) a logót kirakom a blogomba.
3) a szabályzatot kirakom a blogomba.
4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba. (Remélem elég színesek lettek. A napokban kaptam őket.) ;o)
7) betartom a szabályokat. (Igyekszem.) :o)


Név: Niki
Becenév: személyfüggő
Lakhely: az ország egyik legszebb városa, leszámítva a rengeteg kátyút és a gyárakat.
Magasság: nem nőttem valami nagyra. 156 cm vagyok ;o)
Névnap: szept. 10.
Foglalkozása: nagyon összetett: megmentem a konyhaeszközöket a Gyerkőctől; hintázok, csúszdázok vele (igen, jól értitek, ül az ölemben és úgy hintázunk, vagy csúszunk le); kergetem, mire ő persze elesik, leporolom a nadrágját és folytatjuk; megmentem a kutyákat tőle; feláldozom magamat a Boribon oltárán. Na, valami ilyesmi összedobva, kiegészítve a főzéssel-mosással-takarítással, Gyerkőc etetésével/altatásával, stb. ;o)
Testvérek: van 1
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: hááát, ami tuti az a magyar, de azért makogni tudok más nyelven is. Na meg ott az egyetemes nyelv, amit nagyon tudok, vagyis: kézzel-lábbal mutogatni.
Gyűjtemény: tapasztalatot, .... azt gyűjtök.
Cipőméret: 36
Iskola: volt egy pár
Évfolyam: abból is volt
Kedvenc tantárgyak: magyar és történelem
Hobbi: olvasás
Zsebpénz: volt valamikor az őskorban.
Kívánság: csak egy. Mindenki, aki fontos nekem, legyen egészséges és boldog.
Szeretne találkozni: ki- kivel?
Háziállatok: beszerzés alatt

A 6 blog pedig. Mivel könyves bloggerként kaptam a díjat, könyves bloggereknek adom tovább. Bár kétlem, hogy mindenki olvasná a blogomat. ;o)
  • Könyvfalók, így összességében. Tetszik, hogy más-más érdeklődési körűek vagyunk, így olyan könyvek bemutatását is olvashatjuk, amikkel lehet össze se futnánk.
  • Christina. Tudom, hogy visszadobom, de neki jár. :o) Ő volt az első könyves blogger, akit olvasni kezdtem és ott is ragadtam nála. Érdekelnek azok a könyvek, amiket olvas, na meg már bölcsi óta vonzom a Krisztinákat. :o)
  • Lobo. Mert szintén szeretem azokat a könyveket, amikről ír.
  • Mónika. Teljesen véletlenül találtam rá a blogjára hónapokkal ezelőtt és szintén ott ragadtam. Egyrészt nagyon tetszik, másrészt hasonló az érdeklődési körünk könyvek terén.
  • Nixyke. Már lassan 10 éve ismerjük egymást, és belekezdett az önálló könyves blogjába. Úgyhogy megérdemli a díjat. ;o)
  • Norin. Mert nagyon örülök annak, hogy igenis vannak olyan fiatalok (hű, ez most így hülyén hangzik, mert én is az vagyok!), akik szeretnek olvasni, nem távolodtak el ebben a Világban az olvasásától.

2010. március 25., csütörtök

P.C.Cast + Kristin Cast: Elárulva

csütörtök, március 25, 2010 0 Hozzászólás

"... Ne feledd, hogy a sötétség nem egyenlő a gonosszal, mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót!"


Van valami ezekben a vámpíros történetekben, amik mostanában vonzanak és szerencsére sorban adják is ki az ilyen könyveket, hogy csillapítani tudjam a szomjamat. ;o)

Az első ilyen témájú könyvet kb. 3 éve olvastam, Elizabeth Kostovától A történészt, ami nagyon-nagyon tetszett. Ennek hatására vettem a kezembe Bram Stoker Drakuláját, ami viszont annyira nem nyerte már el a tetszésemet. És jó ideig ennyi is volt.
Aztán jött a Twilight és vitt mindent, nem volt megállás.
Viszont van számomra egy úgynevezett "vámpírhármas", az Evermore, az Evernight, és Az éjszaka Háza sorozat, aminek az első része a Megjelölve volt, amik nekem valahogy összefolynak. Még akkor is, ha az Evermore nem is vámpíros.

Az Éjszaka Háza sorozat amolyan Harry Potter vámpírosban.
Kollégium, egy "kiválasztott", jóbarátok, ellenség, és persze a harc.
Csak éppen egy 8-9 éves gyerkőcnek tuti nem adnám a kezébe, főleg nem olvasva a könyv végén a részletet a 3. kötetből. Ez már tényleg ifjúsági irodalom, néhol kicsit túlfűtött, nem éppen olyan, mint a régi csíkos vagy pöttyös könyvek voltak. ;o)

Na de a könyvről.
Most egy kicsit össze vagyok zavarodva, képzavar a köbön, olyan fordulat volt benne, hogy totál nem vagyok most képben, de ez kellet is, már nagyon várom, hogy olvashassam A kiválasztottat.

Az Éjszaka Háza lényege, hogy vámpírok nem úgy lesznek az emberekből, hogy megharapják őket, hanem úgy, hogy a Nyomkövető megjelöli őket, aztán be kell költözniük a vámpírjelöltek kollégiumába, Az Éjszaka Házába.
Zoey is így kerül az iskolába, szerez magának pár igaz barátot, megismeri az ellenséget (aki lehet nem is ellenség most már?), van egy kis lájtosabb harc, majd ő lesz a Sötétség Lányainak és Fiainak a vezetője. Na és persze szerelmes lesz, ki másba, mint az iskola legdögösebb vámpírjelöltjébe. ;o) (Igen, összejönnek.)
Ez volt az első kötet.
Ebben a részben pedig fordulatok a négyzeten. ;o) Aki barátnak tűnik, igazából ellenség, aki meg ellenségnek tűnt, tán még sem az? Újabb harc, újabb győzelem, izgalmasabban, fordulatosabban, és jól lezárva, mert tiszta lázban égek, hogy most mi is a helyzet. ;o)
Szóval jó volt, jobb, mint az első rész, remélem a 3. sem fog csalódást okozni. ;o)

"Zoey Redbird egyre jobban megszokja a vámpírjelöltek nem éppen hétköznapi életét, és úgy érzi, végre sikerült beilleszkednie, barátokra lelnie. Megválasztják a Sötétség Lányainak vezetőjévé, ráadásul a szerelmi élete is egyenesbe kerül, hiszen az iskola leghelyesebb pasijával, Erikkel jár. Az Éjszaka Háza felett azonban sötét viharfellegek gyülekeznek, és egyszer csak bekövetkezik az, amitől mindenki rettegett: holtan találnak egy fiút a városban, és minden jel arra mutat, hogy egy vámpír végzett vele. Rendőrök bukkannak fel az Éjszaka Házában, és Zoey hamarosan a gyanúsítottak között találja magát. Vajon ki akarja rá terelni a gyanút? Segítségre van szüksége, ám akkor történik valami, ami alapjaiban rengeti meg a világba vetett hitét, és már nem tudja, kiben bízhat meg és kiben nem, ki a barát és ki az ellenség..."



Betrayed címmel 2007-ben jelent meg angolul a második kötet, magyarul 2009-ben.
A sorozat 7. kötete Burned címmel angolul, előre láthatólag 2010. áprilisában fog megjelenni.
forrás: wikipédia
Az Éjszaka háza hivatalos magyar oldala: http://azejszakahaza.hu/

Tudjátok milyen nap van ma?

csütörtök, március 25, 2010 3 Hozzászólás
A 2. Nagy Könyvelhagyó nap. :o)

A BookCrossing ötlete alapján az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár indította el a magyar változatát.
"A játék nagyon egyszerű: keress egy könyvet a könyvtáradban, amelyet szerinted más szívesen olvasna; ragaszd bele a mozgalom sárga logóját ábrázoló matricát, amin egy jókedvű könyv szaladgál a pálcikalábain; majd pedig hagyd el valahol a kötetet. Ottfelejtheted egy parkban a padon, egy kávézóban vagy a vonaton. Annyi a dolgod, hogy regisztrálod a honlapon a matricán található azonosító (BCID: BookCrossing-ID) kód segítségével. Aki megtalálja a könyvet, szintén regisztrálja, hogy hozzá került a könyv, és miután elolvasta, ő is elhagyja valahol, és így a könyv elindul vándorútjára, amelyet a honlapon követni lehet."
forrás: http://www.origo.hu/programajanlo/20090323-veszits-el-egy-konyvet-nagy-konyvelhagyo-nap-egyeves-a-bookcrossing.html

Információ még: Könyvtárosháza
Itt pedig nyomon lehet követni az elvesztéseket és a megtalálásokat: Veszíts el egy könyvet!

Tavaly én is belefutottam egy ilyen könyvbe az egyik lépcsőháznál a reklámújságok dobozánál. :o)
Christopher Ciccone
: Íme a nővérem, Madonna c. könyve volt az.
De mivel esélyem se volt akkor még a Gyerkőc miatt, hogy gyorsan elolvassam és elhagyjam újra, így lemondtam róla. ;o)
Most viszont nagyon boldog lennék, ha belefutnék teljesen véletlenül az egyikbe. :o)

2010. március 24., szerda

Elizabeth Adler: A Villa Mimosa titka

szerda, március 24, 2010 0 Hozzászólás
Bevallom, teljesen más történetre számítottam a fülszöveget olvasva, ennek ellenére csalódni nem csalódtam, izgalmasabbra sikeredett. ;o)

Állítólag ez a könyv az írónő legsikeresebb regénye.
Eddig ez a 3. olvasott könyvem tőle, a Toszkánai nyár és a Velem Velencében után.
Míg a Toszkánai nyár egyszerűen csak romantikus regény volt, addig a Velem Velencében inkább krimi egy kis romantikus beütéssel, no A Villa Mimosa titka pedig fele-fele arányban krimi és romantikus.
Ennek ellenére azért annyira nem vagyok oda érte, de kíváncsian várom majd, hogy a többi regénye milyen hatással lesz majd rám, mert lemondani nem mondtam le róla. ;o)

A történet inkább 3 szálon fut.
Az egyikben megismerünk egy fiatal lányt, akit egy szakadékban találnak meg, valaki meg akarta ölni, de nem végezte "sikeresen" a munkáját. Amnéziás, semmire sem emlékszik a múltjából.
A másik szálon ott egy elismert pszichológusnő, aki megismerkedik a lánnyal, összebarátkoznak, próbál segíteni neki, az ő közbenjárásának köszönhetően kerül a lány egy barátnőjéhez és indul el azon az úton, hogy megismerje a múltját. Ugyanekkor a pszichológusnő megismerkedik egy titokzatos férfival, aki feltárja előtte a szörnyűséges múltját. Pszichopata a javából az egész rokonsággal együtt.
A harmadik szál meg amolyan összekötő kapocs, levelek a múltból, amik tisztáznak mindent.

Utolsó menedék az emlékeid elől.
Baleset volt? Vagy gyilkossági kísérlet?
A fiatal lányra egy szakadékban találtak rá. Kómában volt. Elvesztette az emlékezetét, és vele a személyiségét.
Egy jó nevű pszichiáter veszi kezelésbe, aki maga is titkokkal teli életet él. A nyomozó egy hidegvérű gyilkost keres, de az egyetlen szemtanú hallgat, mert nem emlékezik. Talán a Villa Mimosa, ez a titokzatos ház felfedi a rejtélyt, amely sorsukat összeköti. Vagy ez lesz a végzetük...
Egy érzéki szemtanú, egy megszállott gyilkos és egy kegyetlen nyomozó lélegzetelállító hajszája Párizs utcáin, San Francisco sikátorain és Hawaii eldugott szigetein át.
ELIZABETH ADLER, a romantikus krimik nagyasszonya, akinek Toscana, Amalfi, Velence és Capri varázslatos tájain játszódó regényei egytől egyig sikerlistásak. A Villa Mimosa titka az írónő világszerte legsikeresebb könyve.

Alan Alexander Milne: Micimackó

szerda, március 24, 2010 4 Hozzászólás
"Ekkor Mackó, Micimackó, Medveczky Medve, Ny. B. (Nyuszi Barátja) és M. B. (Malacka Barátja) és É. S. F. (Északi-sark Felfedezője) s mi több, F. F. F. (Füles Farkának Felfedezője) és ugyanennek megvigasztalója - Mackó, Micimackó saját személyében: ez a Mackó váratlanul és előzmény nélkül egy olyan okosat mondott, hogy Róbert Gidának egyszerűen leesett az álla, és elállt a szeme-szája, úgy meredt rá, mintha nem hinne a szemének, hogy Mackó áll előtte, a Csekélyértelmű Mackó, akit olyan régen ismert és szeretett."


Sok-sok év eltelt már, mióta olvastam a Micimackót, egészen más volt felnőttként, anyaként újra nekiesni.
A MEK oldalán akadtam rá és amikor megláttam a címet, mosolyra húzódott a szám, láttam magam előtt a könyvecskét, a történetet.

Nem vagyok kimondottan Micimackó rajongó, de szeretem a történeteit és a mesefilmeit is.
Van valami báj Micimackó micimackóságában (csekélyértelműségében, ha Róbert Gidát kéne idéznem), Malacka félénkségében, Nyuszi nyusziságában (aki engem leginkább egy anyukára emlékeztet a kötényében), Füles búskomorságában, Tigris aktivitásában. (Na jó, ott van még Kanga, Zsebibaba, Bagoly, akár még a Zelefánt is, de nekem ők a "mesterötös".) ;o)

A történet 10 fejezetből áll, mindegyik külön kis történet.
Olvashatunk arról a történetről, amikor Micimackó felhőnek akarta álcázni magát, hogy mézhez jusson; vagy Füles farkának az elvesztéséről; az "árvízről"; Kangáék érkezéséről. ...

Rengeteg Micimackós mesekönyvet, mesét lehet már látni, mindezeknek ez a könyv illetve az 1928-ban megjelenő Micimackó kuckója az alapja.

"Réges-régen valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó az erdőben élt, saját kunyhójában. S ugyanebben az erdőben lakott a fontoskodó Nyuszi, a tudálékos Bagoly, a félénk Malacka, a sértődős Füles, Kanga, a kengurumama kicsinyével, Zsebibabával, no meg a vidám, ugrálós Tigris és persze mindnyájuk szeretett gazdája, Micimackó legjobb barátja: Róbert Gida. Ebben a mesebeli erdőben mindennap történik valami mulatságos vagy izgalmas esemény. Micimackó háborúságba keveredik a méhekkel, elefántfogásra indul barátjával, Malackával, s hőstetteiket szépen zengő versekben énekli meg. Sokszor bajba is keveredik, lévén ő egy Csekélyértelmű Medvebocs, de Róbert Gida, aki már nagy és okos – majdnem hatéves –, mindig mindent rendbe hoz. A hazánkban is hallatlanul népszerű két meseregény Karinthy Frigyes ragyogó fordításában, E. H. Shepard rajzaival jelenik meg újra."


Alan Alexander Milne (1882-1956) angol író alkotta meg Micimackó és barátai figuráját.
A mesében szereplő Róbert Gida nem más, mint a kisfia Christopher Robin, Micimackó pedig az egyik játéka.
1926-ban jelent meg a könyv.
forrás: wikipédia

2010. március 23., kedd

Már megint könyvtár

kedd, március 23, 2010 3 Hozzászólás
Eskü, pedig csak 2 könyvet szerettem volna kihozni, de nem utánam kiabáltak a polcról, hogy "Vegyél ki!". ;o)

























És akkor még 4 moly-os cserekönyvet is várok, íme:













Azt hiszem megint nem fogok egy ideig unatkozni. :o)

2010. március 21., vasárnap

Lesley Downer: Az utolsó ágyas

vasárnap, március 21, 2010 3 Hozzászólás
Őszintén szólva már egyszer abbahagytam ennek a könyvnek az olvasását A szél árnyéka miatt, de könnyű volt felvenni újra a fonalat.

Túl sok japán irodalmat még nem olvastam, sőt, Natsuo Kirino Kín-ján kívül ez volt a második. :o)
Számomra elég nehezen megjegyezhetőek az ázsiai nevek, így egy idő után annyira belebonyolódom a történetbe, hogy azt se tudom ki kivel van. Most is egy idő után már néztem nagyokat, mert a főszereplőn és a szobalányán kívül nem nagyon tudtam más nevet megjegyezni.

A történet az 1860-as években játszódik Japánban. Történelmi hátteréről annyit, hogy ekkoriban az utolsó előtti sógun élt.

Az Edo-i női palotában mintegy 3000 nő élte a napjait a hercegnő, a régebbi sógunok özvegyei és a sógun szolgálatában. Ebbe a palotába került a 11 éves Szacsi, aki a későbbiekben a sógun ágyasa lett.
Bosszú, hatalmi harcok veszik körül.
Hihetetlen, hogy a japán nőkben mennyi tartás van, mennyire képesek elrejteni az érzelmeiket, alárendelni magukat másoknak, a szabályoknak, és alkalmanként milyen harcosak, bosszúállóak. Mármint a könyv szerint.
"A nőknek nem áll jogukban dönteni a sorsuk felett, és a sógun asszonyaira ez még inkább igaz."

Időközben zavargások törtek ki az országban, a sógun meghalt (állítólag megmérgezték), majd háború alakult ki a császár melletti és a császár elleniek között, az új sógun lemondott.
A harcok során az Edo-i palotát is bevették, Szacsinak menekülnie kellett. ...

"Hogyan lehet szerelmes az ember, amikor annak a társadalomnak, amelyben él, még szava sincs erre az érzésre? Az utolsó ágyas egy történelmi tényeken alapuló szerelmi regény, a tizenkilencedik századi Japán krónikája, amikor a távol-keleti szigetország a modern világba belépve maga mögé utasítja a középkori hagyományokat. Egy sógun, egy hercegnő, valamint a női palotában élő háromezer asszony története, akiknek a polgárháború végén búcsút kellett inteniük korábbi életmódjuknak. "


Egy teljesen más kor, más világ, más elvek.
Egy olyan idő, olyan hely, ahol egy nőnek csak annyi a jelentősége, hogy gyermeket szüljön. És lehetőleg fiút.
"... ne feledd, hogy te is egy vagy a sok közül, és csak a méhed miatt van rád szükség."

Ahol a nő sose lehet az első helyeken, ahol semmibe veszik, akinek semmit se lehet, az élete alá van rendelve és úgy kell élnie, hogy bármelyik percben kész legyen önkezűleg véget vetni az életének.
Merev szabályokat kell betartaniuk, ahol nem számítanak az érzelmek, nem számít a boldogság, csak a kötelesség.

Ilyen világban él Szacsi, ilyen korban lesz a sógun ágyasa a szépsége, fiatalsága miatt. Ő a kor utolsó ágyasa.
És ebben a korban kell menekülnie, esik szerelembe, próbál boldogulni, és elárulom ... lesz boldog a végén. ;o)

Lesley Downer Londonban született.
Édesanyja kínai származású, édesapja kanadai, aki a londoni egyetemen Kína kutató professzor volt.
Könyvei középpontjában Japán áll.
Az Utolsó ágyas, The Last Concubine c.-mel 2008-ban jelent meg.

2010. március 19., péntek

Adrian Mole- újra :o)

péntek, március 19, 2010 4 Hozzászólás
Múlt héten az újdonságok keresgetése közben Donald McCaig: Rhett Butler c. könyvére akadtam rá.
A napokban pedig az új Adrian Mole naplóra. :o) Egyszerűen imádom!
Emlékszem Szombatonként adták az M1-en (vagy Vasárnap? Hm. Hétvégén az tuti!), én pedig az ágyban kucorogtam, többnyire tömtem a fejemet és néztem-nevettem-néztem/nevettem. :o) Egyszerűen imádtam!
Könyvben viszont úgy 19-20 évesen estem neki az első résznek, majd csak úgy faltam az addig megjelenteket. Egyszerűen letehetetlen, zseniális, IMÁDOM!
És most itt az újabb. Muszáj lesz beszereznem jövő hónapban. ;o)

Április 2. szerda
A születésnapom.
Harmincöt éves lettem. Most már hivatalosan is középkorú vagyok. Újabb lépés a fogínysorvadás, a tolókocsi és a halál felé.

Adrian Mole harmincnégy és háromnegyed éves, kis híján hivatalosan is középkorú, amikor Mr. Blair bejelenti a Parlamentben, hogy Irak tömegpusztító fegyverei negyvenöt percen belül bevethetők, és elérhetik akár Ciprust is. Mole, aki egy könyvesboltban dolgozik eladóként, hirtelen elhatározással egy menő kis lakást vásárol a szép nevű Patkány-rakparton. Ezzel pénzügyi helyzete végképp katasztrofálissá válik, és ugyanakkor megkezdődik hosszú harca egy szokatlanul agresszív hattyúval, aki történetesen a szomszédja.

Adrian közben még mindig folyamatosan aggódik. Aggódik, hogy a korral egyre közelebb kerül a fogínysorvadás, a tolókocsi és a halál felé; hogy nem kapja vissza a ciprusi nyaralásra befizetett előleget; hogy el kell vennie a csúnyácska Marigold Flowerst; és hogy nem talál díszvendéget az általa vezetett írói csoport karácsonyi vacsorájára.

2010. március 18., csütörtök

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

csütörtök, március 18, 2010 13 Hozzászólás
"Ne pityeregj, leányzó - mondja Laci. - Hiszen visszajövök.
- Küldjük Balambért repülni - mondom hirtelen. - Küldjük a jövőbe. Húsz év múlva, huszonöt év múlva...
- És mit akarsz látni ott? - kérdezte Laci.
- Egy szép házat, kertet... és béke van... és hat gyerekünk lesz. És lesz köztük egy tizenhat éves lányom is, és egyszer el akarom majd mondani neki ezt az estét, de akárhogy mondom is, nem figyel rám, csak bámul udvariasan, mintha moziban látná az egészet, vagy olvasná egy régi könyvben... És én mondjam majd tovább, hogy a járdákat fehérre meszelték, és a Dunán szomorúan, hosszan, reménytelenül búgott egy gőzhajó, és álltunk, álltunk az Erzsébet-híd íve alatt, egymás kezét szorítottuk, és úgy éreztük, hogy a szívünk meg fog szakadni... És a messzi jövőben, ezerkilencszázhatvanban vagy ezerkilencszázhetvenben, a kislányom csodálkozva hallgassa ezt a történetet, és ne értse meg... ne értse meg... ne értse meg."


Emlékszem, mikor kicsi voltam, a nagyszüleimnek volt egy kicsi házikönyvtáruk. Akkor megfogadtam, hogy egyszer nekem is lesz. Őszintén szólva, egyelőre nagyon messze vagyok ettől. ...
Órákig tudtam állni a falnál, felnézve a polcokra, amik olyan magasan voltak, elérhetetlenül, mindegyik könyv olyan titokzatos volt.
Repültem a boldogságtól, amikor egy nap épp szokásomhoz híven nézegettem a könyveket, bejött a nagymamám és a kezembe nyomta anyukám egyik pöttyös könyvét. ... Életem első pöttyös könyve volt.
Már nem emlékszem sem a címére, sem a történetre, de arra igen, hogy úgy éreztem ez egy mérföldkő. (Mint amikor a Bucimaci helyett az IM-et kaptam már.)

A Bezzeg az én időmben viszont kimaradt.
Gyerkőc elaludt rajtam, nem akartam lefektetni az ágyába, hagytam, hogy rajtam szundítson, könyvem fogalmam sincs hol volt, viszont a géphez le tudtam ülni és így találtam rá a MEK oldalán a történetre. Azalatt az 1-2 óra alatt végeztem is vele.

Néhol próbáltam visszafogni a kacagásomat, néhol a könnyeimet nyeltem.
Egy teljesen más korba nyerhettem bepillantást.
1940/1941.
Ekkoriban még a dédnagymamám se ismerkedett meg a dédnagypapámmal. Még a nagyszüleim, a szüleim, még én se voltam tervbe. ... Egy teljesen más Világ volt, más elvekkel, szokásokkal. Egy olyan kor tárult a szemeim elé, amelyben a dédnagymamám élte a fiatal lány életét.
Az a dédnagymamám, akivel kiskoromban boldogan játszottam iskolásdit. Szegénynek folyamatosan osztogattam az egyeseket, "Jaj Dédike, ezt nem úgy kell írni!".
Látom magam előtt a szinte megrajzolt betűit, csodálkozva hallgattam, hogy csak 4 osztályt végzett el, hogy lehet. Nekem ez a 90-es években fura volt.
A játék végén mindig mesélt nekem. A fiatalkoráról, amikor megismerkedett a dédnagypapával, a háborúról, és ami utána jött. ... Most még is úgy érzem, túl keveset kérdeztem tőle. ...

"Bezzeg az én időmben!" Hányszor hallhattuk ezt az idősebbektől? Néha-néha már mérgesen vontuk meg a vállunkat és dünnyögtük el az orrunk alatt, "Kit érdekel mi volt a te idődben, most MOST van és kész."
Szinte akkor még fel se foghattuk, hogy a múlthoz állunk így.
Akkor megfogadtam, hogy én sose fogok "bezzegezni" a gyerekemnek. :o) Na, majd meglátjuk. ...

Rövid kis történet egy 15 éves lány első szerelméről, miközben bepillantást kaphatunk a családi életekbe, az iskolai életbe, és a történelem egy szeletébe.

„Igenis, nekem is van udvarlóm” – hazudja Horváth Kati tornaórán osztálytársnőinek. És kitalál egy Lacit, mesél és ábrándozik róla – addig, amíg valóban megjelenik egy magas, huszonkét éves Laci, és vele az első szerelem.
Kati úgy érzi, őt nem érdeklik a régi, „bezzeg az én időmben” történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes. De egyszerre ráébred: 1941-et ír a naptár, a történelem, a felnőttvilág kegyetlenül széttépi a gyerekkort, az első szerelmet.


Fehér Klára (1922-1996) 1979-től szabadfoglalkozású író volt.
Humora és emberismerete tette népszerűvé.
Férje, Nemes László, az emlékére irodalmi díjat alapított.
A Bezzeg az én időmben 1966-ban jelent meg.
A Nagy Könyv játékban az első 100 legnépszerűbb könyv között szerepelt.
forrás: wikipédia

Szeretném

csütörtök, március 18, 2010
megköszönni a névnapi köszöntéseket, kedves tőletek, hogy nem felejtettétek el. ;o)
Ami meg a kommenteket illeti, volt egy kérésem anno, ennek megfelelően moderálva is vannak. Aki akar, másról szeretne írni, kérdezni, "beszélni" megteheti e-mailben. A régi freemailes címet már nem használom, mióta jól kiakadtam a lassú betöltés miatt, de gmailen elérhető vagyok.

Köszönjük az érdeklődéseket, Gyerkőc jól van. Nő, mint a gomba, egész nap rohangál, csak akkor van nyugton, amikor alszik. :o) És persze továbbra is szép-okos-ügyes, na de hát mi más is lehetne ilyen génekkel. ;o)
Köszönjük, jól vagyunk, megvagyunk és egyáltalán nem tervezem a babablog folytatását.
Tudom, hogy így 3 év után fura nektek ez a váltás, ráadásul inkább könyvekről írok itt, de most ehhez van kedvem. ;o)

Még egyszer nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Hatalmas ((ölelés)) érte.

Új sablon

csütörtök, március 18, 2010 5 Hozzászólás
Igen, már megint nem tudtam sokáig megmaradni egy sablonnál. :o)
Íme a régi:


Letölthető innen: http://btemplates.com/2010/02/07/personal-blog/


És az új: http://templates.raycreationsindia.com/template-details.aspx?templateid=21
Köszönöm nekik!

2010. március 14., vasárnap

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

vasárnap, március 14, 2010 0 Hozzászólás
"Az az érzésem, hogy ez a könyv évek óta énrám vár. Mintha azért rejtették volna ide, még mielőtt megszülettem, hogy egyszer majd rátaláljak."


Már elég késő éjszaka volt, amikor befejeztem az olvasását.
Csak feküdtem az ágyban, kezemben a becsukott könyvvel és azon agyaltam, hogy tudnám megfogalmazni a legjobban ezt a bejegyzést, hogy úgy érezzétek, ezt a könyvet el kell olvasnotok. Mert vétek kihagyni, vétek nem felfedezni.

Egy könyvesblog bejegyzése hívta fel a figyelmemet rá, bevallom, addig sem az íróról, sem a könyvről nem hallottam.
Mindig is kíváncsivá tettek azok a művek, amiket valaki a leg-leg-leg címmel ruházott fel, vajon milyen is lehet egy-egy ilyen könyv, hogy biztosan tudja állítani, számára az a leg-leg-leg?, így többnyire a kíváncsiságom miatt egy idő után én is nekiestem az olvasásának. ... Így került a kezembe A szél árnyéka.

Az elején döcögősen haladtam vele, még csodálkoztam is, mitől érzi valaki különlegesnek. Aztán rájöttem hol volt a bibi.
Vannak olyan könyvek, amiket nem lehet 2 metrómegálló vagy 1-2 lopott percben folytatni, mert egyszerűen nem tudsz ráhangolódni, nem tud elkapni a lendület. És A szél árnyéka ilyen. Ha elkezded olvasni, azzal a tudattal kezdd, hogy tudsz rá szánni fél-1 órát, mert egyszerűen így is kín lesz elszakadni a történettől, annyira magával ragad.

Ha összességében nézzük a történetet, akkor egy teljesen egyszerű "váz"-at láthatunk, de köszönhetően a jó felépítésnek, megfogalmazásnak, végig feszültséget, izgalmat érzünk az olvasása közben, apránként kerülnek a helyére a kirakós darabjai, a figyelem sose tompul, csak sodor és sodor magával.
A szereplők pedig olyan jól meg vannak formázva, hogy látod és hallod őket magad előtt.

A történet azzal kezdődik, hogy a 10 éves Danielt az apukája elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ez egy amolyan könyvtár, ahová azokat a könyveket helyezték el, amikről az emberek megfeledkeztek.
"Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap."

Ott kiválaszt magának egy regényt, ami annyira hatással van rá, hogy mindent meg akar tudni a titokzatos írójáról.
Nyomozása során megtapasztalja a szerelmet, az árulást, az igaz barátságot; és szép lassan felfedezi a múltat, megismeri az író történetét, ami fájdalommal, gyilkossággal, rejtéllyel övezett.

Rengeteg örök igazság van a regényben, nagyon szépen megfogalmazva.
Nem olyan nagyon-nagyon szépirodalmi, nem olyan hű de elgondolkodtató, de mégis, finoman, rengeteg dologra rámutat.
Számomra az utóbbi években a szépirodalom fogalma elég tág lett, de A szél árnyéka igazán szépirodalom.
Felhívja a figyelmet az olvasás értékére, azokra a kincsekre, amik elfeledve porosodhatnak a könyvtárak polcain, holott nem ezt érdemelnék és csak ránk, olvasókra várnak, hogy felfedezzünk bennük egy világot.
"Úgy éreztem, millió magányos könyvlap nyugszik körülöttem az óceán fenekére süllyedve, mind egy-egy elhagyott univerzum, egy-egy gazdátlan lélek, miközben a falakon túl vibráló világ napról napra elveszíti emlékezetét, és minél többet felejt, annál okosabbnak hiszi magát."
Szomorúnak tartom, hogy manapság nem attól lesz egy könyv igazán olvasott, mert jó, hanem attól, mert jó volt a reklámja.
Sajnálom, hogy az olvasás már nem tartozik az igazi értékek közé, hogy az emberek elfelejtik, milyen is belefeledkezni egy-egy történetbe.
Hogy a szülők egyre kevesebbet olvasnak a gyermekeiknek. Márpedig, ha mi nem szerettetjük meg a gyermekünkkel a könyveket, kétlem, hogy a jövő generációja becsülné majd őket. Így viszont szép lassan, de egyre több mű kerül majd az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. ...

"A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai."


Carlos Riuz Zafón 1964-ben született.
Spanyol író, forgatókönyvíró.
2001-ben jelent meg első regénye La sombra del viento címmel (A szél árnyéka). Először nem keltett nagy érdeklődést, de aztán hatalmas siker lett. 2002-ben az Év Könyve lett.
2008-ban jelent meg a következő regénye, Angyali játszma címmel (El Juego del Ángel).
forrás: wikipédia

2010. március 10., szerda

Mr. Butler

szerda, március 10, 2010 0 Hozzászólás
Számomra Margaret Mitchell Elfújta a szél c. regénye a világirodalom egyik legromantikusabb alkotása.
Emlékszem, olyan 4-5 éves lehettem (vagyis 80-as évek) mikor először láttam filmben. Fura így visszaemlékezni most az LCD TV-k, DVD felvevők, és a többi ilyen kütyü korában, hogy nem is olyan rég, csak fekete-fehérben láthattunk a TV-ben adásokat, a videólejátszó menőnek számított, telefon se volt minden lakásban, nem hogy fejenként 1-2 mobiltelefon. Egy teljesen más Világ volt. ...
Na szóval, kb. 4-5 évesen láttam először és természetesen teljesen odáig voltam Rhett Butler-ért. Emlékszem, az oviban rendesen versenyeztünk, hogy ki legyen Scarlett, mert persze Mr. Butlert az ügyeletes ovis macsónk játszotta. ;o) Olyan jó így visszaemlékezni. :o))
Aztán valahogy a 90-es évek elején (közepén?) elkezdték játszani a Scarlett-et. Kb. egy időben azzal, amikor Húsvétkor mindig leadták a Sissi-t, Karácsonykor meg a Reszkessetek betörőket. :o)
Akkor meg még jobban megfogott a történet. ;o)

Először könyvben viszont jóval később olvastam az Elfújta a szelet, a 2000-es évek elején.
Szerelem volt első olvasásra.
Viszont, bár filmben a Scarlett nagyon tetszett, könyvben Alexandra Ripley regénye annyira nem nyerte el a tetszésemet.

És most itt egy újabb könyv! Ezúttal célkeresztben Mr. Butler.

Minden idők egyik legsikeresebb regénye, az Elfújta a szél a keményfejű, férfibolondító Scarlett O'Hara és a lázadó, talpraesett Rhett Butler szerelmét meséli el, amelyhez az amerikai Észak és Dél háborúja szolgáltat drámai hátteret. Szerzője, Margaret Mitchell visszautasított minden felkérést, hogy megírja a történet folytatását, irodalmi hagyatékának kezelői azonban idővel engedtek a rajongók nyomásának: Alexandra Ripley Scarlett életét gondolta tovább, Donald McCaig pedig most Rhettre összpontosít. A polgárháború időszakát kitűnően ismerő szerző tizenkét éven keresztül dolgozott a regényen, szigorú "felügyelet" alatt, mert hűnek kellett maradnia az Elfújta a szél szelleméhez. Végre feltárul előttünk ennek a talányos férfinak az élete, akit a regény elején párbajban látunk viszont, majd megismerkedünk gyermekkorával és azokkal az emberekkel, akik a jellemét formálták: kegyetlen, hatalomvágyó apjával; az intéző lányával, Belle Watlinggel; bátor és határozott húgával, Rosemaryvel; régi barátjával, a felszabadított rabszolgák fiával, Tunis Bonneau-val, valamint számtalan más barátjával és ellenségével. Tisztázódik, mi is a helyzet állítólagos törvénytelen fiával, és persze árnyaltabb képet kapunk Scarlett O'Haráról is, aki jobban hasonlít Rhetthez, mint szeretné, és jobban szereti őt, mint amennyire elismeri.
Mesterien megírt regény, amely inkább kiegészítése, mint folytatása az eredeti műnek.

2010. március 9., kedd

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

kedd, március 09, 2010 6 Hozzászólás
"Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát… Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla."


Töprengve ültem a monitor előtt amikor olvastam, hogy sokan "kötelező olvasmánnyá" tennék a regényt. Az első lökést ez adta meg ahhoz, hogy elolvassam. Kíváncsi voltam, vajon miért is gondolták így.
Most, túl a befejezésén, jó pár óra gondolkodáson, beszélgetésen a történetről, azt kell írnom, hogy bizony én is kötelezővé tenném mind a szülőknek, mind a tanároknak ... mind a gyerekeknek.
Ilyennek egyszerűen nem szabadna megtörténnie. ...

Kb. 10 évvel ezelőtt ülve a Tv előtt már láthattuk, hallhattuk a Hiradóban, hogy Amerikában lövöldözések történtek iskolákban. Tanulók fordultak saját iskolástársaik ellen.
Akkor azt gondoltam, hogy ez itthon nem történhet meg.
Sajnos igaz, hogy kb. 10 évvel le vagyunk maradva nyugathoz képest. ... És sajnos ezen a téren felzárkózunk lassan.
Néha csak kapkodom a fejemet látva a híreket, és egyszerűen nem értem. Nem értem mindezek, hogy történhetnek meg.
Hogy fordulhat elő, hogy egy egyetemista bemegy az egyetemre, hogy végez a társaival?
Hogy fordulhat elő, hogy általános iskolások véresre verik egymást az iskolában?
Hogy történhet meg, hogy diákok bántanak, ütlegelnek tanárokat?
Hogy jutottunk el idáig?
MIÉRT?
Kik a hibásak? A szülők? A társadalom? Mihez vezetnek mindezek? Milyen világban élünk? És milyen lesz a Világ, amikor a mi gyerekeink mennek majd iskolába? Nap, mint nap, szinte háborúba küldjük majd őket?

Olvasva a Ki nevet a végén? után igazán sokkoló volt a történet.
Mennyivel egyszerűbb olvasni egy ilyen szituációt, átlátva, olvasva mindegyik oldal érzéseit; mint megélni.
Vegyesek voltak az érzéseim.
Egyszer láttam magamat diákként.
Másrészt olvasóként, aki átlát mindent.
Harmadszor szülőként, akinek a gyermeke nem is olyan soká, de szintén iskolás lesz.

Menők és lúzerek. ... Mert ugyebár ha nincsenek lúzerek, nincsenek menők sem. ... Régen is megvoltak a megkülönböztetések az osztályokban, iskolákban. Ugyanúgy mindig kipécézték azt, aki valamiért gyengébb volt a másiknál, és igen, piszkálták, lelkileg vagy testileg bántalmazták. Ő lett a lúzer. Aki egy ideig próbált segítséget kérni, majd látva, hogy a helyzete így csak rosszabbodik, inkább tűrt és várta, hogy teljen az idő, majd átkerüljön felsőbb iskolába, ahol mindent újra kezdhet, és hátha a lúzerből középszerű lesz.
Felvetődik a kérdés bennem, hogy a szülők miért nem veszik észre, hogy a gyermekük magába fordul, csendesebb lesz? Miért nem látják át a helyzetet?
Miért nem kér segítséget a gyerek tőlük? Illetve ha kér, akkor miért nem segítenek maximálisan?
A tanárok hol vannak ilyenkor?
Mert azt is tegyük hozzá, hogy igenis, a tanárok észlelik ezeket a megkülönböztetéseket, sokszor direkt ők tesznek rá egy-egy lapáttal mindezekre. Vagy épp meghúzzák magukat, mert félnek a tanulóktól.
Milyen Világban élünk, ahol egy tanár fél a diákoktól? Hogy juthattunk el idáig? Ki a hibás?
A szülő? Nem figyel eléggé a gyerekére? Nem szán rá elég időt? Nem alakul ki a megfelelő szülő-gyermek kapcsolat, amiben a gyermek érzi, hogy a szüleinek mindent elmondhat, rájuk mindig támaszkodhat? Hová tűnik ez a kötelék, ami a születés pillanatában oly szoros?
Vagy túl sok agressziót látnak? Ömlik a TV-ből, a számítógépes játékokból, egyre nagyobb ingerekre van szükségük az embereknek, a fiatalok úgy érzik egyre korábban válnak felnőtté (max. testileg, agyilag jóval lemaradnak, csak ezt nem látják át).
Vagy a gazdasági helyzet? Az állam? A Világ? Ahol a szülőnek látástól-mikulásig kell dolgoznia a megélhetésért és mire hazaesik hulla fáradtan, nincs már energiája a saját gyerekére? A túl sok stressz? A sok harc és otthon már nyugalomra vágyik, az orrától se lát?
Az a társadalom, ami megengedi a megkülönböztetést? Amiben lehetséges az, hogy a gyerekek egymást terrorizálhassák büntetlenül?
Néha a gyerekek olyan gonoszak tudnak lenni egymással, hogy a felnőttek nem is gondolnák.
Ki a hibás?
Visszagondolva az iskolás éveimre, ezek jártak a fejemben.

Olvasóként átlátva az összefüggéseket, nem tudtam haragot érezni Peter miatt. Sajnáltam őt. És valahogy előre látható volt, hogy ki fog törni belőle az addig elrejtett fájdalma.
Vajon hány- és hány ilyen fortyogó vulkán éli a mindennapjait világszerte, akiknél csak egy szikra kell és robbanni fognak, magukkal sodorva mindent és mindenkit?

Szülőként. Ez volt a legrosszabb, legfájdalmasabb nézőpont.
Esténként magam elé képzeltem a gyermekemet, aki a szobájában alszik. Tündéri, ártatlan, rosszat még nem tapasztalt az életben. De egyszer nagy lesz, kikerül az életbe, ahol én nem leszek mindig vele. Ahol lehetnek a környezetében ilyen Peter-ek, akik meghúzzák a ravaszt és tán pont őt találják el. ... Ez az a pont, amikor becsuktam a könyvet, "erre gondolni sem akarok, addigra hátha jobb lesz a Világ". Pedig folyamatosan romlik. ...
És ott volt ezen belül egy másik nézőpont. Amikor beleképzeltem magamat Peter szüleinek alakjába. ...
Fura volt, amikor az anyuka azt mondta, hogy megbünteti a fiát, ha nem védi meg magát. Megbünteti, mert nem lesz ő is agresszív, mert nem üt vissza? Ez nekem fura volt. Neveljük mi is agresszívnak a gyereket, hogy aztán fel tudja venni a harcot? Akkor jobb lesz?

"Mit csinál egy anya, amikor a gyerekét bántják? Megmondtam Peternek, hogy szeretem őt, és azok a gyerekek tudatlanok, ostobák. Mondtam neki, hogy ő csodálatos, mert van szíve, és kedves meg okos, és egészen olyan, mint amilyenek mi, felnőttek szeretnénk lenni. Tudtam, hogy azok a tulajdonságok, amikért ötéves korában bántották, majd a javára fognak szolgálni , ha harmincöt éves lesz. ... De persze nem tudtam egyik napról a másikra eljuttatni idáig."


Hogy ki a hibás, hogy lehetne ezen változtatni, hogy lehetne ezeket elkerülni? Ezek lennének a kérdések, amiken mindenkinek el kéne gondolkodnia.
Hisz az én gyermekem lehet egészséges lelkületű, ha majd az osztálytársa belép a terembe és meghúzza a ravaszt és ne adj Isten őt találja el.

"A gyerekek sose maguktól követnek el hibákat. Ők csak beleesnek a szakadékba, amelyhez saját szüleik vezetik el őket."


Ahhoz, hogy változtatás történjen, mindenkinek észhez kéne kapnia, és nem legyinteni, hogy már mindegy, mert ez nem igaz. Mert lesznek unokáink. ...
Úgyhogy ezek után meg főleg ajánlom a Ki nevel a végén?-t.
A gyermekünk lelki épségéért is mi vagyunk a felelősek ugyebár.

"A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes- e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?"

Na de a könyvről.
A lényeget már vázoltam, iskolai agresszió.
Főszereplő a 17 éves Peter, az iskola lúzere. És hogy miért? Mert ő más, mint a többiek.
Nap, mint nap bántják őt a menők, barátkozni nem nagyon mer vele senki, mert attól félnek, hogy akkor őket is bántani fogják. ... Peter csak nyel és nyel.
Josi szintén amolyan lúzernek számított, barátok voltak jó ideig. Majd a lány úgy döntött, hogy márpedig ő nem akar lúzer lenni. Lényegében megjátszotta magát, bekerült a menők közé. Hogy boldog volt-e emiatt? Nem, egyáltalán nem.
Peter-rel a barátságuk megszakadt.
Egy nap fogta magát a fiú, bement az iskolába és 19 perc alatt lelőtt annyi embert, amennyi az útjába került. 10-en haltak meg, sokan megsebesültek.
Josi az egyik túlélő. Az édesanyja a bírónő.

A könyv felépítését tekintve az egyik fejezetben a jelenben vagyunk, a másik fejezetben a múltban, és így áll össze a kép szép lassan.
Néhol nekem túl vontatott volt. A tárgyalás részére hosszabbra számítottam.
És igen, vannak nagy-nagy meglepetések, fordulatok.
És felvetődik a kérdés: most akkor ki az áldozat? Akik meghaltak, és/vagy Peter? És elkerülhető lett volna ez a tragédia? Ha igen, akkor tanulunk belőle? ...

Jodi Picoult 1966-ban született, mesterszintű tanári diplomát szerzett.
Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek.
Eddigi legnagyobb sikere pedig a Tizenkilenc perc, mely 2007-ben jelent meg.
forrás: wikipédia

2010. március 6., szombat

Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?

szombat, március 06, 2010 2 Hozzászólás
"Amióta ezt a könyvet írjuk, zavar egy gondolat. Ha mindaz igaz, ami itt áll, és hiszem, hogy igaz, akkor a magyar szülők többsége:
- következetlen
- képtelen a konfliktuskezelésre
- agresszív
- nem tud kommunikálni
- alkalmatlan az érzelmei kimutatására
- zárkózott
- rugalmatlan
- manipulatív
- önző
- türelmetlen
- nem természetes a nemiindentitás-tudata
- álszent és hazug
- képmutató
- gátlásos és prűd
- gyáva
- fusztrált
- komoly önismereti hiányosságai vannak.
(szülő)"


Eddig, amint végeztem egy könyvvel, többnyire már aznap este vagy még napközben, mikor Gyerkőc aludt, nekiálltam a bejegyzés megírásának, mivel ugyebár olyan fantasztikus a memóriám. ;o) De most egyáltalán nem bánom, hogy napok teltek el, amíg neki tudtam esni a bejegyzésnek, kellett is egy kis "ülepedési" idő.

A könyváruházak a "gyereknevelés" kategóriájába sorolják a könyvet, én inkább mégis pszichológiához vagy valami ilyesmihez tenném. Ugyanis úgy érzem, hogy a könyvben úgy tűnik, a gyereknevelés van a középpontban, de mégsem, hanem inkább a lélek illetve a szülő.

De tetszett vagy nem tetszett?
Elég vegyes gondolataim vannak.
Először is, nem tetszett, hogy általánosítja a családokat, a szülőket, a gyerekvállalást. Minden szülő lelki sérült, minden gyerek degenerált lesz így, na meg amúgy is csak azért vállalunk gyereket, mert kell vagy mert így akarjuk megfogni a másikat vagy épp azért, mert önzőek vagyunk. ... Nos, ez nekem annyira nem kerek. Hol vannak a mellékvágányok?
Nem minden gyerek kezd el 14 évesen drogozni. Sőt, van aki sose fogja kipróbálni hála az égnek.
Nem minden gyerek lesz lelki sérült, akiknek elváltak a szülei. (Itt már eléggé érdekesnek tartottam, hogy a szülők ne veszekedjenek a gyerek előtt, ha megromlott a kapcsolatuk, mert a kicsi sérüléseket szerez. Ez mind rendben, ezt tényleg nem szabad. De ha a 2 fél egyszerűen már nem bírja egymás mellett, elválnak, akkor meg szerinte onnantól kezdve a gyereket max. csak nevelgetni lehet, és tuti nem lesz igazi apaképe, vagy anyaképe, ergo sérült lesz a gyerek. Most akkor mikor nem lesz szerencsétlen sérült? Ha meg sem születik?)
Elismerem, hogy biztos azok a szülők vannak kevesebben, akiknek nincs valami nagyon mélyen elzárt fájdalmuk a gyermekkorból, ami hatással van a felnőtt életükre. De biztos van ilyen! És attól még, hogy egy szülőnek van problémája nem jelenti azt, hogy degenerált lesz a gyerek.
Általánosít, és ettől nem érzem kereknek a dolgot, mert kivételek mindig vannak és lesznek is. Ettől pedig nekem túl pesszimista, túl sötét a történet.
Olyan mintha az lenne benne, hogy ír egy könyvet és ezzel minden személyiségtípusú embernek megmondja a tutit, mindenkinek az fog lejönni belőle, aminek le kell jönnie. ... Márpedig szerintem ezt egy könyvvel elérni nem lehet, max. általánosítással.

Ugyanakkor, jónak tartom és örülök, hogy megírásra került. Még akkor is, ha ezt a 200 valahány oldalt lényegében 1 mondatban bele tudom sűrűsíteni "a gyerek olyan lesz, amilyen viselkedésformát a szüleitől lát". Lényegében ez van tovább csűrve-facsarva, de a lényege ez. Szerintem ehhez nem kell pszichológusnak vagy pszichiáternek lenni, hogy ezt átlássuk, de igaza van az írónak, sok mindenre oda kell figyelnünk.
Nekem is több mindenre felhívta a figyelmemet, amin nagyon erősen elgondolkodtam, szóval örülök a fentiek ellenére, hogy elolvastam. És biztos vagyok abban, hogy vannak olyan családok, olyan szülők akiknél ez egy nagyon-nagy folyamatot, változtatást indított el.

"Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk. A nevelés csak belső békével lehetséges. Amíg tombolnak a démonok, a hazugságok, mi is, a gyerekek is elbukjuk a jövőnket, de a jelenünket is. Az első lépés tehát a múlt lezárása."


Ennyit a tartalomról.
Maga a könyv.
Olyan, mintha egy teadélutánon lennénk, az író elkezdi a monológját, és néhol-néhol közbeszól a "szülő" (aki 44 éves átlagosnak minősített anyuka a kisvállalkozásával, közepes jövedelmével, kertes házával, középkategóriás autójával, 2 kutyájával, egyedül nevelte a kisfiát, akiből később drogos lett), a "tanító" (VIII. kerületi, 30 éves általános iskolai tanító), a "gyerek" (aki 18 éves) és a "szerkesztő" (akiről nem tudom eldönteni, hogy nő vagy férfi; vagy csak én siklottam át efölött). Szóval, Dr. Csernus beszél, ők pedig néha beleszólnak, elmondják a saját véleményüket. Ennyit a felépítésről. ...
Na de a stílus.
Elismerem, hogy sajnos a mai Világban egyre inkább az anyázásra és a bazd+elésre van szüksége az embereknek. Akiknek arra van szükségük, hogy valaki jól megmondja nekik a tutit, aztán tökös csávónak érezhetik magukat. Csak hogy! vannak olyan emberek, akik nem anyázás és bazd+elés közepette nőttek fel, és akiknek ez a stílus nem bejön, hanem pont az ellenkezőjét éri el vele. (Na igen, akkor biztos ez az álszentség és a prűdség.)
Végig az volt az érzésem, hogy az író sokkolni akar a szövegkörnyezetével. Mármint biztos van, akit így tud észhez téríteni, engem is sokkolt a sok anyázás, csak másképp. Vagy csak rózsaszín felhő mögött élek, közben meg a Világ tényleg ilyen sötét.

Na de a lényeg.
Bár nem érzem kereknek a sztorit, de tetszett és ajánlom is éppúgy a szülőknek, mint a szülőség előtt állóknak.
Igen, tanulságos.
Elgondolkodtató.
Bele lehet kötni, de a lényegen ez nem változtat. Szülőnek lenni felelősség. És nem csak a gyerek testi épségért, tanulmányi eredményeiért, viselkedéséért felelünk, hanem a lelki épségéért is, és sajnos legtöbbször pont a szülők ejtik a sebeket.
Minden szülő volt egyszer gyerek ugyebár. ...

"Hosszú évek óta foglalkozom mind a szülőkkel, mind a gyerekeikkel. Drog-, alkohol-, játékszenvedély-, gyógyszerfüggőséggel és más nyomorokkal, amelyekben a gyerekek vannak és lesznek érintve. Azt hiszem, rég eljött az ideje, hogy kinyissuk a szemünket."
Mivel kell ma szembenéznie annak, aki gyereket vállal és nevel? DR. CSERNUS IMRE szerint elsősorban önmagával. Hiszen csak ezután birkózhat meg a világ démonaival, kábítószerrel, erőszakkal, szexualitással, bűnnel és bűnhődéssel.
"Ki nevel a végén? Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk."
A gyereknevelés kapcsán a szerző ezúttal is olyan kérdésekkel szembesíti olvasóit, amelyeket a legtöbben nem tudnak vagy nem mernek feltenni maguknak. Pedig a jövőnk forog kockán."

Dr. Csernus Imre 1966-ben született.
Pszichiáter, évekig drogfüggőket kezelt.
6 könyve jelent meg, jelenleg előadásokat tart, praktizál és a győri ETO labdarúgócsapat pszichiátere.
Hivatalos oldala: http://www.csernusest.hu
Forrás: wikipádia

2010. március 5., péntek

Újabb könyvtári út

péntek, március 05, 2010 2 Hozzászólás
Jól bekavart a Ki nevel a végén? így egy kicsit csúsztam a könyvtári könyvekkel.
Igen, végeztem vele, de egyelőre még átgondolom hogy is fogalmazzam meg, mert elég vegyesek az érzelmeim ezzel a könyvvel kapcsolatban, na de szerintem hétvégén már meglesz a bejegyzés.

Tegnap voltam könyvtárban, mert megérkezett egy előjegyzett könyvem, íme:


Most épp Jodi Picoult-tól olvasom a Tizenkilenc perc-et. Nagyon-nagyon tetszik. Így a Ki nevel a végén? után pedig igazán ütősnek tűnik, bár még nagyon az elején tartok.
Úgyhogy most szépen felhalmozódtak a könyvtári könyveim:
- Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
- Elizabeth Adler: A Villa Mimosa titka
- Lesley Downer: Az utolsó ágyas
- Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Nagy valószínűséggel jó ha időre az elsővel és az utolsóval végezni fogok, megint sikeresen elszámoltam magamat és a mohóságom csapdájába estem. ;o)

Na de hogy került a kezeim közé a Ki nevel a végén?
Történt, hogy mi most egy kisebb "lakásátalakítási" lázban égünk. Régi álmom volt, hogy legyen egy amolyan könyves sarkom, és úgy tűnik, hogy most ezt sikerül majd megvalósítanunk. Ezért az eddigi kisebb könyvespolcunkat lecseréljük majd egy nagyobbra. Igen ám, ekkor jutott eszembe, hogy köszönhetően a könyvtárak létezésének én ritkán veszek könyvet és bár a pincében még mindig vannak a költözés óta bedobozolt könyvek, de egy akkora könyvespolcon nagyon hézagosan lennének, amekkorát elterveztem. ;o)
Féktelen könyvvásárlási lázba nem kezdhetek, de úgy kalkulálgattam, hogy havi 1 könyv azért belefér.
Felmentem a kedvenc oldalamra, és teljesen véletlenül botlottam bele a könyvbe. Ránéztem, és döntöttem, nekem most te kellesz. Így lett ez erre a hónapra a meglepi könyvem és nem is bántam meg. ;o)

2010. március 2., kedd

Camilla Lackberg: Jéghercegnő

kedd, március 02, 2010 4 Hozzászólás
Mikor a kezembe vettem a könyvet, látva a borítón eluralkodó fekete-fehér színt, a cím "jeges" feliratát, alul meg a "skandináv krimik"-et, rendesen libabőrös lettem.

Számomra egy jó krimi olyan, mint egy puzzle. Együtt nyomozol az aktuális nyomozókkal, és szép lassan helyrekerül előtted a kirakós a darabjaiból.
A Jéghercegnő számomra pedig jó krimi volt. Nem olyan hű de jó, de jó volt. ;o)

Nagy lendülettel estem neki, az első kb. 100 oldalt csak faltam, folyamatosan volt elméletem ki lehet a tettes, aztán folyamatosan rájöttem, hogy rossz nyomon járok és elkövettem a legnagyobb hibát amit egy krimi olvasása közben el lehet, ... igen, előre lapoztam a végére, ahol kiderült ki volt a tettes. Nem bírtam magammal. :o) Aztán jól meg is döbbentem. ...
Utána egy ideig lassabban csúszott, majd az utolsó kb. 70 oldal megint csak úgy pergett az ujjaim között, amikor rámutatnak mindenre, összeáll a kép teljesen.

Úgy érzem, hogy a regény nagy dobpergéssel indul, nagy lendülettel, a végén pedig kiderül, hogy az egész jóval egyszerűbb annál, mint amilyennek az elején tűnt.
Ennek ellenére megértem, hogy a The Bookseller 2009-es év 10 legjobb európai bestseller szerzőjének a listájára miért is került fel Camilla Lackberg neve.

"A fiatal nő a kádban feküdt. Körülötte a vízen jéghártya csillogott. Csuklói felvágva, a kövezeten vérfoltok. Így találnak rá a holtan is gyönyörű Alexre, akiről csakhamar kiderül, hogy nem magával végzett, hanem gyilkosság áldozata lett. Vajon kinek lehetett útjában ez a kiskorától fogva különösen viselkedő, visszahúzódó nő, akit férfiak és nők egyaránt csodálattal vettek körül? Arra lehet számítani, hogy hamar meglesz a tettes, hiszen a színhely egy tengerparti kisváros, ahol mindenki mindenkit ismer. Vagy csak úgy tűnik... Patriknak, a rendőrtisztnek és Ericának, az írónőnek azzal kell szembesülnie, hogy fogalmuk sem volt, kikkel élnek együtt, milyen titkokat rejtegetnek a takaros házak, s hogy ki volt valójában az áldozat, akit pedig gyerekkoruktól ismerni véltek."


Sokat hozzátenni a fülszöveghez nem tudok, na meg nem is akarok. ;o)
A könyv Alex holttestének megtalálásával kezdődik, majd elindul a nyomozás, hogy ki lehet a tettes.
Erica, a régi barátnője szintén nyomozni kezd a gyilkos után, itt lesz egy kis romantika, majd végül összefutnak a szálak, kiderül egy szörnyű dolog a múltban, amit a szülők próbáltak eltusolni, ezzel szerintem fel sem fogva mit tettek a gyerekeikkel, majd persze kézre kerül a tettes, akire én pl. nem is gondoltam volna.

"Camilla Lackberg 1974-ben született Fjallbackában.
Közgazdászként végzett.
Első könyve a Jéghercegnő 2002-ben Isprinsessan címmel jelent meg (Itthon 2009-ben.), azonnal a svéd sikerlista élére került.
2005-ben elnyerte Svédországban Az Év Írója címet."

2010. március 1., hétfő

Jakabosné Kovács Judit: Kerekítő

hétfő, március 01, 2010 0 Hozzászólás
"A kisgyermek számára a világ anyukája ölében és a közös játékokban kerekedik ki első ízben. Ez az élmény, útravaló egy életre szól. Szeretnek, ölelnek, rám figyelnek, azaz fontos és szerethető vagyok- ez minden későbbi kapcsolat alapja." Jakabosné Kovács Judit


Van ugyebár ez a Libero Klub oldal, amin keresztül szépen gyűjtögetheted a Libero-k vonalkódját (már ha persze van ki használja a zacskó tartalmát is), majd pedig beválthatod "ajándékokra" őket. Pár hete küldtem el nekik a tavalyi fél éves termésünket, és ma meg is érkezett az egyik választott "ajándékunk" a mondókáskönyv szerepében.

Teljesen odáig vagyunk érte, Gyerkőc vígan kacagott az eddig számunkra ismeretlen mondókák eljátszása közben.
30 ölbeli játék található benne pontosan leírva, hogy is kell játszani őket.
Rövidek a mondókák és szép színes, egyszerű rajzokkal van illusztrálva a könyv.

"A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókai sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket."


A hivatalos honlap itt található.

Jakabosné Kovács Judit három gyermek édesanyja.
Oldala itt található.