2017. október 31., kedd

Top 3 zizis könyv Halloweenre

kedd, október 31, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Múlt hét Csütörtökön pont a Kicsivel sétáltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy középiskolás lányok csapata jön velem szemben és valahogy éreztem, hogy az arcuk nem félresikerült reggeli sminkelés eredménye - gondolom csak szóltak volna egymásnak, hogy valami nem stimmel vagy ki tudja, pusztán szívbaráti jóságból lehet hagyták volna, hogy a másik egész nap hülyét csináljon magából-. Egy ideig gondolkodtam, hogy miért is voltak ennyire kimázolva, nincs még farsang, a szecskáztatások ideje is már lejárt szerintem, aztán leesett, hogy biztos a Halloweent ünnepelték a suliban.
Igaz, hogy a Halloweent leginkább az angolszász országokban tartják, de egy ideje itthon is felbukkantak már a töklámpások, a szellem/vámpír/stb. jelmezek, a tökös, vámpírfogas gumicukrok, cukorkák, csokik, szóval itthon is kezdi megvetni a lábát.
Innen jött az ötlet, hogy a figyelmetekbe ajánlok olyan zizis könyveket, amik kellően rémisztőek, félelmetesek és az egekbe szökell az olvasásuktól a pulzusunk. Vagy ha nem is félelmetesek, akkor is akkora feszültséget kelt az olvasóban az olvasásuk, hogy méltán van egy ilyen listán a helyük.
Olyan hű de sok ilyen típusú történetet nem olvastam még, de az alább ajánlottakat igen és higgyétek el, borzongásból nem lesz hiányotok ha úgy döntötök, hogy valamelyiket elolvassátok. ;)

1.) Stephen King: Cujo 

"Cujónak hívják Brett Camber legjobb pajtását, az irdatlan méretű, de jóságos bernáthegyit. Cujo szívesen ered nyulak nyomába a nyári mezőn. Nyúl után szaglászik akkor is, amikor fejét egy üregbe tolja. Csakhogy az üregben, ahová a nyúl Cujo elől elbújt, veszettséggel fertőzött denevérek laknak… Cujo iszonyú alakváltozása, ámokfutása Castle Rock lakóinak életét merő iszonyattá változtatja. Maga a Gonosz jött el Castle Rockba, hogy minden vétket megtoroljon." 
Még fiatal tizenéves voltam, amikor először a kezembe akadt Stephen Kingnek ez a története. Tán ez volt az első, amit tőle olvastam. A mai napig élénken emlékszem arra, hogy nem kicsit be voltam tojva az olvasása közben, de ennek ellenére nem tudtam becsukni, egyszerűen folytatnom kellett az olvasását. Azóta már többször is olvastam és mindegyik alkalommal kellően be voltam zizive.

2.) Richard Parker: A hetedik ház 

"Mikor írta be utoljára a nevét a Google-ba?
Will Frostot, a jómódú üzletembert egy éjszaka telefonhívás ébreszti álmából, és az ismeretlen telefonáló ezt a kérdést teszi fel neki. Will rákeres a nevére, és talál egy weboldalt, amelyen fényképek láthatók az otthonáról és hat másik házról – belülről.
Az első házban könyörtelen gyilkosság történik. A rejtélyes telefonáló ekkor újra jelentkezik, és közli Willel, hogy a lánya halálos veszélyben van. A férfi egyetlen esélye, hogy megmentse, ha sorra látogatja a honlapon található házakat, mielőtt a rendőrség odaér, és felfedezi a hullákat.
Hét ház.
Hét gyilkosság.
Hét esély, hogy megmentse a lánya életét." 
A hetedik ház nem olyan félelmetes történet, mint az előző és a következő lesz majd, viszont zseniálisan izgalmas és tele van feszültséggel. Imádtam olvasni, egyszerűen faltam. ITT írtam is róla.

3.) Stephen King: Állattemető

"Dr. ​Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Cage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…"
Az Állattemetőt már nem tizenévesen olvastam, mint a Cujot, hanem huszonévesen és több King történettel a nyomomban már. Így fel voltam vértezve már az író stílusából és nem is csalódtam.  Ez a története hihetetlenül izgalmas és zizis. 

Kitekintő 51.

kedd, október 31, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2017. júl.

Miről szól?

Mona ígéretet tesz anyja halálos ágyán, hogy megmenti anyja művészeti galériáját. Aztán rájön, hogy nincs más lehetősége, mint eladni, de ekkor egy jóképű, angol és szörnyen csábító férfi felbukkan a galériában és ajánlatot tesz neki. Megmenti neki a galériát, cserébe Monaért.

Alkotóműhely 15.

kedd, október 31, 2017 2 Hozzászólás
Az utóbbi napokban serény origami könyvjelző gyártásba kezdtem, aminek egyetlen oka van: Gyerkőcöm kispajtásai egyedi origami könyvjelzőket kapnak majd karácsonyi ajándékként az iskolában. Így hát nem egy és nem kettő hajtogatást kell végeznem addig és mivel gondoltam, hogy közeledik a Halloween (mire a bejegyzés közzétételre kerül pont aktuális lesz), készítek olyanokat is, amik erre az ünnepre utalhatnak. Így készült el ez a tökös, szellemes és vámpíros könyvjelző.
Az elkészítésük nagyon egyszerű, ugyanarra a hajtogatásos módszerre épül mindegyik.
Vámpíros videó
Tökös videó
Szellemes videó

2017. október 30., hétfő

És igen! Jön magyarul is!

hétfő, október 30, 2017 0 Hozzászólás
Még 2016 nyarán hívtam fel a figyelmeteket erre a könyvre a Kitekintőben és legnagyobb örömömre a napokban láttam, hogy a Könyvmolyképző novemberben megjelenteti itthon is. :) Olvassátok! Nagyon jónak ígérkezik.

„Még a legboldogabb házasságban is vannak titkok...”

Luke Richardson hazaérkezik szeretett felesége, Natalie temetéséről, akivel tizenhat boldog éven át éltek együtt, és három gyerekük született. De van valami, amire Luke nem számított: egy kék boríték várja michigani otthonuk előszobájának padlóján, amire az ő neve van írva Natalie kézírásával.
A boríték egy levelet rejt, amit Natalie egy évvel korábban írt, az első kemoterápia napján. És a levelek egyre csak érkeznek. Luke nem kételkedik a valódiságukban, de nem tudja, ki küldözgeti őket. Szinte a levelek megszállotjává válik, és a nyomozása során rég elfeledett titkokra bukkan, melyek kételyeket ébresztenek benne a feleségével, a családjával, az egész életével kapcsolatban.
De a szeretet örök – még az írott szavakban is, még az emlékekben is, és az ígéretekben is, amelyeket a halál után is be lehet váltani.
Levelek a síron túlról – az év egyik sikerkönyve

Ismerd meg Natalie felkavaró titkait!


Ti kérdeztétek (143.)- Hogy szoktál könyveket venni?

hétfő, október 30, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"Hogy szoktál könyveket venni?"
(Oláh Flóra)

Többnyire neten keresztül vásárolok, könyvesboltban ritkán szoktam már csak azért is, mert viszonylag ritkán járok. :)

2017. október 29., vasárnap

Richard Scarry: Meseóra

vasárnap, október 29, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Móra (1985.)
Oldalszám: 48
A Meseóra a Tesz-Vesz város mintájára épül fel. A könyvecskében több rövid történet van, a szokásos Tesz-Vesz város illusztrációkkal.
Nagyon bájos könyvecskének tartom, gazdag rajzokkal. A történetek rövidek, maximálisan alkalmasak kisgyerekek esti meséjének, a gazdag, színes illusztráció pedig lehetőséget ad a beszélgetésekre, játékokra. Csak ajánlani tudom a gyerekek és a szüleik figyelmébe!

2017. október 28., szombat

Lucinda Gray: Az ​aranykalitka

szombat, október 28, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Gilded Cage
Kiadta: Menő Könyvek (2017.)
Oldalszám: 272
Forrás: saját
Értékelésem: 2
Még a hazai megjelenése előtt futottam bele ebbe a könyvbe a külföldi blogokon és a borítója alapján azonnal szerelembe estem. Egyszerűen gyönyörű, kivételesen szép szerintem. 2016 májusában az egyik Kitekintőben is igyekeztem felhívni rá a figyelmet.
A fülszövege annyira már nem hozott lázba, de igen, azok közé tartozom akiket a szép borító vásárlásra tud ösztönözni és felkelti az érdeklődésemet a könyv irányába. Így hát beszereztem. ... És nagyot csalódtam.

A történet főszereplője a 16 éves Katherine, aki a bátyjával él Amerikában. A szüleik elhunytak, aztán egy napon furcsa idegen jelenik meg náluk. Kiderül, hogy nagy vagyont és nemesi címet örököltek Angliába, így a testvérpár "hazautazik". Igen ám, de a vagyonnak és a nemesi címnek vannak ám veszélyei is.
Először Katherine bátyját ölik meg, majd a sorban következik más is. Természetesen kezdetben nem hisznek a lánynak, hogy a testvére gyilkosság áldozata lett, de Katherine nem adja fel és küzd az igaza bebizonyításáért. Aztán egyre több furcsaság történik körülötte és rájön, hogy minden csak egy dologért történik: a vagyonért.

"– Az elmúlt hetekben megtanultam, hogy az életben semmi sem biztos, és az élet néha nagyon félelmetes."

Kezdetben egész jól haladtam Az aranykalitka olvasásával, volt benne valami, ami miatt olvastatta magát. De aztán kb. a felénél annyira unalmas és kiszámítható lett, hogy szinte alig-alig haladtam vele. Totál ki lehetett következtetni, hogy melyik szereplő mit fog lépni (így a nagy fordulat számomra inkább nevetséges volt, mint döbbenetes) és hogy igazán mi van a háttérben. Semmilyen meglepetést nem okozott a történet.

Az aranykalitka összességében egy kis semmiség. A külseje szép, a belseje üres. Egy semmi.

2017. október 27., péntek

Leylah Attar: The ​Paper Swan – Papírhattyú

péntek, október 27, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Paper Swan
Kiadta: Könyvmolyképző (2016.)
Oldalszám: 376
Forrás: saját
Értékelésem: 4
Ez a könyv egyetlen ok miatt került csak a kezeim közé: kedvelem a Könyvmolyképző Kiadó köteteit, de a "Rázós könyvek" jelzővel ellátott történeteiket nem olvastam még azóta, hogy kitalálták ezt a besorolást. Egyszerűen kíváncsi lettem, de pusztán csak a véletlen műve, hogy a Papírhattyú volt az első kísérleti alanyom.

A bejegyzésben SPOILER található!

A könyv fülszövege szerintem elég semmitmondó, ráadásul félrevezető is lehet. Legalábbis az én fantáziám teljesen másfelé szárnyalt, hogy vajon miről is szólhat a történet.

Skye a fiatal, irigyelni való nők életét éli. Huszonnégy éves, gazdag és ő apucika kislánya. Az egyetlen féltett gyermeke.
A történet azzal veszi kezdetét, hogy elrabolják őt és egy hajóra viszik, ahol hatalmas "meglepetés" éri az elrablója személyazonosságát illetően.

Esteban édesanyja volt Skye dadusa, aki úgy szerette a kislányt mintha  sajátja lenne főleg azután, hogy Skye édesanyja még gyermekkorában meghalt. A két gyerek együtt cseperedett, de aztán a sors kegyetlenül elválasztotta őket.

Skye édesapja a házassága révén bekerült egy maffiózó családba és mi mást tehetett volna, folytatta a "hagyományt". Ennek a folytatásnak az egyik eredménye, hogy Estebant és Skyet elválasztották egymástól, a fiúban pedig felizzott a gyűlölet.
Aztán teltek-múltak az évek és a fiú elhatározta, hogy itt az ideje a bosszúnak.

"Kikre gondolsz utoljára, mielőtt meghalsz?
(…)
Ők azok, akiket a legjobban szeretsz."

A "Rázós könyvek" besorolás nem nyújt többet, mint egy átlagos new adult történet. Ott van benne az egyik lelkileg megsebzett főszereplő, a szerelem, az erotika és némi agresszió is. Nagy különlegesség nincs a Papírhattyúban, de ennek ellenére alig tudtam letenni, szinte faltam.
Leylah Attar remekül ír. Kedveltem a szereplőket és izgalmas volt a cselekmény is. Amikor egy kicsit lanyhult az érdeklődésem, hozott egy olyan fordulatot, ami megint felpörgetett mindent és újra faltam a könyvet.
Végig szorítottam Skyenak és Estebannak, hogy megleljék a lelki nyugalmukat közösen és boldogok legyen. Aztán ahogy a vége felé az írónő odavágott a történetben ... imádtam! Végre egy olyan történet, ami nincs nyolcvanhat kötetre bontva, le van zárva, happy end a vége, romantikus lelkületű olvasók pici szíve kielégülhet. 

"– Néha azért hullik szét minden, hogy valami sokkal jobb épülhessen a helyén."

Mégis akkor miért 4 csillagot adtam rá? Azért, mert többször lanyhult az érdeklődésem annak ellenére is, hogy aztán mindig sikerült visszaszereznie azt.

Akik kedvelik a new adult történeteket, szerintem ne hagyják ki ezt a könyvet sem!

2017. október 26., csütörtök

Borítóleleplezés (8.)- Julianne Donaldson: Edenbrooke örököse

csütörtök, október 26, 2017 0 Hozzászólás
Mi is az a Cover Reveal, magyarul Borítóleleplezés? Nos, egy csapatnyi könyves bloggernak lehetősége nyílt arra, hogy a Könyvmolyképző Kiadó várható megjelenései közül elsőként mutathassák be nektek bizonyos könyvek hazai borítóit. :o)
A blogon most Julianne Donaldson: Edenbrooke örököse c. könyvét mutatom be nektek, melynek a várható hazai megjelenése az idei ősz. ;o)

*  Figyelem! Az előjegyzés nem minősül előrendelésnek, de amint a kötet előrendelhetővé válik e-mailben értesít róla a kiadó.

Fülszöveg és borító 

"Philip Wyndham sohasem irigyelte a bátyját, Edenbrooke leendő örökösét. Inkább lenne a maga szerencséjének a kovácsa, mint hogy a cím és a rang szabta korlátok között éljen. De amikor a bátyja váratlanul meghal, Philip élete is fenekestül felfordul, mivel a körülmények azt követelik tőle, hogy feladja addigi életét. Philip felölti új szerepét, és London legkörülrajongottabb agglegényeként a berzenkedés, az unalom és a düh fogságában vergődik. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, mert egy este a sors egy fogadóba vezeti, ahol hősünk megismeri a páratlan Marianne Daventryt."
Olvastam a sorozat már megjelent 2 kötetét is (Julianne Donaldson: Edenbrooke
Julianne Donaldson: Blackmoore) és elnyerték a tetszésemet. Így gondolom nagyon nem is kell megmagyaráznom, hogy miért vagyok kíváncsi az Edenbrooke előzménykötetére.

Exkluzív idézet

"– Miss Blythe? – kérdezte anyám.
A zsebembe süllyesztettem a kezem, és kimondtam az első szót, ami az eszembe jutott.
– Unalmas.
– Miss Emily Keane?
– Kedélytelen.
– Miss Parham?
– Szürke.
– Lady Sandeford?
– Érdektelen.
– Miss Sophronia Goodall?
– Fárasztó.
Anyám hirtelen elhallgatott, és lesújtó pillantást vetett rám. Rachel folytatta az olvasást.
– Miss Downing?
– Sótlan.
– Lady Pearce?
– Jellegtelen.
– Miss Amelia Endicott, Miss Georgiana Endicott és Miss Frederica Endicott?
– Szellemtelen, semmitmondó és… ööö…
Rachelre meredtem, és gyanakvóan húztam össze a szemem.
– Nem is ismerem Miss Frederica Endicottot .
Rachel bosszúsan nézett rám.
– Aha! Ez csapda volt! De nem estem bele – mosolyogtam önelégülten. – Nos, nyilvánvaló, hogy olyan feleséget szántok nekem, aki idő előtt a sírba visz. Ezt kikérem magamnak."

A szerzőről

Julianne Donaldson rossz korban született. Ezt azzal kompenzálja, hogy rajong a klasszikus zenéért és az archaikus helyekért. Édesapja vadászpilótaként szolgált az amerikai hadseregben. Julianne az olasz Alpokban tanult meg síelni, járt Kelet-Berlinben – még a fal leomlása előtt –, és három évig lakott egy 500 éves kastély szomszédságában. Dicsérettel végzett a Brigham Young University angol irodalom szakán. Amikor éppen nem Angliáról ábrándozik, lelkesen süt-főz, a gyerekeivel táncol és éjszakába nyúlóan falja a könyveket. A Utah állambeli Salt Lake Cityben él férjével és öt gyerekével. Itt találkozhatsz vele: www.juliannedonaldson.com

Angolul olvastam- Jay McLean: Where the Road Takes Me

csütörtök, október 26, 2017 0 Hozzászólás
Angolul megjelent: 2015.
Sok helyen olvastam már az írónőről és a munkásságáról véleményeket, de amit a legfurábbnak találtam, hogy szinte csak olyanokba botlottam melyek szerint közepes, szokványos történeteket ír. Nem találtam olyat, hogy az olvasó örömében ugrált volna, hogy milyen fantasztikus könyvet olvasott. Igaz olyat se, hogy szerette volna cafatokra tépni. Így úgy indultam neki a történet olvasásának, hogy egy sablonos, egyáltalán nem kiemelkedő történethez lesz szerencsém. Igazam lett.

Kezdjük ott, hogy nehezen tudom eldönteni, hogy a young adult vagy a new adult műfajába tartozik a Where the Road Takes Me. Mert ha a főszereplők korát vesszük figyelembe, akkor inkább a young adult közé sorolnám, ugyanakkor a lelki mizéria - ami itt is megfigyelhető a főszereplő lány esetében -, a new adultra emlékeztet. Így valahol a történetet a tiniknek és a fiatal felnőtteknek szóló történetek közé tudnám besorolni. Idősebbeknek nem ajánlanám, hisz nem a szokványos romantikus irodalom.

A történetünk főszereplője Chloe, aki szeretne láthatatlan lenni az életben, és Blake az iskola kosaras sztárja. A lány mindig háttérbe húzódik, a fiú pedig reflektorfényben él. Vagyis teljesen különbözőek, a sors mégis egymás karjaiba vezeti őket. Ami beárnyékolja a „boldogságukat”, hogy Chloe már-már mániákusan fél közel kerülni bárkihez is, mert egyrészt fél attól, hogy a családjában már „elterjedt” daganatos betegség benne is kialakul majd, másrészt attól is tart, hogy akit szeret, fontos neki, azt elveszíti.

Milyenek is voltak a főszereplők? Teljesen átlagosak, semmiben se emelkedtek ki számomra. Tucatszereplők, sablonosak.
Chloe ráadásul szerintem egy kicsit bugyuta, túlságosan szőke és idegesítő.
Blake még úgy ahogy elment, az ilyen történetekben megszokott „híres” szépfiú, de nem a rossz, érzelemmentes kategóriából.
És milyen a történet? Mit lehet várni a történettől akkor, ha már maguk a szereplők is sablonosak? Azt, hogy a történet is sablonos lesz és így is lett. Többször volt olyan érzésem, mintha én ezt a könyvet olvastam volna, mintha több könyvből lenne innen-onnan összerakva. És valószínűleg emiatt is, untam. Vártam, hogy minél előbb a végére érjek, kerüljön már pont erre az egészre.

2017. október 25., szerda

Várólistára 122.

szerda, október 25, 2017 0 Hozzászólás
Kiadja: 21. Század Kiadó
Várható megjelenése: 2017. okt

Miről szól?

Miközben London rehabilitáció alatt álló részén lebontanak egy régi házat, a munkások egyike sok éve eltemetett parányi csontvázra bukkan. Kate Waters, a tapasztalt újságíró megsejti, hogy a felfedezés mögött figyelmet érdemlő sztori lappang. Összeüt egy cikket a lapja számára, de teljes tanácstalanságában csak arra képes, hogy feltegyen egy kérdést: Ki az építési területen talált csecsemő?
Miután Kate kutakodni kezd, azzal szembesül, hogy a szálak egy bűncselekményhez vezetnek, mely évtizedekkel korábban megrázta az országot. Egy kisbaba eltűnt egy kórház szülészetéről, és soha nem került elő. A lesújtott szülők azóta sem tudták túltenni magukat a veszteségükön.

De a történetnek ezzel nincs vége, és Kate - házról házra járva - egyre mélyebben alámerül a környék hajdani lakóinak múltjában. Hamarosan azon kapja magát, hogy várakozása ellenére három asszony titkainak lett ismerője, és egyre többet vívódik, vajon mit szabad nyilvánosságra hoznia, és mit nem.

Miért? 

Nem rég ajánlottam ezt a könyvet a Kitekintőben és tessék, várható magyarul is. :)
.

2017. október 24., kedd

Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! 31.

kedd, október 24, 2017 0 Hozzászólás
Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.
A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.
 

Trivium (2017.)
Szia Niki!

Néha annyira félünk szeretni...
Tele volt érzelmekkel, érzésekkel, rengeteg elgondolkodtató helyzettel. 
Lisa élete nem könnyű... nagyon nem könnyű... egy szeretethiányos és magányos lányból felelősségteljes édesanya válik, aki bár csetlik-botlik az útján, de végül a saját és a gyermeke álmait is valóra váltja... nagyon sok akadályt gördít elébe az élet... de mindig képes talpra állni, maga és a gyermeke miatt. Nem mást tanít, mint hogy sosem szabad feladni, hogy mindig van kiút és hogy a szeretteinkért BÁRMIT megteszünk... Erre a könyvre jelenleg nincsenek szavak... Fantasztikus volt... Lelkileg hatalmas erőt képes adni ez a történet, számomra most nagyon sokat adott... 
Hálás vagyok, hogy elolvashattam és az egyik kedvenc regényemmé vált... :) 

Üdv:
Répási Judit

2017. október 23., hétfő

Ti kérdeztétek (142.)- Melyik a kedvenc könyved?

hétfő, október 23, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"Melyik a kedvenc könyved?"
(Kalotáné Schmidt Renáta)

Nincs olyan könyv, amire azt tudnám mondani, hogy "kedvenc". Eddigi életem során sok olyan könyvet olvastam már, melyek abban az életfázisomban nagyon-nagyon tetszettek (pl.: Harry Potter, Alkonyat, Eredendő bűnösök, stb.), de aztán eltelt pár év és a láz odalett. Tán a Harry Potter széria az, ami a legtovább fent tudta tartani a lángot. :)

Könyvek 1956-ról

hétfő, október 23, 2017 1 Hozzászólás
Forrás
Pénteken reggel mentünk iskolába a Naggyal, aki természetesen ünneplőben virított. Faggatni kezdett arról, hogy miért is kellett ünneplőbe öltöznie, mit ünneplünk. Mivel még csak másodikos, így érthető módon túl sok információt nem kaptak az 1956-os forradalomról az iskolában, viszont a kíváncsisága határtalan. Így az iskolába vezető úton próbáltam a saját korának megfelelően elmagyarázni a történteket, kezdve a II.vgh. végétől. Mivel a Nagyot kimondottan érdekli a történelem (jelenleg ha nagy lesz, akkor régész szeretne lenni), áldom a sorsot, hogy történelemből mindig jó voltam és a mai napig is nagyon érdekelnek az ilyen témájú könyvek, tudok válaszolni a kérdéseire. (Nem olyan rég voltunk a Titanic kiállításon, amiről pár képet mutattam ITT is. Először féltem attól, vajon mennyire fogja ténylegesen lekötni a kiállítás annak ellenére, hogy már hónapok óta készültünk elmenni és előre kiokosította magát az óceánjáró elsüllyedéséről. Annyira tetszett neki, hogy néha rendesen noszogatni kellett egyes leleteknél, hogy menjünk már tovább, mert sose fogunk végezni. Ugyanis mindent aprólékosan meghallgatott, elolvasott, megnézett, kérdezett.) Nos, el kell ismernem azt is, hogy bizony a Gyerkőcöm kis okostojás, akinek naná, hogy az volt az első dolga, hogy az ünnepség kezdete előtt rögtönzött történelem órát tartott az osztálytársainak olvasás óra helyett, amit a tanító néni hagyott. Gondolom úgy volt vele, hátha így a többiekben jobban megmaradnak az információk. Mikor délután hazajött, akkor pedig izgatottan mesélte, hogy történelem órát tartott és mindent jól mondott, nem javította ki a tanító néni. Büszke voltam rá nagyon, mert fontosnak tartom, hogy ne vesszenek a feledés homályába a nemzeti események.

Most jól elkalandoztam a könyvektől. :) Arra szerettem volna kilyukadni, hogy ez adta az ötletet ahhoz, hogy felhívjam a figyelmeteket pár olyan könyvre, melyek az 56-os forradalmat dolgozzák fel. 
Íme:
Magánkiadás (1982.)
"1981. szeptember 12-én chicagói bajtársaim meghívtak egy előadás megtartására, melynek témája a Corvin köz és az 1956-os magyar forradalom volt. Boldogan fogadtam el meghívásukat, annál is inkább, mert ez volt az első eset, amikor a Corvin köz volt főparancsnokát hívták meg beszélni és nem a Szabadságharcos Világszövetség elnökét. Ez volt az alkalom arra, hogy végre, közel 25 éves hallgatás után nyilvánosságra hozzam azokat az eseményeket, melyek 1956-ban lejátszódtak a Corvin közben és elmondjam, hogy milyen szerepük volt a Corvinistáknak a magyar forradalomban."

Zrínyi (1991.)
"„… 1956 forradalmának a sajtó, a rádióadások mellett a röplap és a plakát a legfontosabb hétköznapi dokumentuma és sokaknak arról a történelmi erejű 12 napról talán az egyetlen félve őrzött kincse, emléke. Ezt a feltevést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a forradalom leverését követően a hatalom szigorúan tiltott dokumentummá nyilvánította, meglévő »hivatalos« példányait a levéltárakban zárolt anyagként kezeltette. Éberen őrködött azon, hogy a későbbi nemzedékek, az utókor ne ismerhesse meg ezeken a dokumentumokon keresztül sem 1956 októberének igazi lényegét…”"

PressCon (2011.)
"A Retroévek nem történelemkönyv. Inkább képes riport egy időutazásról – megpróbáljuk felderíteni, milyen volt élni a régi években Magyarországon és a világban. Az évek felidézésében a kordokumentumok segítségével hasznosítjuk mindazt, amit a régiek még nem tudhattak, de azóta kiderült. S azt is – hogy a tájékoztatás hűséges legyen –, amit ők fontosnak tartottak, de az utókor már rég elfelejtett. A megszokott legendák helyett mindenekfelett a tények és a gyakran meglepő összefüggések foglalkoztatnak minket.
A lapok alján végigfutó időfonal a napok sorrendjében foglalja össze a kor szerintünk legfontosabb eseményeit. Némelyikükről bővebben is szó esik a könyvben. Másokat viszont csak itt említünk meg, hogy a fejezetekben tárgyalt eseménysorozatok összképe viszonylag teljes maradjon."

Magyar Távirati Iroda (2006.)
"A kötet időhorizontja a teljes 1956-os év: az album nemcsak a forradalom napjaiban készült fotókat, hanem a forradalmat megelőző hónapok történéseit rögzítő fényképeket, illetve a forradalom leverése utáni időszakból fellelhető sajtófotókat is tartalmazza."

Szabad Tér (1998.)
"Micsoda sors, micsoda történelem! Mi kerülhet elő egy bírósági aktából 40 év után!
A most közreadott – véleményem szerint páratlan értékű – kordokumentumok az 1956 utáni megtorlási perekben szerepeltek mellékletként, bizonyítékként. ezen pereket 1994-ben kezdtem feldolgozni; öt per leírása „ez itt a vértanúk vére” címmel jelent meg a kairosz Kiadónál.
A dokumentumgyűjtemény alapja Beke Tibor és Fettig László 1956-os gyűjteménye, melyért mindkettőjüket izgatás miatt súlyos börtönbüntetésre ítélték."

2017. október 22., vasárnap

Charity Norman: Luke ​Livingstone titkos élete

vasárnap, október 22, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Secret Life of
Luke Livingstone (2015.)
Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 380
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5
Atya ég! Ez a könyv aztán földhöz vágott, de maximálisan a legjobb értelemben. 
Amikor először megpillantottam a borítót és szembe találtam magamat egy nagyon ütős ajánlással

"Jody Picoult regényeinek méltó versenytársa.
DAILY MAIL"

nem kis elvárásokkal kezdtem neki az olvasásának. Ugyanis Picoult történetei mindig nagyon mély morális kérdéseket feszegetnek, amik után az olvasók világnézete teljesen megváltozik és maguk se biztosak már abban, hogy ugyanúgy vélekednek bizonyos dolgokról, mint a könyvei elolvasása előtt. Úgyhogy egy ilyen ajánlás nagyon merész és veszélyes dolog is ám, viszont ebben az esetben szerencsére jól sült el. Norman tényleg kezet foghat Picoulttal.

Luke Livingstone az ötvenes éveiben járó elismert ügyvéd, csodálatos édesapa, férj, köztiszteletben álló polgár. A családját mindenki irigyli, szépen élnek a tanárnő feleségével, a két gyermeküket pedig felnevelték, akik már a saját életüket élik.
Igen ám, de Luke egész életében megtagadta önmagát és a vágyait. Ugyanis bár férfi külsővel született, de a lelke mélyén nő. 

"- Nő vagyok. A testem férfinak mutat, de nem az vagyok. [...] Nem a megfelelő testtel születtem."

Aztán eljut arra a pontra, amikor nem bírja tovább és színt vall a feleségének, a családjának, majd az egész Világnak. Ahogy számítani lehet rá, hatalmas vihart indít el ezzel. A felesége elzárkózik tőle, a fia dühöngeni kezd és mindeközben önmagával is harcol, de kitart az elhatározása mellett. "Megöli" Luke-ot, hogy megszülethessen Lucia. 

Nagyon mély nyomot hagyott bennem a történet, leginkább a berögzült előítéletek miatt. Luke csodálatos édesapa, aki mindig ott állt a gyermekei mellett, sose hagyta cserben őket. Aztán közli velük a valóságot és a fia hirtelen vérszemet kap, megtagadja az apját. Azt, aki mindig mellette állt és bármit tett, segített neki. Most ennek a férfinak támad, megveti őt, Luke pedig megértően tűri. 
Csodálatos karakternek tartom őt. Kedves, csendes, aki még a színvallása után is másokat helyez előtérbe. Senkinek se akar rosszat, csak végre szeretne az lenni, akinek mindig is látta önmagát.

A története nagyon jól felhívja arra a figyelmet, hogy a másságot milyen szinten nem tudja az emberek többsége tolerálni. Betegesnek tartják, visszataszítónak, azt hiszik, hogy gyógyszerekkel, a valláshoz való fordulással minden megváltoztatható. És pont az ilyen reakciók miatt volt képes Luke ötven éven keresztül elfedni valós énét. Férfi ruhát ölteni nap, mint nap, apaként, férjként élni, holott szíve szerint nő szeretett volna lenni.

"- Férfiként öltözve azt érzem, hogy nem vagyok őszinte. De ha nőnek öltözöm, a metrón valószínűleg megvernek."

A könyv váltott nézőpontokból épül fel. Olvashatjuk Luke szemszögét, aztán a feleségéét, a fiáét, a lányáét, majd Luciaét. Mindegyik karakter a maga-maga módján a szívemhez nőtt. Mindegyikük reakcióját maximálisan meg tudtam érteni, de nagyon szorítottam, hogy a történet legvégére mindannyian elfogadják Luciát és boldogan tudjanak továbbra is élni.

Charity Norman szenzációs könyvet hozott össze. Egy igazán velős témát remek karakterábrázolásokkal, érdekes cselekménnyel. Olvasmányos volt a könyv, mindig nagyon vártam, hogy folytatni tudjam. Bátran tudom a figyelmetekbe ajánlani.
Eddig mást még nem olvastam az írónőtől de az biztos, hogy minél előbb változtatni fogok ezen. 

2017. október 21., szombat

Barangolás 16.- A 2004-es cunami

szombat, október 21, 2017 0 Hozzászólás

A napfény gyermekei kapcsán


Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Forrás
2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9-es erősségű víz alatti földrengés következett be az Indiai-óceánban, mely kettő (néhol hat) méter magas szökőárat indított el. A halottak pontos számát a mai napig nem sikerült meghatározni, de több mint 150 ezer életről van szó.

forrás: wikipédia

2017. október 20., péntek

Film vs könyv: Benjamin Button különös élete

péntek, október 20, 2017 0 Hozzászólás

Hiába Film vs könyv a bejegyzés címe, most egy olyan filmről fogok írni, melyet olvasni nem olvastam, de mégis akkora hatást gyakorolt rám, hogy muszáj említést tennem a filmről legalább.

"Benjamin Button élete rendhagyó módon indul: nyolcvan esztendősen jön a világra, s onnantól egyre csak fiatalodik. Életpályája olyan, mint másoké: a halál felé tart. Az 1918-ban New Orleans-ban született férfi nevelőszülőknél tölti életet első néhány évét, majd bejárja a világot,  felfedezi és elveszti a szerelmet, megéli a boldogásot és a szomorúságot is.
A Benjamin Button különös élete David Fincher  F. Scott Fitzgerald novelláján alapuló 3 Oscar-díjas alkotása.
"


Úgy érzem, hogy ez a film tipikusan olyan, amit egyszer mindenkinek látnia kell. Megható, elgondolkodtató, döbbenetes, sokkoló. Imádtam minden pillanatát és a végén megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim.
Egy biztos: a novellát is el fogom olvasni!

2017. október 19., csütörtök

Corban Addison: A ​napfény gyermekei

csütörtök, október 19, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: A Walk Across the Sun
Kiadta: Könyvmolyképző (2013.)
Oldalszám: 480
Forrás: saját
Értékelésem: 3
Négy éve úgy létezett ez a könyv a hazai könyvpiacon, hogy a létezéséről se tudtam, ami nagyon elszomorít. Corban Addison olyan témát dolgozott fel A napfény gyermekeiben, amivel világszinten komolyan kellene foglalkozni. Elszomorító, sokkoló, hogy a könyvben leírtak a valóságban is megtörténnek napi szinten és mindezt a Világ "hagyja".

Miről szól? A fülszöveg:

"Az ​első és egyetlen történet, melynek megjelenését John Grisham támogatta.
Amikor egy szökőár elpusztítja tengerparti városukat Indiában, a tizenhét éves Ahalya Ghai és tizenöt éves húga, Sita árván és otthon nélkül marad. Miközben megpróbálnak eljutni egyházi iskolájukba, hogy menedékre leljenek, emberkereskedők kezébe kerülnek. Megerőszakolják és eladják őket egy Mumbai bordélytulajdonosnak. Pokoli sors kezdődik számukra a szexipar legsötétebb mélységeiben, ahol a legnagyobb érték a gyermeki ártatlanság.
Eközben a világ másik felén, Washingtonban, az ügyvéd Thomas Clarke személyes és munkahelyi problémákkal küzd. Lányának tragikus halálától és tönkrement házasságától kísértve sorsfordító döntést hoz, és jószolgálati tapasztalatszerzés céljából Indiába érkezik egy szervezethez, amely a nemzetközi emberkereskedelem ellen küzd. Lelkiismerete feltámad, amikor Mumbaiban szembesül a szexipar szörnyűségeivel és a korrupt bírósági rendszerrel, amely szemet huny fölötte. Amikor megismeri Ahalya és Sita történetét, Clarke személyes missziójának tekinti, hogy segítsen rajtuk, leleplezve ezzel a nemzetközi hálózatot és a kegyetlen bűnözőket.
A három kontinensen és két kultúrán átívelő történet felejthetetlen utazásra viszi olvasóit a modern rabszolgaság alvilágába, valamint a szív legsötétebb – és legellenállóbb – bugyraiba."


„Amióta első könyvem megjelent, húsz évvel ezelőtt, több megkeresést is kaptam íróktól, hogy segítsek nekik kiadót találni. Mostanáig ezeket mind visszautasítottam. Corban Addison azonban olyan regényt írt, amelynek lenyűgöző a története és jelentős a mondanivalója. A napfény gyermekei széles olvasóközönséget érdemel. Úgy gondolom, hogy nem ez az utolsó alkalom, amikor hallunk Mr. Addisonról.” – John Grisham

Hogy tetszett?

John Grisham méltán figyelt fel a történetre, hisz amiről Addison írt az döbbenetes.
Ahalya és Sita 2004 karácsonyáig a legtöbb indiaihoz képest "álom" életet éltek viszonylag jómódban. Tanulhattak és a szüleik nem azt tervezgették, hogy minél előbb férjhez adják őket, hanem abban bíztak, hogy a lányok a tanulmányaikat külföldön folytatják majd és nagy jövő vár rájuk. Aztán bekövetkezett az, amire senki se számított. Épp csak túlélik a szökőárt, szembenéznek azzal a fájdalommal, hogy holtan találnak mindenkit akit szerettek, bízva a felnőttek segítőkészségében rabságba kerülnek. Úgy adják-veszik őket, mint az állatokat. Ahalyat többször megerőszakolják, Sita sorsa pedig még ennél is kesze-kuszábbra sikeredik.

Végig az olvasása során az járt a fejemben, hogy a könyv lapjain kívül is, a valóságban napi szinten mennyi lány, nő esik keresztül mindazon, amiken ők. Egyszerűen nincs esélyük a menekülésre, mert fogva tartják, figyelik őket és ha ellenszegülni merészelnek, az életük semmit se ér. Ők csak áruk, melyeket adni és venni lehet, az életüktől pedig bármikor megfosztani. Egyedül csak az tarthatja vissza a fogvatartókat a halálra kínzásuktól, hogy a testük ér valamennyit.

Mint ahogy említettem, a téma nagyon komoly és foglalkozni kell vele. Mindezek ellenére 3 csillagot adtak a könyvre és ennek egyetlen oka volt: Addison írásmódja. Egyszerűen nem tetszett. Valahogy túl száraz, túl érzelemmentes volt. Azt szerettem volna ha a döbbeneten kívül könnyeket csal még ki belőlem, de ez nem történt meg. A szereplők igazán érzelemmentesek, távolságtartóak maradtak. Ezt a témakört valahogy úgy kellett volna feldolgozni, hogy még nagyobb hatást gyakoroljon az olvasóira. Zokogjunk a lapok felett, hogy lelkileg igazán mélyen érintsen minket. 

2017. október 18., szerda

A könyvesblogolás árnyoldala

szerda, október 18, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Az e hónapi "pötyögésnek" egy szerintem velős témát választottam, méghozzá a könyvesblogolás árnyoldalait. Mert bizony azok is vannak ám.

Kezdjük azzal, hogyan és miért is jött létre a Könyvesem, bár erről sok bejegyzésben írtam már itt-ott-amott. Kezdetben a közös könyvesblogunk volt pár anyuka, nem anyuka ismerősömmel, ez volt a Könyvfalók. Itt írtunk az olvasmányélményeinkről. A Könyvesem már akkor is létezett, de funkcióját tekintve nem könyvesblog volt, hanem egoblog és a neve is más volt, Az ajtóm (innen a webcím is). Aztán szép fokozatosan azon kaptam magamat, hogy a személyes bejegyzések helyett ott is a könyves élményeimről írtam, így hagytam, hogy egy ajtó bezáruljon mögöttem (ez lett volna az egoblog) és kinyíljon egy másik (ez lenne a saját könyvesblog). Természetesen akkor is olvastam már pár könyvesblogot, de hozzá kell tenni, hogy nem annyi volt belőlük akkor még, mint égen a csillag, hanem csak pár tucatnyi. Jobban nyomon lehetett követni ezeket az oldalakat, valahogy más volt minden.

Már akkor is tapasztalni lehetett, hogy egyes oldalak kiadóktól recenziós könyveket kaptak, de ez akkor még kiváltság volt és egyáltalán nem volt elterjedt. Sőt, mondhatni a könyvkiadók számára is mindez elég újdonság volt még, félve adtak könyveket. Ámulattal vegyes "féltékenységgel" követtem nyomon ezeket a könyvesblogokat. Igen, irigyeltem őket, hogy recenzióra könyveket kapnak, mert számomra ez annyira elérhetetlennek tűnt. Aztán egyszer csak minden megváltozott.

Olyan fél éves lehetett a Könyvesem, amikor megkeresett az egyik kiadó. Odáig voltam az örömtől, leírni se tudnám azt a pillanatot amikor elolvastam azt a bizonyos e-mailt. Sajnálom, hogy nem őriztem meg, illetve arra se emlékszem már, hogy melyik kiadó volt az, de ezúton is köszönetet küldök feléjük. Nagyon büszke voltam magamra, hogy méltónak találtak a megkeresésre és a felajánlásra, szárnyaltam.
Miután elolvastam az első ilyen könyvemet és kikerült a bejegyzés is róla az oldalra, vettem egy nagy levegőt és megkerestem e-mailben az egyik kedvenc kiadómat. Nagyon féltem az elutasítástól, ennek ellenére még ha remegve is, de rányomtam az e-mailemnél az "elküld" gombra. Pár nap múlva pozitív válasz érkezett, újra szárnyaltam. Lehet, hogy amit csinálok tényleg jó?
Gondoltam próba szerencse, írok egy másiknak is, hátha. És szerencsével jártam.
És itt jött el az a pont, amikor a habzsoló énem megszületett. Faltam a könyveket, sorban kerestem meg a kiadókat, sorban kértem és kaptam a recenziós könyveket. Imádtam a blogolást, de ki ne imádta volna? Ingyen kaptam a legújabb könyveket és nem volt más dolgom, mint elolvasni és írni róluk.

Igen ám, de 8 évvel ezelőtt vagyunk. Mely könyves blogger ne került volna abba a dilemmába, hogy kapott egy recenziós könyvet ami nem tetszett neki. Írnia kell róla, na de hogy fogalmazza meg azt, hogy nem ajánlaná olvasásra, megvételre mindezt úgy, hogy a kiadóval se szakadjon meg a kapcsolata? (Akkoriban a kiadók is máshogy vélekedtek a negatív kritikáról, mint mostanság.) A blogger két dolgot tehet: vagy vállalja a kapcsolat megszakadását és leírja a valós véleményét vagy ettől való félelmében feltuningolja a véleményét és nagyon finoman próbál fogalmazni.
Volt olyan "kiadóm" akivel azért szakadt meg a kapcsolatom, mert mertem nem pozitívan nyilatkozni a könyvükről. Bántam-e? Őszintén szólva igen, mert akkor kis hazánkban az a bizonyos kiadó volt a legnépszerűbb. Fájt a szívem azért, hogy nincs több ingyen kapott könyv tőlük, de ugyanakkor így éreztem helyesnek. (Tegyük hozzá, hogy azóta annak a bizonyos könyvnek a szerzője többször megkeresett már, hogy elolvasnám és írnék-e az újabb regényeiről és mindezt azzal a tudattal, hogy olvasta a "lehúzó" bejegyzésemet.)

Forrás
Szóval habzsoltam a könyveket és a kiadókat. Szinte mindegyik hazai kiadóval kapcsolatba kerültem (vagy ők kerestek meg engem vagy én őket) és kaptam tőlük könyveket, amikre nagyon büszke voltam. Hazai szerzők is megkerestek, nagy örömmel vállaltam a könyvük elolvasását.
Viszont jöjjön az árnyoldal: olyan volt a recenziók kérése, mint a dohányosoknak a cigi (csak hogy más hasonlattal ne éljek). Egyszerűen nem tudtam leállni. Kellettek a legújabb könyvek, hogy írni tudjak róluk az oldalon. Az elsők között akartam lenni, akik olvassák a friss megjelenést, elsőként akartam bemutatni és innen egyenes út vezetett az oldal látogatottság növeléséhez. Egyfajta függőség alakult ki. Figyeltem a statisztikát és kibuktam, ha a napi látogatottság 1000 alá esett. Tudtam, hogy a növeléshez új könyvek kellenek és minél több bejegyzés. Mindez viszont rengetek idő és energia. Egyszerűen blogfüggő, könyvesblog függő lettem, ami nyomot hagyott például a párkapcsolatomban is.
Ez pedig el kell ismerni, évekig tartott.

Így visszanézve nagyon nem volt kellemes állapot. Egyfajta állandó stresszhelyzet alakult ki bennem a teljesítménykényszer miatt. Végül aztán mi történt? Amit ti is tapasztalhattatok az oldalon: a magánéletemben 2014-ben olyan változás történt váratlanul, ami miatt egyszerűen alig-alig, majd egyáltalán nem tudtam az oldallal foglalkozni.
Eltávolodtam a Könyvesemtől. Volt, hogy hónapokig felé se néztem. Volt, hogy hónapokig könyvet se vettem a kezembe. Azt se tudtam milyen könyvek jelentek meg és miknek a megjelenését tervezték be. Teljesen eltávolodtam a könyves világtól.
Aztán ahogy rendeződni kezdett körülöttem minden (kb. 2 évvel később, 2016-ban) úgy jött meg kezdetben csak a vágy az olvasás iránt, majd a blog folytatásához.

Most pedig hol tartok? Rendeződött a magánéletem, jelenleg itthon babázok a Picivel. Több időm jut jelenleg az olvasásra és a blogra is. Viszont a hibát nem szándékozom újra elkövetni. Nem habzsolok, nem keresek kiadókat. Eljutottam arra a pontra, amikor várok. A kiadók, szerzők keresnek meg többnyire, én csak ritka és kivételes esetben írok a kiadóknak. Ma már nem hajtom a friss megjelenéseket. Nem akarom növelni a látogatottságomat, nem figyelem a statisztikát. Lenyugodtam. Egyszerűen csak olvasok, írok. ... De meg kellett élnem azt is, ami az árnyoldala ennek, mert tanultam belőle. Nagyon könnyű elszállni és átesni a ló túloldalára. Ugyanakkor sok benne a jó is. ... Egyszer tán az egyik hónapban arról is pötyögök. ;)

2017. október 17., kedd

Sabloncsere

kedd, október 17, 2017 3 Hozzászólás
Ilyen volt
Egy ideje kacérkodtam már a sabloncsere gondolatával (utoljára 2015 novemberében váltottam), de egészen a mai napig nem találtam olyat, amibe első látásra beleszerettem volna. Márpedig a szerelem első látásra nekem fontos. ;o) Aztán jött ez a sablon és tudtam, hogy addig úgy se lesz nyugtom, amíg nem fog megtörténni a változás. Úgyhogy amint a Kicsi lehetőséget adott ma rá, jöttem is szerkeszteni a HTML kódokat és végre így estére el is készültem vele.

Ilyen lett

Hogy tetszik nektek?

Ami első látásra megfogott benne az egyrészt az, hogy fent az Instagram képeimet lehet látni és szeretnék jobban ráfeküdni a közösségi oldalakra, másrészt pedig természetesen maga az egész "külalak". Friss, üde és más, mint az előző volt.

Kitekintő 50.

kedd, október 17, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2017. júl.

Miről szól?

Maddie a kemény munkában hisz és az előre tervezésben. Egy éjszaka sorsjegyet vásárol és láss csodát: nyer. Egy pillanat alatt a feje tetejére áll az élete. Már nem kell hajtania a főiskolai ösztöndíjra. Mindenki róla beszél, kölcsönöket kérnek tőle, Maddie pedig nem tudja, hogy kiben bízhat és kiben nem.
Kivéve Seth-et, a vicces, kedves munkatársát az állatkertben, aki úgy tűnik semmit se tud Maddie nyereményéről. De vajon mi lesz, ha tudomást szerez róla?

2017. október 16., hétfő

Ti kérdeztétek (141.)- Ha találkozhatnál az egyik kedvenc íróddal, ki lenne az és mit kérdeznél elsőként?

hétfő, október 16, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"Ha találkozhatnál az egyik kedvenc íróddal, ki lenne az és mit kérdeznél elsőként?"
(Nyeste Maja)

Hm, nem egyszerű most erre a kérdésre válaszolnom, ugyanis jelenleg nem tudok olyan írót mondani, aki "kedvenc" lenne. Elsőnek amúgy Julia Quinn neve ugrott be. De hogy mit kérdeznék tőle? Nem is tudom. Tán azt, hogy melyik volt az első történelmi romantikus könyve, amit olvasott.

2017. október 15., vasárnap

Zdeněk Miler · Hana Doskočilová: A ​vakond a hetedik mennyországban

vasárnap, október 15, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Madách (1995.)
Oldalszám: 56
Ez a Kisvakondos könyv elég elhagyottan hevert a könyvtár gyerekrészlegének egyik polcán. Kopott volt már, össze-vissza ragasztgatva celluxal, a borítója is itt-ott feljött már, szóval szegényke nem úgy nézett ki, mint akiért a mai gyerekek kapva kapnak. Tán pont ezért kölcsönöztem ki, na meg amúgy sem rémlett, hogy olvastam volna valaha is.

A történet nagyon kis egyszerű, Kisvakondunk lufivá változik (miután felpumpálja magát levegővel) és bebarangolja fentről a "világot".

2017. október 14., szombat

Mit olvasok most? 5.

szombat, október 14, 2017 0 Hozzászólás
Utoljára ebbe a rovarba még 2015 nyarán írtam, de most olvasva a Bridget Jones naplója 3. részét kedvet kaptam a frissítéséhez.

Mélyen nem akarok belemenni abba, hogy miről szólt a történet -majd a könyves bejegyzésnél-, most csak arra térnék ki, hogy olvasva a könyvet, melyben Bridget úgy dönt, hogy beleveti magát a világháló rejtelmei, azon belül is a Twitterezésbe többek között, eszembe jutott, hogy hoppá, nekem is van Twitter profilom és társítva van hozzá a blog. Igen ám, de kb. akkor léptem fel utoljára, amikor létrehoztam. Rámenve az oldalra a jelszóra se volt egyszerű visszaemlékeznem, de végül sikeresen bejutottam. Aztán jött a pironkodás, hogy kaptam hozzászólásokat, amikről fogalmam se volt eddig. Ezer bocs mindenkitől, hogy nem válaszoltam!
Aztán ahogy tekergettem lejjebb, szembe találtam magamat ezzel és hát szavakat se találok! Fülig ért a szám örömömben.

A bejegyzésem ITT olvasható


Nem tudom, hogy a szerző ténylegesen lefordíttatta-e a bejegyzésemet vagy csak úgy vaktában köszönte meg, mindenesetre nekem feldobta a napomat. :) Fülig ért a szám még órákkal később is.

Aztán annyira megjött a kedvem az egész csiripeléshez, hogy én is belevetettem magamat a sűrűjébe, mint Bridget, csak Roxster nélkül. ;) Sőt, annyira belendültem, hogy még az Instagramra is tettem fel képet. Ámuljatok, bámuljatok. :D Elhatároztam, hogy rendszeresen fogok csiripelni és nem csak könyves dolgokról, hanem személyes gondolatokról is, az Instára pedig igyekszem majd képeket készíteni, bár nem vagyok nagy fotóművész.
Úgyhogy olvassátok a csiripeléseimet ITT és csiripeljetek velem együtt.
A képeimet pedig kövessétek ITT.

Angolul olvastam- Django Wexler: The Thousand Names

szombat, október 14, 2017 0 Hozzászólás
Angolul megjelent: 2013.

The Shadow Campaigns #1

A fantasy nálam kimerül annyiban, amikor a vámpír beleszeret egy vérfarkasba vagy mondjuk a tündér egy emberbe, de a harc mindenképp távol áll tőlem, hacsak nem a II. vgh.-ról van szó. Egyszerűen sokszor egy szerző kitalált kis fantasy világa számomra elképzelhetetlen (a Gyűrűk Urát se szerettem, de pl. a Harry Potterrel ilyen bajom nem volt, pedig műfajilag az is lehet fantasy), így ritka, hogy egy ilyen műfajú könyv le tudjon venni a lábamról, hacsak eleve nem romantikus irodalomról van szó.

Ami pedig a harci elemeket illeti. Egyetlen háborús időszak érdekel őszintén szólva, méghozzá a II. vgh. Ettől függetlenül szívesen olvasok megtörtént, valós háborúkról szóló történeteket, de a háborús fantasykkal az a problémám, mint magával a műfajjal is. Egyszerűen nehéz elképzelnem.

Történetünk központi eleme egy vordanai birodalom gyarmati helyőrsége, mely a lázadók ellen harcol kisebb-nagyobb sikerrel, de a lázadók túlerőben vannak. Ennek a helyőrségnek a parancsnoka Marcus, aki összességében pozitív szereplő. Aztán egy napon új parancsnok érkezik, Janus, akinek az a feladata, hogy a helyőrséget megerősítse és visszaverje a lázadókat. Ettől a feladattól függetlenül érezni lehet, hogy a férfinak más törekvései is vannak. Rendkívül intelligens és nagyon jó stratégiai meglátásai vannak. 
Fontos szereplőnk még Winter Ihernglass, aki igazából nő, de férfinak álcázza magát és közlegényként beállt a csapatba. 
Szóval megérkezik Janus és elindul a csapat a szárazföldön a lázadók ellen. Wexler nagyon jól ábrázolja a katonai felkészültséget, az edzéseket, a fegyverzetet, a párbajokat, ostromokat, nagyon úgy tűnt nekem, hogy belevetette magát a témába elég rendesen és utánanézett a katonáskodásnak vagy ő maga is volt katona (nem tudom). 

A történet összességében számomra elég lagymatag, vontatott és unalmas volt. Nem mondhatnám, hogy a The Thousand Names női olvasmány lenne, inkább tudnám elképzelni egy férfi olvasó kezében, mint egy nőében. Inkább harci események szerepelnek benne, mint érzelmek, szerelem, ami a női olvasókat rabul tud ejteni. Szóval szerintem ez a történet tipikusan férfi olvasmány. Én untam, nem tudott lekötni.

A karakterekkel komolyabb problémám ettől függetlenül nem volt, számomra a legérdekesebb és a legszimpatikusabb - női mivoltomat figyelembe véve érthető módon - Winter Ihernglass volt.

A cselekmény. Aki szereti a katonai fantasyt, annak lehet, hogy érdekes, cselekményben gazdag történet lenne ez a könyv, számomra nem volt az.

2017. október 13., péntek

Bihari Viktória: Tékasztorik ​és egyéb vikuságok

péntek, október 13, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Libri (2017.)
Oldalszám: 326
Forrás: saját
Értékelésem: 5
Kb. hat évvel ezelőtt egy ajánlás miatt kezdtem el olvasni a Tékasztorikat, ami akkor még teljesen más volt, mint az a blog, amivé végül 2015-ben vált. Egyből megfogott Viki humoros, könnyed, szókimondó stílusa. Egyedi megmondóembernek tartottam, a bejegyzésein pedig azt éreztem, hogy zsigerből jönnek, nem pedig erőltetettek, műek, mint amilyenek a vége felé lettek, amikor már tétje volt egy-egy bejegyzésének (szóba került a könyvmegjelenés).

A könyv fülszövege:

Bihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni.
A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed.
A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan.
Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt.
Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.

Hogy tetszett?

Mielőtt nekikezdtem a könyv olvasásának ugyanazt a kellemes humort vártam, mint a blog kezdeti időszakában. Megkaptam-e? Igen!

"Mai levelezés a társkereső oldalon:
»Szia, nem akarom magam fényezni, de 195/24.
»Ejha! Magas vérnyomás alacsony pulzussal?
» Jaj, dehogyis! A magasságom meg a hosszúságom…
» Mármint állva 195 centi vagy, de ha lefekszel, akkor csak 24? Mi vagy te, transzformer?"

Nagyon tetszett annak ellenére, hogy a blogból már ismert bejegyzések köszöntek vissza. 
Imádtam Viku szerencsétlenségeit, Fatert meg pláne! Annyira kíváncsi lennék, hogy milyen lehet a valóságban!

Szóval szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani a könyvet, ha jókat szeretnétek nevetni. A Tékasztorik biztos, hogy nevetésre gerjeszt majd. :D

2017. október 12., csütörtök

Nyereményjáték újra!

csütörtök, október 12, 2017 0 Hozzászólás
Nem olyan rég írtam David Safier harmadik magyarul is megjelent történetéről.
A könyvből készült filmet november 2-tól vetítik majd a mozik. Ennek örömére Facebook-os nyereményjátékot hirdetek, mely során 1 szerencsés nyertes 1 példányt nyerhet a könyvből. További részletek ITT.