2017. október 27., péntek

Leylah Attar: The ​Paper Swan – Papírhattyú

Eredeti címe: The Paper Swan
Kiadta: Könyvmolyképző (2016.)
Oldalszám: 376
Forrás: saját
Értékelésem: 4
Ez a könyv egyetlen ok miatt került csak a kezeim közé: kedvelem a Könyvmolyképző Kiadó köteteit, de a "Rázós könyvek" jelzővel ellátott történeteiket nem olvastam még azóta, hogy kitalálták ezt a besorolást. Egyszerűen kíváncsi lettem, de pusztán csak a véletlen műve, hogy a Papírhattyú volt az első kísérleti alanyom.

A bejegyzésben SPOILER található!

A könyv fülszövege szerintem elég semmitmondó, ráadásul félrevezető is lehet. Legalábbis az én fantáziám teljesen másfelé szárnyalt, hogy vajon miről is szólhat a történet.

Skye a fiatal, irigyelni való nők életét éli. Huszonnégy éves, gazdag és ő apucika kislánya. Az egyetlen féltett gyermeke.
A történet azzal veszi kezdetét, hogy elrabolják őt és egy hajóra viszik, ahol hatalmas "meglepetés" éri az elrablója személyazonosságát illetően.

Esteban édesanyja volt Skye dadusa, aki úgy szerette a kislányt mintha  sajátja lenne főleg azután, hogy Skye édesanyja még gyermekkorában meghalt. A két gyerek együtt cseperedett, de aztán a sors kegyetlenül elválasztotta őket.

Skye édesapja a házassága révén bekerült egy maffiózó családba és mi mást tehetett volna, folytatta a "hagyományt". Ennek a folytatásnak az egyik eredménye, hogy Estebant és Skyet elválasztották egymástól, a fiúban pedig felizzott a gyűlölet.
Aztán teltek-múltak az évek és a fiú elhatározta, hogy itt az ideje a bosszúnak.

"Kikre gondolsz utoljára, mielőtt meghalsz?
(…)
Ők azok, akiket a legjobban szeretsz."

A "Rázós könyvek" besorolás nem nyújt többet, mint egy átlagos new adult történet. Ott van benne az egyik lelkileg megsebzett főszereplő, a szerelem, az erotika és némi agresszió is. Nagy különlegesség nincs a Papírhattyúban, de ennek ellenére alig tudtam letenni, szinte faltam.
Leylah Attar remekül ír. Kedveltem a szereplőket és izgalmas volt a cselekmény is. Amikor egy kicsit lanyhult az érdeklődésem, hozott egy olyan fordulatot, ami megint felpörgetett mindent és újra faltam a könyvet.
Végig szorítottam Skyenak és Estebannak, hogy megleljék a lelki nyugalmukat közösen és boldogok legyen. Aztán ahogy a vége felé az írónő odavágott a történetben ... imádtam! Végre egy olyan történet, ami nincs nyolcvanhat kötetre bontva, le van zárva, happy end a vége, romantikus lelkületű olvasók pici szíve kielégülhet. 

"– Néha azért hullik szét minden, hogy valami sokkal jobb épülhessen a helyén."

Mégis akkor miért 4 csillagot adtam rá? Azért, mert többször lanyhult az érdeklődésem annak ellenére is, hogy aztán mindig sikerült visszaszereznie azt.

Akik kedvelik a new adult történeteket, szerintem ne hagyják ki ezt a könyvet sem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése