2019. február 28., csütörtök

Sofia Lundberg: Az ​elveszett nevek füzete

csütörtök, február 28, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Den röda adressboken
Kiadta: Alexandra (2018.)
Oldalszám: 288
Forrás: saját
Értékelésem:
Ez a könyv a 2018-as olvasmányaim közül benne van a TOP3-ban. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy szívbemarkoló. Hihetetlenül megrázó (és nem olyan értelemben), felkavaró történet, ami az olvasó szívének legmélyéig hatol. És nem azért, mert szörnyű emberi tragédiát ír le (a maga módján ugyanakkor mégis), hanem azért, mert az olvasó sokkolva érzi magát a saját érzelmeitől. 
Szinte az első oldaltól kezdve sírtam. Jóformán egészen a könyv utolsó soráig. És annyira fájt. 

Nehéz erről a könyvről írni, mert nem csupán egy történet. Nyilván, egészen más, ha egy tizenéves, fiatal huszonéves olvassa, számukra lehet, hogy csak egy szomorú történet. De amikor valaki abba a korba ér már, hogy kezd számára egyre inkább körvonalazódni, hogy az élet véges, egyre több ember megy el mellőle, annak az olvasónak ez a könyv szívet szaggató.

Doris 10 éves korában kapott egy regisztert az édesapjától, hogy abban vezesse majd az ismerősei nevét, ha nagyobb lesz. Ma már Doris 90-en túl van és amikor kinyitja ezt a füzetecskét, mindenki mellett ott szerepel a felirat, hogy MEGHALT. Belegondolni, hogy valaki ilyen szép életkort él meg, ugyanakkor átérezni, ahogy sorjában elveszítette azokat, akiket szeretett, mindegyiknél belegondolni a fájdalmába ... nem biztos, hogy áldás sokáig élni.

"Az ember arra törekszik, hogy a lehető legtovább éljen, de tudja, kedvesem, nem is olyan jó dolog legöregebbnek lenni. Semmi értelme az életnek. Semmi, ha mindenki más már meghalt."

Egyszerre vagyunk néha a múltban, amikor megismerjük a füzetekben szereplő nevek mögötti sorsot és a jelenben, amikor Doris kórházban van és haldoklik. 
Egyszerre látjuk a 10 éves kislányt, ahogy elkezd felnőni. Ahogy egy cselédlányból később modell lesz, aztán a szerelme után és a háború elől menekülő fiatal nő, majd pótanyuka, pótnagymama, de leginkább egész életében egy félember, aki nem találja a másik felét.
És most ott van a kórházban Stockholmban egyedül, az egyetlen rokona pedig Amerikában. Aki persze átutazza a fél világot, hogy el tudjon búcsúzni az ő drága Dorisától. És közben megismeri Doris múltját. A csillogó modellvilágot, az első szerelmet, a nagymamája és az édesanyja múltját. Mindeközben Doris ideje folyamatosan fogy. 

"Amikor az ember megöregszik, a frissen történt események elhalványulnak, míg a gyerekkori emlékek olyan élénkek, mintha csak most történtek volna."

A történet az elmúlásról szól leginkább. 
Hogy egyszer mindennek vége. 
Hogy kipereg a kezeink közül az életünk és hipp-hopp azon kapjuk magunkat, hogy vége. Mi fog akkor igazán számítani?
És ott van persze a történetben az igaz szerelem, ami tényleg egy életen át tart. 

A történet vége? Sejthető, ugyanakkor mégis annyira keserédes.

Az elveszett nevek füzete nem csak Doris életéről szól, nagyon sok mindent megtudhatunk rajta keresztül. Hogy milyen volt egy cselédlány élete, hogy milyen volt a háború előtt modellnek lenni, hogy milyen édes és fájdalmas az első szerelem, milyen volt a háború és akkoriban Amerika, milyen volt akkoriban nem megbecsült művésznek lenni, milyen tragédiákat okozott a háború ... és hogy milyen magányosnak lenni, de közben mégis elégedettnek.

"– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

Annyit sírtam rajta! És tán pont ez a történet vezetett rá arra, hogy meg kell tanulnom elengedni dolgokat. Mert rövid, rövid a földi lét. 

Olvassátok el!

2019. február 27., szerda

A postás mindig kétszer csenget (57.)

szerda, február 27, 2019 0 Hozzászólás
Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.


Januárban nem jártam könyvtárban.

Saját szerzemény A király kurtizánjai, aminek a beszerzését nem is bántam meg. Hamarosan írok róla majd.

Recenziós példány a Banyavész és a Minden velünk kezdődött. Mind a két könyvről írtam már.
A Banyavész aranyos gyermek-ifjúsági regény. Tetszett benne, hogy nagyon kiemelte az írónő a barátság fontosságát. Hogy kiállunk a másikért, támogatjuk, segítjük egymást. Nagyon szép üzenete ez a könyvnek. 
A Minden velünk kezdődött hihetetlenül bájos, ugyanakkor szívfacsaró is volt. Izig-vérig tini regény, de nem csak tini gondokkal.

2019. február 26., kedd

9. blogszülinap

kedd, február 26, 2019 0 Hozzászólás
Forrás
Majdnem el is felejtettem, te jó ég! De csak majdnem. 😅
Szóval ma 9 éves lett a Könyvesem blog és újra: te jó ég!
9 év, annyira hihetetlen. Hihetetlen a kitartásom, hogy ennyi ideje pötyögök az olvasmányaimról és hihetetlen a tudat, hogy évről-évre egyre többen vagytok kíváncsiak ezekre a pötyögésekre. Köszönöm ezt nektek.

Szóval 9 év. Tavaly eléggé pityergősre sikeredett a blogszülinapi bejegyzésem, most nem szeretném ezt megismételni, meg amúgy is eléggé fáradt vagyok, ma elég rendesen megdolgoztatott a Kicsi. Alig várom, hogy aludhassak, rendesen húz az ágy. 👶
De azért kicsit emlékezzünk, mivel szeretem az ilyen szöszöket visszaolvasgatni unalmas perceimben.

Túl nagy változás nem történt az oldalon a 8. blogszülinap óta. Tán egy kicsit ellustultam, főleg az utóbbi hónapokban. Olvasni olvasok, de valahogy az írás mostanában nem megy, hónapok is eltelnek, mire közzétételre kerül egy olvasmányomról a bejegyzésem. 
Viszont ennek ellenére az évben kimondottan sok "elmélkedős" bejegyzést írtam. Pl arról, hogy  Rinyálhat-e a blogger, ha csesztetik? vagy a blogvilág változásáról vagy hogy szerintem mitől jó egy bejegyzés, na meg arról is, hogy jártam végre én is a Könyvfesztiválon és nem dobtam hátast.

És jöjjenek akkor a számok:

✗ 1024 könyvről írtam a mai napig
✗ 45 filmről is pötyögtem
✗ sok rovatnak kezdtem neki az elmúlt években, de jelenleg a hó végi összefoglaló, a postás mindig kétszer csenget és a moly TOP10 frissül
✗ eddig a percig 1.161.495 látogatás történt az oldalra
✗ a Twitteren 188-an
✗ a Facebookon 2.956-an
✗ az Instagramon 606-an követtek jelenleg (fogadni mernék arra, hogy ez a szám holnapra vagy 5-el kevesebb lesz, mert nem jelölök vissza valakit csak azért, mert ő bejelölt)
✗ illetve 298 feliratkozó is van
✗ a legeslegolvasottabb könyves bejegyzésem a 3096 nap (14.333) a mai napig
✗ ha országok szerint nézem a statisztikát, akkor a legtöbben itthonról, az USA-ból és Oroszországból látogattatok el ide

Az elmúlt években sokat változott az oldal, mint ahogy én is. Folyamatosan változott a hangom a bejegyzéseken keresztül és nyilván fog is majd még. Köszönöm azoknak, akik az elejétől kezdve kitartottak az oldal mellett és köszönöm természetesen minden más rendszeres vagy nem rendszeres olvasómnak. Köszönöm, hogy itt vagytok, kíváncsiak vagytok a véleményemre és köszönöm a visszajelzéseiteket. 💖

moly TOP10- 2019. január

kedd, február 26, 2019 0 Hozzászólás
Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.


Mely könyvektől búcsúztunk januárban

Cifra palota ➤3 hónapig volt a TOP10-ben
Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (visszatérő) ➤1 hónapig volt benne
Karácsonyi ének (visszatérő) ➤szintén 1 hónapig
Túl késő ➤szintén 1 hónapig
A cél ➤3 hónapig
Dermesztő érintés ➤szintén 1 hónapig

Melyek lettek újak

Szárnyak és pusztulás udvara
Egy ágyban a herceggel
Imádlak, Jason Thorn
Köd és harag udvara (visszatérő)
Tüskék és rózsák udvara (visszatérő)
Harry Potter és a bölcsek köve

És amelyek tartották a helyüket

A legkedvesebb szomszéd ➤2. hónapja
Nagyképű öltönyös ➤2. hónapja
Maradj velem ➤4. hónapja
Órákon át kívánlak ➤2. hónapja

Ezek közül csak a Harry Potter és a bölcsek kövét olvastam.

2019. február 25., hétfő

Kate Quinn: Alice ​hálózata

hétfő, február 25, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Alice Network (2017.)
Kiadta: Maxim (2018.)
Oldalszám: 528
Forrás: saját
Értékelésem:
Teljesen mást kaptam ettől a könyvtől, mint amire számítottam. Számomra az írónő ... hogy is fogalmazzam meg ... szóval a történelmi regényeiről lehet őt ismerni, de amikor megláttam ezt a borítót, bennem teljesen az a kép alakult ki, hogy egy könnyed new adult lesz. Könnyed sztorira számítottam, amit bárki kiráz a kisujjából, ugyanakkor persze kellemes olvasmányra.
Nos, az Alice hálózata nem ilyen.

A történetnek igazán két főszereplője van, akiknek köszönhetően két idősíkban is játszódik a cselekmény.
A "jelenben"  a II. vgh-t követően vagyunk. Charlie egy amerikai egyetemista lány, aki a szülei legnagyobb szégyenére házasságon kívül teherbe esett. A kis "probléma" megoldása céljából az édesanyja Svájcba utazik vele, de útközben a lány megszökik. A terve az, hogy a váratlanul eltűnt unokatestvére nyomára bukkanjon, aki olyan volt számára, mint a nővére és évek óta nem hallott róla semmit.
A "múltban" az I. vgh. előtt vagyunk, amikor is az angolok előszeretettel vetettek be női kémeket Franciaországban. Eve egy ilyen fiatal és nagyon naiv kém, aki a saját bőrén tapasztalja meg a háború szörnyűségeit.
A "jelenben" Charlie segítségért fordul Evehez, aki akkorra egy "megöregedett", kiégett, iszákos és durva nő. A kapcsolatuk elég hevesen indul, ennek ellenére Eve beadja a derekát és segít Charlienak. De nem szívjóságból. Az a terve, hogy felkutassa az egyik ellenségét, akinek köze lehet Charlie unokatestvérének az eltűnéséhez is.

Nagyon olvasmányos volt a történet, viszonylag gyorsan be is faltam. Leginkább azok a részek érdekeltek, amikor Eve visszaemlékezett. Érdekes és izgalmas volt olvasni egy kémnő történetét, vele együtt izgultam, hogy le fog-e bukni vagy sem. Quinnek sikerült azt összehoznia, amit Laurent Vachaudnak a Kémnőkben nem.

"Az első világháború kémnői mára jobbára feledésbe merültek. Bármennyire nagyra becsülték is a munkájukat a háború alatt, utóbb valamelyest feszengést okozott, hogy miképpen kezeljék őket. "

Ugyanakkor másképp, de izgalmas volt olvasni Charlieról is. Maga a nyomozás az unokatestvére után nem érdekelt annyira, az már annál inkább, hogy hogyan fog dönteni a terhességével kapcsolatban. Meg fogja-e tartani a babát vagy sem? Illetve mivel egy szerelmi szál is kibontakozott, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kialakulni.

Ami a szereplőket illeti, a két karakter teljesen ellentétes és pont emiatt remekül egészítették ki egymást.
Eve durva, kocsis stílusú, mélyen megtört nő, aki nagyon sok mindenen ment keresztül.
Charlie viszont fiatal, de koránt sem olyan naiv, mint Eve volt egykor. Ő finomnak, úrilánynak van nevelve, de mégsem beképzelt, önmagától elszállt karakter.
Mind a ketten kedvelhetőek voltak. Ki azért, ki ezért.

A cselekmény olvasmányos, izgalmas, nagyon tetszett a két idősík. Szerettem olvasni és tudom ajánlani a figyelmetekbe is.
És mint ahogy fentebb említettem, könnyed sztorira számítottam, amit bárki kiráz a kisujjából. Az Alice hálózata nem ilyen. Gördülékenyen lehet haladni az olvasásával, mert az olvasó befalja a sorokat, de súlyos olvasmány. Érezni lehet mögötte nagyon keményen a múltat. Olvassátok el!

2019. február 22., péntek

Angolul olvastam - Ruth Clampett: Animate ​Me

péntek, február 22, 2019 0 Hozzászólás
Angolul megjelent: 2013.
Hm, nem is tudom mit gondoljak erről a történetről, mert elég vegyesek az érzéseim és kicsit most össze vagyok zavarodva. Így az elején le kell szögeznem, hogy előbb olvastam a The Unseen Worldöt és utána az Animate Met és hát az előző nagyon-nagyon tetszett így tán kicsit nagyobb elvárásokkal kezdtem neki az utóbbinak akaratlanul is. A The Unseen World teljesen elvarázsolt, egy mestermű és ugyanezt szerettem volna érezni ennek a könyvnek az olvasása után is, ami viszont nem jött össze. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mert egy aranyos kis limonádé volt a történet, csak épp nem olyan, mint mire számítottam. Ugyanakkor előfordulhat, ha nem egy olyan könyv olvasása után állok neki ennek a könyvnek az olvasásának, nincsenek nagy elvárásaim, akkor tán pozitívabban tudnék nyilatkozni most, mert nem hasonlítanám össze akaratlanul is a kettőt. 

Nos, a történet lényege röviden annyi, hogy Nathan és Brooke már évek óta együtt dolgoznak egy animációs stúdióban. Nathan felettese Brooke, aki viszont az animációs stúdió fejével jár, Arnaulddal (elég fura névválasztás, inkább adtam volna fordítva a neveket, mert szerintem az Arnauld név jobban illik egy geekhez, mint a Nathan). Nathan első pillantásra beszeretett a gyönyörű Brookeba, de el sem tudja képzelni, hogy a nő valaha viszonozná az érzelmeit. Ugyanis Nathan egy félénk, szemüveges, nem amolyan modell külsővel megáldott pasi. De aztán minden megváltozik. Nathan létrehoz egy saját képregényt, melynek a hősnőjét Brookeról mintázta és egyre több időt kezdenek együtt tölteni. Brooke kivirágzik Nathan mellett. Kiderül, hogy a nő nem csak gyönyörű, hanem okos és szellemes is. Brooke barátja viszont nem veszi jó néven Brooke kivirágzását és szeretné a kialakuló barátságot tönkretenni. Mert igen, ami Nathan és Brooke között kialakul, az kezdetben csak egy barátság. Ami különlegessé teszi az egészet az az, hogy ők egymás lelki társai így számítani lehet arra, hogy Brookenak hamarosan döntenie kell a két pasi között, de vajon kit fog választani? 

Maga a történet egy aranyos kis semmiség. Egy szirupos kis limonádé, amit jó olvasni azoknak, akik szeretik ezt a műfajt, de sokat nem ad azon kívül, hogy pár órán keresztül az olvasója ki tud kapcsolódni a történet olvasása során. Olyan történet melyet elolvasol, aztán pár nap múlva el is felejted, mert lényegében tucatkönyv. Maximum annyi benne az üde folt, hogy végre nem a nő a „csúnyácska”, hanem a pasi, de persze a történet vége ugyanaz lesz, mintha fordítva történt volna minden. Tényleg aranyos és kellemes, a karakterek is egész jól fel vannak építve, a cselekmény aranyos, de nem nagy extra. Viszont egyre jobban úgy érzem, hogy tényleg azért nem vagyok jobban oda érte, mert annyira magasra tette a lécet a The Unseen World és azonnal nekikezdtem ennek, hogy még mindig az előző hatása alatt voltam, ezért vagyok csalódottabb, mint igazából lennem kellene. Mert igazából az Animate Me nem rossz, aranyos kis semmiség. Ha értékelnem kellene, akkor az öt csillagból megadnám neki a négyet. 


2019. február 19., kedd

Anne C. Voorhoeve: Lilly ​átmegy a falon

kedd, február 19, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti cím: Lilly unter den Linden (2004.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 264

Forrás: saját
Értékelésem:
Még 2016-ban olvastam az írónőtől a Liverpool ​Street-et, ami nagyon tetszett. Úgy tűnik az írónő szeret a történelem forgatagában magára hagyott gyerekek életéről történetet szőni. 

A Lilly átmegy a falonban 1988-ban vagyunk, még a berlini fal leomlása előtt. 
Egy család évekkel ezelőtt kettészakadt. Lilly édesanyja átszökött az NSZK-ba a szerelme után, hátrahagyva a nővérét az NDK-ban. Nem tartották/tarthatták a kapcsolatot egymással évekig. 
A történetünk kezdetekor viszont Lilly édesapja már meghalt, az édesanyja pedig haldoklik, majd elhuny. Ekkor megjelenik a nő nővére és teljesen összekuszálódik Lillyben minden. A nő a temetés után visszatér az NDK-ba - hisz mást nem tehet -, viszont Lillyt nem viszi magával. A fiatal lány pedig úgy dönt, dacolva a veszéllyel, átszökik az NDK-ba és megkeresi a nagynénjét. 
Sok mindent megért közben a két különböző Berlinről.

Nincsen komolyabb emlékem erről az időszakról - a rendszerváltásról is csak pici emlékek -, elég kicsi voltam 1988-ban még. Bár a könyv egészen jól felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire különbözött a két oldal, de mégsem éreztem teljesen kereknek.
Az az igazság, hogy nem tudott lekötni, nem tudott annyira meghatni. Persze sajnálom, hogy családok szakadtak ketté, hogy az egyik oldal fejlődött, a másik lemaradt. Hogy az egyik oldalon szabadság volt, a másikon viszont állandó félelem a besúgóktól. Ezt Voorhoeve nagyon jól bemutatja, mert elég részletesen kitér az NDK beli életre. Amikor évekig várni kellett egy autóra, amikor a pult alól került elő a ketchup, amikor besúgók lehettek bárhol, amikor bárkit bebörtönözhettek évekre és elvehették a gyermekét ... Ismerős azért, nem? De valahogy számomra még sem kerek. Lehet, hogy a karakterek miatt inkább.

"Mert a fal mindenütt ott volt; látni sem kellett ahhoz, hogy sejtsük, hol fut a határ: Nyugat-Berlin házai ezen a sötét, esős napon fényesen kivilágítva, itt-ott szinte karnyújtásnyira álltak. Átpillantva a túloldalra az volt az ember érzése, mintha ideát csak még nagyobb lenne a csend és a sötétség. Mindkét oldalon ugyanabból a kőből, ugyanabban stílusban épültek a házak, és szó szerint ugyanaz az eső mosta őket. De egy világ választotta el őket egymástól."

Az írónő
Igazán senkit se kedveltem meg. 
Sajnáltam Lillyt amiért árva lett, majd magára maradt teljesen. Megértettem a félelmét, a nem akarását nevelőszülőkhöz kerülni, sajnáltam a vele történtek miatt és megértettem a szökését annak ellenére is, hogy végig aggódtam amiatt, nehogy bajba sodorja a nagynénjét.
Tán leginkább pont a nagynéni fogott meg. De hogy miért? Nem is tudom. Tán azért, amit ki kellett állnia a húga szökése után, ami a lányával történt és ami velük utána.

Számomra ennek a könyvnek az igazi értéke az, hogy nagyon jól bemutatja ezt az időszakot. Csak nem jó karakterek szemén keresztül.

2019. február 15., péntek

Emery Lord: Minden ​velünk kezdődött

péntek, február 15, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Start of Me 
and You (2015.)
Kiadta: Menő Könyvek (2019.)
Oldalszám: 408
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Ez a könyv hihetetlenül bájos, ugyanakkor szívfacsaró is volt. Izig-vérig tini regény, de nem csak tini gondokkal.

A fülszöveg annyira jól összefoglalja tömören a könyv lényegét, hogy sem elvenni, sem hozzátenni nem akarok.
Paige 16 éves. A legjobb esetben egy ilyen korú lány álmodozik a kedvenc énekeséről, színészéről vagy épp az első szerelmet éli át. Bontogatja a szárnyait, élvezi, hogy fiatal, harcol a szülei ellen. Szóval olyan tini.
Paige viszont ilyen fiatalon elveszítette az első szerelmét, a fiú vízbe fulladt. A lány mélyen gyászol, lényegében csak túléli a napokat a legjobb barátnői segítségével. Közben vannak más problémái is, a nagymamája kórházban van, az elvált szülei pedig újra randizni kezdenek EGYMÁSSAL. Szóval nem egyszerű a helyzete. Ennek ellenére eljön az a pont nála, amikor elhatározza, hogy megpróbál túllépni. Kilépni a nagyvilágba, újra élni és esetleg szerelemre is lobbanni.
Ki is szúrja Ryant magának, de ekkor betoppan a képbe a fiú fura unokatesója, Max, aki összekuszál mindent.



"Nem gondoltam volna, hogy Ryan Chase egyáltalán tudja, ki vagyok, de hát hogyne tudta volna: Paige Hancock, a csaj, akinek vízbe fulladt a barátja."

A történet elég komoly témákat boncolgat, mint ahogy fentebb is írtam:
- a halál és annak feldolgozása
- egy rokon folyamatos szellemi leépülése
- és a fura szitu, amikor az elvált szülők randizni kezdenek (ez eddig nem fura, bár nyilván egy gyereknek nem egyszerű helyzet) EGYMÁSSAL (na, ez már ütős, főleg, ha a gyerek emlékszik arra, hogy a válást megelőzte a tányértörés és retteg ennek a megismétlődésétől).

A történet legnagyobb erőssége Paige és a barátnői kapcsolata. Fantasztikusnak tartom a köztük kialakult barátságot. Vigyáznak a lányra, ugyanakkor próbálják húzni is maguk után. Nem is tudom, hogy Paige hogyan vészelte volna át ezt az időszakot nélkülük.

Igazi gyengeséget sem tudok kiemelni a történettel kapcsolatban, 1-2 olyan dolog volt csak, ami felnőtt szemmel zavart. Tini regény, ennek ellenére érdekes volt felnőtt olvasói szemmel is olvasni. Kíváncsi voltam arra, hogyan fog alakulni Paige élete, kíváncsi voltam a küzdelmeire és az útra, amit bejár. ... Tán a történet vége kicsit uncsi lett. Szép dolog a szerelem, szép dolog levelezgetni, de nekem ez a rész hosszúra sikeredett és annyira nem sikerült megfognia. Valamint tán jobb lett volna, ha nagyobb rápillantást kapunk Paige otthoni életére is. Mert így csak tudta az olvasó, hogy van egy húga, vannak szülei, de annyira nem ismertük meg őket, végig a háttérben maradtak.

Az írónő
Természetesen a szerelmi szál se maradhat ki egy igazi tini regényből és az írónő hozta is ezt. Aranyos volt, bájos, imádtam Max-et. Sőt, ő volt a kedvenc szereplőm. Az elejétől kezdve annyira egyértelmű, hogy ő illik össze Paige-el, ... de hát teljesen más kívülállónak lenni az életben is, mint benne lenni a saját életünkben. 

Tudom a fiatal tizenéves olvasók figyelmébe ajánlani a könyvet, meg persze az idősebbeknek is. Sőt, annak a tizenéves olvasónak pedig különösen, aki esetleg a gyász időszakát éli át az életében.

2019. február 9., szombat

Wendy Lower: Hitler ​fúriái

szombat, február 09, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Európa (2015.)
Oldalszám: 348
Forrás: kiadó
Értékelésem:
UH, ez a könyv! Nehezen találom a szavakat.
Hajlamosak vagyunk abban a hitben lenni - főleg, mi nők -, hogy a holokauszt rémtetteiben csak férfiak vettek részt. Vagy ha esetleg mégis volt benne részük nőknek, akkor csak 1-2-ről van szó. Hisz egy nő gyenge, gyengéd, könnyen sérül. 
Egy nő nem ver halálra ostorral egy rabot. 
Egy nő nem nézi végig mosolyogva egy tömegsír mellől, ahogy tucatszámra ölik meg a gyermekeket. 
Egy nő nem véreskezű, nem bírja a rémtetteket.
Egy nő törékeny, védelmező, óvó, benne van az ősi ösztön, hogy ANYA. 
A férfiak már igen. Mert ők szeretnek harcolni, szeretik azt mutatni, hogy erősek, rettenthetetlenek, nem félnek semmitől és senkitől. 
De egy nő?

A könyv olvasása közben fel-felötlött bennem egy régi emlék. Évekkel ezelőtt láttam egy interjút, ami Hitler titkárnőjével készült. Az idős, nagyon megtört nénike váltig állította, hogy ő semmit se tudott a holokausztról. Hogy Hitler milyen kedves volt, atyáskodó, viccelődő, stb. Már akkor is nagyon nehezemre esett elhinni, amit a nénike mondott. Ott állt Hitler mellett, gépelte a leveleit, ha kellett felbontotta azokat, iktatta nyilván és nem tudott a holokausztról? Nem hallott semmit az átszűrődő falakon keresztül? Tényleg úgy teltek a napjai, hogy fogalma se volt arról, hogy mi történik kint? Vagy egyszerűen csak azért nyilatkozta ezt, mert óvni akarta az utódjait a támadásoktól. Ő nem tudott semmiről, nem látott, nem hallott semmit. Vagy csak ezt akarta elhinni, hogy könnyítsen a lelkiismeretén.

"A német nők háború utáni általános hallgatása sok mindenben gyökerezik, beleértve a szégyen, a keserűség és a félelem érzését."

Ugyanis a könyv szerint a párt titkárnői nagyon is tudtak mindenről. Hisz ők gépelték a leveleket, a parancsokat, ők kapták meg a postát, bontották fel, iktatták, stb. Nagyon is tudtak a történtekről.
És ne feledkezzünk el azokról a nőkről sem, akik más irodai munkával segítették a Pártot. Vagy épp külföldi küldetésen voltak. Tanárnők átnevelés céljából. Vöröskeresztes nővérek. Orvosok, ápolónők, akik már azelőtt részt vettek a holokauszt gépezetében, hogy az igazán elkezdődött volna. Akik úgymond eutanáziát követtek el szerintük a sérült, fogyatékos embereken, gyermekeken. 

"A nácik első női tömeggyilkosa nem koncentrációs táborbeli őr volt, hanem ápolónő."

És a női katonákról, tábori őrökről se feledkezzünk el. De legfőképpen a tábori feleségekről, akik a frontra kísérték a férjeiket, akik meghazudtolták női mivoltukat. Akik a férjeik mellett álltak a tömegsírok mellett és nézték, ahogy a pallón mentek át a rabok, ahová belőtték őket. 
És ezek mind nők: titkárnők, irodai dolgozók, tanárnők, ápolók, orvosok, katonák, őrök, feleségek. 
Nők százai, ezrei, akik részt vettek a holokausztban.

"Sok német nő kíváncsiságból, veleszületett kegyetlenségtől indíttatva avagy egyéb okokból jelent meg a tetthelyeken. Mint bűntársak, ölésre biztatták párjukat, miközben a maguk sötét hajlamait is kiélték."

Mert fanatikusak voltak, mert elegük volt az otthon ülésből, mert tenni akartak és valamiért ezt tették. ... Nos kérem szépen, ők is benne voltak a tömegmészárlásban.

Wendy Lower könyve ezt mutatja meg. Nyomozott, levéltárakat bújt, felkutatott embereket, emlékeket és végül megszületett a könyv.

Amiért mégis közepesre értékelem az azért van, mert hiányérzetem maradt. 13 nő történetén keresztül mutatja be a többi náci nő sorsát is. Ez nekem kevés! Ha több száz, több ezer női sorsról ír, akkor ennél több nő életének a sorsának a bemutatását vártam volna. 
Ettől függetlenül tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani. Dokumentumkönyv, tényszerű, száraz, nehéz irodalom, de ha érdekel titeket ez az időszak, akkor szerintem ne hagyjátok ki az olvasását!


2019. február 6., szerda

David Walliams: Gengszter ​nagyi

szerda, február 06, 2019 1 Hozzászólás
Eredeti címe: Gangsta Granny (2011.)
Kiadta: Kolibri (2015.)
Oldalszám: 282
Forrás: kiadó
Értékelésem: 
David Walliams arról híres, hogy humoros, könnyed, gyermek- és ifjúsági könyveket ír. Olyanokat, melyeket a szülő bátran odaadhat a kisiskolás gyermekének. A Gengszter nagyi is ilyen.

Egy aranyos, könnyed, szórakoztató olvasmányt kerestem a Nagynak, így bukkantam rá erre a könyvre. Tetszett benne, hogy a főszereplő fiú nagyjából egykorú az én gyerkőcömmel. Igaz, egyik nagyija sem ősz hajú, műfogsoros és nem főznek állandóan káposztalevest (sőt, tudtommal sose főztem még), na de az azért már elég figyelemfelkeltő elképzelés, hogy egy nagyi nemzetközi hírű ékszertolvaj legyen (persze senkit se buzdítok erre). 😂 És nem csalódtam a történetben! Sőt, a vége felé jó pár könnycseppet el is morzsoltam.

Szóval adva van nekünk a 11 éves Ben. Kismillió gondja van, mint a legtöbb kiskamasznak. Pl az, hogy vízvezeték szerelő szeretne lenni, de ezt a szülei ellenzik. Meg az is, hogy Péntekenként mindig a nagymamájánál kell aludnia, aki ilyenkor feszt szókirakózni szeretne vele és állandóan káposztalevessel tömi. Vagy ha nem azzal, akkor káposztás sütivel, káposztás tésztával, mindegy, csak káposzta legyen benne. Amit Ben utál.
Igen ám, de aztán egy napon kiderül, hogy a nagyi egy nemzetközi hírű ékszertolvaj. És onnantól kezdve Ben mindig boldogan megy a nagyihoz, aki mesél a rettentően izgalmas kalandjairól.
Végül, ahogy az olvasó számít is rá, kitalálják, hogy lopják el a brit koronaékszereket. És neki is látnak a műveletnek.

"A nagyi leült Ben ágyára, és tetőtől talpig végigmérte a fiút. – Hát te miért öltöztél Valentin-napi üdvözlőkártyának? – kérdezte meghökkenve.
– Hosszú történet…
A nagyi alig bírta megállni, hogy ne kezdje el cikizni Ben öltözékét, de mivel búvárruhában és búvárszemüvegben volt, nem érezte volna igazságosnak."

Tényleg nagyon aranyos, bájos történet, jó volt olvasni.
Azt pedig, hogy a nagyi tényleg tolvaj-e vagy csak a kitalálta, nem árulom el. Mindenesetre nagyon elgondolkodtató a könyv üzenete.
Ugyanakkor számomra azért picit szomorkás is volt. Értem én, hogy a nagyik öregek, az öregek pedig nem menők, nincsenek úgy képben, lassúak, stb., de azért lássuk be, hogy minden gyerek nagyon szerencsés, akinek van nagyija. Mert egy nagyi mindig kényeztetni akarja az unokáját. Végre nem kell nevelnie (arra ott vannak a szülők), de mégis kiélvezheti a babusgatást, a szeretgetést, a gondoskodást. Szóval: becsüld meg a nagyikat! 

Bátran tudom a 8-12 (13-14, de idősebb) gyerkőcök (vagy épp a felnőttek) figyelmébe ajánlani ezt a könyvecskét. Bár első látásra vastagnak tűnhet, de nagyon könnyen lehet haladni az olvasásával.

2019. február 3., vasárnap

Ecsédi Orsolya: Banyavész

vasárnap, február 03, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Könyvmolyképző (2018.)
Oldalszám: 152
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Szerintem igen ritka a mai hazai szerzők könyvei közül, az igazán jóra sikeredett gyermek-ifjúsági könyvek. Bár nekem néha kicsit zavaros volt a Banyavész és még mindig nem tudok mindent helyre tenni a fejemben a történettel kapcsolatban, ennek ellenére azt tudom róla mondani, hogy a 8-12 éves korosztálynak szerintem igazán kellemes olvasmány lehet.

Kezdjük ott, hogy a főszereplőink (Zizu, Báti, Anka) ötödikesek. Nem koravének, nem akarnak felnőtteskedni, pont olyanok, mint amilyennek lenniük kell. Még néhol a mesevilágban élnek, néhol pedig a valóságban. Lényegében inognak ide-oda és ez így van jól, szerintem.
Az egyik tanárnőjük egy boszorkány (tényleg vagy csak ők képzelik annak?), aki egy feladattal bízza meg őket, mivel tudja, hogy nem hisznek már a mesékben. Meg kell írniuk a saját meséjüket. Ami nem is olyan egyszerű, ha valaki nem hisz bennük. 
Aztán ahogy elkezdik törni a fejüket, úgy nyílik ki a szemük és veszik észre a varázslatot a mindennapi életükben. A mese pedig természetesen elkészül. ...

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három gyerek. Ez a bizonyos három gyerek baromi dühös lett volna, ha meghallja, hogy pont így kezdődik a történetük. Ők ugyanis utálták a meséket. Szívből és igazán. Nem holmi pillanatnyi szeszély okán, hanem mert rájöttek, hogy a mesék hazudnak."

Aranyosak voltak a főszereplőink, tetszett, hogy nagyon kiemelte az írónő a barátság fontosságát. Hogy kiállunk a másikért, támogatjuk, segítjük egymást. Nagyon szép üzenete ez a könyvnek. 
Felnőttként nem érzem maximálisan kidolgozottnak őket, de egy felnőtt mindig más szemmel olvas, mint egy kisgyerek. Szerintem a 8-12 éves korosztálynak pont azt adja az írónő, amit adnia kell.

Mire céloztam fentebb, amikor azt írtam, hogy nem tudtam mindent a helyére tenni a fejemben a történettel kapcsolatban? Nos, fogalmam sincs, hogy tényleg varázslatok történtek a könyvben vagy pedig csak elképzelték, hogy megtörténnek. Kicsit én is úgy éreztem magamat az olvasás közben, mintha a valóság és a képzelet határán egyensúlyoznék, mintha próbálna kitörni belőlem újra a gyermek. De hisz az egy tündér, nem pedig egy tavirózsa! Nem látod? Nem. Biztos vagy benne? Nézd jobban! Látod már? Hááát, már nem is tudom. Szóval, kicsit így éreztem magamat most.

Biztos ami biztos, könnyed olvasmány, könnyen lehet haladni a Banyavésszel. Olvasmányos, szórakoztató, aranyos. Bátran tudom a 8-12 éves (vagy akár idősebb) korosztály figyelmébe ajánlani!