2013. szeptember 30., hétfő

Új sorozat magyarul: A Vasdruida Krónikái

szeptember 30, 2013 10 Hozzászólás

A sorozat: The Iron Druid Chronicles/ A Vasdruida Krónikái

Könyv #1: Hounded- Üldöztetve | Műfaj: fantasy
Itthon kiadja: Könyvmolyképző Kiadó | Megjelent
ITT írtam róla

"Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó. Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól…"

A sorozatról:


A Vasdruida Krónikái jelenleg 6 elkészült regényből és 7 novellából áll. De be van tervezve a 7. rész is, ami előre láthatóan jövőre jelenik meg angolul, és ezt még 2 rész fogja követni, a tervek alapján.

A szerző:



Letye-petye-lepetye 27.

szeptember 30, 2013 2 Hozzászólás
Úgy tűnik, szép lassan ráállok a heti híres összefoglalóra, mert pl. múlt héten azon kaptam magamat, hogy könyvjelzőzök minden olyan hírt, amiről ebben a bejegyzésben írni szerettem volna. ;o)

Sokunkat váratlanul ért, hogy a rég óta nagyon mélyen hallgató Kelly Kiadó, egyszer csak előrukkolt az Angelopolis várható megjelenésével. Nos, a könyv megjelent, jelenleg a regisztrált vásárlói a Könyváruháznak több, mint 1.000 Ft-al olcsóbban tudnak hozzájutni ITT.

Még több várható megjelenés derült ki a Könyvmolyképző Kiadó és a Maxim Könyvkiadó háza tájáról is. Nem írtam össze az összeset, de néhány érdekesnek tűnő:

Túl a végtelenen

"Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni."
(forrás: alexandra.hu)

Kalitkába zárt álmok

"1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják." (forrás: moly.hu)

Szerethetetlen

"A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó." (forrás: moly.hu)
És jön a A hollófiúk folytatása is, Az álomtolvajok címmel.
_________________
illusztráció forrása

A nap kérdése- Frissítve

szeptember 30, 2013 14 Hozzászólás
Mivel nincsenek külön felcímkézve a kimondottan könyvekről szóló bejegyzéseim, és kíváncsi voltam arra, hogy mégis mennyi ilyen bejegyzésem lehet, így ma reggel nekiálltam megszámolni őket. ;o)
Szerintetek, ezalatt az 1304 nap óta (mióta a Könyvesem blog létezik), összesen mennyi könyvről írtam itt? Beleszámítva a gyermekirodalmat, mindent. Tippek?
Aki a legközelebb találja el az adott számot, annak adok egy mezei piros pontot, és a következő nyereményjátéknál (amikor eléri az oldal az 500.000 látogatást- remélem hamarosan bekövetkezik, jelenleg 435.000 fölött van), amennyiben részt szeretne majd venni, duplán kerül majd be a neve a tarsolyba!

Nos? Mennyire tippeltek? ;o)
Jövő hét Vasárnap éjfélig (szep. 29.) lehet tippelgetni, ennél a bejegyzésnél!

P.S.: ha a nyertes, vagy a legközelebb eső számot többen találják el, akkor minden helyes tippelő megkapja a mezei piros pontot!
A kérdés, szep. 22-ei "Esztelen" bejegyzéssel bezárólag aktuális! Az utána megjelenő bejegyzések már nem aktuálisak a kérdés szempontjából, hisz a kérdést 22-én tettem fel.  
Mindenkitől 1 tippet fogadok el! 
Nem árulom még el, hogy mi lesz a nyeremény, ha eléri az oldal az 500.000 látogatást, de higgyétek el, megéri tippelni egyet a mezei piros pontért. ;o) 


Frissítve (09. 30.)

Köszönöm a tippeléseket! A legközelebb Nita járt a 700-al, ugyanis 
676 könyvről írtam 
a blog létezése óta. :o) Úgyhogy Nitaé a mezei piros pont, amit ha akar, a következő nyereményjátéknál igénybe vehet. ;o)
__________________

2013. szeptember 29., vasárnap

Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába

szeptember 29, 2013 2 Hozzászólás
Amikor a várható megjelenések közt megláttam a No és én írónőjének legújabb magyarul megjelenő regényét, és elolvastam a fülszövegét, lelombozódtam egy kicsit. Az önéletrajzi ihletésű könyveknek megvan az a bukkanójuk, hogy szárazak és nagyon unalmasak lesznek, ettől pedig nagyon féltem. Ugyanakkor ahogy olvastam, hogy az édesanyja életét, halálát dolgozza fel a történet, akaratlanul kíváncsivá tett. Hogyan tudja ezt a hatalmas fájdalmat egy gyermek megfogalmazni? Mert hiába volt Delphine de Vigan 45 éves, amikor megjelent ez a könyve, a gyermek mindig gyermek marad, ha a szülőkről van szó.
Féltem, hogy unalmas, száraz, tényszerű lesz. Amikor majd szépen sorba veszi, hogy ekkor született az anyuka, itt és ott tanult, majd megismerkedett apukával, aztán nyilván valami gubanc történt, mert eldobta magától az életét. De nem így történt. Ez a könyv tele van fájdalommal, de olyan olvasmányos módon, hogy el is feledkeztem arról, hogy nem egy kitalált történetet olvasok.

Az írónő nem teketóriázik, egyből belecsap a közepébe. Már az első oldalon visszaemlékszik arra a napra, amikor megtalálta az édesanyja holttestét. És akkor fel is vetődik az olvasóban azonnal a kérdés: mi vette rá arra a nőt, hogy eldobja magától az életét?
Miközben Delphine leírja, hogyan szerezte meg az anyagokat a könyvhöz, mit érzett ahogy haladt vele, a következő fejezetben a múltban találjuk magunkat, ahol regényszerűen felépül az édesanyja élete, gyermekkorától kezdve.
Kezdetben egy teljesen hétköznapi családot ismerhetünk meg. Adva van anyuka és apuka, akik jól elvannak, 8 gyermeket nevelnek. Lucile 1946-ban született, ötödik gyermekként. Mindig más volt, mint a többiek, csendesebb, visszahúzódóbb. De aztán 1954-ben történik valami, ami egy lavinát indít el a családban. Fájdalom, fájdalom, fájdalom.
Aztán az írónő elhint egy megjegyzést egy lehetséges titokról, ami magyarázatot ad Lucile melankolikus viselkedésére, de egy ideig, mivel nem jönnek a tények, csak egyfajta árnyékként lebeg a szöveg fölött. Az olvasó nem tudja hová tenni az egészet, de azért a rossz érzés belé furakodik. Tán ez történt vele? Megtörténhetett? Hisz eddig erre semmi jel nem utalt. Aztán robban a bomba, és míg addig azt hisszük, hogy ebben a családban viszonylag minden rendben van, hirtelen rájövünk, hogy a fenéket. Itt hatalmas titkok lappanganak, és hirtelen megváltozik minden.
Mi ez a sok fájdalom a történetben? Mik a titkok? Mi történt ebben a családban? És mi vezetett Lucile öngyilkosságához?

Nagyon jól megírt könyv, csak ajánlani tudom azoknak, akik kedvelik a mélyebb történeteket.
Féltem attól, hogy unalmas lesz, mert hát milyen is lehetne egy történet, amiben az írónő az édesanyja életéről ír? De kellemesen csalódtam. Mert miközben próbálja átadni a sorokon keresztül, hogyan készült a könyv, mit érzett közben, szép fokozatosan feltárul egy család tragédiája. A sok fájdalom, az eltemetett emlékek, a titkok.
Olvasva a könyvet, nagyon sokszor el is feledkeztem arról, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem valakiknek a valós életük. Annyira jól, olvasmányosan vissza tudta adni az emlékeket, hogy egyáltalán nem éreztem unalmasnak, vontatottnak, görcsösnek, önéletrajzi ihletésűnek. Mint egy regény egy olyan családról, ami tele van fájdalommal.
És akkor itt vetődött fel bennem egy újabb gondolat, hogy minden ember élete, tényleg egy saját regény. Az örömeivel, a fájdalmaival, a szerelmeivel, a szenvedéseivel, a titkaival. Amikor valaki szembe sétál velünk az utcán, csak a felszínt látjuk, a külsőségeket. De nem tudjuk milyen az élete, mi történik vele a zárt ajtók mögött. Mindannyian egy-egy regény vagyunk. És ez a könyv, erre is felhívta a figyelmemet.

A könyv előrendelhető a kiadója oldalán! Várható megjelenése szeptember 30. 
ITT bele tudtok olvasni!
_____________
Eredeti címe: Rien ne s'oppose à la nuit (2011.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2013.)
Oldalszám: 360
Ára: 2999
Forrás: kiadó- előolvasás
Értékelésem: 

2013. szeptember 28., szombat

Beatrix Potter: Bikkmakk Mókus kalandjai

szeptember 28, 2013 0 Hozzászólás
Jó ideje nem jelentkeztem gyermekirodalommal már, de ez persze nem azt jelenti, hogy ne olvasnék fel Gyerkőcnek az esti alvás előtt. Pusztán csak arról van szó, hogy mostanában a már jól megszokott könyvecskék élik nálunk reneszánszukat. Főleg, a Barátnőm, Bori sorozat.
Viszont ettől függetlenül, a legutóbbi könyvtárlátogatásomkor, természetesen felsétáltam a gyerekrészlegre is. Őszintén szólva elég sokat keresgéltem, mire végre megakadt a pillantásom Beatrix Potter nevén. Szégyen vagy nem szégyen, de én bizony még semmit se olvastam a nénitől annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy kicsoda is ő. Kihúztam az első könyvét a sor elejéről, belelapozgattam, igazán nem is agyaltam rajta, a kosaramban landolt. Ez volt a Bikkmakk Mókus kalandjai.

Beatrix Potter a kis történeteit saját kezűleg illusztrálta, és a legnagyobb sikert az elsővel, a Nyúl Péter kalandjaival érte el, 1902-ben. Ezt követte a Bikkmakk Mókus kalandjai, 1903-ban.

A történet arról szól, hogy beköszöntött az ősz, a mókusoknak mogyoróra van szükségük. A kis állatok egy tó partján éltek, a tó közepén pedig volt egy sziget, tele mogyoróbokorral. Így egy nap kis hajókra pattantak és áteveztek a szigetre, ahol az Öregbagoly élt. Hogy engedélyt kapjanak tőle a mogyorók összegyűjtésére, cserébe ajándékokkal halmozták őt el, minden nap.
Igen ám, de Bikkmakk nem tudta, hogy mi a tisztelet és mindig kigúnyolta az öreg bagolyt. Öregbagoly csendben tűrt 6 napon át, de aztán Bikkmakk elnyerte méltó büntetését a tiszteletlenségéért. ...
_____________
Eredeti címe: The Tale of Squirrel Nutkin (1903.)
Kiadta: General Press Kiadó (2007.)- kiadták tavaly is
Oldalszám: 30
Ára: 1500

2013. szeptember 26., csütörtök

Tiffany Reisz: A herceg

szeptember 26, 2013 30 Hozzászólás
Sokszor hangoztattam már, hogy IMÁDOM Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatát. A második rész az írónőhöz méltóan olyan csattanóval ért véget, hogy a hajamat téptem kínomban: mikor-mikor jelenik már meg A herceg? Nos, ha akkor téptem a hajamat, A herceg után már szavakkal se tudom kifejezni mit éreztem, amikor olvastam a történet utolsó sorait, és fogalmam se volt arról (még most sincs), mikorra várható magyarul a 4. rész. Mert hát Reisz megint olyan pillanatban és úgy hagyta abba, hogy én már komolyan törvénybe foglalnám, hogy TILOS legyen egy sorozatot a tetőponton félbehagyni, amikor amúgy is pattanásig feszülnek az olvasó idegei. Ez nagyon káros ám az egészségre. ;o)
Na de visszatérve Tiffany Reiszre, egyszerűen zseniálisan ír ez a nő! Fantasztikusan fogalmaz, és ami számomra a legnagyobb csoda a történeteiben, hogy azokat a dolgokat úgy tudja megfogalmazni, átadni, amik alapjáraton zavarnak (BDSM pl., vagy egy 17 éves fiú homoszexuális kapcsolata egy felnőtt férfival, stb.), hogy olvasva a sorait, nem botránkozom meg rajtuk. Sőt, teljesen elfogadom ezt a külön világot, ahol mások abban lelik szexuális örömüket, ha megverik, megalázzák őket. Elfogadom. És szerintem ez hatalmas dolog, hogy ezt Reisz el tudja érni egy olvasónál.

Az angyal ott ért véget, hogy a számomra nagyon hiányolt Wes, újra felbukkant a porondon. A herceg pedig ott veszi kezdetét, hogy Nora ott hagy csapot-papot, és elutazik Wesel az otthonába. A fiatal fiú továbbra is odavan a nőért, Nora továbbra se nagyon tud dönteni közte és Soren közt. Szerintem, számára az ideális férfi, a kettő egyvelege lenne. De vajon be fog végre teljesedni a kapcsolatuk? Nora eljut arra a pontra, amikor képessé válik választani a két férfi közt?
Maga a történet 3 szálon fut. És bár a címből kiindulva Wes szálának kéne lennie a leghangsúlyosabbnak, mégis úgy érzem, hogy a kötet igazi főszereplője, maga Soren.
Az egyik szálon ott van Wes és Nora, Wes szüleinek birtokán. A másik szálon Soren és Kingsley, akik valaminek/valakinek a nyomába erednek. Történik ugyanis, hogy feltámad a múlt és szép sorjában mindenkit próbál "levadászni", akinek köze van Sorenhez. Soren és Kingsley pedig a nyomok után ered. A harmadik szálon a múltban találjuk magukat, amikor is tizenévesen Kingsley és Soren megismerkedett. Hogyan ismerkedtek meg? Milyen volt a kapcsolatuk? Egy furcsa szerelmi kapcsolat bontakozik ki a múltból.
És persze Reisz nem tagadta meg önmagát, megint úgy-de úgy hagyta abba, hogy hihetetlen! A hajunkat tépve várhatjuk a 4. rész megjelenését, ami The Mistress c.-mel idén jelent meg angolul.
Milyen volt a történet? Izgalmas, fordulatos, szenvedélyes, tökéletes! Fantasztikus, zseniális, ahogy ezt Reisztől már megszokhattuk. Nem sok könyvre írtam/mondtam ezt eddig, de ezt a sorozatot ne hagyjátok ki!
És amennyire vártam, hogy ez majd Wes kötete lesz és jaj de jó lesz, mert végre olvashatunk róla bővebben is, meg így imádom-úgy imádom a srácot, magam is megdöbbentem amikor rájöttem, még sem a Wesel kapcsolatos oldalak érdekelnek legjobban. Számomra Soren, mindig is egy semleges szereplő volt. Nem mozgatott meg, igazán semmit se éreztem iránta. Se szimpátiát, se haragot, semmit. Egyszerűen olyan távoli szereplő volt, hogy totál nem mozgatott meg. De ebben a kötetben közel került. Lecsupaszodott és megmutatkozott emberi mivolta. Ez pedig megdöbbentett és szimpátiával töltött el. Sőt, azt kell mondanom, hogy tán már jobban érdekel az ő szála, mint Wesé, és higgyétek el, ez akkor nem piskóta, mert amúgy tényleg nagyon odáig voltam, vagyok a fiú karakteréért.

És ha már szóba került Soren és Kingsley. Az angyalban már olvashattunk egy homoszexuális kapcsolatról, Michael és Griffin párosán keresztül. De míg az a kapcsolat érezhetően romantikus volt és úgy szenvedélyes, addig Soren és Kingsley kapcsolata a nyers erőről szól. Egy csepp romantika nincs benne, csak a másik megtörése, összetörése, ugyanakkor még is érzi az olvasó, hogy a felszín alatt nagyon komoly érzelmek munkálkodnak Soren részéről is, amit elfojt magában. Most jutottam el arra a pontra, amikor rádöbbentem arra, hogy Soren mennyire is érdekes és összetett szereplő.

P.S.: a hazai borító szerintem szebb, mint az eredeti, ráadásul tetszik benne, hogy megmaradt a fehér vonulat. Az eredetinél csak az első rész volt fehér, utána a fekete kezdett el uralkodni rajtuk, és ez nem tetszik. Túl nagy a szélsőség, holott a kötetek közt ezt nem létezik.
_____________
Eredeti címe: The Prince (2012.)
Kiadó: Egmont Kiadó (2013.)
Oldalszám: 459
Sorozat: Eredendő bűnösök #3
#1 Tiffany Reisz: A szirén
#2 Tiffany Reisz: Az angyal
Ára: 3999
Forrás: kiadó
Értékelésem:

2013. szeptember 25., szerda

"Waiting On" Wednesday (73.)- Várólistára ...

szeptember 25, 2013 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.    

És igen-igen! Az őszi, számomra legjobban várt megjelenés, a Gyönyörű sorscsapás folytatása is jön, ráadásul nem is olyan soká! ;o) Ha látnátok a fejemet, mekkora hatalmas vigyor közepette írom ezeket a sorokat most. :oP

Várható hazai megjelenése: okt. 16. | Kiadja: Maxim Könyvkiadó
Oldalszám: 488 | Ára: 2999

"Végre itt van a New York Times sikerlistás "Gyönyörű sorscsapás" nagy izgalommal várt folytatása!
Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgozott őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A "Veszedelmes sorscsapás"-ban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a "Gyönyörű sorscsapás"-ban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt."

2013. szeptember 24., kedd

Alice Clayton: Faldöngető

szeptember 24, 2013 7 Hozzászólás
Szegény könyvvel kapcsolatban, csak a negatív vélemények maradtak meg bennem. Ugyanis úgy kezdtem neki, hogy tuti a silányabb erotikus regények közé fog tartozni, amikkel az Ulpius előszeretettel árasztott el minket. Miben tévedtem? Először is abban, hogy silány. Rendben, azt elismerem, hogy nem életem legjobb olvasmányélménye, de kellemes olvasmány volt. Másodszor abban, hogy erotikus regény, mert nem kimondottan az.

Caroline (26) új lakásba költözik, és már az első éjszakáján van szerencséje megismerni a szomszédját, a fal túloldaláról. Nem véletlenül Faldöngető a könyv címe, ugyanis a pasi (mert róla van szó) nem hagy ki egy éjszakát sem, hogy döngesse az ágyát, azon persze valakit. Caroline kezdetben csak döbbenten hallgatja az átszűrődő zajokat, majd megbotránkozik (a maga módján), hogy minden nap más nő kerül sorra. Végül eljut arra a pontra, amikor fogja magát és ráront a kis rózsaszín hálóingjében, az épp akcióra kész szomszédra. Aki természetesen nem más, mint egy szexi pasi, Simon (28).
Az első találkozás mind a kettőjüknek felejthetetlenre sikeredik, de olyan módon folytatása nem lesz. Aztán egy buli alkalmával összefutnak, sőt kiderül, hogy Caroline főnöke jól ismeri a pasit.
A lány barátnői összeakadnak a pasi haverjaival, így érthető módon -meg amúgy is-, egyre többször találkoznak. Barátság alakul ki kettőjük közt, bár a vonzalom kölcsönös. ...

Összességében, a könyv nagyon könnyed, semmi extra, de mégis nagyon olvasmányos. Az egyetlen dolog ami nagyon zavart, az Caroline orgazmusnélküliségének kihangsúlyozása. Nem azért volt ezzel problémám, mert felhívta az írónő erre a figyelmet, mert hát persze, biztos sok nő szenved ettől, a bajom azzal volt, hogy ezt furán emelte ki. Most komolyan: van olyan nő, aki az orgazmusához beszél és O-nak hívja? Arról már hallottam, hogy a pasik előszeretettel becézgetik a "kis tartozékukat" ;o) de olyanról még nem hallottam, hogy a nő elnevezi az orgazmusát. :oS
Lényeg a lényeg, hogy ebben a történetben nem volt lelki sérülés (mármint úgy, ahogy ezt eddig megszokhattuk), helyette Caroline képtelen volt eljutni a csúcsra. Persze ahogy lennie kell, Simon majd megoldja a problémáját.  ;oP

A karakterek szimpatikusak voltak és tetszett, hogy igazán nem a szex van a történet központjában. Persze elég nagy szerepet kapott, de még sem. Nekem inkább a barátság volt hangsúlyos köztük és az, ahogy engedték, hogy ez átváltozzon közöttük valami mássá.
Szóval bejövős volt. ;o) Bár a főzőcskézős részeket, a kenyérsütögetést, meg Simon reagálását a finomságokra, kicsit erőltetettnek éreztem már. Nyilván, ezt tán azért volt fontos hangsúlyoznia az írónőnek, hogy kiemelje, Caroline milyen házias, meg nem egy nyámnyila szőke csaj, de azért túl sok volt már az ilyen jelenet, kevesebb is bőven elég lett volna.

P.S.: elég gázos ez a borító. Első körben totál úgy tűnt, mintha a csaj lába a pasi karjának a folytatása lenne.
______________
Eredeti címe: Wallbanger (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 424
Ára: 3499
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Barangolás 13.- Mik is azok a Ley-vonalak?

szeptember 24, 2013 4 Hozzászólás

A Hollófiúk kapcsán

Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

A Ley-vonalak a Föld energiahálói, amik behálózzák az egész bolygót. Itt erősebbek a paranormális jelenségek, az elektromos töltésáramlás, ami megváltoztatja a föld alatti víz ionösszetételét, ezzel gyógyvizet hozva létre, illetve elősegítik a test gyógyulását.
Mivel a vonalak az egész bolygót behálózzák, hol fő, hol mellékvonalként, így értelemszerűen Magyarországon is találhatóak Ley-vonalak. Íme:


A Ley-vonalak elnevezése Alferd Watkins nevéhez fűződik, aki 1921-ben vette észre utazásai során, hogy egyes dombok, keresztek, ősi templomok, út mentén álló kövek, gátak, mind egy vonalat adnak ki.
1969-ben John Michell újra előhozakodott a témával, de ő már misztikus, spirituális jelentőséget tulajdonított nekik.

Forrás, további olvasnivaló a témában:
1., 2., 3. , 4.

2013. szeptember 23., hétfő

Letye-petye-lepetye 26.

szeptember 23, 2013 5 Hozzászólás
Újabb vegyesfelvágottal jöttem, amikről a múlt héten olvastam.

Október 24-én jelenik meg magyarul, Alma Katsu: Halhatatlan történetének a folytatása, Megtorlás címmel, az AGAVE Kiadónál. A borító gyönyörű, ITT tudjátok megsasolni.
A fülszöveg pedig: "Lanore McIlvrae az a fajta nő, aki bármit megtesz a szerelemért. Ha kell, téglából és kőből emelt fal mögé zárja a férfit, aki szereti.
Nincs más választása, mint eltemetni Adairt, bosszúálló végzetét azért, hogy megmentse Jonathant, akivel az 1800-as évek elején nőtt fel Maine állam egyik aprócska városában. Azt hitte, Adair örök társa lesz majd, de a férfinak más terve volt Lanore-ral. Titokzatos, túlvilági hatalmát felhasználva örök életet adott neki, a nő viszont túl későn tudta meg, hogy milyen árat kell fizetnie az ajándékért.
Kétszáz évvel azután, hogy Adairt bebörtönzik, Lanore vezekelni próbál a bűneiért. Megválik hosszú évek során összegyűjtött kincseitől, hogy megtisztítsa múltját, és boldog életet élhessen új kedvesével, Luke Findley-vel. Ám ahogy a londoni Viktória és Albert Múzeumban kiállított tárgyait szemléli, hirtelen rá kell eszmélnie, hogy bekövetkezett, amitől kétszáz évig rettegett: Adair megszökött a börtönéből. A férfi újra szabad, és el fog jönni érte. Lanore-nak pedig fogalma sincs arról, hogyan védje meg magát ellene."

A FUMAX Könyvkiadónál megjelent a héten a Razorland trilógia második kötete (1. Menedék), Helyőrség címmel. ITT el tudjátok olvasni a fülszöveget és rendelni is tudtok belőle.

Markus Zusak: A könyvtolvaj c. regényéből, novemberben bemutatják az amerikai mozik a filmváltozatot. A Könyves blogon megnézhetitek az előzetesét.

A Könyvmolyképző Kiadó lerántotta a leplet egy újabb, még idén várható YA regényéről. Dawn Rae Miller Pacsirtája érdekesnek tűnik. ITT utána tudtok olvasni. A sorozat első és második része 2012-ben jelent meg angolul, a harmadik elviekben idén decemberben fog.

Teljesen véletlenül botlottam bele az Ulpius-ház Könyvkiadó várható megjelenései közt ebbe a könyvbe. Érdekesnek tűnik.
"Nem Colton Callowaybe voltam először szerelmes, eleinte az öccséért, Kyle-ért voltam oda.
Kyle volt az első igazi szerelmem, az első, minden értelemben.
Aztán egy viharos augusztusi éjszakán Kyle meghalt, és vele halt az az ember is, aki addig voltam.
Colton nem arra tanított meg, hogyan éljek tovább. Nem gyógyította be a sebeket. Nem hozta rendbe a dolgokat. Arra tanított meg, hogyan kell szenvedni, és hogyan kell mindent elengedni."
_______________
illusztráció forrása

2013. szeptember 22., vasárnap

S. C. Stephens: Esztelen

szeptember 22, 2013 2 Hozzászólás
Sokat gondolkodtam azon, mit is írjak erről a könyvről, így napokig hagytam ülepedni, mielőtt nekiálltam a bejegyzésnek. Az okozott problémát, hogyan tudnám rendesen megfogalmazni, hogy tetszett, de közben pedig érezzétek: elhatárolódom attól, ami benne történt. Jó ez a kettősség, ugye? ;o)
De kezdjük akkor az elején.

Kiera másodévesként átiratkozott egy másik egyetemre, csak hogy követni tudja a barátját, aki Seattle-ben elnyert egy gyakornoki állást, a diplomája megszerzése után. Így a fiatalok kocsiba pattantak és Ohio államból Washingtonba kocsikáztak, hogy ott új életet kezdjenek együtt. Együtt, mert hát a szerelem nagy közöttük, imádják egymást, mindig egymáson lógnak, együtt képzelik el a jövőjüket, szóval EGYÜTT-EGYÜTT.
Igen ám, de aztán minden megváltozik. Denny (ő lenne a pasi) régi barátjánál szereznek maguknak szállást.
Kellan dögös, egy együttes énekese, a csajok odáig vannak érte, és bizony Kiera szeme is megakad rajta. Kezdetben csak elismeri, hogy a srác nem néz ki rosszul, de semmi más nem fordul meg a fejében. Viszont az addig nagy nőcsábász Kellan kezd megváltozni, és egyre többször ragad meg a tekintete a lányon.
Egy napon Denny új feladatot kap, ezért egy kis időre el kell utaznia, Kiera viszont nem tud vele tartani. Így ő otthon marad. Denny a távolban, Kellan viszont a szomszéd szobában. És ekkor kezd minden megváltozni köztük.
Nagyon hiányzik a lánynak Denny, így kezdetben csak azért húzódik Kellan felé, hogy megkapja tőle a babusgatást. Az már más tészta, hogy az olvasó már érzi, igazából több van köztük. Kiera vonzódik Kellanhoz, és a pasit se hagyja hidegen a lány. Ahogy lennie kell, egy ágyban kötnek ki és bizony nem csak alszanak. ;o) Persze másnap Kiera totál kivan, hogy megcsalta a barátját, de sokáig nem tud ezen agyalni, mert ekkor derült égből villámcsapás, hazaérkezik Denny. Érdekes szitu ugye? Az már még érdekesebb, hogy Kiera úgy érzi, folytatódhat minden úgy, mintha mi se történt volna közte és Kellan közt. De azért biztos ami biztos, megesketi a srácot, hogy ő se szólja el magát.
Így hát Denny semmit se vesz észre az egészből, kufircolnak, szépek együtt, Kellan pedig egyre jobban szenved, mert biza belezúgott a csajba. Telik múlik az idő, és vajon mi történik, na mi? Kiera kezd összezavarodni, egyre jobban vágyik Kellanra, de vajon mi lesz mindennek a vége? ...

Érzitek már, hogy miért is esett nehezemre nekiállni ennek a bejegyzésnek?
Az olvasó Kieraval próbál azonosulni, hisz az ő szemén keresztül látjuk a történteket. De mi is történik körülötte? Ott van Denny, akiért odáig van, tökéletes pasinak tartja, de igen, a kapcsolatuk inkább egyfajta megszokás már. De szeretik egymást, jól elvannak, nincs köztük konfliktus. Egyszerűen csak Denny egy nyugodtabb, finomabb, csendesebb pasi. És akkor ott van Kellan, aki más. Ugyanúgy szexi, de ő harsány, vad és vele így minden más, sokkal dinamikusabb. A csaj pedig szenved. Mert szereti Dennyt, jó vele, de szereti Kellant is, aki pedig más, mint Denny. A kérdés az, hogy ki mellett fog dönteni? Marad a nyugodt, biztos, már bejáratott kapcsolatban, vagy pedig bátor lesz és kilép ebből, az ismeretlen felé?

Egyszerűen egész végig nem tudtam eldönteni, hogy melyik oldalon is állok. Azt biztosan éreztem, hogy Kierat nem birom. Egyfelől megértettem a döntésképtelenségét, de másfelől kiakasztott, hogy mind a két srácból hülyét csinál. Hogy képes Dennyvel ágyba bújni, miközben a fal másik oldalán ott van az a srác, aki iránt szintén érez valamit. Hogy aztán átoson a másik sráchoz, vele tölti az éjszakát, reggel pedig visszaoson Denny mellé, mintha mi se történt volna. Persze hangot ad annak, hogy ő mennyire szenved, meg ez így nem jó, meg nem tud dönteni, de baromira nem tudtam őt sajnálni.
A srácokat viszont nagyon. Nem volt fer, hogy Kellan megkettyintette a barátja nőjét, elismerem. De mégis rajta a szenvedés ezerszer jobban átjött, mint a lányon, aki megcsalta azt az embert, akiért állítólag odáig volt.
Denny pedig végig vak, vagy csak annak akar tűnni. Hihetetlen volt, hogy ennyire bízik a barátjában és a barátnőjében, hogy egyszerűen nem látja a fától az erdőt, de teljesen hihető volt az egész. Hisz ha valakit igazán szeretünk és bízunk benne, nem vesszük észre a jeleket, mert meg se fordul a fejünkben, hogy megteheti ezt velünk.
A történet végén persze a csaj dönteni fog. Jobban mondva nem is dönteni, döntenek helyette, ő csak hagyja, hogy sodorja az ár. És hogy így kellett-e lennie? Egyszerűen még most se tudom. ...

A lényeg az, hogy úgy érzem, az utóbbi időkben az Ulpius nagyon melléfogott az erotikus könyveivel. Ez a New Adult viszont bejövős lehet nagyon. Pozitívan csalódtam a trilógia első részében. Totál nem erre számítottam. Elismerem, hogy lehetett volna jobb, meg szerintem baromi hosszú, de mégis egy olyan könyv, amit ajánlok elolvasásra. Van benne valami, amit nehéz megfogalmazni. Könnyed, meg nem szépirodalom, de értitek. Tán legjobban pont az illik rá, ami a borítón is olvasható.

"Szívfacsaró történet. Mocskos, aljas, kíméletlenül nyers, de IGAZ."

A trilógia második része Féktelen, a harmadik pedig Meggondolatlan címmel, elviekben hamarosan megjelenik a kiadónál magyarul is. Amúgy érdekes, mert azt hittem, hogy nem Kiera és Kellan története fog folytatódni, hanem másoké, de mégis. A Féktelenben Kiera fogadalmat tesz, hogy soha többé nem fog fájdalmat okozni annak, akit szeret. Igen ám, de aztán valami történik, és a kapcsolatuk újabb próbatétel elé kerül.
_____________
Eredeti címe: Thoughtless (2011.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 620
Sorozat: Esztelen #1
Ára: 3999
Forrás: saját
Értékelésem:

2013. szeptember 20., péntek

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi kalauz

szeptember 20, 2013 10 Hozzászólás
Írtam már, hogy amikor véget ért A Szent Johanna gimi, bizony azért megsirattam magamban rendesen. A szívemhez nőtt ez a sorozat. Minden egyes kötetének úgy álltam neki, hogy tudtam, nem lesz benne semmi extra, de mégis nagyon hamar magukkal ragadtak a sorok és csak repültem-repültem vissza a múltba. Amikor én is gimis voltam, amikor nekem is fájt a szívem, amikor én is annyi idős voltam, mint a szereplőink. Kötetről kötetre utaztam, és nőttem velük. Végül eljött a búcsú perce, reménykedtem valamilyen formában a folytatásban, ami végülis a Kalauz személyében következett be.

A Szent Johanna gimi kedvelőinek kihagyhatatlan ez a kiegészítő kötet!
Szó van benne a gyakran ismételt kérdésekről, érdekességekről, a legjobb pillanatokról, a könyvben szereplő zenékről, Reni könyves listájáról, a kimaradt jelenetekről, a borítótervekről. De amit szerintem a legtöbben vártunk, az Reni levele volt Cortezhez, illetve a szereplők illusztrációja. És ez okozta a legnagyobb csalódást nekem.
Elismerem, hogy nem lehetett könnyű dolga az illusztrátornak, hisz a szereplők mindenkinek egyedi kinézetet vettek fel a fejükben, de én totál nem úgy képzeltem el őket, ahogy meg lettek rajzolva. Eleve azon döbbentem egyet, hogy Reni szőke. Na jó, ezen nem az illusztrátor variált, hanem az én fejemben élt barnaként, de akkor is! Valahogy nem ők voltak azok, akik megszülettek előttem. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mégis milyeneknek képzeltem el őket, mert úgy lettek összegyúrva ismerősökből (hisz gondolom mindenki ismer egy Kingát, meg egy Cortezt minimum), meg a leírások alapján, de akkor is rettentően csalódott vagyok a rajzokat látva. Arról nem is szólva, hogy mindegyiken olyan kicsik! Mármint olyan 14-15 éveseknek néznek ki, vagyis elsősöknek. Nem változtak a rajzokon, ahogy haladtunk előre az időben. Szerintem jobb lett volna, ha eleve 18-19 éveseknek vannak megrajzolva, hisz a Kalauz az utolsó kötet után következik, mindenkinek akkor lesz érthető és fontos, nem pedig a sorozat elején.
De ezen kívül semmi bajom nem volt a kötettel! Nagyon jó kis összefoglalása ennek a 4 évnek, benne vannak Laura érzelmei, gondolatai. Úgy érzem méltó lezárása egy korszaknak. ...

______________
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió (2013.)
Oldalszám: 270
Ára: 4490
Forrás: saját
Értékelésem:

2013. szeptember 19., csütörtök

A Maximtól még idén

szeptember 19, 2013 0 Hozzászólás
A Könyvmolyképző őszi megjelenései mellett legjobban még, a Maxim Könyvkiadó megjelenéseit várom.
Lássuk, hogy ők miket terveztek be! És végre a blogspot benső istennője velem van, így borítók és fülszövegek is egy helyen. ;o) A lista nem teljes.

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás

Várható megjelenés: október 16.
"Végre itt van a New York Times sikerlistás "Gyönyörű sorscsapás" nagy izgalommal várt folytatása!
Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgozott őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A "Veszedelmes sorscsapás"-ban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a "Gyönyörű sorscsapás"-ban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt."

Abbi Glines: Ha az enyém lennél

Várható megjelenése: október 16.
"Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől! "Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?"
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni..."

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

Várható megjelenése: október 16.
"A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orgyilkosnak, a bretagne-i udvarba viszik, hogy teljesítse küldetését. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki - bármennyire küzdött ellene - meghódította a szívét?
Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?"


Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Várható megjelenése: október 16.
""Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?"
Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat...
Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. A Elakadó lélegzet a nagy kritikai elismerést aratott trilógia első kötete."

Peter Heller: Kutya csillagkép

Várható megjelenése: október 16.
"Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna. Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet - olyan, mint amilyen a régi élete volt - a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.
A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte."

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Várható megjelenése: október 16.
"Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? 

Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni?
"

Elizabeth Richards: A sötétség városa

Várható megjelenése: október 16.
"A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást.
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között.
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!"

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

Várható megjelenése: október 16.
"A hírhedt Bernadette Fox: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség.
Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés.
A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár.
A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu.
Egyszer csak fogja magát, és eltűnik.
Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.
A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban."

Katherine Boo: Az örök szépségen túl

Várható megjelenése: október 16.
"Az örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el.
Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi.
Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető "jómódot". Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya - Annawadi "legremekebb teremtése" - egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai - mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj - s hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet "teljes élvezetnek" neveznek. Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett, egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt. Az örök szépségen túl című könyv okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni."

2013. szeptember 18., szerda

"Waiting On" Wednesday (72.)- Várólistára ...

szeptember 18, 2013 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.   

A Maxim Könyvkiadó, igazán jó kis csemegékkel készült az őszre. Hamarosan jobbnál-jobb könyveik fognak megjelenni, és most ezek közül mutatnék nektek egyet.

Várható hazai megjelenése: okt. 16. | Kiadja: Maxim Könyvkiadó
Oldalszám: 300 | Ára: 2999

"Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől! "Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?"
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni..."

Maggie Stiefvater: A Hollófiúk

szeptember 18, 2013 0 Hozzászólás
Bár az írónő nem győzött meg a Shiverrel, ettől függetlenül amikor láttam, hogy új története veszi kezdetét magyarul, felkerült a Majd listámra. Nem olvastam utána, így sok fogalmam nem volt arról, hogy mire számíthatok, félre is vezettem magamat egy kicsikét, de mindez úgy se ront vagy épp javít a helyzeten.

A Shiverből kiindulva azt hittem, hogy ez is amolyan fantasztikus elemekkel tűzdelt történet lesz. Arra gondoltam, hogy A Hollófiúk biztos képesek az átalakulásra, stb. Viszont amikor kiderült, hogy erről szó sincs, sőt, valamilyen szinten "normális" a történet, nincs benne semmi megemészthetetlen (gondolok a farkassá alakuló emberekre vagy épp a vámpírokra ... na jó, egy kis furcsaság ebben is volt, de ez még mindig jobban megemészthető, mint hogy pl. vámpírok élnek az emberek közt), annak azért örültem.

A nyaralásunk során kezdtem neki, mivel erre szavaztatok a legtöbben. Nem voltak elvárásaim. Lefeküdtem hol a plédre, hol a nyugágyba, és miközben próbáltam napszemüveg hiányában nem megvakulni, nekikezdtem az olvasásának. Nem jegyzeteltem, komolyabban nem is szándékoztam megjegyezni abban a pillanatban a zavaró elemeket, egyszerűen csak olvastam. ... És néha bealudtam rajta. :o( Többször is előfordult, mintha kómából tértem volna magamhoz, ránéztem az oldalszámra, Jé, már itt tartok! El is olvastam 30 oldalt? De basszus, miről is olvastam? És alig tudtam feleleveníteni. Szóval volt pár ilyen mélyrepülésem. Pedig maga a történet nem rossz, sőt, érdekes, de a figyelmemet még se tudta az írónő végig fenn tartani. Elkalandoztak a gondolataim, nem kapott el a hév, többször nyögve kezdtem neki és lapoztam a végére, hogy még mennyi is van hátra belőle. Pedig tényleg egyáltalán nem rossz, csak tán kicsit hosszabb, mint lennie kellett volna.

A történet igazi fő-főszereplője Blue, akinek az anyja látó. Szegény lányon pedig egy átok ül, ő fogja okozni az igaz szerelme halálát.
Aztán Szent Márk éjszakáján olyan dolog történik vele, ami addig még sose, lát egy szellemet. Igen ám, de elviekben ez csak akkor lehetséges, ha az illető az igaz szerelme vagy ő öli meg. A szellem pedig nem más, mint Gansey (aki igazából még él, szóval nem szellem, csak értitek, ez amolyan előrevetítés volt, hogy meg fog halni 1 éven belül), aki a Hollófiúk egyik tagja.
A Hollófiúk pedig egy elit iskola tagjai.
A lényeg a lényeg, hogy 4 Hollófiú valami után nyomoz. Egy kis történelmi rejtély, misztikum nyomába eredtek, Gansey már-már megszállottja az egésznek. Blue pedig segíteni tud nekik. De vajon megteszi? És valóra válik a jóslat, hogy megöli a szerelmét? ...

A történet inkább a misztikumra és a történelemre épül, és mint ahogy említettem, érdekes volt alapjáraton. Csak hát az is igaz, hogy néha bealudtam rajta. Tán lehetett volna pörgősebb, még izgalmasabb. És így utólag, valahogy a karakterek sincsenek a helyükön. Egyiket se érzem hangsúlyosnak, egyiket se látom igazán magam előtt. Egyszerűen nincsenek készen. De mivel sorozatról van szó (aminek a 2. része szeptemberben jelenik meg angolul, a 3. jövőre, a negyedik meg 2015-ben), végülis még bármi lehet belőle. Olyan hű de nagy dolog ebben a kötetben nem történik, inkább csak felvezetőnek tartom.

És hogy ajánlom-e elolvasásra? Az írónő rajongói semmiképp se hagyják ki, bár gondolom amúgy se szándékozzák. ;o) Akik még nem próbálkoztak ezzel, vagy a Shiver sorozatával, hogy melyiket ajánlanám inkább a figyelmükbe? Tán, inkább ezt.

_______________
Eredeti címe: The Raven Boys (2012.)
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó (2012.)
Oldalszám: 414
Sorozat: A Holló Ciklus #1
Ára: 2999
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:


2013. szeptember 17., kedd

Új sorozat magyarul: Flavia de Luce rejtélyei

szeptember 17, 2013 0 Hozzászólás

A sorozat: Flavia de Luce/ Flavia de Luce rejtélyei


Könyv #1De mi került a pitébe? | Műfaj: ifjúsági, krimi
Itthon kiadja: Maxim Könyvkiadó | Megjelent
"A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.
"

A sorozatról:


A sorozat 6 kötetesre van tervezve, aminek az első része 2009-ben jelent meg angolul, a 6. pedig jövőre fog. 
A Goodreadsen a kötetek előrehaladtával, egyre kevesebben olvasták a részeket. A jelenlegi adatok szerint az elsőt 55 ezren, az idén megjelentet több, mint 6 ezren. Többnyire 4 egész körül vannak az értékelései.

A szerző: