Könyvesem

Mintha 2013-ban, az itthoni megjelenésekor mindenki ezt a könyvet olvasta volna, folyamatosan belebotlottam. Már akkor elkönyveltem magamban, hogy nekem is olvasnom kell, aztán mégis eddig húzódott az olvasása. És lehet, hogy ez volt a baj! Ha 28 évesen olvastam volna, 7 évvel ezelőtt, akkor lehet, hogy tetszett volna, így viszont 35 évesen egy közepes ifi regény lett számomra.

Kicsit nehéz elképzelnem a történet világképét is. Ugyanis minden életnek van egy Története (ez ideáig még rendben), ezeket egy Könyvtárban őrzik. Bizonyos szituációkban ezek a Történetek képesek feléledni és akkor az Őrzőknek meg kell keresniük őket és visszaküldeni az Archívumba. ... No, ezt nem bírom elképzelni. ... A Történetek nem emberek, nem is szellemek, hanem történetek. ... Na mindegy, nem tudom elképzelni. 😅

Mackenzie nagypapája egy Őrző volt, akinek az utódja lett a fiatal lány. Időközben a Papi meghalt és sajnos a lány öccse is, nagyon váratlanul. A szülők pedig távol akarta kerülni a múlttól, ezért egy másik városba költöztek, hogy ott beindítsák a kávézójukat. Igen ám, de a régi szálloda (amiben mára lakások vannak) fontos a Könyvtárnak, a lánynak sok Történetet kell visszaküldenie az Archívumban, ugyanis sok garázdálkodik a régi szállodában.

Persze van egy kis bonyodalom is a történetben, felbukkan két titokzatos fiú is a lány körül. Az egyik titokzatosabb, mint a másik.

Lesznek harcok, titkok, veszély, egy kis romantika, a végén pedig természetesen happy end, majd folytatás a következő kötetben.

Öreg voltam már ehhez a történethez, ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a tizenéves olvasóknak nagyon bejönne, úgyhogy ajánlom a figyelmükbe!

Igazából aranyos az egész, szomorú a gyászfolyamat amin keresztülmegy a család, érdekes a világkép is ... csak nekem olyan fura. Tán olyan ez, mint amikor gyerekként hiszel a Télapóban. Felnőttként meg tudod az igazságot. ... Valami hasonló volt ezzel kapcsolatban is. Nem tudtam úgy elképzelni az egészet már. 😔

Mások értékeléseit olvasva kaptam kedvet a könyvhöz, ugyanis többnyire áradozásokba botlottam vele kapcsolatban. Hogy milyen szép, milyen igaz, mennyire csodálatos és még milyen sokszor szeretnék újra és újra elolvasni. Pöttöm lelkem ugyanezt a hűhát szerette volna érezni, ezért kölcsönöztem ki a könyvtárból. És hát .... nincs hűha érzésem. De még csak az sem, hogy milyen csodálatos volt. Újraolvasni se akarom majd. Ugyanakkor igen, van benne igazság és értem, hogy miért tartják sokan aranyosnak, szépnek, kedvesnek, mert végülis az. Csak számomra nem volt akkora nagy durranás. Egy szimpla kis aranyos sztori, amiben 1-2 dolog tetszett, de maradandó nyomot nem fog bennem hagyni. 

Sokan megírták már, hogyan lehet gyászolni, hogyan lehet feldolgozni a veszteséget. Cath Crowley is erről szeretett volna írni, megspékelve az első szerelemmel.

Rachel gyerekkora óta szerelmes a legjobb fiú barátjába, Henrybe, a srác viszont ezt sose vette észre és mindig olyan lány után epekedett, aki kb annyiba vette őt, mint egy kutyát. Amikor szüksége volt a csajnak rá, akkor magához hívta, ha talált jobbat, akkor elhajtotta. Mindezt pedig Rachel végignézte. 

Aztán az érettségijük előtt a lány, a testvére és az édesanyja elköltöztek, így Rachel úgy érezte, hogy eljött az ideje a szerelmi vallomásnak. De persze nem Henry szemébe mondta az érzelmeit, ennél klasszabb dolgot talált ki, egy könyvbe rejtette az üzenetét.

Teltek a hónapok és semmilyen reakció nem érkezett a levéllel kapcsolatban, Rachel pedig úgy gondolta, ha Henry tojik a fejére, akkor ő is tovább lép. Igen ám, de akkor itt jön közbe valakinek a halála, ami mindent felforgat. Aztán jön egy újabb kihívás az élettől, a lány visszaköltözik és nap, mint nap arra kényszerül, hogy lássa Henryt, aki továbbra is olyan lányért epedezik, aki nem is érdemelné meg őt.

Sok mindent lehet gyászolni. Az első szerelmet éppúgy, mint valakinek az elvesztését. Mindannyian másképp birkózunk meg ezzel és ez a történet arról szól, Rachel hogyan birkózik meg az első szerelem gyászával és valakinek a halálával is. Nehéz téma, amit sokáig lehetne boncolgatni, hogy megértem-e a tetteit vagy sem, mert amúgy nem minden cselekedetét tudtam felfogni. Néhol logikátlan volt számomra a lány.

És akkor ott van Henry. Tipikus könyvmoly pasi, aki beleszeret a bálkirálynőbe, aki a palotapincsijének hiszi őt. Egyszerre sajnáltam szegény srácot, mert szerintem mindenki volt már szerelmes olyanba, akibe nem kellett volna és értem én, hogy lement pincsibe, sokan ezt tennénk, csak viszontszeressen minket ez a valaki. Igen ám, de ugyanakkor ez butaság! Senki se érdemli ezt és emiatt dühített a fiú viselkedése. Hogy ennyire vak, hogy nem látja a fától az erdőt!

Ami pedig Rachel és Henry kapcsolatát illeti. Nagyon szorítottam azért, hogy a történet végére összejöjjenek, a fiú észrevegye, hogy a csaj mennyire szereti őt.

Ami meg a történet körítését illeti, az nem más, mint az Üzenetek Könyvtára. Nem árulom el, hogy ez mi, de sajnálom, hogy a mi könyvtárunkban nincs ilyen! 😉

Egy szó, mint száz, a Szavak kékben egy aranyos ifi regény az első szerelemről és a gyász feldolgozásáról, ajánlom a figyelmetekbe annak ellenére is, hogy számomra egyszer olvashatós történet volt!

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, amint befejeztem a Léggömbök olvasását, azonnal nekikezdtem ennek, a folytatásnak. No nem azért, mert annyira tetszett az első rész, hanem azért, mert kíváncsi voltam hogyan is fog alakulni Dorka élete a kisbabával. Hát nem úgy, ahogy elképzeltem, pedig az első kötet után mindenre gondoltam. Legalábbis azt hittem. 

SPOILER LESZ A BEJEGYZÉSBEN!

Szóval a baba megszületik, Dorka hazaviszi a szüleihez, ahol inkább az édesanya foglalkozik a kicsivel, mert Dorka enyhe gyermekágyi depresszióval küzd. Vagyis totál alkalmatlannak érzi magát az anyaságra. 

Végül az anyagiak miatt úgy döntenek, hogy Dorka a fővárosban vállal munkát, odaköltözik és hétvégente jár majd haza. A kicsi Matyiról pedig addig az édesanyja gondoskodik majd.

A fővárosban újra összefut az egyik volt osztálytársával, Janival, akiről kiderül majd, hogy egy ideje szerelmes volt a lányba már és mivel happy endnek kell lennie, így összejönnek majd, de előtte lesz azért a sztoriban egy kis izgalom. Mint pl az, hogy felbukkan a színen Matyi bátyja, Jani pedig hazautazik Romániába.

Hát .... kész vagyok!

Sajnáltam Dorkát, hogy ennyire alkalmatlannak érezte magát az anyaságra, pusztító érzés tud lenni, ha valaki tényleg ezt érzi. De olyan volt az egész, mintha az írónő felütött volna egy lexikont és azt mondta volna, hogy aha, ilyen a gyermekágyi depresszió, akkor pont ezt írom le! Aha, ezt kell csinálnia egy 5 hetes gyereknek, akkor ezt írom le, ezt fogja csinálni! Aha, ezen megy keresztül az anyuka, akkor ezt is beleírom! Néha olyan érzésem volt, mintha tankönyvet olvastam volna, amin nyilván nem tudnak keresztüljönni az érzelmek. De lehet csak azért éreztem így, mert én már édesanya vagyok, nem pedig egy tinilány.

Nehéz volt megértenem, Dorka hogy a fenébe is tudta a pár hetes gyerekét az édesanyjával hagyni és távolra elmenni dolgozni, ugyanakkor értem, hogy a pénz nagy úr. Csak nem világos az egész. Közelebb nem volt munka? Gazdag "após" nem tudott volna közelebb melót szerezni, ahol nem kellett volna távol lenni a gyerektől? Mi történt a fordítói munkával, amit terhesen otthon tudott csinálni? Furi volt ez a fordulat.

A Janis dolgot sejteni lehetett már az első részben is, hogy ebből bizony lesz valami. Ami szintén furi, mert 4 évig egymásra se hederítettek. Mondjuk elsőben Jani megtréfálta a csajt és tudjuk, hogy a kisfiúk a suli udvarán mindig azt a lányt kergetik, aki tetszik nekik, de azért ez nem középiskolai szint már. 

Matyi bátyjának a felbukkanása meg. Hát, komolyan megfordult a fejemben milyen poén lenne, ha összejönnének.

A történet vége? Az lett, aminek lennie kellett. Dorka megint otthagyta a gyereket az anyjáékkal, hogy a szerelme után loholjon. Kíváncsi lennék egy olyan novellára, hogy 10 év múlva, benne egy Dorka fogalmazással: Miért használjatok gumit, ha még nem vagytok kész az anyaságra? címmel. Remélem ez a történet elrettentő példa a fiatal tizenéveseknek.

Nagyon rég kerülgettem ezt a könyvet már. A könyvtárba szinte minden alkalommal belebotlottam (ami mondjuk lehetett volna jel is, hogy nem sokan kíváncsiak rá és vajon miért), a bloggerek közt is több helyen felhívták a figyelmemet rá, így végül egy alkalommal kivettem. 

Nem voltak illúzióim, nem számítottam semmi extrára, ráadásul szkeptikus vagyok a mai hazai szerzőkkel kapcsolatban, leginkább a viselkedésük miatt és azért, mert nem bírják a kritikát. Tisztelet a kivételnek, persze.

Röviden ez a könyv arról szól, milyen is lett volna egy olyan Szent Johanna Gimi, amiben Reni mondjuk Ricsibe szeret bele és minden balul sül el.

SPOILERES LESZ A BEJEGYZÉS!

A történet főszereplője Indián, aki végzős középiskolás. Nincs sok barátja, az osztályába se sikerült 4 év alatt beilleszkednie, de nem is nagyon dolgozik azon, hogy ez megváltozzon. 

Az utolsó osztálykiránduláson kezdődik a történet, ami ottalvós, messze vannak a szülők, nagykorúak, lehet piázni, miközben este a tanár alszik. Ez a menetrend zajlik le a történetben is, ami kicsit másképp végződik, de ekkor toppan a színre Indián egyik osztálytársa, Matyi, akibe aztán Dorka=Indián szerelmes lesz majd.

Szóval összejönnek, dúl a lamúr, szüzek mind a ketten, egymással el is veszítik, közben kiderül, hogy Matyi nagyon beteg és szegényke meg is fog halni. Nem sokkal ezután pedig az is kiderül, hogy Dorka kisbabát vár.

A történet pedig ott ér véget, hogy baleset éri Dorkát és sürgősségi császárral meg kell szülnie a picit. És vége.

Huh.

Elég mozgalmas az első kötet. Úgy érzem, hogy simán a két kötet helyett, inkább trilógiát kellett volna az írónőnek létrehoznia, mert nagyon sok volt az első rész. Szerelem, szex, aztán halál és még a terhesség is! A terhességet inkább a következő kötetre hagytam volna.

Több volt a sztoriban a zavaró elem, mint amire azt mondanám, hogy tetszett.

Először is, nekem kicsit fura a 4 évig egy osztályba járunk, de eddig rám se hederítettél, de aztán hipp-hopp meglátod, hogy létezem és essünk szerelembe szál. Nekem ez nem túl hiteles. 

Dorka rettentően gyerekes addig, amíg el nem veszíti a szüzességét. Márpedig senki sem lesz hirtelen felnőtt gondolkodású csak azért, mert túl van rajta.

A szex .... nem is tudom. Olyan volt a történetben, mint amikor a kicsi gyerek belenyal a cukorba, rájön, hogy milyen édes és titokban is azt kanalazza. Na ilyen volt a szex. Mindenhol, bárhogy, de ment. Féltem, hogy túl sok lesz belőle, vagy inkább sokK, de nem tudom eldönteni, hogy pont elég volt, de azért majdnem sokK vagy sokK volt már.

Matyi betegsége, halála nehéz fordulat volt a történetben, nyilván falhoz vágja Dorkát, ami teljesen érthető. A lány kiborul, azt se tudja mi, merre, hány méter, ez érthető volt.

De aztán jött a terhesség! Mint ahogy ezt említettem már, pöttöm 35 éves lelkemnek ez is sokK volt. Persze ment a mizéria, hogy megtartsa vagy elvetesse, nem lövök le poént, főleg mert már fentebb lelőttem, megtartotta, mert mégis Matyi gyerkőce és egy életről van szó.

Nem volt szimpatikus Dorka és Matyi sem, ez a nagy helyzet. Nem tudta az írónő megszerettetni velem őket. Sajnáltam a lányt, mert elveszítette a szerelmét; sajnáltam szegény Matyit, mert hát beteg volt és meg is halt, de nem kerültek hozzám közel.

Ami ráadásul nagyon kiverte a biztosítékot nálam, ez a lefekszem veled, hogy érezd fontos vagy nekem dolog. Nos, a tizenéves fiúk előszeretettel terrorizálják a barátnőjüket ezzel a szöveggel, vagyis pasi vagyok, szükségem van a szexre, ha te nem, akkor majd a szomszéd Juliska. Ez volt az én koromban is, ez van biztos most is. Amint ilyet kinyög egy pasi, azonnal lapátra kell tenni! Ez érzelmi zsarolás. Aki igazán szeret, az meg fog érteni téged, nem fog sürgetni akkor sem, ha a nap 24 órájában áll a pöcök és naponta 88X kell Jancsika fejét megsimogatni. Meg fogja érteni, mert neki is ugyanolyan fontos az egész, mint neked! Aki érzelmileg zsarol, az egy önző ember és az ilyet el kell hajtani, majd jön a következő, aki ennél már csak jobb lehet! Higgyétek el! Ha ilyennek engedtek, hiába érzitek akkor úgy, hogy ő a nagy szerelem és féltek elveszíteni, tuti nem ő az igazi és később megbánjátok majd, hogy engedtetek neki és nem vártatok egy jobbra. Dorka engedett Matyi érzelmi zsarolásának, lefeküdt a sráccal. Aztán mondjuk rákattant a dologra, de azért nem így kellett volna.

Számomra ez egy közepes történet volt, Szent Johanna Gimi másképp. Viszont, nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, hisz ott ért véget, hogy Dorkának megszületett a pici. Kíváncsi voltam arra, hogyan folytatódik a történetük, így azonnal nekikezdtem a második kötetnek. Hamarosan arról is írok, de annyit megsúgok, szerintem gyengébb lett még ennél is.

Hű, magam se tudom mikor éreztem utoljára ilyen hülyén magamat egy könyv befejeztével. Most kb ugyanazt érzem, mint Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei befejezte után. Egyszerűen nem tudom hová tenni magamban a könyvet. Vagy csak túlkomplikálom és bele akarok magyarázni olyat, amit nem is kellene.

Szóval adva van Eleanor ​West, aki csellengő gyerekeknek ad otthont. Mármint amolyan javító intézet vagy pszichiátriai intézet, ki minek akarja elnevezni, a lényeg, hogy egy bentlakásos iskola kimondottan olyan gyerekeknek, akikkel valami hatalmas furcsaság történt.

Méghozzá ez a furcsaság az, hogy találtak egy-egy ajtót, amin keresztül mindannyian más-más világban találták magukat, ahol olyanok lehettek, amilyenek valójában voltak. Csak aztán ez a világ kivetette őket magukból valamiért és visszatérve a valóságba, egyszerűen nem találják a helyüket.

A szülők pedig lévén, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekük eltűnésével majd visszakerülésével és a mesével kapcsolatban, ebbe az intézetbe dugják őket, hogy rendbe jöjjenek. 

A történet kezdetekor új lány kerül az iskolába, Nancy. Az érkezésével pedig minden a feje tetejére áll. Valaki elkezd gyilkolászni. 

Mi is volt a bajom a történettel?

Röviden annyi, hogy végig az motoszkált a fejemben, hogy fogadjam el azt, amit leírva látok vagy nézzek a sorok mögé. És mivel az utolsó betű után se jöttem rá arra, hogy mi a fene is volt ez, eléggé lehangoltan fejeztem be az olvasását.

Tényleg csak annyiról lenne szó, hogy sok gyerek, tini egy álomvilágba menekül, ahol olyanok, amilyenek lenni szeretnének? Vagy pedig igazából arról van szó, hogy mindegyik gyerekkel hatalmas trauma történt (mondjuk gyermekrablás, nemi erőszak, stb.) és azért találták ki ezt az álomvilágot, hogy életben maradjanak? Folyamatosan kerestem a jeleket, hogy aha, te azért vagy ilyen, mert szerintem nemi erőszak áldozata lettél, te meg azért, mert elraboltak és minden perverz dolgon keresztül kellett esned ... de közben mégis végig ott motoszkált bennem a kérdés: nem túl sokat akarsz belelátni ebbe a sztoriba? Lehet, hogy tényleg csak Cukorkaországban járt a csajszika és pónikon lovagolt, nem pedig a Cukrosbácsi próbálta megrontani. 

Szóval ... nagyon nem tudom mit gondoljak a történetről. Az mondjuk hatalmas előny, hogy nem volt hosszú, de mégis tartalmas tudott lenni. Bár a gyilkolászós szálat én kihagytam volna, szerintem felesleges és sok volt. Már az elég agyalni valót hagyott maga után, hogy mit gondoljak a könyvről, nekem az már túl sok volt, hogy próbáljam kitalálni ki és miért gyilkolássza a diákokat. Amin aztán igazából túlságosan meg se döbbentem.

Amúgy egy sorozatról van szó, a 4. része idén fog megjelenni vagy már megjelent. És az írónő írta az Etetést is, amiről 2013-ban írtam már. Na, az a sztori nem volt rossz! Bár ez sem, csak számomra közepes. Egyszer elment.

Ez a könyv hihetetlenül bájos, ugyanakkor szívfacsaró is volt. Izig-vérig tini regény, de nem csak tini gondokkal.

A fülszöveg annyira jól összefoglalja tömören a könyv lényegét, hogy sem elvenni, sem hozzátenni nem akarok.

Paige 16 éves. A legjobb esetben egy ilyen korú lány álmodozik a kedvenc énekeséről, színészéről vagy épp az első szerelmet éli át. Bontogatja a szárnyait, élvezi, hogy fiatal, harcol a szülei ellen. Szóval olyan tini.

Paige viszont ilyen fiatalon elveszítette az első szerelmét, a fiú vízbe fulladt. A lány mélyen gyászol, lényegében csak túléli a napokat a legjobb barátnői segítségével. Közben vannak más problémái is, a nagymamája kórházban van, az elvált szülei pedig újra randizni kezdenek EGYMÁSSAL. Szóval nem egyszerű a helyzete. Ennek ellenére eljön az a pont nála, amikor elhatározza, hogy megpróbál túllépni. Kilépni a nagyvilágba, újra élni és esetleg szerelemre is lobbanni.

Ki is szúrja Ryant magának, de ekkor betoppan a képbe a fiú fura unokatesója, Max, aki összekuszál mindent.

A történet elég komoly témákat boncolgat, mint ahogy fentebb is írtam:

- a halál és annak feldolgozása

- egy rokon folyamatos szellemi leépülése

- és a fura szitu, amikor az elvált szülők randizni kezdenek (ez eddig nem fura, bár nyilván egy gyereknek nem egyszerű helyzet) EGYMÁSSAL (na, ez már ütős, főleg, ha a gyerek emlékszik arra, hogy a válást megelőzte a tányértörés és retteg ennek a megismétlődésétől).

A történet legnagyobb erőssége Paige és a barátnői kapcsolata. Fantasztikusnak tartom a köztük kialakult barátságot. Vigyáznak a lányra, ugyanakkor próbálják húzni is maguk után. Nem is tudom, hogy Paige hogyan vészelte volna át ezt az időszakot nélkülük.

Igazi gyengeséget sem tudok kiemelni a történettel kapcsolatban, 1-2 olyan dolog volt csak, ami felnőtt szemmel zavart. Tini regény, ennek ellenére érdekes volt felnőtt olvasói szemmel is olvasni. Kíváncsi voltam arra, hogyan fog alakulni Paige élete, kíváncsi voltam a küzdelmeire és az útra, amit bejár. ... Tán a történet vége kicsit uncsi lett. Szép dolog a szerelem, szép dolog levelezgetni, de nekem ez a rész hosszúra sikeredett és annyira nem sikerült megfognia. Valamint tán jobb lett volna, ha nagyobb rápillantást kapunk Paige otthoni életére is. Mert így csak tudta az olvasó, hogy van egy húga, vannak szülei, de annyira nem ismertük meg őket, végig a háttérben maradtak.

Természetesen a szerelmi szál se maradhat ki egy igazi tini regényből és az írónő hozta is ezt. Aranyos volt, bájos, imádtam Max-et. Sőt, ő volt a kedvenc szereplőm. Az elejétől kezdve annyira egyértelmű, hogy ő illik össze Paige-el, ... de hát teljesen más kívülállónak lenni az életben is, mint benne lenni a saját életünkben. 

Tudom a fiatal tizenéves olvasók figyelmébe ajánlani a könyvet, meg persze az idősebbeknek is. Sőt, annak a tizenéves olvasónak pedig különösen, aki esetleg a gyász időszakát éli át az életében.

Miután befejeztem a Gyönyörű nyár olvasását (írok majd erről is hamarosan), vágytam egy olyan mai ifjúsági regényre, mely tényleg ifjúsági. Nincsen benne eltúlozva a korosztály és a szereplők tényleg azt teszik, amit a tizenéveseknek tenniük kellene. Lágyságra, varázslatra, frissességre vágytam. És amikor elolvastam a Beépített hercegnő fülszövegét úgy éreztem, hogy ez a könyv ilyen lehet. 

Nagyon nehéz a mai YA könyvek között olyat találni, amit bátran mernék egy fiatal tizenéves olvasó kezébe adni. Azért mert úgy érzem, hogy a legtöbb ilyen történetben a fiatal tizenévesek úgy viselkednek, mintha bőven a húszas éveikben járnának. Ezt pedig én nem szeretem. 

Azt vallom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Egy 14-15 éves lánynak még a rózsaszín álomról kellene olvasnia. Hogy eljön majd érte a szőke herceg, hogy olyan szerelem vár rá, mint a mesékben. Nem pedig csalódásokról, árulásról, szexről esetleg és minden olyanról, amivel a korosztályának még nem kellene megismerkednie.

A Beépített hercegnő viszont egy olyan történet, amit bátran tudok ajánlani a fiatal tizenéves olvasóknak. Megvan benne a mese, a varázslat és bár a főszereplők itt is kicsit koravének, de legalább nem a szexualitásukban ütközik ez ki.

Lottie 14 éves és ebben a kötetben kezdi a tanulmányait a híres és elit Rosewood Hall bentlakásos iskolában ösztöndíjasként. A hátterét egyenlőre homály fedi, annyit tud meg csak róla az olvasó, hogy az édesanyja elhunyt és nemzedékek óta kötődnek ehhez az intézményhez. Az édesapjáról csak sejteni lehet, hogy mi történt vele. Szóval a lány nem az elithez tartozik, de kivételes módon (bár nagyon okos) felvételt nyer ebbe az elit intézetbe, ahol örökösök, iparmágnások, leendő trónörökösök, gazdagok csemetéi járnak. Vajon miért?

Aztán ott van Ellie, aki a Maradova trónörököse. Míg Lotti tipikus hercegnő-féle, lágy, kedves, csendes, addig Ellie vadóc, hangos, agresszív. Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kellene egy leendő uralkodónak. A lány kiharcolja, hogy a Rosewoodba járhasson, de még az igazgató előtt se fedik fel a valódi kilétét. Vajon tényleg nem tudja? A két lány szobatárs lesz, majd meglepő módon elindul a pletyka az iskolában: Lottie a trónörökös. Ezzel pedig veszélybe kerül az élete.

A cselekmény nagyon kis könnyed, kb. a könyv felét hipp-hopp befaltam. Amikor viszont képbe került az egész testőrséges mizéria, eszembe jutott, hogy 14 évesekről van szó, az egész kicsit fura és elképzelhetetlen még akkor is, ha filmekben és könyvekben minden elképzelhető. Innentől kezdve kicsit lassabban csúszott a történet, de ez biztos a korom miatt van. Ha fiatal tizenéves lennék, ezt a fordulatot nagyon izgalmasnak találtam volna, ebben biztos vagyok.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy átírt Harry Pottert és Vámpírakadémiát olvastam volna. Persze itt nincs szó varázslatról, meg vámpírokról, de a felépítésben itt-ott mégis érezhető a két könyv hatása. 

Itt van először is a bentlakásos iskola, aminek a neve szintén R betűvel (Rosewood-Roxfort) kezdődik. Aztán van D betűs professzorunk, akinek a szobájának a felépítése eléggé hajaz Dumbledoréra. Itt is a tanulók egyfajta csapatokra oszlanak és megvan a titok is benne.

Ami meg a Vámpírakadémiát illeti, ott Rose volt Lissa testőre, aki a mora (Mora-Maradova) uralkodó család örököse volt. És bár a romantikus szál itt nem egy mentorral jön létre, hanem egy Partizánnal, de akkor is nagy a hasonlóság.

Van a történetben nagyon enyhén szerelem is, amit egyenlőre ebben a kötetben nem tudok hová tenni, ugyanis nem tudom, hogy az illető kinek az érzelmeit is viszonozza. Nyilván ez a folytatásokban ki fog derülni, kellene ennek a tisztázásához még pár információ Ellie múltjából.

Szóval összességében a cselekmény gördülékeny, kellemes, olvasmányos, de a könyv második felében kicsit koravénekre sikeredtek a főszereplők, ugyanakkor a mai Világban úgy érzem, hogy erre van igény és ezt Connie Glynn megadta. Amúgy úgy kezdtem neki a könyv olvasásának, hogy fogalmam sem volt, hogy ki is az írónő (ha miden igaz, egy elég népszerű youtuber. Már eleve ez a fogalom is sejteti, hogy halad a korral rendesen ez a rózsaszín hajú lány.).

Ami pedig a szereplőket illeti. Megkedveltem mind a kettőjüket, de a szívem mélyén nagyon vágyom arra, hogy a folytatásban kiderüljön, hogy Lottie ereiben királyi vér csörgedezik. 

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet bátran a fiatal tizenévesek kezébe lehet nyomni.

Amikor én voltam ennyi idős és nem épp az akkori korosztály szépirodalmát faltam, mielőtt belekezdtem egy új könyvbe, évekig az anyukám elolvasta a fülszövegét, beleolvasott, ha ő esetleg nem olvasta. És csak miután rábólintott, akkor kezdhettem el olvasni. Persze a mai tizenévesek teljesen mások, mint én voltam 10-12 éve, de a Beépített hercegnő olyan történet, amit bátran a kezébe adnék a 13-14 éves lányomnak. 

Olvasmányos, izgalmas, mesés, varázslatos. Kicsit olyan, mint a vattacukor. Rózsaszín, édes, aztán történik valami ezzel a vattacukorral és minden felpörög benne. Legalábbis egy 13-14 éves biztos így érezne. Nagyon kellemes olvasmány lehet ennek a korosztálynak!

A borító pedig mesés!

Kerstin Gier itthon az Időtlen szerelem trilógiájával lopta be magát az olvasók szívébe, ennek ellenére a felnőtteknek íródott könyveinek a létezéséről sokan nem is tudnak. Pedig pl. az Anyák maffiája zseniális sztori. 

A rajongók ujjongva fogadták a hírt annó, hogy a Könyvmolyképző megjelenteti ezt a sorozatát is itthon. Amikor pedig 2015-ben megjelent, szinte azonnal az egyik legolvasottabb YA történet lett itthon az első része. Kíváncsi voltam arra, hogy lesz-e olyan jó a Silber, mint az Időtlen szerelem volt, de ennek ellenére 3 évig váratott magára az elolvasása.

Forrás

A történetünk főszereplője a 16 éves Liv. Ő és a húga az édesanyjukkal élnek, miután a szüleik elváltak. Az édesanyjuk viszont folyamatosan költözködik a munkája során, így a lányoknak nincs fix otthonuk. Most pl. Angliában telepednek le, de úgy tűnik, hogy hosszabb időre, ugyanis Liv édesanyja szerelmes lett.
A férfinak pedig van két gyermeke a volt házasságából.
Na de akkor hol is találkoznak a szálak? A "gyerekek" egy iskolába járnak, ahol Grayson (a pasi fia) a legmenőbb felsőbb éves fiúk közé tartozik a 3 barátjával együtt. Aztán egy éjszaka Liv furcsa álmot lát. Ebben mind a 4 srác benne van és valami misztikus dolgot művelnek.
Később kiderül, hogy amit Liv látott, az a "valóság". A fiúk képesek arra, hogy belépjenek egymás álmaiba és ott kapcsolatot teremtsenek egymással. De vajon ez hogy sikerül nekik? És Livnek hogy sikerült csatlakozni az álmukba?

"Mi lenne, ha aludnál, / És amíg alszol, / Álmodnál, / És mi lenne, ha / Álmodban a / Mennyországba eljutnál, / S ott tépnél egy szál virágot, / különös, csodás virágot, / És mi lenne, ha / Felébredve, / ott lenne épp a kezedbe'? / Mondd, mi lenne akkor?"

Hááááát. .... Nem dobtam el az agyamat tőle. Igazából szerintem egy aranyos kis YA történet és ennyi. Lehet, hogyha 7 évvel ezelőtt olvastam volna, mint az Időtlen szerelem trilógiát, akkor odáig lettem volna érte, de most csak annyit tudok mondani rá, hogy egy aranyos kis YA.

Liv és a testvére szimpatikus volt, igazán közel került hozzám.
Ami pedig a fiúkat illeti, kicsit vegyesek az érzéseim. Az eszem azt súgja, hogy Livnek  Grayson-nal kellene összejönnie, mégis azért szorítok, hogy Henry legyen neki az igazi.

A cselekményt illeti, mondhatni izgalmas. Igaz, kicsit nekem fura ez az egész "idézzük meg egy démont és jaj baj lesz belőle" dolog, de szerintem a legtöbb tizenéves próbálkozott valami hasonlóval. Mi pl. hetedikben nulladik óra előtt szellemet próbáltunk megidézni egy üres vizes palackkal. 😂
Ami pedig a történet végén a fordulatot illeti, tetszett. Nem számítottam rá és pont ezért kellemes meglepetés volt.

A célközönségének tényleg remek olvasmány. Van benne izgalom, misztikus, szerelem. ... Lehet, hogy még huszonévesen is képes lettem volna odáig lenni érte, de most csak elolvastam, holnapra elfelejtem és ennyi. A folytatására se vagyok nagyon kíváncsi. De ez csak amiatt van, mert nem én vagyok alapjáraton a célközönsége. Nekem kevés volt.

Olyan rég óta szerepelt ez a könyv a molyon a TOP10-ben, hogy eldöntöttem ezek után elolvasom. Még akkor is, ha már annyira nem vagyok oda a YA-ért. 

Valamiért az volt bennem, hogy ez a történet hasonló lesz, mint pl. a Párválasztó. Hogy van egy fiatal lány, akit kiválasztanak a herceg párjának, stb. Ne kérdezzétek, hogy miért hittem ezt, hogy erről fog szólni, mindenesetre jól megdöbbentem, amikor kiderült, hogy szó sincs ilyen történetről. 

Forrás

Miért is Papír hercegnő a könyv címe? Nos, mert lényegében papíron a Royal család tagja lett Ella. Ő lenne a bizonyos Papír hercegnő. És mit is kell tudni róla?

Egy egyéjszakás kapcsolat gyümölcse, akit egyedül nevelt az édesanya, aki sajnos súlyos beteg lett, amikor Ella 15 éves volt. A lány mindent megtett azért, hogy méltó körülményeket tudjon biztosítani a beteg édesanyjának. Amikor a nő elhunyt, Ella magára maradt. Táncosnőként dolgozott egy bárban, de mellette folytatta a tanulmányait. Aztán egy napon megjelent egy férfi az életében, aki azt állította, hogy az édesapja barátja és a gyámja.

Callum Royal magával vitte a lányt a fényűző életébe, a palotának megfelelő házába és az öt fia mellé. A fiúk valamiért nem fogadták szívesen a lányt, különösen Reed, akihez Ella szinte azonnal vonzódni kezdett.

A fiúk kezdetben piszkálták a lányt, de ahogy fokozatosan kezdtek az érzelmek kibontakozni Ella és Redd között, a testvérek úgy fogták vissza magukat. 

Aztán a történet végén ott a nagy csattanó, ami miatt ha az olvasónak egy kicsit is tetszett a történet, tuti  folytatni akarja az olvasást a második kötettel.

"Azt akarod, hogy kimondjam? Rendben, kimondom. Akarlak. Rohadtul akarlak."

Őszintén szólva annyira nem értem, hogy miért is volt benne ez a könyv hónapokig a TOP10-ben. Nem rossz, de engem valahogy nem győzött meg az írónő. Egyetlen dolog miatt vagyok kíváncsi csak a folytatásra: a vége miatt. Mert ott lett egy olyan fordulat, ami kiszámítható volt, de ennek ellenére kíváncsi vagyok arra, hogyan folytatódik majd.

Különösebben nem volt szimpatikus egyik szereplő sem, főleg a főszereplők nem. Becsültem Ellát, amiért gondozta az édesanyját fiatal kora ellenére, hogy bizonyos határig bármilyen munkát elvállalt. De akkor se volt szimpatikus a karaktere. Egyszerű Hamupipőke, akit megtalál a hercege.

Reed se lopta be magát a szívembe különösebben. Igazából nem értettem a fiúk ellenségeskedését. Szegény Ellát nem is ismerték, de már eleve a legrosszabbat feltételezték róla. 

Ha meg kéne neveznem egy szereplőt, aki a "kedvencem" volt, akkor Easton lenne az. Tán még ő volt legszimpibb. Nem tudom miről szólnak majd a további kötetetek, direkt nem olvastam utána, de kíváncsi lennék arra, hogy ki lesz az a lány, aki kiköt majd mellette.

A cselekmény igazán nem nagy szám. Jön Ella a "nyomorból" a fényűzésbe, mindenki szivatja, belezúg Reedbe, a testvérek elkezdik megkedvelni, összejön Reeddel és jön a vége.

Kiszámítható volt a cselekmény, a vége is. Ugyanakkor milyen legyen egy YA? Megadta azt a fajta "izgalmat", szerelmet, amire tényleg szüksége van a fiatal olvasóknak. Nekem már kicsit kevés volt. De el fogom olvasni a második kötetet még!

A decemberi BASC doboz révén került hozzám ez a könyv és elég pozitívan kezdtem neki az olvasásának. Tél, hóesés, lájtos kis romantika, szinte látom is magamat ahogy bekucorgok a fotelba/ágyba egy csésze forró csokival vagy kakaóval és az olvasásba merülök. ... Nos, jó esetben így kellett volna történnie, de ez a történet nem érte nálam azt el, hogy be akarjak vele bárhová is kucorogni. 

Kb. másfél hónap alatt sikerült végigrágnom magamat a röppke 260 oldalon, ami számomra nevetséges és ez már bajt jelent. Pedig az elején egész jól elvoltam vele, mondhatni élveztem is az olvasását, de aztán túlságosan beagyaltam rajta.

Forrás

A történetünknek két főszereplője van.

Charlotte, aki fél évet Amerikában tanult (mert amúgy Britt) és a szemét pasija dobta.

Anthony, akit pedig a reptéren dob a barátnője, de nem is olyan bájosan, már ott van mellette az utódja.

A két fiatal találkozik a reptéren. Charlotte hazamenne, de nem tud. Anthony pedig ott áll értetlenkedve a rózsacsokrával a kezében. És akkor a képbe kerül egy könyv is, mely azt taglalja, hogyan legyünk túl a szakításon. 

Szóval a fiatalok útjai keresztezik egymást és elhatározzák, hogy poénból megcsinálják a könyv lépéseit, mielőtt Charlotte hazamenne. És mindez mihez vezet? Igen, természetesen túllépnek az exeken és boldogan kötnek ki egymás karjaiban.

Izgalmasnak kellett volna éreznem a könyv pontjait és azt, ahogy elkezdik megvalósítani őket. Ennek ellenére halálra untam magamat és a pontok is olyan nevetségesek, semmitmondóak voltak. Csináld ezt, csináld azt és minden jóra fordul majd! Ismétlem, 17 évesen lehet, hogy poénból még én is átrágtam volna magamat a pontok megvalósításán, de most. Elismerem piszok rossz érzés, ha magadra maradsz, de kétlem, hogy segítene az ex kiheverésen az, ha parkok tiltott területére törsz be vagy csak úgy magadhoz veszel egy kiskutyát, mintha csak egy sálat akasztottál volna le egy állványról.

Ha humorosan lett volna a történet összehozva, akkor szerintem élveztem volna.

De így nem. Nagyon lassan haladtam az olvasásával, volt hogy hetekig nem is folytattam. A befejezésére is csak azért szántam rá magamat, mert már idegesített, hogy ott hever mióta a komódomon, szerettem volna elrakni onnan a polcra.

Valószínűleg ezt a könyvet sose olvastam volna el, ha nem ez lett volna a decemberi BASC dobozban. 

Egyrészt azért, mert Leiner Laura óta nem nagyon vonzanak a hazai YA szerzők munkái.

Másrészt maga a műfaj is egyre távolabb kerül tőlem, a 33 évemmel nem épp én vagyok a célközönsége a nagyon YA történeteknek.

Harmadrészt bár egyre több mai hazai szerző IGAZÁN JÓ munkájába botlok, de ennek ellenére mégis van egyfajta tartózkodás, szkepticizmus velük szemben.

A lényeg a lényeg, hogy szinte biztos vagyok abban, hogy ez a könyv más helyzetben nem került volna a kezeim közé. De ha már így alakult, akkor adtam neki egy esélyt.

Miről is szólt a Szelídíts meg!?

Emlékeztek még A kis hercegre? Igen, Antoine de Saint-Exupéry 1943-ban megjelent történetére gondolok. Tudjátok, amiben a mai napig emlegetett örökigazságok vannak, mint pl.

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan"

vagy a

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. "

Nos, fogta Róbert Katalin ezt a klasszikust és átvezette egy mai hazai tini életébe és hoppá, megszületett a Szelídíts meg! Az ötlet zseniális és a kivitelezése is egész jól összejött.

A történetünk Kishercege nem más, mint egy 11.-es fiú. Olyan, mint a mesében is, jószívű, csendes, visszahúzódó, ő soha senkinek rosszat nem akar.
Róka egy 9.-es lány, aki valamiért nagyon visszahúzódó, tanulni nem akar (vagy csak titkol valamit?). Kisherceg lesz az, aki matekból korrepetálni fogja a lányt, minek hatására szép lassan megnyílik a fiúnak, elmeséli a vele történteket és kinyílik előtte egy új világ is. Barátokat szerez, elkezd élni.
Rózsa is van a történetben, aki tényleg olyan, mint az eredetiben is a virág. Nyafka, kényeskedő, manipulálja a Kisherceget. Ő nem más, mint amúgy a fiú szerelme.
Pilótánk is van, aki a Kisherceg osztályfőnöke.
A kötetben a bolygók helyett a Kisherceg különböző foglalkozásokat űző felnőtteket látogatja meg. Ugyanis a fiú az érettségi előtt állók nagy problémájával küszködik: nem tudja, hogy mit szeretne kezdeni az életével, mi szeretne lenni, ha nagy lesz.

Kövess Instagramon is!

Róbert Katalin nagyon jól felépítette a történetét A kis hercegre és zseniális húzás volt tőle, hogy belevette a mai tizenévesek problémáit. Legyen szó arról, hogy sok érettségi előtt álló fiatal nem tudja mit szeretne tanulni; félnek attól, hogy kimaradnak valamiből és ezzel végzetes hibát követnek el; vagy csak arról, hogy szívesebben menekülnek virtuális világokba, minthogy a valódit éljék. A Kishercegen és Rókán keresztül beleláthatunk a mai tizenévesek életébe, az őket foglalkoztató dolgokba és így tán nem csak kimondottan tizenéveseknek szól a történet.

Féltem attól, amikor nekikezdtem az olvasásának, hogy hatalmas csalódás lesz számomra, amiért már nem vagyok tizenéves. Biztos nyafogni, hisztizni fognak a szereplők szerelmi bánatukban és nem fogom tudni átérezni már a problémájukat. De nem így lett. Egyrészt pont A kis herceg feldolgozás miatt élveztem. Kíváncsi voltam arra, hogy mikor bukkanok olyan elemre, ami a klasszikusra emlékeztet majd. Kíváncsi voltam a hasonlóságokra.

De a kíváncsiság ellenére elég hullámzó volt a kapcsolatom a könyvvel. Az elején teljesen beszippantott, szinte faltam. Aztán kb. a felénél valami megváltozott. Hirtelen nem vonzott már, hogy olvassam, unni kezdtem és egy idő után inkább félre is tettem. Aztán amikor pár nap után megint folytattam, újra elkapott a láz és immár végleg befaltam.

Egy szó mint száz, nem voltam oda azért, hogy ez a könyv volt a BASC dobozban (és tegyük hozzá, hogy a Téli romantika témához nem illik, max a romantika passzol rá), de mégis örülök neki, mert különben nem olvastam volna el.
Ezek után kíváncsi vagyok az írónő egy másik történetére is.

Hát ... hát ez meg mi a szösz volt? Komolyan meg kellett néznem, hogy tuti ugyanaz a Simone Elkeles írta ezt is, mint aki a Tökéletes kémiát? Az rendben van, hogy a sztori YA, erre is számítottam, na de ... Ez valahogy most nem jött össze.

A történet főszereplője a 16 éves Amy, akit az édesanya nevelt egyedül. Az édesapjával lényegében csak egy futó kapcsolata volt, melyből Amy született, de az apja nem vett részt a nevelésében. Igaz, hogy évről-évre megjelenik a lány születésnapján, de ahogy Amy nő úgy lesz egyre dacosabb és az apja ellen fordul.

Aztán derült égből villámcsapás, az apja úgy dönt, hogy a nyárra magával viszi Izraelbe a lányát, hogy bemutassa a családjának és a beteg édesanyjának. Amy így hirtelen olyan helyen és kultúrában találja magát, ahonnan nagyon kirí. 

Mi is volt a bajom a történettel?

A Tönkretett vakáció 2006-ban jelent meg (2 évvel a Tökéletes kémia előtt) és hát érezni lehet rajta egyfajta kezdőséget. A karakterek egyáltalán nincsenek kidolgozva. Mintha bábok lennének. Tudjuk, hogyan néznek ki (Amy nagy mellű és narancsbőrös, Avi szexi 18 éves srác), de valahogy nem lehet a testük mögé látni. Egyáltalán nem szerethetőek.

A cselekmény meg elég lagymatag. Az írónő szeretett volna egy másik kultúrát megismertetni az olvasóival, de túlságosan erőltetettnek érzem és a romantikus szál se volt az igazi.

"Istenem, itt vagyok Izraelben, a Szentföldön. Te hol vagy?"

Mondhatni aranyos olvasmány, de gyenguska. Rendesen idegesített és vártam, hogy végre végezzek vele. Gyenge kezdet és egyáltalán nem vagyok kíváncsi a folytatásra.

Egyetlen előnye a történetnek csak annyi, hogy látni lehet miből lesz a cserebogár és mire képes egy író életében 2 év.

A novemberi BASC doboz révén jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. Bevallom, hogy nem kicsit pislogtam, amikor megpillantottam, mert addig a pillanatig a létezéséről se tudtam, de első pillantásra megbabonázott és nem is sokat vártam az olvasásával. Még tavaly december 14-én kezdtem el olvasni és 21-én fejeztem be, de ennek ellenére a róla való írás nagyon húzódott. Egyszerűen valahogy nem ment. Pedig nem rossz a történet, tetszett, csak épp valahogy írni nem nagyon tudok róla.

Mi is az a Caraval?

Lényegében egy vándorló cirkusz, de ne hagyományos értelemben gondoljátok. Egy olyan hely, ahová csak meghívóval lehet bejutni és sose tudhatod, hogy amit látsz az valóság vagy pedig csak illúzió. Egy játék, aminek maguk a vendégek is részesei lehetnek. Eldönthetik, hogy nézők akarnak lenni vagy pedig játékosok. De ha úgy döntenek, hogy játékosok lesznek, onnantól kezdve még a saját szemüknek se hihetnek. 

Mivel a Caraval ennyire titokzatos, megvan a maga varázsa. Egyszerre rémisztő, ugyanakkor kecsegtető is.

Scarlett gyerekkora óta várta azt a pillanatot, amikor megkapja a meghívóját, de egészen addig a percig ez nem jött el, amíg a kegyetlen apja férjhez nem akarta adni őt. Akkor ugyanis megérkezett a várva várt meghívó. Scarlett tudta, hogy hiába jött el a pillanat, nem hagyhatja el az otthonát, mert az apja kegyetlenül megtorolná, ha megszökne az esküvője előtt, elengedni meg nem engedné el rá, de ekkor a húga egy cselhez folyamodott és Scarlett hamarosan a Caravalban találta magát. Méghozzá, mint játékos. 

És innentől kezdve versenyt kellett futnia az idővel, ha meg akarta menteni valakinek az életét, aki nagyon fontos neki. De igen ám: meg kell tanulnia, hogy semmi sem az, mint aminek látszik.

Kezdjük azzal, hogy milyen maga a könyv, mint tárgy. Gyönyörű. Kemény kötetes, védőborítóval, saját könyvjelzővel, vastag papírra nyomtatva, illusztrálva néhány helyen. Nagyon szép kötet látványra.

És a tartalom alapján? Kezdetben elég jól haladtam az olvasásával, megbabonázott a Caraval titokzatossága. De kb. a felénél valahogy odalett az olvasása iránti vágyam. Kicsit unalmasnak, vontatottnak éreztem már, pihentettem pár napot. Utána viszont folytattam és újra maga alá sodort. Ugyanúgy versenyt futottam az idővel, mint Scarlett, szerettem volna tudni, hogy akiért küzd, egyáltalán életben van-e. Aztán a történet vége felé, valahogy minden annyira kusza lett. 

Garber velem is, mint olvasóval elhitette, hogy amit látok (amit olvastam), az a valóság, közben pedig nem is. Lényegében elérte azt, hogy mint olvasó, szintén a Caraval játékosává váljak, aztán a történet végén arcul csapott, hogy na de figyelmeztetve lettél arra, hogy semmit se higgy el, amit látsz. Na igen, köszi.

Szóval a történet végén van egy nagy csavar, a csattanó, ami kellően felkeltette az érdeklődésemet a folytatás elolvasása iránt. De bevallom, ha nem így lett volna vége, szerintem esélyt se adtam volna a második résznek.

Teljesen megbabonázott a könyv fülszövege. Imádom az olyan könyveket, melyek titkokat rejtegetnek. Egyszerűen olyan szinten kíváncsi természet vagyok, hogy titkok tudója akarok lenni. 😏 Így amikor elolvastam és szembe találtam magamat azzal, hogy "sötét titkokat rejt", hát nem is kellett több nekem.

"Törött szárnnyal tudnál-e repülni?
June otthona az apjával, a mostohaanyjával és a mostohatestvérével sötét titkokat rejt. Csapdába esett, mint a hálóban rekedt pillangó.
De aztán June megismeri Blistert, a fiút az erdőből. És benne felfedezi a remény aprócska sugarát, amely képes őt elrepíteni messze az otthonától. Képes őt szabaddá tenni. Mert a világon minden lény megérdemli a szabadságot. A kérdés csak az, milyen áron."

Hm. A borító olyan, mint maga a történet is. Tiszta, egyszerű, szép. Első pillantásra csak a pillangót láttam, az arcot nem is benne. És ilyen a történet is. Sokan csak azt látták June körül, amit látni lehetett, de mögé nem néztek vagy nem tudtak nézni vagy csak nem is akartak.

Rettentően sajnáltam ezt a fiatal félárva lányt, akit a mostohaanyja enyhén szólva is bántalmazott. A nő egyszerűen nem normális, egy pszichopata és ami különösen szörnyű, hogy a rémtetteibe belevonja a saját lányát is, hogy a segítségére legyen June bántalmazásában. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi baja is van szegénnyel. Ennyire piszkálja, hogy a férjének van másik gyereke is? Vagy June félvér származását nem tudja elfogadni? Aztán persze a történet végén kiderül, hogy mi lehetett a gyűlöletének az igazi oka.

June pedig tűr, sokáig hallgat. Ami különösen dühített az az, hogy a saját apja se vett semmit észre az egészből. Hogy miért? Mert tán nem is akarta.

Aztán June találkozik egy fiúval és szép lassan szerelmesek lesznek. A lány lázadni kezd, majd egy véletlen a feje tetejére állítja a világát.

A történet 2 részre oszlik. Van az ELŐTTE és az UTÁNA. Hogy mi előtt és mi után vagyunk, csak a történet kb. 2/3-nál derül ki. Addig ide-oda ugrálunk a jelen és a múlt között, míg eljutunk arra a pontra, amikor a lány élete örökre megváltozik. 

Úgy érzem, hogy miután kiderül a kiindulópont, mintha az írónő elkezdte volna összecsapni a történetét. Hirtelen minden annyira felgyorsult, megemészthetetlenné vált.

Az évek teltek és eljutottunk a történet végéhez. Meglepődtem-e? Igen és ez a meglepődés kellemes megkönnyebbüléssel is járt. Igaz, hogy a szerző konkrétan nem zárta le a történetét, de az olvasó mégis sejti, hogy mi mi történt és ki/kik vannak a háttérben.

A Papírpillangók egy könnyed történet. Maga amiről szól, az már velősebb. 

Nem kicsit féltem amikor nekikezdtem ennek a könyvnek, ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a véleményem, hogy fogom viselni az olvasottakat.

Tabitha Suzuma nagyon meredek témát választott a története alapjául, méghozzá a testvérek közti szerelmet. Bevallom, azt kívántam, hogy a történet végén kiderüljön majd, hogy Lochan és Maya igazából nem is testvérek. Végül olyan vége lett, amire egyáltalán nem számítottam.

Lochan egy nagyon izgalmas, majdnem 18 éves fiú. A suliban visszahúzódó, nem szólal meg az órákon, nincsenek barátai, ugyanakkor kitűnő tanuló. A titokzatossága miatt odáig vannak érte a lányok, de ő egyikre se hederít oda. A családjukban ő vette át az apa szerepét, miután az igazi lelépett. 

Maya, Lochan majdnem 17 éves húga. Egy iskolába járnak, de a lány nem olyan visszahúzódó, mint a bátyja. Ő az "anyuka" a családban, mert az igazira nem nagyon számíthatnak, mióta az apja elhagyta őket. Az anyuka egy bárban dolgozik, ahol összeszűrte a levet a főnökével és több időt tölt a pasival, illetve a pasi gyerekeivel, mint otthon a sajátjaival. Így lényegében a családod Lochan és Maya tartja fent. Ők vigyáznak a három kisebb testvérükre, foglalkoznak, tanulnak velük és igyekeznek mindent megtenni, hogy ez ne derüljön ki, nehogy a gyámhatóság elszakítsa őket egymástól.

Természetesen milyen történet lenne az, ahol nincs egy kis viszály, ez pedig Lochan és az idősebb öccse közt alakul ki, aminek a történet végére nagy szerepe lesz.

Amire az olvasó nem számítana, ha nem tudná, hogy milyen témát is dolgozott fel Suzuma, hogy a Maya és Lochan egymásba szeretnek. Egy ideig próbálnak ellenállni a vágyaiknak, mert tisztában vannak azzal, hogy ez nem normális, büntetendő, de végül nem tudtak megálljt parancsolni maguknak és megtörténik az, aminek nem kellene. Innen pedig egyenes út vezet. ... Oda, amire azért nem számítottam.

"– Nem tettünk semmi rosszat! Miért lenne szörnyűség, hogy szeretjük egymást, ha senkinek sem ártunk vele?
(…)
– Nem tudom – suttogja. – Ez egyszerűen iszonyú, és mégis… annyira jó!"

Igen, Suzuma nagyon meredek témáról írt. Féltem attól, hogy túl gyomorforgatónak fogom találni és így nagyon meg fogom bánni a könyv beszerzését, de magam is megdöbbentem azon, hogy ez nem történt meg. Végig természetesen tisztában voltam azzal, hogy ez a szerelem nem helyes, de mégis szorítottam nekik, hogy derüljön ki, igazából nem is testvérek és éljenek boldogan, amíg meg nem halnak. Hogy vajon a kívánságom teljesült-e? Olvassátok el a könyvet!