2013. november 30., szombat

Receptkönyvekkel készülve a Karácsonyra

november 30, 2013 10 Hozzászólás
Holnap már december, ó te jó ég, milyen gyorsan elrohant ez az év is! Még csak most volt, hogy elkezdődött az ovi, aztán tessék, decembert írunk, jöhet a visszaszámlálás.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekünk az év két részre oszlik. Lényegében az Új évtől már a nyaralást várjuk, a nyaralás végétől pedig a Karácsonyt. És ez az időszak, az ünnepi készülődés, a hangulata, számomra az év egyik fénypontja, imádom! Vannak, akik szerint ilyenkor túlzásokba tudok esni a készülődéssel, de van mentségem a karácsonyi lázamra: van egy Gyerkőcöm, akinek minél varázslatosabbá szeretném tenni ezt az ünnepet. :oP
December első hétvégéjén (vagyis jelen esetben szerintem még ma vagy holnap) feldíszítjük a lakást (már vagy 2 hete gyártom az SK díszeket és a saját készítésű adventi koszorút), és még akkor megtörténik az első adag sütemény sütése is. És innentől kezdve nincs megállás, minden hétvégén sütök több tepsi süteményt (leginkább egyelőre aprósütiket, a gyorsan elfogyasztósakat majd csak az ünnep előtt konkrétan ► gondolok a habosakra, krémesekre, romlandókra). Ebből kiindulva gondolhatjátok, hogy bizony nem vetem meg a receptkönyveket sem, az év eme időszakában. ;o)

Most 2 ünnepi receptekkel elhalmozott könyvet szeretnék nektek bemutatni, de a bejegyzés folyamatosan frissülni fog az ünnepi időszak alatt!

Hogy is akadt a kezeim közé a könyv? Nem vagyok oda a bácsi műsoráét (vagy műsoraiért, képben se vagyok), könyvét se fogtam még a kezemben (sőt, így hirtelen azt se tudom vannak-e könyvei ezen kívül, nem néztem utána), ez volt az első próbálkozásom vele. A tesóm nagyon odáig van a pasi receptjeiért és műsoráért, gondoltam adok neki egy esélyt, milyen ötleteket tud adni Karácsonyra.
Nos, a könyv nagyon szép, nagyon igényes, gusztusosak az illusztrációk, de nem a magyar konyha szája íze szerint épül fel. A pulyka, a lazac, a kagyló, stb., ezek inkább az angol/amerikai hagyományokban szerepelnek, itthon kevesen tesznek az ünnepi asztalra ilyen ételeket. Legalábbis szerintem.
Ugyanakkor vannak benne érdekességek, jó ötletek, az ételfotók nagyon szépek, de biztos, hogy ebből a könyvből semmi nem fog Karácsonykor az asztalunkra kerülni. Ennek ellenére érdemes belelapozni, megnézni, hátha találtok benne mégis olyat, ami felkelti az érdeklődéseteket.

A Karácsonyi aprósütemények- Vendégeknek és ajándékba pedig, pont a másik véglet. Azoknak kihagyhatatlan könyv, akik szeretik az aprósüteményeket, de tényleg! Imádtam ezt a könyvet. Egyszerű, semmi extra, de nagyon klassz receptek vannak benne, ráadásul többet nem is ismertem. Idén nálunk, több aprósüti is ennek a könyvnek a receptjei alapján fog elkészülni. Sőt, azt tervezem, hogy az első adagot még a hétvégén megsütöm. Gondolom, sokáig nem fog megmaradni az angyalkás fémdobozunkban (lehet, mutatok, majd képet is). ;o)

A bejegyzés bővülni fog majd, még több ünnepi receptkönyvvel!

2013. november 29., péntek

Julia Quinn: Csókja megmondja

november 29, 2013 0 Hozzászólás

A Bridgerton család #7

Bár A Bridgerton család 5. és 6. kötete számomra elég lagymatag volt, ennek ellenére természetesen folytatni szerettem volna a sorozatot. Kíváncsi voltam/vagyok a sorban következő, utolsó 2 "gyerek" szerelembe esésére, na meg megkedveltem Quinn stílusát. Féltem az újabb csalódástól, ugyanakkor olvasva mások véleményét róla, többen megnyugtattak, hogy ez jobb lesz, mint az előző két rész. Igazuk lett, de azért nem hozta az első 4 rész szintjét. :o( Ráadásul végig azon kattogott az agyam, hogy ismerős a szitu, valamelyik gyereknél hasonló probléma volt, mármint, hogy az apa megtagadta a gyerekét, de nem ugrott be elsőre, hogy kiről volt szó, így vissza kellett olvasnom.
Nos, Gareth története eléggé emlékeztet a sorozat első részében megismert Simon történetére (Daphne, a legidősebb lány férje). Őt is megtagadta az apja, de a történet "pikantériája" most jön, ugyanis Gareth nem más, mint az előző kötetekben megismert Lady Danbury unokája. (Mondjuk lehet, hogy erre már volt célzás az előző részekben, de nekem nem rémlett.) Kellemes meglepetés volt, hogy az idős hölgy rokonságba kerül majd így a Bridgertonokkal, sőt olyan kellemes hír volt számomra, hogy örömmel dörzsöltem össze a tenyereimet, "Ez jó lesz!" hümmögésekkel magamban. ;o)

A történet hol máshol venné kezdetét, mint a hírhedt Smythe-Smith esten, ahol derült égből villámcsapás, megjelenik Gareth. Időben Colin és Penelope esküvője után 1 évvel vagyunk, 1825-ben.
Gareth híres nőcsábász, Hyacint pedig a furfangos Bridgerton lány, aki nem mellesleg 22 éves, és a 3. szezonját tölti. Nem nagyon érdeklődnek utána a férfiak, ugyanis a lány eléggé okos, és hát ezt nem is titkolja.
Gareth érdeklődését elég hamar felkelti a fiatal lány, ráadásul egy ügy miatt eléggé összekovácsolódnak. Majd jön a döbbenet, a férfi megkéri a lány kezét. De vajon miért? Egyszerűen csak így akar megfelelni az apjának, vagy pedig tényleg beleszeretett a lányba?

Ebben a kötetben Quinn újra hozta a formáját, de azért túlzásba nem esett. Kellemes volt, humoros is, romantikus is, de valahogy még sem az igazi. Nem volt olyan, mint az első 4 kötet.
Elolvastam, kedves, aranyos, kellemes volt, de Hyacint története még se ... valahogy nem tett rám akkora hatást. Jobb volt, mint az előző 2 kötet, de azért még nem az igazi.
_______________
Eredeti címe: It's in His Kiss (2005.)
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2011.)
Oldalszám: 384
Sorozat: A Bridgerton család #7
Julia Quinn: A herceg és én
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Julia Quinn: Tisztességes ajánlat  
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása  
Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel
Julia Quinn: Rossz kor
Ára: 2290
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Kresley Cole: Szeress, ha tudsz!

november 29, 2013 0 Hozzászólás

MacCarrick fivérek- trilógia #3

Nagyon kíváncsi voltam a trilógia befejező kötetére, mert az előző részek alapján, Ethan karaktere eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Ő lenne a testvérek közül az a morcos skót, akinek az arcát hatalmas sebhely csúfítja el, a nők pedig menekülnek előle a láttára. Mint amolyan Szörnyeteg, A szépség és szörnyetegből. Kíváncsi voltam arra, milyen lesz az a nő, aki végre meglátja a pasiban rejlő szépséget, és nem fog leragadni az arcát csúfító sebhelynél. Milyen lesz majd ez a nő? Ki lesz? Hogy fognak megismerkedni? És egyáltalán milyen lesz a kapcsolatuk?

Nem számítottam arra, hogy Cole úgy fogja a szálakat keverni, ahogy. Mármint hogy ez a valaki nem más lesz, mint annak a férfinak a lánya, akinek a sebhelyet köszönheti, aki megváltoztatta ezzel az egész életét. Mert hát előtte a férfi élte aktívan az életét, nők ágyából nők ágyába ugrott át, bolondultak érte. Aztán egyszer csak ennek vége szakadt, és a már nem borultak a lábai elé, hanem szörnyülködve menekültek előle. Nyilván ez megkeményítette és bosszúra ösztönözte. A bosszú pedig édes tud lenni, és még édesebb, ha azon tud bosszút állni, aki mindezt okozta neki. Egészen pontosan nem azon, de a lényeg, hogy köze legyen hozzá.
Igen ám, de az érzelmek közbeszólnak. ...

A történetet elejétől a végéig fűtötte a szenvedély. Egyszerre volt romantikus, ugyanakkor nagyon szenvedélyes, erotikus is.
Ez a kötet lett a kedvencem a trilógiából! Ez tűnik a legjobban összerakottnak, a legjobban kidolgozottnak. Akik olvasták az előző részeket, ki ne hagyják! Akik pedig szeretik a műfajt, de még nem kezdtek neki a trilógiának, sürgősen pótolják, mert a MacCarrick fivérek-trilógia jó. ;o)
_______________
Eredeti címe: If You Deceive (2007.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 474
Sorozat: MacCarrick fivérek-trilógia #3
Kresley Cole: Szeress, ha mersz!
  Kresley Cole: Szeress, ha akarsz!
Ára: 3499
Forrás: könyvtár
Értékelésem:

2013. november 28., csütörtök

Margóra: Karen Marie Moning- A hajnalra várva

november 28, 2013 4 Hozzászólás
A Margóra kimondottan rövid szöszös bejegyzés! Nem tartalmaz bemutatást, hosszabb értékelést, csak pár soros véleményt.

Tündérkrónikák #3

Majdnem 3 év telt el, mire kézbe vettem a Tündérkrónikák 3. részét.
Mióta könyvesblogot vezetek, nagyon sok sorozatnak nekikezdtem, de igazából keveset folytattam, vagy épp olvastam végig, a magyarul már megjelent köteteit. A Tündérkrónikákkal is így voltam. Igaz, hogy már 2011-ben megjelent ez a rész, többször eszembe is jutott, hogy folytatnom kéne, de valahogy még sem került sorra. Aztán feltettem az idei Várólista csökkentéses listámra (hátha majd így nem "szökök" meg előle), és mivel már csak 1 hónap van hátra, és csak 2 könyvvel vagyok lemaradva, így gyorsan választottam a listáról, majd a könyvtári kölcsönzése után neki is kezdtem.

Őszintén szólva, nagyon nehezen sikerült ráhangolódnom a történetre. Az alap szálra emlékeztem, de mivel 3 év, az 3 év, nagyon nehezen kerültem képbe, megszenvedtem a történettel. Nehezen hangolódtam rá, de amikor végre ez sikerült, akkor nagyon olvasmányosnak, izgalmas találtam.
Moning nagyon jól fogalmaz és egy szuper világot épített fel, amiben aztán minden lény szerepel. A halált hozó szextündér egyszerre mosolyogtatott meg, ugyanakkor el kell ismernem, hogy remek ötlet volt tőle, feldobja az egyes jeleneteket.
Az egyetlen dolog amit hiányoltam -és mivel nem olvastam előre, hogy a folytatásokban mire lehet számítani-, az a lepedő összegyűrése Barronssal. Mármint nem én meg ő, hanem Mac és ő. ;o)
A vége pedig nagyon ütős lett, igyekezni fogok, hogy ne kelljen újabb 3 évet várnia rám a folytatásnak. Lehet, biztos ami biztos, felpakolom a jövő évi csökkentéses listámra. :oD
__________
Eredeti címe: Faefever (2008.)
Kiadta: Kelly Kiadó (2011.)
Oldalszám: 284
Sorozat: Tündérkrónikák #3
Karen Marie Moning: Keserű ébredés 
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Ára: 2980
Értékelésem:
11/12

2013. november 27., szerda

Mi is lesz az a "Margóra"?

november 27, 2013 4 Hozzászólás
Az utóbbi időben szép lassan azon kaptam magamat, hogy egyre több könyvről szóló bejegyzésem marad piszkozatban, mert egyszerűen pár sornál több ihlet, nem jön velük kapcsolatban, így meg nem akartam publikálni őket. Viszont e-mailben kaptam több megkeresést is, hogy "figyi már, láttam a molyon, hogy X ideje elolvastad ezt a könyvet, mikor fogsz már róla írni?", én pedig emiatt egyre kellemetlenebbül érzem magamat. Mert vannak, akik kíváncsian várják, és csak nem jönnek ezek az értékelések.
Így úgy döntöttem, nem agyalok tovább a rövid szöszökön, mostantól kezdve változást eszközölök az oldalon.

Ha egy könyvvel kapcsolatban nem jönnek a gondolatok, pár sornál több ihletem nem támad vele kapcsolatban, akkor nem fogok agyalni a publikálásán, vagy épp a nem publikálásán. Közzétételre kerül akár pár sorral is, viszont már a címéből sejthető lesz, hogy ne hosszú bejegyzésre számítsatok. Ugyanis ezeket a "Margóra" címmel fogom megkülönböztetni. Így ráklikkelve a címre, már előre tudni fogjátok, hogy ne várjatok hosszú szöszt, csak pár sorosat. Hamarosan jövök is az első ilyen bejegyzéssel, hogy lássátok, mire is gondoltam. ;o)

Természetesen, ettől függetlenül ugyanúgy lesznek hosszabb, bővebb bejegyzések -végülis igazából erre törekszem-, de azért benne van a pakliban, hogy egy-egy könyv különösebben nem mozgat meg, vagy ha mégis, ettől függetlenül nem tudok róla bővebben írni. És mivel a blog, egyfelől egy adatbázis nekem azokról a könyvekről, melyeket olvastam, így szeretnék minden olvasottról írni, akár hosszan, akár röviden.
Így mostantól, erre a változtatásra számítsatok! ;o)
_____________
illusztráció forrása

"Waiting On" Wednesday (82.)- Várólistára ...

november 27, 2013 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Kivételesen, most egyszerre több könyv várható megjelenésével is jövök. Mindegyik várhatóan a napokban fog megjelenni a Cartaphilus Könyvkiadónál, és megérdemelnének egy kis figyelmet. ;o)

Várható megjelenése: nov. 29.
"1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke - férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is.
A Mielőtt megismertelek és Az utolsó szerelmes levél világszerte rendkívül népszerű szerzőjének új kötete egyszerre lélegzetelállító szerelmi történet, háborús történelmi regény és bírósági krimi. Moyes a rá jellemző módon azonnal rabul ejti az olvasót - ezúttal két fiatal asszony bemutatásával, akiket közel egy évszázad választ el egymástól, sorsuk mégis közös abban, hogy egyaránt a végsőkig küzdenek azért, ami mindennél fontosabb számukra."

Várható megjelenése: dec. 3.
"Az árvaként felcseperedett Victoria szinte csak a bizonytalanságot ismeri. Élete egyetlen biztos pontja az, hogy csakis önmagára számíthat. Senkinek nem kell, ezért neki sem kell senki. Mivel mindenkit eltaszít maga mellől, egyre nehezebb helyzetbe kerül, a jövője egyre sötétebbnek tűnik. Kilátástalan sodródását végül szerencsés fordulat torpantja meg, mely páratlan képességének köszönhető. A zárkózott lány ugyanis szavakkal nehezen fejezi ki magát, ám a virágok jelképes nyelvét olyan ékesen beszéli, hogy e tudása által - melyet egy korábbi nevelőanyjának köszönhetően sajátított el - képes megváltoztatni mások életét.
Victoria lassan otthonra talál és megállapodik, ám egy új ismeretség és az ebből kibontakozó szenvedélyes érzelem azzal fenyeget, hogy a sorsa ismét rosszra fordul. Vajon képes lehet-e arra, hogy sajátos tudásával önnön életét is jó irányba terelje? Második esélyt a boldogságra csak akkor kaphat, ha végre szembenéz múltja fájdalmas titkával, mely hosszú évek óta kísérti."

Várható megjelenése: dec. 2.
"Justin Cronin trilógiájának második kötete újabb mesteri formába öntött, vérfagyasztó remekmű, méltó folytatása A szabadulásnak.
Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet helyszínéről, elszabadult a pokol. Rémálom lett úrrá a Földön. A vírus pusztítását túlélő kevesek kis ellenállócsoportokba szerveződtek. Ám ha biztosítani akarják az emberiség fennmaradását, ahhoz nem elég, hogy igyekeznek életben maradni. Veszélyes küldetésre kell vállalkozniuk: fel kell kutatniuk a Tizenkettek mindegyikét, hogy végezzenek velük. Az ellenállók különös dolgot tapasztalnak: a fertőzöttek viselkedése érthetetlen módon megváltozik. A nyomok egy komor diktatúrához, a Hazához vezetnek, ahol egy igen különös trió nő igyekszik kedvére formálni az emberiség jövőjét. Talán csak egyvalaki húzhatja keresztül a számításaikat: Amy, a Sehonnan Jött Lány, az egykori titkos kísérlet tizenharmadik alanya, az ellenállók vezetője. Ő az egyetlen emberi lény, aki feltárhatja a Haza titkát, és aki képes behatolni a Tizenkettek elméjének mélyére. És meglehet, hogy amit ott talál, az mindennek a végét jelenti."

Engem legjobban A tizenkettek érdekel. :o)

2013. november 24., vasárnap

Jay Crownover: Rule

november 24, 2013 4 Hozzászólás

Marked Men #1

Amikor kiderült, hogy megjelenik magyarul a Rule, majd a hír tornádószerűen söpört végig a könyvszeretők táborán, kicsit olyan érzésem lett, mintha egy nagy stadionban állnék, várnám a leghíresebb banda koncertjének kezdetét, megjelennek a füst mögött a színpadon, a tömeg meg elkezd skandálni és tombolni örömében. Ilyen érzés volt szembesülni azzal, hogy milyen sokan várják a könyv hazai megjelenését, és akarva akaratlanul, nyilván ez hatással volt rám is. Nem tudtam elsiklani az izgatottságuk felett, nem tudtam figyelmen kívül hagyni azoknak az értékeléseit, akik olvasták már angolul, egyszerűen kihagyhatatlanná vált számomra. Aztán amikor lehetőségem adódott, hogy a Blogturné keretében még a megjelenése előtt elolvashatom, nagyon örültem neki.

A történetnek két főszereplője van, Rule és Shaw.
Rule Archer 22 éves, 190 cm magas, sötét haja van, oldalt leborotválva, elől egy része rikító lilára festve és tarajként felállítva (mindez akkor, amikor megismerjük őt, mert amúgy a srác olyan, mint a szivárvány). A testét pedig szinte mindenhol tetkók, piercingek borítják. Egy tetoválóműhelyben dolgozik, a csajok odáig vannak érte -mint többnyire a rossz fiú imázzsal rendelkező pasikért-, ő pedig él is a lehetőségeivel. Számtalan csaj fordult meg az ágyában egy-egy átbulizott éjszaka után, aztán másnap reggel már paterolta is ki őket. Szóval látszólag Rule a kemény fenegyerek. De milyen belülről? Mi az ő története?
Három évvel ezelőtt elveszítette az ikertestvérét egy autóbalesetben, és a mai napig az édesanyja őt hibáztatja ezért. A kapcsolatunk nagyon megromlott, a fiú menekül otthonról, de az anyja hétről-hétre látni akarja Vasárnaponként a villásreggelinél. Ezek a heti találkozók nem szólnak másról, mint a múlt felemlegetéséről, és a Rule szembesítéséről azzal, hogy ő milyen tökéletlen, a testvére meg milyen tökéletes volt.
"– Talán mégis vannak jó tulajdonságaid, Archer.
Bemutattam neki, mert… nos, mert ez a szokásom."
Shaw Landon 19 éves és 14 éves kora óta ismeri Archeréket. A legjobb barátja Rule bátyja, Remy volt az. Mindenki úgy tudta, hogy a fiatalok együtt is jártak, így a lány szinte családtag lett. Ő az, aki Vasárnapról Vasárnapra megjelenik a fiú lakásán, szembesül azzal, hogy épp kivel hempergett az ágyban, majd elcibálja a villásreggelire, amit ő is átvészel. Shaw szülei piszok gazdagok, de a lány túl sok szeretetet és figyelmet sose kapott tőlük. Remy volt az, aki meglátta benne, hogy mennyire elesett, mennyire vágyik a szeretetre és felkarolta. Csakhogy a fiú meghalt, a lány pedig egyedül maradt.
Shaw nem mellesleg gyönyörű. 160 cm magas, szinte fehér, szőke haja van, és nagy, olajzöld szeme. Sugárzik belőle az elérhetetlenség és a kifinomultság, maga a megtestesült tökély. De van egy titka: 14 éves kora óta szerelmes Rule-ba, aki erről semmit se tud, másrészt ugyebár azt hiszi, hogy Remy barátnője volt, így nem is néz rá pasi szemmel.

"Tizennégy éves korom óta fülig szerelmes vagyok mindkét oldalába. Persze szerettem Remyt is mint a bátyámat, a legjobb barátomat és önjelölt védelmezőmet, de Rule-t úgy szerettem, mintha ez lenne életem küldetése. "

Ahogy fentebb olvashattátok, mind a két főszereplőnk lelki sérülést cipel magával.
Rule-nak meghalt az ikertestvére, úgy érzi, hogy miatta, ráadásul az anyja többször is odavetette, hogy neki kellett volna meghalnia. Ezen többször is olyan szinten kiakadtam, hogy azt szavakba foglalni se lehet. Nyilván elképzelni se tudom az anya fájdalmát, na de hogy olyat mondjon a gyerekének, bárcsak ő halt volna meg a másik helyett, ez számomra elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan. Hogy mondhat már valaki ilyet a saját gyerekének, még akkor is, ha gyászol? Rule nem tudja feldolgozni Remy halálát, de azt sem, hogy mindig ő volt a család feketebáránya.
Shaw pedig nem kapta meg soha a szülői szeretet és az odafigyelést. Ő csak egy hímestojás, aminek minél díszesebbnek kell lennie, hogy a szüleire jó fényt vethessen.

A történetünk ott veszi kezdetét, hogy egy bizonyos vasárnapi nap van, így Shaw megjelenik Rule szobájának ajtajában. A fiú egy átbulizott éjszakán van túl, mellette egy csaj, akiről azt se tudja, hogy ki az. Shaw jól titkolja az érzelmeit, már a sokadig ilyen jeleneten van túl. A srác felébred, kipaterolja a csajt, majd bepattan Shaw BMW-jébe és hagyja, hogy a lány elvigye a villásreggelire.
A kapcsolatuk távolságtartó, koránt sem tökéletes. A reggeli nem jól sül el, mert az anya újra nekiesik Rule-nak, aki erre megfogadja, hogy soha többet nem teszi be a lábát a házba. Shaw is eljut arra a pontra, amikor úgy érzi, hogy a nőnek már orvosi segítségre van szüksége, és amíg nem változik meg a vélekedése Rule-ról, addig ő se teszi be a lábát a házba.
Mivel a két fiatalnak nem kell találkoznia Vasárnaponként, elkezdenek távolodni egymástól. De aztán egy napon Rule beül a barátaival egy bárba, ahol meglepődve veszi észre, hogy a szexi pincérnő nem más, mint Shaw. És akkor elindul benne a változás, leesik neki, hogy a lány nagyon dögös.
Aztán jön Shaw születésnapja és a fordulópont a történetben. Történik, hogy a fiatalok összegabalyodnak és ez mindent megváltoztat. De vajon van-e közös jövőjük? ...


"Nem gondolkoztam, nem mérlegeltem, csak alaposan belemarkoltam, még feljebb tornásztam magam, és erősen a szájára tapasztottam az enyémet. A karika az ajkában meglepően hideg volt, de minden más része tagadhatatlanul forró és kemény."

A sorozat 2012-ben jelent meg angolul, először e-book formátumban. A többi részben Rule barátai és a legidősebb bátyja, Rome szerepel, aki katona Afganisztánban, de ebben a részben egy baleset miatt hazajött egy időre. Mind Rule barátai, mind Shaw lakótársa, kisebb-nagyobb mellékszerepet kaptak, így igazából már sejthető, hogy a további kötetekben ki-kivel fog összemelegedni majd.

A történet váltott nézőpontként épül fel, így egyszerre olvashatjuk az eseményeket a fiú és a lány szemszögéből is.
Rule a tetkós, pimasz, szabad szájú, felelőtlen srác, tipikus rosszfiú, akiért lássuk be, sok nő képes rajongani. De belülről össze van törve, elfojtja az érzelmeit. Sebezhető, és igazából jó. A nők pedig szeretik ezt az összetételt, ugye, hogy ugye? ;o)
Shaw pedig bár piszok gazdag, de próbál a szülei nélkül érvényesülni. Annak ellenére, hogy anyagilag támogatják, egy bárban dolgozik, hogy legalább egy kicsit független tudjon lenni. A nagy álma pedig az, hogy orvos legyen, ennek is tanul a Denveri Egyetemen.
Rule a legkidolgozottabb karakter, és vele kapcsolatban különösebb problémám nincs, ugyanakkor Shaw nagyon nem szimpatikus. Igazából egy lelketlen, tartalom nélküli karakter. Pont olyan, amilyennek a szülei létrehozták a történetben. Kívülről csili-vili -csak annyi maradt meg bennem róla, hogy néz ki-, de belülről nem egy kidolgozott karakter. Tudjuk, hogy milyen magányos, meg mennyit szenvedett, meg jó kislány, tökéletes, de ez nem jött át. Egyszerűen csak egy szőke plázacica számomra, és ennyi.

Maga a cselekmény nagyon jól, nagyon olvasmányosan indult. De amikor a fiatalok összejöttek, leszállóágba ereszkedett az egész. Onnantól kezdve nehezen haladtam vele. Unalmassá, sablonossá vált és leginkább a hibákon akadt meg a szemem, mert bizony vannak a történetben furcsaságok.
Lássuk, mik is azok. A lista nem teljes, csak a legzavaróbbakat emelném ki:
- miközben olvastam a történetet, több más regénnyel kapcsolatban is párhuzamot éreztem. Nyilván, ezek olyan elemek, amik "természetesek", teljesen normálisnak lehet venni, hogy a szerzők beleveszik a történetekbe, mert nem extrák, de akkor is ott volt bennem, hogy erről már olvastam itt és ott, csak más nevekkel, kicsit más körítéssel.
- megdöbbentem, amikor kiderült a szereplők kora. Nem érzem, hogy 22 és 19 évesek lennének, szerintem jobb lett volna, ha pár évvel idősebbek lettek volna, mert koravének.
- az egyik legérdekesebb hiba az volt, hogy az egyik oldalon az szerepel, Rule beleakasztotta az ujját Shaw bugyijába. A másik oldalon meg már azt lehet olvasni, hogy leveszi a lány nadrágját és megdöbbenve veszi észre, hogy nincs rajta bugyi. Nos, akkor hogy is volt? Mibe akasztotta bele az ujját?
- Shaw szerint cselédek dolgoznak az anyja házában. Nos, nem tudom Amerikában mi a helyzet, de szerintem a háztartási alkalmazottakat ott se cselédeknek hívják rég óta.
- Shaw szex közben a szájába tömte az öklét, hogy elfojtsa a sikolyait. Az első gondolatom egyből az volt, hogy: és nem fulladt meg?
- másik nagy cukiság, amikor azt olvastam, hogy véletlenszerűen leráncigálta Rule ruháit. Egyből megjelent előttem, hogy előbb leveszi a srác alsónadrágját, majd csak utána a farmerjét. Mert hát a véletlenben minden benne van, ugyebár. Nos, a vetkőztetésben túl nagy véletlenszerűség nincs. Hisz vagy a felsőjét veszi le, vagy a nadrágját, vagy a zokniját, oszt annyi.
- volt még egy cukiság Shawról, ugyanis azt állította magáról, hogy ő egy teljesen átlagos lány. Mindezt úgy, hogy a legmárkásabb ruhákat hordja, BMW-je van és csak a csivava hiányzik a táskájából.
- nem értem, hogy a szerzők miért veszik bele előszeretettel a történetekbe a temetőbeli jeleneteket, amikor a főszereplők elmennek a temetőbe beszélni a sírral. Ez annyira színpadias!
- azon is jót mosolyogtam, amikor szegényke szomorúan nyugtázta, hogy az apja elvitette a megrongált kocsiját, de mivel már ott parkolt egy Porsche Cayenne a nevén, nem volt más választása, mint elfogadni. Szegény pici lány, de sz*r neki! Denverben nincs tömegközlekedés? Saját kocsi nélkül meghalnak a lakosok, vagy mi?
- a vissza kellett pattintani a csaj kiugrott vállát, meg csak hab volt a tortán. Még sose hallottam, hogy pattintani szokták, a Tic Tacos tető jutott egyből eszembe.
- a történet epilógusa meg úgy ahogy van, nevetséges, de a poént nem lövöm le!

ilyen "csúnyaságot" kapott "szegény" Shaw
Milyen is akkor a Rule?: Jól indult, olvasmányos volt, de sablonos és tucattörténet lett. Megértem, hogy sokan nagyon odáig vannak Rule karakteréért, de többnyire minden rosszfiúval ez szokott lenni a helyzet, nem érzek benne semmi extrát. Shaw karakterábrázolása viszont nagyon gyenge, és többször a falra másztam tőle.  
Az alapprobléma szerintem az, hogy túl sok mindent akart belevenni az írónő a történetbe. Nem elég Rule problémája a testvére halála miatt, még belevette Shaw zaklatását, és ez már túl sok volt. Kb. a könyv 1/4 nagyon olvasmányos, de utána számomra eléggé ellaposodott és felesleges köröket futottunk.
Mindezek ellenére, hogy nekem nem tetszett, inkább a hibák maradtak meg bennem, megértem, hogy miért rajonganak olyan sokan ezért a történetért. Van benne valami, és maga a stílus sem rossz. A rosszfiú és a jókislány egymásra találása, a problémák legyőzése -mint valami mese-, tudom, hogy ez nagyon kecsegtető, olvasmányos, lehet rajongani az ilyen történetekért. De nekem akkor se nyerte el maximálisan a tetszésemet, közepes volt. Ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra, leginkább Rome könyvére.

Kiknek a figyelmébe is ajánlom a Rule-t?: az NA és a könnyedebb erotikus, romantikus irodalom kedvelőinek.

Itt olvashattok egy rövid szöszt a sorozatról!

A könyv előjegyezhető ITT! Beleolvasni is tudtok! ;o)
_________________
Eredeti címe: Rule (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Sorozat: Marked Men #1
Ára: 3499
Forrás: kiadó
Értékelésem:


Képek forrása:
1., 2., 3.

Adatlapok:



Nyereményjáték:

Most nyerhettek 1-1 példányt, az alábbi könyvekből!
 a Rafflecopter giveaway

 A Blogturnéról:

November 21-én 12 állomásos Blogturné vette kezdetét, melynek a célja az, hogy bemutassuk nektek Jay Crownover "Rule" c. regényét. Külföldön elég kedvező fogadtatást kapott, a 2012-es megjelenése óta, de vajon mi a helyzet vele itthon? ;o)

A Blogturné állomásai:

nov. 21. Kristina blogja
nov. 22. Angelika blogja
nov. 23. E-book Klub
nov. 24. Könyvesem
nov. 25. Magnolia
nov. 27. Francica blogja
nov. 28. Nem harap a ...
nov. 29. Olvasószoba
nov. 30. Nilla
dec. 1. Insane Life

2013. november 23., szombat

Karácsonyi nyereményjáték 1.: Abbi Glines- Ha az enyém lennél

november 23, 2013 0 Hozzászólás
Akik figyelemmel követik a blog Facebook oldalát, tegnap megtudhatták, hogy nyereményjáték várható az oldalon, méghozzá két könyvért. Most az első veszi kezdetét.
A Maxim Könyvkiadó jóvoltából nyereményjátékot hirdetek Abbi Glines: Ha az enyém lennél c. könyvének 1 példányáért. Hajrá, Karácsonyra odaér! ;o)

"Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő történetétől!
Volt benne valami rosszaság, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?
Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá.
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni..."

a Rafflecopter giveaway

Játékszabályok:
  • A nyereményjátékban csak a 14. életévét betöltött személy vehet részt!
  • Csak magyarországi postacímre postázom a nyereményt, határon túlra, nem!
  • A sorsolás után e-mailben megkeresem a nyertest, de amennyiben 14 napon belül nem reagál a megkeresésemre, új sorsolást hajtok végre!
  • A nyertest nevét egy bejegyzésben itt is közzéteszem!

2013. november 21., csütörtök

Új sorozat magyarul: Marked Men

november 21, 2013 0 Hozzászólás

A sorozat: Marked Men

Könyv #1: Rule | Műfaj: NA
Itthon Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó | Megjelent
ITT írtam róla

"Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást."

A sorozatról:


A sorozat első része a Rule, 2012-ben jelent meg, e-book formátumban. A kötetek a barátairól ill. a bátyjáról szólnak. A Jet (R. barátja) 2013-ban jelent meg, a Rome (R. bátyja) és a Nash (R. lakótársa és barátja) 2014-ben fog.
A sorozat külföldön kedvező fogadtatást kapott, jelenleg 4 egész fölött van az értékelésük a Goodreads alapján.

A szerző:


2013. november 20., szerda

"Rule" blogturné

november 20, 2013 0 Hozzászólás
November 21-én 12 állomásos Blogturné veszi kezdetét, melynek a célja az, hogy bemutassuk nektek Jay Crownover "Rule" c. regényét. Külföldön elég kedvező fogadtatást kapott, a 2012-es megjelenése óta, de vajon mi lesz a helyzet vele itthon? ;o)

A Blogturné állomásai:

nov. 21. Kristina blogja
nov. 22. Angelika blogja
nov. 23. E-book Klub
nov. 24. Könyvesem
nov. 25. Magnolia
nov. 27. Francica blogja
nov. 28. Nem harap a ...
nov. 29. Olvasószoba
nov. 30. Nilla
dec. 1. Insane Life
dec.2. Könyvek erdeje

"Waiting On" Wednesday (81.)- Várólistára ...

november 20, 2013 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Nem is tudom, hogy igazából mi volt az első dolog, ami rávett arra, hogy elolvassam a könyv fülszövegét. A borítója, ami nagyon tetszik? A cím, ami egyszerű, de mégis nagyon ütős és sokat sugall? Vagy maga az írónő neve, akitől még nem olvastam semmit, de tudom, hogy kicsoda? Nem is tudom. Tán így egyben, mind a három. De egy biztos: szerintem nagyon döbbenetes, megható, sokkoló, igaz történet lehet a Becsület.

"Elif Shafak legújabb keleti-nyugati története a fenséges Eufrátesz folyónál kezdődik és végződik, ahol egy kurd faluban élt két ikerlány. Arrafelé "a "becsület" nem csak jelző volt, névként is használták. Az ember adhatta a Becsület nevet a gyermekének, feltéve, hogy fia született. A becsület és a tisztelet a férfiak tulajdonsága volt. Az idős, a középkorú, a fiatal, sőt még a tejszagú csecsemő fiúnak is kijárt a tisztelet. A nőknek viszont nem. Nekik egy másik szó jutott osztályrészül: a szégyen." Az egyik ikerlányt feleségül vette egy török fiú, és Isztambulba, majd Londonba vitte. Ott reméltek új életet teremteni maguknak és gyerekeiknek, de akármilyen messzire utaztak, nem szabadulhattak a hagyományoktól, hiedelmektől és kötelességektől, amelyeket pedig maguk mögött akartak hagyni - a vérükben vitték magukkal. Ez az oka annak, hogy a Toprak család egyik tagja borzalmas gyilkosságra ragadtatja magát."

Várható hazai megjelenése: nov.
Kiadja: Európa Könyvkiadó

2013. november 18., hétfő

Karen Erickson: Játék a házassággal

november 18, 2013 14 Hozzászólás

Game for It #1

Az utóbbi időben nem épp a legjobb erotikus könyvekbe botlottam bele, amiket kis hazánkban kiadott a Kiadó, így egyszerre voltam kíváncsi a Játék a házasságal-ra a műfaja miatt, ugyanakkor szkeptikus is, hogy silány erotikus történethez lesz szerencsém. Aztán kiderült, hogy az írónő nem más, mint a Heti csaj szerzője, az pedig bejött, így érthető, hogy mégis csak jobban billent a mérleg nyelve, az "érdekel" felé.

Végül megkaptam és egy nap alatt befaltam. Nem csak a rövidsége miatt lehetett vele gyorsan haladni, hanem a stílusa miatt is. Egyáltalán nem olyan, mint amiket eddig ebben a műfajban tapasztaltam. Nem volt vulgáris (egy-két esetet leszámítva, de még az se olyan hű de nagy szám volt), és bár maga a történet tucattörténet, meg már lehetett ilyenről olvasni csak más körítéssel és nevekkel, de mégis jó volt. Olvastatta magát, egyszerű volt, kellemes, és érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel. Elsodorja őket az élet egymás mellől, vagy boldogan élnek, míg meg nem halnak? Nyilván, mivel romantikus történet, számítottam a boldog végkifejletre, de azért ott volt bennem a kérdés: biztos így lesz?

Sheridan 25 éves festőnő. Egy galériája van Carmelben, az Ocean Avennen, de sajnos nem megy neki valami jól. Lényegében ott tart, hogy az üzlete szépen döglődik. Csinos fiatal nő, világosbarna hullámos hajjal, és persze olyan formákkal, amilyennek lennie kellett a történetben. ;o)
Kisebb-nagyobb mellékszerepet kapott a barátnője, Willow is, akiről a második rész majd szólni fog.
Jared Quinn (nekem a nevét látva mindig Julia Quinn és a Bridgerton család ugrott be) még nincs 30 éves, több mint 190 cm magas, izmos, szívdöglesztő, hullámos barna hajú, nagy nőcsábász. És nem mellesleg a San José-i Sólymok hátvédje. (Amerikai fociról van szó.)

A két fiatal egy rendezvényen találkozik és ahogy lenni szokott, a pasi szeme azonnal megakad a fiatal nőn. Tetszik neki, hogy Sheridan nem játssza meg magát előtte, és nem fut utána. Így a rendezvény után meghívja egy italra, amit aztán egy légyott követ egy motelban.


"Sheridan megtorpant a motel recepciója előtt, és megragadta a férfi ingét, mintha a támogatására lenne szüksége

– Egyetlen éjszaka – suttogta. – Semmi kötelezettség. Csak… szórakozás.

Jared elmosolyodott. Gyengéden végighúzta ujját a lány alsó ajkán. Keresve se talált volna tökéletesebb nőt.

– Rendben."

És akkor itt jön a fordulat.
Jared előélete nem valami fényes, ezért kitalálták a sajtósai, ügyvédje, stb. hogy meg kéne nősülnie, mert ez jó fényt vetne rá. Jared pedig, Sheridan mellett dönt. Először a nő nem akar belemenni az álházasságba, de vonzónak találja, hogy 1 évig a férfi felesége lehet (mert hát azért megmozgatja benne a dolgokat, értitek), na és persze tudja, hogy ez a döglődő üzletének is jól jöhet (célzok a reklámra). Így aláírja a szerződést, de beleveteti, hogy szexuális kapcsolat nem lehet köztük (ezt nagyon nem értettem, de mindegy), mert különben bukta az egész.
Igen ám, de ugyebár izzik a légyott óta a levegő köztük. Vajon kibírják az 1 évet mindenféle szexuális kapcsolat nélkül?


"Egyszer volt, hol nem volt, gyermekeim, hajdanában volt egy rövid randim egy nagyon híres, kupagyőztes futballjátékossal. És, fiaim, hogy tudott csókolni, de az már egy másik történet, egy másik korban…"

Az írónő nem lacafacázott, egyből ott kezdjük a szereplőkkel az ismerkedést, hogy először találkoznak. Lényegében a történetben, nincsenek felesleges körök, felesleges oldalak, mindig történik valami. Aláírják a szerződést, gyorsan összeházasodnak, élik az érdekes házasságukat, majd persze nem hiányozhat a fordulat a történetből, amikor elkezdenek elsiklani egymás mellett. De vajon mi lesz a vége?

Szimpatikusak voltak a szereplők, a történet is kellemes volt, sőt, mondhatni már aranyos, de még se éreztem azt, hogy a szívemhez nőttek volna a karakterek. Valami hiányzott, valahogy nem volt az igazi. Egyszerűen csak amíg velük voltam, amíg róluk olvastam, addig jó volt, de kétlem, hogy hosszabb távon megmaradnának bennem. Viszont pozitívum a szememben, hogy bár Sheridan "csak" 25 éves, mégis egy olyan fokú érettséget éreztem a karakterében, ami jó pár évet dobott rajta a szememben. Nem egy tipikusan fiatal, bohókás, a húszas évei elején/közepén levő nő volt, hanem egy érett gondolkodással rendelkező, felnőtt, igazi NŐ. Az persze más kérdés, hogy normális dolog-e, ha valaki belemegy egy álházasságba, és volt-e értelme a szexmentességet belevenni a szerződésbe, na de semmi se lehet tökéletes, nehogy már. :oP És azért a szexmentesség dobott rajta, fokozta az izgalmakat.
Jared pedig nem a megtestesült őstulok, akiket előszeretettel vesznek bele a szerzők az ilyen történetekbe, hanem lényegében egy teljesen átlagos, hétköznapi férfi, csak hát igen, az aki, megspékelve a gyönyörű testtel és a vastag pénztárcával.

A cselekményen nem akadtam fenn, sőt, nekem bejött valamilyen szinten az álházasság, sőt, még a szexmentesség is (bár érteni nem értettem, de izgis volt). Izgalmas volt, bár így utólag visszagondolva, húzhatták volna egymás agyát jobban, szenvedhettek volna még jobban a szex hiánya miatt. 

Röviden: bejött úgy, ahogy volt. Persze lehetett volna túlfűtöttebb, lehetett volna még a karaktereken dolgozni, lehetett volna csiszolgatni, akár magát a cselekményt még izgalmasabbá tenni, de mégis mindezek ellenére, elnyerte a tetszésemet. Igaz, nem annyira, hogy újraolvassam, de annyira igen, hogy élveztem a történetet, amíg olvashattam. Amolyan egyszer elolvasós, kellemesebb romantikus-erotikus történet.

Milyen is akkor összességében a Játék a házassággal? Egy könnyed romantikus-erotikus történet. A szereplők összegabalyodnak, majd úgy döntenek, hogy házasságra lépnek, de szex nélkül, na de hogy ez betartható-e egy évig, az ugyebár a jövő zenéje. ;o) Inkább érzem romantikusnak a történetet, mint erotikusnak, pusztán csak több erotika van benne, mint a sima romantikus regényeknél ez tapasztalható. Viszont nem esett át az írónő a ló túloldalára. Kellemes volt, olvasmányos, aranyos. Semmi extra, nem okozott meglepetést, kiszámítható, de ebben a műfajban pont az lenne fura, ha nem így lenne. Ugyanakkor hiányérzetem is van. Lényegében tipikusan olyan könyv, amit jó olvasni, de másodjára már nem esnél neki akkora hévvel.

Kiknek is ajánlom a figyelmükbe? Nos, egyértelműen a romantikus-erotikus műfaj kedvelőinek, és azoknak, akik kíváncsian Monica Murphy másik oldalára.

Most megrendelhető a Kiadó webshopjában 25% kedvezménnyel!
_________________
Eredeti címe: Game for Marriage (2013.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 302
Sorozat: Game for It #1
Ára: 3499
Forrás: kiadó
Értékelésem:

 
Képek forrása: 1. 2.  

A sorozatról:

A Game for It jelenleg 2 kötetből áll. A játék a házassággal 2013. januárjában jelent meg angolul, és jelenleg a Goodreadsen, több mint 2000 értékelés alapján, egy hajszálnyival csúszott csak le a 4 egészes értékelésről.
A második része, Game for Trouble c.-mel októberben jelent meg angolul. Sheridan barátnőjéről, Willow-ról és Jared csapattársáról, Nick-ről szól. Mind a ketten kaptak kisebb szerepet A játék a házasságal-ban. Amolyan előrevetítés volt benne, hogy köztük tuti lesz még valami. ;o) Nos, Karen Erickson meg is oldotta ezt egy új kötettel.

Nyereményjáték

Most nyerhettek 1-1 példányt az alábbi regényekből. Nincs más dolgotok, mint like-olni az Ulpius-ház YANAF oldalát! a Rafflecopter giveaway

A blogturnéról

November 12-én 10 állomásos Blogturné vette kezdetét, melynek a célja az, hogy bemutassuk nektek Karen Erickson "Játék a házassággal" c. regényét. Az írónőről azt kell tudni, hogy nem más, mint Monica Murphy, vagyis a "Heti csaj" szerzője.
Szóval, ha a "Heti csaj" elnyerte a tetszéseteket, akkor ne hagyjátok ki az írónő álneves, erotikus történetét sem! ;o)

A Blogturné állomásai:
1.) nov. 12. Deszy könyvajánlója
2.) nov. 13. E-book Klub
3.) nov. 14. Kristina blogja
4.) nov. 15. Ariadne olvasmányai
5.) nov. 16. Angelika blogja
6.) nov. 17. Szennycímlap
7.) nov. 18. Könyvesem
8.) nov. 19. Adri könyvmoly könyvei
9.) nov. 20. Magnolia
10.) nov. 21. Könyvek erdeje


2013. november 16., szombat

Cora Carmack: Színjáték

november 16, 2013 31 Hozzászólás

Szakítópróba #2

Cora Carmack Szakítópróbája nem nyerte el maximálisan a tetszésemet. Úgy éreztem, hogy nincs kész, mintha csak egy novella lenne, és nagyon hiányoztak az igazi érzelmek. A szenvedély, a romantika, a levegő izzása, a főszereplők egymás agyának húzása. De mindezektől függetlenül olvasmányosnak találtam, végig fenn tartotta az érdeklődésemet és gyorsan haladtam vele. Viszont abból a történetből kiindulva, nem vártam többet a Színjátéktól egy közepes, romantikus NA történetnél. Kellemesen csalódtam, ugyanis a sorozat második része jobbra sikeredett, mint az előző.

Cade-t az előző részben már megismerhettük. Ő az a srác, aki Bliss második legjobb barátja volt, és évekig reménytelenül szerelmes a lányba. A kikosarazása elég érzékenyen érintette. 22 éves, tipikusan amolyan "aranyos, szomszéd fiú típus". Kisfiús a mosolya, mindig tudja mikor, mit kell mondania, jófiú, kedves, gyengéd, stb. Olyan pasi, akiért sok nő összetenné a két kezét.
Az előző részben ott maradt abba a története, hogy jelentkezett a Temple Egyetemre másoddiplomás képzésre, ezért elutazott Philadelphiába.
A Színjáték ott veszi kezdetét, hogy a fiú már 3 hónapja jár a mesterképzésre, de még mindig nem sikerült beilleszkednie az új életébe. Ráadásul továbbra se tud túl lenni Bliss-en. Örül a lány boldogságának, de azért vérzik a szíve rendesen.
Épp egy kávézóban ül -miután összefutott Blissel és Garrickel-, nézi a többi vendéget, amikor megakad a tekintete Maxon.
Max szintén 22 éves, és egy együttesben gitározik, illetve énekel. A zene a mindene, de másodállásban táncol is a bárban. A lány tipikusan egy zabolátlan, vad csajszi. Élénkvörös haj, tetkók, piercingek, minden amitől vadnak tűnik, de úgy, mintha egy ötvenes évekbeli poszterlány testébe lenne zárva. De ez a vadság csak a látszat. Max a múltjából, hatalmas fájdalmat cipel magával, amin még majdnem 10 évvel később se tud túllépni, bár a szülei se segítenek neki ebben.
És ha már szülők. Távol élnek egymástól, semmit se tudnak arról, hogy az addig tökéletes, szurkolólányos, szőke hajú kislányuk, vörös démonná alakult a távollétükben. Így enyhén szólva sokkot kap a lány, amikor a szülők bejelentik, hogy váratlanul meglátogatják őt. Méghozzá olyan váratlanul, hogy csak pár perce van a találkozóig. Ekkor Max körbenéz a kávézóban, találkozik a tekintete Cade pillantásával, és megszületik a fejében az ördögi terv. Odamegy a fiúhoz és megkéri őt, játssza el, hogy a barátja, mert hát egy tökéletes kislánynak, csak is tökéletes, jófiú barátja lehet.
Cade-nek tetszik a lány, így belemegy a játékba. Igen ám, viszont a szülőknek annyira szimpatikus lesz a fiú, hogy a kis színjáték nem arra a pár percre korlátozódik, folytatást követelnek. És miközben Cade és Max játssza a szerelmespár szerepét, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Igen ám, de vajon a sebeik nem fognak a boldogságuk útjába állni?

 
"Még sohasem jártam olyan lánnyal, mint ő, és valószínűleg ő sem randizott még olyan sráccal, mint én."

Nos, az írónő szerencsére nem húzta az időt, gyorsan bemutatta Cade-et és Maxot, majd a 27. oldalon fel is tűntek a szülők. Humoros volt ez a találkozás, Cora Carmack megalapozta a történet hangulatát, és arra számítottam, hogy végig a humor lesz a jellemző a kapcsolatukra. De ez nem így lett. Miután mosolyogtunk jó nagyokat, onnantól kezdve inkább a keserű hangulat uralkodott a történeten. Amit megértek, hisz Max szomorú emléket cipel magával, de nekem a történet kezdeti könnyedsége, humora után, túl nagy szélsőség volt a komolyság és a komorság, amivé alakult a Színjáték.
A történet váltott nézőpontként épült fel. Piros pont az írónőnek, mert jól kezelte a váltásokat, nem okozott számomra problémát, hogy összekutyultam volna, kiről is olvasok éppen.

Ami Max-el történt, az szörnyű tragédia. Többször éreztem azt vele kapcsolatban, hogy olyan, mint aki épp fuldoklik, és csak a feje van kinn a vízből. Kapálódzik, hol elmerül, hol feljön a víz felszínére. Nagyon sajnáltam őt, ugyanakkor kb. a történet 2/3-ától elég erőltetettnek éreztem már a problémáját és a vele járó menekülését. Szerencsére nem voltam ilyen helyzetben (és ne is legyek!), nem tudom hogyan élném meg, de a vége felé akkor is untatni kezdett a melankóliája.
Cade pedig egyszerűen imádnivaló. Tipikusan olyan pasi, akit az anyukák örömmel látnának a kislányuk mellett. Lehet tőle olvadni, lehet szeretni.

Maga a cselekmény bejött. Nagyon tetszett, hogy ebben a történetben fordított karakterek vannak, elüt az eddig olvasott NA történeteimtől. Ugyanis Max a "rossz kislány", Cade pedig a "jó fiú".
Tetszett az ál párkapcsolat, bár természetesen nem értettem ezzel egyet, de megértettem Maxet, hogy kitalálta ezt az egészet. (Ez előtt a könyv előtt fejeztem be a "Játék a házassággal" c. regény olvasását, amiben meg ál házasság van.) Megértettem, hogy ki akart törni a szülei által rákényszerített tökéletes kislány szerepéből, meg is tette, de félt felvállalni a szülei előtt ennek a következményét. Megértettem -pár percig-, hisz azért vannak olyan szituk, amikor felnőttként se olyan könnyű a szülők elé állni, hogy "Anya, nézd, mondanom/mutatnom kell valamit!", de utána azért elég erősen elagyaltam azon, hogy nem komplikálja-e túl az egészet. Hisz felnőtt nő, felnőtt emberekkel meg azért a szülők másképp viselkednek. De aztán felrémlett előttem, mit szólnék ahhoz, ha egyszer majd a 22 éves fiam hazaállítana tetkósan, piercingesen, holott addig "jó fiú" volt, hát lehet, hogy első körben infarktust kapnék a sokktól. Szóval egyfelől megértettem a félelmét, másfelől nem, néztem olvasóként, felnőtt nőként, de anyaként is az egészet, és hát igen, nem egyszerű szitu. Mindenki másképp reagálna egy ilyen helyzetben.
Élveztem a köztük levő szikrát, ami az első pillantástól élvezhető. Vágytam arra, hogy végre komolyra forduljon a kapcsolatuk, és nem lepődtem meg az események alakulásán. Kiszámítható volt, de ez nem zavart egyáltalán.

Milyen is akkor a Színjáték? Először is egy NA történet. Másodszor a műfajából fakadóan, könnyednek tűnik, de mind a két fél sebeket cipel magával -különösen Max-, ez meg rányomja a bélyegét a történetre. Olvasmányos a történet, az elején humoros, de utána inkább a keserűséget lehet rajta érezni. Ugyanakkor mégis könnyed, romantikus, aranyos. Nagyon gyorsan lehet haladni vele, lényegében másfél nap alatt befaltam, nagyon olvastatta magát.

Kinek ajánlanám a figyelmébe a Színjátékot? Az NA kedvelőinek. De azok se hagyják ki, akik olvasták a Szakítópróbát és elnyerte a tetszésüket! Sőt, azoknak is ajánlom a figyelmükbe, akiknek nem jött be annyira Bliss és Garrick románca, mert szerintem Max és Cade története erősebb, jobb lett. Itt már nem éreztem azt, hogy nincs kész, és az érzelmek is a helyükön voltak. A szenvedély lehetett volna több, de Cade jófiú karakteréből kiindulva, tán pont ennyi volt a tökéletes. A humort viszont megtarthatta volna végig az írónő!

A sorozat 3. része Bliss legjobb barátnőjéről fog szólni, akit szintén a Szakítópróbában megismerhettünk már. 
___________________
Eredeti címe: Faking It (2013.)
Kiadta: Content 2 Connect (2013.)
Oldalszám: 336
Sorozat: Szakítópróba #2
Ára: 2990
Forrás: kiadó
Értékelésem:
 

Képek forrása: 1, 2., 3.