2012. október 31., szerda

Októberi összefoglaló

október 31, 2012 0 Hozzászólás

Októberben ezekről írtam:

Ebben a hónapban aztán belehúztam a bejegyzések pótlásába: 18 könyvről írtam és ezekből 4 volt gyermekirodalom.
Tony Wolf sorozatának két kötetéről is szó volt. A Mesél az erdő az állatokról és a Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról. Az előbbi gyermekkorom egyik kedvence volt, így nagyon örültem annak, amikor a könyvtárban ráakadtam. Az utóbbi létezéséről nem is tudtam, de szerencsére ez is meg volt a könyvtárnak, így pótolni tudtam elmaradásomat. Mind a két könyvecskét ajánlom a figyelmetekbe! Nagyon édesek a történetek, az illusztrációk pedig gyönyörűek.
Természetesen Janikovszky Éva se maradhatott ki -mint ahogy novemberben se fog-, most Az úgy volt ... -tal jöttem. Biztos nagyon unjátok már, hogy az írónővel kapcsolatban csak áradozni tudok, ez most se volt másképp.
Végül a Bogyó és Babóca rokonairól is írtam. Bár annyira nem vagyunk oda Bogyóért és Babócáért, de ez a könyvecske tetszett Gyerkőcömnek és nekem ez a lényeg. ;o)

És akkor most jöjjenek a nem gyermekkönyvek. Elég széles skálán mozogtak az e hónapban írt könyvek műfajai, volt ez is, az is, amaz is, hirtelen nem is tudom, hogy melyikkel kezdjem, így haladok az illusztráció alapján.
A Vajon létezik szerelem első látásra? könnyed ifjúsági történet, nagyon tetszett. Eszembe juttatta azt a napot, amikor megismerkedtünk a Párommal és még sok más emléket is felelevenített bennem.
Szintén ebbe a műfajba tartozik a Rettegés is, csak épp a véleményem lett róla más: nem tetszett. Kész szerencsének tartom, hogy bár nagyon kíváncsi voltam rá amikor megjelent, de hála az égnek nem költöttem rá egy fityinget sem.
Egy skandináv krimi is sorra került októberben, A falon túl. Szülőknek szerintem különösen letehetetlen olvasmány.
Két "luxusprostis" könyvről is írtam, A szultán háremébenről és a Hamis gyönyör folytatásáról, a Drága kéjről. A Drága kéj már jobban össze volt rakva, mint a Hamis gyönyör, nem tartottam már olyan siralmasnak, mint az első részt és tán a főszereplő is egy hangyányival jobban kiforrott volt. A szultán háremében igazából egy elég unalmas történet, túl sok nem derült ki erről a világról, de azért piros pontot kapott, amiért nem volt vulgáris és jól meg volt írva.
A megsebzett volt októberben az utolsó könyv, amiről írtam. Döbbenetes, sokkoló, nehéz rendesen összefoglalni röviden a véleményemet róla. Szerintem nem is lehet, annyira felkavaró.
Három olyan történet is sorra került, amik a második világháború idején (is) játszódtak. Itt van az Eva Braun naplója, ami egy fiktív napló. Néhol unalmas volt, de összességében szerintem sikerült az írónőnek megmutatnia, hogyan élhetett Eva Braun. A Láthatatlan híd  kicsit más volt, mint amire számítottam, de ettől függetlenül ne hagyjátok ki. A magyar zsidóhelyzetet vázolja fel a világháború során, lényegében. A virradat ígérete csak egy részben játszódik ebben az időben, de nem is ez a lényege, hanem az anyai szeretet és odaadás ábrázolása. Nagyon tetszett, nem is tudom, hogy utoljára mikor sírtam ennyit egy könyvön.
Természetesen a romantikus irodalom se maradhatott ki. ;o) A Csábíts el! nem épp azt adta, amit vártam, de sajnos ezzel ugyanígy volt a Száguldás a szerelembe is. A Buja fiúk már inkább erotikus irodalom, mint romantikus és ennek meg is felelt végülis. Erotikus volt a javából, de a körítés lehetett volna jobb is.
És ha már erotika, aki nem tudja, hogy miről fog szólni a Lelkem, Inés, a borító alapján tán téves következtetést vonhat le. Komolyan mondom, nem értem, miért kellett egy meztelen felsőtestű nőt oda előre bebiggyeszteni. :oS A lényeg az, hogy nagyon jó kis történelmi regény Chile meghódításáról.
És a humor se maradjon ki a sorból, a Jézus szeret engem megdolgoztatja rendesen a rekeszizmokat, ajánlom a figyelmetekbe.

Ami a blogéletet illeti:

A hónap elején sabloncsere történt (Sabloncsere), de ha így halad az időjárás, hamarosan jöhet a téli. Pár napja esett egy kicsit nálunk a hó. Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor reggel kinéztem az ablakon. Valahogy még nem hiányzik, hogy beköszöntsön a tél, ősz még igazán nem is volt, hisz csak most kezdődött.
Közzé tették az idei Goldenblog teljes listáját, így megtudtam hanyadik lett idén a Könyvesem blog. Köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott! Remélem jövőre már a két jegyűek közé fogok tartozni. :oP
Megtörtént a 222.222-ik látogatás is (Ki lesz az? ), de sajnos nem derült ki, hogy ki volt a "szerencsés". Sebaj, majd tán a 333.333.-nál kiderül. ;o)
Adaptációra is figyeltem, hogy ne maradjon ki, így jöttem Az ajtóval. Nézzétek meg, szerintem kihagyhatatlan! Novemberben is jönni fogok legalább egy adaptációval, ígérem.
És akkor jöjjenek a rovatok. Az Alkotóműhelyben egy igazi őszi könyvjelzőt igyekeztem nektek megmutatni. Szerintem nagyon klassz lett. El is határoztam, hogy tavasszal, nyáron majd vadvirágokat fogok lepréselni és eltenni emlékbe.
A Barangolás során az Eva Braun naplója miatt, Eva Braun életét próbáltam röviden bemutatni nektek.
Top10 Tuesday ebben a hónapban egyszer se volt, de Musing Mondays folytatódott. Ebben a hónapban egyszer válaszoltam MizB kérdésére (Van kedvenc sorozatod? És abból van kedvenc köteted?), utána viszont háromszor én kérdeztem (Túlélnéd vagy elbuknál?; Milyen képregényeket, magazinokat olvastál gyermekkorodban?; Nektek mely könyvek rémlenek a szüleitek könyvespolcairól?). Hogy a Musing Mondays átalakul-e végleg csak Kérdezz! Felelek!-ké, még nem tudom. Amíg eszembe jut valami kérdés, addig kérdezek, de ha nem vagy épp MizB-é tetszik, akkor az övére válaszolok majd. Ez még a jövő zenéje.

Ami a nagyvilágot illeti:

Robbant a hír, hogy Megszűnik a miner.hu. Sajnáltam is nagyon, mert szuper oldalnak tartom. Ez meg is történt, de aztán meg újra nyitották. A figyelmeztető felhívás viszont még mindig kinn van, de hogy mikor fogják bezárni, meg egyáltalán bezárják-e, az nem derült ki. Mint ahogy az sem, hogy végül hogyhogy folytatták annak ellenére, hogy bezárták.
A Bookline könyvkiadással is fog foglalkozni, adta hírül az Index. Évente 20-25 kötet van betervezve.
Megjelent Liptai Claudia Az álomnő c. regénye, amiről eddig egy véleménybe se botlottam, amit már eleve érdekesnek találok.
Továbbá épp hogy megjelent Jojo Moyestól Az utolsó szerelmes levél, novemberre újabb történet van betervezve az írónőtől, a Mielőtt megismertelek. Furának tartom, hogy miközben Az utolsó szerelmes levél szinte egyből a Top100 lista élére került az Alexandra oldalán, a Tiltott gyümölcsről alig hallottak az olvasók.

Mi várható novemberben?:

Ezeket már elolvastam, szóval várható róluk a bejegyzés:
Fábián Janka: Virágszál
Charlotte Rogan: Mentőcsónak
Sophie Kinsella: A pöttöm boltkóros
Joyce Carol Oates: Egy szép szűz leány
Tóth Olga: Csupasz nyulak
Továbbá természetesen jönni fogok az Alkotóműhellyel, adaptációval, Barangolással, Musing Mondays- Kérdezz! Felelek!-kel is és sok gyermekkönyv is be van tervezve.

Ki a lélektársad?

október 31, 2012 3 Hozzászólás
Egy alkalmazás fut a Manó Könyvek Facebook oldalán, aminek a segítségével "megtudhatod", hogy vajon ki lehet a "lélektársad". (Kapcsolódva mindez a Lélektársakhoz, aminek az első része nem rég jelent meg a gondozásukban.) Nagyon ritkán szoktam ezeket a "kis játékokat" végigjátszani (tán egy kicsit öreg vagyok már hozzá), de most próbát tettem.
És ki lenne a szerencsés? ;o) Íme:

:oD Hihi. Amúgy imádom a Showder Klubot!

Ha pedig te is próbát szeretnél tenni, akkor kattints IDE. Annak meg külön örülnék, ha kommentben megosztanád velem, hogy neked kit dobott ki a gép. :oP

"Waiting On" Wednesday (30.)- Várólistára ...

október 31, 2012 1 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Gicánál olvastam a hírt, ami azonnal nagyon boldoggá tett: hamarosan jön Michelle Moran egyik újabb könyve magyarul, a Kleopátra lánya! Már írtam a Nefertitiről és a Madame Tussaudról. Mind a kettő nagyon tetszett, ezért bízom ebben a történetében is. (Ráadásul a borító is nagyon szép lett!) Kedves Jézuska, nekem ez a könyv nagyon kell!!!!! ;o)
Michelle Moran: Kleopátra lánya 
Várható hazai megjelenése: nov. 19.
Kiadja: IPC Könyvek
Oldalszám: 448
Ára: 2999
"EGY HERCEGNŐ TÖRTÉNETE, AKINEK BÁTORSÁGA ÉS ÉLNI AKARÁSA MÉG IZGALMASABBÁ ÉS DRÁMAIBBÁ TETTE A KORT, AMELYBEN ÉLT.

Egyiptom elestével Marcus Antonius és felesége, Kleopátra királynő önkezével vet véget életének. Gyermekeiket, a kis Ptolemaioszt és az ikreket, Alexandert és Kleopátra Szelénét a győztesek hajóra ültetik, hogy Octavianus, a későbbi Augustus császár parancsára Rómába vigyék
Az udvarban nem csak megaláztatás és keserű fogolysors jut osztályrészükül. Octavia gyöngéd szeretettel veszi körül őket, míg Juliában és Marcellusban igaz barátokra találnak. De mialatt Róma népe és az udvar azt találgatja, ki lehet a rabszolgák érdekeit szenvedélyesen védő, lázadó Vörös Sas, ők abban bíznak, hogy egy napon visszatérhetnek Alexandriába.
Ám az események gyorsan peregnek, és hamarosan elérkezik Alexander férfivá avatásának napja - Octavianusnak pedig döntenie kell a királyi gyermekek sorsa felől." 

Michelle Moran jelenleg 32 éves és Californiaban él.
Eddig 4 regénye jelent meg, a Kleopátra lánya megjelenésével pedig elmondható lesz, hogy mindegyik megjelent magyarul is.
Az eretnek királyné, Nefertiti és a Kleopátra lánya is az IPC könyvek gondozásában jelent meg (illetve fog), a Madame Tussaud pedig a Geopen Könyvkiadónál.

2012. október 30., kedd

Sophie Andrews: A megsebzett

október 30, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Scarred (2007.)
Itthon kiadta: KönyvFakasztó Kiadó (2008.)
Oldalszám: 277
Ára: 2980
Forrás: Rukkolán beszerzett
"Sophie már csecsemő korától nevelőszülőkkel élt. Jólétben, békében, boldogan – amíg csak meg nem jött a havi vérzése. Ettől kezdve ugyanis nevelőapja, a „Papa” a nemi rabszolgájának tekintette. Sophie egyetlen utat látott a menekvésre: elkezdte magát rendszeresen vagdalni zsilettpengével. Az önbántalmazás idővel szenvedélyévé vált; sokáig még azután sem tudta abbahagyni, hogy az angol szamaritánus egylet segítségével egy pszichiátriai osztályra menekülhetett az őt enyhén szólva furcsán szerető Papa karmai közül. Még innen is hosszú volt az útja a normális életbe. Adjuk át a szót egyik szamaritánus pártfogójának:
 „Sophie ma már felnőtt nő, és én nagyon örülök, hogy annak idején telefonált... Szerencsés kézzel ragadta meg a lehetőségeket, és élt is velük, mégpedig sikeresen. Kiegyensúlyozott ember lett belőle... A félelmei sose szűnnek meg, és biztos, hogy időről időre felszínre törnek majd. Ám Sophie ma már olyanoknak segít, akik ugyanolyan borzalmakon mentek keresztül, mint ő. Ne nézz többé hátra, Sophie! Haladj tovább, előre - én mindig ott leszek, egy lépéssel mögötted..." 

Alkotóműhely 6.

október 30, 2012 2 Hozzászólás
Itt van az ősz, ... aztán gyorsan vége lesz ugyebár. Lehullanak, elszáradnak a levelek, leesik a hó és annyi is volt. Ekkor jött az ötlet, hogyan lehetne egy csipetnyi őszt megörökíteni az örökkévalóságnak, kis túlzással.
Mint már tudhatjátok, túl kreatív ember nem vagyok, de a lelkesedésem töretlen, így a legegyszerűbb és legkézreesőbb ötlet ugrott be és döntöttem mellette.

Hozzávalók:
  • egy szépen megsárgult falevél
  • kartonlap
  • ragasztó
  • cellux
  • olló

Elkészítése:
  1. Egy kartonlapra először a ragasztó segítségével felragasztjuk a falevelet, majd celluxszal is leragasztjuk teljesen.
  2. Ezt követően körbevágjuk a falevelet amennyire tudjuk.

És már készen is van:


2012. október 29., hétfő

Túlélnéd vagy elbuknál?

október 29, 2012 6 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (28.)

Tudom-tudom, a mai témának semmi köze nincs az előző két hetihez, de most egy kis kitérőt teszünk.
Már hónapok óta készülök ezzel a bejegyzéssel, de valahogy sose sikerült megfogalmaznom rendesen, amit szerettem volna, viszont mivel megígértem a múlt havi összefoglalóban, hogy októberben írni fogok róla és mindjárt itt a hónap vége, nem húzom tovább. Így belefoglaltam a Kérdezz! Felelek!-be.

Pár hónapja teljesen véletlenül tévedtem egy oldalra, ahol a bejegyzés írója azt fejtette ki, mit tenne, ha kitörne a zombiháború. Először magamban rötyögtem egy sort, aztán ahogy olvastam a kommenteket, sikerült egyre jobban magam elé képzelni a katasztrófát. Felrémlettek a hasonló filmek, könyvek, végül eljutottam odáig, hogy magam is azon gondolkodtam, mit is tennék, ha egyszer csak teljesen váratlanul az emberek zombikká változnának, én meg szerencsémre nem.

Kérem komolyan venni a bejegyzést és próbálni elképzelni a szituációt! :o)

Képzeljétek el, hogy este van, épp néztek a TV-ben valami műsort, amikor megszakad az adás és a hírbemondó halálra váltan jelenti be, hogy nemtudommilyen katasztrófa érte a Földet, aki az elmúlt mittudoménmondjuk 2 percben a szabadban tartózkodott, az zombivá változott. És ekkor berontana a stúdióba egy olyan zöldes, véres, gülü szemű, leszakadt végtagú fazon és nekiesne azonnal a bemondónak. 

Sikerült elképzelni a jelenetet? És akkor itt jönnek a kérdések.
Mit lehetne tenni? Egyáltalán mi lenne a legjobb megoldás?
Ahogy olvastam és olvastam más oldalakon is a fejtegetéseket, a többség elhagyná az otthonát. Autót keresne és elindulna bevásárolni egy bevásárlóközpontba, boltba, laktanyába, rendőrségre, stb. Cél a víz, élelmiszer, fegyver felhalmozása. Na de itt jön a kérdésem. És aki nem tud vezetni? Annak kampec. Ha nincs sehol működőképes autó? Kampec, sétálj és reménykedj. És ha nem vagy benga állat, hanem inkább ropi? Kampec. És ha a világtól elzártan élsz? Maradjon ott, jó helyen vagy!
Tegyük fel, megtörtént a bevásárlás, a következő nagy kérdés az, hogy egyedül (családosok persze a családjukkal) vágsz neki az útnak vagy pedig keresel egy túlélő csoportot, mondván, sok kicsi sokra megy? Jobban belegondolva, minél többen vagytok, annál nagyobb az esély a túlélésre.
Na meg persze az is kérdés, hogy az otthonodban maradsz vagy pedig keresel egy biztonságosabb menedéket. És ha útnak indulsz, akkor hol lennél biztonságban? *a filmek szerint bevásárlóközpontban vagy az erdő mélyén*
És ha egy szeretted változik zombivá?
És ha te?
Akkor mit tennél?
Nos, mi a válaszotok? ;o)

2012. október 27., szombat

Isabel Allende: Lelkem, Inés

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Inés del alma mía (2006.)
Itthon kiadta: Geopen Könyvkiadó (2008.)
Oldalszám: 288
Ára: 2990
Forrás: könyvtár
"A szemrevaló, szegény fiatal spanyol varrólány, Inés Suárez 1537-ben kalandvágyó férje keresésére indul az Újvilágba. Csábító külseje miatt már a hajóút során hajmeresztő kihívásokkal kell megküzdenie, de nem kevesebb küzdelem várja Amerika földjén sem. Elverekszi magát egészen a perui alkirályságig, ahol egy kaland során megismerkedik az akkor már neves spanyol konkvisztádorral, Pedro de Valdiviával, akivel szenvedélyes, mindent elsöprő szerelembe esnek. Valdivia éppen Chile meghódítására készül, ahová vele tart elválaszthatatlan társnője, okos tanácsadója: Inés Suárez is... S az igazi kalandok ekkor kezdődnek csak a fiatal nő életében."

Bartos Erika: Bogyó és Babóca rokonai

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Kiadta: Pozsonyi Pagony Kft (2008.)
Oldalszám: 42
Ára: 1490
Múltkor olvastam egy netes oldalon, egy elég durva kritikát Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatáról, ami szó szerint sokkolt. Még sose találkoztam olyan írással, ami ilyen keményen támadna egy gyermeksorozatot, ráadásul néha szerintem már túl lőve a célon.
A problémám természetesen nem abból fakad, hogy a szerző megfogalmazta a negatív véleményét, ez benne van a pakliban, nem vagyunk egyformák. A felnőtteknek szóló könyvek között is, nem jöhet be mindegyik mindenkinek, ezt el kell fogadni, nyilván nem lesz másképp a gyermekirodalom terén sem. Amin nekem fenn akadt a szemöldököm, az a stílus volt. A harag és egyfajta agresszió, amit tán másképp tálalva jobban megemésztettem volna, de így csak felháborított. Bár tegyük hozzá, hogy az ilyen stílus felnőtt könyvek esetében se nyer meg, még akkor sem, ha maximálisan igaza van az írójának.

Bár nálunk Bogyó és Babóca nem kedvenc, de ettől függetlenül néha Gyerkőcömre rájön a könyvtárban bóklászva, hogy kíváncsi lenne egy-egy történetre.
Én kimondottan szeretem Bartos Erika egyszerű, rövid történeteit. Nem várom el tőle, hogy a Háború és békét írja meg, a célközönsége az óvodások és szerintem megfelelő stílusban tálalja a meséit nekik. Nyilván egyszerűek, leegyszerűsítettek, lehetne azon vitázni, hogy ennek a korosztálynak ez így tálalható-e avagy sem, szerintem igen.
A rajzok lehet, hogy túlságosan számítógépesek, de én szeretem a rengeteg színt és az egyszerű formákat, amik jellemzik az illusztrációkat. És ami nagy előnye és már írtam is róla szerintem, hogy a kicsik könnyen tudják utánozni és lerajzolni a figurákat, mert nem bonyolultak. Ez pedig jó.

A Bogyó és Babóca rokonaiban két mese található, főszerepben a rokonok.
Az egyikben Babóca találkozik katica-rokonával, a sárga hátú Katával.
A másik történetben pedig Bogyó ismerkedik meg csiga-rokonával, a vízicsigával, Csabával.
Ez a könyvecske pl. kimondottan elnyerte Gyerkőcöm tetszését, holott ismétlem, ő inkább AnnaPetiGergő-s. ☺

David Safier: Jézus szeret engem

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Jesus liebt mich (2008.)
Itthon kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2010.)
Oldalszám: 332 (a többi előzetes)
Ára: 3499
Forrás: molyon cserélt
"Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal. 
Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye? A német David Safiernek, a Pocsék karma egy csapásra világhírűvé lett szerzőjének második könyvéből – amely éppoly könnyed, szellemes és élvezetes, mint az első – bizonyságot szerezhetünk, hogy igenis, vannak még csodák, csak hinni kell bennük." 

Jillian Lauren: A szultán háremében

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Some Girls (2010.)
Itthon megjelent: Kelly Kiadó (2010.)
Oldalszám: 297
Ára: 2980
Forrás: saját
"Amikor Jill felszáll a Brunei Szultánságba induló repülőgépre, nincsenek illúziói: nagyjából tisztában van vele, mit várnak tőle azok, akik a szultán által rendezett partikra keresnek a világ minden tájáról csinos hölgyeket szórakoztatásra. Az alig 18 éves lány, aki eddig call girlként, vetkőzőtáncosként, pornószínésznőként dolgozott New Yorkban, úgy érzi, felragyogott a szerencsecsillaga: megváltozik az élete, világot lát és meggazdagodik.
Kezdeti naivitása ellenére Jill hamar felismeri, milyen álnok és kegyetlen küzdelem folyik a lányok között a szultán öccsének kegyeiért. A kemény vetélkedés hátterében az áll, hogy a győzelemmel talán egy korona is elnyerhető. Itt nincsenek barátságok, nincs sajnálat, nincsenek szabályok: lépj át minden feltételezésen, lépd át az összes láthatatlan hierarchiát, keltsd fel a mindent elsöprő szerelmet, és a világ mostohalányából hercegnővé lépsz elő. Rút kiskacsából hattyúvá válsz, a herceg egyetlen bólintására.

Jill is ringbe száll. Előbb csak a versenyszellem fűti, le akarja győzni a többieket, hogy megbosszulja gonoszságukat. Azután gyökeret ver benne a hatalom megszerzésének vágya, végül mindent elhomályosít a férfi iránti szerelem. Bármit megtenne, csak a királyi kedvencek vékonyka kötelén táncolhasson tovább...

Időbe telik, mire felébred, és megfogalmazódik benne az elszakadás gondolata: elég a megalázásokból, az értelmetlen küzdelemből, a rémálmokból. Amíg egyre csak a hercegre várt, élete kiürült, értéktelenné és tartalmatlanná vált. Elindul hát, hogy megkeresse elveszített önmagát. Nincsenek illúziói: hosszú út elé néz, mire a háremből hazatalál…
"

Barangolás 7.- Eva Braun

október 27, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Eva Braun naplója kapcsán

Érdekesnek tartom, hogy Hitlerről rengeteg információt lehet találni a neten, könyveket is minden gond nélkül és akkor itt van ez a nő, aki mellette élt, halt és még a Wikipédián is pár sort kapott csak, pedig ott aztán kisregényeket lehet olvasni tök érdektelen emberekről is. Tényleg olyan még halálában is, mint az életében, egy szellem. Akkor se nagyon tudtak a létezéséről, manapság is csak pár információt lehet találni róla. És hogy kiről is van szó? Eva Braunról. Hitler szeretőjéről, majd feleségéről.

Eva Braun 1912-ben született. Felröppentek olyan pletykák, hogy zsidó származású volt, de ezt cáfolták a későbbiekben. 17 évesen Hitler fényképészénél kapott állást, ekkor találkozott a vezérrel, de fogalma se volt arról, hogy ki vetett rá szemet. Kezdetben semmi komoly nem volt köztük, valószínűleg az 1930-as években fordult komolyabbra a viszonyuk.
Hitler valamilyen szinten elzárta a külvilágtól, nem ismerte el sehol sem, kapcsolatukat tagadta, más nők jelenlétében mutatkozott, miközben Eva otthon gubbasztott és várta, hogy a férfi végre felbukkanjon.
Pár barátot leszámítva nagyon magányosan élt. Elzárva, nem nagyon utazgatott, más férfiakkal nem ismerkedett. Mániákusan érdeklődött a torna irányába, gyakorolni is kezdte. A célja az volt, hogy a teste tökéletesen nézzen ki, nem riadt vissza a szándékos éhezéstől és a hashajtók használatától sem (miközben milliók éheztek ugyebár), csak karcsú maradjon. Félt az öregedéstől, kétségbe ejtette, ahogy teltek az évek és Hitler nem akart tőle gyermeket.
Mikor a vezér érezte, hogy közeledik a vég, öngyilkosságuk előtt 36 órával (bár olvastam olyan cikket, amiben 10 nap vagy épp 2 nap szerepelt) feleségül vette a nőt, majd együtt lettek öngyilkosok. Haláluk után a testüket elégették.

Eva Braunról nagyon szélsőséges véleményekkel találkoztam az interneten is. Vannak akik butácska, szőke nőnek tartják, aki szépen elvolt Hitler mellett, fogalma se volt a történekről, olyan volt, mint egy élő báb. A másik oldal szerint, egyáltalán nem volt butácska és bizony belefolyt a politizálásba, többször is hangoztatta a véleményét és bátran felszólalt a "kupaktanácsokban" Hitler emberei előtt.
Hogy mi az igazság? Milyen is volt? Szerintem ezt a titkot is magával vitte a sírba, mint ahogy sok mást is Hitlerrel kapcsolatban.

forrás: wikipédia

2012. október 25., csütörtök

Milyen képregényeket, magazinokat olvastál gyermekkorodban?

október 25, 2012 6 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (27.)

Nagyon belejöttem ám a kérdezősködésbe, ma se fogom MizB-t követni, meg amúgy se Hétfő van már. :o) A múlt heti bejegyzésem egy rakás újabb kérdést juttatott eszembe, szóval készüljetek.

Nos akkor lássuk:

Milyen képregényeket, magazinokat olvastál, nézegettél gyermekkorodban?

A képregények, gyermekmagazinok mindig az épp aktuális trendnek megfelelően változnak, ez nem volt másképp a 80-as, 90-es években sem. Akkor Thomas még gondolatban sem volt kis hazánkban, helyette volt Góliátunk, meg Bobónk és Szerencsés Tomunk.
Lehet, hogy a fiatalabb olvasók most kicsit értetlenkedve olvassák a bejegyzést, így hát kezdjük egy kis időutazással. Na de nem a kőkorszakba repülünk vissza, pusztán csak a 1980-as évek második felére, illetve a 90-es évek első felére, mert hát én akkor voltam kislány vagy legalábbis olyan korú már, hogy érdekeltek a magazinok és a képregények.
Amikor nekiálltam ennek a bejegyzésnek akkor úgy rémlett, hogy elég kevés ilyen füzetecske volt, aztán nekiálltam képeket keresgélni és leesett, hogy a fenéket, volt ám választék bőven. Persze manapság még több, de néha a mennyiség a minőség rovására megy. Ugyanis kislány koromban biza a képregények többsége nem ez a fényes, leheletvékony lapú kis újságok voltak méregdrágán, hanem inkább olyanok, mint a füzetek. Vastagabb, strapabíróbb lapok, igazi papír, nem pedig ezek a fényes vackok. (A legjobban azt birom, amikor egy-egy ilyen mai újságba betesznek színezőt is, na de olyan papírból van az újság, hogy azon nem látszik a ceruza, a filctoll is maszatolódik. Nos kérem, ez akkoriban nem így volt. Szépen lehetett színezni, nem volt maszatolás, semmi. Persze volt kivétel, de úgy rémlik, hogy a többség akkor még ilyen volt.)
Nézzük, miket nézegettem akkoriban:
Már a 70-es években is volt Dörmögő Dömötör -ha jól rémlik-, de a 80-as években tuti.
Aztán itt volt még Góliát, a kőkorszaki kisfiú, Bobó, akiről már fogalmam sincs, hogy mi volt, de a neve azonnal beugrott.
A 80-as évek második felében jött a Csip-csup csodák, vagyis Kalán néni (ó, de szerettem! Még mesekazettán is megvolt! Hol volt akkor még az mp3 és társai? A sci-fi filmekben sem. A képregényből összesen 8 szám jelent meg.) és Nils Holgersson.
A 90-es évek első felében kezdtem iskolába járni, jött a Buci Maci (imádtam!), Donald Kacsa, Miki egér (és nem ám Mickey egér! Miki egér, csak úgy magyarosan.) Aztán volt még a Vizipók csodapók (imádtam! Ez színező volt, de közben meg képregény is.) és a Színes szíves bocsok (ismétlem magamat: imádtam! Emlékszem, az egyik barátnőmmel el is neveztük egymást a bocsok nevei alapján. Volt a Csupaszív ... és több nem jut eszembe, de nagyon édesek voltak. Sajnos ebből is csak pár szám jelent meg.), A fehér fóka (erre nagyon nem emlékeztem, de amikor keresgélés közben ráakadtam a képére, akkor beugrott, hogy "én ezt láttam!".) és a Szerencsés Tom. És hogy ő ki is volt? Hát Lucky Luck! :o) 
Ezek a képregények, magazinok maradtak meg bennem gyerekkoromból. Annyira jó volt megírni ezt a bejegyzést, képeket keresni hozzá. *felsóhajt* Mintha csak ma lett volna! :o)

És nektek mik rémlenek? Olvastatok ilyeneket?

2012. október 24., szerda

Janikovszky Éva: Az úgy volt ...

október 24, 2012 0 Hozzászólás
Kiadta: Móra Könyvkiadó (2010.-
a legelső 1980-ban jelent meg)
Oldalszám: 56
Ára: 1990
Az úgy volt, hogy egyszerűen nem tudok úgy felmenni a könyvtár gyerekrészlegére, hogy ne nézzem meg, mi található Janikovszky Évánál. Nem titok, hogy Gyerkőcömet a történetei nem kötik még le, hanem magamnak veszem ki őket.
Imádom a történeteit, mindig a gyerekkoromat juttatják eszembe és ez persze hol jó, hol nem, hol könnyesre nevetem magamat, hol viszont sírok az emlékektől.

Janikovszky Éva utánozhatatlan. A történetei maga a múlt. Persze-persze, megértik a mai gyerekek is, de igazán tán nehezen tudják elképzelni, hogy volt idő, amikor a TV fekete-fehér volt, amikor nem volt Minimax, hanem volt az esti mese és annyi. Amikor rádiót nem telefonon hallgattunk (meg amúgy is telefonon? Az az irodákban volt, családoknál elvétve. És ha mégis, akkor olyan kerek tárcsázós volt, ami mindig kattant egyet az adott számnál.), hanem recsegve-ropogva kerestük meg a frekvenciát a böhöm, fából készült gyártmányon. Amikor a Karácsonyfán nem színes, kicsi, villogó égők égtek, hanem egyszerű, simák. Gyertya alakúak vagy csillagok, harangok, tobozok. Amikor még mi voltunk a  kicsik, a gyerekek. Amikor kockás ingben, kertésznaciban álltunk a fa alatt és énekeltük sejpítve a Kiskarácsonyt. Amikor Gyerkőcöm mamája, az én anyukám olyan fiatal volt, mint én most. Amikor még nem volt ránc a homlokán, amikor még nem őszült a haja, amikor ő volt a legszebb (és az persze ma is) és el se tudtam képzelni milyen lesz akkor, amikor én leszek annyi idős, mint ő akkor.
És most Gyerkőcöm lát ránc nélkül, ősz haj nélkül, remélem a legszebbnek. ...

Dani megszületett, Dani óvodás lett, Dani iskolás lett, Dani már 13 éves és szerelmes. ...
Gyerkőcöm megszületett, Gyerkőcöm óvodás lett, ...

"Waiting On" Wednesday (29.)- Várólistára ...

október 24, 2012 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Nem szeretem a sci-fit, de erre a könyvre mégis nagyon kíváncsi vagyok. Ígéretesnek tűnik.

Robert Charles Wilson: Kronolitok
Itthon kiadja: Metropolis Media
Várható megjelenése: október 26.
Oldalszám: 264
Ára: 2990
"Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni!
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak."

Robert Charles Wilson, Hugo-díjas kanadai író.
16 regény, 1 kisregény, 1 novellagyűjtemény, 22 novella szülőatyja.
Magyarul is több regénye megjelent már a Metropolis Media gondozásában. 
forrás: wikipédia

2012. október 23., kedd

Alison Leslie Gold: Eva Braun naplója

október 23, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Devil's Mistress (1997.)
Itthon kiadta: Gold Book Kft. (2005.)
Oldalszám: 252
Ára: 1999
Forrás: könyvtár
"A XXI. század elején, több mint 70 év távlatából visszatekintve nehezen képzelhető el, milyen lehetett a történelem egyik legvéresebb kezű diktátorának legintimebb magánélete, s egyáltalán: vajon milyen lehetett az a lány, majd asszony, aki több mint tizenöt éven át kitartott Adolf Hitler mellett, s a halálba is követte a Führert.
Alison Leslie Gold dokumentumokon és történeti kutatásokon alapuló fiktív naplóregénye plasztikus képet rajzol a katolikus családból származó, az életbe a gazdasági világválság legnehezebb éveiben kilépő fiatal lányról, aki talán felszínessége, tájékozatlansága és butasága miatt, vagy talán csak a kor és a helyszín uralkodó eszméjének nyomása alatt egy őrült diktátor szeretőjévé válik, vele emelkedik fel a német társadalom legfelsőbb rétegeibe, s vele bukik el. Mindeközben Eva Braun számára természetes módon zajlanak a történelem talán legkegyetlenebb és legvéresebb eseményei - a németországi faji tisztogatások, a II. világháború hadműveletei, a holokauszt borzalmai -, melyek azonban csak a mindennapok jelentette háttérként vannak jelen e furcsa, bizarr szexuális kapcsolatot fenntartó, gyakran macska-egér játékot játszó páros életében.
Az Eva Braun naplója kiválóan felvázolt portré mind a címszereplőről, mind a Führerről és a náci Németország legfelsőbb vezetéséről."

2012. október 22., hétfő

Romain Gary: A virradat ígérete

október 22, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: La promesse de l'aube (1980.)
Itthon kiadta:
 Park Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 
327
Ára: 
3500
Forrás:
kiadó
„Fognak ők még csodálkozni. Egyszer majd arany betűkkel lesz bevésve a neved az iskola falaiba. Holnap bemegyek, és felolvasom nekik a legutóbbi verseidet. Színésznő voltam, nagy színésznő, tudok verset szavalni. Te leszel az új D’Annunzio! Az új Victor Hugo! Nobel-díjat fogsz kapni.” – suttogta a kisfiú fülébe a büszke anya, és a kisfiút ez a félelmetes erejű anyai akarás hajtotta egy életen át munkára, kalandra, veszélyről veszélyre.
A koravén Romuska nem vette komolyan anyja áradozásait, egészen addig, amíg szembesülnie nem kellett azzal, hogy támasza, egyetlen rajongója súlyos beteg, és lehet, hogy már nem éri meg, hogy fiát hősként ünnepelje az egész világ. Rádöbben, hogy ennek a fantasztikus, különc asszonynak, aki minden áldozatot meghozott azért, hogy egy idegen országban egyedül felnevelje „tatár-zsidó fiát”, nem szabad úgy meghalnia, hogy Ő cserbenhagyja. És elkezdődik a drámai versenyfutás az idővel. 
Ebben a legkevésbé sem szokványos (mert a puszta tényekhez csak hézagosan ragaszkodó) életrajzban, Romain Gary élete első negyven évéről számol be, arról, hogy végül sikerült valóra váltania anyja álmait, hitt a hitében, és összehozta az író-repülő-diplomata hármas karriert, így próbálva meghálálni az anyai szeretetnek azt a hallatlan özönét és áldását, amely végigkísérte ifjúkorát.
A virradat ígérete a francia olvasók és kritikusok szerint Romain Gary (Émile Ajar) egyik legjobb regénye. A nagy sikerű Előttem az élet (melynek Magyarországon az elmúlt 35 évben számos kiadása volt) voltaképpen A virradat ígérete „remake”-je, tükörregénye. Ideje hát, hogy végre az „eredeti változat” is megjelenjen. 

2012. október 20., szombat

Lora Leigh: Buja fiúk

október 20, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Nauti Boy (2007.)
Itthon kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 286 (a többi csak előzetesek)
Ára: 3499
Forrás: saját
"Rowdy Mackay nyolc éve hagyta el az otthonát, mert túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy ellenálljon a fiatal Kelly Benton csábításának. Tengerészgyalogosként biztonságos távolba került a kísértéstől és a nővé érett, kentucky kis boszorkától. Most azonban hazatért, és készen áll rá, hogy belekezdjen azokba az erotikus játékokba, amelyek híre miatt ő, és a két unokatestvére három megyés körzetben kiérdemelte a Buja Fiúk nevet. Noha ugyanez volt Kelly álma is - érezni annak a fiúnak forró vágyát, akit úgy kíván, de rátámadt valaki, aki még mindig vadászik rá. Kelly immár retteg a férfiak érintésétől. Most, hogy a félelem és a vágy hadakozik a lányban Rowdy minden erejével azon van, hogy megóvja őt egy idegen halálos fenyegetésétől, megszabadítsa a démonjaitól, és hogy érzéki vágyait olyan elemi erővel elégítse ki, amilyet egyikük sem tudott elképzelni."

A bejegyzés elolvasása tizennyolc éven felülieknek ajánlott! 

2012. október 18., csütörtök

Jennifer Crusie: Száguldás a szerelembe

október 18, 2012 2 Hozzászólás
Eredeti címe: Fast women (2002.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2012.)
Oldalszám: 348
Ára: 2980
Forrás: saját
"Nell Dysart bajban van. Lefogyott, mert túlesett egy megmagyarázhatatlan váláson, és mindentől elment az étvágya. Nell alvajáróként kóvályog az életében, míg legjobb barátnője állást nem szerez neki egy toprongyos nyomozóirodában, amiben sok lehetőség rejlik, de a főnököt nem könnyű irányítani. 
Gabe McKenna sorsa sem alakul túl jól. A nyomozóirodája egy zsarolási ügyre fecsérli az idejét, cégtársa úgy dönt, elege van abból, hogy hűtlen házastársakat figyeljen pénzért, és az exneje csak nemrég dobta... újra. Az egyetlen, ami az ő szája íze szerint történik, hogy úgy tűnik, az új titkárnő hatékony, unalmas és engedelmes. 
De a látszat néha csal, így Nell és Gabe hamarosan sikkasztás, névjegykártyák, rongálás, kutyalopás, zsarolás, kínai kaja, profihoz nem illő szex és bűnronda irodabútorok miatt perlekednek, ráadásul az is gyorsan kiderül, hogy ez a legkisebb gondjuk. Mert valaki hamarosan embereket gyilkol. Ők pedig lassan szerelembe esnek..." 

Nyerj a Dream válogatással!

október 18, 2012 0 Hozzászólás
Nem rég írtam nektek a Maxim Könyvkiadó egyik újdonságáról. Ha fáj a fogatok rá vagy épp más kötetre a kiadó új válogatásából, akkor felhívom a figyelmeteket a nyereményjátékukra.
Amennyiben december 31-ig valamely kötetét megveszed a Dream válogatásnak és a vásárlást igazoló blokk vagy számla sorszámával regisztrálsz az alábbi oldalon, akkor esélyessé válsz, hogy megnyerd a két éjszakás wellness hétvégét, két fő részére, félpanziós ellátással, a négy csillagos Hotel Corvus Aqua-ban.

A nyereményjáték feltételei ITT olvashatóak!

2012. október 17., szerda

"Waiting On" Wednesday (28.)- Várólistára ...

október 17, 2012 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Miért is?
1. gyönyörű borító
2. érdekes, figyelemfelkeltő fülszöveg
3. viszonzatlan szerelem? Árulás?
4. pozitív külföldi visszajelzések
Alma Katsu: Halhatatlan
Itthon kiadja: AGAVE Könyvek
Várható hazai megjelenése: okt. 30.
Oldalszám: 480
Ára: 3980
"Dr. Luke Findley egy újabb unalmas éjszakára számít, amikor elkezdi szokásos éjszakai műszakját St. Andrew kisvárosának kórházában. Azonban amint találkozik Lanore McIlvrae-vel a sürgősségi osztályon - aki sérülései ellenére egy gyilkosság gyanúsítottja -, azonnal megváltozik az élete. Pár órával később már a kanadai határ felé tart vele, tudva, hogy ezentúl soha semmi nem lesz olyan, mint régen.
Lanore McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, mivel számára az örökkévaló. Az élete az 1800-as években kezdődött, és a kétszáz év során, amit a Földön töltött, mind az erőszak, mind a testi gyönyörök megkísértették, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig.
Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó műve lenyűgöző, különböző századokon és kontinenseken átívelő, izgalmas és misztikummal teli regény. Felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti."

Alma Katsu Washingtonban él férjével.
A Taker Trilogy nyitókötete lenne a Halhatatlan, ami 2011-ben felkerült az American Library Association Top10-es listájára.
A trilógia második kötete idén júniusban jelent meg angolul.

2012. október 16., kedd

Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról ...

október 16, 2012 0 Hozzászólás
Itthon kiadta: Ifjúsági Lap-
és Könyvkiadó (1989.)
Oldalszám: 39
Ára: 120 Ft
Kezdjük egy szomorú ténnyel: nekem ez a kötet gyerekkoromban nem volt meg, sőt, a létezéséről se tudtam.
Folytassuk egy kiegészítő információval: a Páromnak megvolt és tök hülyén nézett rám (igen, így is lehet), amikor közöltem vele a Mesél az erdő az állatokról után, hogy én ennek a kötetnek a létezéséről nem is tudtam.
Ez után mi következett?: elrohantam a könyvtárba utánanézni, hogy bent van-e, mert nehogy már kimaradjon az életemből ez a mesekönyv. (Vagyis azt akartam írni, hogy ELROHANTAM KIVENNI GYERKŐCÖMNEK A KÖNYVTÁRBÓL, khm, mi másért is járnék a gyerekrészleg felé ugyebár 28 évesen? Magamnak mesekönyvet kivenni? Ugyan már, ne vicceljetek!)
Mikor ezzel is megvoltam, mi következett?: este nekiálltam felolvasni GYERKŐCÖMNEK. Igaz, ő már kb. az első mese felénél elaludt, de gondoltam biztos ami biztos, hátha álmában is hallja, így szépen végig olvastam NEKI a mesét, csak mert de. ;o)
Reakció a könyvről:
Gyerkőcöm- biztos tetszett neki, elaludt rajta és álmában is mosolygott, szóval tuti bejött neki.
Én meg- odáig vagyok érte! Én erről a meséről eddig miért nem tudtam? Volt benne kérem szépen minden. Állatok, törpék, óriások (akik olyanok voltak, mint a törpék, csak nagyobbak), cuki történetek, gyönyörű illusztrációk! Ó az a szappanbubis kép! Mennyi szuper kis történetet tudtam volna kitalálni gyerekkoromban, az illusztrációknak köszönhetően!
Ha máshonnan nem is tudjátok beszerezni, a könyvtárban ott ne hagyjátok! ;o)

Melissa de la Cruz: Rettegés

október 16, 2012 4 Hozzászólás
Eredeti címe: Blue Bloods (2007.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2010.)
Oldalszám: 272
Ára: 2980
Forrás: könyvtár
"Oké. Szóval tizenöt éves korodban megtudod, hogy vámpír vagy. Hirtelen minden megváltozik körülötted. Magányos lúzer helyett menõ csaj válik belõled. A legkúlabb divatcég arca leszel, a legfelsõbb körökben forogsz, õrületes képességeid fejlõdnek ki, és egy olyan fiú is észrevesz, aki eddig fütyült rád. Elég király, nem? 
Csakhogy... ott vannak azok a bizonyos titkok… 
Mit kezdhetsz az évezredes emlékeiddel és a vissza térő rémálmaiddal? 
Ki vagy mi ölte meg a sérthetetlen, halhatatlan Kékvérût? A kiválasztottak nagy árat fizetnek. Vége a gondtalan kamaszkornak. A magad ura vagy, de csak magadban bízhatsz... 
Schuyler furcsa dolgokat vesz észre. Kék csíkok jelennek meg a karján, a gondolataival irányítja az embereket, és néha mintha más évszázadba repülne át. Nem sokára meghivják egy titokzatos Bizottság első gyűlésére,ahol kiderül, hogy Schuyler, akárcsak a többi tag, vámpírnak született. Ezt a hírt is bőven elég megemésztenie, de amikor az egyik iskolatársa rejtélyes körülmények között meghal, Schuylert hatalmába keríti a félelem. Lehetséges, hogy visszatért a vámpírokra vadászó, ismeretlen veszedelem? 
A lány közben beleszeret Jack Force-ba, a suli legjobb pasijába. De vajon a fiú ikertestvére, Mimi, az iskola méhkirálynője miért nézi rossz szemmel a kapcsolatukat? A Kékvérűek világában semmi nem az, aminek látszik… Nem szabad, hogy fény derüljön létezésük titkára, hiszen a Vörösvérűek nem tűrik meg maguk között a vámpírokat. Ám a titkolózás csapdát rejt. Ahogy a Kékvérűek embernek képesek látszani, vajon nem lehetséges, hogy akit Kékvérűnek hisznek, valójában valami egészen más? Schuyler eleinte örül, amikor társakra talál, ám később rájön, hogy nem mindig hihet a látszatnak..."

Susan Donovan: Csábíts el!

október 16, 2012 2 Hozzászólás
Eredeti címe: Knock Me Off My Feet (2002.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2011.)
Oldalszám: 332
Ára: 2980
Forrás: könyvtár
"Keverjünk össze egy rész munkát - Autumn Adamsnek esze ágában sincs anyja nyomdokaiba lépni és házi praktikákat osztogató tévésztárrá változni - főzni nem tud, takarítani nem szokott, és inkább focizna, mintsem megvitassa, micsoda öröm újra fehérré varázsolni a fürdőkád fugáját. Amikor aztán valami elmebajostól fenyegető leveleket kezd kapni, Audie a perzselően szexi Stacey Quinn nyomozó védőőrizete alá kerül, s a férfi elszántan igyekszik felkutatni a nő minden zugát, szögletét és ex-barátját, abbeli igyekezetében, hogy elkapja a zaklatót. Quinn a macsó zsaru és az elbűvölő sármőr lefegyverző keveréke, nehéz neki ellenállni. Ám Audie olyan peches a Nagy Ő megtalálásában és megtartásában, hogy úgy gondolja, jobb, ha tartja a távolságot… - egy rész élvezettel - Quinn hamarosan felfedezi, hogy Audie egy igazi bombázó és egy jólelkű nő csábító keveréke, aki reményei szerint párducmintás fehérneműben feszít. A nő nem egészen az, akiről mindig is álmodozott, de lehetséges volna, hogy megvan benne mindaz, amire valaha szüksége lehet? - és mennyei lesz az eredmény. Audie megannyi rétegének felfejtése lesz Quinn életének legérzékibb, legőrültebb, legszexibb detektívmunkája… ha túléli."

2012. október 15., hétfő

Nektek mely könyvek rémlenek a szüleitek könyvespolcairól?

október 15, 2012 4 Hozzászólás

Kérdezz! Felelek! (26.)

Nem tudom feltűnt-e nektek, de ma csupán Kérdezz! Felelek! lett a Musing Mondays-ből. Ennek az oka az, hogy eltérve az eddigiektől, nem MizB kérdésére fogok válaszolni, hanem én dobok fel egyet, válaszolok rá és remélem, hogy ti is csatlakozni fogtok. ;o)

Mely könyvekre emlékszel, amik gyermekkorodban a szüleid könyvespolcán álltak?

Gondolom nem én vagyok az egyedüli könyvmoly, aki gyermekként álmodozva nézte a szülei könyvespolcát. Nagyon szerettem nézegetni a színes borítókat, elképzelni, hogy miről szólhatnak a történetek, porolgatni a köteteket, nagyság szerint sorba rendezni őket (az egyik nünükém) és álmodozni, hogy milyen lesz majd, amikor elég nagy leszek ahhoz, hogy el is olvashassam őket.
Az olvasás szeretetét nem igazán a szüleimtől örököltem. Apukám nem egy könyvmoly, elég ritkán láttam, hogy könyvet olvasott volna, viszont ha igen, az mindig nagyon megmaradt bennem. Anyukám is úgy a 30-as évei második felében vagy tán inkább a 40-es évei első felében kezdett el igazán falni, de azóta is rendszeresen. Ettől függetlenül persze a könyvespolcaink mindig tele voltak könyvekkel és gondolom nem véletlen, hogy épp azokkal, amikkel. 
A szüleim fiatalon lettek szülők (néha fura is belegondolnom, hogy anyukámnak az én koromban már egy iskolás lánya volt) és úgy érzem, hogy ez a fiatalosság a könyveikben is meg volt figyelhető. 
Szépirodalmi témájúak nem voltak jellemzőek az otthonunkra, azokkal inkább a nagyszüleim házikönyvtára büszkélgethetett. De akkor lássuk, mik élnek a mai napig bennem: 
Több kötet Tarzan könyvre (a 80-as évek elején, közepén jelentek meg) emlékszem és gondolom nem okozok nagy meglepetést ha megsúgom, nem épp anyukám egyik kedvence volt a sorozat. ;o) Viszont ha már apukám és a kedvenc, akkor az egyértelműen a Pillangó (szerintem neki az 1982-es kiadás lehetett meg). Ezért a mai napig odavan, sőt, olyan szinten, hogy bőrkötést kapott a "kicsikéje". :o)
Anyukám a 90-es évek elején szerette Evelyn Marsh köteteit, így azokból is rémlik pár, hogy a polcon álltak. Pl. Afrodité sikolya (1990.), A Siva ölelése (1990.), A rém (1988.).
Aztán emlékszem még Robin Cook Lázára (1982-ben jelent meg angolul, magyarul pontosan nem tudom, de szerintem valahogy vagy a 80-as évek vége felé vagy a 90-es évek elején), a Kómára (angolul: 1989.), a Mutációra (angolul: 1989.), de ezeken kívül biztos vagyok abban, hogy több kötete is megvolt, csak nem rémlenek már.
A polcon volt még Elvis Presley-ről is egy életrajzi könyv, az Elvis (1985.) és jó pár Delfin kötet is (ezek közül csak az S.O.S. Titanic rémlik kimondottan. 74., 79. vagy 88-as kiadás lehetett.)
És ott volt Lőrincz L. László Üvöltő bikája (1988.), istenem, olyan csúnya volt a borítója! Emiatt ódzkodtam tőle olyan sokáig.
Kimondottan ezek maradtak meg bennem, de persze több könyvünk volt azért. :o)



És nektek mi rémlik a szüleitek könyvespolcairól?


2012. október 14., vasárnap

Julie Orringer: Láthatatlan híd

október 14, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Invisible Bridge (2010.)
Itthon kiadta:  Libri Kiadó (2011.)
Oldalszám: 654
Ára: 4990
Forrás: könyvtár
"András építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a 30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába. Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról - saját sorstragédiája után - Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon. Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő.
Julie Orringer regénye, a Láthatatlan híd magával sodor és felkavar, kétségbe ejt és megvigasztal, elveszi és visszaadja az életbe és az emberségbe vetett hitünket. Arról mesél, amiről csak a fontos könyvek tudnak: hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen és szükségünk van valakire a boldogsághoz és a boldoguláshoz."

Johan Theorin: A falon túl

október 14, 2012 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Skumtimmen (2007.)
Itthon kiadta: Animus Kiadó (2012.)
Oldalszám: 349
Ára: 3.290
Forrás: kiadó
"Öland. Festői, békés sziget a svéd partok mellett. Itt tűnik el nyomtalanul egy hatéves kisfiú. Családja hiába keresi, nem kerül elő. Húsz év telik el, s a nagyapja, aki egykor hajóskapitány volt, s ma egy öregotthonban él, kis csomagot kap, benne unokája szandáljával. Ő és lánya, a fiú anyja újra megpróbálják összeilleszteni a két évtizede történt esemény mozaikdarabkáit. Sok jel mutat arra, hogy a rovott múltú Nils Kantnak köze lehet a gyerek eltűnéséhez, ám bizonyosságot nem szerezhetnek erről, mivel a férfi már rég halott. Júlia, az anya hamarosan azzal szembesül, hogy valakinek nagyon nem tetszik, hogy még mindig fia ismeretlen sorsa foglalkoztatja. És ki lehet az az idegen, aki naplemente után már jó ideje fel-feltűnik a tengerparton?"

2012. október 13., szombat

Ki lesz az?

október 13, 2012 6 Hozzászólás
Hamarosan megtörténik (elviekben) a 222.222-ik látogatás. Már a 111.111-ikre is nagyon kíváncsi lettem volna, most időben közzéteszem a felhívást. :o)

Kíváncsi lennék arra, hogy ki lesz a 222.222-ik látogató!
Ha épp te leszel az, akkor fényképezd le a számlálót, ami épp mutatja is a fenti látogatószámot (Print Screen), a pontos dátumot, időt az Asztalon és küldd el nekem e-mailben a képet a neveddel, postacímeddel együtt. (Csak a képpel együtt fogadom el a jelentkezést!) 
SK könyvjelzőt küldök cserébe. ;o)

2012. október 12., péntek

Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

október 12, 2012 2 Hozzászólás
Eredeti címe: The Statistical Probability
of Love at First Sight (2012.)
Itthon kiadta: Maxim Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 276
Ára: 2999
Forrás: kiadó

Kinek ajánlom a figyelmébe?: igazából
mindenkinek. Legyél tizenéves vagy
sem, higgyél a szerelem első látásban
vagy sem, ha szereted a fiatalos,
könnyed történeteket,
akkor ajánlom a figyelmedbe!
"Négy perc általában alig valamire elegendő ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? 
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott. 
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól Hadley-é pedig a 18A-ra. 
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá."

2012. október 11., csütörtök

Megszűnik a miner.hu

október 11, 2012 4 Hozzászólás
Szomorúan olvastam tegnap a hírt, hogy a miner.hu ma este bezárja kapuit.
Egy nagyon szuper gyűjtőoldalról van szó, ahol egy helyen több féle kategóriájú blogokat gyűjtöttek össze és lehetett a frissülésüket követni. Rendszeresen látogattam az oldalt, több blogra is ott leltem rá és jártam át onnan olvasni őket, szóval nagyon sajnálom, hogy az oldal üzemeltetői így döntöttek. (Mondjuk reménykedek abban, hogy áprilisi tréfa az egész, csak kicsit megkésve.)
Viszont szeretném a figyelmetekbe ajánlani EZT az oldalt, újra. Itt a hazai és külföldi könyves blogokat gyűjtötték össze az oldal "vezetői", ott is nyomon tudjátok követni a frissüléseket, így nem maradtok le semmiről.



2012. október 10., szerda

"Waiting On" Wednesday (27.)- Várólistára ...

október 10, 2012 2 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez.

Az amazon.co.uk legjobb könyve 2011-ben? Nocsak-nocsak! Vajon tényleg olyan jó lesz?
Várható hazai megjelenése: nov. 5.
Itthon kiadja: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 408
Ára: 2999
"Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos - elvarázsolja Catrherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát...
Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése..."

Elizabeth Haynes jelenleg Kentben él, Délkelet Angliában.
Az első könyve A lélek legsötétje, amit 2008-ban kezdett el írni és 2011-ben adták ki.
Idén megjelent az írónő második regénye is, a Revenge Of The Tide.

2012. október 9., kedd

Az ajtó- film

október 09, 2012 0 Hozzászólás
Még jó, hogy épp "pár napja" írtam, milyen ritkán szoktam filmet nézni, erre meg már jövök is egy újabb adaptációval. ;o)
Kb. 2 hete néztem meg Szabó Magda azonos című regényéből készült,  Az ajtó c. filmet. A könyvnek már többször nekiálltam az évek során, de valahogy sose jutottam tovább az első pár oldalon túl, viszont a filmre nagyon-nagyon kíváncsi voltam, tán épp emiatt is. Nem tudom, hogy valamit átírtak-e, más volt-e, mint a könyv, de engem odaszegezett a fotelhoz.

színes
magyar-német filmdráma
98 perc
2012
"Különös szépségű film az emberi tartásról, a titkokról, az egymás iránti megbecsülésről és szeretetről.
A Szabó Magda önéletrajzi ihletésű regényéből készült film, két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története.
Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri Emerencet a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét, lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom. Ahogy Emerencről leválik a ridegség máza, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó."
Nagyon jól sikerült, bár olvastam olyan véleményeket is róla, hogy megközelítőleg se tudta a két főszereplő visszaadni, amit a könyvben a karakterek viszont igen, de engem mégis elvarázsolt.
Emerenc karaktere rettentő érdekes, kicsit a dédikémet juttatta eszembe. A sokat megélt erős asszony, aki kívülről olyan, mint a kőszikla, na de hogy belül mi van? Néha teljesen összezavart, néha elgondolkodtatott, néha kétségbe ejtett, néha megríkatott.
Nézzétek meg, én pedig egyszer újra próbát teszek a könyvvel, ígérem.

A könyv megjelenése:
Szabó Magda: Az ajtó
Európa Könyvkiadó (1987.)
legújabb kiadása:
Európa Könyvkiadó (2012.)

2012. október 8., hétfő

Van kedvenc sorozatod? És abból van kedvenc köteted?

október 08, 2012 0 Hozzászólás

Musing Mondays (25.)- Kérdezz! Felelek!

Mi is az a "Musing Mondays"?: ez az esemény a Should Be Reading blogról indult. Lényege az, hogy minden Hétfőn a blog írója -MizB- feltesz egy kérdést, amire aztán válaszolhatsz a blogodban, majd pedig a linkeled a bejegyzésedet az adott bejegyzéséhez.

Igazából kicsit bajban vagyok a sorozatokkal, mert az évek során elég soknak nekiálltam, de aztán valahogy elveszett a varázs és nem olvastam végig őket. Sokat befejeztem "örökre", sokat úgy tettem le, hogy "majd ha úgy alakul folytatom, de annyira nem érdekel a folytatás" és lényegében csak pár olyan van, amikért tényleg odáig voltam/vagyok.

Az első ilyen az Lőrincz L. Lászlónak a Kicsik trilógiája. Egy időben nagyon odáig voltam Laci bácsiért, bár azt hozzá kell tennem, hogy 17 éves koromig úgy kerültem a könyveit a szüleim könyvespolcán, mint macska a vizet. Aztán megismerkedtem a Párommal, ő meg pont ellenkezőleg -nem kerülte- és a kezembe nyomta a Nebet Hetet tőle. Jó fej akartam lenne, hát elolvastam és gondolom mondanom sem kell, hogy onnantól kezdve engem is elkapott a láz. Nagyon gyorsan befaltam az addig szinte összes megjelent kötetét és onnantól kezdve izgatottan vártuk közösen az újabb megjelenéseket. A Kicsik trilógia mind kettőnknek a kedvence tőle, én olyan 3X tuti elolvastam.
Aztán 21 évesen kattantam rá a Harry Potter sorozatokra, pedig nagyon ellene voltam kezdetben. :o) Emlékszem, totál meg voltam döbbenve amikor azt láttam, hogy az előadásokon is FELNŐTT emberek "mesekönyvet" bújnak, egyszerűen nem tudtam felfogni mi bajuk van. Végül öcsémnek vettem ki a könyvtárból az első részt, ő elolvasni nem akarta, én meg úgy voltam vele, ha már kivettem, akkor belekukkantok mi a helyzet. Másnap már rohantam a második kötetért. :o) Nagyon vártam mindig az újabb részek megjelenéseit, de az utolsó kötet olvasását mégis sokáig húztam, egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Nálunk 2008 februárjában jelent meg, én pedig valahogy november környékén rendeltem meg mondván, hogy hamarosan szülni fogok és ki tudja, hogy utána mikor lesz lehetőségem nyugodtan olvasni, addig kell pótolnom az elmaradásomat, amíg lehet. Nagy hiányérzetem lett a befejezte után és sokáig úgy éreztem, hogy nem lesz még egy olyan sorozat, ami ennyire tetszeni fog.
Ők lennének a leg-leg-legek, a kiemelt kedvencek:
Lőrincz L. László: Kicsik trilógia- Kicsik
J. K. Rowling: Harry Potter sorozata- H.P. és a Tűz serlege
Stephenie Meyer: Twilight saga- Twilight
Suzanne Collins: Az Éhezők viadala trilógia-
Az Éhezők Viadala
Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia- Rubinvörös
Nalini Singh: Angyali vadász- Angyalkard
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi- Barátok
Jött a Twilight láz -2008-ban jelent meg magyarul-, de sokáig nem éreztem késztetést arra, hogy elolvassam. Megmondani már nem tudnám, hogy mégis mi miatt döntöttem úgy, hogy megrendelem az első kötetet, de arra emlékszem, hogy 2009 eleje volt még. Gyerkőcöm még nagyon pici baba volt, mivel rengetegszer felkelt éjszaka, már kezdtem nagyon fáradni és képes voltam bármikor akár ülve is elaludni. Minden este vártam, hogy végre lehunyhassam a szememet, mert tudtam, hogy egy óra múlva úgy is kelhetek. Viszont a Twilight annyira tetszett, hogy elfeledtette velem azt, hogy fáradt vagyok, aludnom kéne. Ezt jó ideig más könyv nem tudta elérni nálam, amíg véget nem értek ezek az éjszakai "murik".
Könyves blogosként pedig 4 sorozatot emelnék most ki, amik nálam nagy kedvencek. Először is itt van Suzanne Collins trilógiája, Az Éhezők Viadala. Nagyon tetszett. Igaz nem annyira, hogy remegtem volna a folytatásért, de valahogy mégis az a kategória, ami kedvencé tette.
Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiája is ide tartozik. Igaz, eddig csak 2 rész jelent meg magyarul és elég könnyed ifjúsági történetről van szó, de pont ez a jó benne.
Nalini Singh pedig már az Angyali vadász első részével megvett magának, a 4. kötet, az Angyalkard eddig a leg-leg-leg tőle.
És akkor itt van még Leiner Laura is A Szent Johanna gimijével. Hiába nem én vagyok igazából a célközönsége, hiába igazán semmi extra, hiába néhol ismétli magát a történet, de nekem akkor is nagyon-nagyon. Tán abban van a sikere, hogy el tudja nálam érni azt, hogy visszautazzak az időben és ez annyira jó.

Kiemelni nem emeltem ki őket a képen, de pl. tetszett/tetszik a Fekete Tőr Testvériség is Ward-tól, bár már arra se emlékszem hol hagytam abba a sorozatot.
Említhetnék még olyan sorozatokat is, amiknek még nagyon az elején vagyok -mert kis hazánkban még csak 1-2 része jelent meg nekik-, de esélyesek kedvenceknek ők is. Itt van pl. az Outlander Gabaldontól. Vagy a Napernyő protektorátus (1. rész: Soulles) Gail Carrigertől. De itt a helye Simon Elkeles Perfect Chemistry trilógiájának is -hamarosan jön magyarul is a második kötet-. Rachel Vincent Shifters sorozata se maradhat ki. Remélem, hogy a nem sokára magyarul megjelenő második rész is jó lesz. És akkor persze említenem kell Susan Elizabeth Phillips Chicago Stars sorozatát, ó igen! Szintén nagy kedvenc és ebből nem is 1-2 kötetet olvastam már. :o)
Lényegében a sort tudnám még azért folytatni, de most már inkább abbahagyom. :oD

És nektek van kedvenc sorozatotok?