Follow Us @nikikonyvesem

2012. október 22., hétfő

Romain Gary: A virradat ígérete

Eredeti címe: La promesse de l'aube (1980.)
Itthon kiadta:
 Park Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 
327
Ára: 
3500
Forrás:
kiadó
„Fognak ők még csodálkozni. Egyszer majd arany betűkkel lesz bevésve a neved az iskola falaiba. Holnap bemegyek, és felolvasom nekik a legutóbbi verseidet. Színésznő voltam, nagy színésznő, tudok verset szavalni. Te leszel az új D’Annunzio! Az új Victor Hugo! Nobel-díjat fogsz kapni.” – suttogta a kisfiú fülébe a büszke anya, és a kisfiút ez a félelmetes erejű anyai akarás hajtotta egy életen át munkára, kalandra, veszélyről veszélyre.
A koravén Romuska nem vette komolyan anyja áradozásait, egészen addig, amíg szembesülnie nem kellett azzal, hogy támasza, egyetlen rajongója súlyos beteg, és lehet, hogy már nem éri meg, hogy fiát hősként ünnepelje az egész világ. Rádöbben, hogy ennek a fantasztikus, különc asszonynak, aki minden áldozatot meghozott azért, hogy egy idegen országban egyedül felnevelje „tatár-zsidó fiát”, nem szabad úgy meghalnia, hogy Ő cserbenhagyja. És elkezdődik a drámai versenyfutás az idővel. 
Ebben a legkevésbé sem szokványos (mert a puszta tényekhez csak hézagosan ragaszkodó) életrajzban, Romain Gary élete első negyven évéről számol be, arról, hogy végül sikerült valóra váltania anyja álmait, hitt a hitében, és összehozta az író-repülő-diplomata hármas karriert, így próbálva meghálálni az anyai szeretetnek azt a hallatlan özönét és áldását, amely végigkísérte ifjúkorát.
A virradat ígérete a francia olvasók és kritikusok szerint Romain Gary (Émile Ajar) egyik legjobb regénye. A nagy sikerű Előttem az élet (melynek Magyarországon az elmúlt 35 évben számos kiadása volt) voltaképpen A virradat ígérete „remake”-je, tükörregénye. Ideje hát, hogy végre az „eredeti változat” is megjelenjen. 



Kínos avagy sem, de bevallom őszintén, hogy Romain Gary neve ismeretlen volt számomra, amikor először megpillantottam A virradat ígérete borítóján. Ugyanakkor éreztem, hogy valószínűleg nagyon súlyos mondanivalójú kötetről lesz szó. Számítottam a gyönyörű megfogalmazásra, az elgondolkodtató mondatokra, mindenre, ami miatt szépirodalmi lesz egy mű.

Sokan megfestették, megénekelték, megformázták, megírták már az anyai szeretet. Olyan sok féle képpen lehet róla írni: dühhel, csodálattal, kérdésekkel, tartózkodóan vagy épp annyira közel, mintha csak az olvasó lelkéből születne minden pillanata.
A virradat ígérete is különleges módon próbálta megfogalmazni ezt az elszakíthatatlan szálat. Néha úgy éreztem, hogy darabokra szakad a szívem, néha pedig annyira nyers és tartózkodó volt, hogy megkeményedtem.
Romain Gary fantasztikusan játszott az érzelmekkel és a gondolatokkal. Fantasztikusan az olvasó elé tárt egy édesanyát, aki egyedül nevelte fel a fiát, élt-halt érte. Aki nyilván nem volt tökéletes, néha tán túl elvakult is volt a szeretettől, de annyi érzelem, annyi odaadás volt benne, hogy picsogás nélkül nem bírtam ki az olvasást.

Nem tudom mit érezhet az a könyv olvasása során, aki még nem szülő, de én nagyon sokszor megálltam letörölni a könnyeimet. Elképzeltem ezt az édesanyát, aki előtt tényleg nem volt lehetetlen. Aki látta a fiában azt, amit más nem. A csodát. Aki tudta, hogy különleges ember és tán pont ennek a tudatnak köszönhető, hogy Romain Gary azzá lett, aki. Ugyanis a történet róla szól.
"... Tudom, hogy az anyád, de akkor is szép egy ilyen nagy szerelem. [...] Egész életedben nem lesz még egy nő, aki ennyire fog szeretni. Ez biztos, nekem elhiheted.
Elhittem. De tudni nem tudtam. Csak negyvenéves korom közeledtével kezdtem rájönni. Nem jó, ha az embert olyan korán, olyan fiatalon annyira szeretik. Rossz szokásokra kapat. Azt hiszi, kész, megvan, meglesz. Azt hiszi, máshol is így van, máshol is megkapja. Számít rá. Néz, remél, vár. Az anyai szeretet ígér valamit az élet hajnalok hajnalán, és nem fogja megtartani az ígéretét. Élete végéig hideg koszton lesz az ember. Akárki asszony simul hozzá, öleli át, az már csak részvétnyilvánítás. Mindig visszatérsz anyád sírjához. ..."
(29.-30. o.)
Olvassátok el, nagyon szép történet! Az egyik leggyönyörűbb dicsőítése az anyaságnak. A vége pedig annyira szívfacsaró, hogy legszívesebben én is lefeküdtem volna a meleg homokba magzati pózban összegömbölyödve és egyszerre zokogtam volna az édesanyámért és saját magamért. Ezt a fájdalmat és ugyanakkor a gyönyörűséget, egyszerűen nem lehet megfogalmazni. ...
"Vége. Kiürült a part, egyedül vagyok, fekszem a Big Sur homokján mozdulatlanul, ott, ahová ledőltem."
(7. o.)
Én még ennyit nem sírtam egy bejegyzés írása közben. ...

Nincsenek megjegyzések: