Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Melissa de la Cruz: Rettegés

Eredeti címe: Blue Bloods (2007.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2010.)
Oldalszám: 272
Ára: 2980
Forrás: könyvtár
"Oké. Szóval tizenöt éves korodban megtudod, hogy vámpír vagy. Hirtelen minden megváltozik körülötted. Magányos lúzer helyett menõ csaj válik belõled. A legkúlabb divatcég arca leszel, a legfelsõbb körökben forogsz, õrületes képességeid fejlõdnek ki, és egy olyan fiú is észrevesz, aki eddig fütyült rád. Elég király, nem? 
Csakhogy... ott vannak azok a bizonyos titkok… 
Mit kezdhetsz az évezredes emlékeiddel és a vissza térő rémálmaiddal? 
Ki vagy mi ölte meg a sérthetetlen, halhatatlan Kékvérût? A kiválasztottak nagy árat fizetnek. Vége a gondtalan kamaszkornak. A magad ura vagy, de csak magadban bízhatsz... 
Schuyler furcsa dolgokat vesz észre. Kék csíkok jelennek meg a karján, a gondolataival irányítja az embereket, és néha mintha más évszázadba repülne át. Nem sokára meghivják egy titokzatos Bizottság első gyűlésére,ahol kiderül, hogy Schuyler, akárcsak a többi tag, vámpírnak született. Ezt a hírt is bőven elég megemésztenie, de amikor az egyik iskolatársa rejtélyes körülmények között meghal, Schuylert hatalmába keríti a félelem. Lehetséges, hogy visszatért a vámpírokra vadászó, ismeretlen veszedelem? 
A lány közben beleszeret Jack Force-ba, a suli legjobb pasijába. De vajon a fiú ikertestvére, Mimi, az iskola méhkirálynője miért nézi rossz szemmel a kapcsolatukat? A Kékvérűek világában semmi nem az, aminek látszik… Nem szabad, hogy fény derüljön létezésük titkára, hiszen a Vörösvérűek nem tűrik meg maguk között a vámpírokat. Ám a titkolózás csapdát rejt. Ahogy a Kékvérűek embernek képesek látszani, vajon nem lehetséges, hogy akit Kékvérűnek hisznek, valójában valami egészen más? Schuyler eleinte örül, amikor társakra talál, ám később rájön, hogy nem mindig hihet a látszatnak..."


Kékvérűek #1 

Hű, mit is írjak erről a könyvről? :oS
Kezdjem azzal, hogy jól éreztem: nem kell nekem, amikor megjelent? Jól tettem, hogy megvártam amíg inkább beszerezte a könyvtár, mert agyérgörcsöt kaptam volna, ha pénzt költöttem volna rá.

Mi is volt szegénykémmel a bajom?
- olyan ... gáz az egész. Tudom, ezzel aztán jól megmagyaráztam a dolgokat.
- a szereplők tucatemberek, vámpíroktól függetlenül. Amikor a szerző próbálja leírni hogyan képzeljük el őket, milyenek külsőre, belsőre, de az egész ettől olyan lesz, mint amikor egy lovat akarnak eladni és szépen felsorolják az erényeit. "Nézzék! Gyönyörű fényes a szőre, ugye? És nézzék ezeket a formás lábakat! Ó és majdnem elfelejtettem mondani, hogy olyan okos, nézzenek csak a szemeibe! És vicces is ám, amikor humoros kedvében van, akkor nyerít!". Voltak nevek, mindenkihez hozzá tudtam rendelni egy stílust és jellemzőt, de ezzel vége is volt. Amikor fel kellett volna elevenítenem, hogy milyen is volt pl. Jack, csak annyi rémlett belőle, hogy "tudod, ő az a pasi akiért odáig van a ... a ... hogy is hívják azt a csajt, aki hajléktalannak volt öltözve a könyv elején? Na, tudod, az a csaj szerelmes ebbe a srácba, ő a Mimi vagy kicsoda ikertesója, a szívdöglesztő vámpír a könyvben. Vagy legalábbis az lenne elviekben, csak kisfiú változatban". Lehet, ez a könyv már túl ifjúsági volt nekem? :oS Lehet.
- ez a vámpíros szál volt a legérthetetlenebb számomra. Hogy ugyanis vannak 400-an, mindig is 400-an voltak, de nem mindenki él ám örökké, meg tudnak halni. Mármint a testük meghal, a vér él tovább (megmarad 1 DNS, ami aztán másban tovább él), majd amikor újjá kell születnie, akkor köszönhetően a mesterséges megtermékenyítésnek a vámpírpárnak lesz gyereke és így megtörténik a reinkarnáció is. Ugye milyen izgi? :oS ... Néha azt se tudtam miről van szó. Főleg, amikor bekerült a történetbe Lucifer, meg az angyalok is.
- a másik ami kiakasztott, hogy az ikertestvérek a kezdetektől kezdve egymásnak vannak rendeltetve. Jó rendben, volt a történelemben erre példa, de amikor azt olvastam, hogy Mimi biztos abban, hogy az ikertesója látja a melltartóját és ez milyen klassz, azt hittem kidobom a taccsot.
- maga a történet semmilyen. Igazán semmi extra nem történik benne. Elkezdődött valami, aztán ebből lesz-e valami a következő kötetekben, az jó kérdés.
Röviden ennyi.

Írjak valami pozitívat is? Gyorsan lehet végezni vele, hála az égnek csak 286 oldal és nem apróbetűkkel.
És érdekesnek tűnik a kis háttéranyag is, hogy 1587-ben alapítottak egy kolóniát, ami 1590-ben eltűnt és egyetlen vésett üzenet maradt csak fenn a gyarmatból. Az ilyen dolgok mindig meg tudnak mozgatni, szeretem a rejtélyeket. De a történet akkor is gyenguska.

4 megjegyzés:

Inka írta...

Hasonló érzésekkel telve raktam le én is a könyvet! :S

Niki írta...

Nem csodálom. :oS Múlt héten láttam a könyvtárban a folytatásokat, felötlött bennem, hogy megnézem közelebbről is őket, hátha, de aztán elvetettem az ötletet. :o)

Inka írta...

Én is a könyvtári példányra csaptam le, annyira vonzó volt az a szép borító... Még meg is kérdeztem én kis lelkes, hogy beszerzik-e a következőt? Olvasás után mondtam a könyvtárosnak, hogy annyira ne strapálják magukat. Inkább költsenek valami jobbra! :)

Niki írta...

:o) Hát, ha még időben a kezeim közé került volna, én is ezt a tanácsot adtam volna nekik, tuti.