2015. április 26., vasárnap

Anna Banks: Poszeidón

vasárnap, április 26, 2015 0 Hozzászólás

Szirénia öröksége #1

Amilyen nagy hévvel estem neki a YA regényeknek kb. 2-3 évvel ezelőtt, ugyanannyira csökkent a vágyam az utóbbi időben, hogy olvassam őket. Amiért mégis a könyvtár polcán ezért a könyvért nyúltam az az volt, hogy bevillant milyen sokan pozitívan nyilatkoztak róla. Így hát leemeltem, hazavittem, nekiálltam, aztán pár nappal később be is fejeztem.
Aranyos kis tini olvasmány szirénekről, romantikáról, titokról, tipikusan olyan story, amit kellemes olvasni, de így jó pár nappal a befejezte után túl részletesen fel se tudom már idézni magam előtt, hogy miről is olvastam benne. Annyi maradt csak meg bennem élénken: tetszett amíg olvastam, kellemes volt, nem hibátlan, de jó volt. Viszont a vége! Na igen, az győzött meg arról, hogy a folytatással is egyszer mindenképp próbát kell tennem, mert naná, hogy úgy ért véget, ahogy arra számítani totál nem számítottam.

"Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nem képes egykönnyen túltenni magát a traumán. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?"

2015. április 17., péntek

Kyung-Sook Shin: Vigyázzatok Anyára!

péntek, április 17, 2015 0 Hozzászólás
Érdekes a kapcsolatom ezzel a könyvvel. Először is arra térnék ki, hihetetlen számomra, hogy 2012-ben jelent meg, olyan, mintha csak kb. 1 éve lett volna, közben meg tessék. Aztán azzal folytatnám, hogy már a megjelenése előtt nagyon kíváncsi voltam rá a fülszövege alapján, de még se került a kezeim közé, hiányzott az a bizonyos lökés, ami tán annak is köszönhető, hogy abban az időben az olvasási lázamat nagymértékben más blogok, a botrányok, felkapottabb könyvek tették ki. Így a Vigyázzatok Anyára! ugyanolyan mértékben felejtőssé vált számomra, mint amilyen mértékben túl nagy szerepet nem kapott a könyvekkel foglalkozó blogosok oldalainak hasábjain sem. Mellőzve lett a könyvecske, elég méltatlanul.
Nem mostanában olvastam már, bevallom, hogy az emlékeim kicsit meg is koptak, de mindenképp szerettem volna legalább megemlíteni itt az oldalon: ha szembe sétál veletek pl. a könyvtár polcán, ne hagyjátok ott szegénykét, vigyétek haza!
Nem az a fajta történet, ami megváltja a Világot, nem is az, ami sokáig megmarad majd bennetek, de mégis hatalmas varázsa és hangulata volt, amíg olvastam.

A történet középpontjában egy idős édesanya eltűnése áll, de a szálak annyira szétágaznak, hogy egyszerre ismerjük meg ennek az édesanyának a múltját, minden cselekedetét a gyermekei iránt érzett szeretetből fakadóan, aztán ismerjük meg a gyermekeket is a maguk hálás-hálátlan módján, és akkor ott van még a társadalom is. Átfogó történet, könnyed stílusban.
Nem egyszer papírzsepi után kellett nyúlnom, mert bizony potyogtak a könnyeim olvasva Szonjo életének történetét. Közben meg arra gondoltam, hogy gyermekként fel se fogjuk, hogy az édesanyák minden apró-cseprő mozdulatai értünk, miből fakadnak. Nem mindig becsüljük meg a fáradozásaikat, tán bántjuk is őket, de ők csendben tűrik, és folytatják a gondoskodásukat. Aztán édesanyaként megértjük ezeket az érzelmeket. Kapjuk tán a bántást, a nem megbecsülést, mosolygunk tán magunkban ezen, még ha fáj is, de folytatjuk a gondoskodást. Mert értük élünk. Szonjo története arra ébreszti rá az olvasót, hogy sokszor valakinek a hiányát akkor vesszük észre, amikor már elveszítettük.