2019. szeptember 27., péntek

Félbehagytam őket 2.

9/27/2019 2 Hozzászólás
Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Januárban már hoztam egy 3-as csomagot, hát most pedig egy 5-sel rukkolok elő. 😜

Amik halálra untattak

Kiadta: Lettero (2017.)
Oldalszám: 400

Cindi Madsen: Hamupipőke, ​menj a búsba!

A franc essen ebbe a könyvbe, pedig annyira kecsegtetőnek tűnik a fülszövege! "Hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató női regény." Ráadásul a molyon se olyan rossz az értékelése és ilyenkor tudom tépni a hajamat: nekem miért nem jött be? Mondjuk ez a "nem jött be" kicsit túlzás, hisz kb. valahogy a 30. oldal környékén tettem félre, kezdtem neki másnak és azóta se folytattam az olvasását. 
Egyszerűen nem tudott lekötni, Darby karaktere egyáltalán nem fogott meg. Ráadásul már a könyv elején felbukkan a "szexi Jake", ami baj nem lenne, hisz nem szeretem, ha egy szerző sokáig megváratja az olvasóját, de nem keltette fel az érdeklődésemet a köztük kialakuló kapcsolat, hogy mi is fog ebből kisülni.
Amolyan Bridget Jones humorra számítottam, amikor már pár oldal elolvasása után, ha nem is nevetek hangosan, de legalább a szám széle mosolyra kezd görbülni ... és hát ez nem így lett.
Lehet, hogy túl sokat képzeltem bele a fülszövegébe. 


Kiadta: Harlequin (2016.)
Oldalszám: 400

Lindsey Kelk: Egy ​koszorúslány naplója

Ugyanabba a  hibába estem, mint az előző könyvnél. Kellemes, humoros kis tingli-tangli sztorira számítottam és bár lehet, hogy az, de sokáig nem jutottam az olvasásával. 
Maga az alapötlet olvasmányosnak tűnik: adva van egy fiatal nő, aki mindig koszorúslány, de sose menyasszony, pedig nagyon szeretne már az lenni. Ez egyszerre szívbemarkoló, ugyanakkor egész jó alapötlet is, hisz a történet végére tuti megtalálja álmai lovagját és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Amúgy igen, mert mielőtt végleg félretettem volna nem bírtam ki és gyorsan odalapoztam az utolsó pár oldalra. Így kb ugyanazt értem el, mintha elolvastam volna ezt a 400 oldalt. Csajszika boldog lesz, férjhez megy, juhé!
Na de addig amíg jutottam az olvasásával, egyáltalán nem fogott meg. És a borítón virító "VICCES" felirat, szerintem túlzás. OK, nem tudhatom, hogy kb 340 oldalon keresztül mennyi poént nyomott el a csaj, de az elejéből kiindulva nem egy poéngyáros szerintem. 
Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy halálra untam magamat, félretettem, de elég volt a könyv kb utolsó 10 oldalát elolvasnom és megspóroltam magamnak 300valamennyi oldalt, mert így is összeállt bennem a sztoriról minden.
Kiadta: Park (2017.)
Oldalszám: 488

Elena Ferrante: Az ​új név története 

A Briliáns ​barátnőm rettentően dühített. Mármint nem a könyv, hanem az, hogy olyan sok embernek bejött és biztos voltam az értékelések hatására, hogy engem is teljesen magával fog sodorni, aztán a nagy fenéket. Annyira vontatott volt, annyira lassú, annyira untatott. Mégis egyfajta düh vezérelt és azonnal nekiugrottan a második kötet olvasásának. Aztán már a legelején le is tettem. 
Amikor befejeztem az első rész olvasását, nekikezdtem a sorozat nézésének is. Az is eléggé vontatott volt, de mégis jobban le tudott kötni a 3-4. részig, de ugyanarra a sorsra jutott, mint maga a könyv. Valahogy nem tudom ... lehet bennem van a hiba, én vagyok kevés ehhez a történethez, de az is lehet, hogy a sztorival van a gubanc és nem bennem. 
Nem szeretem a lassan folyó történeteket. A gyorsat szeretem. Nem a patakocskát, ami épp csak csörgedezik, hanem a vízesést, a zuhatagot, öntsön el a cselekmény, a sok fajta érzelem! Elismerem, hogy van amikor tetszik a lassú esemény, de az esetek többségében nem és ez így lett most is.
Amikor nekikezdtem a második kötetnek, egyből ez a lassúság fogott el és egyszerűen nem tudtam rávenni magamat a folytatásra.

Amik egyszerűen nem csúsztak


Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 284

Sarah Addison Allen: A ​varázslat tava

Kedvelem az írónő stílusát és épp ezért kedvelni akartam ezt a könyvét is. 
Eléggé egyedi stílusa van Allennek. Egyfajta búskomorság, ugyanakkor mégis ott a remény benne. Mintha végig felhő suhanna a történtet felett, ami az egész hangulaton nyomot hagy. Sötét, lassú, búskomor, szomorú. De mégis átsüt a Nap a felhőn, érezni lehet, ahogy melegszik a levegő és tudja az olvasó, hogy a vihar után a felhő elúszik majd és csak a Nap fog maradni az égbolton. Végig ezt éreztem, amíg olvastam a kötetet.
Lassú volt, szomorkás, hisz nem elég, hogy Kate elveszítette a férjét, ott van a lánya, aki apa nélkül maradt, ott van Eby is, aki szintén elveszítette a férjét és nem tudja mihez is kezdjen most magával, ugyanakkor ott van Lisette is, aki évtizedek óta egy fiatalkori szerelem álmát kergeti és közben elfelejtett élni. Szóval elég sok gyász, szomorúság van ebben a sztoriban.
Aztán felbukkannak a férfiak, mint a napsütés és a remény, hogy valami jó fog a végére kikerekedni.
Én viszont ezt nem tudtam megvárni. Többször félretettem a könyvet, hagytam neki időt, hátha pár nap, pár hét, pár hónap után jobban fog menni, de nem így lett. Nem tudott lekötni, nem tudtam igazán átérezni a benne kavargó gondolatokat, érzelmeket. 
Kiadta: I.P.C. (2016.)
Oldalszám: 480

Cynthia Harrod-Eagles: Goodbye, ​Piccadilly

Szeretem a történelmi regényeket és épp emiatt is tán, de szeretni akartam ezt a könyvet is. Nem is lenne rossz, de nem egy könnyű olvasmány. Tán máskor még folytatom, de most nem sikerült megnyernie magának. 

2019. szeptember 20., péntek

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ​ima

9/20/2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Чернобыльская молитва (2013.)
Kiadta: Európa (2018.)
Oldalszám: 362
Forrás: kölcsön kapott
Ha van könyv, ami nagyon tud ütni, akkor ez a könyv az!
Egyszerre néztem a sorozatot az HBO-n, vártam hétről hétre az újabb részeket és olvastam közben ezt a könyvet, ami egyrészt egyfajta átfedést nyújt a filmsorozattal, ugyanakkor sokkal mélyebben, részletesebben belelátunk a történtekbe és megértünk olyan dolgokat is a sorozatból, amit látva annyira nem lehetett. Így együtt a kettő döbbenetes, sokkoló, félelmetes és millió kérdés cikázik az ember fejében közben.

Szvetlana Alekszijevics 20 éven (!) keresztül írta ezt a könyvet, ami másokkal folytatott beszélgetésekből, emlékekből épül fel. Nagyon durván belepillanthat az olvasó abba, hogy mi történt az emberekkel Csernobil után.

Nagyon sok mindent tudnék írni erről a könyvről, mert rengeteg minden kavarog a fejemben. De leginkább harag és értetlenkedés van bennem. Értetlenkedés, ami leginkább az anno rendszer miatt van. ... Az a rengeteg ember! A rengeteg ártatlan ember! Akiket odaküldtek a romok eltakarításához mindenféle védelem nélkül, a lakosok, a nép, az ország, a környező országok, a sok titok és hallgatás. ... És mennyi mindent nem tudunk még a mai napig!
Ott vannak a bányászok, akik közül a legtöbben nem élték meg a 40 éves kort.
Azok, akiket felküldtek romokat takarítani a reaktor felé, kaptak egy kis plusz lóvét, majd azonnal rokkantnak minősítették őket és tengethették szegénységben a mindennapjaikat.
A lakosság, akiket evakuálták úgy, hogy fogalmuk se volt semmiről. És persze nem azonnal.
Az állatok, akiket aztán le kellett lőni.
A hazugság, hogy minden rendben van, Szovjetunió mindent kézben tart. A fenéket! Ezt nem lehetett kézben tartani.
Hogy később se világosították fel a lakosságot kellőképpen. Akik pedig nem tudták felfogni, hogy mit is jelent az atomkatasztrófa.
Hogy szétlopkodták a sugárfertőzött házakat, aztán felépítettél máshol, hogy eladták a lopott holmikat, amik sugároznak a mai napig is.
Hogy a sugárfertőzött állatokat éppúgy eladták, mint ahogy a zöldségeket, gyümölcsöket is. Mérhetetlen az emberi butaság! De ugyanakkor meg fogalmuk se volt arról, hogy mivel állnak szemben, hisz ilyen katasztrófa még nem történt az emberiség történelmében.
Vagy akiknek mondjuk az volt a dolguk, hogy a sugárfertőzött állatokat eltemessék. Ki volt adva utasításban, hogy mit kell betartaniuk és basztak rá, jó lesz az úgy, ahogy van. Hisz nem értették az egészet. 

Belegondolva, hogy közvetve illetve közvetlen mennyi ember halt meg! És még mennyi ember fog!
A sugárzás nem csak Ukrajnát érintette. Kisebb-nagyobb mennyiségben az egész bolygót bejárta. Magyarországot is.
Akik éltek akkor, azoknak észrevétlenül módosultak a sejtjeik. Akik pedig még nem, a szüleik szervezetében módosítás ment végbe, kinél jobban, kinél kevésbé. És ki tudja, hogy mindennek mi lesz a legvége.

"Miről szól ez a könyv? Miért írtam meg?
Ez a könyv nem Csernobilról, hanem Csernobil világáról szól. Magáról az eseményről már több ezer oldalt írtak, több százezer méter filmszalagon örökítették meg. Engem viszont az foglalkoztat, amit elhallgatott történetnek, földi és időbeli létünk nyomtalan nyomainak nevezhetnék. Írok, és gyűjtögetem az érzések, gondolatok, szavak hétköznapiságát. Próbálom megragadni a lélek hétköznapi életét. Átlagemberek átlagos napját. Itt pedig minden rendkívüli: az esemény is, az emberek is, akik belakták az új teret. Csernobil számukra nem metafora, nem szimbólum, hanem a házuk."

Olvassátok el!

2019. szeptember 15., vasárnap

Jane Corry: A ​halott ex

9/15/2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Dead Ex
Kiadta: XXI. Század (2018.)
Oldalszám: 350
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Nagyon kíváncsi voltam Corry újabb regényére A férjem felesége és a Vértestvérek után. Épp ezért elég szomorúan jegyzem meg: szerintem a 3 könyv közül ez volt a leggyengébb.
Ami a legbeszédesebb a könyvvel kapcsolatban, hogy csak 11 nappal ezelőtt fejeztem be az olvasását, de rendesen úgy kellett gondolkodnom, miről is szólt a történet. Pedig ilyen gyorsan nem szoktam elfelejteni egy-egy könyvet, sőt. Évek múlva is lazán fel tudom idézni a cselekményeket annak ellenére is, hogy több ezer könyvet olvastam már. Vagyis A halott ex nagyon felejthetős kötet.

Miről is szólt? Vicki elvált a férjétől, miután a pasi otthagyta őt egy másik nőért, így egyedül tengeti a napjait és aromaterapeutaként dolgozik. Aztán egy napon eltűnik az exe és a rendőrök kopogtatnak az ajtaján, őt vádolják az eltűnés miatt.
Persze nem ennyire egyszerű a sztori, hogy Vicki bűnös vagy ártatlan. Ugyanis amíg haladunk előre a végkifejletig kiderül, hogy mi minden történt a múltban, milyen betegséget próbál rejtegetni az emberek elől (nem értem miért, de mindegy).
Illetve, mint ahogy az előző két könyvben is megszokhattuk, az írónő szereti 2 szálon vezetni a történetet, egy másik szereplő történetének bemutatásával is. Ez így volt most is. Sokáig nem értettem, hogy Scarletnek mi köze is lesz Vickihez. Scarlet nevelőcsaládnál nőtt fel, miután az édesanyja börtönbe került. Kislány korától bukkan fel a kötetben, aztán hirtelen eltűnik és új néven, fiatal nőként újra felbukkan, de egyszerűen fogalmam se volt, mi fog ebből az egészből kikerekedni, mi köze lesz Vickihez. Aztán persze a vége felé kezdett minden kikristályosodni és nem ért meglepetés, amikor választ kaptam erre a kérdésemre.

Nem mondanám, hogy egy agyafúrt pszicho-thriller lenne a könyv, ennek ellenére olvasmányos volt és gyorsan haladtam vele, 3 nap alatt elolvastam. De mint ahogy fentebb is említettem, mély nyomot nem hagyott bennem. Egyszer elolvastam, nem volt rossz, közepes élményt nyújtott és ennyi. 

"Becsapott és hazudott nekem, és most halott (…)"

Maguk a cselekményszálak nem voltak rosszul összehozva, de nem értettem, hogy Vicki betegségét miért kell titkolni és miért szégyellni való. A férjem egyik munkatársának is van ilyen problémája, többször hallottam már, hogy emiatt milyen kellemetlen helyzetbe került és biztos nem egyszerű így az élet, de nem hiszem, hogy a társadalom ilyen szinten megbélyegezne valakit egy ilyen betegség miatt. Ennél jóval önzőbbek az emberek és inkább magukkal foglalkoznak, mint más "nyomorával". 

"Külsőleg talán úgy nézek ki, mint egy meglehetősen átlagos, negyvenes nő. Belülről azonban két lábon járó időzített bomba vagyok."


Ami meg a végkifejletet illeti. Nem lövöm le a poént, hogy mi a helyzet a halott volt férjjel, sokáig nem voltam biztos abban, hogy mi is történhetett. Ilyen téren a szálakat Corry a vége felé összekuszálta, de előnyére szóljon, hogy a legvégére ki is bogozta őket és mindent megmagyarázott.

Ha a 3 könyv közül ajánlanom kellene, hogy melyikkel kezdjétek az ismerkedést, akkor biztos nem ez a könyv lenne az, hanem vagy a Vértestvérek vagy A férjem felesége. Inkább az előbbi. Felépítés és a cselekményszálak vezetése miatt úgy érzem, hogy van hasonlóság az utóbbi könyv és e között. Lehet, hogy több is, mint komolyabb belegondolás nélkül gondolom. 

2019. szeptember 10., kedd

Rachel Gibson: Csak ​a baj

9/10/2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Nothing But Trouble (2010.)
Kiadta: Athenaeum (2017.)
Oldalszám: 318
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Kilenc éve kezdtem el olvasni a szériát és kisebb-nagyobb megszakításokkal folytattam. A negyedik részt 2 évvel ezelőtt olvastam és most eljött az ideje, hogy az ötödiket is kivégezzem. Így is vár még a sorára a 6. kötet.😉

A női főszereplőnk Chelsea Ross, aki próbálkozott kisebb-nagyobb sikerekkel a színészkedéssel, de többnyire asszisztensként dolgozik. Pici, törékeny, de hatalmas mellű nő, aki épp arra gyűjt, hogy a hatalmas melleit kisebbé tudja műttetni. Csúnya fintora a sorsnak. Van aki nagyobbat akar, más meg kisebbet. Van aki göndör hajat, más meg egyeneset. 😂
Mark Bressler súlyos autóbalesetet szenvedett, így kerékbe tört a karrierje a Seattle Chinooksnál. A felesége elhagyta egy másik pasiért, oda a karrierje, sorban csinál ki maga mellől mindenkit.
És itt jön a képbe Chelsea, ugyanis ő lesz Mark új asszisztense. A pasi persze mindent megtesz, hogy elüldözze szerencsétlen csajt, aki első körben rettentően irritálja, de mivel nagyon kell a pénz a nőnek, így kitart. Aztán Mark kezdi azt észrevenni, hogy egyre többet gondol a pici asszisztensére.

Aranyos sztori a Csak a baj. Chelsea egy cserfes, színes nő, aki foggal-körömmel kitart, hogy végre összegyűjtse a pénzt a mellműtétjére.
Mark kezdetben eléggé tuskó, de még se tudtam rá haragudni, inkább viccesnek találtam az évődésüket.
Aztán persze ahogy borítékolható, a két főszereplő összegabalyodik, majd beüt a krakk. A krakk, amit egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért is okozott ekkora problémát. Tipikusan, amikor bolhából csinálnak elefántot. Mondjuk a végére persze minden szép és jó lesz, értem azt is, hogy a krakkra szükség van az ilyen sztorikban, hogy izguljon az olvasó, végül egymásra találnak-e a szerelmesek, de most teljesen bugyutának éreztem az egészet.

"Van az úgy, hogy egy váratlan esemény megváltoztatja az ember életét."

Aki a negyedik részét a sorozatnak már kivégezte, ne hagyja abba, folytassa ezzel! Aranyos sztori a bugyutasága ellenére is. 😅

2019. szeptember 7., szombat

Vi Keeland · Penelope Ward: Szívtipró ​pilóta

9/07/2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Playboy Pilot
Kiadta: Könyvmolyképző (2019.)
Oldalszám: 328
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Őszinte leszek: nem hozott lázba ez a könyv annak ellenére sem, hogy a megjelenése után egyszerűen ráröppentek a romantikus lelkületű könyvmolyok és mindenhol belebotlottam. Molyon, Facebookon, Instán, mindenki olvasta és csöpögött tőle. Szóval nem terveztem, hogy elolvasom, de mivel a kezem közé akadt, gondoltam csak a belekukkantás erejéig esélyt adok neki.
Nem néztem ki túl sok jót a szerzőpárosból. Egy sablonos, tipikus NA sztorira számítottam. Valamelyik szereplőnek lelki mizériája lesz, kufircolnak ahol tudnak, aztán a lelki sérült elmenekül, majd jön a happy end. Vi Keeland ráadásul nem lopta be magát a szívembe, eddig A beosztottat olvastam tőle, amiről nem is írtam, ami nálam elég ritka dolog és sokat sejtet. 😁 Penelope Warddal már más a helyzet, bár túl sok tapasztalatom az ő történeteivel kapcsolatban sincs, de a Legdrágább mostohabátyám nem sikerült rosszra, szerintem.

Na de a könyv.
A repülőtéren fut össze egyből a könyv legelején Kendall és Carter. A fiatal nő épp azon gondolkodok merre is utazzon, hogy egy kicsit kikapcsolódjon és döntést tudjon hozni valamivel kapcsolatban (igen, neki lesz a lelki mizériája), amikor Carter elé toppan, ad neki egy ötletet, majd el is tűnik. A lány pedig gondol egy merészet és követi a tanácsot. Aztán az út végén jól megdöbben, mert nem elég, hogy kiderül Carter pilóta, azzal a géppel utazott, amit a pasi vezetett. 
Leszáll a gép, Carter újra felbukkan a lány előtt és ha már így alakult elhatározzák, hogy azt a pár napot együtt töltik, amíg Carternek nem kell tovább repülnie. Aztán persze nem nem tudnak elszakadni egymástól, így a pár napra ráhúznak még pár napot és ide-oda utazgatnak, közben izzik köztük a levegő. De Kendallnak lejár az ideje és döntenie kell a lelki mizériájával kapcsolatban. És hát dönt is. ...

"Ha nem kötődsz senkihez, akkor nem is bánthat meg senki."

Nem akarom lelőni a poént, hogy hogyan is, de a két főszereplő egy időre elkeveredik egymás mellől, aztán persze boldogan fognak élni, amíg meg nem halnak, mert hát mégis romantikus sztori ez, kérem szépen.

Összességében nem olyan nagy szám a Szívtipró pilóta. Találkozik két fiatal, akik között működik a kémia. Pár napot együtt töltenek és szép fokozatosan bontakoznak ki az érzelmek az olvasó szeme előtt.
Kendall és Carter kimondottan szimpatikus volt. A srác nem a tipikus ősember típus, izgalmas, szexi. Kendall lelki mizériája nekem kicsit fura, de úgy érzem helyesen döntött. Bár azt is hozzátenném, hogy én a szerzőpáros helyében másképp szőttem volna a szálakat a vége felé, az lett volna csak az igazán "poén".

Mint ahogy láthatjátok, a csak "belekukkantásból" az lett, hogy már az elején beszippantott a sztori. Könnyed volt, bájos, humoros, évődő, szexi, erotikus és igen, jól esett a pici lelkemnek, be is faltam. Ha kedvelitek az ilyen történeteket, akkor tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt a könyvet is!

2019. szeptember 3., kedd

Fekete Róza: Ki ​van a lombikban?

9/03/2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Novum Pro (2018.)
Oldalszám: 84
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Önéletrajzi ihletésű könyv: egy súlyos rendellenesség, gyermek utáni vágy, kudarcok, próbálkozás, siker. ... Amilyen rövid olvasmány volt a könyv, annyira ütős. Elgondolkodtató, szívbemarkoló, ugyanakkor nagyon informatív.

Adva van egy fiatal, 21 éves lány, aki súlyos genetikai  rendellenességgel szenved. Röviden és tömörön: minden belső szerve az ellenkező oldalon található. Már egészen fiatalon tudta, ha egyszer gyermeket akar majd, az nem lesz olyan könnyű menet. Ugyanis addig a pillanatig az orvosok nem találkoztak olyan nővel, aki ilyen problémával, életet tudott volna adni egy kisbabának.
21 évesen a fiatal főszereplőnk úgy érzi, hogy megtalálta élete párját. Van munkájuk, van hol lakniuk, összeházasodtak, jöjjön a baba. Mert ki tudja, hogy mikor fog összejönni, lehet, hogy csak évek múlva! Hisz mennyi olyan pár van, akik 5-10-15-stb évet várnak, mire végre sikerül a nőnek teherbe esnie! Szóval nem sokat gondolkodnak, egyből belevágnak és hamar eljutnak a lombik programig.

Végig, miközben olvastam a könyvet az motoszkált a fejemben, hogy az írónő érzelmek nélkül szerette volna leírni, beleszőni egy történetbe mindazt, amin ő ment keresztül. Tárgyilagos volt a történet, nem csorgott belőle a nyál (pedig az is teljesen megbocsátható lett volna).
Fekete Róza nem azt szerette volna elérni az olvasónál, hogy sajnálja őt, hanem inkább meg szerette volna mutatni, hogy nincs lehetetlen. Reményt szeretett volna adni, hogy van miért küzdeni.

Nagyon tetszett a történet (bár ez így hülyén hangzik, hisz valaki sorsát olvashatjuk), remek az írónő stílusa. És ami szintén nagyon jó volt, hogy bepillantást kaphattam abba, hogyan is működött a 2000-es évek elején itthon a lombikprogram.

Mindenkinek tudom a figyelmébe ajánlani a könyvet! Nem hosszú, gyorsan lehet haladni vele, olvastatja magát.

2019. szeptember 2., hétfő

A nyár

9/02/2019 0 Hozzászólás
Forrás
Az elmúlt 2 hónapban nem frissült a blog. Elterveztem, hogy az "utolsó" nyaramon nem fogok a blog frissüléseivel foglalkozni. Csak lubickolok a gyerekekkel a medencében, napozok amíg a Kicsi alszik, hétvégente meg kertészkedek. Aztán persze meglátogatjuk a hazai tengert és sokat kirándulunk majd. ... Ez volt a terv. ... De hát ember tervez, tudjuk. 😂

Kezdődött minden azzal, hogy az iskola utolsó napján azzal jött haza a Nagy, hogy bárányhimlős lett a padtársa. És hát igen, még nem volt bárányhimlős, beoltva se lett. Reménykedni reménykedtem, hogy megússzuk, akart a fene nyáron a dög melegben két bárányhimlős gyereket, főleg egy még 2 éveset sem, de a Nagy nem úszta meg. Két héten belül bizony kijöttek neki a pöttyök és szegénykémnek sajnos nagyon elhúzódott a gyógyulás. Sajnos ráment a teljes július is, a tervek borultak, hisz nem nagyon mozdulhattunk így ki, még a kertbe is csak este felé tudott egy kicsit kimenni, amikor nem sütött már úgy a Nap. És igen, baromi meleg volt a július. Hősiesen tűrte, nem nyavajgott, de szenvedett vele.
A Kicsi pedig nem kapta el, amin nagyon meg vagyok lepődve, de meg is könnyebbültünk. Féltünk amikor kiderült, hogy bizony elkapta a Nagy, mert a műtétje óta Aspirint kellett szednie napi szinten és ez nem jó kombináció a bárányhimlő vírussal. Úgyhogy emiatt futottam pár kört a gyerekorvosnál, kardiológusnál, hogy mi legyen, mi a fontos, végül abbahagytuk neki a szedését és reménykedtünk, hogy nincs probléma. De szerencsére csoda történt és nem kapta el, pedig nem voltak elkülönítve egymástól.

Szóval a júliusunk itthon telt a négy fal között, Nagy bent, Kicsivel kint a medencében.
Augusztusban már sikerült kimozdulnunk. Pár napra elmentünk a Balatonra és sokat kirándultunk, gyűjtöttük a Kajla pecséteket. Ami amúgy szerintem egy hatalmas ötlet volt, biztos, hogy egyes turisztika helyek forgalmát fellendítette. Sok szép helyen voltunk, voltunk ott is, ahol én még sose, én is élveztem.

Kertészkedni nagyon nem kertészkedtem. Lényegében a meleg miatt az összes virágom majdnem odalett, pedig hősiesen locsoltam őket. Ami meg nem száradt ki, azokat a váratlan viharok, hatalmas szél vagy épp jégeső verte szét. Úgyhogy nem nagyon kertészkedtem, inkább romokat takarítottam. Viszont! A kicsi kertünknek szép termése lett annak ellenére is, hogy ez volt az első évünk és nem sok tapasztalattal. 😅

Úgy terveztem, hogy nem nagyon fogok olvasni a nyáron, ennek ellenére 12 könyvet olvastam a 3 hónap során, ami nem is olyan rossz arány.

 

Viszont, amire igazán rákattantam, azok az HBO-s sorozatok visszanézése volt. Nagyon sok teljes sorozatot néztem végig. Pl. az eddigi The walkind dead 8 teljes évadát, A legharsányabb hangot, Időbevándorlókat, Manifestet, A szolgálólány meséjét, A varázslókat.

Így telt a nyaram. Az első fele elég lagymatag volt, de a második fele elég mozgalmas sikeredett. Sok kirándulás, Balaton és mindeközben elég jó olvasmányokhoz és klassz filmsorozatokhoz volt szerencsém.
Viszont gyorsan el is telt ez a 3 hónap. Egyik percben még a Nagy évzáróján álltunk, aztán pikk-pakk már indultunk is az évnyitóra. Tán még sose repült el ilyen gyorsan a nyár, mint az "utolsó" itthon töltött nyaramon. De jó volt. 😊