Jennifer Crusie: Száguldás a szerelembe

Eredeti címe: Fast women (2002.)
Itthon kiadta: Kelly Kiadó (2012.)
Oldalszám: 348
Ára: 2980
Forrás: saját

"Nell Dysart bajban van. Lefogyott, mert túlesett egy megmagyarázhatatlan váláson, és mindentől elment az étvágya. Nell alvajáróként kóvályog az életében, míg legjobb barátnője állást nem szerez neki egy toprongyos nyomozóirodában, amiben sok lehetőség rejlik, de a főnököt nem könnyű irányítani. 
Gabe McKenna sorsa sem alakul túl jól. A nyomozóirodája egy zsarolási ügyre fecsérli az idejét, cégtársa úgy dönt, elege van abból, hogy hűtlen házastársakat figyeljen pénzért, és az exneje csak nemrég dobta... újra. Az egyetlen, ami az ő szája íze szerint történik, hogy úgy tűnik, az új titkárnő hatékony, unalmas és engedelmes. 
De a látszat néha csal, így Nell és Gabe hamarosan sikkasztás, névjegykártyák, rongálás, kutyalopás, zsarolás, kínai kaja, profihoz nem illő szex és bűnronda irodabútorok miatt perlekednek, ráadásul az is gyorsan kiderül, hogy ez a legkisebb gondjuk. Mert valaki hamarosan embereket gyilkol. Ők pedig lassan szerelembe esnek..." 




Ó, a fene esne belé!- sóhajtottam fel magamban, amikor befejeztem a könyvet. Ha az Álmaimban kísértesz közepes volt, akkor a Száguldás a szerelembe még gyengébb.
Csalódott vagyok ezután a két könyv után. Eddig olyan jó kis humoros, romantikus történeteket olvastam az írónőtől, de az utolsó kettőt valahogy nem értem.
Az Álmaimban kísértesz már csak elvétve volt romantikus, a szellemek meg totál összezavartak.
A Száguldás a szerelembe szintén csak gyengén rózsaszínes és egy enyhébb krimi szál lett belefűzve.

A főszereplőnk a 42 éves Nell. Elvált a férjétől és most próbál talpra állni. Munkát talál magának egy magánnyomozó irodában, amit két férfi vezet.
Riley lenne a nőcsábász, aki még mindig egyetemista lányok után kajtat és egyiket falja a másik után.
Gabe a megkomolyodott, aki bár elvált a feleségétől, de még mindig összejárnak.
Ahogy a fülszövegből sejteni lehet, Nell és Gabe fog összejönni, de volt egy pont amikor megfordult a fejemben, hogy itt valami tévedés van, ezek soha a büdös életbe nem fognak összejönni. Kicsit úgy is érzem, mintha nem is illett volna össze a két karakter, csak az írónő úgy gondolta, hogy megformáz két olyan emberkét, akiknek a múltjuk hasonlít egymásra valamilyen szinten, így törvényszerűen nekik össze kell jönniük és kész. De én valahogy nem éreztem a vágyat, hogy arról olvassak, végre együtt vannak.

Untatott a könyv, többször megfordult a fejemben, hogy én ezt lerakom végleg, mert elalszom rajta, egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz a vége. Csak azért tartottam ki, mert úgy éreztem tartozom ennyivel az írónőnek a régebbi szép emlékek miatt. :oP Most viszont úgy érzem, hogy jó ideig nem vagyok kíváncsi a regényeire.