2012. október 1., hétfő

Szeptemberi összegzés

Szeptemberben ezekről írtam:

Egy dologra kimondottan figyeltem ebben a hónapban: nehogy kimaradjon újra a gyermekirodalom. ;o) Végül 2 ilyen könyvecskével is jöttem.
A Cipelő cicák a városban nagyon édes kis könyvecske Agócs Írisz illusztrációival, szóval már csak emiatt is gyorsan belészerelmesedtem. Igaz, Gyerkőcömet annyira nem tudták lekötni a mesék, de szerintem inkább azért, mert hosszúak voltak a számára és épp a sajtkukac korszakát éli újra.
Janikovszky Évával még jó ideig minden hónapban jönni fogok, szeptemberben is olvastam tőle, de írni csak a  Ha én felnőtt volnékról írtam. A másikról majd ebben a hónapban. ;o)

Sorra került még A szürke ötven árnyalata is, ami a legtöbb véleménnyel ellentétesen, nekem bejött és kíváncsian várom a folytatását is.
A szétfeszített fűző az eddigi egyetlen olyan olvasott könyvem, amit a Rukkolán keresztül szereztem be. Történelem + egy enyhébb romantikus történet - a rengeteg paprikázás= pár kellemes óra az olvasása során.
Az Anyák maffiáját pedig mindenki figyelmébe ajánlom. Nagyon humoros, szórakoztató volt, feldobta a napjaimat rendesen, amíg olvastam. Őszi fáradság elűzésére szerintem tökéletes.
Sophie Kinsella legújabb magyarul megjelent regénye, a Csörögj rám! szintén a jól esett kategóriába tartozik. Kellően humoros volt, élveztem az olvasását, még több ilyen szuper kis történetet szeretnék olvasni az írónőtől!
Az Ascalon kísértete pedig újdonság volt a műfajában. Még sose olvastam olyan könyvet, amit PC-s játék alapján készítettek. Pozitívan csalódtam, mert bevallom hiába volt nagyon kecsegtető a fülszövege, azért féltem tőle.
Sapkowski már a Vaják 1. részével lehengerelt, ugyanez történt a második részével is, A végzet kardjával.
Sofi Oksanen Baby Jane c. regényének a befejeztével is éreztem az önkéntelen felsóhajtást magamban. Annyira könnyed a története, de mégis annyira súlyos, hogy egyszerűen hihetetlen. Hogy tudja ezt a két dolgot ötvözni az írónő? Újra le a kalappal előtte.
Szerencsém lehetett Susan Elizabeth Phillips egyik legkülönlegesebb és legkidolgozottabb romantikus történetéhez, a Csillagvirághoz is.
Sarah Dessen Altatódala amolyan "hétköznapi" történet. Igazán semmi extra, de az jól van összerakva.
Nagyon vártam, hogy végre magyarul is megjelenjen a Szitakötő borostyánban. Az írónő most visszafogta magát az erotika terén, ez van akinek tetszett, van akinek kicsit hiányzott :oP. Igazán ebben a részben sok minden nem derült ki, már csak emiatt is kíváncsian várom a folytatást.
Mostanában nincs szerencsém Jennifer Crusie-al. Az Álmaimban kísértesz elég közepes volt és bár még nem írtam róla, de a Száguldás a szerelembe még annyira se tetszett.

Ami a blogéletet illeti:

Kisorsoltam a Fogadj rám-ot (Ki nyerte a "Fogadj rám"-ot?), amit Gica nyert meg, még egyszer gratula neki.
Barangolásban A szétfeszített fűző kapcsán a fűzők őrületéről írtam egy kicsit. Hát ... nagyon remélem, hogy sose fog ilyen szinten visszajönni a divatba, mint ahogy anno hódított.
Alkotóműhelyben pedig egy cuki fejes könyvjelzőt mutattam nektek be. Azóta elkészítettem kisebb fejes verzióban, úgy tényleg cukibb. :oP
És végre jelentkeztem adaptációkkal is hosszú idő után (Mert nem csak olvasni szoktam ...) és megsúgom, hogy fogok is még jönni, ugyanis múlt hétvégén megnéztem Az ajtót.
Top10 Tuesday ebben a hónapban nem volt -nem volt kedvem hozzá-, de a Musing Mondaysben továbbra is részt vettem. Így megtudhattátok rólam, hogy az olvasáson kívül nincs más hobbim, hacsak a könyvjelzők készítését nem nevezzük annak és hogy a Tiltott örömök volt az a könyv, ami a legkevésbé tetszett. A legfurább könyv díját A nekrofil nyerte el tőlem, a legőröltebbet pedig A leghülyébb angyal. És válaszoltam arra a kérdésre, hogy gondoltam-e mostanság arra, hogy könyvet írjak (nem), de ha egyszer mégis, akkor szerintem az fantasy, humoros történet vagy mese lenne.

Ami a nagyvilágot illeti:

Mostanában nem nagyon van időm követni, hogy mi folyik a nagyvilágban könyves téren, de 1-2 hírbe azért belefutottam.
Mint pl., hogy a CorLeonis Kiadónak webshopja nyílt és a regisztrált tagoknak 25% kedvezményt nyújtanak a kínálatukból, továbbá a gondozásukban megjelent Moning sorozatának új része, az Új nap virrad, amit végül a Kelly Kiadótól vettek át.
A Könyvmolyképző Kiadó az FB oldalukon közzé tette a várható őszi megjelenéseiket:
"október 01:
Lauren Kate – Passion (Fallen 3.) – Vörös pöttyös
Rachel Vincent – Rogue (Stray 2.) – Vörös pöttyös
Richard Castle – Naked Heat – Gyilkos hőség – Grand selection
Julie Kagawa – Vashercegnő (Vaskirály 2.) – Vörös pöttyös
október 03:
Csukás István – PomPom 10 - Órarugógerincű Felpattanó
Csukás István – PomPom 11 - Magányos Szamovár
John Flanagan – Vadonjáró tanítványa 2.
Terri Farley – Vágtázó fantom 4.
október 08:
Becca Fitzpatrick – Sience – Vihar előtt (Csitt, csitt 3.) – Vörös pöttyös
Simone Elkeles – Vonzás szabályai (Tökéletes kémia 2.) – Vörös pöttyös
Október elejére tervezzük még a Ropi naplója 5-öt és Maggie Stiefvater – Lament - A Látó szerelme (Tündérdallam 1.) című könyvét is.
Sajnos az alábbi címek megjelenései eltolódnak :(
Kelley Armstrong – Sötét erő 3 – Leszámolás november végére
Colleen Houck – A tigris átka című regénye pedig októberre"
továbbá azt is hírül adták, hogy elkészült a Rubinvörös megfilmesítése, amit 2013. elején fognak bemutatni Németországban.
Megjelent angolul az új J. K. Rowling könyv -ami nem az ifjúságnak íródott-, elviekben decemberben már várható magyarul is. 

Mi várható októberben?:

Nos, ezeket már olvastam, szóval várható róluk bejegyzés: 
  • Szalai Vivien: Drága kéj 
  • Lora Leigh: Buja fiúk 
  • Susan Donovan: Csábíts el! 
  • Johan Theorin: A falon túl 
  • Julie Orringer: Láthatatlan híd 
  • Melissa de la Cruz: Rettegés 
  • Jennifer Crusie: Száguldás a szerelembe 
  • Jillian Lauren: A szultán háremében 
  • David Safier: Jézus szeret engem
  • Alison Leslie Gold: Az ördög szeretője- Eva Braun naplója
Illetve ígértem a zombi megszállásról is egy rittyentést még a múlt hónapi összegzéskor, szerintem erre is sor fog kerülni és tervezek a Rukkoláról is egy kis szöszt, hogy nekem mi a tapasztalatom az oldallal kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése