2013. november 10., vasárnap

J. Sterling: The Perfect Game- A hibátlan játék

"Nem így és nem ezt akarták.
És mégis.
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket.
Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna.
"

A hibátlan játék #1 

Egy újabb olyan könyvre szeretném most felhívni a figyelmeteket, amiről még a várható hazai megjelenése előtt olvastam a külföldi blogokon, és bizony nagyon fájni kezdett a fogam érte. Így enyhén szólva fülig ért a szám, amikor kiderült, hogy az Ulpius-ház Könyvkiadó ki fogja adni itthon.
Időközben egyre több olyan véleménybe botlottam a Goodreadsen vele kapcsolatban, hogy nagyon emlékeztet a Gyönyörű sorscsapásra, ez egyeseknek bejött, másoknak épp ellenkezőleg, én az előbbiek táborába tartozom. Nekem bejött a Gyönyörű sorscsapás, és a Veszedelmes sorscsapás is, így bizakodva kezdtem neki A hibátlan játéknak. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ez a kis hazánkban berobbanó új műfaj, a New Adult, nagyon nekem készült ám, így remélem, hogy a hazai könyvpiac felkészült az NA utáni éhségemre. ;o)

A főszereplőink Cassie és Jack, akik a Fullerton Állami Egyetemre járnak, Dél-Kaliforniában. Rajtuk kívül fontosabb mellékszerepet kapott Cassie barátnője és lakótársa Melissa, valamint Jack öccse, Dean.
Jack az egyetem baseball csapatának nagy reménysége, a nagy ásza, a csillaga. 180 cm feletti, izmos, fekete hajú, fantasztikus dobó, aki előtt hatalmas jövő áll, a lábai előtt pedig rengeteg fiatal lány hempereg. A fiú pedig ezt ki is használja. Adogatják a kilincset egymásnak a lányok, de második körre már senki se fordul meg az ágyában.
Cassie fényképésznek készül, egyszerre mondható a külseje átlagosnak, ugyanakkor mégis figyelemfelkeltőnek. Szőke haj, zöld szem, adódik is belőle a Cicus beceneve. ;o) 
Aztán ahogy lennie kell és számítani is lehet rá, találkozik Jack és Cassie pillantása, és abban a percben minden megváltozik. A lány nem hajlandó beállni a rajongók sorába, és hát ugyebár mindig az a legvonzóbb, aki elérhetetlen, így Jack teperni kezd a lány után.
Sajnos úgy érzem, hogy a fiatalok túl hamar találnak egymásra, én még húztam volna ezt a részt, de tán a történet szempontjából nem az összejövésük a hangsúlyos, hanem az, ami utána következik. Mind a két fiatal sebeket, sérüléseket hordoz magával. Jacket a szülei elhagyták, ezért folyamatosan attól retteg, hogy elszúr mindent, elveszíti a lányt. Cassie pedig nem épp a legjobb apával van megáldva, nála a bizalom nagyon lassan alakul ki. Aztán kb. a történet 2/3-nál bekövetkezik a nagy gubanc, ami mindent a feje tetejére állít és nagy próbatétel elé állítja a fiatalokat.
Vajon a szerelem mindent kibír? Meg lehet bocsátani, ha pont az árul el, aki a legfontosabb nekünk? Az észérveket legyőzik az érzelmek?


"– Most megcsókollak.

A szívem vadul kalapált a bordáim mögött, és vadul rohangálni kezdtek bennem a gondolatok, hogy nem kéne engedni.

– Attól nem változik meg semmi – dadogtam ernyedő ellenállással.

 Minden megváltozik."

Maga A hibátlan játék, tényleg nagyon hasonlít a Gyönyörű sorscsapásra, ebben maximálisan igazuk van a külföldi értékelőknek. Ugyanakkor ezt nem tartom annyira bajnak, inkább csak egy vázat ad a történetben, amiben a rossz fiú és a jó kislány egymásba szeret. Ráadásul váltott nézőpontként épül fel a történet. Vagyis egyszer a lány, utána a srác szemszögéből olvassuk a történteket. Őszintén szólva, ez többször is megkevert.

Maga a folytatás elég kiszámítható. Amint történik benne egy kis fordulat, az olvasó már sejti, hogy annak mi lesz a vége és így is van. Megoldódik a probléma, jön az újabb fordulat, érzi az olvasó előre a végét, ez is bejön és akkor ez így megy végig. Ez előfordulhat, hogy valakinek túl unalmas, túl kiszámítható lesz. Én úgy vagyok vele, hogy akik szeretik a romantikus irodalmat, azok ezen nagyon nem fognak fennakadni, mert magában a romantikus műfajban sincsenek olyan szinten fordulatok. Így itt sem. Mindent sejteni lehet előre.

Magát a történetet 3 fő részre osztanám. Az egyikben összejönnek, a másikban már ott van a probléma, és itt érezni lehet az első szakasz izgalma után, hogy kezd oda lenni a hév, lassabban csúsznak ezek a sorok, aztán jön az utolsó harmad, amikor tudja az olvasó, hogy valahogy happy endnek kell lennie, mert nehogy már, így újra falni kezd, hogy mégis mi lesz a vége, mi lesz velük.

Nem állítom azt, hogy maximálisan egyetértettem a főszereplők tetteivel, de megkedveltem őket. És ez együtt járt azzal, hogy megértettem a cselekedeteiket. Sérüléseket cipelnek magukkal a gyerekkorukból, amin nagyon nehéz átlépni, nagyon nehéz azokat a sebeket begyógyítani. Szóval azon kívül, hogy maga a könyv nagyon kis könnyed, semmi extra, olyan, mint amilyennek ebben a műfajban lennie kell, azért elgondolkodtató is. Persze most ne egy nagyon komoly témára gondoljatok, de azért többször összeszorult a szívem az olvasása közben, hogy egyszerűen néha a szülők nem is tudják, micsoda sebeket okoznak a gyermeküknek.

"– A sebhelyeink nem azt mutatják, Cass, hogy merre kell menni. Csak arra emlékeztetnek, hogy merről jöttünk. "

Milyen is akkor A hibátlan játék? Nos, lényegében maga a történet váza ugyanaz, mint a Gyönyörű sorscsapásban. A rossz fiú és a jó kislány egymásba szeret. De ami igazán hangsúlyos a kötetben az nem az, hogyan jönnek össze, hanem az, hogy együtt is fognak-e maradni. Ki tudnak-e tartani egymás mellett? Be tudják-e gyógyítani a lelkük sérüléseit? Egyáltalán összeillenek?
Fordulatos, de eléggé kiszámítható történet. Aranyos, romantikus, semmi extra, de pont jó. Kellemes volt olvasni, lényegében az első oldalaktól magával sodort.

Kiknek is ajánlanám a figyelmükbe A hibátlan játékot? Nos, először is tán a Gyönyörű sorscsapás kedvelőinek, de ne kövessétek el azt a hibát, hogy a két történetet összehasonlítjátok! Aztán persze az NA rajongóknak, illetve azoknak, akik vágynak egy könnyedebb, fiatalosabb romantikus történetre. Készüljetek fel arra, hogy kiszámítható a történet, tán néha elég szappanoperás fordulatokkal! Azt pedig csak hangsúlyozni tudom, hogy nem erotikus regény. Pusztán csak NA. Szerintem nem fogtok csalódni. ;o)
Amúgy a történet elején arra számítottam, hogy a következő rész nem a főszereplőkről fog szólni, de nem lett igazam. Ugyanis a második kötetben Jack és Cassie története folytatódik.

Két kiegészítés a sztorihoz:
Egy kis infó a trilógiáról ITT.
És egy kis Barangolás a Fullerton Állami Egyetemen ITT.

Most megrendelhetitek a kötetet 25% kedvezménnyel a Kiadó webshopjában!
 _______________
Eredeti címe: The Perfect Game (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 332
Sorozat: A hibátlan játék #1
Ára: 3499
Forrás: kiadó
Értékelésem:


kép forrása: 1. 2. 3.

3 megjegyzés:

  1. Sajnos nem olvastam a könyvet, de posztoltak már róla a lányok és azt is tudom mi lesz az a bizonyos gubanc. :-(

    Nekem most egy időre elegem van a Gyönyörű sorscsapás és hasonló sztorikból. Szóval azt hiszem várok ezzel a könyvvel és majd akkor olvasom amikor kiürült a romantika táram :-)

    VálaszTörlés
  2. @mayertimi: Remélem, hogy akkor viszont tetszeni fog. ;o)

    VálaszTörlés