Stephanie Garber: Caraval

Eredeti címe: Caraval (2017.)

Kiadta: Libri (2017.)

Oldalszám: 470

Forrás: saját

Értékelésem:

Caraval #1

A novemberi BASC doboz révén jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. Bevallom, hogy nem kicsit pislogtam, amikor megpillantottam, mert addig a pillanatig a létezéséről se tudtam, de első pillantásra megbabonázott és nem is sokat vártam az olvasásával. Még tavaly december 14-én kezdtem el olvasni és 21-én fejeztem be, de ennek ellenére a róla való írás nagyon húzódott. Egyszerűen valahogy nem ment. Pedig nem rossz a történet, tetszett, csak épp valahogy írni nem nagyon tudok róla.

Mi is az a Caraval?

Lényegében egy vándorló cirkusz, de ne hagyományos értelemben gondoljátok. Egy olyan hely, ahová csak meghívóval lehet bejutni és sose tudhatod, hogy amit látsz az valóság vagy pedig csak illúzió. Egy játék, aminek maguk a vendégek is részesei lehetnek. Eldönthetik, hogy nézők akarnak lenni vagy pedig játékosok. De ha úgy döntenek, hogy játékosok lesznek, onnantól kezdve még a saját szemüknek se hihetnek. 

Mivel a Caraval ennyire titokzatos, megvan a maga varázsa. Egyszerre rémisztő, ugyanakkor kecsegtető is.

Scarlett gyerekkora óta várta azt a pillanatot, amikor megkapja a meghívóját, de egészen addig a percig ez nem jött el, amíg a kegyetlen apja férjhez nem akarta adni őt. Akkor ugyanis megérkezett a várva várt meghívó. Scarlett tudta, hogy hiába jött el a pillanat, nem hagyhatja el az otthonát, mert az apja kegyetlenül megtorolná, ha megszökne az esküvője előtt, elengedni meg nem engedné el rá, de ekkor a húga egy cselhez folyamodott és Scarlett hamarosan a Caravalban találta magát. Méghozzá, mint játékos. 

És innentől kezdve versenyt kellett futnia az idővel, ha meg akarta menteni valakinek az életét, aki nagyon fontos neki. De igen ám: meg kell tanulnia, hogy semmi sem az, mint aminek látszik.

Kezdjük azzal, hogy milyen maga a könyv, mint tárgy. Gyönyörű. Kemény kötetes, védőborítóval, saját könyvjelzővel, vastag papírra nyomtatva, illusztrálva néhány helyen. Nagyon szép kötet látványra.

Könyvesem Niki (@nikikonyvesem) által megosztott bejegyzés, Dec 15., 2017, időpont: 1:44 (PST időzóna szerint)

És a tartalom alapján? Kezdetben elég jól haladtam az olvasásával, megbabonázott a Caraval titokzatossága. De kb. a felénél valahogy odalett az olvasása iránti vágyam. Kicsit unalmasnak, vontatottnak éreztem már, pihentettem pár napot. Utána viszont folytattam és újra maga alá sodort. Ugyanúgy versenyt futottam az idővel, mint Scarlett, szerettem volna tudni, hogy akiért küzd, egyáltalán életben van-e. Aztán a történet vége felé, valahogy minden annyira kusza lett. 

Garber velem is, mint olvasóval elhitette, hogy amit látok (amit olvastam), az a valóság, közben pedig nem is. Lényegében elérte azt, hogy mint olvasó, szintén a Caraval játékosává váljak, aztán a történet végén arcul csapott, hogy na de figyelmeztetve lettél arra, hogy semmit se higgy el, amit látsz. Na igen, köszi.

Szóval a történet végén van egy nagy csavar, a csattanó, ami kellően felkeltette az érdeklődésemet a folytatás elolvasása iránt. De bevallom, ha nem így lett volna vége, szerintem esélyt se adtam volna a második résznek.