Hidasi Judit: Gondolatmappa

Kiadta: Álomgyár (2017.)

Oldalszám: 240

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Nagyon kíváncsi voltam már a megjelenése előtt is a Gondolatmappára, mert az írónő az Április úttal és a Kilenccel is meggyőzött arról, hogy nagyon-nagyon oda kell figyelni a munkásságára. 

Mielőtt nekikezdtem a bejegyzésem írásának, elolvastam újra a két bejegyzésemet a két könyvéről és újra hatalma alá kerítettek az emlékek, leginkább a Kilenc esetében. Tényleg olyan volt a történet, mintha csak nekem íródott volna, mintha valaki hallotta volna a ki nem mondott gondolataimat és érzéseimet és merte volna leírni őket. Csodálatos élmény volt olvasni a könyvet. 

Így ugyanezt az érzést vártam a Gondolatmappa esetében is. ... Nem jött össze.

Nézzük először is, hogy mi a Gondolatmappa.

Egy könyv, tele Hidasi Judit gondolataival, emlékeivel, érzéseivel, melyekben nyilván sok olvasó felismerheti önmagát is. Hisz mindannyian csalódtunk a szerelemben, mindannyian fogtunk ki rossz pasit, aztán még rosszabbat és végül tán azt, akit kellett. Mindannyian félünk, keressük az utunkat.

"Nem a szerelmet keressük, hanem az izgalmat. A kielégülést az életben, a megnyugvást, hogy nekünk ez is sikerült, hogy mi ezt is meg tudtuk csinálni."

Úgy érzem, hogy Hidasi Judit megint szeretett volna mélyen az olvasó szívébe látni és papírra vetni a gondolatokat, de ez most az én esetemben nem jött össze.

Nagyon sokszor úgy éreztem, hogy csapong. Persze lehet erre mondani, hogy maguk a gondolatok is ide-oda csaponganak, hisz gondolunk valamire, az szül egy másikat és pár perc múlva lehet, hogy totál nem is ott vagyunk már gondolatban, ahonnan elindultunk. Én mégis szerettem volna, ha nincs ez a csapongás, hanem lépésről, lépésre haladunk valami felé. Felépített gondolatokra, emlékekre számítottam, amiknek a végén az olvasó majd a szívéhez kap, hogy te jó ég, miért nem nem gondoltam erre, amikor mindez velem történt meg. A Kilenc után annyira szép folytatás lett volna egy ilyen kötet!

Szóval ide-oda csapongunk az emlékek, az érzések, a gondolatok között és nem tudott lekötni a kötet.

Ugyanakkor nem érzek csalódást, mert a könyv végére érve éreztem úgy, hogy van amikor az író nem az olvasótáborának ír, hanem önmagának. Nem az olvasók sebeit szeretné begyógyítani, hanem a saját sebeit. Ír, hogy jobban legyen és meri a jobbulásának a gondolatútját megosztani másokkal is, hátha segít ezzel.

Az utolsó fejezetben, a Hogyan veszítettem el magam az anyaságban és találtam valami egészen mást-ban kíméletlenül őszintén ír arról, hogy hogyan élte meg az anyaságát és ekkor éreztem azt, hogy miért is született meg a Gondolatmappa. Igazából egyedül tán ez a fejezet volt az, amit maximálisan átérezni azért nem tudtam, hisz mások vagyunk, de mégis értettem és éreztem, amit szeretett volna megfogalmazni.