A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2018. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2018. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 28., csütörtök

Sofia Lundberg: Az ​elveszett nevek füzete

február 28, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Den röda adressboken
Kiadta: Alexandra (2018.)
Oldalszám: 288
Forrás: saját
Értékelésem:
Ez a könyv a 2018-as olvasmányaim közül benne van a TOP3-ban. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy szívbemarkoló. Hihetetlenül megrázó (és nem olyan értelemben), felkavaró történet, ami az olvasó szívének legmélyéig hatol. És nem azért, mert szörnyű emberi tragédiát ír le (a maga módján ugyanakkor mégis), hanem azért, mert az olvasó sokkolva érzi magát a saját érzelmeitől. 
Szinte az első oldaltól kezdve sírtam. Jóformán egészen a könyv utolsó soráig. És annyira fájt. 

Nehéz erről a könyvről írni, mert nem csupán egy történet. Nyilván, egészen más, ha egy tizenéves, fiatal huszonéves olvassa, számukra lehet, hogy csak egy szomorú történet. De amikor valaki abba a korba ér már, hogy kezd számára egyre inkább körvonalazódni, hogy az élet véges, egyre több ember megy el mellőle, annak az olvasónak ez a könyv szívet szaggató.

Doris 10 éves korában kapott egy regisztert az édesapjától, hogy abban vezesse majd az ismerősei nevét, ha nagyobb lesz. Ma már Doris 90-en túl van és amikor kinyitja ezt a füzetecskét, mindenki mellett ott szerepel a felirat, hogy MEGHALT. Belegondolni, hogy valaki ilyen szép életkort él meg, ugyanakkor átérezni, ahogy sorjában elveszítette azokat, akiket szeretett, mindegyiknél belegondolni a fájdalmába ... nem biztos, hogy áldás sokáig élni.

"Az ember arra törekszik, hogy a lehető legtovább éljen, de tudja, kedvesem, nem is olyan jó dolog legöregebbnek lenni. Semmi értelme az életnek. Semmi, ha mindenki más már meghalt."

Egyszerre vagyunk néha a múltban, amikor megismerjük a füzetekben szereplő nevek mögötti sorsot és a jelenben, amikor Doris kórházban van és haldoklik. 
Egyszerre látjuk a 10 éves kislányt, ahogy elkezd felnőni. Ahogy egy cselédlányból később modell lesz, aztán a szerelme után és a háború elől menekülő fiatal nő, majd pótanyuka, pótnagymama, de leginkább egész életében egy félember, aki nem találja a másik felét.
És most ott van a kórházban Stockholmban egyedül, az egyetlen rokona pedig Amerikában. Aki persze átutazza a fél világot, hogy el tudjon búcsúzni az ő drága Dorisától. És közben megismeri Doris múltját. A csillogó modellvilágot, az első szerelmet, a nagymamája és az édesanyja múltját. Mindeközben Doris ideje folyamatosan fogy. 

"Amikor az ember megöregszik, a frissen történt események elhalványulnak, míg a gyerekkori emlékek olyan élénkek, mintha csak most történtek volna."

A történet az elmúlásról szól leginkább. 
Hogy egyszer mindennek vége. 
Hogy kipereg a kezeink közül az életünk és hipp-hopp azon kapjuk magunkat, hogy vége. Mi fog akkor igazán számítani?
És ott van persze a történetben az igaz szerelem, ami tényleg egy életen át tart. 

A történet vége? Sejthető, ugyanakkor mégis annyira keserédes.

Az elveszett nevek füzete nem csak Doris életéről szól, nagyon sok mindent megtudhatunk rajta keresztül. Hogy milyen volt egy cselédlány élete, hogy milyen volt a háború előtt modellnek lenni, hogy milyen édes és fájdalmas az első szerelem, milyen volt a háború és akkoriban Amerika, milyen volt akkoriban nem megbecsült művésznek lenni, milyen tragédiákat okozott a háború ... és hogy milyen magányosnak lenni, de közben mégis elégedettnek.

"– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

Annyit sírtam rajta! És tán pont ez a történet vezetett rá arra, hogy meg kell tanulnom elengedni dolgokat. Mert rövid, rövid a földi lét. 

Olvassátok el!

2019. február 25., hétfő

Kate Quinn: Alice ​hálózata

február 25, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Alice Network (2017.)
Kiadta: Maxim (2018.)
Oldalszám: 528
Forrás: saját
Értékelésem:
Teljesen mást kaptam ettől a könyvtől, mint amire számítottam. Számomra az írónő ... hogy is fogalmazzam meg ... szóval a történelmi regényeiről lehet őt ismerni, de amikor megláttam ezt a borítót, bennem teljesen az a kép alakult ki, hogy egy könnyed new adult lesz. Könnyed sztorira számítottam, amit bárki kiráz a kisujjából, ugyanakkor persze kellemes olvasmányra.
Nos, az Alice hálózata nem ilyen.

A történetnek igazán két főszereplője van, akiknek köszönhetően két idősíkban is játszódik a cselekmény.
A "jelenben"  a II. vgh-t követően vagyunk. Charlie egy amerikai egyetemista lány, aki a szülei legnagyobb szégyenére házasságon kívül teherbe esett. A kis "probléma" megoldása céljából az édesanyja Svájcba utazik vele, de útközben a lány megszökik. A terve az, hogy a váratlanul eltűnt unokatestvére nyomára bukkanjon, aki olyan volt számára, mint a nővére és évek óta nem hallott róla semmit.
A "múltban" az I. vgh. előtt vagyunk, amikor is az angolok előszeretettel vetettek be női kémeket Franciaországban. Eve egy ilyen fiatal és nagyon naiv kém, aki a saját bőrén tapasztalja meg a háború szörnyűségeit.
A "jelenben" Charlie segítségért fordul Evehez, aki akkorra egy "megöregedett", kiégett, iszákos és durva nő. A kapcsolatuk elég hevesen indul, ennek ellenére Eve beadja a derekát és segít Charlienak. De nem szívjóságból. Az a terve, hogy felkutassa az egyik ellenségét, akinek köze lehet Charlie unokatestvérének az eltűnéséhez is.

Nagyon olvasmányos volt a történet, viszonylag gyorsan be is faltam. Leginkább azok a részek érdekeltek, amikor Eve visszaemlékezett. Érdekes és izgalmas volt olvasni egy kémnő történetét, vele együtt izgultam, hogy le fog-e bukni vagy sem. Quinnek sikerült azt összehoznia, amit Laurent Vachaudnak a Kémnőkben nem.

"Az első világháború kémnői mára jobbára feledésbe merültek. Bármennyire nagyra becsülték is a munkájukat a háború alatt, utóbb valamelyest feszengést okozott, hogy miképpen kezeljék őket. "

Ugyanakkor másképp, de izgalmas volt olvasni Charlieról is. Maga a nyomozás az unokatestvére után nem érdekelt annyira, az már annál inkább, hogy hogyan fog dönteni a terhességével kapcsolatban. Meg fogja-e tartani a babát vagy sem? Illetve mivel egy szerelmi szál is kibontakozott, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kialakulni.

Ami a szereplőket illeti, a két karakter teljesen ellentétes és pont emiatt remekül egészítették ki egymást.
Eve durva, kocsis stílusú, mélyen megtört nő, aki nagyon sok mindenen ment keresztül.
Charlie viszont fiatal, de koránt sem olyan naiv, mint Eve volt egykor. Ő finomnak, úrilánynak van nevelve, de mégsem beképzelt, önmagától elszállt karakter.
Mind a ketten kedvelhetőek voltak. Ki azért, ki ezért.

A cselekmény olvasmányos, izgalmas, nagyon tetszett a két idősík. Szerettem olvasni és tudom ajánlani a figyelmetekbe is.
És mint ahogy fentebb említettem, könnyed sztorira számítottam, amit bárki kiráz a kisujjából. Az Alice hálózata nem ilyen. Gördülékenyen lehet haladni az olvasásával, mert az olvasó befalja a sorokat, de súlyos olvasmány. Érezni lehet mögötte nagyon keményen a múltat. Olvassátok el!

2019. február 22., péntek

Angolul olvastam - Ruth Clampett: Animate ​Me

február 22, 2019 0 Hozzászólás
Angolul megjelent: 2013.
Hm, nem is tudom mit gondoljak erről a történetről, mert elég vegyesek az érzéseim és kicsit most össze vagyok zavarodva. Így az elején le kell szögeznem, hogy előbb olvastam a The Unseen Worldöt és utána az Animate Met és hát az előző nagyon-nagyon tetszett így tán kicsit nagyobb elvárásokkal kezdtem neki az utóbbinak akaratlanul is. A The Unseen World teljesen elvarázsolt, egy mestermű és ugyanezt szerettem volna érezni ennek a könyvnek az olvasása után is, ami viszont nem jött össze. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mert egy aranyos kis limonádé volt a történet, csak épp nem olyan, mint mire számítottam. Ugyanakkor előfordulhat, ha nem egy olyan könyv olvasása után állok neki ennek a könyvnek az olvasásának, nincsenek nagy elvárásaim, akkor tán pozitívabban tudnék nyilatkozni most, mert nem hasonlítanám össze akaratlanul is a kettőt. 

Nos, a történet lényege röviden annyi, hogy Nathan és Brooke már évek óta együtt dolgoznak egy animációs stúdióban. Nathan felettese Brooke, aki viszont az animációs stúdió fejével jár, Arnaulddal (elég fura névválasztás, inkább adtam volna fordítva a neveket, mert szerintem az Arnauld név jobban illik egy geekhez, mint a Nathan). Nathan első pillantásra beszeretett a gyönyörű Brookeba, de el sem tudja képzelni, hogy a nő valaha viszonozná az érzelmeit. Ugyanis Nathan egy félénk, szemüveges, nem amolyan modell külsővel megáldott pasi. De aztán minden megváltozik. Nathan létrehoz egy saját képregényt, melynek a hősnőjét Brookeról mintázta és egyre több időt kezdenek együtt tölteni. Brooke kivirágzik Nathan mellett. Kiderül, hogy a nő nem csak gyönyörű, hanem okos és szellemes is. Brooke barátja viszont nem veszi jó néven Brooke kivirágzását és szeretné a kialakuló barátságot tönkretenni. Mert igen, ami Nathan és Brooke között kialakul, az kezdetben csak egy barátság. Ami különlegessé teszi az egészet az az, hogy ők egymás lelki társai így számítani lehet arra, hogy Brookenak hamarosan döntenie kell a két pasi között, de vajon kit fog választani? 

Maga a történet egy aranyos kis semmiség. Egy szirupos kis limonádé, amit jó olvasni azoknak, akik szeretik ezt a műfajt, de sokat nem ad azon kívül, hogy pár órán keresztül az olvasója ki tud kapcsolódni a történet olvasása során. Olyan történet melyet elolvasol, aztán pár nap múlva el is felejted, mert lényegében tucatkönyv. Maximum annyi benne az üde folt, hogy végre nem a nő a „csúnyácska”, hanem a pasi, de persze a történet vége ugyanaz lesz, mintha fordítva történt volna minden. Tényleg aranyos és kellemes, a karakterek is egész jól fel vannak építve, a cselekmény aranyos, de nem nagy extra. Viszont egyre jobban úgy érzem, hogy tényleg azért nem vagyok jobban oda érte, mert annyira magasra tette a lécet a The Unseen World és azonnal nekikezdtem ennek, hogy még mindig az előző hatása alatt voltam, ezért vagyok csalódottabb, mint igazából lennem kellene. Mert igazából az Animate Me nem rossz, aranyos kis semmiség. Ha értékelnem kellene, akkor az öt csillagból megadnám neki a négyet. 


2019. február 19., kedd

Anne C. Voorhoeve: Lilly ​átmegy a falon

február 19, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti cím: Lilly unter den Linden (2004.)
Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 264

Forrás: saját
Értékelésem:
Még 2016-ban olvastam az írónőtől a Liverpool ​Street-et, ami nagyon tetszett. Úgy tűnik az írónő szeret a történelem forgatagában magára hagyott gyerekek életéről történetet szőni. 

A Lilly átmegy a falonban 1988-ban vagyunk, még a berlini fal leomlása előtt. 
Egy család évekkel ezelőtt kettészakadt. Lilly édesanyja átszökött az NSZK-ba a szerelme után, hátrahagyva a nővérét az NDK-ban. Nem tartották/tarthatták a kapcsolatot egymással évekig. 
A történetünk kezdetekor viszont Lilly édesapja már meghalt, az édesanyja pedig haldoklik, majd elhuny. Ekkor megjelenik a nő nővére és teljesen összekuszálódik Lillyben minden. A nő a temetés után visszatér az NDK-ba - hisz mást nem tehet -, viszont Lillyt nem viszi magával. A fiatal lány pedig úgy dönt, dacolva a veszéllyel, átszökik az NDK-ba és megkeresi a nagynénjét. 
Sok mindent megért közben a két különböző Berlinről.

Nincsen komolyabb emlékem erről az időszakról - a rendszerváltásról is csak pici emlékek -, elég kicsi voltam 1988-ban még. Bár a könyv egészen jól felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire különbözött a két oldal, de mégsem éreztem teljesen kereknek.
Az az igazság, hogy nem tudott lekötni, nem tudott annyira meghatni. Persze sajnálom, hogy családok szakadtak ketté, hogy az egyik oldal fejlődött, a másik lemaradt. Hogy az egyik oldalon szabadság volt, a másikon viszont állandó félelem a besúgóktól. Ezt Voorhoeve nagyon jól bemutatja, mert elég részletesen kitér az NDK beli életre. Amikor évekig várni kellett egy autóra, amikor a pult alól került elő a ketchup, amikor besúgók lehettek bárhol, amikor bárkit bebörtönözhettek évekre és elvehették a gyermekét ... Ismerős azért, nem? De valahogy számomra még sem kerek. Lehet, hogy a karakterek miatt inkább.

"Mert a fal mindenütt ott volt; látni sem kellett ahhoz, hogy sejtsük, hol fut a határ: Nyugat-Berlin házai ezen a sötét, esős napon fényesen kivilágítva, itt-ott szinte karnyújtásnyira álltak. Átpillantva a túloldalra az volt az ember érzése, mintha ideát csak még nagyobb lenne a csend és a sötétség. Mindkét oldalon ugyanabból a kőből, ugyanabban stílusban épültek a házak, és szó szerint ugyanaz az eső mosta őket. De egy világ választotta el őket egymástól."

Az írónő
Igazán senkit se kedveltem meg. 
Sajnáltam Lillyt amiért árva lett, majd magára maradt teljesen. Megértettem a félelmét, a nem akarását nevelőszülőkhöz kerülni, sajnáltam a vele történtek miatt és megértettem a szökését annak ellenére is, hogy végig aggódtam amiatt, nehogy bajba sodorja a nagynénjét.
Tán leginkább pont a nagynéni fogott meg. De hogy miért? Nem is tudom. Tán azért, amit ki kellett állnia a húga szökése után, ami a lányával történt és ami velük utána.

Számomra ennek a könyvnek az igazi értéke az, hogy nagyon jól bemutatja ezt az időszakot. Csak nem jó karakterek szemén keresztül.

2019. február 9., szombat

Wendy Lower: Hitler ​fúriái

február 09, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Európa (2015.)
Oldalszám: 348
Forrás: kiadó
Értékelésem:
UH, ez a könyv! Nehezen találom a szavakat.
Hajlamosak vagyunk abban a hitben lenni - főleg, mi nők -, hogy a holokauszt rémtetteiben csak férfiak vettek részt. Vagy ha esetleg mégis volt benne részük nőknek, akkor csak 1-2-ről van szó. Hisz egy nő gyenge, gyengéd, könnyen sérül. 
Egy nő nem ver halálra ostorral egy rabot. 
Egy nő nem nézi végig mosolyogva egy tömegsír mellől, ahogy tucatszámra ölik meg a gyermekeket. 
Egy nő nem véreskezű, nem bírja a rémtetteket.
Egy nő törékeny, védelmező, óvó, benne van az ősi ösztön, hogy ANYA. 
A férfiak már igen. Mert ők szeretnek harcolni, szeretik azt mutatni, hogy erősek, rettenthetetlenek, nem félnek semmitől és senkitől. 
De egy nő?

A könyv olvasása közben fel-felötlött bennem egy régi emlék. Évekkel ezelőtt láttam egy interjút, ami Hitler titkárnőjével készült. Az idős, nagyon megtört nénike váltig állította, hogy ő semmit se tudott a holokausztról. Hogy Hitler milyen kedves volt, atyáskodó, viccelődő, stb. Már akkor is nagyon nehezemre esett elhinni, amit a nénike mondott. Ott állt Hitler mellett, gépelte a leveleit, ha kellett felbontotta azokat, iktatta nyilván és nem tudott a holokausztról? Nem hallott semmit az átszűrődő falakon keresztül? Tényleg úgy teltek a napjai, hogy fogalma se volt arról, hogy mi történik kint? Vagy egyszerűen csak azért nyilatkozta ezt, mert óvni akarta az utódjait a támadásoktól. Ő nem tudott semmiről, nem látott, nem hallott semmit. Vagy csak ezt akarta elhinni, hogy könnyítsen a lelkiismeretén.

"A német nők háború utáni általános hallgatása sok mindenben gyökerezik, beleértve a szégyen, a keserűség és a félelem érzését."

Ugyanis a könyv szerint a párt titkárnői nagyon is tudtak mindenről. Hisz ők gépelték a leveleket, a parancsokat, ők kapták meg a postát, bontották fel, iktatták, stb. Nagyon is tudtak a történtekről.
És ne feledkezzünk el azokról a nőkről sem, akik más irodai munkával segítették a Pártot. Vagy épp külföldi küldetésen voltak. Tanárnők átnevelés céljából. Vöröskeresztes nővérek. Orvosok, ápolónők, akik már azelőtt részt vettek a holokauszt gépezetében, hogy az igazán elkezdődött volna. Akik úgymond eutanáziát követtek el szerintük a sérült, fogyatékos embereken, gyermekeken. 

"A nácik első női tömeggyilkosa nem koncentrációs táborbeli őr volt, hanem ápolónő."

És a női katonákról, tábori őrökről se feledkezzünk el. De legfőképpen a tábori feleségekről, akik a frontra kísérték a férjeiket, akik meghazudtolták női mivoltukat. Akik a férjeik mellett álltak a tömegsírok mellett és nézték, ahogy a pallón mentek át a rabok, ahová belőtték őket. 
És ezek mind nők: titkárnők, irodai dolgozók, tanárnők, ápolók, orvosok, katonák, őrök, feleségek. 
Nők százai, ezrei, akik részt vettek a holokausztban.

"Sok német nő kíváncsiságból, veleszületett kegyetlenségtől indíttatva avagy egyéb okokból jelent meg a tetthelyeken. Mint bűntársak, ölésre biztatták párjukat, miközben a maguk sötét hajlamait is kiélték."

Mert fanatikusak voltak, mert elegük volt az otthon ülésből, mert tenni akartak és valamiért ezt tették. ... Nos kérem szépen, ők is benne voltak a tömegmészárlásban.

Wendy Lower könyve ezt mutatja meg. Nyomozott, levéltárakat bújt, felkutatott embereket, emlékeket és végül megszületett a könyv.

Amiért mégis közepesre értékelem az azért van, mert hiányérzetem maradt. 13 nő történetén keresztül mutatja be a többi náci nő sorsát is. Ez nekem kevés! Ha több száz, több ezer női sorsról ír, akkor ennél több nő életének a sorsának a bemutatását vártam volna. 
Ettől függetlenül tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani. Dokumentumkönyv, tényszerű, száraz, nehéz irodalom, de ha érdekel titeket ez az időszak, akkor szerintem ne hagyjátok ki az olvasását!


2019. január 28., hétfő

Félbehagytam őket 1.

január 28, 2019 0 Hozzászólás
Megszavaztátok elsöprő többséggel a blog Facebook oldalán, hogy írjak azokról a könyvekről is, melyeket valamiért félbehagytam. Gondoltam, hogy hármas csomagban fogjátok kapni őket. Így íme, az első ilyen bejegyzésem.

Eredeti címe: Come As You Are
Kiadta: Művelt Nép (2018.)
Oldalszám: 300
Forrás: kölcsön kapott

Lauren Blakely: Nagyot ​fogsz nézni 

Hát nagyon el vagyok keseredve mondhatom, de nem fogom megtudni, hacsak valaki el nem árulja, hogy mi is az a HATALMAS titok, ami a borítón olvasható. Bár bevallom pironkodva, látva a pasit, így betakarva azzal a lepellel az alsó testét, meglódult a fantáziám, hogy HATALMAS dolog-e, ez-e a nagy titok, de mivel eljutottam a történetben az első "ágyjelenetig" (faljelenetig) és a csaj nem alélt el, így rá kellett jönnöm, hogy nem ez a titok. Súgjátok meg: akkor mi?
A történetben egészen a 160. oldalig jutottam. Eddig bírtam, nem tovább.
Miért is kezdtem neki? Nem tudom. Tán a fülszöveg, mely egy mesés éjszakát ígér, a borító a szöveggel ... nem tudom. Kölcsön kaptam, adtam neki egy esélyt. És végülis elég sok esélyt kapott, mert a feléig elolvastam.
Miért is hagytam végül félbe? Ez a sztori annyira bugyuta. Van a csóró csajszika és a gazdag pasi, akik egy álarcosbálon találkoznak és azonnal le is csúszik a csajszi bugyija. Agyát nem dobja el, de azért elégedett az eredménnyel. Később megtudja, hogy a pasival munkakapcsolatban kénytelen állni, ha meg akarja szerezni az álom munkáját. Nos, eddig jutottam az olvasással.
Már megint csajszika csóró, pasika kőgazdag. Miért kell ilyen párosításnak lennie? A legtöbb ilyen sztorit az írónők szerint csóró csajszikák olvassák, akik arról álmodoznak, hogy eljön értük a kőgazdag pali? Na mindegy, elég esélyt kapott, nem győzött meg 160 oldalon keresztül az írónő, így kampec a sztorinak. 
Az SMS-ezések annyira nevetségesek, gyerekesek voltak, a kapcsolat a főszereplők között is hagy némi kívánni valót maga után, de hogy még szó se volt semmilyen titokról eddig, holott a borítón ott virít, felháborító. ....
Aki végig olvasta: hogy tetszett? Mi az a HATALMAS titok?

A most következő 2 könyv nem azért került bele ebbe a bejegyzésbe, mert annyira rosszak, kiakasztóak lettek volna. Hanem azért, mert eljutottam most arra a pontra MINDEN KÖNYVNEK MOSTANTÓL KEZDVE 30 OLDALNYI ESÉLYT ADOK. HA ENNYI IDŐ ALATT NEM SIKERÜL RÁVENNIÜK ARRA, HOGY FOLYTASSAM AZ OLVASÁSUKAT, AKKOR EGYENLŐRE ENNYI VOLT.  Ennek a két könyvnek most nem sikerült.


Eredeti címe: The Secret Daughter (2015.)
Kiadta: IPC (2017.)
Oldalszám: 368
Forrás: könyvtár

Kelly Rimmer: Kinek ​a lánya?

Kíváncsi voltam erre a könyvre, mert a fülszövege szíven szúrt. Egy nő, aki előtt 38 évig eltitkolták a szülei, hogy örökbe fogadták és pont akkor borul a bili, amikor ő is gyermeket vár. Szörnyű lehet a tudat, hogy valamiért eldobta az édesanyja, ugyanakkor mégis milyen jó, hogy nem árvaházban nőtt fel, hanem szülőkre talált, akik szeretetben felnevelték. 
Biztos vagyok abban, hogy Sabina nyomozni kezd majd az édesanyja után és mivel a történetben ide-oda ugrálunk a múlt és a jelen között, fogalmam sincs, hogy mi vette rá az édesanyát az örökbe fogadásra, mert örült ennek a terhességnek. Homály van bennem, hogy vajon mi fog kiderülni, emiatt kicsit hezitáltam, hogy ne folytassam-e inkább, de most valahogy nem megy. Napokig hevert az éjjeliszekrényemen úgy, hogy hozzá se akartam nyúlni. 
Van még egy dolog, ami egy kis izgalmat sejtet, az pedig Sabina apja (mármint a nevelőszülő). A nő férje tett arra célzást, hogy valami nem stimmel a szüleivel, csak a nő szinte elvakultan odáig van értük. Az apuka szerintem olyan, aki látszólag babusgatja Sabinát, de szerintem valami rejtegetni valója van. bevallom az is megfordult  fejemben, hogy nem lehet-e, hogy ő az édesapja valahogy?

Eredeti címe: The son-in-law (2013.)
Kiadta: Kulinária (2014.)
Oldalszám: 384
Forrás: könyvtár

Charity Norman: A ​lányunk férje

A  Luke ​Livingstone titkos élete nagyon bejött az írónőtől, de valahogy ez a könyve nagyon lassan csúszott. Igazából semmi nem történt ameddig eljutottam a sztoriba és nem jött meg a kedvem ahhoz, hogy folytassam.
Adva van az apuka, akit kiengednek a börtönből, ahová azért került, mert megölte a feleségét. Ugyanakkor itt ne egy eltervezett, hideg vérű gyilkosságra gondoljatok, hanem arra, hogy egy veszekedésük során pofon verte a nőt, aki elesett, beverte a fejét és meghalt. (Ez persze nem menti fel a pasit.) Van egy olyan érzésem, hogy a sztori végére kiderül, hogy a nő vagy félrement vagy valamilyen mentális betegsége volt és ez váltotta ki ezt a reakciót a pasinál.
Na de visszatérve. Pasi leülte a börtönbüntetését, addig a gyerekeiket az anyuka szülei nevelték. A legidősebb egy lány, a fiatalabbak két fiú. Van rá utalás, hogy a lánnyal se stimmel valami.
A pasi szeretne kapcsolatba kerülni a gyerekeivel, a nagyszülőknek ez nem tetszik, a csajnak sem és itt hagytam abban.
Gondolom lesz egy kis huza-vona, aztán persze mégis csak láthatja őket és szép lassan kiderül, hogy mi is történt a múltban.
Lehet, hogy egyszer befejezem ezt a könyvet, mert érdekelni érdekel, csak valahogy most nem kötött le.


2019. január 23., szerda

Rachel Abbott: Aludj ​jól

január 23, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Sleep Tight (2014.)
Kiadta: Művelt Nép (2017.)
Oldalszám: 446
Forrás: saját
Értékelésem:
Nagyon izgalmas a könyv fülszövege, eléggé kacifántosnak tűnt és biztos voltam abban, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy egy apa megölte a feleségét és a gyerekeit. Végülis igazam lett, de akkor se vagyok maradéktalanul elégedett.

A történet azzal kezdődik, hogy Olivia értesíti a rendőrséget, eltűnt a férje és a gyermekei. Mindenki tiszta ideg, mert mi van, ha gyerekrablásról van szó. Aztán megjelenik a férj a gyerekekkel és azt állítja, hogy a felesége tudott arról, hogy elviszi őket egy kicsit lazítani. A feleség pedig hallgat. Most akkor mi is van?
Ráadásul kiderül, hogy anno Olivia környezetében már volt egy eltűnés. A legidősebb gyermekének az apja eltűnt, amikor a kislányuk még csecsemő volt és azóta se került elő.
Aztán eltelik a történetben két év és most Olivia tűnik el a gyerekekkel.
Ahogy haladuk előre a történetben, egyre inkább biztosabb abban az olvasó, hogy a férjjel hatalmas gikszer van, ugyanis állandó felügyelet alatt tartotta a nőt. Vajon meggyilkolta vagy emberrablás történt? Mindeközben nagyon úgy tűnik, hogy a pasi eszét veszti a felesége eltűnése miatt. Aki ráadásul biztos eltűnt? Mert egyre inkább olyan érzése lesz az olvasónak, hogy a nő egyszerűen csak lelépett az újra felbukkanó exével. 

Fordulatos volt a történet, mert első körben tényleg gondol valamire az olvasó, hogy mi történt, aztán ezt megcáfolja a folytatás, aztán újra visszatér a gondolat, hogy biztos nem az történt?, majd jön az újabb információ és teljesen elveszíti a fonalat. Inkább csak hagyja, hogy sodorja az ár.

Nem lenne rossz a sztori, ha nem emlékeztetne nagyon egy másik könyvre, aminek a címe egyszerűen nem ugrik be, de nagyon hasonló volt, csak a vége lett egy kicsit más. Ugyanakkor nagy meglepetést az sem okozott.

"Az emberek néha teljesen buta dolgot tesznek, és senki nem érti, hogy miért."

Az Aludj jól számomra egy közepes sztori, DE fordulatos és izgalmas volt. Ami zavart, hogy koppintás szagú volt számomra végig. Na meg valahogy a karaktereket se éreztem kereknek. Tudtam, hogy agyafúrtságról van szó, de így utólag erősebb női karakterre számítottam volna, aki jobban fel van építve, jobban ki van dolgozva. Inkább a cselekmény volt hangsúlyos és szerintem ez hiba volt. Mert izgalmas a könyv, de ehhez kellett volna két jól felépített karakter, akiknek a bőrébe bele tud bújni az olvasó. Lényegében két távolságtartó szereplőt alkotott az írónő, akik beleillettek a könyvbe, de hiányérzetem maradt. Ha bele tudtam volna olvasás közben bújni a bőrükbe, éreztem volna a gondolataikat, ütött volna a sztori. De így csak közepes maradt számomra. 

2019. január 17., csütörtök

Sarah Andersen: Felnőni ​kiábrándító

január 17, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Adulthood Is a Myth (2016.)
Kiadta: Fumax (2016.)
Oldalszám: 112
Sorozat: Sarah's Scribbles-gyűjtemény 1.
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:

Nagyon el voltam kalibrálva, de teljesen abban a hitben voltam, hogy ez a könyv gyerekeknek szóló képregény. Egyszerűen megrekedtem a borítónál (ami szerintem egy kislányt ábrázol, de mindegy) és el se olvastam a fülszöveget.

Szóval EZ A KÖNYV NEM GYEREKEKNEK SZÓLÓ KÉPREGÉNY! 
Igen, felnőtteknek szól, kifigurázva a felnőtt-lét nehézségeit. Aranyosan, kellemes humorral, őszintén és lássuk be jól, mert tényleg ilyen. 
Amikor nem akarunk kikelni az ágyból, amikor hárpiák leszünk ha menstruálunk, amikor csak hízunk és hízunk Karácsonykor, amikor pechesek vagyunk, amikor végre kézen fogva sétálunk valakivel és közben azon agyalunk izzad-e a kezünk (velem ez megtörtént, igaz 14 évesen) és remekül megmutatja a párkapcsolatok változásait is. Tudjátok, amikor megismerkedünk valakivel akkor tipi-topik vagyunk, aztán eltelik X idő és szőrös lábbal bújunk hozzá. 😂 (Tudom, már aki.)

Aranyos képregénykönyvecske. Egyszerű, humoros és olyan igaz.
Olvassátok el!
Forrás


2019. január 13., vasárnap

Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam

január 13, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Jag heter inte Miriam
Kiadta: Athenaeum (2018.)
Oldalszám: 424
Forrás: saját
Értékelésem:
Nagyon figyelemfelkeltő a könyv fülszövege. Egy titok, koncentrációs tábor, Mengele, egy cigány lány, aki zsidónak adja ki magát .... Érdekelt és nem csalódtam. Annak ellenére sem, hogy miután befejeztem a könyvet, több hibára is felhívták a figyelmemet. De haladjunk sorjában.

Nagyon szeretem (jaj de furán fejeztem ki magamat, inkább azt mondanám, hogy érdekel, sokkol, tudni akarom és érteni, hogy mindez hogy történhetett meg, de mégis szeretem, mert falom ezeket a könyveket. Remélem értitek.) azokat a könyveket, melyek a II. vgh. ezen borzalmairól szólnak. Nagyon sokat olvastam is ezzel kapcsolatban, de olyan könyvet még nem, ami ennyire a cigányok (egyáltalán leírhatom ezt, nem romákat kellene inkább írnom?) helyzetére hívta volna fel a figyelmet és a velük történtekre. Szomorúnak tartom, hogy minden néptől elnézést kértek az elkövetett bűnökért, de tőlük nem. Mert ők bűnözők voltak és a kiírtásukért nem kellett elnézést kérniük. Bűnöző az a rengeteg gyermek, a sok ártatlan?

Na de a történet.
Kezdetben a jelenben vagyunk, amikor is Miriam épp a 85. születésnapját ünnepli. Vele van a nevelt fia (aki az apja nyomdokaiba lépett, csak hogy kisajtoljon a férfiből bármilyen érzést is az irányába), annak a felesége (a nő, aki mindig távolságtartó volt Miriammal és érezni lehet, hogy közel sem tökéletes a kapcsolata a férjével), a lányuk (a mai modern, egyedül gyereket nevelő, mellette robotoló anya) és a kisfia. Az ajándéka átadásakor elszólja magát, hogy ő nem Miriam. Majd egy séta alkalmával az unokájának elkezd több, mint 60 év után mesélni. 
Arról, hogy eredetileg cigány származású, de mielőtt megérkezett volna a koncentrációs táborba, elvette egy zsidó nő ruháit, mert az övé elszakadt. És onnantól kezdve a zsidó nő nevét használta végig. Hogy a menekülése után csak így maradhatott Svédországban, mert ott cigány nem maradhatott. Mesélt neki a koncentrációs táborban átélt élményeiről, majd a férjével való megismerkedéséről, lassú szerelembe esésükről. Arról, hogy a férje mindig távolságot tartott a fiától, akivel a terhessége során a felesége terhességi toxaemiát kapott és belehalt. Mesélt arról, hogy a szegény cigánylányból hogyan lett Miriam, az elismert fogorvos makulátlanul viselkedő, zsidó felesége. És a mesélése közben hol a múltban vagyunk, hol a jelenben.

A jelenben lényegében egy séta alatt játszódik le majdnem mindent. Reggel megtörténik az elszólás, pár órával később elmennek sétálni és közben Miriam mesél. Néha meg-megállnak, leülnek egy padra, ilyenkor visszacsöppenünk a jelenbe, hogy láthassuk milyen hatással van az unokájára a meséje és szembesülhessünk azzal, hogy elrepültek az évek Miriam felett.

Nagyon megkedveltem Miriamot a sorokon keresztül és örülök annak, hogy az ő története egy olyan népre hívta fel a figyelmet, akikre más könyvek nem nagyon szoktak vagy csak említésképpen. 
Természetesen sokkoló volt olvasni ahogy Mengele kísérletezett a kisöccsével, sokkoló volt megtudni, hogy a cigánytáborral hogyan végeztek egy éjszaka alatt, sokkoló volt újra szembesülni azzal, hogy az élet mennyire keveset ért és sokkoló volt megérteni, hogy értem Miriam tettét. A hazugságot, a félelmet a kitaszítottságtól. Szörnyű belegondolni, hogy milyen lehetett neki évtizedekig hazugságban, félelemben élni. Hogy már ő maga volt Miriam, egybeforrt vele, de még sem. És ezt nem tudta elmondani még a férjének sem, mert megvetette volna a származás miatt.


A könyv nagyon felhívja a figyelmet a származásokkal kapcsolatos előítéletekre. Legyen az akár cigány vagy más népcsoportba tartozó egyén. A megbélyegzést, a te is biztos olyan vagy szlogeneket. Hisz ha mindenki egyforma lenne, akkor a leírtak alapján Miriamnak is olyannak kellett volna lennie. ... De nem lett.

"Soha senki nem akart egy cigánynak segíteni, hacsak nem más cigányok."

Miután befejeztem a könyvet, átolvastam a molyon a többi értékelést és ezekből derült ki, hogy sok fordítási hiba van a könyvben. Nem mondanám ezeket fontosnak és aki nem olvasta az eredetit, nyilván tudni se fog róluk. Számomra persze ez nem egy pozitív dolog, de nem rontott az értékelésemen. Tudom a könyvet a figyelmetekbe ajánlani!

2019. január 9., szerda

Kertész Erzsébet: Gyönyörű nyár

január 09, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Móra (1991.- többedik kiadás)
Oldalszám: 138
Forrás: saját
Értékelésem:
Aki olvasott már Könyvmolyképzős pöttyös könyvet, aztán elolvassa a Gyönyörű nyarat, az megérti, hogy miben különbözött az én fiatalságom ifjúsági irodalma a maitól és szó szerint sokkot kap. 

A Gyönyörű nyár egy fantasztikus YA (hogy haladjunk a korral) regény. Szinte látom is magamat fiatal tizenévesen, ahogy bújom. Egyszerű, gyengéd, aranyos. Itt lányszövetség van, a tanárok magázzák a diákokat, nincs benne csók, szex, még a szerelem is csak olyan könnyedén, szinte egy fátyol mögött nézve. Olyan ifjúsági történet, amire szüksége lenne a mai fiatal lányoknak is.
Amit fontos megjegyezni, hogy a könyv 1935-ben jelent meg. Így nyilván a leendő olvasó ne egy modern  világot képzeljen el. Ekkoriban még nem nagyon voltak mobilok, Facebook. A srácok nem egy Facebook ikonnal jelezték, hogy szerelmesek Vicuskába, hanem virággal, ajándékkal, szép szavakkal. És nem is SMS-ben szakítottak vagy hogy szokás mostanság.

"– Bútort terveznek, tegeződnek és enyelegnek – összegezte Lici a dolgokat –, kétségtelen, hogy ez happy endes szerelem."

A történet főszereplői egy iskola lány osztálya, akik hatodikosok. A nyári szünetet együtt töltik a Mátrában, az osztályfőnökük felügyelete alatt. Persze vannak a lányok között ellentétek, de a történet ennek az elsimításáról is szól valamint arról, hogy a lányok hogyan fogtak össze és segítettek ott, ahol kellett. Persze van pletykálkodás, titkolózás és röppke szerelem is, a nem messze táborozó fiúkkal.

Az életben egyszer mindenkinek olvasnia kell egy régi pöttyös vagy csíkos könyvet! Nem csak megismerni lehet azt a Világot, amiben a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink éltek, hanem nagyon sok mindenre rá is tudnak világítani. 
Vajon mikor volt jobb fiatalnak lenni? Akkor vagy most?

2019. január 7., hétfő

Antonio Caprarica: Diana ​utolsó nyara

január 07, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Európa (2018.)
Oldalszám: 200
Forrás: recenzió
Értékelésem:
Tizenhárom éves voltam, amikor a hercegné meghalt. 
Akkor még nem volt mobiltelefon, internet, ha valaki pletykára vágyott, akkor a bulvárlapok voltak csak. Itthon a Story. Emlékszem arra, hogy anyukám rendszeresen vette hétről hétre ezt az újságot a Tina (van még ilyen?) és a Meglepetés magazinok mellett. Minden csütörtökökön úgy jött haza a boltból, hogy ott lapult a kosarában ez a három lap, amit aztán felváltva olvastunk el. A Storyban pedig nem ritkán tűnt fel a hercegné. Ilyen-olyan rendezvények miatt vagy épp a ruhája volt hangsúlyos vagy épp a válása, aztán jöttek a fényképek a Dodival töltött nyaralásáról ... végül pedig jött a hír a szörnyű balesetről és a haláláról. Természetesen nem hagyták ki a lapok ezt a szenzációt, több oldalas mellékleteket adtak ki, hogy jobban el tudják adni a lapot, a nép pedig vette. Hogy is ne szeretettek volna többet megtudni arról a nőről, aki fellázadt a taposóaknák ellen, aki Teréz anya mellett mosolyoghatott, aki fellázadt a királyi család ellen és aki a jövendő angol király anyja? Vajon tényleg baleset történt vagy merénylet? Az elmúlt évek alatt annyi elmélet volt, annyian gazdagodtak meg ebből, annyi könyv jelent meg!
Kicsit szkeptikus voltam, mert úgy éreztem, hogy Caprarica vagy azt az elméletet fogja folytatni, hogy merénylet volt vagy azt, hogy baleset, de okosabb nem leszek a könyv végére. Nos, kellemesen csalódtam.

A könyv ténylegesen Diana utolsó nyarát mutatja be, de ugyanakkor vissza-visszatekint korábbi eseményekre is. Az egész folyamatot levezeti, ami lényegében a balesetig történt. A válás; aztán Diana félelme a magánytól; egy újra nem jól sikerült párkapcsolat, ami elől menekülni akart; véletlenek láncolata, amik végül oda sodorták, hogy elfogadta Fayedék meghívását (először nem is akarta); aztán a Dodival kapcsolatos fura kapcsolatuk (biztos szerelem volt, szó volt eljegyzésről, nem csak kaland volt az egész?), végül pedig a baleset.

"Lehetetlen, hogy azokban az órákban ne jutott volna eszébe annak a jókívánságnak a keserű iróniája, amelyet 1981. február 24-én, az eljegyzése napján mondott neki az első dadája, Mary Clarke: „Boldog vagyok miattad. Ahhoz az egyetlen emberhez mész feleségül az országban, akitől nem fogsz tudni elválni.” És megtörtént."

Az író nem okol senkit a könyvében. Ő abban hisz, hogy szerencsétlen véletlenek láncolata volt az egész. Rossz döntések sorozata, amik a balesethez vezettek. Persze az olvasó joggal mondhatja, hogy ez is csak egy vélemény, az igazság úgy se fog soha kiderülni. És nem is. De mégis hihetőbb, hogy tényleg ennyi véletlen történt, mint az, hogy a királyi család merényletet valósított meg a hercegné ellen.
Hisz ha kiderült volna, hogy ők állnak az egész mögött, a monarchia összeomlásához vezetett volna.
Ugyanakkor meg ott motoszkál a fejemben a kérdés: ha biztos volt abban a királyi család, hogy Dodi el akarja venni feleségül Dianat és a hercegné igent mondott volna, vajon engedték-e volna, hogy a leendő angol király mostohaapja muzulmán legyen? Esetleg a féltestvérei is? ...
Igazából nem is tudom, hogy mit gondoljak, az igazság úgy se fog kiderülni. De az biztos, hogy a könyv szerzője egész komoly kutatást végzett és a Diana utolsó nyara visszaemlékezésekből, interjúkból áll össze, amiket Caprarica felgöngyölített, próbált a mondandójuk mögé látni, a hazugságokat megmagyarázva leleplezni.

"Abban az időszakban a fotói tarifájának emelkedése a piacon pontosan jelzi a sajtó agresszivitásának növekedését. A „közéletből történt visszavonulást” követően a róla készült felvételek értéke huszonöt százalékkal emelkedett. Ha úgy fotózták le, amint bevásárol, a fotósorozat 2000 fontot ért, de ha fürdőruhában „kapták le”, az ár 10 000 font lehetett, és ez csak az egyesült királysági publikálásra vonatkozott."

Nagyon tudom a kötetet azok figyelmébe ajánlani, akik szeretnének még többet olvasni a hercegné életéről, érdekli őket, hogy mik lehettek a véletlenek láncolata, melyeket említettem és igazából nem keresnek bűnöst. Mert ez a könyv se okol senkit.
Olvassátok el!

2019. január 6., vasárnap

Fekete Judit: Az ​őrület határán

január 06, 2019 2 Hozzászólás
Kiadta: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 192
Forrás: saját
Már a megjelenése előtt kíváncsi voltam erre a könyvre, mert nekem eléggé úgy jött le a fülszövegéből, hogy amolyan hazai Bridget Jonesról lesz majd szó. Nevethetünk majd együtt a főszereplő szerencsétlenkedésein és ahogy haladunk az olvasással egyre jobban megkedveljük majd őt. Hát ... nagyon nem így lett.

Lili harmincas, jó marketinges állása volt, jóformán csak annak élt, apránként a barátaival is megszakadt a kapcsolata egy valakin kívül. Sose gondolt volna arra, hogy egyszer búcsút intenek neki a cégnél, de ez bekövetkezett. Természetesen azt hitte, hogy a több éves tapasztalatával és a volt munkahelyének a hírnevének köszönhetően gyorsan talál majd munkát, de így nem lett. Fogynak a tartalékai, munka sehol, kényszerűségből hazaköltözik a szüleihez, elvállal egy olyan állást, amit utál, majd felmond és elkezd blogolni. Aztán maga is megdöbben, hogy ezzel milyen sikereket ér el.

A történetnek kb az első 1/3-a egész jó volt. Kíváncsi voltam arra, hogy Lilivel mi történt, hogyan éli meg a munkanélküliséget, mikkel próbálkozik. Úgy éreztem ekkor még, hogy ez a könyv igazi hiánypótló a könyvpiacon, jó ötlet, hogy a munkanélküliség nehézségeit próbálta összefoglalni az írónő. Ráadásul tetszett a napló formátum.

"Május 6., péntek
Két hete teszem a semmit, kilenc helyre küldtem be az önéletrajzomat. Valószínűleg túl jó lett, azért nem jelentkeznek. Épp egy új pozíciót hoznak létre miattam."

Még kb a második 1/3-a is elment, melyben elkezdte ecsetelni, hogyan kezdte el Lili vezetni a blogot, hogyan építette fel, stb. Érdekes volt olvasni ezt egy bloggernek és jó ötletnek tartottam az egészet. Nem tudom, hogy létezik-e tényleg hasonló blog, de nem lenne hülyeség ilyeneket is létrehozni.
Aztán jött az utolsó 1/3. Igen, elegem volt már a blogolásból és a rinyálásból. Valami újdonságra vágytam, egy fantasztikus álommunkára valamelyik világcégnél.
Aztán jött a történet végén a hatalmas pofon: olyan hülye vége lett.

Lili nem éppen egy Bridget Jones karakter. Nem volt humoros, nem volt szánalmas, teljesen semleges maradt számomra. Az elején együtt tudtam még érezni vele és szorítottam neki, de aztán csak untatni tudott. Kicsit olyan volt, mint egy idős szomszéd néni, aki csak mondja, mondja, hogy van egy zseni unokája, aki Pesten feltalálta a visszafelé folyó vízcsapot és ez milyen szuper már. A hallgatóság meg hallgatja, bólogat, tán az elején még érdekli is ez az egész, elhümmög egy nahátot, de szuper, stb., de amikor ez a beszélgetés 5 perc helyett 25 percig tart, bizony kezd odalenni az érdeklődés. Én is így voltam ezzel a könyvvel. Tán, ha a 2/3-nál kapott volna egy szép happy endet, akkor boldogabb lettem volna én is befejezve az olvasását.

Nézzük akkor a szereplőket. Senkit se kedveltem meg. És még egy fránya normális romantikus szál se volt benne. Ejnye.

A cselekményt részletesebben nem ecsetelgetem. Olyan volt, mint a fagyi. Az elején olyan biztosnak, finomnak tűnt, vajon lesz csokidarab a belsejében, hisz csokidarabosnak volt írva. De aztán csak elkezd a nyári melegben olvadni, egy ideig tartja még magát a halom, aztán csak pacává olvad. Ilyen volt ez a történet is. Az elején jónak tűnt, aztán szép fokozatosan leépült és ellaposodott. Unalmas lett, na.

2018. december 18., kedd

Keith Roberts: Gőzkorszak

december 18, 2018 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Pavane (1968.)
Kiadta: Metropolis Media (2018.)
Oldalszám: 264
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert a fülszövege kecsegtetőnek tűnt. Abban bíztam, hogy egy olyan történetről lesz szó, mely megmutatja, mivé is vált a Világ, amikor kisiklott a történelem. És bár rápillantást kaphattam erre, de egyáltalán nem olyan köntösben, mint ahogy számítottam rá.

A történet legvégén állt bennem össze egész kerekké a történet, addig olyan volt, mintha több novella lenne fejezetenként. Az egyik szólt X-ről, a másik fejezet Z-ről, a harmadik Y-ról, de a fejezetek között nem láttam átfedést. Lényegében novellák voltak, különálltak. Aztán a könyv vége felé kezdtek ezek a szálak összefutni. X, Z-nek a micsodája, Y meg Z-nek a kicsodája.
A fejezetek főszereplőin keresztül több élethelyzetet mutat be a szerző ebben az alternatív világban. Az egyikük mozdonyvezető, a másikuk egy szemafor kezelő, a harmadik egy pap és így tovább. Vannak nők és vannak férfiak.
Ami nagyon megmaradt bennem az az, hogy mindegyikben ott van a halál, az elmúlás. De mégis valahogy olyan bensőséges és egyáltalán nem rémisztő módon.

George R. R. Martin azt mondta erről a könyvről, hogy

„Mestermű… Az egyik legjobb alternatív történelmi regény, amit valaha olvastam.”
és egyfelől értem, mert hangulata van a Gőzkorszaknak. Lassú, sok benne a leírás (amit Martin is szeret ugyebár), kevés a párbeszéd ... olyan, mint az egyik jelenetben a táj, ahogy leírta. Hó van mindenütt és egy vonat halkan robog az elhagyatott, havas tájon. Ilyen volt ez a történet. Lassan haladó és néhol kicsit unalmas is. Kezdetben szép a havas táj, de amikor mérföldeken keresztül csak a havat látjuk, kezd unalmas lenni már.

Úgy gondolom, hogy a Gőzkorszak azoknak az olvasóknak a tetszését nyerheti el, akik szeretik a lassú történéseket, a hosszú leírásokat, a kevés párbeszédet. Az, aki szereti a pörgősséget, amikor a szereplők szavakkal zsonglőrködnek, nem pedig a szerző a leírásokkal, nos azoknak nem biztos, hogy annyira elnyerné a tetszését.


Amit még hiányolok, hogy mielőtt nekikezdtem a könyv olvasásának, a fülszöveg sugallta, hogy technikai lemaradás lesz, de nem számítottam arra, hogy ennyire. Arra gondoltam, hogy bizonyos részeken lesznek lemaradások, de máshol pedig pont ellenkezőleg, egy kis rápillantást kapunk esetleg a távoli jövőre is.
"…E sorok írásakor, a huszadik században a római katolikus egyház egyeduralkodóként regnál egy rendezett, idillikus világ fölött, de a technológia fejlődése még most is a gőzgépek, az írógépek és a primitív távközlés szintjén áll."

Összességében egy lassú, számomra néha eléggé unalmas történet a Gőzkorszak. De biztos vagyok abban, hogy annak az olvasónak el fogja nyerni a tetszését, aki kimondottan a lassú folyású történeteket kedveli.

2018. december 16., vasárnap

Craig Jelley: Útmutató ​a kreatív módhoz

december 16, 2018 0 Hozzászólás
Kiadta: Bookline (2017.)
Oldalszám: 92
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Soha nem voltam nagy PC játékos, nálam kimerült ez az egész a Honfoglalóban és a Farmeramaban. Az utóbbira elég rendesen rá voltam kattanva kb. 6 éve. Aztán persze ahogy nőtt a Nagy, jöttek vele a PC játékok is. Épp mi volt a menő a suliban, mivel játszik Gézuka, miket mesél Pistike és végül Anya, szeretném én is kipróbálni! A férjemre hagytam ezeknek az eldöntését, az adott játékot nézze meg, olvasson utána, tényleg neki való-e és döntsön, mert én ehhez nem értek. 
Aztán jött a Minecraft láz. Ez magával hozta a hazai Youtubereket nem épp nagy örömömre és persze a játékot is. 
Először nem értettem az egészet, számomra minden játék vagy verekedős, vagy vetélkedő vagy kertészkedjünk benne. Nem nagyon értettem, hogy mit is akar a gyerek alkotni ezekből a színes kockákból, amikből sokszor ki se tudtam venni, hogy mik akarnak lenni. De végül unszolásra leültem és elkezdtem nézni a játékát. Pár héttel később pedig a tetőtérben játszott a Nagy, én vagy a férjem pedig lent a nappaliban csatlakoztunk be a laptopon keresztül. És ment az építés, harcolás.

Rájöttem arra, hogy ez a játék több tud lenni annál, minthogy nyírjuk ki a másikat! Ha van elég kreativitása a másiknak és kedve, akkor fantasztikus dolgokat lehet építeni, alkotni. És pont ez a kreativitás ennek a korosztálynak szerintem nagyon fontos. Van aki rajzol, van aki ír, van aki bunkert épít.

Ez a könyv pedig nagyon szuper ötleteket ad a kreatív módhoz. Hogyan tervezz épületet, milyen szerkezettel, hogyan díszítsd, hogyan legyen esztétikus, majd pedig segít a megvalósításban.
Aki kedveli ezt a játékot és szeretné magasabb szinten játszani, szeret építkezni, szeretne ilyen téren fejlődni, ötleteket kapni, annak ez a kötet kihagyhatatlan! Nagyon sok szuper és hasznos ötletet kaptunk! Ráadásul szépen és hasznosan van illusztrálva, ami segíti az eligazodást.

2018. december 14., péntek

Fényes Niki: Feketén, ​fehéren 2.

december 14, 2018 0 Hozzászólás
Kiadta: EkönyvBazár (2018.)
Oldalszám: 276
Forrás: szerző
Értékelésem:
Májusban írtam a Feketén, fehéren első részéről és már akkor megjegyeztem, ha ez a könyv akkor jelent volna meg, amikor az Ulpiusnak köszönhetően elárasztották a könyvpiacot az erotikus könyvek, egyszerűen tarolt volna. 
Befejezve a második kötet, ugyanígy érzek.

Folytatódott a Navarro fivérek története, de most nem csak Deniével, hanem rápillantást kaphattunk a többiek szerelmi életére is. Leghangsúlyosabban Romeoéra. 
Ő lenne a család nagy mackója, a prostitúció felelőse és pont emiatt ütős, hogy ő szeret bele egy prostituáltba. Na de azért Esta múltja nem ennyire egyszerű. Egyedül maradt a testvéreivel és a fiatal huszonéves lánynak egyedül kellett eltartania a tizenéves húgát és a 13 éves Down-szindrómás öccsét is. Ráadásul a húgát elrabolták, hogy prostitúcióra kényszerítsék, ezért fordult Romeohoz végső elkeseredésében segítségért. A pasi nem csak kimenti a lányt, bosszút áll érte, de még az otthonába is fogadja őket. 
Persze azért vannak itt gubancok is, ugyanis amint kiderült Esta múltja, a pasi próbálja magát távol tartani a nőtől, aki számára be van mocskolva, ugyanakkor nagyon megkedvelte a testvéreit.
Romeo sokkal szimpatikusabb lett számomra a történetben, mint Deni volt az első részben, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy Estat nem kedveltem meg annyira, mint  Elzat. Nagyon becsültem a karakterében amit a testvéreiért tett, nagyon nehéz lehetett neki, de még se tudtam annyira megkedvelni.  
Hangsúlyos volt ebben a részben Roberto és Samuel is, bár az ő szerelmi életükre csak egy pici rápillantást kaptunk. Tán egy harmadik kötetben, Niki fog velük bővebben is foglalkozni, ugyanis rettentően kíváncsi vagyok arra, hogyan fog alakulni Roberto kapcsolata.

Ezt a részt is ugyanúgy befaltam, mint az elsőt. Niki nagyon jól, nagyon közvetlen stílusban ír. A vulgaritás itt is a plafonon van, de mivel a gettóról van szó, annyira hétköznapi is, hogy teljesen át tudtam siklani felette.
Az első részben a párkapcsolat nehézségét  Elza némasága okozta.
Most Esta múltja volt a probléma.
Roberto esetében egy olyan lány lesz majd remélhetőleg a folytatásban, aki most csak pár oldal erejéig bukkant fel. Egy értelmiségi család gyermeke, gyógypedagógus, duci lány. Annyira más, mint Roberto!
Samuel pedig egy házas, gyermekes nőbe szeret bele, akinek tabunak kellene lennie a számára.
Ebből is láthatjátok, hogy Niki nagyon "durva" párokat hoz össze és azt kell mondanom, hogy nagyon jól. Remek karaktereket alkot, a cselekmény egyáltalán nem csak a szexről szól, a történetének van cselekménye is. Megismerjük a családot, az életüket és nem mellesleg van benne erotika is bőven.

A lényeg a lényeg: jól sikerült a folytatás és kíváncsian várom a harmadik kötetet. 😊 Nagyon-nagyon kíváncsian és nem titkolom, hogy Roberto miatt.

2018. december 13., csütörtök

100 ​érdekesség a világból - Az első szavaim

december 13, 2018 0 Hozzászólás
Kiadta: Kolibri (2017.)
Oldalszám: 18
Korosztály: 12 hó +
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Rettentően fontosak a képeskönyvek, a lapozók, az olyan könyvek, melyek a legfontosabb szavakat mutatják be képek formájában egy kisgyermeknek 1-2 éves korában. Viszont tapasztalatból mondom, hogy nagyon nehéz olyan képeskönyvet találni ennek a korosztálynak, ami nem csak az állatokra vagy nem csak a járművekre épül, hanem átfogóan mindenre. Ez a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent könyvecske viszont ilyen. Egyszerűen tökéletes!

Külön oldalakat szentel az állatoknak, a járműveknek, az otthoni berendezési tárgyaknak, az étkezéssel kapcsolatos tárgyaknak, játszótéri játékoknak, a ruháknak, a kertnek és a fürdetésnek. 
Míg sok kiadvány ezeket külön-külön veszi, tele felesleges szavakkal ennek a korosztálynak, ebben a kötetben minden megvan, amit tudnia kell egy ilyen korú gyerkőcnek. Fel kell tudnia ismerni, rá kell tudnia mutatni, aztán később meg kell tudnia neveznie.

16 hónapos a kislányom és szerencsére úgy tűnik, hogy olyan kis könyvmoly lesz, mint én. Nagyon szereti nézegetni a könyveket és sokszor csak úgy magától leül a szobájában kialakított olvasós részére vagy épp felmászik a nappaliban levő fotelbe egy könyvvel a kezében és olyan, mintha tényleg olvasna. Ez a könyv is teljesen megbabonázta! Nézegeti, forgatja, mutogat és egyenlőre csak két szót tud funkciónak megfelelően használni a könyv alapján (cicc- cica, hamham- ez jelen esetben a banánt jelentette).

Nagyon fontosnak találom az ilyen képeskönyvek beszerzését! Ha többet nem is szerzünk be, ezt a kötetet minden kisgyerekes szülőnek tudom a figyelmébe ajánlani!