Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

"Az az érzésem, hogy ez a könyv évek óta énrám vár. Mintha azért rejtették volna ide, még mielőtt megszülettem, hogy egyszer majd rátaláljak."

Már elég késő éjszaka volt, amikor befejeztem az olvasását.
Csak feküdtem az ágyban, kezemben a becsukott könyvvel és azon agyaltam, hogy tudnám megfogalmazni a legjobban ezt a bejegyzést, hogy úgy érezzétek, ezt a könyvet el kell olvasnotok. Mert vétek kihagyni, vétek nem felfedezni.

Egy könyvesblog bejegyzése hívta fel a figyelmemet rá, bevallom, addig sem az íróról, sem a könyvről nem hallottam.
Mindig is kíváncsivá tettek azok a művek, amiket valaki a leg-leg-leg címmel ruházott fel, vajon milyen is lehet egy-egy ilyen könyv, hogy biztosan tudja állítani, számára az a leg-leg-leg?, így többnyire a kíváncsiságom miatt egy idő után én is nekiestem az olvasásának. ... Így került a kezembe A szél árnyéka.

Az elején döcögősen haladtam vele, még csodálkoztam is, mitől érzi valaki különlegesnek. Aztán rájöttem hol volt a bibi.
Vannak olyan könyvek, amiket nem lehet 2 metrómegálló vagy 1-2 lopott percben folytatni, mert egyszerűen nem tudsz ráhangolódni, nem tud elkapni a lendület. És A szél árnyéka ilyen. Ha elkezded olvasni, azzal a tudattal kezdd, hogy tudsz rá szánni fél-1 órát, mert egyszerűen így is kín lesz elszakadni a történettől, annyira magával ragad.

Ha összességében nézzük a történetet, akkor egy teljesen egyszerű "váz"-at láthatunk, de köszönhetően a jó felépítésnek, megfogalmazásnak, végig feszültséget, izgalmat érzünk az olvasása közben, apránként kerülnek a helyére a kirakós darabjai, a figyelem sose tompul, csak sodor és sodor magával.
A szereplők pedig olyan jól meg vannak formázva, hogy látod és hallod őket magad előtt.

A történet azzal kezdődik, hogy a 10 éves Danielt az apukája elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ez egy amolyan könyvtár, ahová azokat a könyveket helyezték el, amikről az emberek megfeledkeztek.

"Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap."

Ott kiválaszt magának egy regényt, ami annyira hatással van rá, hogy mindent meg akar tudni a titokzatos írójáról.
Nyomozása során megtapasztalja a szerelmet, az árulást, az igaz barátságot; és szép lassan felfedezi a múltat, megismeri az író történetét, ami fájdalommal, gyilkossággal, rejtéllyel övezett.

Rengeteg örök igazság van a regényben, nagyon szépen megfogalmazva.
Nem olyan nagyon-nagyon szépirodalmi, nem olyan hű de elgondolkodtató, de mégis, finoman, rengeteg dologra rámutat.
Számomra az utóbbi években a szépirodalom fogalma elég tág lett, de A szél árnyéka igazán szépirodalom.
Felhívja a figyelmet az olvasás értékére, azokra a kincsekre, amik elfeledve porosodhatnak a könyvtárak polcain, holott nem ezt érdemelnék és csak ránk, olvasókra várnak, hogy felfedezzünk bennük egy világot.

"Úgy éreztem, millió magányos könyvlap nyugszik körülöttem az óceán fenekére süllyedve, mind egy-egy elhagyott univerzum, egy-egy gazdátlan lélek, miközben a falakon túl vibráló világ napról napra elveszíti emlékezetét, és minél többet felejt, annál okosabbnak hiszi magát."

Szomorúnak tartom, hogy manapság nem attól lesz egy könyv igazán olvasott, mert jó, hanem attól, mert jó volt a reklámja.
Sajnálom, hogy az olvasás már nem tartozik az igazi értékek közé, hogy az emberek elfelejtik, milyen is belefeledkezni egy-egy történetbe.
Hogy a szülők egyre kevesebbet olvasnak a gyermekeiknek. Márpedig, ha mi nem szerettetjük meg a gyermekünkkel a könyveket, kétlem, hogy a jövő generációja becsülné majd őket. Így viszont szép lassan, de egyre több mű kerül majd az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. ...

"A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai."

Carlos Riuz Zafón 1964-ben született.
Spanyol író, forgatókönyvíró.
2001-ben jelent meg első regénye La sombra del viento címmel (A szél árnyéka). Először nem keltett nagy érdeklődést, de aztán hatalmas siker lett. 2002-ben az Év Könyve lett.
2008-ban jelent meg a következő regénye, Angyali játszma címmel (El Juego del Ángel).
forrás: wikipédia