Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?

"Amióta ezt a könyvet írjuk, zavar egy gondolat. Ha mindaz igaz, ami itt áll, és hiszem, hogy igaz, akkor a magyar szülők többsége:
- következetlen
- képtelen a konfliktuskezelésre
- agresszív
- nem tud kommunikálni
- alkalmatlan az érzelmei kimutatására
- zárkózott
- rugalmatlan
- manipulatív
- önző
- türelmetlen
- nem természetes a nemiindentitás-tudata
- álszent és hazug
- képmutató
- gátlásos és prűd
- gyáva
- fusztrált
- komoly önismereti hiányosságai vannak.
(szülő)"


Eddig, amint végeztem egy könyvvel, többnyire már aznap este vagy még napközben, mikor Gyerkőc aludt, nekiálltam a bejegyzés megírásának, mivel ugyebár olyan fantasztikus a memóriám. ;o) De most egyáltalán nem bánom, hogy napok teltek el, amíg neki tudtam esni a bejegyzésnek, kellett is egy kis "ülepedési" idő.

A könyváruházak a "gyereknevelés" kategóriájába sorolják a könyvet, én inkább mégis pszichológiához vagy valami ilyesmihez tenném. Ugyanis úgy érzem, hogy a könyvben úgy tűnik, a gyereknevelés van a középpontban, de mégsem, hanem inkább a lélek illetve a szülő.

De tetszett vagy nem tetszett?
Elég vegyes gondolataim vannak.
Először is, nem tetszett, hogy általánosítja a családokat, a szülőket, a gyerekvállalást. Minden szülő lelki sérült, minden gyerek degenerált lesz így, na meg amúgy is csak azért vállalunk gyereket, mert kell vagy mert így akarjuk megfogni a másikat vagy épp azért, mert önzőek vagyunk. ... Nos, ez nekem annyira nem kerek. Hol vannak a mellékvágányok?
Nem minden gyerek kezd el 14 évesen drogozni. Sőt, van aki sose fogja kipróbálni hála az égnek.
Nem minden gyerek lesz lelki sérült, akiknek elváltak a szülei. (Itt már eléggé érdekesnek tartottam, hogy a szülők ne veszekedjenek a gyerek előtt, ha megromlott a kapcsolatuk, mert a kicsi sérüléseket szerez. Ez mind rendben, ezt tényleg nem szabad. De ha a 2 fél egyszerűen már nem bírja egymás mellett, elválnak, akkor meg szerinte onnantól kezdve a gyereket max. csak nevelgetni lehet, és tuti nem lesz igazi apaképe, vagy anyaképe, ergo sérült lesz a gyerek. Most akkor mikor nem lesz szerencsétlen sérült? Ha meg sem születik?)
Elismerem, hogy biztos azok a szülők vannak kevesebben, akiknek nincs valami nagyon mélyen elzárt fájdalmuk a gyermekkorból, ami hatással van a felnőtt életükre. De biztos van ilyen! És attól még, hogy egy szülőnek van problémája nem jelenti azt, hogy degenerált lesz a gyerek.
Általánosít, és ettől nem érzem kereknek a dolgot, mert kivételek mindig vannak és lesznek is. Ettől pedig nekem túl pesszimista, túl sötét a történet.
Olyan mintha az lenne benne, hogy ír egy könyvet és ezzel minden személyiségtípusú embernek megmondja a tutit, mindenkinek az fog lejönni belőle, aminek le kell jönnie. ... Márpedig szerintem ezt egy könyvvel elérni nem lehet, max. általánosítással.

Ugyanakkor, jónak tartom és örülök, hogy megírásra került. Még akkor is, ha ezt a 200 valahány oldalt lényegében 1 mondatban bele tudom sűrűsíteni "a gyerek olyan lesz, amilyen viselkedésformát a szüleitől lát". Lényegében ez van tovább csűrve-facsarva, de a lényege ez. Szerintem ehhez nem kell pszichológusnak vagy pszichiáternek lenni, hogy ezt átlássuk, de igaza van az írónak, sok mindenre oda kell figyelnünk.
Nekem is több mindenre felhívta a figyelmemet, amin nagyon erősen elgondolkodtam, szóval örülök a fentiek ellenére, hogy elolvastam. És biztos vagyok abban, hogy vannak olyan családok, olyan szülők akiknél ez egy nagyon-nagy folyamatot, változtatást indított el.

"Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk. A nevelés csak belső békével lehetséges. Amíg tombolnak a démonok, a hazugságok, mi is, a gyerekek is elbukjuk a jövőnket, de a jelenünket is. Az első lépés tehát a múlt lezárása."


Ennyit a tartalomról.
Maga a könyv.
Olyan, mintha egy teadélutánon lennénk, az író elkezdi a monológját, és néhol-néhol közbeszól a "szülő" (aki 44 éves átlagosnak minősített anyuka a kisvállalkozásával, közepes jövedelmével, kertes házával, középkategóriás autójával, 2 kutyájával, egyedül nevelte a kisfiát, akiből később drogos lett), a "tanító" (VIII. kerületi, 30 éves általános iskolai tanító), a "gyerek" (aki 18 éves) és a "szerkesztő" (akiről nem tudom eldönteni, hogy nő vagy férfi; vagy csak én siklottam át efölött). Szóval, Dr. Csernus beszél, ők pedig néha beleszólnak, elmondják a saját véleményüket. Ennyit a felépítésről. ...
Na de a stílus.
Elismerem, hogy sajnos a mai Világban egyre inkább az anyázásra és a bazd+elésre van szüksége az embereknek. Akiknek arra van szükségük, hogy valaki jól megmondja nekik a tutit, aztán tökös csávónak érezhetik magukat. Csak hogy! vannak olyan emberek, akik nem anyázás és bazd+elés közepette nőttek fel, és akiknek ez a stílus nem bejön, hanem pont az ellenkezőjét éri el vele. (Na igen, akkor biztos ez az álszentség és a prűdség.)
Végig az volt az érzésem, hogy az író sokkolni akar a szövegkörnyezetével. Mármint biztos van, akit így tud észhez téríteni, engem is sokkolt a sok anyázás, csak másképp. Vagy csak rózsaszín felhő mögött élek, közben meg a Világ tényleg ilyen sötét.

Na de a lényeg.
Bár nem érzem kereknek a sztorit, de tetszett és ajánlom is éppúgy a szülőknek, mint a szülőség előtt állóknak.
Igen, tanulságos.
Elgondolkodtató.
Bele lehet kötni, de a lényegen ez nem változtat. Szülőnek lenni felelősség. És nem csak a gyerek testi épségért, tanulmányi eredményeiért, viselkedéséért felelünk, hanem a lelki épségéért is, és sajnos legtöbbször pont a szülők ejtik a sebeket.
Minden szülő volt egyszer gyerek ugyebár. ...

"Hosszú évek óta foglalkozom mind a szülőkkel, mind a gyerekeikkel. Drog-, alkohol-, játékszenvedély-, gyógyszerfüggőséggel és más nyomorokkal, amelyekben a gyerekek vannak és lesznek érintve. Azt hiszem, rég eljött az ideje, hogy kinyissuk a szemünket."
Mivel kell ma szembenéznie annak, aki gyereket vállal és nevel? DR. CSERNUS IMRE szerint elsősorban önmagával. Hiszen csak ezután birkózhat meg a világ démonaival, kábítószerrel, erőszakkal, szexualitással, bűnnel és bűnhődéssel.
"Ki nevel a végén? Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk."
A gyereknevelés kapcsán a szerző ezúttal is olyan kérdésekkel szembesíti olvasóit, amelyeket a legtöbben nem tudnak vagy nem mernek feltenni maguknak. Pedig a jövőnk forog kockán."

Dr. Csernus Imre 1966-ben született.
Pszichiáter, évekig drogfüggőket kezelt.
6 könyve jelent meg, jelenleg előadásokat tart, praktizál és a győri ETO labdarúgócsapat pszichiátere.
Hivatalos oldala: http://www.csernusest.hu
Forrás: wikipádia

2 megjegyzés:

nuca írta...

Érdekes lehet, ha hazamegyek megszerzem a könyvet.Köszi az ajánlót!

Niki írta...

Én szívesen kölcsön adom majd, ha gondolod.