Neil Gaiman: Tükör és füst

Eddig 3 Gaiman regényhez volt szerencsém és bár annyira hű de nagyon egyik könyve miatt se voltam elájulva, rosszat mégse tudok írni az alkotásairól. Az író jól ír, jól felépíti a történeteit, de egyszerűen mindig beleestem a hullámvölgybe az olvasások során. Vagy a történet eleje nem jött be, vagy a vége, nem tudta végig fenn tartani maximálisan az érdeklődésemet. Így izgatottan vártam a novelláskötetét és reménykedtem abban, hogy most más lesz a helyzet. Hátha a rövidebb terjedelem miatt sikerül megfognia és teljesen elbűvölnie. Ráadásul a 98-ban megjelent kötete itthon egy ideje hiánycikknek számított, az új megjelenését pedig izgatottan várták sokan, ami rám is rám ragadt.

Megjelenés: Smoke and Mirrors ( 1998.)
Magyarul: Tükör és füst (2011.)
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 330
Novellák száma: 29
Ára: 2980
Az író oldala ITT
Olvastam még tőle:
Anansi fiúk
Sosehol
Elveszett próféciák
Értékelésem: 4*

Már maga a borító is nagyon tetszett első pillantásra. Így utólag pedig tudom azt is nyilatkozni, hogy nagyon illik az egész novellagyűjteményhez, ami alapból olyan "mesés".
Nagyon kis aranyosan indult, egy bevezetővel. Tetszett, hogy az író összefoglalta, hogyan keletkeztek ezek a novellák, röviden mindegyiket bemutatta, bejöttek a kis zárójeles megjegyzések, szinte láttam magam előtt őket, ahogy megszülettek. Található közöttük hosszabb, rövidebb, versbe szedett, izgalmasabb, elgondolkodtatóbb, rémisztőbb, erotikusabb, unalmasabb és amolyan semmilyen novella is. Szóval nagyon hullámzó volt ez a kis gyűjtemény.
Amelyik a legjobban tetszett az a Lovagkor, ami legjobban elgondolkodtatott az Egy élet, Moorcock korai stílusában, ami szerintem a legszebben lett megfogalmazva, az Az álomseprő és amitől a víz is kivert, az a Hó, üveg, alma.

A Lovagkorban egy idős hölgy megveszi egy üzletben magát a Szent Grált, mondván jól fog mutatni a kandallópárkányon. Aztán hamarosan megjelenik Galahad lovag, aki bármit megadna az idős hölgynek, csak magával vihesse a végre megtalált ereklyét. Vajon mit tud felajánlani, amiért cserébe Mrs. Whitaker megválik új díszétől?
Az Egy élet, Moorcock korai stílusában igazából csak egy gondolat miatt fogott meg nagyon:

"- Farkas szeretnék lenni. Nem állandóan. Csak néha-néha."
...
"Csak örökké loholnék a holdfényben a fák között, és soha nem fáradnék ki és zihálnék, és sosem kellene megállnom. Ez szeretnék lenni, amikor felnövök..."

Nem tudom másnak, hogy jön le ez a kis idézet, de szerintem annyi fájdalom van benne. Mintha a fiatalság segélykiáltása lenne, "Úgy szeretnék ez meg az lenni, ... de igazán esélyem sincs rá." (Butaság.)
A Hó, üveg, alma pedig Hófehérke kicsit más verzióban. Brrrrrrr... Még az emlékétől is libabőrös leszek. A herceget pedig szeretném teljesen kiverni a fejemből. Főleg így A nekrofil elolvasása után.

Összességében nézve voltak benne nagyon jó novellák, voltak kevésbé sikerültek és elég unalmasak is. Mindezektől függetlenül csatlakozom azokhoz akik úgy érzik, hogy Gaimannak igazán a novellák "állnak jól". Aki még nem próbálkozott a szerzővel, ez a gyűjtemény tökéletes indulópont lehetne, aki meg már igen és szerette, annak kötelező, aki nem szerette, annak meg próba szerencse, hátha. :oP