2017. december 12., kedd

Kitekintő 54.

A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Úgy tűnik Stephen King gyerekei sorban az apjuk nyomdokába akarnak lépni. Először a legnagyobb - Joe Hill - tört írói babérokra, akinek magyarul is megjelent a Szív alakú doboz, valamint a Szarvak c. története. Most az író a középső gyermekével alkotta meg ezt a történetet, de Owen Kingnek nem ez az első munkája, ugyanis 2005-ben és 2013-ban publikált már. 

Angolul megjelent: 2017. szep.

Miről szól?

A jövőben valamilyen oknál fogva valami történik a nőkkel, álomba merülnek és gubószerű gézbe burkolóznak. Amikor pedig felébrednek, akkor erőszakosakká válnak.
Evie viszont immunis erre az alvási betegségre és kutatni kezdi a problémát.

3.82  ·   13,750 értékelő  

Már eleve izgalmas az elképzelés, hogy mi lenne a férfiakkal a nők nélkül. Kezdetben lehet, jó mókának tartanák, Nincs asszony, aki megmondja mikor érjek haza és mit csináljak, de lássuk be, egy idő után rengetek problémát is vonzana. Kíváncsi lennék arra, hogy a szerzőpáros fejében milyen történet állt össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése