2017. december 28., csütörtök

Új év, új tervek, de fogadalmak nélkül

Forrás
Igazából fogalmam sincs, hogy sokan miért gondolják úgy, egyszerűen muszáj fogadalmat tenniük december 31-én, hogy aztán január elsejével bele is vágjanak a sűrűjébe, de max január 7-én bele is fuccsoljanak már. Értem én, hogy lezárul egy év, bennünk van a lendület Most megcsinálom!, de ha változtatni akarunk valamin, akkor ezt szerintem felesleges az új év kezdetéhez kötni, hisz a változást akár ma is el lehet kezdeni. Szerintem. Ha meg valamin változtatni szeretnénk, de nem vagyunk elég kitartóak az eléréséhez, akkor azon az se segít, hogy január elsején vágunk bele vagy április huszonnegyedikén. Mindenképp belebukunk, ha nem vagyunk elég kitartóak.
Na de persze ezt a hatalmas életbölcsességet nem csak úgy kiszopogattam a kisujjamból, mert bevallom hősiesen, hogy a kőkorszakban én is évről évre tettem fogadalmakat, amiket egy ideg tartani tudtam, de ahogy a lelkesedésem alábbhagyott, a fogadalmamnak is annyi volt. Ilyenkor jött a majd máskor, majd később, majd jövőre monológ a magam megnyugtatása végett.
Úgyhogy én nem teszek fogadalmat 2018-ban sem. Viszont terveim vannak, amiket megosztok veletek is és kíváncsi leszek, hogy ezek közül december 31-ig mi fog összejönni. 😀

Tervek 2018-ra ... ami nem könyves

💥 Tudom, viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat, hogy 5 hónappal a szülés után a terhesség indulásához képest "csak" +3 kg "felesleg" van rajtam, de ez nekem sok. Úgyhogy szeretnék ettől megszabadulni minél előbb és tartani is a megszerzett súlyomat, mint a terhesség előtt. 
💥 Minden évben tavasz környékén csinálok egy kis tisztítókúrát, de úgy érzem, hogy most szeretnék egy nem 1-2 napos kúrába belefogni, hanem egy nagyobba, ami tényleg kiméregteleníti a szervezetemet. Ráférne.
💥 Több mint 1 éve nem vezettem már és félek is beülni emiatt a volán mögé. Idén viszont egyszerűen muszáj lesz már csak a gyerekek miatt is visszarázódnom a forgalomba és újra vezetni.

Tervek 2018-ra ... ami könyves

Forrás
Nem csatlakozom egyetlen molyos könyves kihíváshoz sem, aminek egyetlen oka van csak: úgy se tudok előre kiválasztani X könyvet, majd tutira elolvasni őket 1 év alatt. Egyszerűen ahogy jönnek az újabb megjelenések, jön a vágy a frissebb megjelenések elolvasása iránt, vannak győztes és vesztes könyvek. Megtanultam az évek során, hogy számomra hiba akár csak 12 könyvet is kiválasztani a várólistámról, hogy ezt olvassam el, mert nem fogom. Mert jönnek az újak és amire addig nem került sor, egyre kevésbé fog érdekelni, közben meg folyamatosan gyarapszik a várólistám amúgy is.

Viszont egy saját kihívást mégis csak összehozok magamnak. Nem konkrét könyvek elolvasásáról, inkább csak amolyan támpontokról, hogy miket szeretnék, ha sorra kerülnének. 
Íme. 12 hónap, 12 támpont.
① Egy újraolvasás. ➪ L. M. Montgomery: Anne ​otthonra talál
② Egy olyan könyv, melynek a szerzőjétől ez lesz az első olvasmányom. ➪ Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér
③ Egy sorozat, melyet folytatok (végre). ➪ Jodi Taylor: Második ​esély
④ Egy műfaj, ami távol áll tőlem. ➪ C. J. Roberts: Captive ​in the Dark – Fogoly a sötétben
⑤ Egy olyan könyv, aminek a borítója és a fülszövege se fogott meg. ➪Elena Ferrante: Briliáns ​barátnőm
⑥ Egy olyan könyv, aminek csak a borítója fogott meg. ➪ Tahereh Mafi: Ne ​érints
⑦ Egy hazai szerzőtől való könyv. ➪Fényes Niki: Feketén, ​fehéren
⑧ Egy valamilyen díjat nyert könyv. ➪Jeff VanderMeer: Expedíció (Nebula-díj)
⑨ Egy olyan könyv, amit itthon nem sokan olvastak (még) a moly alapján. ➪Emily Bleeker: Miután ​meghaltam
⑩ Egy olyan könyv, aminek a hazai megjelenését nagyon vártam. Ayelet Waldman: A ​budapesti nyakék
⑪ Egy olyan könyv, amit már régebben ajánlottak a figyelmembe. ➪ Kerstin Gier: Az ​álmok első könyve
⑫ Egy olyan könyv, amiből adaptáció is készült és láttam is már. ➪Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje

Ennyi lenne. 😉

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése