2014. február 20., csütörtök

Katie Ashley: Az ajánlat

Az ajánlat #1

Nem gondoltam volna, hogy Az ajánlat ilyen jó kis sztori lesz -mint amilyen lett-, bár Timi annyira ajánlgatta, hogy sejthettem volna, nagyot nem tévedhet vele kapcsolatban. ;o)

No de akkor nézzük a történetet, remélem sikerül úgy megfogalmaznom a bejegyzést, hogy érezzék azok az olvasók, akik szeretik a könnyed, romantikus sztorikat, hogy Az ajánlattal próbát kéne tenniük! :oP

Emma Harrison közeledik a 30. születésnapja felé. Tündéri egy nő, szeretnivaló, aranyos, bájos, szép, igazából nem is értem, hogy miért nem talál magának valakit, miért dönt úgy 30 évesen, hogy spermadonortól szeretne gyereket? Ez a kérdés végig ott motoszkált bennem, és tényleg nem értem, hogy 30 évesen miért dönt valaki a donor mellett ahelyett, hogy inkább próbálná megtalálni azt az embert, akivel családot tudnának alapítani. Persze-persze, volt itt kitérés a biológiai órára, de azért ismerjük már el, hogy 30 évesen még nem épp abban a fázisban van egy nő, hogy kezd kifutni az időből. Elhiszem, hogy nagyon vágyott az anyaságra, én is 29 éves vagyok, van egy gyerkőcöm, értem én, de ha nem így lenne, kétlem, hogy inkább donortól akarnék teherbe esni. ;o)
Aidan Fitzgerald 32 éves, frissen megválasztott alelnök a cégénél. Szexi, gazdag, ráadásul meg van áldva 4 nővérrel, egy rakás unokaöccsel, és akármennyire is próbálja titkolni, de családcentrikus a pasi.
A dolgok úgy alakulnak, hogy Aidan megtudja Emma donoros tervét, és ajánlatot tesz neki. Felajánlja, hogy segít teherbe esni neki, de a feltétele az, hogy a gyereknek természetes úton kell megfogannia. Igen, vagyis le kell feküdniük. :oP Emma kicsit tipródik, na de nagy a gyerek utáni vágy, Aidan amúgy se rossz pasi, ezért belemegy a dologba. Igen ám, de aztán elkezdenek egyre jobban kötődni egymáshoz, és mint ahogy számítani lehet rá, a pasi beparázik. ...

Jó, rendben, elismerem, hogy így röviden a történet ismerős lehet, meg semmi extra, ráadásul el lehet azon agyalni, hogy tényleg normális-e valaki, ha belemegy ilyenbe, meg spermadonor 30 évesen, stb., értem én, de tekintsünk el ettől és akkor érezni fogjuk, hogy jó kis történet ez. ;o) Persze vannak benne furcsaságok, mint pl.
- lemondja a pasi a megbeszélését, mert kiderül, hogy Emmának épp ovulációja van, és ezért meglátogatja az irodájában. A megbeszélés lemondva, dolog elvégeztetve 10 perc alatt, aztán mégis elindul utána azonnal a LEMONDOTT megbeszélésre? Hogy is van akkor?
- Emma először jár az "apósa" házában, rátör a hányinger és kirohan a fürdőszobába. Honnan tudta, hogy hol van a fürdőszoba, ha előtte nem mutatták meg neki?
Szóval vannak benne érdekes dolgok, de mindezektől függetlenül, én imádtam ezt a sztorit! Szimpatikusak voltak a szereplők -főleg Emma-, tetszett, ahogy szép fokozatosan elkezdtek köztük kialakulni az érzelmek, és bár Aidan elszúrja a dolgokat, bízom abban, hogy a folytatásban sikerül majd mindent jóvá tennie. ;o)
A romantika és az erotika is a helyén van, szerintem a kellő egyensúlyt megtalálta az írónő.

Ja, és tanultam egy új kifejezést, figyeljétek csak!:

"– És hányszor élveztél el?
[... ]
– Oké, akkor jó. Négyszer… Nem, várj, ötször. Egyszer a zuhanyzóban is.
[... ]

– Em, ez fan-baszottul-tasztikus!
– Csak te vagy képes arra, hogy orgazmusoknak tapsolj.
– Nem tehetek róla! Annyira boldog vagyok miattad!

Micsoda barátnő! :oP

Romantikus lelkületű olvasók, ki ne hagyják!
______________
Eredeti címe: The Proposition (2012.)
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2013.)
Oldalszám: 332
Sorozat: Az ajánlat #1
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem: 


kép forrása

10 megjegyzés:

  1. Akkorát röhögtem a végén ... jó poszt :-)))
    Egyébként pont ezek miatt az apróságok miatt (amiket Te is felsoroltál) adtam, csak 4-est a történetre. Egyébként jó volt, kellemes és tényleg olvastatja magát. Én azon akadtam fenn a végén, amikor elmennek uh-ra a barátokkal. És a meleg pajti megkérdezi, hogy ez most milyen uh lesz? Erre közli Emma, hogy nyugi nem transzvaginális ultrahang lesz. Ez most komoly? Te mondanál ilyet a haverodnak? Szakszavakkal még a dokim sem dobálózott soha sem. :-)) Arra tippelek, hogy a fordító még nem volt terhes, mert egy valamire való anyuka ezt úgy mondaná, hogy hüvelyi uh és pont. Legalábbis én nem cizellálnám túl :-DDD

    VálaszTörlés
  2. @mayertimi: Nem, nem mondanék ilyet a haveromnak, mivel arról se tudtam, hogy így hívják. :oP Másrészt meg, ha vaginális lenne az UH, tuti nem hívnám be a barátokat, hogy nézzék, hogyan csinálják, szóval maga a kérdés is logikátlan volt. :o) Nálam pl. addig, amíg hüvelyi UH volt, vagy azzal is nézett a doki, addig nem jöhetett be a Párom se a vizsgálóba, nem hogy a barátok. ;o)

    VálaszTörlés
  3. :-)
    A férj ott volt, de a barátokat én sem hívtam volna :-DDDD

    VálaszTörlés
  4. Ja, még annyit, hogy az írónő tutira ment, volt benne: szex, szerelem, romantikus tóparti andalgás, gyerek, terhesség és kutya. Bevált recept a filmeknél is :-D

    VálaszTörlés
  5. @mayertimi: Neked beengedte a hüvelyire is? Nekem nem. :o( 5 hetesen voltam először, akkor csak hüvelyi volt, nem jöhetett be. 8 hetesen voltam újra, akkor volt először hüvelyi, azon nem lehetett ott, majd utána megnézett normálisan is, akkorra behívtuk. A 12 héten ugyanez volt, és onnantól kezdve már csak normál UH volt, 15. héttől pedig mindig rákukkantottunk 3D-ben is. ;o)

    VálaszTörlés
  6. @mayertimi: De jól sikerült neki. ;o) És ne hagyd ki a végén a "problémát" se.

    VálaszTörlés
  7. Első perctől kezdve bent lehetett a férjem minden vizsgálaton. Jó én csak az ultrahangokra hívtam be. De olyan fantasztikus érzés volt, hallani, hogy dobog a szíve már 6 hetesen. És örülök, hogy a férjem is ott lehetett velem akkor :-))

    Nos és a könyv :-)))
    Persze a probléma is kötelező ... anélkül nincs jó történet :-D

    VálaszTörlés
  8. @mayertimiAkkor nem egy dokink volt. ;o) Nálunk 5 hetesen még nem hallgattunk szívhangot, csak pulzált a szívcső. A 8. héten hallgattuk először, akkor benn volt a normál UH-nál, szóval együtt éltük át a nagy pillanatot, és hát igen, fantasztikus érzés volt. Emlékszem mikor mondta a dokim, hogy "Na, akkor most meghallgatjuk, hogy ver a kis szíve!", bekapcsolta, és az egész szobát bezengte a hangja. Potyogtak a könnyeim. :o)

    VálaszTörlés
  9. Na most megfogtál, lehet, hogy 6 hetesen voltam először a dokinál és 8 hetesen volt az első uh??? ... már nem emlékszem; igazából a részletek már kiestek :-)) De az biztos, hogy minden uh-n bent volt apa és igen én is meghatódtam a szívhangtól. De ki nem? :-DDD csodás érzés!

    VálaszTörlés
  10. @mayertimi: Végülis lazán hallhattatok akár 6 hetesen is szívhangot. Én az UH szerint az elsőnél 5 hetes és nemtudomhány napos voltam, a szívcső már pulzált. Belegondolva, hogy az első időszakban milyen viharsebesen fejlődik az embrió, lazán el tudom képzelni, hogy pár nappal később szívhangot is hallhattam volna, ha később mentünk volna. ;) Ja, és UH is lehetett 6 hetesen nálatok, hogy megnézze a dokid, jó helyen van-e.

    VálaszTörlés