Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Maros Edit: Hűvösvölgyi Suli 1.

Hűvösvölgyi Suli #1


Jóformán csak negatív véleménybe botlottam a Hűvösvölgyi Sulival kapcsolatban, melyek szerint A Szent Johanna gimi koppintása, a karakterábrázolása nulla, és így tovább. Érthető módon, ezekből kiindulva, nem volt túl nagy elvárásom a könyv felé, és tán ennek is köszönhető, hogy pozitívan csalódtam benne.

A történet két 14 éves ikerlányról szól, Dóriról és Nóriról. A könyv Dóri szemszögéből olvasható. A lányokat az édesanyjuk neveli, mivel olyan 10 éve elváltak a szülők, de az apukával is rendszeres, és jó kapcsolatot ápolnak. A lányok most kezdik a 9. évfolyamot a Hűvösvölgyi Suliban, és fogalmuk sincs arról, hogy az idei év tartogatja az első szerelmet számukra, és a tanulságokat is ebből fakadóan. ...

Végigkíséri a történetet Dóri virtuális barátnője, akivel egészen a könyv végéig nem találkoznak, ezzel kérdéseket vetve fel az olvasóban, vajon ki a titokzatos Lilla, és miért nem oszt meg magáról sok fontos információt?
Az első problémám Dóri és Lilla barátságánál adódott. Ugyanis hangsúlyozva van, hogy Dóri és Nóri nem csak ikertesók, hanem a legjobb barátnők is, ennek ellenére Dóri legjobb barátnője a virtuális Lilla, Nórié pedig a padtársa, Móni. Akkor most hogy is van?
Lilla titkát a könyv elejétől kezdve sejteni lehet, ennek ellenére azért ütött, amikor kiderül minden.
A legjobban felépített karakter érthetően Dóri. Őt ismerjük meg legjobban. Nóri amolyan mellékszereplő, de nyilván már csak az ikerségből adódóan, őt is jobban megismerjük, ugyanakkor mindenki más, nincs megfelelően kidolgozva. Kapnak egy-egy jelzőt, amit társítani tudunk hozzájuk, de igazán nem ismerjük meg a többi szereplőt.
A történet hol e-mailekből, hogy chatelésből, hol szimpla elbeszélésből épül fel, ez számomra feldobta az olvasás élményét, ugyanakkor úgy is érzem, hogy főleg az e-mailek arra voltak jók, hogy ezek segítségével az írónő be tudja mutatni a szereplőket, mert máshogy nem tudta volna megoldani. Egyszerű volt belevenni a történetbe egy e-mailt, amiben Dóri mesél az osztálytársairól, és akkor el is vannak intézve egyből a szereplők, nem kell velük foglalkozni a továbbiakban.

A történet kellemes csalódással indult, olvasmányos volt, egészen addig, amíg meg nem jelent a szex témája. Akkor az írónő teljesen stílust váltott, és az addig elfogadható 14 éves lányok viselkedése, hirtelen átváltozott a prédikáló szülők viselkedésévé. Úgy beszéltek a szexről, a védekezésről, mintha nem is 14 évesek lennének, hanem anyukák, akik így, a sorokon keresztül akarnak üzenni a tizenéves olvasóknak. Jó dolognak tartom, hogy kitért erre az írónő, fontosnak tartom, hogy egy ifi regény tanítson is valamilyen szinten a fiatal tizenéves olvasóknak, de itt a stílus nagyon megváltozott, nem illett bele az eddigiekbe, nagyon elütött az előzőektől, és ez piszkosul zavart. Hirtelen nem 14 éves lányokat láttam magam előtt, hanem az írónőt, ahogy a saját gondolatait, véleményeit adja a szereplői szájába, egyáltalán nem 14 éves módon. És innentől kezdve, a lelkesedésem is megkopott.

Maga a Hűvösvölgyi Suli, szerintem nem hajaz A Szent Johanna gimire, másnak tartom, nem látok olyan hű de nagy hasonlóságot, ami ne lenne teljesen elfogadható. Inkább szól a fiatal tizenéves lányoknak, mint az idősebbeknek. Kellemes volt, nem tökéletes, de ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra.

A borító viszont nagyon nem tetszik, és nem illik sem a történethez, sem a szereplőkhöz! Olyan, mintha két vad, rocker lányról szólna a történet, holott nem így van! Csak az egyik lány gitározik, és hangsúlyt kellett volna fektetni a stílusbeli különbségekre is (Nóri a "tökéletes", Dóri a "kislányosabb"). Fogalmam sincs, hogy a borító alapján melyik akar lenni az egyik, és melyik a másik lány. 
_________________
Kiadta: Studium Plusz Könyvkiadó (2012.)
Oldalszám: 378
Sorozat: Hűvösvölgyi Suli #1
Forrás: könyvtár
Értékelésem:


2 megjegyzés:

koalány írta...

Ez a sorozat nem az "Édesvölgyi suli szerelmes ikrei" sorozat utánzása? 90-es évek elején volt könyvben is + tv sorozat is készült belőle (Sweet Valley címmel). Mondjuk ezt nem olvastam, de a címe alapján, és, hogy még a múltkor írtad, ikrekről szól, totál ez ugrott be...

Niki írta...

@koalány: Nem olvastam és nem láttam a sorozatot, de ebben a könyvben is van kitérés erre a sorozatra. Mármint hogy az anyuka azért íratta a lányokat a Hűvösvölgyi suliba, mert szerette azt a sorozatot anno, ikerlányai lettek, és hát milyen jó poén már. :) Szóval igen, szerintem egyrészt ez a sorozat ihlette, másrészt meg hatással volt rá valamilyen szinten A Szent Johanna gimi sikere.