2013. március 1., péntek

Letye-petye-lepetye 16.

Várható márciusi megjelenések


Várható megjelenése: márc. 11. 
Kiadja: Ciceró Könyvstúdió
"Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint "ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről." (Leiner Laura)


 


Várható megjelenése: márc. 8. 
Kiadja: Ulpius-ház Könyvkiadó
 "Brynne Bennett, a Londoni Egyetem ösztöndíjas amerikai hallgatója jó kislány módjára éldegél Londonban. Próbálja rendbe tenni kisiklott életét, keményen tanul, részmunkaidőben pedig fotómodellkedik. Egy nap Ethan Blackstone, a sikeres angol üzletember megveszi a lány aktképét, és rögvest magának akarja Brynne-t - vágyait gátlástalanul a tudtára adja, nem ismeri azt a szót, "nem". Domináns természete magával ragadja, foglyul ejti Brynne-t, holott ő még egyre múltjának démonai elől menekülne. Titokzatosság lappang a kapcsolatukban, és hatalmas rejtélyek bújnak meg a háttérben. Vajon megszabadíthatja-e Ethan a múltja terhétől Brynne-t? És hagyja-e Brynne, hogy ezt megtegye, mielőtt az újra felszínre törő múlt szelleme végleg elpusztítaná egy szép jövő esélyét?"




Várható megjelenése: márc. 7. 
Kiadja: Athenaeum Kiadó
"A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a halottak szellemét. Az élősködő kísértetek azonban soha nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete veszélybe kerülhet. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.
John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.
A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, miközben látja azt is, ahogy a kísértetek parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között..."





Várható megjelenése: márc. 21. 
Kiadja: Magnólia
"Ellie Falkner világa megsemmisül. Greg, a férje autóbalesetben hal meg - méghozzá nem egyedül. Az anyósülésen megtalálják Milena Livingstone testét, a nőét, akiről Ellie még csak nem is hallott soha.
Ellie azonban a környezetében élők suttogásai és gyanakvásai ellenére is vonakodik elhinni a nyilvánvaló következtetést: a férje a jelek szerint megcsalta. Talán a bánat, a gyász okozza, de Ellie úgy érzi, muszáj megtudnia, ki volt az a nő - és be kell bizonyítania, hogy Gregnek a látszat ellenére nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Hamarosan rádöbben, hogy férje és az ismeretlen nő halála nem véletlen baleset volt. Vajon Ellie csak azért kapaszkodik annyira a gyilkosság vádjába, hogy segítségével elkerülje a fájó igazságot a házasságáról? Vagy még baljóslatúbb felismerés vár rá? Milyen titkok fekszenek mélyen elrejtve közös életükben és közös múltjukban."



Várható megjelenése: márc. 4.
Kiadja: Libri Könyvkiadó
"A fiatal izraeli szerző világsikert aratott első regénye a kamaszkoruk kezdetén besorozott női katonák zárt, kegyetlen és ismeretlen világába enged bepillantást. Jáel, Áviság és Lea együtt nevelkednek egy kis poros galileai faluban, ahol konténerekben folyik a tanítás, az általános unalom pedig még a sivatagi hőségnél is elviselhetetlenebb. Amikor azonban a középiskola után besorozzák őket a hadseregbe, örökre megváltozik az életük. A katonasággal járó megaláztatások, embertelen elvárások és a folyamatos készenléti helyzet feszültségében pillanatok alatt kell felnőniük, és megismerniük az élet és a halál, a szerelem és a barátság sokszor embert próbáló határhelyzeteit.
Shani Boianjiu lebilincselően közvetlen, metszően intelligens és kegyetlen elbeszélő, aki az érzelmeket és a humort sem nélkülözve fest érzékletes portrét három fiatal nőről és az országról, ahol élnek."



Várható megjelenése: márc. 7.
Kiadja: Magnólia
"Izgalmas erotikus regény két nővérről, akik veszedelmes útra kelnek a sötétség mélyébe egy vonzó, ám határokat és szabályokat nem ismerő férfival. Visszatérni csak az egyiküknek sikerül.
A gonosz nem feketében jár, és nem áraszt rosszindulatú kipárolgást vagy fényeket, épp olyan, mint a szomszéd. Michael is ott tanít még a Kaliforniai Egyetem davisi tanszékén. Gyakran látom fiatal és idősebb nők társaságában, ahogy beszélget velük, ők meg nevetgélnek, összemosolyognak. Ártalmatlannak tűnik, senki nem is feltételezné, hogy ölni képes. Mégis, amióta a húgom naplóját elolvastam, látom, hogy rossz ember, akinek se lelke, se erkölcsei. Megölte Frannyt, szánt szándékkal, előre eltervezve pusztította el őt, és cseppnyi lelkifurdalást sem érez. A húgomat megkötözték és megkínozták, a Yolo megyei halottkém mégse tudta meghatározni a halál okát. A mai napig rejtély."



Várható megjelenése: márc. 14.
Kiadja: Decens Magazin Média Kft.
"Miután Sophiel kiszabadította az üvegcsékbe zárt lelkek millióit, a Mágus gyűlöletes haragjával kell szembenéznie, sőt, annak három nővérével is, akik a fekete mágia papnői. Az Igézőfiú, Joshua megkínzásával zsarolják Sophielt, hogy megkaparintsák angyali nyakékét, melyet csak ő képes levenni magáról, és ami a földi létéhez szükséges erőt nyújtja számára. Joshua és Sophiel egy időre megmenekülnek a varázslók karmai közül, de hiába. A nyaklánc nélkül a lány egyre erőtlenebb, és teste elkezd fénnyé válni...
A Jó és a Rossz küzdelme eközben tovább folyik a Földön, a cél a Mindenség Térképének megszerzése. A három papnő a Pokol urának szánja a kincset, aki végzetes háborúra készül a Mennyek Országa ellen.
Sophiel is útra kel - bár egyre erőtlenebbül -, hogy segítsen angyaltársainak a misszió teljesítésében, de miközben a világot szeretné megmenteni, ő is megmentőre szorul. Élet és halál közt sodródik, amikor egy gyógyító asszony fura jóslatot mond neki, de a fénnyé válást ő sem tudja megállítani. Sophiel élettelenül omlik össze egy öreg malom elhagyatott padlásán.
Eközben ketten is keresik, akik akár az életüket adnák, hogy megmentsék a földi haláltól. Egyikük, persze, Elijah, a Sötét Angyalok vezére -pedig mennyi, de mennyi fájdalmat okozott már a lánynak-, a másik Elijah ősi ellensége, a szelíd Gabriel arkangyal, aki szintén Sophielben talál rá a szerelemre.
Vak gyűlölet és víztiszta szerelem, halálos csapdák és gyilkos merényletek, lüktető szenvedély és pokoli féltékenység, ördögi mágiák és égből jövő csodák színezik a rengeteg kalandot, melyek az angyali és kevésbé angyali hősökre várnak.
De vajon ki birtokolja majd a Mennybe vezető út térképét, és megérkezik-e a segítség, amikor már minden veszni látszik? Meddig képes kitartani a bizalom? Túlélheti-e a szerelem a leggonoszabb ármánykodást, begyógyulhatnak-e a halálvágyba kergető csalódás sebei? Megbocsáthat-e egymásnak két ősi ellenség, ha ugyanaz a fájdalmuk, és küzdenek-e egymás életét védve, ha tudják, a harc után egyikük elveszíti, ami az életénél is fontosabb? És végül, képes-e lemondani saját boldogságáról az, aki igazán szeret?
A válasz a könyvben... Kedves Olvasó, Hívogat a Fény!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése