2013. március 1., péntek

In My Mailbox (12.)- A postás mindig kétszer csenget

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Mikre tettem szert februárban? Lássuk-lássuk.

könyvtárból
A könyvtárat kivételesen csak egyszer látogattam meg. Mielőtt elindultam, megfogadtam, hogy mivel minden alkalommal leszakad a vállam a tele tömött szatyroktól, így mostantól kezdve csak 4 könyvet engedélyezek magamnak. Ehhez tartottam is magamat (a Sissy 3 kötete egyben volt a könyvben). Ekkor került a kosaramba a Sissy 1-3., a Luxusmucus, Szeress, ha mersz! és a Valaki másnak az élete.
Így, hogy csak 4 könyvet vettem ki, nem is nőttek a fejemre, már az utolsót olvasom, a Valaki másnak az életét. Úgyhogy hamarosan újra zarándokolok és igyekszem tartani magamat a max. 4 könyvhöz. (Tegyük hozzá, hogy ez a felnőttrészlegre vonatkozik, mert a szatyorba még bele kell férnie Gyerkőc könyveinek is a gyerekrészlegről és nála nem végeztem megszorításokat, jöhet a maximálisan kivehető 6 db könyv, ha úgy alakul).

kölcsön kaptam
Kölcsön is kaptam két könyvet, méghozzá a Hana bőröndjét ill. a Mielőtt megismerteleket.
A Hana bőröndjét már elolvastam (az is igaz, nem volt nehéz, lévén, hogy elég rövid), de hamarosan a Mielőtt megismertelek is természetesen sorra fog kerülni. (Nyugi Móni.) :oP





vettem
cseréltem
A hónapban két könyvet is vásároltam, igaz egyik se volt betervezve, de nem bánom.
@Leonine ajánlotta fel, hogy mivel engem érdekelt A Szent Johanna gimi 7. része, neki pedig megvolt, elcserélte volna egy Káoszra. Így került a kosaramba a Káosz, el tudtam olvasni, majd mehetett a csere az Útvesztőért. ;o)
És ha már amúgy is rendeltem és akciós is volt és érdekelt is, jött velem a Lányok a kastélyból is.

recenziós példányok
Recenziós példányokat is kaptam, méghozzá az Angyali vadász 5. részét, vagyis az Angyalárnyat, Rachel Gibson új romantikus regényét, a Ments meg!-et és az Elvehetlek feleségül? c. kötetet.

Tervek a hónapra? Nem is tudom. ... Meg fog jelenni A Szent Johanna gimi befejező része, nagyon fáj a szívem utána, majd elválik. ;o)

2 megjegyzés:

  1. awww a hungarian blog *.* sorry i can't write in hungarian but i can speak it as i am quarter hungarian :)
    szia :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Lulu! :o)
    Greetings from Hungary! I'm glad you found me, I hope you will return! :o)

    VálaszTörlés