2013. március 23., szombat

Barangolás 11.- Neuschwanstein

Marieluise Von Ingenheim: Sissy 1.-3. kapcsán


Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Kisiskolásként kaptam egy gyönyörű történelmi képeskönyvet a nagymamámtól és abban láttam meg először a neuschwansteini kastélyt. Azonnal beleszerettem! Olyan, mint a mesékben szereplő kastélyok. (És ez igaz is, hisz maga Walt Disney is ez alapján készítette Hamupipőkében látható kastélyt, illetve Csipkerózsika kastélyát is ez az épület ihlette.) Szinte láttam magam előtt, ahogy az egyik toronyban egy gyönyörű királykisasszony raboskodik, akit aztán megment a szőke hercege. Csodálatos, így képeken is és nagyon remélem, hogy egyszer lehetőségem lesz élőben is látni!

Németország déli részén található a kastély és 1869-ben kezdték az építését, II. Lajos bajor király kérésére, aki ezzel szeretett volna tisztelegni Richard Wagner előtt. Az építkezést Eduard Riedel, Georg Dollman és Leo von Klenze felügyelte, végül 1886-ban befejezték.
II. Lajost ebben a kastélyban fogták el és nyilvánították őrültnek. Három nappal később holtan találták, de halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. Nem lehet tudni, hogy baleset, gyilkosság vagy öngyilkosság történe-e.
A kastélyt eredetileg „Új hohenschwangaui kastélynak” hívták, majd a király halála után átnevezték Lohengrinre.

"A különféle építészeti stílusokat ötvöző várkastély fő kapujához meredek, szűk út vezet, a külső falak tornyaiba csigalépcsőkön lehet feljutni. A kastély egy kapuházból, egy, az előkelő hölgyek részére épített lakórészből, a király lakhelyéből, egy négyzet alapú toronyból, és a nyugati végén két toronnyal szegélyezett Palasból, vagyis a fellegvárból áll. [...] A berendezés és dekoráció román, mór, gótikus, bizánci és barokk jegyeket hordoz magán. [...]
A fellegvárban található a trónterem, Lajos lakrésze, az énekesek terme és a Grotto. A díszítés mindenhol az ismert német legenda főhősének, Lohengrinnek, a Hattyú-lovagnak hódol. Hohenschwangauban, ahol Lajos fiatalkorának javát töltötte, szintén vannak ezen mondavilág alapján dekorált helységek. Richard Wagner több témát is innen vett operáihoz. Az egyik legpompázatosabb helyiség a gótikus stílusú királyi hálóterem: a nagyszerű freskókkal, festményekkel, mozaikokkal, faragványokkal díszített szobán mesteremberek és művészek tucatjai dolgoztak, csak az ágy elkészítése két (más feljegyzések szerint több, mint öt) évig tartott. Mindazonáltal sok belső szoba díszítetlen maradt, az ötemeletes palotában 360 szoba található, melyekből mindössze 14 készült el Lajos halála előtt.
Középkori külleme ellenére a neuschwansteini kastély építése során nem nélkülözhette az akkori modern technológiákat – a kastély lenyűgöző strukturális teljesítmények összességének tekinthető. Gőzmotorok, elektromosság, fejlett szellőzés és fűtés mind-mind részei az épületnek. [...]"
forrás: wikipédia


4 megjegyzés:

  1. Jéé, nem is tudtam, hogy van ilyen rovatod. :) Épp most írtam meg a beszámolómat Az üvegpalotáról, és mivel ott elég sok helyszín van, pont valami ilyesmi rovaton agyaltam, bár nem hiszem, hogy mostanában elindul...

    Egyszer már volt egy szellemvárosokkal, elhagyatott épületekkel foglalkozó blogom, vagyis inkább csak blogkezdeményem, mert úgy belejöttem a kutakodásba, hogy rengeteg időmet elvette, és annyi infót összegyűjtöttem egy-egy helyről, hogy nagyjából havonta egy bejegyzéssel tudtam volna jönni, annak meg nem volt sok értelme. :)

    VálaszTörlés
  2. Havonta 1X szoktam jönni ezzel a rovattal, már ha nem felejtem el. ;o)

    VálaszTörlés
  3. Később rájöttem, hogy pár bejegyzést már láttam, csak valahogy nem rovatként élt az emlékezetemben. A fűzős pl. nagyon tetszett! :)

    VálaszTörlés