2012. május 1., kedd

Áprilisi összegzés

Kicsit úgy érzem magamat, mintha egy homokórában igyekeznék fölfelé dobálni a homokot, hátha akkor tovább tart mire mindegyik szem lefolyik, de igazán ez nem jön össze.
Amilyen gyorsan eltelt a március, olyan gyorsan elrepült az április. Fura egy hónap volt. A hónap elején-közepén még fűteni kellett, aztán hupsz, egyik napról a másikra már 30 fokot mért a városban a hőmérő és ahelyett, hogy esténként magasabbra akartam volna állítani a radiátort, nyitott ablakért ácsingóztam. De azért ebben a változatos hőmérsékletű tavaszias időben is olvasgattam, írtam, bár az olvasmányok is elég változatosak voltak.

Amikről áprilisban írtam:
Gyermekirodalom érthető módon Gyerkőcöm miatt nem maradhatott ki. Természetesen volt Thomas és megismerkedhettünk -bár inkább én, mivel rá nagy hatást nem tett vonat hiányában-, a Pirosovival is, ami elnyerte Az Év Gyermekkönyve díjat.
Ifjúsági irodalom nélkül se nagyon telhet el egy hónap, ez van, szeretem őket. ☺Előző hónapban már írtam A Szent Johanna gimi 3. részéről, áprilisban sorra került a 4. rész is, ami szerintem az eddigi legjobb. Nagyon várom már, hogy a kezeim közé akadjon a másik két megjelent rész is, főleg most, hogy végre R+C "közeledni kezdett" egymás felé.
Az Alekszandra és a Teremtés növendékei nagyon különleges olvasmány, mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy tegyen vele próbát. Mondom ezt annak ellenére, hogy valahogy nem látom át az egészet, inkább csak érzem.

3 könnyedebb könyv is sorra került.
Az egyik az Érted mindent!, ami valamilyen szinten csalódás volt. Romantikus, humoros, csajos történetre számítottam és bár tény és való, hogy csajosnak végülis mondható, romantika is felfedezhető benne nagyítóval, de semmiképp se merném bátran ebben a kategóriákba sorolni gondolkodás nélkül.
A Nefertiti érdekes történelmi- szórakoztató kategóriájú. Tetszett a kor és a világ amit az írónő az olvasó elé tárt, de történelmileg nem tartom teljesen hitelesnek. Inkább a szórakoztató irodalom felé billen a mérleg nyelve.
A Nyomtalanul skandináv krimi, nagyon izgalmas. Ebben a hónapban sorra fog kerülni a sorozat második része is, a szerző nem adta alább, a Fácángyilkosok is remek krimi lett.

Két ütősebb könyvet is leemeltem a könyvtár polcáról.
Az egyik A Szoba volt, ami meghatott, sokkolt rendesen. Ilyennek nem szabadna megtörténnie. És ha belegondolok, hogy vajon ebben a percben valaki átéli-e ezeket a valóságban. .... Inkább belegondolni se akarok, mert rettenetes, félelmetes.
A Lélegzethinta megérdemelte az irodalmi Nobel-díjat. A munkatáborokat valahogy más szemszögből mutatta be. Inkább a tábor működése, hogyan éltek a foglyok, ez kapott nagyobb szerepet a történetben.


Ami a blogéletet illeti:
Igazán két fontosabb dolog történt. Először is új sablont kapott a blog, másrészt pedig átlépte a statisztika a mystat szerint a 150.000 látogatást, újabb nyereményjáték vette kezdetét, ami jelenleg is tart még (150.000 látogatás + nyereményjáték). Ha jól emlékszem, most először fog 4 emberke nyerni majd, ugyanis szerencsére mindegyik nyereményért játszottatok. Bevallom féltem, hogy az SK meglepiért senki se fog játszani, de azért kapott voksokat. ☺Annyit így előre elárulok, hogyha az eddigieket nézem, akkor az egyik könyvért a játékosok 90%-a játszott, az egyik másikért 5%, a harmadikért illetve az SK-ért pedig 2-3% kb. (Matekból sose voltam jó.)
Megtörtént a 2. blogszülinapi játék II. fordulójának nyertesének a kisorsolása is, ColourfulFantasy nyerte a tulipános könyvjelzőt, még egyszer gratula!☺
A rendszeres rovatok segítségével ebben a hónapban kiderülhetett, hogy nem vagyok rendszeres könyvklubtag (Musing Mondays (3.)- Kérdezz! Felelek!); melyik az a 10 könyv, amit 1 nap alatt elolvastam (Top10 Tuesday (3.)- Leg-leg-leg); szerintem melyik az az 5 könyv, amit minden nőnek el kéne olvasnia (Musing Mondays (4.)- Kérdezz! Felelek!); melyik az az 5 könyv, aminek becsapott a borítója vagy a fülszövege (Top10 Tuesday (4.)- Leg-leg-leg); amit épp akkor olvastam jobb vagy rosszabb könyv volt-e, mint az előző (Musing Mondays (5.)- Kérdezz! Felelek!); tanácsokat is osztogattam (Top10 Tuesday 5.- Leg, leg, leg), írtam arról is, hogy milyen feladatok szoktak elszólítani a könyvektől (Musing Mondays (6.)- Kérdezz! Felelek!) és hogy ki a 10 kedvenc könyvszereplőm (Top10 Tuesday (6.)- Leg- leg- leg).
A rendszeres rovatok bővült két újjal is. Megszületett a Barangolás 1. bejegyzése és a Letye-petye-lepetye (1.) is bemutatkozott.

Ami a nagyvilágot illeti:
Ebben a hónapban megrendezésre került a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amire most se jutottam el, pedig Vasárnap már szép idő volt, felpattanhattam volna a vonatra, de hát lusta voltam hozzá, inkább takarítgattam itthon.

És mi várható májusban?
Thomas biztos.☺Elolvastam már a Fácángyilkosokat, Az imádott Jenna Foxot, Felszáll a ködöt, Nefilimet és a folytatását és még márciusban a Királyok szeretője, királyi szeretőket, ezekből szerintem biztos meglesz a bejegyzés, legalábbis igyekezni fogok. Jelenleg az Emma fiait olvasom, odáig vagyok érte. ☺

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése