2012. május 2., szerda

In My Mailbox (2.)- A postás mindig kétszer csenget

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Ebben a hónapban kétszer jártam meg a könyvtárat. Először a hónap elején, majd pedig a végén.

forrás: könyvtár
Első körben ezt a 8 könyvet vettem ki:
Az imádott Jenna Foxra és A Szobára azonnal lecsaptam amikor megláttam a polcon. A Felszáll a ködért is boldogan nyúltam Az elfeledett kert után. Igazán ezek után már be is fejezhettem volna a böngészgetést, de persze sose tudom megállni, hogy ne nézzem végig az egész részleget úgy-ahogy.
Amikor a Csodaidők 4. részét is megláttam, egy picit elbizonytalanodtam, hogy olvastam-e már avagy sem, de végül úgy éreztem, hogy a 3.-nál tovább nem jutottam, így a kosárban landolt.
A Messze, messze annyira nem hozott lázba, de rémlett, hogy jókat olvastam róla.
A fekete Hold és A szunnyadó vadállat amolyan próbálkozás volt, végülis nem tűnik rossznak a fülszövege.
A Rajongás meg. Igazán nem is tudom miért tettem bele a kosárba, tán a Büszkeség és balítélet emlegetése miatt, mert azt nagyon szeretem.
Aztán hazamentem és nekiestem először Az imádott Jenna Foxnak, majd A Szobának, végül a Felszáll a ködnek. Utána beleolvastam a Messze, messzébe, de félbehagytam, majd tán máskor folytatom. És itt el is akadtam. Pár oldalt olvastam A szunnyadó vadállatból is, de valahogy nem hangolódtam rá.
Aztán jött az értesítés, hogy megérkezett egy előjegyzett könyvem, így a már elolvasottakat visszavittem és naná, hogy más is landolt a kosaramban. ☺

forrás: könyvtár
Az előjegyzettem az Emma fiai volt. Megtehettem volna, hogy csak azt veszem ki, de persze nem bírtam ki, hogy ne kukkantsak oda az "újdonságok" polcára és ott egyből szembe találtam magamat egy másik Fábián Janka könyvvel, Az angyalos házzal, amire gyorsan le is csaptam.
Aztán a Metro 2033 is szemezett velem egy sort, már rég óta kíváncsi voltam rá, így még szép, hogy nem tudtam ott hagyni.
A baba memoárja is érdekel egy ideje, így örültem annak is, amikor megtaláltam.
Jelenleg az Emma fiait olvasom, és nagyon tetszik. ☺

forrás: Ad Astra Kiadó; Mason Murray (recenziók)
Két recis könyvet is kaptam ebben a hónapban. A Marija Morevna és a Halhatatlan az Ad Astra kiadótól érkezett, nagyon kecsegtetőnek tűnik.
A Lélekcsapda pedig a szerzőtől, szintén érdekesnek tűnik a fülszöveg és a már olvasott értékelések alapján. Hamarosan ezek is sorra fognak kerülni.

2 megjegyzés:

  1. Nekem az Emma trilógiából ez a középső rész tetszett a legjobban.

    VálaszTörlés
  2. Azóta be is faltam. :o) Jó volt, tetszett, de az Emma szerelme tán jobban bejött egy picivel. ;o) Mindenesetre már alig várom, hogy az Emma lányát is elolvashassam.

    VálaszTörlés