2010. szeptember 7., kedd

Augusztusi "meglepetés" könyveim

Igen, utoljára májusban vettem könyvet, és írtam róla. :o) Pedig megfogadtam hogy minden hónapban beszerzek 1-1-et, mert elég gyér a saját könyvkészletünk a könyvtáraknak köszönhetően.
Én nem épp azok közé a "könyvfalók" közé tartozom, akik sok könyvet vesznek, inkább a könyvtárat részesítem előnyben. De ha találok egy jó kis akciót, vagy egy könyv/sorozat igazán megtetszik, akkor persze idővel beszerzem.
A hetekben átrendezésre került a nappalink, így sikerült kialakítanom a könyves sarkomat, amit már rég óta szerettem volna. Nagyobb könyvespolc még mindig csak tervben van, de hamarosan tényleg be kell majd szerezni, mert helyhiány miatt össze-vissza található könyvek a lakásban.

Augusztusban pl. ezeket vettem:
























kaptam:














és cseréltem a moly-on:

3 megjegyzés:

  1. Jaj a Jégbe zárt szívek nekem nagy kedvencem lett :) A titokzatos utat is olvastam, és érdekes volt. A többihez is jó olvasást :) Szerintem nem fogod megbánni őket így címről sejtve :D

    VálaszTörlés
  2. A Jégbe zárt szívekkel már végeztem, aranyos kis történet volt, tetszett. :o)
    A tiltott utat viszont abbahagytam. Ott a csillagászos résznél már elakadtam, nem kötött le. De amit Amerikáról írt, az érdekes volt nagyon.

    VálaszTörlés
  3. A tiltott út nekem egy kicsit sok volt spirituális/vallási szempontból. A másik Sierra az Utolsó vacsorás már érdekesebb volt egy fokkal.

    VálaszTörlés