Follow Us @nikikonyvesem

2010. szeptember 18., szombat

Catrin Collier: Az utolsó nyár

"1939-ben a keletporosz Allensteinben Charlotte von Datski szülei káprázatos bált adnak a lányuk tizennyolcadik születésnapja alkalmából, amelyen egyúttal bejelentik Charlotte és egy porosz gróf eljegyzését.
Hitler azonban napok múlva háborúba sodorja a világot, s az újdonsült férj, ifjú hitvesének búcsút intve, a frontra indul...
A háború végén Charlotte kénytelen elhagyni szeretett szülőföldjét; kisfiával és második férjével Angliában kezd új életet.
Charlotte súlyos titkot hordoz, melyből hol erőt merít, hol reménytelenséget szakít. Évekkel később Charlotte unokája a Berlini Irattárban megdöbbentő dokumentumokra lel, s magyarázatot követel a nagyanyjától, aki éppen az ő segítségével indul el Lengyelországba, hogy szembenézzen a múlt kísérteteivel, amelyek több mint fél évszázadon keresztül gyötörték.
Az utolsó nyár szívszorító történet a túlélésről és a szerelem erejéről."



Azt hittem, hogy egy szimpla szerelmes történetet olvashatok majd, amiben a 18 éves lányt elveszi feleségül az imádott grófja, de a háború elválasztja őket egymástól. Természetesen epekednek egymás után, alig várják, hogy újra találkozhassanak, stb.
Nos, Az utolsó nyár nem ilyen egyszerű történet, és igazán a szerelmi szál mellékes benne.

Rengeteg könyvet lehet olvasni a zsidók üldöztetéséről, szenvedéseikről, vagy a gulágokról, más hadifogoly táborok lakóinak megpróbáltatásairól.
De ott a másik oldal. Maga a nép, hogyan élte meg a II. vgh-út? Jelen esetben a német nép.
Az emberek hajlamosak beskatulyázni, akár egy egész országot. Több történelmi regényben is olvastam, hogy a háború után úgy néztek a külföldiek a németekre, mint zsidó gyilkosokra.
Nem mindenki dolgozott táborokban, nem mindenki tudott többek között ezekről a szörnyűségekről. Hitler próbálta elhitetni a néppel, hogy a zsidókat egyszerűen csak kitelepítik Afrikába vagy Madagaszkárra. A nép hitt neki. Persze, jöhetne a kérdés, hogy csak úgy lazán elfogadták, hogy családokat pakolnak fel teherautókra és irány Afrika, ugyanakkor mi mást tehettek volna?
Lázadni, ellenszegülni? Hitler ellen próbáltak merényletet elkövetni (németek!), de ugyebár ez nem jött össze. Viszont a merénylet után elfogtak mindenkit, akinek köze lehetett a próbálkozáshoz és brutális módon megölték őket. Majd folytatták a sort a családjukkal. Nőkkel gyerekekkel, idősekkel. Aki ellenszegült, lázadni próbált, nem csak a saját életét veszélyeztette, hanem a szerettei életét is.

Amire a történet leginkább felhívta a figyelmemet az az, hogy milyen keveset tudok a saját családom múltjáról.
Nekem még volt lehetőségem arra, hogy első kézből hallhassam a tapasztalatokat a II. vgh.-ról. 7-8 éves lehetettem, amikor először kértem erre a dédnagymamámat. Ő akkor fiatal feleség volt, a háború alatt adott életet a nagymamámnak. Sokat nem mesélt, tán a korom miatt, de nem is eröltettem, mert láttam rajta, hogy az idő nem minden esetben tud minden sebet begyógyítani. Menekülniük kellett, dédnagypapám katona volt, több szerette is meghalt a frontokon.
A másik ágról a nagypapám fiatal katonaként szintén részt vett a harcokban. Ő több évet Szibériában töltött hadifogoly táborban. Őt már nem ismerhettem, apukám is kisgyerek volt, amikor meghalt, de ettől függetlenül a szibériai emlékei tovább éltek, szájról-szájra terjedtek a családban.
Ma már sajnálom, hogy nem kérdeztem többet. Most már be kell érnem a leírt élményekkel.

Kelet-Poroszország, 1939. Charlotte von Datski nagyon szerelmes egy porosz grófba. A háború kitörése miatt a szülők beleegyeznek, hogy gyorsan összeházasodjanak, de a házasságuk nem alakul jól. Charlotte másra számított.
A férje a frontra indul, ő marad a családi birtokon segíteni, közben életet ad a kisfiúknak.
Az idő csak telik, a harcok folytatódnak, egyre több halálhírt kell feldolgozniuk. Végül Charlotte-nak kell a birtokot irányítania.
A hadsereg egyre többet követel tőlük, nem tudják egyedül a birtokot rendben tartani, ezért 12 hadifoglyot kapnak.
A nő akkor találkozik az igaz szerelemmel, amikor nem is számított rá.
Rengeteg megpróbáltatást él át a családjával, végül menekülnie kell.
Aztán véget ér a háború. Sorsa először Angliába vezeti, majd Amerikába.
Eltelik 60 év. Eljött az ideje, hogy az unokájával hazalátogasson és szembenézzen a múltja szellemeivel.


Leginkább a történet Charlotte naplójából áll össze.
A könyv hátteréről annyit, hogy az írónő, az édesanyja és a nagymamája naplóit használta fel, de szereplői ettől függetlenül kitalált személyek.
A történet ötlete 1995-ben támadt, amikor az édesanyjával meglátogatták azt a helyet, ahonnan a hitleri időkben menekülniük kellett. Ez a látogató-menekülés elem megtalálható a könyvben is. Csak ott Charlotte és az unokája teszik meg a látogatást arra a helyre, ahonnan Charlotte kényszerült menekülni.
Közben felelevenedik a múlt a naplón keresztül.

Romantikus irodalom, de valós történelmi eseményekkel. Nincsenek nagy fordulatok, de mégis letehetetlen. Várja, várja az olvasó, hogy Charlotte a napló végére érjen, feltáruljon minden a múltból, bepillanthasson a II. vgh.-ba.
A háborúkban tényleg nincsenek győztesek. Csak vesztesek. ... Még generációkkal később is. ...

Tartalom: 4,5
Megjelenés: 2008/2007
Eredeti cím: One last summer

A könyvet köszönöm a Victoria Kiadónak.

Catrin Collier ezzel a könyvvel emléket szeretett volna állítani a háború áldozatainak.
Másik magyarul már kapható regénye a Magda lánya.

2 megjegyzés:

szamárfül írta...

igen, meglepően jó volt

Niki írta...

A Magda lányát olvastad?