Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke

"Zsidónak lenni akkortájt azt jelentette, hogy az embert nem nevelhették a saját szülei, nem viselhette a saját nevét, nem engedhette szabadjára az érzéseit, és folyton hazudoznia kellett. Hát mi volt ebben csábító? Katolikus árva szerettem volna lenni" - eleveníti fel háborús éveit Joseph, akit kisgyerekként, kor- és sorstársaival együtt, egy Sárga Villának nevezett egyházi diákotthonban bújtat egy pap, Pons atya...

Eric-Emmanuel Schmitt az utóbbi évtized egyik legolvasottabb francia szerzője. Könyveit huszonöt nyelvre lefordították már, magyarul eddig az Oszkár és Rózsa mami, illetve az Ibrahim úr és a Korán virágai jelent meg. Színdarabjait az egész világon játsszák. Új könyve, a Noé gyermeke újabb megható és meggyőző tanúságtétel az emberség, a különbözőségeket, vélekedéseket és hiteket egyesítő szeretet mellett."




Az Oszkár és Rózsa mami után, ez a második olvasott könyvem Eric-Emanuel Schmitt-től.
Újra nagyon megrázó, szívbemarkoló témáról írt, potyogtak a könnyeim a sorai olvasása közben, de úgy érzem ez másképp nem is lehet, ha a holokausztról olvasunk.

A történet központjában igazán nem is a deportálások vannak, hanem amolyan vallási kérdések, amik persze vonják maguk után a morális kérdéseket.
Mi a különbség a zsidó és a keresztény ember között vallás szempontjából? Ebbe még így bele sem gondoltam, a könyv hívta fel rá a figyelmemet. Egy viszonylag kis dolog. Annyi, hogy a keresztények vallásában Jézus személyében már eljött a Megváltó, a zsidók még várják. Ennyi.

"... a zsidó Krisztus előtti keresztény."

A másik kérdés ami felvetődött bennem, a szülők által meghatározott hit. Higgy abban, amiben én, mert a gyerekem vagy, és én abban hiszek.
Ha egy család hisz valamiben, és próbálja ezt tovább adni a gyermekeinek, az nagyon jó dolog. A hit, legyen a középpontjában bármilyen "Isten", fontos. Átsegít a nehézségeken. De! El kell fogadni, ha ennek ellenére a gyermek másban hisz. Joga van hozzá.

És akkor itt jön az újabb kérdés. Mi a helyzet akkor, ha valaki a holokauszt után nem akar zsidó lenni? Egyrészt, szíve joga. Ő tudja, az ő vallása, és hite. A főszereplő kisfiú fejében fogalmazódott meg ez a vágy. Ugyanakkor ott a másik oldal. Több millió zsidó halt meg a II. vgh. során azért, mert zsidók voltak. Mert ők abban hittek, hogy a Megváltó, még nem jött el. Ezzel a tudattal, és azzal, hogy az életben maradottaknak tovább kell folytatniuk a "küldetésüket", megteheti-e, hogy márpedig ő nem zsidó tovább?
És folytathatnám még a sort.

Felkavaró a történet, főleg, hogy egy 7-8 éves kisfiú szemszögéből látjuk az egészet, aki egy katolikus diákotthonban vészeli át a II. vgh.-út. Joseph zsidó kisfiú. Társaival együtt Pons atya a háború alatt menedéket nyújt nekik, bújtatja őket amíg ki tudja, hogy a szüleikkel mi történik, túl élik-e az üldöztetéseket, a táborokat. A kisfiú és az atya között mély barátság szövődik. Aztán véget ér a háború, és megjelennek a túlélt szülők. Semmi sem olyan, mint a háború előtt volt. Túlélők. Egy majdnem kiírtott nép túlélői.

Tartalom: 5
Megjelenés: 2007/2004
Eredeti cím: L'enfant de Noé

Az írótól olvastam még:
Oszkár és Rózsa mami

0 megjegyzés: