Follow Us @nikikonyvesem

2012. augusztus 5., vasárnap

Heti összefoglaló (8.)

Amikről a héten írtam: 


 

 

 Elkezdődött a hét:

Ezen a héten a Musing Mondays- Kérdezz! Felelek! és a Top10 Tuesday- Leg-leg-leg is távol áll tőlem, szóval ez most kimarad.

És folytatódott:

Túléltük a vasárnap esti hatalmas vihart (én még ilyet sose láttam, nagyon félelmetes volt) és most főlünk a levünkben, nagyon-nagyon meleg van. Amúgy meg semmi extra nem történt, olimpiai lázban égünk.
Emlékszem, hogy az előzőnél Gyerkőcöm már a pocakomban volt és végigfutott bennem, hogy amikor legközelebb lesz majd, már 3 éves is el fog múlni, annyira távolinak tűnt az egész. El se tudtam képzelni, hogy milyen lesz, milyen lesz az életünk vele. És tessék, olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy ezen gondolkodtam nézve a versenyeket.
A legközelebbinél pedig már 7 és fél éves lesz, iskola előtt fog állni. Atya ég! Bele se tudok gondolni! Vajon milyen lesz majd akkor? :o)

Amiket olvastam:

A csokis keksz receptjét
ITT találtam.
Befejeztem a Van valaki odaát?-ot. Teljesen más történet volt, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy egy humoros, romantikus chick-lit lesz, erre meg kaptam egy rettentően szomorú történetet. Igazán nem is értem, hogy Keyes a szokásos történeteihez képest miért ilyen szomorúval rukkolt elő.
Aztán a Csábításnak estem neki. Szó szerint nekiestem, nagyon jóra számítottam. Romantikusra, erotikusra, amolyan második Singh-re. Nos, hacsak a folytatásokról nem lesz más a véleményem, akkor ez a sorozat nem lesz a kedvencem.
Ezután a Fejős Éva könyvet kezdtem el olvasni -mivel hála az égnek hamarosan nyílik a könyvtár és jó lenne addigra minden könyvtári példánnyal végezni-. Nos, a 140 valahanyadik oldalig jutottam. Most már tényleg soha többet nem vagyok kíváncsi a könyveire, ennyi volt. Nagyon-nagyon ritka, hogy ne fejezzek be egy könyvet, szerintem a 10 ujjamon meg tudnám számolni, hányszor fordult ez elő velem életem során, de ezt bizony félbehagytam.

Most pedig az Outlander második részét olvasom. :o) Remélem ugyanolyan jó lesz, mint az első volt.

Milyen jó kis akciót láttam?:

Az Alexandra akciók után most Libri akcióval jövök.
Eredeti ára: 2.990
"Werner Sonderberg, az Egyesült Állomokban élő fiatal, német egyetemista kirándulni indul nála vendégeskedő, idős nagybátyjával az Adirondacks-hegységbe. A fiú egyedül tér vissza a túráról, majd később egy szikla tövében megtalálják a nagybácsi összeroncsolódott holttestét. A gyilkossággal megvádolt Sonderberg végig azt vallja, hogy bűnös... és ártatlan egyszerre. Yedidyah-ban, a színházi kritikusban, aki főszerkesztője parancsára tudósít az ügyről, a különös eset kínos gondolatokat ébreszt. Úgy érzi, mintha saját sorsa lenne a tét. Azt gyanítja, hogy egy családi titokba ütközött, és nyomozni kezd a múltja után. Életében a New York-i színházi világ vidám könnyedségét az európai tragédia keserűsége váltja fel. Végül hipnózis segítségével sikerül feleleveníti kisgyermekkori emlékeit, és ettől kezdve meg kel tanulnia együtt élni a történtekkel, amelyek az idők végezetéig szégyenkezésre késztetik majd az emberiséget. Elie Wiesel 1928-ban Máramarosszigeten született. A magyar származású, Nobel-békedíjas író, politikai aktivista az emberiség és az emberiesség világszerte ismert hírvivője. Közel 60 könyv szerzője, közülük a legismertebb Az éjszaka, melyből több mint 6 millió példányt adtak el, és 30 nyelvre lefordították. Legújabb regénye magával ragadó történet a megbocsátásról, az emlékezésről és az őszinteség megváltó hatalmáról. A német Werner és a zsidó Yedidyah története a hóhérok és az áldozatok leszármazottainak története. Fájdalmas tisztelgés a nácizmus és a Soá elől megmenekült gyermekek előtt, akik magukban hordozzák szüleik tragédiáját." 
Libri akció- 990 Ft

Egy kis blogstatisztika:

  • A legolvasottabb bejegyzés a héten Az angyalos ház lett, ami váratlanul is ért, ugyanis valamilyen oknál fogva csak tegnap 50 látogatás érkezett rá. (Mi történt?) Mára pedig már 2X annyian nézték meg ezen a héten, mint a második legolvasottabbat.
  • Még mindig Leiner Laurára kerestek rá a legtöbben a héten és jutottak el így hozzám.

És mik a tervek jövő hétre?

Outlander 2. Szerintem még jövő hét után is. ;o) Újabb önvédelmi fegyveres könyv, de eddig jóóó.

Nincsenek megjegyzések: