Könyvesem

Nagyon őszinte leszek ezzel a könyvvel (mondjuk mindig az vagyok, de tán most egy kicsit nyersebb a szokásosnál) kapcsolatban most. Amiért nekikezdtem az olvasásának, az a kíváncsiság volt. Nagyon sok olyan könyvet olvastam el az évek során, melyekre azért voltam kíváncsi, mert láttam, hogy a molyon rettentően olvasottak. Ebből levontam a következtetést, hogy biztos jó is. (Mondjuk erre sok ellenpélda is volt az évek során, de mindegy.) Ez a könyv pedig már 4 hónapja volt benne a TOP10-ben, majdnem 400 értékelés alapján 88%-on, az azért nem olyan rossz.
Maga a fülszöveg azonnal kivágta nálam a biztosítékot, el is könyveltem magamban, hogy íme egy újabb erotikus könyv, amiben a pasinak mérföldes f.rka van, ami egy hadsereggel is végezne. Ennek ellenére úgy gondoltam, kap egy esélyt. Azért 4 hónapig benne lenni több ezer könyv közül a TOP10-ben, jelenthet valamit.

Nos, az első 16 oldal után azt mondtam, hogy én ezt nem olvasom el. Újra egy p.cs főszereplő, aki csak használja a nőket, tuti van valami lelki mizériája, én most erre nem vagyok ráhangolódva.

Aztán történt, hogy a molyon egy figyeltem nagyon jóra értékelt egy olyan könyvet, amit én félbe hagytam hónapokkal ezelőtt. És ez elindított bennem valamit: én félbehagytam, mert nem tetszett, ő mégis jóra értékelte. Lehet, hogy csak időt kellett volna hagynom még neki.

Ahogy így végigfutott bennem ez az egész, gondoltam, hogy adok még az Alapos kételynek pár oldal esélyt. És ez volt a szerencse.

A könyv kettős nézőpontból épül fel. Hol Andrew, hol Aubrey szemén keresztül látjuk a történteket. Andrew szemén keresztül pedig néha visszareppenünk 6 évet a múltban. 

A sztori lényege annyi, hogy 6 évvel ezelőtt valami történt a pasi életében. Sokáig nem tudja meg az olvasó, hogy mi is, majd a vége felé persze minden kiderül. Nem lepődtem meg, az Alapos kétely nem egy krimi. Az elejétől kezdve sejthető, hogy mi a "poén", csak persze a körítésre kellett várni az olvasás közben. Szóval a pasi valamit rejteget a múltjából és nem mellesleg valami lelki mizériája is van (micsoda meglepi, ugye?), mert egyszerűen képtelen a tartós kapcsolatra. Ismerkedik a neten, de egy éjszakánál tovább senkivel se marad.

Aztán itt van Aubrey, akivel nagyon fura kapcsolatban állnak. A neten ismerkedtek meg, kimondottan jogászoknak létrehozott fórumon. A nő jogi tanácsokat kért a pasitól, majd a rendszeres üzenetváltásaik egyre forróbbak lettek, de ennek ellenére sokáig nem találkoztak.

Majd úgy hozza a véletlen, hogy a nő felvételizett a pasi irodájába és a pasi is ott volt a meghallgatásán. Ismétlem, sose találkoztak egymással, egymás igazi nevét se tudták, képeket se cseréltek, így nem tudták, hogy ki is ül a másikkal szemben. Aztán Andrewnak leesett.

És egy valamit tudni kell róla: utálja a hazudozókat.

"Ne jöjjön az íróasztalom közelébe, és ne szóljon hozzám! – tettem hozzá.
– Miért ne?
– Mert megint meg fogom baszni, ha megteszi.
Elpirulva lépett ki az ajtón.
Amint eltűnt, a székemre rogyva megráztam a fejemet.
Kevesebb, mint huszonnégy óra alatt kétszer? Jézusom… "

Igazából nagyon vegyesek az érzéseim a történettel kapcsolatban annak ellenére is, hogy 4 csillagra értékeltem.

Nem kicsit elcsépelt az egész, sok újdonságot nem nyújtott a műfajban. Van a lelkileg sérült pasi főszereplő, aki hajkurássza a nőket, majd megismerkedik a női főszereplővel, akivel persze minden más az ágyban, a nő meg akarja javítani a pasit, a pasi menekül, aztán menekül a nő, közben kiderül, hogy mi a baj a pasival és a végén ott a szép happy end felirat. Nem volt más ezzel a történettel sem.

Nem kedveltem különösebben egyik karaktert sem. Sőt, nekem Andrew nyersessége sokszor túl sok is volt. De Aubrey se fogott meg annyira. Értem én, hogy egy nő küzd egy pasiért, akibe szerelmes, na de azért legyen már méltóság benne egy határt követően. Mondom ezt akkor is, hogy a végén egymásra találtak. Nagyon sokszor megalázta magát a csaj és ez nekem annyira nem jött be.

Ami a lelki mizériát illeti, amint először felbukkant az a bizonyos név és hogy kicsoda is volt az illető (akik olvasták, azok tudják biztos, hogy kire gondolok, akik még nem, azok előtt meg nem szeretném lelőni a dolgot, de a név kezdőbetűje E.), azonnal tudtam, hogy mi történt, mi baja a pasinak. Kismilliószor olvastam már NA storykban ezt a fordulatot. De mégse volt elcsépelt. A fene se érti, hogy miért. 

Ami viszont bejött, az a kettőjük közti heves kapcsolat és a kíváncsiság, hogy hogyan lesz vége, meddig fogja még a szálakat keverni az írónő és mikor kerül minden kibogozásra.

Szóval. Meglepetés nem ért, az agyamat nem dobtam el, ennek ellenére jó volt olvasni és szerintem a műfajában egészen jól összehozott történet.
Voltak benne zavaró elemek (ami eléggé fura nekem, az a csajszi szülei és a velük kapcsolatos fordulat. Hirtelen anyucika jó útra tér, mintha a csaj nem mondta volna el addig 120X, hogy sz.r szülök, de mindegy. Ez nem volt életszagú egyáltalán.), elég sok vulgaritás, állandó p.ncizás és f.rkazás, de mégis nem volt egyáltalán rossz!
A műfaj kedvelői ne hagyják ki!

Rég volt már nyereményjáték, így egyből egy nyereményjáték sorozattal indítok! 😃

Első körben a blog Facebook oldalán lesz a játék. Aztán a második körben (egy teljesen új játékban) itt a blogon. A harmadik körben az Insta oldalamon, a negyedik körben pedig a Twitteremen. 

Mindegyik körnél természetesen a választott könyv lekerül a polcról, így azokból lehet választani majd, melyek megmaradtak.

A mai napon a blog Facebook oldalán vette kezdetét a nyereményjáték, ITT. 

Erről a polcról választhat a nyertes szabadon egy könyvet. 😇

A nyereményjáték november 30-ig (Péntek) éjfélig tart. 

A hozzászólásokat ennél a bejegyzésnél azért kapcsoltam ki, nehogy valaki ide kommenteljen. 

Ha szeretnél részt venni a játékban, akkor kérlek az adott Facebook bejegyzésnél tedd ezt meg! 

Csak az ottani hozzászólásokat tudom figyelembe venni a sorsoláskor. Köszönöm!

Játékra fel! 👋

Már a megjelenése előtt kíváncsi lettem erre a könyvre és amint beszereztem, azonnal neki is kezdtem az olvasásának. Pontosan 1 nap kellett ahhoz, hogy végezzek vele. Szerdán, a Kicsi délutáni alvásakor kezdtem neki és olvastam kb 2 órán át, majd folytattam este is, amikor mind a két gyerkőc aludt már, Csütörtökön pedig befejeztem a Kicsi délutáni alvásakor. Szó szerit befaltam ezt a könyvet és ha tehettem volna, akkor megszakítás nélkül olvastam volna el.

Legutóbb tán az Evely hét férjénél volt ugyanilyen HŰHA érzésem, csak nyilván más a két könyv.

Nagyon sok olyan történetet olvastam, mely ilyen-olyan formában a holokausztot dolgozta fel vagy visszaemlékezés volt. DE soha nem olvastam még olyat, ami az egyik haláltáborokban játszódik és nem csak a pokol szerepel benne, hanem mint egy kis kinyíló virág a hóban, a szerelem és a remény. Ilyet még nem olvastam.

Lale 22 éves (ha jól emlékszem), amikor Auschwitzbe kerül. Nagyon művelt, jól kiállású, több nyelvet beszélő fiatalember. Tán emiatt is szúrja ki azonnal magának a Tetováló (az a férfi, aki a rabok karjára tetoválja a számokat) és teszi a segédjévé. Ezzel megmenti lényegében a férfi életét.
Lale megtanulja, hogyan éljen túl. Lényegében olyan, mint egy macska. 9 élete van és a 3 év alatt, melyet táborokban töltött, nagyon sokszor volt a halál közelébe.
Gita 16 éves volt, amikor Auschwitzbe került. Lale tetoválta rá a számát a karjára és azonnal megfogta valami a lányban, pedig egy szót se válthattak.
A könyv az ő szerelmük kibontakozásáról szól a pokolban, de ne egy romantikus történetre számítsátok. Ez a véres valóság. Amikor egyik napról a másikra emberek tűnnek el, amikor egy teljes barakkot a gázkamrába küldenek, amikor valaki csak azért is meghallhatott, mert épp olyan kedve volt a kápónak. Éhezés, verések, halál és az állandóan működő kohók. Amikor az emberek élőholttá válnak és csak a holnapban bíznak. Ilyen időben talált egymásra a két fiatal és lettek szerelmesek.

"Lesz holnapunk. Azon az éjszakán, mikor megérkeztem, megesküdtem, hogy túlélem ezt a poklot. Túléljük, és felépítjük az életünket, amelyben szabadok leszünk, akkor csókolózunk, amikor akarunk, és akkor szerelmeskedünk, amikor akarunk."

Nagyon megkedveltem Lalet és Gitát a sorokon keresztül. 
Lalet a bátorsága, az állandó segítségnyújtása miatt. És azért, mert nem tagadta meg a múltat. Nem tagadta azt, hogy valamilyen fura barátság alakult ki közte és az egyik őr között. Félt attól, hogy nehogy együttműködőnek tartsák majd őt és ezért elítéljék, de tetszett, ahogy leírta, hogy ő csak túl akart élni. Akkor is, ha néha ezért le kellett hajtania a fejét és becsukni a szemeit. Nem feltétlenül az a bátor, aki nekimegy egy őrnek azért, mert megölték a társait. Az is egyfajta bátorság, aki túl akarja élni ezt a poklot. Mert sokáig tart ebben a pokolban élni.
Kedveltem Gitát, ezt a fiatal, tönkretett lányt. Akinek a szemén keresztül láthatja az olvasó, hogy a nők mennyire is erősek lelkileg. Vannak persze, akik összetörnek. De vannak, akik kart karba öltve, még ha nehezen is, de tovább mennek. És nem sírnak, nem adják könnyen a könnyeiket. És túlélnek. Ó szegény Cilka! Hogy ítélhették még 12 év kényszermunkára Szibériában? Hát nem látták, hogy ez a szerencsétlen lány is csak áldozat volt? Annyira, de annyira örülnék annak, ha valaki feldolgozná a történetét! Annyira elolvasnám, hogy mi történt ezzel a szerencsétlen lánnyal!

Minden olyan történet rettentően felkavaró, ami ebben az időszakban játszódott. Sose fogom tudni megérteni, hogyan történhetett meg és rettegek attól, hogy nehogy újra megtörténjen. Nehogy újra kiszúrjunk egy népet a vallása, bőrszíne, nemi hovatartozása vagy csak mondvacsinált árulás miatt és újra működni kezdjenek a kohók vagy épp a kápók.

A könyv igaz történetet dolgoz fel és rettentően megható volt látni a végén a képeket Laleról és Gitáról, akik igen, hála az égnek túlélték a poklot és utána egymásra találhattak. És bár utána se volt könnyű az életük, de együtt voltak és öregedtek meg.

"Ha reggel felébredsz, az a nap már jó nap."

Sokszor leírtam, elmondtam, de elmondom újra: nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet is mindenki figyelmébe. Olvassunk a holokausztról, hogy miken mentek keresztül az emberek és tanuljunk a történelemből!

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. 

A hónapban kénytelen voltam már könyvtárba menni, így landolt nálam A lányunk férje és a Kinek a lánya? Beleolvastam már mind a két könyvbe, de úgy érzem, hogy egyikőjük se fog nekem mostanság tetszeni, így szerintem olvasatlanul fognak visszakerülni majd.

Recenziós példány a Második esély és a Gőzkorszak. Az előbbinek az olvasását már be is fejeztem, kemény 1 nap alatt befaltam a hosszú hétvége során, ez szerintem mindent elárul róla. 😀 Az utóbbinak még folyik az olvasása, de eddig jónak tűnik. Eléggé lassú, vontatott, de kivételesen egyenlőre ez nem zavar.

A Briliáns barátnőm, Az új név története, valamint Az Auschwitzi tetováló saját szerzemény. Az elsőről már írtam ITT, a második rész olvasásának nagy hévvel kezdtem neki, majd ugyanakkora lendülettel abba is hagytam. Nem ment, nem tetszett.  A legutolsót viszont olvastam és nagyon tetszett, hamarosan írok is majd róla.

Ha még nem árultam volna el magamról, nagyon szeretem a rendet, amikor mindennek megvan az adott helye, a rendszerezést, hogy mindent átlátok. Én vagyok az az ember, aki rendesen rosszul tud lenni, ha valami nem úgy áll, ahogy kellene, ha valami nem ott van, ahol eredetileg a helye van, ha nem látok át dolgokat. Rettentően tudok feszengeni ilyenkor és nem tudok leállni, muszáj rendet tennem. 

Így nem jelentek be nagy újdonságot most: rendszeresen vezetem a bevételeket és a kiadásokat is, mert ezt is szeretem átlátni. Szeretek tervezni és kivédeni a kellemetlen meglepetéseket. Eddig a bevételeket és a kiadásokat egy excel táblázatban vezettem és folyamatosan naprakészen frissítve volt. 😁 Aztán Dórinál olvastam először a Kakeboról és már a bejegyzése alapján teljesen levett a lábamról, így nagyon örültem annak, hogy a kiadó révén én is hozzájuthattam egy példányhoz.

Fantasztikus egy kiadvány és már ahogy össze van hozva, zseniális. Tökéletes! 

De nézzük akkor, hogy mi a kakebo, mint fogalom, önmagában! Ez egy kiadástervező napló vagy módszer a kiadások követésére, melyet egy japán újságírónő talált ki és tervezett meg 1904-ben. 

Lényegében a kiadásokat 4 fő csoportba sorolja (alapvető szükségletek, másodlagos szükségletek, kultúra és szabadidő, extra és váratlan kiadások) és ha ezeket rendszeresen vezetjük, akkor látni lehet, hogy a céljaink elérése érdekében hol lehet megszorításokat végezni. 

Aki hasonlóan szereti vezetni a kiadásait, mint ahogy én is vagy eddig nem vezette, de szeretné vagy úgy érzi, hogy megszorításokra lenne szüksége, de nem tudja, hogy ezt hol tudná elérni, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet a figyelmébe!

Nagyon jól meg van szerkesztve, mindennek megvan a kis helye, nagyon szuper! És ami még nem elhanyagolható, hogy a grafikája is szuper!

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt az 1 éves kiadástervezőt! Nálunk a konyhapulton van a helye. Minden vásárlás után eddig is mindig eltettem a blokkot, hogy be tudjam vezetni az Excel táblázatba, most már ebben a naplóba vezetem. 😊

Különösebben nem szoktam foglalkozni azzal, hogy épp mennyi könyvről írtam az oldalon, de minden hónapban, amikor elkészítem a havi összefoglalót, itt oldalt frissítem a számokat. ➤

Már akkor, mikor közzétettem az októberit és frissítettem 999-re, már akkor egy kicsit elméláztam itt a laptop előtt. 1 könyves bejegyzésre voltam az 1000-től.

Aztán közzétettem A budapesti nyakékről szóló szöszömet és elfelejtettem, hogy ez lett az ezredik bejegyzés. Pont twitteltem, amikor leesett, hogy TE JÓ ÉG! MEGVAN AZ 1000. KÖNYVES BEJEGYZÉSEM!

Majdnem 9 év és 1000 elolvasott könyv, 1000 bejegyzés erről.

Mindig amikor frissítettem a számokat, kellemes borzongás futott végig bennem, de ez valahogy teljesen más érzés. Annyira kerek! És annyira 4 jegyű! És eleve csak belegondolni a számba ... sok. Ezt akárhogy nézzük, de sok könyv. 

Vannak, akik az én koromban ennél többet olvastak már el, de vannak, akik szerintem élhetnek 100 évig is, de akkor se fognak ennyit elolvasni. Súlya van ennyi könyvnek bennem annak ellenére is, hogy eddig minimum 3000-et olvashattam el 9 éves korom óta, szóval ilyen téren fura, hogy pont az 1000-nél állok meg elmélázni. Tán azért, mert ennyi olvasást látok itt. Ennyinek van nyoma, nem csak bennem, hogy olvastam. Durva.  

Na, ennyi elég is az érzelgősségből, nem akarok jönni statisztikákkal, hogy ebből mennyi volt kellemes olvasmány és mennyi volt csalódás, de azt azért megjegyzem, hogyha jól számoltam ezek közül csak 51-et kedvenceltem. Bővebb statisztikával amúgy is jövök majd vagy az év végén vagy a blogszületésnapkor, majd visszanézem, hogy is szoktam csinálni, mert most nem is rémlik.😅

Annyira, de annyira csalódott vagyok! Itt van egy történet, ami annyira izgalmas lehetne és jó is volt kb az 1/3-ig, de aztán minden annyira el lett fuserálva. Ráadásul olyan, mintha nem is lenne befejezve. Mintha a szálak nem is futnának össze! Hogy lehetett ennyire elcseszni? Pedig olyan jól indult!

Már a megjelenése előtt kíváncsi voltam rá, eléggé kívánságlistás is volt, így nagy hévvel kezdtem neki az olvasásának.

A történet 3 szálon és idősíkban fut.

Először vagyunk a múltban, a II. vgh befejeztekor. Jack az amerikai hadsereg hadnagya volt, akit megbíztak az Aranyvonat őrzésével. Eközben találkozott egy erdélyi, zsidó lánnyal, aki nem rég szabadult az egyik haláltáborból és a testvérét kereste. Szerelmesek lettek egymásba, de ez a kapcsolat nem jól alakult.

Aztán hirtelen a jelenbe csöppen az olvasó, amikor is Jack haldoklik, de halála előtt az unokájára hagy egy medált és kéri, hogy adja vissza a tulajdonosának. Így a nő Magyarországra utazik, aztán Erdélybe, hogy felkutassa a medál múltját.

És a kutatása közben kibontakozik egy fiatal, zsidó lány élete az 1910-es évekből. Aki feminista volt, orvos szeretett volna lenni, aki küzdött. 

Aztán hopp, vége szakadt a történetnek és az olvasónak egyrészt fogalma sincs arról, hogy mi történt a lánnyal később, de azt se tudjuk, hogy Jack unokájának az élete hogyan folytatódott. Egyszerűen csak olyan volt, mintha az író fogott volna egy ollót és levágta volna a történetének mondjuk az utolsó 30 oldalát. Mert kb ennyi hiányzott volna még.

Eléggé olyan érzésem van, hogy Waldman olyan történetet szeretett volna írni, amire majd azt mondják az olvasói, hogy mind a 3 szála megállná a helyét egy-egy külön történetben is. Ez végülis igaz, csak nem úgy, ahogy ő ezt összehozta.

Az első szál, mely a II. vgh. végén zajlott volt a "kedvencem". A legjobban, legizgalmasabban összehozott a 3 közül. De olyan hülyén ért véget, hogy rendesen ki voltam akadva.
A középső szál, a "jelen", a nyomozás, nagyon gyenge volt. Míg a fiatal Jack és a zsidó lány karakterét úgy ahogy kidolgozottnak éreztem, megértettem őket, a jelenben Jack unokája és a pasi aki segít neki, csak úgy lógtak a levegőben. Kellettek, mert velük ível ált a múlt, mondhatni ők a hidak, mely felvezeti a II.vgh. előtti életet a II.vgh-ival és azzal, ami utána következett. Semmilyen karakterek voltak. Arra sem emlékszem már, hogy is hívták őket.
Ami meg az utolsó szálat illeti, teljesen homály van most előttem. Hogyan is kapcsolódnak össze? Összesen ennyi a kapcsolódási pont? De mi van akkor a zsidó lánnyal, akivel a fiatal Jack találkozott? Nekem valahogy a szálak nem értek össze. Csak úgy vannak, fityeg a fejem felett 3 szálacska, aminek össze kellene érnie a buksimban, de nem, nem érnek össze, csak fityegnek felettem és ez nagyon idegesít. Szívem szerint jól megráncigálnám őket és görcsöt kötnék a végükre.

Csalódott vagyok! Annyira jó lehetett volna ... de nem lett.

Forrás

Ahogy a múlt havi összefoglalóban írtam, jól indult a hónapunk: egyből betegséggel, de ami a legkirályabb, én azóta is brekegek. Nem tudom mit nyeltem be, de az nagyon gyilkos, az tuti. 

Mi is történt ebben a hónapban? Hm.

Nem tudom mi van velem, de októberben kimondottan kötözködős voltam az olvasott könyveimmel. Öt könyvet olvastam el, de ebből csak 2-t értékeltem jóra. A másik három vagy csak enyhén verte ki nálam a biztosítékot, vagy szerettem volna falhoz vágni őket. A másik meg, hogy több könyvet is félbehagytam.

És ha már félbehagyott könyvek, a blog Facebook oldalán indítottam egy szavazást, hogy írjak-e a félbehagyástól függetlenül ezekről a könyvekről is, hogy miért hagytam félbe őket? A 237 szavazónak a 95%-a azt jelölte be, hogy igen, így fogok ilyen bejegyzéseket is írni alkalomadtán. Terveim szerint egy bejegyzésben 3 félbehagyott könyv lesz, már készül is az első ilyen.

És ha már ennyire belejöttem a szavazósdiba, belevágtam egy felmérésbe is. Miért nem olvasunk több szépirodalmat? címmel. Sok minden kavarog a fejemben ezzel kapcsolatban.
A felmérés során kaptam több olyan megjegyzést, ami segítő szándékú volt. Ezt így kellett volna csinálni, kellett volna bele egy ilyen lehetőség is, ezt másképp kellett volna fogalmaznod, ott másképp kellett volna a lehetőségeket elnevezni, mert nem egyértelmű, stb. Egy részüknek így utólag igazat adok. Szeretem azt mondani magamról, hogy elég széles látókörrel rendelkezem, de most a hozzászólásoknál rá kellett jönnöm, hogy nem láttam egészen széles körben ezt a témát és ezt köszönöm a hozzászólóknak! Ha még egyszer lesz hasonló szavazás, figyelembe fogom venni az hozzászólásukat.

Na de akkor térjünk vissza a hó végi összegzéshez.

 

Amiket jelenleg olvasok

Kemény vagyok most, mint a vídia, így a hónapban kemény döntést hoztam: minden könyvnek 30 oldal esélyt adok! Ha 30 oldalon keresztül nem tud meggyőzni arról, hogy érdemes tovább olvasnom, akkor ennyi volt C'est la vie. Ez persze nem jelenti azt, hogy az életben soha nem fogom elolvasni végig, de mostanában annyi olyan könyvbe kezdtem bele vagy épp olvastam el, ami nem tetszett, hogy egyszerűen elegem van.
Ha egy könyv jó, érdekes, 30 oldal bőven elég ahhoz, hogy ez megmutatkozzon! Ha pedig ennyi oldalon keresztül semmi se pislákol ebből, akkor nagy eséllyel egy vontatott sztoriról van szó, amihez mostanában nagy kedvem amúgy sincs.
Úgyhogy a hónapban sok könyvnek nekikezdtem, sokat félbe is hagytam (ezekből mint ahogy fentebb is említettem, hármasával lesz egy-egy külön bejegyzés), most jelenleg ezeket olvasom és tetszenek is eddig. Mindegyiken túl vagyok már a 30. oldalon. 😋

Blogélet a hónapban

A hónapban a leglátogatottabb könyves bejegyzésem  Kelemen Anna: Harminc ​nap a nép szolgálatában volt. Amúgy meg az első 4 helyen az egyéb pötyögéseim vannak. Élen a Nem megy itthon a könyves meglepetésdobozás? című bejegyzésemmel.
A TOP3 látogatás hely alapján: Magyarország, USA és Románia. De 185 látogatás érkezett "Ismeretlen körzetből". Ez érdekes. Mi tekinthető Ismeretlennek, amikor a legapróbb országot is képes mérni a statisztika? 51-es körzet?
Vicces keresőkifejezésről nem tudok beszámolni, azt viszont látom, hogy ebben a hónapban kimondottan sokan néztek utána annak, hogy mit írtam magamról a Rólam fülecske alatt. Lehet frissítenem kellene, ha ennyire érdekel titeket. Mondjuk arra is kíváncsi lennék, hogy melyik bejegyzésem váltotta ki ezt a nagy érdeklődést hirtelen! 😝

Tegye fel az a blogger a kezét, akinek volt már szerencséje trollhoz, ahogy nevezni szokták azokat, akik ... hogy is fejezzem ki magamat ... akik többnyire névtelenül, arctalanul, egy nick név és avatar mögé bújva megmondják a frankót a bloggernek! (Na jó, ez most így kicsit furán jött ki, hisz én is egy nick név és avatar mögé bújva mondom meg a frankót a könyvekről, de szerintem kulturált stílusban. Ha épp nem, akkor kikészített a könyv.) És a frankó mellett nem a tündi-bündi de jól írsz-imádom minden sorodat-miért csak egy van belőled hozzászólásokra gondolok, hanem azokra, hogy ide figyelj te csipszar, nagyon gáz vagy - bakker, anyád minek szült meg - okosnak hiszed magadat? Megsúgom, nem vagy az. Na, ilyenekre gondolok, kicsit persze eltúlozva a stílust. Többnyire csak fikáznak, próbálják alázni a bloggert, mert hát nyilván az csak hülyébb lehet nála.

Szóval, ki találkozott már trollal?

Szerintem nincs olyan blogger, aki legalább egyszer még ne futott volna bele ilyenbe. Ha esetleg még nem, akkor majd fogsz, ne örülj most!

De nézzük azt, hogy ilyen esetben, a blogger nekiállhat-e rinyálni! De köcsög ez a hozzászóló! Miért írt nekem ilyet? Ez nem is igaz! Hülyének néz? Engem? De van X diplomám és lehet az anyja is lehetnék! Én már akkor colas nyalókát nyaltam, amikor rá még az anyja se gondolt! Rinyálhatunk-e, mi bloggerek, ha bántanak minket?

A blogger ugyanúgy kiteszi magát az olvasóknak, mint ahogy mondjuk a celebek is.
A celebek kitesznek mindenféle cuki vagy épp ciki képet magukról mondjuk az Instára, ami alá mennek a szívecskék vagy épp a hozzászólások, hogy te mekkora tehén vagy, megműttethetnéd a fejedet, akciós a zsák a madaras boltban, miért nem veszed magadat észre, stb. Rinyálhat a celeb, hogy de bunkó vagy te Jóska és nézzél inkább tükörbe, a Pistike azt írta, hogy én vagyok álmai nője, de ez nem változtat azon, hogy ő tette ki saját magát ennek.
Hisz ha nem tenne ki magáról semmit a netre, a kutya se foglalkozna vele.

A bloggerekkel is hasonló a helyzet, csak mi írunk. És azzal, hogy ezt nem maguknak a cuki kockás füzetben, bizony kitesszük magukat annak, hogy szívecskék helyett "szarságokat" kapjunk. És ezt el kell viselni, hisz a jelenlétünkkel kitettük magunkat ennek. Vállalni kellett ezt, amikor rákattintottunk a blog létrehozása fülecskére és amikor a beállításoknál azt állítottuk be, hogy nyilvános.

Miért is jött ez most szóba? Szerencsésnek mondhatom magamat, mert az elmúlt majdnem 9 év alatt, én nem futottam bele IGAZI trollba. Mások blogján hozzászólásokból láttam, hogy nem csak a mesékben léteznek, illetve olvastam olyan bejegyzéseket, melyek reakciók voltak egyes trollok hozzászólásaira, de engem nem találtak meg igazán. (Ami késik, nem múlik!) Ugyanakkor természetesen nem csak pozitív kommenteket vagy e-maileket kaptam az évek során. Volt 1-2 ember, akik kíméletlenül megmondták, hogy húzzam le magamat a klotyón, mert szar amit csinálok. Na hopsz!

Mi fut ilyenkor végig a bloggerben? Első körben hirtelen sokkot kap és elrohan zsepiért. Mi? Én szar vagyok? Szar amit csinálok? Te mit csinálsz? Gyorsan próbálja megnézni a hozzászóló profilját, hátha kiderül, hogy ismeri vagy ha nem, akkor legalább az anyját és jól beárulhatja. Aztán rájön, hogy nem tudott meg róla semmit, mert az ritka, hogy valaki úgy szól hozzá, hogy Szia Blogger, Kovács Pistike vagyok és a Z gimibe járok, most fogok érettségizni és szerintem ultragáz, amit most írtál! Anyám neve Jakab Borbála és a XXVII. kerületben lakom, a Segged-alja utca 0. Számom: 0670/00000 Na ilyen nincs. Pistike neve Einsten88, az avatarja pedig egy tetkós faszi. Olyan igazi benga, kivarr állat és még így is megáll benned az ütő tőle. Na de a blogger.

Szóval a blogger telesírt egy százas zsepit, lenyomozta a trollját, aztán mérges lesz, amiért fikázták élete művét. Majd bosszút esküszik. Majd én olyan bejegyzést írok erről, hogy összehugyozza magát Einsten, ráadásul mindezt 100 ezren fogják olvasni! Belépek még 100 Fb-s csoportba, hogy még több helyen tudjam megosztani. Kicsinállak Einsten! Ez tart kb fél óráig. Már neki is áll egy bejegyzésnek, írja, írja, aztán közben kezd lehiggadni. Mi a szar? Csináljak magamból hülyét? A fenéket! Nem szeret mindenki egyformán minden könyvet, mert nem vagyunk egyformák. Így lesznek, akik odáig lesznek egy bloggerért, másokat hidegen hagy a létezése, megint más meg utálni fogja. (Persze van olyan blogger, aki nem jut el a Mi a szarig és közzé teszi a bejegyzést.)

Mit lehet tenni? Ezt elfogadni. Te ugyanúgy szereted azt a szőke plasztikcicát, mint a Zsuzska barátnőd? Nem irritál a nyávogása? A baromi hosszú műkörme, ami miatt mindig elgondolkodsz azon, hogyan törli meg aztabizonyosat? Nos, nyilván nem. Téged se szerethet mindenki. .... Vagy épp engem.

Mit lehet tenni? ... Nézzük csak, megvan! ... ELFOGADNI.

És nézzük akkor a trollokat. Mi vesz rá valakit arra, hogy vad idegen embert bántson? És itt a bántásnál kiemelném azt, hogy teljesen más tészta, ha valaki kulturált stílusban megfogalmazza, hogy te figyi már, valamit nem veszel észre, mint az, hogy odabassza, hogy húzd már le a rolót.

Mi vesz rá bárkit arra, hogy már-már alpári stílusban hozzászóljon egy kép, egy bejegyzés alá? Kisebbségi komplexus? Otthon kuss van, akkor a neten pofázhatok? A főnökömnek nem merek okoskodni, majd most megmondom a frankót, ki szarta a spanyol viaszt? Tök hülye vagyok, de itt van mellettem egy lexikon, most megmondom a tutit, mert a nick nevem alapján mindenki azt hiszi, hogy feltaláló vagyok? Kis pöcs vagyok, de nagy a szám és senki se tudja még mit tartogatok a kis fecskémben? Nem tudom mi vesz rá valakit arra, hogy alpári stílusban véleményt nyilvánítson. És akkor sem, ha az esetek elenyésző részében meri ehhez az arcát vállalni (jobb esetben a sajátját, nem pedig a netről lopott képet biggyesztette oda). De mindenképp valami gikszer van vele.

Mert az, aki normálisan nyilvánít negatív véleményt, annak otthon nincs kuss, vissza mer pofázni a főnökének, nem kell neki lexikon, senki nem hiszi róla, hogy feltaláló, mert tudják ezt és boxert hord, nem fecskét, mert nem férne el benne a tudjukmi. Vagyis mi a lényeg? A stílus.

Jolánka szépen megfogalmazza bloggernek, hogy te figyi már, nem értem mit akartál ezzel a bejegyzéseddel, nekem nem jött át. Magyarázd már el még egyszer.

Blogger persze kiakad első körben, mert nem hülye, lelőtte azonnal, hogy mi van burkoltan közölve vele, mi nem volt érthető ba.d +. De azért elmagyarázza, miután ezt kitörölte a válaszból és igyekszik higgadtan válaszolni.

De ha ott van Gizike, aki faszán odamond szerinte, hogy figyi már, össze-vissza szövegelsz, ép mondatod nincs, miért nem a kockás füzetedbe írsz otthon? Nos ilyenkor a blogger telesírja a zsepit, nyomoztat utána a neten és vagy hasonló stílusban, de korántsem olyan szépen, mint Jolánkának  megfogalmazza, hogy húzz vissza még 9 hónapra fejlődni vagy küld el mosolygós szmájlit, aminek a jelentése ugyanez, csak szavak nélkül ebben az esetben. Vagy csak fogja, ránt egyet a vállán, hogy nagy dolog volt, lépjünk tovább.

És ez a nagy dolog bloggerek! Tovább lépni! Tanulni a hibákból, az építő kritikákat megfogadni és tovább menetelni!

A trollok pedig legyenek választékos trollok. Tudjátok, a mesékben csúnyák, sárosak, rémisztőek, de ez is kb olyan, mint az AZ. Abból táplálkozik, hogy rémisztgeti a gyerekeket. De mi van, ha a gyerek már kiröhögi és nem fél tőle? Akkor elveszíti a varázsát és új mezőkre kell lépnie. Mondjuk választékos troll lesz, akinek a jól megfogalmazott észrevételeitől, építő jellegű kritikáitól összepisálja magát a blogger. És onnantól kezdve nem is troll, hanem "csak" hozzászóló.

⟾ azzal, hogy nyilvánossá teszed a posztjaidat, lényegében engedélyt adsz arra, hogy beléd köthessenek. Három dolgot tehetsz így. Vagy megszünteted a blogod láthatóságát és akkor csak te láthatod. Vagy kikapcsolod a hozzászólások lehetőségét. Vagy moderálod és csak a neked tetszőek kerülnek nyilvánosságra. (Bár ettől függetlenül látod azokat is, amiket az olvasóiddal megosztani nem szeretnél.)
⟾ ha valaki fikáz, ránts egyet a válladon és lépj tovább

⟾ küldj neki mosolygós szmájlit

⟾ az építő jellegű véleményeken gondolkodj el legalább

⟾ készíts ki egy százas zsepit és ne szégyelld, ha sírsz
⟾ próbálj meg olyan bejegyzéseket készíteni, melyekben kevés támadási felületet hagysz
DE AZÉRT ÉLVEZD A BLOGOLÁST! 😄

Ha troll vagy

Ha "csak" hozzászóló vagy

⟾ senki nem várja el tőled, hogy csupa tündi-bündiséget írj. Ne értsd félre a bejegyzésemet még csak véletlenül sem! Légy őszinte mindig és ne feledd, hogy mi különböztet meg a trolloktól!

Ez volt az a könyv, amit szinte minden könyvmoly elolvasott 2013-ban. Amiért nálam mégis ennyire elhúzódott az olvasása ... igazán nem is tudom. Tán féltem attól, hogy annyira népszerű volt és mi van, ha én nem azt fogom érezni, mint a többiek és úgy fogom érezni, hogy bennem van a hiba. Mert népszerűnek igen népszerű volt akkor. 

A történet? Erzsi 30 éves és Angliában él, dolgozik, egy kicsit távol az apjától. Folyamatosan bontakozik ki az élete és a múltja a történetben.
Minden azzal kezdődött, hogy egy fényképalbumot kapott Magyarországról, mely 7 évet ölelt át. Az első fényképen 9 éves, az utolsón 16 volt. És bár Erzsi szerette volna magában eltemetni a múltat, ahogy elkezdi átlapozni a könyvet (vagyis a fényképalbumot), a fényképek nézegetése közben visszarepül az időben és így tudjuk meg, hogy mi történt vele Magyarországon és miért csak 7 év fényképeit látja az albumban.

Nyarak könyve. Egyszerű cím, ugyanakkor az olvasó egyből összeköti a szerelemmel. Szinte biztos voltam abban, hogy Erzsi első szerelméről fog szólni a történet, ami csúnyán fog véget érni. Tán meghal a fiú? Vagy csak elhagyja? Mindegy is, biztos voltam abban, hogy egy kis lájtos, szerelmes, nyári történethez lesz szerencsém. És bár van egy kis tini szerelem a könyvben, igazán nem is erről szólt.

Jó volt olvasni a történetet, mert végig kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz a csattanója. Biztos voltam abban, hogy lennie kell majd. És bár lett is, egyáltalán nem az, amire számítottam és nem is tetszett. 

A Nyarak könyve egy nagyon könnyed, olvasmányos könyv, de nem azt kaptam, amire számítottam.

Jó volt olvasni Magyarországról egy külföldi szerző szemén keresztül - aki magyar származású -, de azt kell mondanom, hogy nem sikerült azt a Magyarországot leírnia, amilyen valójából volt a 90-es években. Bíztam abban, hogy olvasva a könyvet, a külföldiek jobban megismerik majd az országot és kedvet kapnak meglátogatni, de ennyi erővel játszódhatott volna Kínában is. Azon kívül, hogy van egy tavunk, ami tenger is lehetne és vajas vízben főzik a kukoricát, valamint szegénység van, nem sokat tudtam meg az országról. 

Ja! Még annyit, hogy itt mindenki olyan más. Hangos, pipacsos ruhákban rohangálnak a nők, gulyást főzünk és ennyi. Ezt megtudhatja kb bárki egy útikönyvből. 

Nem volt rossz olvasmány, de nagyon felejtős.

Nem kedveltem meg a szereplőket annak ellenére sem, hogy sajnáltam az Erzsivel történteket. 

Maga a cselekmény? Fordulat volt benne, de mégis csalódást éreztem, mert a szerző végig tévútra vezetett, aztán jól képen törölt az igazsággal. Ez pedig nem tetszett.

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

Winterborne választottja ➤ 1 hónapig bírta a TOP10-ben

Érzéketlen aranyifjú ➤ szintén 1 hónapig bírta

Harry Potter és a titkok kamrája ➤ most 3 hónapig volt a listán, de így 9 nappal később újra amúgy benne van a TOP10-ben

Harry Potter és az azkabani fogoly ➤ 1 hónapig volt

A vadállat ➤ szintén 1 hónapig

Mi vagyunk a medvék

A csábítás szabályai (visszatérő)

Rókák esküvője

Leányrablás Budapesten (visszatérő) 

A szolgálólány meséje (visszatérő)

Csúf szerelem ➤ 4. hónapja

Alapos kétely ➤ 3. hónapja

Harry Potter és a bölcsek köve ➤ 4. hónapja

Hollywoodi mocsok ➤ 3. hónapja

Ellopott babácskák ➤ 3. hónapja

Ó a francba, de dühít ez a könyv! Jobban mondva nem is a könyv, hanem az, hogy nekem nem tetszett annyira, mint számítottam rá. A molyon jelenleg 129 értékelés alapján 90%-os, tele van 4, de leginkább 5 csillaggal. Engem miért nem nyert meg magának ennyire? Mi a baj velem? 

Azt a fajta erőszakos dühöt érzem most, amikor rendesen agresszívan estem neki a második résznek. És csak zakatol a fejemben: mi a baj velem? Nekem miért nem tetszett?

Igazából nem volt kívánságlistás egyáltalán a Briliáns barátnőm. Egyszerűen csak pont néztem az HBO-t, amikor egy előzetesben felhívták a filmsorozatra a figyelmemet és említést tettek arra, hogy könyvből készült. Addig arról se tudtam, hogy létezik.  Aztán beszereztem, elkezdtem olvasni és csak haladtam, haladtam vele, de nem tetszett különösebben.

A történet két barátnő, Lila és Elena életét követi nyomon, ha jól rémlik tán 9 éves koruktól, 16 éves korukig.
A helyszín Nápoly, a II. világháború után. Teljesen más világot mutatott be Ferrante ezzel a történetével, mint amilyenben jelenleg mi élünk. A háború után vagyok, volt mindenben részük a nápolyiaknak. Háborúban, éhezésben, terrorban.

"Ilyen volt a világunk, teli gyilkos szavakkal: torokgyík, vérmérgezés, tífusz, gáz, háború, esztergagép, sitt, munka, bombázás, bomba, tüdővész, genny. Azt hiszem mindaz a sok félelem, ami egész életemben végigkísért, ezekből a szavakból, ezekből az évekből származik."

Ráadásul akkoriban másképp is működtek a dolgok, mint manapság. 14 éves a lányod? Lazán el lehet őt jegyezni, 16 évesen meg férjhez mehet. Kidobja az apja a lányát az ablakon, mert az átkiabált a szomszéd kislánynak? Ma valószínűleg jönne egyből a gyámügy, akkoriban rá se hederítettek erre. Minden annyira más volt. Erőszakosabb, nyersebb. És erre nagyon jól rávilágított a Briliáns barátnőm.
Eszembe jutott, hogy még kislányként láttam egy Sophia Loren filmet. Már nem tudom melyik volt az, de a háború után játszódott.  Loren fiatal, gyönyörű volt és ahogy olaszul veszekedni tudott a szomszéd nővel! Annyi erő, élet volt benne. Ez sütött át ebből a könyvből is.
Szóval van a két kislány, akik külsőleg és a családi körülményeikben annyira másik, egyben viszont hasonlóak, rettentően vág az eszük. Csak míg Elena lenne a jókislány, neki a tudásért tanulnia kell, Lilának valahogy eredendően ez megvan.
Képzeljetek el egy lányt, aki mindig tiszta, jól nevelt, okos, de ezért tanul is. Ő Elena.
És most képzeljetek el egy koszos, kimondottan fiús, vagány, verekedős, semmitől se félő lányt. Ő Lila. És egyszerűen eredendően mindent tud. Viszont a szülei megrekesztik, nem engedik tovább tanulni, a lány hiába rettentően okos, visszafogják. Elena viszont tanulhat.
A barátságuk hol nagyon mély, hol viszont tragikus. Van itt féltékenységtől kezdve minden.
A sorozat első részének a vége pedig ott ér véget, hogy furcsa módon elsőnek a vadóc, immár 16 éves Lila férjhez megy.

"– Bármi történjen is, te folytasd a tanulást.
– Még két év, leérettségizem, és vége.
– Nem, ne hagyd abba, majd adok pénzt, neked mindig tanulnod kell.
Idegesen felnevettem, aztán azt feleltem:
– Köszönöm, de egy idő után az ember befejezi a tanulást.
– De te nem: te vagy az én briliáns barátnőm, a legjobbá kell válnod, nem érhet a nyomodba se nő, se férfi."

Miért is nem tetszett a könyv? Van amikor jó, ha egy történet lassú, de ez most nekem nem tetszett. Lassan felnőttek a lányok. Olvashattunk erről, az első szerelemről, bosszúról, haragról, de nekem még se nőttek a szívemhez. Igazából elképzelésem se volt, mivel fog befejeződni az első rész. Nekem olyan fura volt, és sokszor nagyon unalmas is.

A történet úgy van megírva, mintha Ferrante lenne Elena és elmeséli a vele történteket. Érdekes ez a fajta önvallomás. Már csak azért is, mert nem lehet tudni, hogy ki Ferrante, teljesen homály fedi a valódi kilétét. És persze lehet, hogy az önvallomás se önvallomás, pusztán csak egy így megírt történet.

Amikor befejeztem a könyvet, azonnal nekiugrottam a folytatásnak. De mint ahogy fentebb is írtam, ez egyfajta agresszió volt. Kíváncsi leszek, hogy ez a kötet mennyire fog tetszeni.


És íme a sorozat előzetese.

Eredeti címe: The Girl with the Make-Believe Husband (2017.) Kiadta: GABO (2017.) Oldalszám: 376 Forrás: saját

Uh, nem épp most olvastam a könyvet, viszont semmiképp se szerettem volna kihagyni itt az értékelését.
Számomra az írónő a történelmi romantikus könyvek királynője, egyszerűen nem emlékszem arra, hogy valaha is mellényúltam volna a könyveivel. Azt viszont el kell ismernem, hogy vannak olyan történetei, melyek évek múlva is eszembe jutnak és vannak olyanok, melyekről csak annyi ugrik be, hogy igen, elolvastam. A sorozat első része, a Miss Bridgerton miatt is ilyen felejtős volt. Akárhogy erőltettem a fejemet, egyszerűen nem ugrott be azonnal, hogy miről is szólt a sorozat első része, inkább úgy jutottak eszembe az abban történtek, hogy olvastam ezt a részt.

Megszokhattuk, hogy az írónő, mindig egy-egy család szerelmi életét hozza össze a köteteiben, de ezek sosem folytatásosak. Az előző részben, a legidősebb Rokesby fiú esett szerelembe, most pedig követte ezzel a kötettel a második.

A főszereplő hölgyünk Cecilia, akinek a testvére együtt szolgál a hadseregben Edwarddal. A fiatal nő és Edward sose találkoztak még, de nagyon szimpatikusak lettek egymásnak a nő és a fivére levelezései közben. Lényegében ide-oda üzengettek egymásnak a sorokon keresztül.

Aztán egy amerikai "bevetés" során Cecilia testvére eltűnik, a lány pedig fogja magát, tengerjáróra száll és elindul felkutatni Thomast. Viszont helyette a megsebesült Edwardra talál. Hogy a férfit ápolhassa, azt hazudja, hogy a felesége. És elindul a lavina, amint Edward magához tér.

Bájos történet volt a Szerelem postafordultával. Olyan kis könnyed, romantikus, de már most tudom, hogy ugyanolyan felejtős lesz, mint a Miss Bridgerton miatt. Szimpatikus volt Cecilia karaktere, megmondom őszintén, hogy még a hazugságát is megértettem, tetszett a cselekmény folytatása azután, hogy Edward magához tért, kellőképpen romantikus, heves lett a viszonyuk, de annyira nem vagyok oda. 

Igazából nem is tudom, hogy miért, pedig Qiunn hozta a megszokott formáját. Nem tudom. Tán azért, mert nem a megszokott Angliai terepen játszódott, mert nem voltak bálok (ó, azok a bálok!), anyás cselszövések férjkerítés céljából, ... nem tudom. ... Mindenesetre kíváncsi vagyok a sorozat következő kötetére is.

Tavaly novemberben toppant be a könyvmolyok életébe a Book a Sloth Club csapata, mely itthon is megvalósította a külföldön annyira elterjedt könyves meglepetésdobozokat. Hatalmas izgalommal fogadtam a megjelenésüket, két dobozukról is írtam ITT és ITT. Elégedett voltam a csomagok tartalmával és ahogy néztem a folytatásokat, azokkal is. Tetszett a csapat kommunikáció, hogy pozitívan fogadták az észrevételeket és próbáltak ötleteket gyűjteni, milyen meglepetések is tetszenének a leendő vásárlóknak. Maximálisan szimpatikus volt a kommunikációjuk.

Aztán tavaly decemberben megpróbálkozott a Könyvmolyképző is ezzel a meglepetésdobozosdival. Bevallom, nagyon megijedtem, hogy lenyomja majd a kiadó a piacról a BASC-t. Itthon a YA és az NA korosztályban szerintem a Könyvmolyképző a legnépszerűbb és őszintén merem leírni, hogy úgy voltam vele, ha ők is kijönnek egy ilyen dobozzal, akkor esélye sincs a BASC-nak. Aztán magam is megdöbbentem, hogy mennyire nem sikerült az övéké és mennyire csalódottak voltak a vásárlók. Elnézve a dobozok tartalmáról készült képeket, én se voltam oda érte. Számomra eléggé olyan beütése volt az egésznek, hogy csak kaszálni akart a kiadó pár milliót az ünnepek előtt. Azóta se jelentkeztek újabbal, de szerintem félve is vásárolnának az emberek.

Aztán szinte egyszerre toppant be a piacra 2 újabb csapat is. Ők voltak a MyBooKz és a BubbleBook. 

Kíváncsi voltam, hogy mit fog a MyBooKz alakítani, hisz prémium szolgáltatást ígértek és hát ők adták legdrágábban a dobozokat. ITT írtam a tesztdobozukról. Nem voltam maradéktalanul elégedett. Emlékeim szerint 1 éles dobozzal kijöttek még, aztán a csapat eltűnt, nem lehet rendelni újabb dobozt az oldalukról. Véleményem szerint nem tudták hozni azt, amit ennyiért ígértek. 

A BubbleBook már a tesztdobozával levette a molyokat a lábukról és ő volt az, akit igazi vetélytársnak tekintettem a BASC-nak a Könyvmolyképző kiesése után. Mert igen, nézve az eddigi dobozaikat, mindegyik jól sikerült. A kommunikációjukról nyilatkozni nem tudok, mert annyira nem figyelem ezt, inkább csak a dobozaik tartalmát szoktam megnézni és a témákat, melyek alapján összehozzák azokat. És jól választanak.

De van még egy ilyen csapat, ez pedig a TABOOX- nak a Reader doboza. ITT írtam az egyikről. Nem volt rossz a doboz, de azért nem tekintettem sem a BASC-nak, sem a BubbleBook-nak ellenfélnek.

Nem olyan rég a BASC megosztotta a hírt először az FB oldalukon, majd Instán is, hogy bezár a bazár, kilépnek. 

Hazudnék, ha azt mondanám nem volt érezhető, hogy valami nem stimmel. Először akadoztak a szállítások, probléma volt a termékekkel, majd elterjedt a pletyka, hogy csőd közelébe jutottak, de ezt cáfolták. Érezhetően nem voltak már azok, mint az induláskor. Próbálkoztak a fennmaradni a felszínen, új ötletekkel előrukkolni, de mint ahogy a búcsúzásuknál is írták, ez nem sikerült. Én pedig nagyon sajnálom, hisz mégis csak ők voltak azok, akik mertek itthon belevágni ebbe, egy teljesen ismeretlen terepbe és megszerettetni itthon a könyves meglepetésdobozokat a molyokkal. Úgy gondolom, hogy igazi úttörők voltak!

A kérdés ami felmerült bennem: vajon a hazai piac mennyi ilyen könyves meglepetésdobozos csapatot bír el? Mennyire van igény?

Én azt látom, mintha többen olvasnának manapság, mint mondjuk 5-10 éve. Mintha újra kezdene divatba jönni az olvasás, ez pedig nagyon jó dolog. Nyilván, ha vannak könyvmolyok, van igény ilyen dobozokra is.

Egy cég nem elég, hisz konkurenciára szükség van. Ez serkenti a csapatokat a harcra a vásárlók kegyeiért, ez tartja az árakat szinten. Ettől lesznek a dobozok jók. Most úgy tűnik, hogy a BubbleBook maradt az élen és nagyon konkurenciája jelenleg nincs. Ezt eléggé bajosnak tartom, mert nagyon a dobozok minőségének romlásához vezethet. Hisz aki ilyen dobozt akar, lényegében ők vannak vagy a TABOOX, de az utóbbi más kategória. Vagy esetleg létrehoz saját konkurenciát. De ez már más tészta.

Az se mindegy nyilván, hogy milyen árban vannak a dobozok. Arányosnak kell lenni a hazai fizetésekkel, kifizethetőnek kell lennie, különben nem fogják tudni megvenni az emberek. Ugyanakkor nyilván a csapatnak is meg kell élnie valamiből.

Kíváncsi vagyok arra, hogy fel fog-e bukkanni még más ilyen csapat, de arra is, hogy a BASC vissza fog-e térni. Én szorítok nekik!

Frissítés!

A bejegyzésből kimaradt - így utólag írom bele -, hogy volt/van még egy ilyen könyves meglepetésdoboz, a Candy Book, Lakatos Levente által készített könyves doboz.
Szégyen nem szégyen, de totál elfelejtettem, hogy csinált ő is ilyen dobozt, a legutolsó eddig a júniusi doboza volt.
Hogy lesz-e folytatása ezeknek nem tudom, mindenesetre visszanézve a dobozok tartalmát, akkora hátast nem dobtam tőlük.
Az egyediségük a sok édesség volt a könyves meglepetés mellett. Ha ezek az édességek külföldről rendelt egyediségek lettek volna, akkor bukfenceztem is volna, de eléggé olyan bemegyek a Tesco-ba és megveszem feelingje volt nekik.

A bejegyzés írásakor igyekeztem elvonatkoztatni a jelenkori "menekült helyzettől", ezzel kapcsolatban a személyes véleményemet nem szeretném kifejteni! A könyvet igyekeztem maximálisan TÖRTÉNETKÉNT feldolgozni magamban.

Gondolta volna a fene, amikor nekikezdtem ennek a könyvnek, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Megmondom őszintén, hogy túl sok jóra a kiadótól nem szoktam számítani, szerintem ők kimondottan a könnyedebb műfajt részesítik előnyben és nem épp a velősebb témájú történeteket. A Menedék egy kakukktojás ebben a sorban. Még mindig kattogok rajta és keresem az összefutó szálakat.

3 gyerek a történet főszereplője. 3 különböző korban és helyszínen.

Ott van Josef, aki egy zsidó fiú 1939-ben, Németországban.

Isabel egy kubai kislány 1994-ben.

Mahmud egy szír kisfiú 2015-ben.

Mind a hárman menekülnek.

Josef a zsidó mivolta miatt a szüleivel Kuba felé.

Isabel Kubából az USA-ba.

Mahmud pedig Németországba. Abba a Németországba, ahonnan Josef 1939-ben menekülni kényszerült.

A szálak a történet végére összefutnak. 

Nehezen találom a szavakat. Évek óta a csapból is a menekült kérdés folyik, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nem amolyan "új dolog". Menekültek mindig voltak és mindig lesznek sajnos. 

Josef Hitler elől menekül. Nagyon ecsetelnem nem kell, hogy a holokauszt mennyi áldozatot szedett. Aki időben ébredt és volt rá lehetősége, értelemszerűen megpróbálta elhagyni Németországot. Hisz ki szerette volna leélni az életet Dávid csillaggal felcímkézve vagy épp egy haláltáborban végezve? Én is elmenekültem volna, ha tudtam volna, mentettem volna a családomat. Ki ne tette volna ezt, tudva már, hogy mit tett Hitler?

De ott van Isabel. Emlékszem a hírekre melyek arról szóltak, hogy a kubaiak menekülnek az USA-ba tömegesen, Fidel hatalma elől. Évekkel később láttam dokumentumfilmeket az akkori Kubáról. Az éhségről, az erőszakokról, a bujkálásról, a csöndről. Voltak akik maradtak és voltak, akik többre vágytak és úgy érezték, hogy ezt az USA-ban érhetik el.

És itt van Mahmud, mondhatni mai története. A szíriai menekültek, akik hajókon, csónakokon, az életüket kockáztatva keltek át a tengeren (sokan oda is vesztek), akik "áttrappoltak" az országon, a Keletinél sátrakat vertek, kerítést emeltünk ellenük stb. Nem szeretnék belemenni, hogy személy szerint mi a véleményem erről. Már csak azért sem, mert a történelmet még nem látjuk egészben, távolról, hogy mindez hová fog vezetni.
Mindenesetre milyen fura a történelem azért, nem? Ott van Németország, aki kivetette maguk közül a zsidókat. Azok vagy elmenekültek vagy táborokban végezték. Majdnem egy teljes népet irtottak ki. Most pedig itt van a jelenkori menekült helyzet. Az a Németország jelentette ki először, hogy befogadja őket, egy teljesen más népcsoportot, más kultúrát, akik annó egy másik népet szerettek volna eltörölni a föld felszínéről. Milyen fura!

És milyen fura, ahogy összefutnak a szálak! Josef Németországból menekül Kubába. Isabel Kubaból az USA-ba, amiben a szebb jövőt látják. Mahmud Németországba, a "szebb jövőbe", ugyanakkor abban az országba, ami elüldözte Josefet.

A történet megható és elgondolkodtató két oldalról is. Elgondolkodtató a menekültek szemszögéből, de elgondolkodtató a befogadók vagy épp a nem befogadók oldaláról is. 

A szerző Mahmud története során kitért Magyarországra is. Nem mondom, hogy nem szorult össze a szívem, mit fog írni rólunk, mennyire leszünk bántva/megalázva (hisz támadták eleget az országot a kerítés-ügy miatt és erre számítottam a könyvben is), de úgy gondolom, hogy sikerült tárgyilagosnak maradnia és nem támadónak. Valahol tán megértőnek is.

A szereplők kitalált karakterek, de történelmileg hiteles mind a három szál, több valós személyt is felvonultatott a szerző vagy utalt rá. Úgy gondolom, hogy érdekes olvasmány lehet mindenkinek.