2018. október 18., csütörtök

Julia Quinn: Szerelem ​postafordultával

Eredeti címe: The Girl with the
Make-Believe Husband (2017.)
Kiadta: GABO (2017.)
Oldalszám: 376
Forrás: saját
Uh, nem épp most olvastam a könyvet, viszont semmiképp se szerettem volna kihagyni itt az értékelését.
Számomra az írónő a történelmi romantikus könyvek királynője, egyszerűen nem emlékszem arra, hogy valaha is mellényúltam volna a könyveivel. Azt viszont el kell ismernem, hogy vannak olyan történetei, melyek évek múlva is eszembe jutnak és vannak olyanok, melyekről csak annyi ugrik be, hogy igen, elolvastam. A sorozat első része, a Miss Bridgerton miatt is ilyen felejtős volt. Akárhogy erőltettem a fejemet, egyszerűen nem ugrott be azonnal, hogy miről is szólt a sorozat első része, inkább úgy jutottak eszembe az abban történtek, hogy olvastam ezt a részt.

Megszokhattuk, hogy az írónő, mindig egy-egy család szerelmi életét hozza össze a köteteiben, de ezek sosem folytatásosak. Az előző részben, a legidősebb Rokesby fiú esett szerelembe, most pedig követte ezzel a kötettel a második.

A főszereplő hölgyünk Cecilia, akinek a testvére együtt szolgál a hadseregben Edwarddal. A fiatal nő és Edward sose találkoztak még, de nagyon szimpatikusak lettek egymásnak a nő és a fivére levelezései közben. Lényegében ide-oda üzengettek egymásnak a sorokon keresztül.
Aztán egy amerikai "bevetés" során Cecilia testvére eltűnik, a lány pedig fogja magát, tengerjáróra száll és elindul felkutatni Thomast. Viszont helyette a megsebesült Edwardra talál. Hogy a férfit ápolhassa, azt hazudja, hogy a felesége. És elindul a lavina, amint Edward magához tér.
"Vannak dolgok, amit jobb szó nélkül megtenni."

Bájos történet volt a Szerelem postafordultával. Olyan kis könnyed, romantikus, de már most tudom, hogy ugyanolyan felejtős lesz, mint a Miss Bridgerton miatt. Szimpatikus volt Cecilia karaktere, megmondom őszintén, hogy még a hazugságát is megértettem, tetszett a cselekmény folytatása azután, hogy Edward magához tért, kellőképpen romantikus, heves lett a viszonyuk, de annyira nem vagyok oda. 
Igazából nem is tudom, hogy miért, pedig Qiunn hozta a megszokott formáját. Nem tudom. Tán azért, mert nem a megszokott Angliai terepen játszódott, mert nem voltak bálok (ó, azok a bálok!), anyás cselszövések férjkerítés céljából, ... nem tudom. ... Mindenesetre kíváncsi vagyok a sorozat következő kötetére is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése