2018. október 4., csütörtök

Szeptemberi összefoglaló

Forrás
Nem és nem, nem jól indult számunkra az ősz. Kezdett a férjem nátházni még a nyár vége felé, aztán az iskola első napjaiban már náthásan jött haza a Nagy is. Folytatta a Kicsi, akit egy oltás teljesen kiütött és utána vagy 1 hétig betegeskedett. Mire felgyógyult a Nagy, újra beteg lett.
Most ott tartunk, hogy a Kicsi jól van és a Nagy is újra meggyógyult. A férjem és én viszont napok óta alig alig kapunk levegőt, olyan szinten náthásak vagyunk.
Éljen a szutyok idő és a vírusok! Na meg a tömegközlekedés, amikor az ember kis térben be van zárva egy rakás prüszkölő, beteg emberrel!

Amúgy meg szép évszak az ősz. Szép, amikor a fák felveszik az új ruhájukat, amikor a zöldet felváltja a sárga, piros, narancssárga, barna. Aztán mondjuk minden rettentően csúnya, amikor ledobják a leveleket és minden olyan kopasz, tar. 

Amiket jelenleg olvasok

A budapesti nyakék kivételével befejeztem minden könyvet múlt hónapról. Jelenleg most csak ez a kettő van folyamatban és szerencsére tetszenek is. A Védtelen halandókat olvasom napközben, A budapesti nyakéket pedig lefekvés előtt. Kb mind a kettőnél ugyanott tartok jelenleg. 

Blogélet a hónapban

El se hiszem, de 9 könyvet olvastam el szeptemberben! Visszatértem. 😂 Ennek ellenére csak 4 könyves bejegyzésem született a hónapban, a közzétett 10-ből. De írok majd a többiről is.

A legolvasottabb könyves bejegyzésem az Ellopott babácskák volt. A könyv über-brutál, tudom a figyelmetekbe ajánlani!
Legtöbben itthonról, az USA-ból és Romániából kattintottatok a hónapban az oldalra, de még Indonéziából is jött 104 látogatás a TOP10 statisztika szerint.
Volt aki a "lajháros bögre" keresőkifejezéssel jutott el az oldalra, ami nagyon véletlen lehetett, mivel ilyenről nem írtam, de amúgy láttam ilyen bögrét múlt hétvégén a KIK-ben. Cuki volt. És láttam poháralátétet, dobozt is lajhárosban. 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése