Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Harmat Anett: Gólyára várva

Kiadta: Athenaeum Kiadó (2007.)
Oldalszám: 271
Ára: 2990
Forrás: saját
A makkegészséges Anettnek nem sikerül teherbe esnie. Harminc év felé közeledve úgy érzi, biológiai órája nemhogy ketyeg, hanem már hangosan berreg. Megkezdi az orvosi tortúrák végeláthatatlan sorát. Hőmérőzés, hormonkezelés, inszemináció és lombikbébiprogram, ráadásképp magánszorgalomból gyógyteák fogyasztása, akupunktúrás kezelés, speciális diéta, biorezonancia... Egy idő után az egyébként racionális gondolkodású tanárnő még a kézrátételes kuruzslástól sem riad vissza. A Gólyára várva című könyv egy tanárnő fejlődéstörténete arról, hogyan teheti optimistábbá, nyitottabbá, megértőbbé és empatikusabbá személyiségünket életünk legnehezebb időszaka. Három és fél év kegyetlen, de nem hiábavaló küzdelmének igaz történetét olvashatjuk a szívszorító, bár humorral is fűszerezett naplóban, mely hónapról hónapra követi nemcsak a teherbe esésért vívott harc stádiumait, hanem a leendő édesanya harcát környezetével és önmagával.


Már hónapok óta lógok nektek ezzel a bejegyzéssel, nem volt könnyű összehozni. Hol túl személyesnek tartottam, hol meg nem tetszett a személyes gondolatok nélkül, de végül "megszültem". 


A meddőségtől a gyermekáldásig

Miért nem kapott ez a könyv nagyobb nyilvánosságot?
Miért nem futok bele róla több értékelésbe?
Miért érzem úgy, hogy mellőzött, holott nem így kéne lennie?
TESSÉK ELOLVASNI
- ha babát szeretnétek
- ha babára vágytok már hosszú ideje
- ha inszeminációkon, lombikokon vagytok túl és hónapról-hónapra várjátok a pozitív tesztet
- ha édesanyák vagytok
- ha egyszerűen csak együtt tudtok érezni azokkal a párokkal, akik szinte már-már kétségbeesetten szeretnének babát, de egyszerűen nem jön nekik össze
- ha ismersz, vannak a környezetedben olyan párok, akik ezen mennek keresztül
- meg úgy általánosságban: olvasd el!

Tényleg nem értem, hogy miért nem lehet erről a könyvről többet hallani, mert nagyon jó. Jól van megírva, elég részletesen ki van fejtve, hogy a főszereplő pár miken ment keresztül és tudja az olvasó, hogy mindez nem mese, ez tényleg megtörtént velük.

Úgy gondolom, hogy a párokat két csoportba lehet osztani. Az egyik csoportban nem tervezik a gyereket, egyszerűen csak megfogan. A másik csoportban viszont tervezik. Ezen belül is két csoport van. Azok, akik bíznak a természetben és mindent erre bíznak. És azok, akik nem bíznak ebben és bevetnek mindent, hogy sikerrel járjanak. Én is az utóbbiak csoportjába tartoztam Gyerkőcöm előtt.
Amikor elhatároztuk, hogy jöhet a baba, fórumtag lettem, ahol sok gólyaváró volt szintén. Voltak, akik hosszú hónapok óta vártak a pozitív tesztelésre végre. Nagyon sok mindent megtudtam tőlük, olyan dolgokat is, amikről nem is hallottam addig. Kedvesek voltak és örültek, amikor valaki boldogan jött vissza a hírrel, hogy pozitívat tesztelt, átmegy a kismama csoportba immár. Elköszöntek tőle, minden jót kívántak, aztán ment tovább a társalgás.
Mivel nálam volt egy kis probléma, úgy éreztem, hogy én is azok táborát fogom erősíteni, akiknek sokáig kell majd várniuk, hogy összejöjjön, de azért szívem mélyén bennem volt a remény, hátha.
Aztán eljött a nagy nap, ültem a mosdóban, zúgott a fülem, egyedül voltam otthon, bámultam a tesztemet, ami egy csíkos lett. Ürességet éreztem. Már épp dobtam volna ki a kukába, amikor még egyszer rápillantottam és nagyon halványan, de ott volt bizony az a másik csík is: sikerrel jártunk az első körben.
Átkerültem a kismama csoportba, ahol ugyanúgy szorított mindenki, mindenki kisbabájáért. Vártuk a híreket UH-k (ultrahang) után, és nyugtattuk egymást ezerrel. Túl leszünk mindannyian rendben ezen a 9 hónapon, csak nyugalom!
Ott ültünk a gép előtt amikor eljött szép sorban mindegyikőnk ideje. Én a vége felé kullogtam a sorban. Minden este ültem nagy pocakkal a gép előtt és jöttek a hírek, megszült XY, itt a kép, én pedig álmodoztam és vártam, hogy mikor kerülünk már sorra végre. Mások már éjszakai alvásról, bukásról, csöpögő tejről írogattak, mi páran meg még a nyákdugóra vártunk.
Aztán persze eljött a mi időnk is. ...

Anették útja ennél nehezebb volt. Évekig vártak arra a bizonyos második csíkra. Bevetettek mindent, csak végre sikerüljön.
A könyv nagyon jól bemutatja, hogy milyen elkeseredett harc folyhat egy babáért, mire képesek a párok, csak kisbabájuk lehessen. Szívbemarkoló volt. Ajánlom a figyelmetekbe!

4 megjegyzés:

Móni írta...

Tegnap találtam rá erre a könyvre egy boltban a nagy akciós kipakolásban. Véletlenül vettem kézbe, beleolvastam és nem tudtam letenni, de 500 Ft-ért egyébként sem volt túl nagy kockázat elhozni. Mindjárt a végére érek, ebből is látszik, milyen jó. Az elejét mintha magamról olvastam volna (rákészülés a terhességre), a folytatás nekünk szerencsésebb volt, de így is nagy együttérzéssel olvastam a könyvet, sok ismerősömnek volt nehéz útja, amíg eljutott az első gyereksírásig.
A stílusa könnyed, lebilincselő, csak ajánlani tudom mindenkinek én is.
Erre a bejegyzésre egyébként azért találtam rá, mert érdekelt az írónő további sorsa, gondoltam, megpróbálok rákeresni a nevére a neten. Még csak ide jutottam.

Niki írta...

Köszöntelek az oldalon és örülök, hogy idetaláltál. Az könyv szerzőjéről én se tudtam meg többet, mint ami a könyvből kiderült, pedig én is kerestem a neten, hátha. :o)

Névtelen írta...

most olvastam el a könyvet,valahogy magamat véltem felfedezni a főhősnő személyében,a végét megkönnyeztem, én is szeretnák kapcsolatba léni vele..nem tudom ez hogyan jöhetne létre.

Niki írta...

Tán a kiadója, tudna segíteni ebben.