Könyvesem

@Francicától kölcsönözve az ötlet. (Köszi!) ;o)


A Csokoládéimádók Klubja (4 *) kellemes kis olvasmány volt, de semmi extra.
A mennyország várhatra (3*) nagyon kíváncsi voltam, de nem nyerte el annyira a tetszésemet, jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Aranyos volt, de elég kiszámítható, amolyan egyszer elolvashatós.
Az Angyalokról (4*) meg kiderült, hogy a Görögdinnyében szereplő Claire húgának a története. Utólag nem is értettem, hogy miért vártam ennyit az olvasásával.
A Ki nem mondott szavaink (3*) megjelenését nagyon vártam. Hasonló élmény volt, mint A mennyország várhat. Jobb történetre számítottam, nem volt szerintem kerek és hiányérzetem maradt a végén.

Nagyon kíváncsi voltam a Hamis gyönyörre (1*), hisz hosszú ideig vezette az Alexandra sikerlistáját. Csalódtam? Igazán nem, számítottam arra, hogy egy jól meglovagolt téma lesz. Ami bosszantott, az egyrészt a stílus és a főszereplő arroganciája.

A kitaszított (4,5*) Alvtegen új regénye és tán jobban kiforrott, mit az Árulás. Pörgős, izgalmas.
Tasha Alexander Gyöngyként hulló könnyek (4*) c. regényét csak "ízig-vérig női krimiként" tudom jellemezni.

A könyvtolvajról (4*) sok jót olvastam, így nagyon örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem rá. Tán, túl nagy elvárásaim is voltak feléje, maximálisan nem nyerte el a tetszésemet.
A Jumurdzsák gyűrűjéért (5*) viszont odáig voltam, kedvenc született. Azoknak, akik szerették az Egri csillagokat, kihagyhatatlan. Na de persze ettől függetlenül, akik nem szerették, azok is tegyenek vele próbát, hátha.

A szellemidézőre (4*) sokan lettünk kíváncsiak, tán, túl nagy elvárásaim voltak. Jó volt, jó volt, de a többiek értékelése alapján jobbra számítottam.
Az Üvegváros (5*) viszont tarolt. A sorozat eddigi legjobb részének tartom.

Gyermekirodalomról mindig nehéz írnom, hisz nyilván mást látok én bennük, mint egy gyerek, így próbálok a Gyerkőcöm reakcióira hagyatkozni. A Szegény Gombóc Artúr napokig a választott esti mese volt, míg A Nagy Ho-ho-ho horgász a nappali alvásánál volt a kiválasztott. A Filc és az Öreg Kút titka inkább nagyobb gyerkőcöknek való felolvasásra vagy önálló olvasásra, Gyerkőcömnek kis részleteket olvastam csak fel belőle, Filc anyukájának pöszés utánzása nagyon elnyerte a tetszését. ;o) Az Öcsi és Bátyó szintén bejött neki. Rövid kis történetek, bár, egyre jobban érzem, hogy a szövegnek inkább a képek alatt lenne a helyük. A Halálkönyv nekem egy kicsit morbid volt, de szerintem az idősebb gyerekek biztos megértik a mondanivalóját, a kisebbeknek másképp kéne azért adagolni. A kékpöttyös elefánt kellemes emlékeket ébresztettem bennem, szerintem 80-as évekbeli hangulata van és nagyon jó ötletnek tartom, hogy a Vivandra Könyvek előszedte a 60-as évekbeli Marék Veronika meséket. A Pötty könyv pedig egyszerűen zseniális, szerezzétek be! :o)

A július többnyire a gyermek- és ifjúsági irodalom hónapja volt és szerencsére többnyire jó könyveket olvastam, olvastunk Gyerkőccel. A legnagyobb kedvenc a Jumurdzsák gyűrűje és a Pötty könyv lett. A legrosszabb olvasmány pedig a Hamis gyönyör.




Ami meg a "blog életet" illeti, a szokásos hónap eleji itthoni megjelenéseken kívül lesz bejegyzés a külföldi megjelenésekről és könyves hírek is várhatóak.
Az olvasás 7 hete esemény is kezdetét vette, eddig 4 bejegyzésem született. Ezekről a témakörökről írtam:

• "Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?"

• "Könyvtár vagy könyvvásárlás? E-book vagy könyv? Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?"

• "Mi alapján értékel egy könyvet?"

• "Védőbeszéd a szépirodalom mellett, Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett, +Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)? A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése"

Hogy mi várható augusztusban? Mesekönyvek biztos lesznek, de már elolvastam A csíkos pizsamás fiút, a Kémnőket, a Csúfokat Westerfeld-től, így bejegyzések ezekről is várhatóak. Most az Adrian Mole és a tömegpusztító fegyvereket ill. A szamarkandi amulettet olvasom.

Hervé Tullet egyszerűen egy varázsló és azzá teszi a Pötty könyv olvasóit is. Zseniális, még én is élveztem! Gyerkőcöm pedig tátott szájjal figyelte a varázslatokat, dörzsölt, rázogatott, kacagott, amolyan "Anya nézd, ez hogy lehet? Én csináltam! Varázsoltam!" nézéssel. Ez a könyv nem hiányozhat egy kisgyerek polcáról sem és ezt nagyon komolyan mondom, szerezzétek be!

Pötty könyv, vajon miről szólhat? Nos, pöttyökről. :o) Amíg csak belelapozgatsz azt mondanád, "Mi ez? Mire jó?", de ha beleolvasol, akkor a varázslat magával fog sodorni. Szórakoztató, humoros, de ezeken kívül a színeket és az irányokat is megtanítja a gyerekeknek, zseniális! Nem is írok róla többet, szerezzétek be, nem fogjátok megbánni!


Megjelenés: Un Livre (2010.)/ Pötty könyv (2010. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 55
Ára: 2500

Fantasztikus ötletnek tartom a Vivandra Könyvektől, hogy előszedték a 60-as évekbeli kis Marék Veronika történeteket és összefoglalva, könyvben megjelentették őket. Legyen szó az Öcsi és Bátyóról vagy épp A kékpöttyös elefántról, aminek a 60-as években havonta egy-egy meséje jelent meg egy újságban.
Egészen más ilyen régebbi mesét olvasni, mint az újakat. Más a hangulata, emlékeket ébreszt, Richly Zsolt rajza pedig nekem a 60-as évek helyett a 80-as éveket juttatták eszembe, nagyon tetszett.

Mindegyik történet 1 oldalas amolyan képregény, más-más állat tűnik fel a kis elefánt mellett és természetesen megvan a maga tanulsága is mindegyiknek.
Rövid történetek, akár a legkisebb örökmozgók is végig tudják hallgatni, gyorsan elolvashatóak, könnyen követhetőek a rajzokon az események, minden gyerkőcös családnak ajánlom a figyelmébe!
A rajzok egyszerűek, vidámak, barátságosak, nem túlbonyolítottak. Letisztultak, nem túl színesek, szerintem 80-as évekbeli hangulata van (anyukám szerint 60-as évekbeli, ezt ő jobban érzi). :o)


Megjelenés: A kékpöttyös elefánt (2011. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 40
Ára: 2400

Mivel tudom, hogy nem mindenki van fent a Facebook-on, viszont a könyvkiadók előszeretettel osztják meg ott az új híreiket megjelenésiket, így gondoltam összeszedem az elmúlt pár nap fontosabb híreit. (Valószínűleg ez rendszeres "rovat" lesz majd.)

• A völgy 2. évadának első kötete novemberben jelenik meg Németországban. (Itthon az 1. évad 2. kötete előre láthatóan ősszel fog megjelenni.)
• Az Egmont Kiadó gondozásában augusztus 15-én megjelenik Elizabeth Chandler Angyali szerelem c. sorozatának 4 kötete, egyszerre. Röviden a sorozat lényege, hogy Ivy szerelme meghal és a fiú pont az ő védőangyala lesz. Tristan próbálja felvenni a lánnyal a kapcsolatot, de mivel Ivy elveszítette a hitét, nem sok sikerrel jár. Aztán persze lesznek bonyodalmak.
  
• Az Egmont Kiadó kezdetben gyermekkönyvek megjelentetésével foglalkozott, aztán jött az Egmont Dark, a fiatal felnőtteknek szóló könyveik, majd pedig az Egmont Myzt, vagyis a krimi és thriller "száluk". Egyelőre 3 Jean-Christophe Grangé regény kapható ezen belül.
• Várható Vörös Pöttyös könyvek:
  Summoning - Sötét erő 2.- november
  Twilight képregény 2. - karácsony
  City of Fallen Angels- november
  Clockwork Angel- október
  Crescendo- szeptember
  Forever- október
• Előkészületben a Vámpírakadémia új része, A végső áldozat. Info ITT.
  

Olyan gyorsan telnek a hetek, hogy csak kapkodom a fejemet, el is érkeztünk Az olvasás 7 hetének 4. hetéhez. Az e heti témák ezek:
És akkor én most egy újabb egyveleget rittyentek össze. :o)

Védőbeszédet kéne írni a szép- ill. a szórakoztató irodalom mellett, de igazán ez nem fog menni, mert úgy érzem, egyik műfajnak sincs szüksége védőbeszédre. Vannak, akik inkább a szépirodalmat kedvelik, mások a szórakoztató irodalmat és vannak, akik mind a kettőt. Ízlések és pofonok, egyedül csak azt nem szeretem, ha bármely tábor lenézi a másikat.
Futottam már bele én is olyan véleménybe, hogy az illető szerint aki szórakoztató irodalmat olvas, az nyilván azért teszi, mert a komolyabb műveket nem tudná megérteni.:oS Érdekesnek tartom az elméletet.
Én olyan 22-23 éves koromig jóformán csak szépirodalmat olvastam, azon belül is inkább klasszikusokat. Szórakoztató irodalomra sem erőm, sem időm nem volt már. Aztán ahogy elkezdődött egy új szakasz az életemben, lehetőségem nyílt arra, hogy más műfajok felé is tudjak kacsingatni és falni kezdtem a szórakoztató irodalmat. Sokáig egyfajta korszakaim voltak, amikor hetekig, hónapokig csak romantikus regényeket olvastam, majd orvosi krimiket, történelmi regényeket és így tovább, most amolyan egyveleges időszakomat élem. Előfordulhat, hogy akik megnézik miket olvastam mostanság, mikről írtam, meg se fordulna ezek alapján a fejükben, hogy nagyon sok klasszikust, szépirodalmat olvastam már eddig és nagyon sok ilyen művet ismerek. A lényeg az, hogy úgy érzem semmit se lehet kikövetkeztetni abból, hogy ki mit olvas, milyen műfajt kedvel inkább.
Ma már a könyvek a pihenést jelentik nekem. Amikor esténként lefekszek az ágyba, Gyerkőcöm alszik, próbálom a mindennapi gondokat elfelejteni és csak olvasok, olvasok.

Nincs sok kedvenc íróm, de aki elsőre eszembe jutott, az Lőrincz L. László volt. Nagyon sok, többnyire régebbi regényét olvastam (a párom adta a kezembe az első regényt tőle, ugyanis ő is nagyon szereti az írót). De J. K. Rowling előtt is boldogan ülnék megszeppenve. :oD Ugyanakkor Jodi Picoult, Juliette Benzoni, Susan Collins regényeit is nagyon szeretem. A régebbiek közül pedig Dumas nagy-nagy kedvenc és Puskint is nagyon szeretem, legalábbis az Anyegin nagy kedvencem. A hazaik közül Gárdonyi és Jókai művei fogtak meg nagyon. De még tudnék sorolgatni. :o)

Ami a moly.hu-t illeti. Egy könyves közösségről van szó, ha még valaki nem ismerné az oldalt. Nagyon sokan vagyunk már regisztrálva, könyveket lehet véleményezni, értékelni, üzenetet váltani egymással, "beszélgetni", könyveket adni-venni-cserélni-kölcsön kérni.
Nekem szokásommá vált, hogy mielőtt vennék egy könyvet, elolvasom az értékeléseket róla és előfordulhat, hogy befolyásolnak.
A következő olvasmányom kiválasztásában is az értékelések, mások ottani véleményei is sokat nyomnak a latba. Vagy felkeltik az érdeklődésemet vagy elérik azt, hogy a listámon hátrébb kerüljön. Rengeteg olyan könyv van, amire ott hívták fel a figyelmemet, ottani ajánlások miatt olvastam el és sok olyan regény is, amikbe lehet nem is botlottam volna bele, ha ott nem említik meg őket.
Ha valaki szeret olvasni, akkor mindenképp a moly-on a helye. :o)

Az e heti könyv pedig, amit ajánlok figyelmetekbe, az egyik kedvencem Dumastól. :o)

"Ez a regény valószínűleg a világirodalom egyik legolvasottabb könyve. A szerelem, az árulás, a bosszú Dumas regénye nélkül mind másmilyen arcot viselne. Akár a bibliai Jób története, olyan példázatértékűvé lett ennek a mára már klasszikussá érett regénynek az üzenete is: nincs kiúttalan helyzet, a gonoszság, bármilyen agyafúrtan tervelték is ki, legyőzhető. Az ifjú tengerész, Edmond Dantes, akire felhőtlen boldogság várhatna gyönyörű menyasszonya oldalán, a sors kifürkészhetetlen akaratából az emberi irigység, gonoszság és a politikai érdek csapdájába kerül. Esküvője napján letartóztatják, If várába kerül, örökös fogságba, a szabadulás minden reménye nélkül... "

Julia Walsh amióta az eszét tudja, sosem volt felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, akkor sem értettek egyet semmiben. Házasságkötése előtt néhány nappal a fiatal nő telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Ez egyszer azonban Julia kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van.
Meghalt.
A temetés másnapján Julia rájön, hogy apja nem csak az esküvőjét hiúsította meg a halálával, hanem még egy utolsó, elképesztő meglepetést is tartogat a számára… Jóvátehető-e vajon, amit a múltban elrontottunk? Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mindazt, amit elmulasztottunk elmondani? Túlélhet-e egy szerelem majdnem húsz évnyi távolságot? Egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története.
A New Yorkban élő Marc Levy az utóbbi évtized legsikeresebb francia bestsellerírója. Fordulatokban gazdag, érzelmekkel teli és csipetnyi humorral fűszerezett regényei már több mint 42 millió példányban jelentek meg a világ 40 országában."

Marc Levy 49 éves francia író. Első regénye Et si c'était vrai... c.-mel 1999-ben jelent meg, amiből 2005-ben filmet is készítettek Reese Witherspoon főszereplésével. A 8. regénye a "Ki nem mondott szavaink".
Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. A fülszöveget olvasva és a borítót nézegetve összeraktam magamban egy történet a halott édesapáról, levelekről és a múltról. Aztán pedig jól megdöbbentem. Nem fogok tudni SPOILER mentesen írni a történetről, így ezzel a tudattal olvassátok tovább a bejegyzést, ha még nem olvastátok a könyvet, de azért megpróbálom nem lelőni a poént.

Mit meg nem adnánk azért, ha egy szerettünk a halála után csak pár napig velünk maradhatna még, főleg, ha váratlanul távozott el! Mire lennénk kíváncsiak, mit kérdeznénk tőlük? Vagy épp, mi mit mondanánk el, amire életünk során nem volt időnk vagy épp erőnk?
Azt hittem, hogy a halott apuka leveleket hagy majd a lányára, így enyhén szólva is leesett az állam, amikor az olvasásban eljutottam odáig, hogy kiderült, a levelek helyett milyen meglepetés várta Juliat. És ezt a történet végéig egyszerűen nem tudtam elfogadni. Ilyen nem lehet, legalábbis jelenleg szerintem nem fordulhat még ilyen elő. Hogy hogy nem vette észre senki a "másságot", hogy hogy csak úgy egyszerűen a nő elfogadott mindent? Én tuti gombokat, elemeket kerestem volna vagy bármit, amivel meg tudom győzni magamat, hogy mindez igaz, nem álmodok. Ahogy peregtek az események, egyre jobban idegesített, egyre több kérdés vetődött fel bennem, aztán a végén robbant minden.
Szimpatikus volt az apuka karaktere, de a végén nem tudtam elfogadni, hogy ezt tette Juliaval. Értettem az indokát, értettem a tettét, de mégis bennem volt a "miért"? Mire volt jó ez az egész? Miért nem mondott el inkább mindent a lányának, miért így kellett?

Fájdalmasnak tartottam az apa-lánya kapcsolatot. Julia észre se vette, mennyire hasonlít az édesapjára. Ugyanakkor nem értettem, hogy hagyhatták, hogy a kapcsolatuk idáig fajuljon, hogy tudtak így élni hosszú évekig? Akármennyire is büszke az ember, de mégis hogy hagyhatták, hogy ennyire eltávolodjanak egymástól? El se tudom képzelni, hogy engedném a Gyerkőcömet így eltávolodni magamtól vagy épp én távolodnék el ennyire a szüleimtől.
Az apát megkedveltem, mert bár nem tekinteném mintaapának, de azt el kell ismerni, hogy nagyon szerette a lányát, csak olyan volt, amilyen.
A legidegesítőbb karakter Julia vőlegénye volt. Igazán nem is tudom megfogalmazni, hogy mi bajom volt vele, egyszerűen csak nem tudnám ilyen férfival elképzelni az életemet.
Kezdem úgy érezni, hogy a mostani könyvekből nem maradhatnak ki a saját nemükhöz vonzódó szereplők, ebben a történetben Stanley képviselte őket, akiről jó ideig nem tudtam eldönteni, hogy férfi vagy nő. (Férfi, csak hogy megkönnyítsem a dolgotokat.)

A múlt is másképp lett beleszőve a történetbe, mint képzeltem. Nem az apa múltja elevenedik fel, hanem a nőé. Szinte az egész könyv Júlia múltjáról szól és arról, hogy el tudja fogadni, megértse. És épp emiatt furának találtam, hogy olyan gyorsan le lett zárva minden. A végét hiányosnak érzem, mintha hirtelen összecsapta volna az író, egyszerűen nem kerültek helyükre a kockák és ez zavar, mert a végén történtekről is olvastam volna bővebben. Nagyon sok kérdés vetődött fel bennem, amikre nem kaptam választ.

A történet vázát nagyon jónak, izgalmasnak tartom, szerintem sokkal jobb történetet is ki lehetett volna hozni belőle. Olvasmányos, tán tanulságos, aranyos, megható történet, de valahogy nem kerek, hiányérzetem van. A vége annyira összecsapott lett, de miért? Ugyanakkor meg kellemes olvasmány, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, csak ki lehetett volna hozni belőle többet is. :o)

Megjelenés: Toutes ces choses qu'on ne s'est pas dites (2008.)/ Ki nem mondott szavaink (2011. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 359
Ára: 2999

Pernilla Stalfelt a gyerekek által sokszor feltett kérdésekre nem szentimentális válaszokat ad. Elmeséli, hogy egyszer minden élőlény meghal, még a legeslegnagyobbak is. A halál egészen váratlanul is érkezhet. Egyik nap még él a nagyapa, de másnap talán már nem találkozhatsz vele. Minden nagyon üres és szomorú ilyenkor. Keresi a lehetséges válaszokat arra, mi történik azután, hogy meghalunk. A választ senki nem tudja, csak aki már meghalt. Sokan úgy hiszik, hogy a lelkünk halálunk után Istenhez jut. Ki tudja, talán virág lesz belőlünk... Néhányan úgy hiszik, hogy csillagok leszünk az égbolton. Elmondja, mi történik egy temetésen, hogyan viselkednek az emberek, hogyan gyászolnak. Bemutatja,hogy Mexikóban például az emberek nem szomorkodni járnak ki a temetőbe, hanem, hogy ott vidáman piknikezzenek."

Pernilla Stalfelt jelenleg 49 éves és Svédországban, múzeumpedagógusként dolgozik. A Halálkönyvet 2001-ben a legrangosabb Német Ifjúsági Irodalom díjra jelölték.

Nagyon nehéz a gyerekekkel a halálról beszélni. Hogy lehetne megfogalmazni egy kicsinek, aki előtt ott az élet, hogy akiket szeretünk, azok nem mindig lesznek velünk. Felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán kell-e erről beszélni és ha igen, akkor mikor? És hogyan? Mit mondjunk el, hogy mondjuk el? Mondjunk olyat, amiben mi nem hiszünk, de hátha neki úgy könnyebb lesz? Szóval nem egyszerű. ... Arra számította hogy a könyv kicsit meseszerűen, kicifrázva tárja majd az olvasó elé a halált úgy, hogy a kicsiknek befogadható legyen.

Amikor utánanéztem a könyvnek, csak úgy röpködtek a felháborító, morbid jelzők. Valahol én is ezt érzem, ugyanakkor meg értem, hogy szerette volna kifigurázni az írónő a halált, nem pedig félelmetes eseménnyé tenni és a nevetés útján eloszlatni a félelmeket. Felnőtt fejjel nekem néhol morbid volt- Gyerkőcöm még kicsi, hogy ilyen mesével traktáljam-, viszont olvastam másoknál, hogy a gyerekeknek tetszett. És ez a lényeg.

A halálról nehéz mesélni, fájdalmas lehet a felnőtteknek is, de sajnos igazán elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön szóba. Tán az a legjobb megoldás, amikor a szülő úgy érzi, eljött az ideje erről beszélni, olvassa el ezt a könyvet, majd döntse el, hogy odaadja-e a gyermekének. Úgy érzem, hogy a nagyobb gyerekek meg fogják érteni a mondanivalóját és a célját is. A kisebbeknek nyilván kicsit másképp kéne adagolni, nem ennyire tényszerűen a történteket.

A könyv igazán nem hosszú, tán fele-fele arányban képes és szöveges.



Megjelenés: Dödenboken (1999.)/ Halálkönyv ( 2006. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 25
Ára: 1890

Ízig-vérig női krimi- olvashattam más oldalakon, így gondolom nem is nagyon kell ecsetelnem, mennyire felkeltette a könyv az érdeklődésemet. Mindezt én se fogom most megcáfolni, mert egyetértek, Tasha Alexander izgalmas "női" krimit hozott össze a háremek világában, az 1800-as évek végén.

Mikor egy kicsit utánaolvastam az írónőnek, döbbentem olvastam, hogy a Gyöngyként hulló könnyek a Lady Emily széria 4. kötete és magyarul eddig nem olvashatóak az első részek. Gondolom most felvetődik bennetek a kérdés, hogy érthető-e a történet így, hogy a sorozat közepétől tudjuk kezdeni az olvasását és a válaszom "igen". Ha nem olvasok utána, eszembe se jutott volna, hogy sorozatról van szó, mert nincsenek lényeges utalások más kötetekre és össze van foglalva a szereplők múltja, a mostani események előtt történtek és nem folytatásos olyan értelemben a történet.
A sorozat kötetei sorrendben:

1. And Only to Deceive (2005)
2. A Poisoned Season (2007)
3. A Fatal Waltz (2008)
4. Tears of Pearl (2009- Gyöngyként hulló könnyek 2011.)
5. Dangerous to Know (2010)
6. A Crimson Warning (várható megjelenés angolul: 2011)

Az írónőről tudni lehet, hogy 2007-ben egy másik regényéből, az Elizabeth: The Golden Age-ből film készült Cate Blanchett főszereplésével.

1892-ben járunk, Emily és Colin a nászutukat töltik, épp az Orient Expresszen utaznak Törökország felé. Colin az angol királynőnek dolgozik (ekkoriban Viktória királynő uralkodott), Emily pedig már több gyilkosságot is felgöngyölített. (Gondolom az előző részekben egy-egy ilyen esete kapott főszerepet.) Már a vonatúton is furcsaság történik, majd minden folytatódik amikor megérkeznek.
A szultán egyik háremhölgyét holtan találják, Emily és Colin nyomozásba kezd. A nő bepillantást kap a háremek világába, egy teljesen más kultúra tárul a szemünk elé és mindeközben az ügy is szépen megoldódik.

A fiatal házasok között végig izzik a levegő, de ne gondoljatok heves párnacsatákra, inkább csak arra, hogy az írónő érzékeltetni akarta a szerelmet és a vágyat közöttük.
Maga a krimi szál nem túlbonyolított, bár a végén jól meg lett csavarva az egész. Könnyedebb kriminek jellemezném, nem vérengzős, nem túlbonyolított. Olvasmányos, Emilyt könnyű megkedvelni és nagyon kíváncsi lennék, hogyan folytatódott az életük Törökország után. Végig olyan érzésem volt, hogy az átlagos nőt jellemzi, azokat a kérdéseket teszi fel, amelyeket bármelyikőnk feltenne, így lényegében úgy oldja meg az ügyet, ahogy bármelyikőnk megoldaná a logikájával.
Kellemes olvasmány volt, csak ismételni tudom a többieket, akik már olvasták és pozitívan nyilatkoztak róla, ízig-vérig női krimi, ajánlom a figyelmetekbe.

Megjelenés: Tears of Pearl (2009.)/ Gyöngyként hulló könnyek (2011. Tericum Kiadó)
Oldalszám: 347
Ára: 3570
Az írónő oldala ITT.

Miért vártam én ezzel a könyvvel eddig? Kb. olyan fél éve heverhet már a polcon, most is csak olyan "pillantsunk bele" lendülettel kezdtem neki az olvasásának, aztán mikor eljutottam a 30. oldalig és Lobo felvilágosított a molyon, hogy egy sorozat egyik részét olvasom (nem folytatásos), aminek az első részéhez a Görögdinnyéhez már volt szerencsém, lendületet kaptam. A Görögdinnye nagyon tetszett, így nagy hévvel folytattam az Angyalok olvasását.

Most az 5 lánytestvér közül a második legidősebbel, Caire húgával, Maggie-vel ismerkedhetünk meg jobban. A történet amolyan "szokásos" módon kezdődik.
Maggie az angyal a családban, férjhez ment, példás házassága van, biztos munkahelye, nincsenek anyagi gondjai, nem él kicsapongó életet, de aztán minden a feje tetejére áll. Kiderül, hogy a férje megcsalja és a munkahelyétől is búcsút kell vennie. Így mi mást tehetne, visszaköltözik a szüleihez, majd pedig felkerekedik, hogy meglátogassa egy barátnőjét az Angyalok Városában. És a kaland kezdetét veszi. ...

Elég sablonosnak tartom a történetet, teljesen kiszámítható, de mégis jó volt olvasni.
Humoros, szórakoztató, majd a közepe-vége felé kapott egy "hangsúlyosabb" gondolatot és akkor a mosoly már lefagyott az arcomról. Kellemes olvasmány, amolyan igazi szórakoztató irodalom.
Aki szereti Keyes stílusát, a humoros-romantikus irodalmat, annak szerintem tetszeni fog.
A Görögdinnyének anno 5 csillagot adtam, de az Angyaloknak 4-et. Ez nem azt jelenti, hogy gyengébb lett, mert egyáltalán nem az, ugyanannyira tetszett, mint az első rész, olvastatja magát, egyszerűen csak szigorúbban pontozok. :o)

Megjelenés: Angels (2002.)/ Angyalok (2010. Ulpius-ház Kiadó)
Oldalszám: 526
Ára: 3999
A kép forrása ITT.

Réges-régi gyerekújságokban bukkantunk rá öcsi és bátyó történeteire. Úgy gondoljuk, a helyzet azóta nem sokat változott. Igaz, akkor még nem volt számítógép, mobiltelefon, MP3-as lejátszó, de a mai öcsik és bátyók ugyanannyit civakodnak, mint a régiek. De szerencsére éppen ugyanannyiszor ki is békülnek."

Marék Veronika több generáció gyermekeinek meseírója. Bátran írhatom, hogy az ő történetein nőttem fel, de még a nagynénémék kis. Döbbenetes volt belegondolni, amikor az első Boribon kötetet megvettem Gyerkőcömnek (Boribon és a 7 lufi), hogy a második kiadása majdnem akkor jelent meg, amikor én születtem és tessék, már a fiam olvassa őket, hova tűnt az a 20-onakárhány év?
Az írónő meséi egyszerűen kortalanok, kihagyhatatlanok. A neve biztosíték arra, hogy az adott meséért odáig lesznek a gyerekek (és szerintem a felnőttek is).

Az Öcsi és Bátyó kis történeteire egy régi gyermekújságban bukkantak rá, majd a Vivandra Könyvek gondozásában 2008-ban könyv formájában is olvashatóak lettek.
19 nagyon rövid kis történet, akár a legkisebbeknek is, akik épp csak pár sorocskát tudnak izgés-mozgás nélkül végighallgatni még. Főszerepben természetesen Öcsi és Bátyó. A testvéri szeretet és a szinte kihagyhatatlan harcok a nagy és a kicsi között.

Éppúgy ajánlom ezt a könyvet is, mint a többi Marék Veronika mesét minden kisgyerekesnek.
Rövid történetek, a képeken nyomon tudják követni a szöveget a gyerekek- bár lehet jobb lett volna, ha képregény formában, a képek alá kerültek volna az oda illő mondatok-, a megszokott illusztrációkkal.

Megjelenés: Öcsi és Bátyó (2008. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 38
Ára: 1995

És íme, elérkeztünk Az olvasás 7 hetének 3. hetéhez. A mostani téma amit választottam:


Eléggé érzelgős ember vagyok, az érzelmeim vezetnek egy könyv értékelésénél is. Biztos van olyan blogger, aki az érzelmeit háttérbe tudja szorítani és tárgyilagosan értékeli az adott olvasmányát, átlátva a hibáit és az erősségeit, én nem ilyen vagyok. Ha egy történet megfogott, a hibái eltörpülnek a szememben. (Ha meg nem tetszett, akkor felerősödnek.)
Igazán akkor nyeri el egy történet a tetszésemet, ha eléri nálam azt, hogy az olvasása során belecsöppenjek. Ilyenkor látom magam előtt az eseményeket, mintha filmet néznék.

A csillagozásnál ezeket a szempontokat szoktam szem előtt tartani és ezek alapján értékelek:
- Mennyire tetszett? (Történet, stílus, fogalmazásmód, mennyire volt hiteles, stb.) Nagyon szeretem azokat a történeteket, amikben van történelem, izgalom, fordulat, egy kis romantika és mindez nagyon jó stílusban megírva. Most így hirtelen a Párizs fehér fényei jut eszembe, ami nagyon tetszett és ezek mind megtalálhatóak benne.
- A karakterek szimpatikusak voltak-e, kiemelkedtek-e a történetből vagy pedig megmaradtak pusztán csak szereplőknek? Szeretem látni magam előtt a szereplőket, amikor megelevenednek a leírtak alapján, szeretem érezni az érzelmeiket. Ha ez nem jön össze, az érzelmeik csak leírt szavak, akkor nagy eséllyel 4-esnél jobbat nem fogok adni az adott könyvre.
- Láttam-e magam előtt film szerűen a történteket? Ez nálam a film effektus, hihetetlen élmény. Ilyenkor megszűnik a külvilág, mintha egy másik világba csöppennék, ott vagyok a történetben, a szemem előtt játszódik minden.
- Izgalmasnak találtam?
Ha ezekre a válasz igen, akkor nagy eséllyel 4 vagy 5 csillagot adok. A fordulatok meg csak dobnak rajta.
A 4 és az 5 csillag között az a különbség, hogy az 5 csillagért valami pluszt kell éreznem, ami miatt számomra felejthetetlenné válik. Ez lehet negatív (falhoz vágós könyvek) vagy pozitív (pityergős-megható, vidám, elgondolkodtató, stb.) is.
A 3 csillag a közepes, amolyan elment kategória, ritkán szoktam ennél kevesebbet adni, de ha mégis, akkor az a könyv nagyon nem jött be. Alapjáraton nagyon lágyszívű vagyok, de ha valami nem tetszik, akkor az nem tetszik, megkapja az 1 vagy a 2 csillagot, attól függően mennyire nem nyerte el a tetszésemet.

Ennyi. Igazán nehéz is megfogalmazni, mert az egész érzés. Érzem, hogy mennyire tetszett és az alapján értékelek. Bár, volt már olyan, hogy olvastam egy adott könyvet, abban a pillanatban teljesen odáig voltam érte, mert épp érzelgős hangulatban voltam, majd eltelt pár hét és kicsit másképp éreztem már. :o) Ezért is szoktam az utóbbi időben várni a bejegyzések megírásával akár heteket is. Ilyenkor hagyom ülepedni a benyomásaimat.

Utólag jutott eszembe, hogy elfelejtettem könyvet ajánlani erre a hétre, így pótlom. Ha már szóba került a Párizs fehér fényei, ajánlom figyelmetekbe. ITT írtam róla.

"Az 1920-as évekre Európa felszabadult a pusztító háború alól. Xénia Osszolinának, a fiatal orosz nemes hölgynek sikerül megszöknie a bolsevik forradalom sújtotta Szentpétervárról Párizsba, ahol kitartásának köszönhetően hamar híres modellé válik. Szerelem bontakozik ki közte és a német fotós, Max von Passau között, útjaik azonban elválnak. Csak évekkel később találkoznak újra Berlinben, amikor Xénia már egy másik férfi felesége, Max pedig ellenállóként próbál meg zsidókat kijuttatni az egyre vészterhesebb náci Németországból. A Párizs fehér fényei csodálatosan adja vissza a húszas évek divatvilágának kulisszatitkait, Párizs és Berlin pezsgő hangulatát és az igaz szerelmet beárnyékoló történelmi fordulatokat."