Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Julia Walsh amióta az eszét tudja, sosem volt felhőtlen viszonyban az apjával. Alig találkoztak, alig beszéltek, akkor sem értettek egyet semmiben. Házasságkötése előtt néhány nappal a fiatal nő telefonhívást kap apja személyi titkárától. Ahogy azt előre sejtette, Anthony Walsh nem tud részt venni az esküvőjén. Ez egyszer azonban Julia kénytelen elismerni, hogy apjának kifogástalan mentsége van.
Meghalt.
A temetés másnapján Julia rájön, hogy apja nem csak az esküvőjét hiúsította meg a halálával, hanem még egy utolsó, elképesztő meglepetést is tartogat a számára… Jóvátehető-e vajon, amit a múltban elrontottunk? Kaphatunk-e még egy esélyt a sorstól, hogy elmondjuk egymásnak mindazt, amit elmulasztottunk elmondani? Túlélhet-e egy szerelem majdnem húsz évnyi távolságot? Egy apa-lánya kapcsolat és egy, a leomló berlini fal tövében szövődött szenvedélyes első szerelem története.
A New Yorkban élő Marc Levy az utóbbi évtized legsikeresebb francia bestsellerírója. Fordulatokban gazdag, érzelmekkel teli és csipetnyi humorral fűszerezett regényei már több mint 42 millió példányban jelentek meg a világ 40 országában."
Marc Levy 49 éves francia író. Első regénye Et si c'était vrai... c.-mel 1999-ben jelent meg, amiből 2005-ben filmet is készítettek Reese Witherspoon főszereplésével. A 8. regénye a "Ki nem mondott szavaink".
Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését. A fülszöveget olvasva és a borítót nézegetve összeraktam magamban egy történet a halott édesapáról, levelekről és a múltról. Aztán pedig jól megdöbbentem. Nem fogok tudni SPOILER mentesen írni a történetről, így ezzel a tudattal olvassátok tovább a bejegyzést, ha még nem olvastátok a könyvet, de azért megpróbálom nem lelőni a poént.

Mit meg nem adnánk azért, ha egy szerettünk a halála után csak pár napig velünk maradhatna még, főleg, ha váratlanul távozott el! Mire lennénk kíváncsiak, mit kérdeznénk tőlük? Vagy épp, mi mit mondanánk el, amire életünk során nem volt időnk vagy épp erőnk?
Azt hittem, hogy a halott apuka leveleket hagy majd a lányára, így enyhén szólva is leesett az állam, amikor az olvasásban eljutottam odáig, hogy kiderült, a levelek helyett milyen meglepetés várta Juliat. És ezt a történet végéig egyszerűen nem tudtam elfogadni. Ilyen nem lehet, legalábbis jelenleg szerintem nem fordulhat még ilyen elő. Hogy hogy nem vette észre senki a "másságot", hogy hogy csak úgy egyszerűen a nő elfogadott mindent? Én tuti gombokat, elemeket kerestem volna vagy bármit, amivel meg tudom győzni magamat, hogy mindez igaz, nem álmodok. Ahogy peregtek az események, egyre jobban idegesített, egyre több kérdés vetődött fel bennem, aztán a végén robbant minden.
Szimpatikus volt az apuka karaktere, de a végén nem tudtam elfogadni, hogy ezt tette Juliaval. Értettem az indokát, értettem a tettét, de mégis bennem volt a "miért"? Mire volt jó ez az egész? Miért nem mondott el inkább mindent a lányának, miért így kellett?

Fájdalmasnak tartottam az apa-lánya kapcsolatot. Julia észre se vette, mennyire hasonlít az édesapjára. Ugyanakkor nem értettem, hogy hagyhatták, hogy a kapcsolatuk idáig fajuljon, hogy tudtak így élni hosszú évekig? Akármennyire is büszke az ember, de mégis hogy hagyhatták, hogy ennyire eltávolodjanak egymástól? El se tudom képzelni, hogy engedném a Gyerkőcömet így eltávolodni magamtól vagy épp én távolodnék el ennyire a szüleimtől.
Az apát megkedveltem, mert bár nem tekinteném mintaapának, de azt el kell ismerni, hogy nagyon szerette a lányát, csak olyan volt, amilyen.
A legidegesítőbb karakter Julia vőlegénye volt. Igazán nem is tudom megfogalmazni, hogy mi bajom volt vele, egyszerűen csak nem tudnám ilyen férfival elképzelni az életemet.
Kezdem úgy érezni, hogy a mostani könyvekből nem maradhatnak ki a saját nemükhöz vonzódó szereplők, ebben a történetben Stanley képviselte őket, akiről jó ideig nem tudtam eldönteni, hogy férfi vagy nő. (Férfi, csak hogy megkönnyítsem a dolgotokat.)

A múlt is másképp lett beleszőve a történetbe, mint képzeltem. Nem az apa múltja elevenedik fel, hanem a nőé. Szinte az egész könyv Júlia múltjáról szól és arról, hogy el tudja fogadni, megértse. És épp emiatt furának találtam, hogy olyan gyorsan le lett zárva minden. A végét hiányosnak érzem, mintha hirtelen összecsapta volna az író, egyszerűen nem kerültek helyükre a kockák és ez zavar, mert a végén történtekről is olvastam volna bővebben. Nagyon sok kérdés vetődött fel bennem, amikre nem kaptam választ.

A történet vázát nagyon jónak, izgalmasnak tartom, szerintem sokkal jobb történetet is ki lehetett volna hozni belőle. Olvasmányos, tán tanulságos, aranyos, megható történet, de valahogy nem kerek, hiányérzetem van. A vége annyira összecsapott lett, de miért? Ugyanakkor meg kellemes olvasmány, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, csak ki lehetett volna hozni belőle többet is. :o)


Megjelenés: Toutes ces choses qu'on ne s'est pas dites (2008.)/ Ki nem mondott szavaink (2011. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 359
Ára: 2999

0 megjegyzés: