Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik…

Eredeti címe: When It Rains (2013.)

Kiadja: Könyvmolyképző

Várható hazai megjelenése: 2015. dec.

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Eső #1.

Nagyon örültem annak, hogy a várható megjelenése előtt lehetőségem adódott a kiadó révén elolvasnom ezt a könyvet. Nagyon bíztam abban, hogy tetszeni fog.
Megfogott a borítója első pillantásra.
Megfogott a fülszövege első olvasásra. Annyira fájdalmas, annyira titokzatos volt, titkok tudója akartam lenni, reményt akartam látni.
A történet viszont olvasva, sajnos nem fogott meg. ....

Az Amikor esik... tipikus YA/NA történet, semmi újdonságot nem nyújtott. Adva van egy középiskolás főszereplő lányunk, akivel 17 évesen egy esős éjszakán, valami szörnyűség történik. Addig az élete az elmondása szerint maga volt a cukormáz, a rózsaszín habos-babos tündérmese, de az az éjszaka mindent tönkretett. Megsebzett, rémült, magába forduló fiatal lány vált belőle, aki csak egy valakit volt hajlandó magához közel engedni, a szomszéd fiút, akivel gyerekkoruk óta a legjobb barátok voltak. Igen ám, de még neki se merte elmondani, hogy mi is történt vele, miközben kint kopogott az eső az ablakon.
A fiú főiskolára megy, a lányunk pedig egyedül marad a magányában. Nem tanul tovább, vár még valamire. De aztán egy napon betoppan a munkahelyére egy titokzatos új fiú, aki első pillantásra leveszi a lábáról.
A fiú más, nem ismeri őt, vajon képes begyógyítani a sebeit? És ha igen, akkor minden jó, ha jó a vége?

Jól indult a történet. Az írónő nem sokáig lacafacázott, gyorsan belevágott a sűrűjébe és már a legelején kiderül, hogy mi is történt a lánnyal. Aztán még a folytatása is jó volt, de amikor eljutottam odáig az olvasásban, hogy Beau (legjobb barát) elment a főiskolára, majd hipp-hopp betoppant a képbe Asher, valahogy nem éreztem megfelelőnek a cselekmény vezetését. Nem csinálok titkot abból, hogy én végig Beaunak szurkoltam és igazán nem értem miért csavart az írónő nagyot a cselekményen és hozta be a képbe Ashert. Én máshogy írtam volna meg, máshogy alakítottam volna a szálakat. ;o)
Már csak azért is feleslegesnek tartom az egészet, mert amikor végre minden jó és szép lehetne, a fiatalok együtt vannak, szerelmesek, naná hogy kiderül Asherről valami, ami mindent tönkre tehet. Nem kellett volna ez a fordulat sem. Túl sok volt, túl megemészthetetlen. Túl lehangoló, túl boldogtalan. Hiába valóságos, de nem, nem illett bele a történetbe, nem így kellett volna alakulnia a dolgoknak.
Aztán az újabb fordulat -ami a szívemnek kedves lehetett volna- más annyira sok volt, annyira sok a fordulat ebben a történetben, hogy igazán már örülni se tudtam neki.

"Arra is rájöttem, hogy különbség van a lelki társ és az igaz szerelem között. A felszínen hasonlóak, de ha mélyebbre ásunk, valójában nagyon is különbözőek. (….) Jobb-e az egyik fajta szeretet a másiknál? Nem tudom, de szerencsés vagyok, hogy én mindkettőre rátaláltam."

Mi is a baj ezzel a történettel szerintem? A túl sok fordulat. Túl sokat akart az írónő belepréselni a sztoriba, túl sok(k) lett.
A Kate-el történtek, az üzenete az egésznek fontos dolog, ami fölött nem szabad szemet hunyni. Fel kell hívni a fiatal lányok, nők figyelmét a veszélyre, de azt is hangsúlyozni kellett volna, hogy a magunkba fordulás, a hallgatás nem megoldás.
És itt jön a képbe az édesanya. Nagyon furának tartom, hogy egyszerűen hagyta a lányát, nem faggatta. El akarta hinni, hogy minden rendben van még akkor is, amikor szemmel látható volt, hogy valami probléma van. Annyira a háttérben maradt a történet legvégéig, hogy ezt egyszerűen nem értettem. Kate támaszának kellett volna lennie, észre kellett volna vennie, hogy baj van, segítenie kellett volna a lányának!
Valahogy az Amikor esik ...-ben semmi sincs a helyén. Maga a cselekmény, de a szereplők, karakterek sem. Nem úgy alakulnak a szálak, ahogy az olvasó számít ezekre és nem épp jó értelemben.

Igen, kicsit csalódott vagyok, mert jobbra, másabbra számítottam. Az elolvasását nem bántam meg, mert kellemes volt, csak egyszerűen túl sok. Mint amikor egy nő nőiesebb idomokkal van megáldva, de azért M-es ruhába próbálja beszuszakolni magát, mert az jól néz ki és szerinte neki is jól fog állni. Csak aztán feszül rajta és mások szemében valahogy nem az igazi. Jobb lenne az az L-es, XL-es méret, az is csinosan mutatna rajta, sőt, még csinosabban, csak épp a nőiesebb idomokkal rendelkező hölgynek kéne elfogadnia azt -ebben az esetben az írónőnek-, hogy ne szuszakoljuk bele a történetet olyan "ruhába", amibe nem illik, mert több lehetne belőle.

Tán a csalódás ebből is fakad. Több van ebben a történetben, mint egy szimpla YA/NA regény. Több benne a lehetőség. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokban mi fog mindezekből megvalósulni.