2010. szeptember 18., szombat

Catrin Collier: Az utolsó nyár

szeptember 18, 2010 2 Hozzászólás
"1939-ben a keletporosz Allensteinben Charlotte von Datski szülei káprázatos bált adnak a lányuk tizennyolcadik születésnapja alkalmából, amelyen egyúttal bejelentik Charlotte és egy porosz gróf eljegyzését.
Hitler azonban napok múlva háborúba sodorja a világot, s az újdonsült férj, ifjú hitvesének búcsút intve, a frontra indul...
A háború végén Charlotte kénytelen elhagyni szeretett szülőföldjét; kisfiával és második férjével Angliában kezd új életet.
Charlotte súlyos titkot hordoz, melyből hol erőt merít, hol reménytelenséget szakít. Évekkel később Charlotte unokája a Berlini Irattárban megdöbbentő dokumentumokra lel, s magyarázatot követel a nagyanyjától, aki éppen az ő segítségével indul el Lengyelországba, hogy szembenézzen a múlt kísérteteivel, amelyek több mint fél évszázadon keresztül gyötörték.
Az utolsó nyár szívszorító történet a túlélésről és a szerelem erejéről."



Azt hittem, hogy egy szimpla szerelmes történetet olvashatok majd, amiben a 18 éves lányt elveszi feleségül az imádott grófja, de a háború elválasztja őket egymástól. Természetesen epekednek egymás után, alig várják, hogy újra találkozhassanak, stb.
Nos, Az utolsó nyár nem ilyen egyszerű történet, és igazán a szerelmi szál mellékes benne.

Rengeteg könyvet lehet olvasni a zsidók üldöztetéséről, szenvedéseikről, vagy a gulágokról, más hadifogoly táborok lakóinak megpróbáltatásairól.
De ott a másik oldal. Maga a nép, hogyan élte meg a II. vgh-út? Jelen esetben a német nép.
Az emberek hajlamosak beskatulyázni, akár egy egész országot. Több történelmi regényben is olvastam, hogy a háború után úgy néztek a külföldiek a németekre, mint zsidó gyilkosokra.
Nem mindenki dolgozott táborokban, nem mindenki tudott többek között ezekről a szörnyűségekről. Hitler próbálta elhitetni a néppel, hogy a zsidókat egyszerűen csak kitelepítik Afrikába vagy Madagaszkárra. A nép hitt neki. Persze, jöhetne a kérdés, hogy csak úgy lazán elfogadták, hogy családokat pakolnak fel teherautókra és irány Afrika, ugyanakkor mi mást tehettek volna?
Lázadni, ellenszegülni? Hitler ellen próbáltak merényletet elkövetni (németek!), de ugyebár ez nem jött össze. Viszont a merénylet után elfogtak mindenkit, akinek köze lehetett a próbálkozáshoz és brutális módon megölték őket. Majd folytatták a sort a családjukkal. Nőkkel gyerekekkel, idősekkel. Aki ellenszegült, lázadni próbált, nem csak a saját életét veszélyeztette, hanem a szerettei életét is.

Amire a történet leginkább felhívta a figyelmemet az az, hogy milyen keveset tudok a saját családom múltjáról.
Nekem még volt lehetőségem arra, hogy első kézből hallhassam a tapasztalatokat a II. vgh.-ról. 7-8 éves lehetettem, amikor először kértem erre a dédnagymamámat. Ő akkor fiatal feleség volt, a háború alatt adott életet a nagymamámnak. Sokat nem mesélt, tán a korom miatt, de nem is eröltettem, mert láttam rajta, hogy az idő nem minden esetben tud minden sebet begyógyítani. Menekülniük kellett, dédnagypapám katona volt, több szerette is meghalt a frontokon.
A másik ágról a nagypapám fiatal katonaként szintén részt vett a harcokban. Ő több évet Szibériában töltött hadifogoly táborban. Őt már nem ismerhettem, apukám is kisgyerek volt, amikor meghalt, de ettől függetlenül a szibériai emlékei tovább éltek, szájról-szájra terjedtek a családban.
Ma már sajnálom, hogy nem kérdeztem többet. Most már be kell érnem a leírt élményekkel.

Kelet-Poroszország, 1939. Charlotte von Datski nagyon szerelmes egy porosz grófba. A háború kitörése miatt a szülők beleegyeznek, hogy gyorsan összeházasodjanak, de a házasságuk nem alakul jól. Charlotte másra számított.
A férje a frontra indul, ő marad a családi birtokon segíteni, közben életet ad a kisfiúknak.
Az idő csak telik, a harcok folytatódnak, egyre több halálhírt kell feldolgozniuk. Végül Charlotte-nak kell a birtokot irányítania.
A hadsereg egyre többet követel tőlük, nem tudják egyedül a birtokot rendben tartani, ezért 12 hadifoglyot kapnak.
A nő akkor találkozik az igaz szerelemmel, amikor nem is számított rá.
Rengeteg megpróbáltatást él át a családjával, végül menekülnie kell.
Aztán véget ér a háború. Sorsa először Angliába vezeti, majd Amerikába.
Eltelik 60 év. Eljött az ideje, hogy az unokájával hazalátogasson és szembenézzen a múltja szellemeivel.


Leginkább a történet Charlotte naplójából áll össze.
A könyv hátteréről annyit, hogy az írónő, az édesanyja és a nagymamája naplóit használta fel, de szereplői ettől függetlenül kitalált személyek.
A történet ötlete 1995-ben támadt, amikor az édesanyjával meglátogatták azt a helyet, ahonnan a hitleri időkben menekülniük kellett. Ez a látogató-menekülés elem megtalálható a könyvben is. Csak ott Charlotte és az unokája teszik meg a látogatást arra a helyre, ahonnan Charlotte kényszerült menekülni.
Közben felelevenedik a múlt a naplón keresztül.

Romantikus irodalom, de valós történelmi eseményekkel. Nincsenek nagy fordulatok, de mégis letehetetlen. Várja, várja az olvasó, hogy Charlotte a napló végére érjen, feltáruljon minden a múltból, bepillanthasson a II. vgh.-ba.
A háborúkban tényleg nincsenek győztesek. Csak vesztesek. ... Még generációkkal később is. ...

Tartalom: 4,5
Megjelenés: 2008/2007
Eredeti cím: One last summer

A könyvet köszönöm a Victoria Kiadónak.

Catrin Collier ezzel a könyvvel emléket szeretett volna állítani a háború áldozatainak.
Másik magyarul már kapható regénye a Magda lánya.

2010. szeptember 17., péntek

Könyvmaraton- utolsó futam

szeptember 17, 2010 0 Hozzászólás
Az Alexandra oldalán ma este éjfélig tart az Ulpiusos könyvekre a 35%-os akció.
Az utolsó percig bírtam, de ma lecsaptam erre, nem bírtam ki. Kíváncsi vagyok rá nagyon. ;o)

"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza.
A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz.
Az "átmeneti hangyaság" után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek."

2010. szeptember 16., csütörtök

Guillaume Musso: Visszajövök érted

szeptember 16, 2010 3 Hozzászólás
"A francia Coelho új sikerkönyve!
Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől.
Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?
Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is."



Az Ott leszel? után nagyon vártam az alkalmat, hogy végre a kezeim közé kerüljön Guillaume Musso valamely másik könyve is.
Az Ott leszel? nagyon tetszett, megríkatott, ezt vártam a Visszajövök érted-től is. Annyira nem sikerült a hatást megismételni.

"A francia Coelho", olvasható sok helyen.
Én szeretem Paulo Coelho műveit. Nem könnyű olvasmányok, sokáig nem is nagyon értettem a könyveit, így nem is erőltettem. Aztán elkapott a lendülete, és jó ideig, csak Coelho-t olvastam. Röviden az íróról az a véleményem, hogy nem lehet akármikor kézbe venni a köteteit. Kell hozzájuk egy hangulat, egy érzés, mert akkor fog igazán átjönni az üzenete.
Én mindig akkor vettem elő őket, amikor magam alatt voltam, katarzisra, nagy-nagy sírásokra volt szükségem, és rádöbbentésekre, hogy milyen sok mindent is köszönhetek a sorsnak. Mert ezeket az apróságokat hajlamosak vagyunk az élet monotonitásában elfelejteni, figyelmem kívül hagyni.

Ami pedig Musso-t illeti. Igen, fel lehet fedezni közös vonásokat közte és Coelho között, de mások.
Coelho az élet mindennapi bölcsességeit, amit amúgy alapjáraton mindannyian tudunk, érzünk,
max. nem fogalmazzuk így meg magunkban
, rejtve adja át. Olvasod, és megérted, hogy mit akar üzenni.
Ezzel szemben Musso, leírja. Nem kell a színfalak mögé nézned, le van írva, hogy mit kell érezned, mire kell rádöbbenned. Ez lényegében nem rossz dolog, de azért elég nagy különbség. Musso-nál nem kell gondolkodnod, csak olvasnod.
Könnyedebbek a könyvei, nem elvontak, inkább hajlik a szórakoztató irodalom felé. Fiatalos, de igen, ott van benne a fiatal Coelho, csak másképp.

A Visszajövök érted üzenete lényegében az, hogy a sorsodat nem tudod elkerülni. Akárhogy próbálod, "meg vagyon írva", és úgy is lesz. Ugyanakkor a sorsod lehet más, mégis te írod. Hisz, ha az utadat máshogy folytatod, a sorsod is változhat. (Ez kicsit ellentmondásos, de remélem értitek.)

A könyv ott kezdődik, hogy Ethan 23 éves, teljesen átlagos (vagy mostanság átlagosnak tekinthető) életet él. Sokat dolgozik, de nem jut előre egyről a kettőre. Vannak álmai, vágyai, de úgy érzi, hogyha nem szakad ki a közegéből, akkor nem tud váltani. Van egy legjobb barátja, Jimmy és egy menyasszonya, Marisa.
Aztán egy napon Ethan dönt, rálép az élete másik elágazására, megváltoztatva a sorsát. Fogja magát, egy szó nélkül lelép, és új életet kezd máshol.

Eltelik 15 év. Híres, gazdag pszichiáter. De nem boldog. Elhagyja a nőt, akit igazán szeretett, szemtanúja lesz egy 14 éves lány öngyilkosságának, sőt, az ő életére is rátörnek.

Aztán újra kezdődik a nap, újra éli a tegnapot. Okosabb lesz-e a múlt hibáiból tanulva? Elkerülheti-e a végzetét?


Ez az újra éli a napot, már több filmben is ilyen-olyan változtatással, de fellelhető. Az utolsó ilyen film amit láttam, Jim Carrey főszereplésével készült. (A címére már nem emlékszem.)
Elgondolkodtató téma. Ha lehetőséged lenne rá, mit változtatnál meg az életedben? Egyáltalán bármit is megváltoztatnál, vagy minden jó úgy, ahogy van, még ha néha fájt is? És ha a gyermeked életéről lenne szó?
"Most vagy soha." Mindig van egy pont, amikor változtathatsz.

Könnyed olvasmány, nagy katarzist nem élhettem át az olvasása során, de azért hullottak a könnyeim, főleg a vége felé.
Ami meg Ethant illeti. Nagy érzelmeket nem váltott ki belőlem. Egy szó, búcsú nélkül lelépni, kétségek, félelmek között hagyni a szeretteimet, rettentő gyáva dolog, és nem is értettem. Leülhetett volna velük, elköszönhetett volna tőlük, és újra kezdhetett volna úgy is mindent. De kétségek között hagyni egy nőt, aki szerette. ... Gyáva dolog volt.

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2010/2008
Eredeti cím: Je reviens te chercher

A könyvet köszönöm az Ulpius-ház Könyvkiadónak!

Az írótól olvastam még:
Ott leszel?

2010. szeptember 15., szerda

Susan Elizabeth Phillips

szeptember 15, 2010 2 Hozzászólás
Jodi Picoult után következzen a másik nagy-nagy kedvencem, Susan Elizabeth Phillips.
Eddig 13 könyve jelent meg magyarul (ha jól számoltam, akkor 20-ból) és eddig 7-hez volt szerencsém.
Az írónő szerintem a romantikus női irodalom királynője.
Történetei aranyosak, bájosak, könnyedek, romantikusak, és magáról az együttlétről is finoman ír, nem amolyan durr bele- bumm bele stílusban. Választékosan, finoman. Egyszerűen fantasztikus, én nagyon szeretem a könyveit.
Tény és való, hogy a Latin szerető nem jött be, de a többi kárpótolt a csalódásomért. ;o)

Először a Se veled, se nélküled-et olvastam, ami a Chichago Stars-os széria 2. kötete. (Igen, jól indítottam.) Azonnal megfogott, elvarázsolt. Grace-t, a női főszereplőt azonnal megszerettem. De ez vonatkozik a többi könyvei női főszereplőire is. Lehetetlen nem kedvelni őket. És ugyanígy lehetetlen nem kedvelni a férfi főszereplőket sem, akármilyen fafejűek is. ;o)
A Se veled, se nélküled után folytattam a Csak te kellesz!-szel, ami a Chichago Stars-os széria első kötete.
Majd utána gyorsan befaltam a Várom a párom-at és a Latin szerető-t. Itt egy kis szünet következett, ki kellett hevernem a csalódásomat.
Aztán a könyvtárban megkaptam az Apafogó-t, és újra elkapott a lendület. Utána jött az Édes, mint a méz, majd a Játék az élet. De a sornak itt biztos nem lesz vége. ;o)

Na de akkor az írónőről.
Felhasznált irodalom:
Romantikus Írók Tárháza
wikipédia
Az írónő honlapja

Sikeresen titkolja, hogy hány éves, annyit lehet csak tudni róla, hogy december 11-én született Ohio-ban.
1983-ban jelent meg az első regénye, The Copeland Bride c.-mel, Justine Cole írói álnéven.
1998-ban a New York Times bestseller listájára került a Dream a little dream-mel, ami magyarul Álom, édes álom c.-mel jelent meg és a Chichago Stars-os széria 4. kötete.

RITA díjat kapott 1995-ben a Csak te kellesz!-ért, 1998-ban az Apafogó-ért, 1999-ben az Álom, édes álom-ért, 2001-ben pedig a First Lady-ért, ami magyarul még nem jelent meg.

Könyvei:
The Copeland Bride (1983)
Risen, Glory
(1984)
Glitter Baby
(1987;)- Csillagvirág
Fancy Pants
(1989)
Hot Shot
(1991)- Tűzgolyó kisasszony
Honey Moon
(1993)
It Had To Be You
(1994)- Csak te kellesz!
Heaven, Texas (1995)- Se veled, se nélküled
Kiss an Angel
(1996)- Angyali csók
Nobody's Baby But Mine (1997)- Apafogó
Dream a Little Dream
(1998)- Álom, édes álom
Lady Be Good
(1999)- Játék az élet
First Lady
(2000)
Just Imagine
(2001)
This Heart of Mine
(2001)- Törékeny szív
Breathing Room
(2002)- Latin szerető
Ain't She Sweet?
(2005)- Édes, mint a méz
Match Me if You Can
(2005)- Várom a párom
Natural Born Charmer
(2007)- Született csábító
What I Did for Love
(2009)

2 szériája is van, az egyik az American's Lady's Seria, a Texas könyvek. Ennek első része a Fancy Pants lenne, amit 1989-ben írt. Utána jön a magyarul Játék az élet c.-mel olvasható Lady Be Good. Majd jön a folytatás 2011. januárjában Call me címmel.
A Firts Lady és a What I Did for Love a Call me-hez kapcsolódik.

A másik ilyen szériája a Chichago Stars-os széria, aminek ez a sorrendje:
It Had To Be You- Csak te kellesz!
Heaven, Texas- Se veled, se nélküled
Nobody's Baby But Mine- Apafogó
Dream a Little Dream- Álom, édes álom
This Heart of Mine- Törékeny szív
Match Me if You Can- Várom a párom
Natural Born Charmer- Született csábító
Itt egy amerikai focicsapat tagjainak ill. a valahogy hozzájuk kapcsolódó személyek szerelmi kapcsolatáról ír. Megismerkedés, szerelembe esés, aztán meg a harangok. ;o)

Amit eddig megfigyeltem az eddig olvasott könyvei alapján:
- a női főszereplők a 30-as éveik elején vannak. Többnyire göndör hajuk van, ami vagy vörös, vagy barnás.
- a férfi főszereplő pár évvel idősebb, sportos, fafejű, gazdag.
- többnyire a nőnek esik le hamarabb, hogy beleszeretett a férfiba.
- mindegyik könyvében van egy mellékszál, ami a szereplőkhöz kapcsolódó más nőnek a szerelmi életét mutatja be. Ebben a mellékszálban többnyire a nő hűvös, küzdenie kell érte a férfinak.

Olvasott könyveim tőle:
Édes, mint a méz
Apafogó
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető
Se veled, se nélküled
Játék az élet
Született csábító
Törékeny szív

2010. szeptember 14., kedd

Rachel Gibson: Jégbe zárt szívek

szeptember 14, 2010 3 Hozzászólás
"Georgeanne igazi déli szépség, nem túl eszes, de mindig helyén a szíve... Majdnem mindig. Az esküvőjéről például jobb lett volna nem elszöknie, jobb lett volna nem beugrani az első autóba, ami a kapu előtt parkolt, és még sok mindent jobb lett volna nem megtenni.
John Kowalsky karrierje csúcsán van: sztárhokis, aki a jégen érzi igazán elemében magát, és akit mindenki csak a "Fal" néven emleget. Teste, lelke kemény.
Kettejük élete egy pillanat alatt megváltozik, és ki tudja, talán a dermedt szíveket mégis sikerül felolvasztani?"



Igen, én nagyon szeretem a romantikus irodalmat. Legyen akár könnyekre fakasztóan csöpögős, vagy megnevettetős, esetleg izgalomba hozó. ;o)
A legtöbb ilyen történetnek megvan a maga bája, szeretnivaló szereplői, akikkel/akikért izgulni lehet, akik a szívedhez nőnek, amíg olvasod a könyvet. Nem ígérik, hogy elgondolkodtatnak a soraik, egyszerűen csak kikapcsolnak, szórakoztatnak. Kiszámíthatóak, de tán pont ez a jó bennük. Tudod előre, hogy a végén minden jó és szép lesz.

A 22 éves Georgeanne az esküvőjéről menekülve, a 28 éves sztárhokis, John autójában találja magát. Egy éjszakát együtt töltenek, majd a férfi másnap kiteszi a repülőtéren, és 7 évig nem is látják egymást. Mikor újra összefutnak, John-t nagy meglepetés éri, és feltámad köztük újra a szenvedély. De vajon a múltat rendezni tudják magukban?

Bírom, hogy szinte az összes ilyen történetben a férfi nagydarab izompacsirta, többnyire sportoló, a nő pedig pici, nőiesen törékeny. Vagy ha nem is törékeny, akkor is úgy van fogalmazva, hogy így jöjjön le az olvasónak.
Hol a másik véglet?

Igazából mindegyik szereplő szimpatikus volt, leginkább Georgeanne cserfes, tündéri kislánya, Lexie. Nagyon jól magam elé tudtam képzelni a kis 6 évest, amint kifestve, tollboával a nyakában rohangál. :o)

Ami egy kicsit zavart, az az együttléteknél a nevek folyamatos ismétlése. Kb. így képzeljétek el:
Jolánka kigombolja Pistike ingét. Pistike kigombolja Jolánka ingét. Jolánka leveszi Pistike nemtudommijét. Pistike leveszi Jolánka nemtudommijét.
Persze azért jobban, izgalmasabban megfogalmazva, de zavaró volt a nevek gyakori ismétlése. Mintha valami tankönyvben szerepeltek volna.
Ettől függetlenül aranyos, olvasmányos, szinte lerakhatatlan könyv volt.
Köszönöm csengának a cserét!

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/1998
Eredeti cím: Simply Irresistible

Rachel Gibson Idaho-ban született, 3 gyermek édesanyja.
Első regénye a Jégbe zárt szívek, ami mellesleg a Hockey széria első része is, amit 2010-ig még 4 követett. E szériának 2 részéért is RITA díjat kapott, 2002-ben és 2009-ben.
Eddig 14 könyve jelent meg.
Hivatalos oldala: ITT

2010. szeptember 12., vasárnap

Susan Elizabeth Phillips: Játék az élet

szeptember 12, 2010 0 Hozzászólás
"Lady Emma Wells-Finch, egy angliai leányiskola konzervatív igazgatónője azzal az eltökélt szándékkal érkezik Texasba, hogy elveszítse a jóhírét, a szüzességét, és annyira megbotránkoztassa a vőlegényét, hogy az visszalépjen a házasságtól. Tudja, hogy kizárólag a teljes és végső romlottság mentheti meg a nemkívánt esküvőtől, és csak így őrizheti meg mindazt, ami becses számára.
Úrhatnám természetét nem könnyű elviselnie kísérőjének, Kenny Travelernek, a világhírű playboy sportolónak, aki túl sokszor tört borsot mások orra alá, s ezért éppen eltiltották a versenyzéstől. A további sportkarrierje azon múlik, hogy meg tudja-e menteni megtépázott jóhírét. Ez azonban korántsem egyszerű, ha a gondjaira bízott nő a fejébe veszi, hogy lebujokba fog járni, tetoválószalonokra vadászni és még ezeknél is sokkal sokkal rosszabbakat. Amikor egy jóképű férfi, aki újabb botrányt nem engedhet meg magának, találkozik egy csökönyös nővel, aki elszántan küzd, hogy belekeveredjen egybe, bármi megtörténhet. No de az, hogy egymásba szeressenek? Lehetetlen. Képtelenség Elkerülhetetlen!"



Újabb Susan Elizabeth Phillips regény. :o)
Nagyon szeretem a történeteit. Igaz, hogy ismerős elemek fel-feltűnnek a könyveiben, itt pl. a szintén sportoló férfi főszereplő, de így is mindig valami újat tud összehozni.
A regényei könnyedek, romantikusak, a szereplőit könnyű megkedvelni, és olyan finoman, érzékien ír az együttlétekről, hogy rendesen szépnek találhatja az olvasó.

Az Apafogónál írtam egy amolyan kis rangsort. Kiegészítve a listát ezzel a könyvvel, a Játék az élet, az első helyen szerepel a másik kettővel együtt, de egy picit tán jobb is náluk. ;o)
Egy kicsit más, mint a többi, ez mintha valahogy finomabb történet lett volna.
Nagyon aranyos, bájos, romantikus.

Mindegyik könyvében van egy másik romantikus mellékszál, amiben egy másik, a szereplőkhöz kapcsolódó női szereplő esik szerelembe. Eddig túlzottan ezek a mellékszálak nem hatottak meg, csak a főszereplőkre koncentráltam, de ebben a részben néhol jobban vártam Torie-ék történetének folytatását, mint Emmáékét.

Lady Emma 31 éves nő, aki egy leányiskola igazgatónője Angliában és mellesleg még szűz. Mindene a munkája.
Aztán egy napon szemet vet rá Beddington hercege, és megzsarolja a nőt, ha nem lesz a felesége, búcsút inthet az iskolájának.
Lady Emma Texasba utazik, és szeretne a jó hírén csorbát ejteni, hátha akkor a herceg visszalépne az esküvőtől.
A fiatal nő megismerkedik a 33 éves sztár golfossal, aki épp kényszerpihenőjét tölti, Kenny Travelern-nel. Kapcsolatuk természetesen forróra sikeredik és Emma mindent megtesz, hogy lejárassa magát.
A másik szálon Kenny húga, Torie szerepel. Az apja hozzá akarja adni Dexterhez, a cégtársa fiához, de a lánynak nem jön be Dexter. A férfi pedig lassan, finoman, meghódítani készül a kicsit hidegnek tűnő nőt.
Persze minden jó, ha a vége jó. ;o)

És tetszett, hogy itt végre Kennynek nem az utolsó percekben esett le, hogy ő is szerelmes a nőbe, hanem tán hamarabb, mint Emmanak.
És továbbá végre nem volt a férfi amolyan fafejű, konok, mint a többi regényében a férfi főszereplő. Vagy legalábbis nem annyira. ;o)

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/1999
Eredeti cím: Lady be good

A könyvet köszönöm Victoria Kiadónak!

Az írónőtől olvastam még:
Édes, mint a méz
Apafogó
Se veled, se nélküled
Csak te kellesz!
Várom a párom
Latin szerető

Stéphanie de Turckheim, Aimée Langrée: Ínyenc fogások az őrület szélén álló anyukáknak

szeptember 12, 2010 0 Hozzászólás
"Valójában sokkal könnyebb táplálni a gyerekeket, mint hinnénk. Még akkor is, ha számításba vesszük azt a hihetetlen képességüket, amivel visszautasítják, eldobják, szétszórják az ennivalót. Nem varázsige kell ide, hanem ennek a könyvnek a több mint 50 könnyű receptje, ami tényleg beválik a gyerekeknél."




Amikor megláttam a könyv címét, magamban felkiáltottam, "Nekem ez kell!". Na nem azért, mintha az őrület szélén állnék (bár mostanság nem vagyok már messze tőle), hanem azért, mert volt "szerencsém" a nyáron megtapasztalni, ha épp olyanja van a Gyerkőcnek, bizony kreatívnak kell lenni a konyhában. Másoktól pedig azt hallottam, hogy ez az idő elteltével még fontosabb lesz.

Ez a kis könyv nagyon jó választás volt.
A receptek könnyen elkészíthetőek, a képeken nagyon hívogatóak, gyerekeknek meg különösen bejöhetnek a változatos ételek, a kis praktikák.
50 recept található benne, zöldség-és gabonafélék, húsok és egytálételek, desszertek, uzsonnára/ünnepekre/reggelire kategóriában.
Ha nem lenne gyerekem, szerintem akkor is több recept felkeltette volna a kíváncsiságomat. Legyen szó pl. a ropogós zöldségtortáról, vagy az édes currys csirkéről, esetleg a kötözött mini cordon-bleu-ról, vagy a felséges kókuszos süteményről (amit most a hétvégén el is készítettem), hogy a desszert se maradjon ki. ;o)

Tartalom: 5
Megjelenés: 2007/2005
Eredeti cím: Petits plats gourmands pour mamans au bord de la crise de nerfs 50 recettes zéro stress qui marchent vraiment avec les enfants

A tanya; A tanyán; Irány a vidék!

szeptember 12, 2010 2 Hozzászólás
Bővült a Gyerkőc kis könyvespolca, köszönhetően az Alexandra jó kis akciójának is. ;o)
Szerencsére mindegyik telitalálat volt. Bár, most amúgy is nagyon a képfelismerős-korszakát éli. Ezzel jó sokáig le lehet foglalni, ami mostanság elég nagy dolog nálunk, mert ha lehet, még aktívabb, mint eddig volt. :o)

"Ki lakik a tanyán? Mit esznek a malacok? Milyen színű a kiscsibe? Mivel táplálkozik a kecske? Ki tereli a birkákat? Mivel aratnak a szántóföldeken? Mire való az ásó? Mivel szokás füvet nyírni? Gyermekünkkel együtt lapozgassuk a könyvet. Vezessük rá, hogy nevezze vagy mutasa meg a képen látható dolgokat!"


A nagy favorit a "kutya". Bár, már véget ért az az időszak, amikor minden és mindenki "kuta" volt, de ha egy könyvben csak 1 kutya is szerepel, akkor tuti sikere lesz nála. ;o)
Nem csak állatok, hanem mezőgazdasági eszközök és termények is szerepelnek a könyvben.
Szerintem már említettem mennyire szeretem a "Lépésről lépésre" sorozat köteteit.

"Az apró segédek c. interaktív sorozat arra bíztatja a gyerekeket, hogy aktívan vegyenek részt a könyv játékában. A sorozat révén így megismerkedhetnek az őket körülvevő világgal.
Segíts te is Szalma úrnak, mert rengeteg tennivalója akad a tanyán. Használd a színes könyvhöz mellékelt tömlőt és légy a történet részese. Segíts az állatok ellátásában te is!"


Igazából első látásra nem jött lázba tőle a Gyerkőc, de mikor megmutattam neki, hogy lehet a lepattintható kis tömlővel "megtölteni" vízzel pl. a kutya tálját (igen, hála az égnek, van benne kutya), na onnantól kezdve agyba-főbe "töltögette" a tálakat, vályúkat.
Aztán rájött, hogy pl. telefonnak is megfelel a töltő. ;o)

"A szavak tanulását segítő Képek és szavak sorozat részei két szinten segítik elsajátítani a gyerekeknek az olvasás alapjait: 2 éves kortól a képeket nézegetve bővíthetik a szókincsüket, 5 éves kortól a könyvhöz tartozó öntapadós matricák révén játék közben tanulhatják meg az új szavakat, s eközben barátkozhatnak a betűkkel is."

Nem fűztem valamiért túl sok reményt a könyvhöz, így jól megdöbbentem milyen szuper kis könyvecske is.
Állatokat, tárgyakat, növényeket, ételeket lehet felismerni a képeken, amik kapcsolódnak a farmhoz, az erdőhöz, a mezőhöz, a tóhoz, a kerthez, a piachoz, a búcsúhoz, a biciklitúrához, a piknikhez, a lóistállóhoz és a folyóhoz.
Majd a könyv végén 6 és fél oldalon képek találhatóak, mely mellé a külön csatolt matricákon levő szavakat kell majd párosítani a képpel, a nagyobb Gyerkőcöknek.

2010. szeptember 9., csütörtök

Lakatos Levente: Barbibébi

szeptember 09, 2010 19 Hozzászólás
"Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz, és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják. A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsájtotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát - hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek , ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal , és eldöntsék végre , mit is akarnak kezdeni az életükkel - és persze a két siófoki szépfiúval , akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól."



Újabb könyv, amivel bajban vagyok. Biztos vagyok abban, hogy nem fogom tudni megfelelően megfogalmazni és visszaadni a gondolataimat a könyvvel kapcsolatban, annyira ide-oda csaponganak.

A Barbibébiről először a molyon hallottam, majd zakkant bejegyzése volt az első, amiben bővebben olvashattam a könyvről. Utána igyekeztem máshol is utána olvasni, olvastam hideget-meleget róla.

Én azok az olvasók közé tartozom, akinek ha felhívta a figyelmét egy könyv, akkor nem elégszik meg más véleményével, saját olvasói élménnyel akar rendelkezni.
Kíváncsi voltam a Barbibébire, fúrta az oldalamat a kíváncsiság. (Rendesen sajnáltam az írót, hogy sehol se olvashattam igazán pozitív véleményt a könyvéről.)

"Az év botránykönyve" olvasható itt- ott- amott. Nyilván mindenkinek mást jelent a botrány, számomra egyáltalán nem volt botrányos a könyv. Ugyanakkor ez nagyon jó reklám. Az olyan kíváncsi emberkéknél, mint az én esetemben, sokat dob a latba. ;o)
De leginkább nem is ez fogott meg elsőre, hanem a borító. Tetszett a fehér háttér, és a férfi tornacipő, ami "bekebelezi" a magassarkút. Szexinek, figyelemfelkeltőnek, és hívogatónak tartottam. Vajon miket tartogat az olvasónak egy ilyen jó kis borítójú könyv?

Barbibébi 17 éves gimnazista. Ervinnek, a 21 éves sztárénekesnek volt a barátnője, amíg félre nem lépett és szakítás nem lett a kapcsolat vége. Barbi, Ervin mellett belekóstolhatott a VIP létbe, magától elröppent plázacica, aki mindenkin átgázol, nagykanállal falja az életet, nagyon sok ember orra alá borsot tört, így jó pár ember tuti szívesen megfojtaná egy kanál vízben.
A kis baráti csapata 5 főből áll. Kriszből, a meleg osztálytársából, Lindából, Ritából és Katából. Ők együtt a macsák. És ott van Gina, akit többször is földig alázott, de a lány a barátnője szeretne lenni.

Aztán egy nap elgázolják, emlékezetkiesése lesz.
Siófokon, Krisszel próbálja előhívni az emlékeit és rájönni, hogy ki lehetett a tettes.

Azt azért ki kell hangsúlyoznom, hogy szerintem nem én vagyok a könyv célközönsége. Nem vagyok tizenéves, nem tudom, hogy a mai tizenévesek hogyan élnek, hogyan szórakoznak, csak elképzeléseim lehetnek. Ugyanakkor édesanya vagyok, aki sikítófrászt kapna, ha a 13-14 éves lánya kezébe kerülne ez a könyv, leginkább a töménytelen mennyiségű szex miatt.

Úgy gondolom, hogy igen, a mai tinik mások, mint amilyen az én korosztályom volt anno. De nagyon remélem (főleg szülőként), hogy amiről az író írt, amolyan "költői túlzás".
Zavart, hogy a 16-17 éves lányok úgy vannak beállítva, mint akikért a FÉRFIAK nyála csorog. Mikor én voltam ennyi idős, szent meggyőződésem volt, hogy NŐ vagyok. Nos, különbség van NŐ és nő között. 16-17 évesen a NŐtől még messze vannak, pusztán csak ráléptek az oda vezető útra.
És amúgy is zavar, hogy a mai lányok korán érnek szexuálisan, minél előbb túl akarnak esni rajta, minél előbb felnőttek akarnak lenni. Holott jobban belegondolva, miért kéne sietni? 13-14 évesen a gyerek legyen gyerek. 15-17 évesen meg tini. Könyörgöm, elég ideje lesz felnőttnek lenni!

Nekem kicsit abszurd volt, hogy 17 éves lányok buliból buliba támolyognak, holt részegre isszák magukat, mindenkivel henteregnek, mellműtét az nem is extra, tök természetes. A ruhamárkákról nem is beszélve. Sose voltam túlságosan képben az ilyen témában, de azt sejtem, hogy olyan rucikban flangáltak a szereplők, amikre apuci meg anyuci keményen költhetett.
Ha pl. Amerikában játszódott volna a történet, jobban el tudtam volna képzelni, de így, hogy itthon játszódott, ... nem tudtam magam elé képzelni, valóságosnak tartani, nekem mű volt.

Izgalomra, lelki fröccsökre számítottam, de nem nagyon kaptam meg. Arról nem is beszélve, hogyha krimis történetet szeretett volna összehozni az író, akkor nagyon gyerekcipőben járó krimi sült ki belőle.

Ami meg a stílust illeti, szerintem ez a történet "megkövetelte". Ez illett hozzá. Még akkor is, ha tényleg elég közönséges volt néhol a szöveg.

Röviden: hol felháborító, hol morbid módon humoros, hol izgisebb, hol pszichikai esettanulmányt olvashattunk, hol múltba kukucskálósat, hol menekülőset. Minden volt benne, néha tán túl sok is.

Igazából nem rossz, de túl hosszúra lett nyújtva és nem elég izgalmas. Na meg ott a többi probléma, de még sem rossz. Ezt most biztos értitek. :o) Próbálom összefoglalni:
A szereplőket nem tudtam magam elé képzelni, egyik se volt szimpatikus, sőt Barbit néha legszívesebben téptem volna. Alapból nem bírom a kényes, elkényeztetett, másokat lenéző plázacicákat.
Az egész sztori Magyarországon műnek tűnik.
A szexről nem is beszélve. Leginkább a "meleg szex" zavart. Semmi bajom a saját nemükhöz vonzódó emberekkel, de mikor olvastam, hogy szegény 17 éves Kriszt szexuális játékszernek használták, meg olyan bombajó éjszakája volt Patrikkal így- és úgy. Na, ezt nehezen viseltem. Akárki akárkit mond, nekem a 16-17 évesek gyerekek. És ne szexeljenek! Nem értem miért sietnek.
És még 1 zavaró dolog. Fiataloknak, tiniknek szól inkább. A fogamzásgátlás még se került sorra. Szex volt bőven, de a fogamzásgátlás valahogy kimaradt.

Viszont, az író jól ír, jól fogalmaz, tán, nincs még kiforrva így könyvek terén. Kíváncsi lennék egy más stílusú könyvére, hátha. Amolyan Guillaume Musso-s stílust el tudnék képzelni. (És belegondolva, hogy fiatalabb nálam. Jaj, rendesen öregnek éreztem a könyv olvasása közben magamat.)

Tartalom: 3
Megjelenés: 2010.

A könyvet köszönöm az Ulpius-ház Könyvkiadónak!

Lakatos Levente 1986-ban született, újságíró.
17 évesen jelent meg első cikke az IM-ben.
Több elektronikus és nyomtatott sajtónál is dolgozott/ dolgozik.

Más még tőle:
Legyél sikeres fiatal!
Cicamica és a 40 kandúr

2010. szeptember 8., szerda

Végre megjelennek

szeptember 08, 2010 7 Hozzászólás
9-én egyszerre jelenik meg mind a 3 könyv. Jaj nekem, ez az ősz tényleg nagyon durva lesz, egy rakás olyan könyv fog megjelenni, amiket nagyon-nagyon szeretnék elolvasni.

Egy boltkóros naplója- film

szeptember 08, 2010 5 Hozzászólás
Még nem olvastam a sorozat egyik részét sem, de nagyon jókat hallottam róla, így a sorsát nem kerülheti el. ;o) Egyik nap gondoltam egyet, amíg Gyerkőc aludt, megnéztem az első részből készült filmet.
Nem tudom mennyire hű a könyvbéli történethez, de tetszett. Aranyos, könnyed kis történet volt, azalatt a 99 perc alatt teljesen kikapcsolt, és ezek után még inkább kíváncsi vagyok a könyvekre.

Nekem személy szerint a főszereplők, vagyis Isla Fisher (aki Rebecca-t játszotta) és Hugh Dancy (aki pedig Luke-ot alakította), az Ünneprontók ünnepéből (amiben Isla a kis fiatal szexéhes csajszika volt, aki rámászott Vince Vaughn-ra), illetve az Elizabeth-ből (amiben Hugh egy grófot alakított) voltak ismerősek.
Szerintem jó kis párost alakítottak a filmben. ;o)



"A huszonöt éves Rebecca tipikus nagyvárosi szenvedélybetegségben, vásárlási kényszerben szenved. Valójában nincs gondja semmire, hiszen állása van, és a város előkelő negyedében lakik a barátnőjénél. Amikor a betegsége az anyagi csőd szélére sodorja, Rebecca az unalmasnak tartott munkáját jövedelmezőbbre cseréli, az egyik pénzügyi tanácsadó lapnál helyezkedik el. Az egyszerű, hétköznapi embereknek szóló cikkeivel gyorsan népszerű lesz. A jóképű, ambiciózus munkatársa, Luke figyelmét is felkelti. Kérdés, milyen hatással lesz mindez a lányra."

A könyv Sophie Kinsella azonos című regényéből készült.
A film bemutatója 2009. áprilisában volt.

2010. szeptember 7., kedd

Augusztusi "meglepetés" könyveim

szeptember 07, 2010 3 Hozzászólás
Igen, utoljára májusban vettem könyvet, és írtam róla. :o) Pedig megfogadtam hogy minden hónapban beszerzek 1-1-et, mert elég gyér a saját könyvkészletünk a könyvtáraknak köszönhetően.
Én nem épp azok közé a "könyvfalók" közé tartozom, akik sok könyvet vesznek, inkább a könyvtárat részesítem előnyben. De ha találok egy jó kis akciót, vagy egy könyv/sorozat igazán megtetszik, akkor persze idővel beszerzem.
A hetekben átrendezésre került a nappalink, így sikerült kialakítanom a könyves sarkomat, amit már rég óta szerettem volna. Nagyobb könyvespolc még mindig csak tervben van, de hamarosan tényleg be kell majd szerezni, mert helyhiány miatt össze-vissza található könyvek a lakásban.

Augusztusban pl. ezeket vettem:
























kaptam:














és cseréltem a moly-on:

2010. szeptember 4., szombat

J. R. Ward: Megsebzett szerető

szeptember 04, 2010 12 Hozzászólás
"A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló csapat, a Fekete Tőr Testvériség vívja. Zsadist közülük a legveszélyesebb, a legrémisztőbb. Zsadist, akit korábban vérrabszolgaságba kényszerítettek, még mindig viseli szenvedéssel és megaláztatással teli múltja sebhelyeit. A csillapíthatatlan dühéről és sötét oldaláról hírhedt férfitól mind a vámpírok, mind az emberek rettegnek. Egyetlen társa a harag, egyetlen szenvedélye a terror - amíg meg nem ment egy csodálatos nőt... J. R. WARD megírta korunk legsikeresebb „véres-romantikus" sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház az Éjsötét szerető és a Síron túli szerető után a sorozat harmadik részével csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világába."




Miután befejeztem a sorozat második részét, vertem a fejemet a falba, hogy nem vettem ki azzal együtt a harmadikat is.
Rossz idő ide-vagy oda, hátamra kötöttem a Gyerkőcöt és elszáguldottam vele a könyvtárba. Miközben ő vadul mutogatott, hogy onnan hátulról és fentről (igen, jelen esetben a hatalmas 156 cm-es magasságom fentet jelent) mit lát, én csak abban reménykedtem, hogy bent lesz még Zsadist része, nem előztek még meg. (Na jó, meg abban is reménykedtem, hogy élve hazajutok, nem fog leszakadni a hátam a Gyerkőc súlya alatt.)

Nagyon vártam ezt a részt, kíváncsi voltam arra, milyen lesz majd Zsadist szerelmi szála, kibe, hogyan lesz szerelmes, stb.
Az első két részben elég félelmetes, agresszív, merev szereplő, el se tudtam képzelni, hogy képes lenne egy nőért megpuhulni. ... Márpedig képes lett. ;o)

Ez a rész más, mint az előzőek.
Azokban bőven voltak forró jelenetek. Itt is voltak azért, de nem ezek volt a középpontban, hanem inkább Zsadist múltja, lelke. Nem olyan agresszív és merev, mint amilyennek tűnt. Egyszerűen az élete tette olyanná, amilyen lett.

A második rész ott ért véget, hogy Bellát elrabolta Mr. O. A többség már lemondott a nőről, de Zsadist a szíve mélyén még reménykedik. Magának se meri bevallani, de Bella nagyon mély nyomot hagyott benne. Aztán persze kiderül, hogy él, és a testvériség a megmentésére siet. Zsadist szinte anyatigrisként védi, ápolja Bellát, aki továbbra is nagyon vonzódik hozzá. A férfi egy ideig próbálja visszafogni magát, előtörnek a vérrabszolgás emlékei, ráadásul Phury is vonzódni kezd Bellához, de természetesen összejönnek.
Érdekes volt olvasni, hogy egy olyan félelmetes karakter, mint Zsadisté hogyan alakul át, szelídül meg a szerelemtől. ;o)


Igazából egy kicsit csalódott vagyok. Továbbra is jó volt a történet, de azt hittem Zsadist része jóval izgalmasabb, forróbb lesz, nem pedig ilyen lelkizős.

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2009/2006
Eredeti cím: Lover Awakened

Az előző részek:
Éjsötét szerető
Síron túli szerető

P. C. Cast + Kristin Cast: A préda

szeptember 04, 2010 0 Hozzászólás
"Zoey és barátai a föld alá kényszerülnek, ahol Kalona és a Hollómások nem érhetik el őket. Ám az élet az alagutakban sem veszélytelen, a vörös vámpírjelöltek ugyanis korántsem olyan barátságosak, ahogyan azt Stevie Rae állítja. Egy balszerencsés találkozás Heath-szel aztán új fordulatot ad az eseményeknek, és Zoey-nak nem marad más választása, mint visszatérni az Éjszaka Házába, pedig jól tudja, hogy az egyre nagyobb hatalommal rendelkező Neferet végezni akar vele…"



Őszintén szólva, A vad után ennél azért izgalmasabb folytatásra számítottam. :oS
Miután befejeztem a 4. részt, szerencsére azonnal neki tudtam kezdeni az 5. kötetnek. Izgatottan estem neki, hisz a 4. rész olyan izgisen ért véget, hogy arra számítottam, a folytatása is "pulzus emelgetős" lesz.
Erre az eleje teljesen lagymatag volt, aztán minden újra izgisre fordulhatott volna, de valahogy nem jött össze.
Jó volt, de jobbra számítottam.

Aki nem olvasta A Vad-at, ne olvassa tovább ezt a bekezdést! SPOILER!
Ugyebár A vad ott ér véget, hogy "feltámad" Kolona, Zoey és barátai pedig bemenekülnek az alagútba a vörös vámpírok közé. Velük tart Dáriusz is, Erabosz egyik fia, aki összejött Aphroditéval.
Zoey, Shuanne, Erin, Damian, Jack, Aphrodité, Erik és Dáriusz, Stevie Rae és másik 9 vörös vámpírjelölttel összefog, hogy legyőzzék Kalonát és Neferetet.
Betoppan Heath, ezzel komoly veszélybe sodorva Zoeyt. Nincs más választása az 5 jóbarátnak, mint visszatérni az iskolába, ahol Kalona és Neferet már várja őket.
SPOILER VÉGE!

Most jutottam el arra a szintre, hogy nagyon nem értem Zoey érzelmeit. Ez a csaj egyszerűen "mindenkibe" beleesik, aki nem nőből van. :oS Egy kicsit már dühítő az egész. És akkor ő piszkálta Aphroditét az elején. ...

A vége egyfajta lezárásnak/befejezésnek is tekinthető lenne, ha nem lenne folytatása. ;o) Méghozzá még 2 kötet van hátra, Megkísértve és Megperzselve címmel.
Kíváncsi vagyok, meddig fogják tudni még csavarni az írónők a történetet. Akár vége is lehetett volna ezzel a befejezéssel.

Tartalom: 4
Megjelenés: 2010/2009
Eredeti cím: Hunted
Eddigi részek:
Megjelölve
Elárulva
A kiválasztott
A vad

A hivatalos honlapon már Éjszaka Háza Szerepjáték is van, elérhető a képre kattintva.

2010. szeptember 2., csütörtök

Jojo Moyes: Tiltott gyümölcs

szeptember 02, 2010 0 Hozzászólás
"Merham takaros tengerparti település az 1950-es évek Angliájában. Olyasforma város, ahol mindenki tudja, hol a helye (aki pedig nem, azt nyomban helyre teszik). A háborúban, a Londonra hulló német bombák elől sok más kisgyerekkel együtt evakuált, nehézsorsú Lottie Swift Merhambe a tiszteletreméltó Holden családhoz kerül, amely befogadja őt, s a háború után is náluk marad. Náluk nevelkedik, és imádja Merhamot. Nem úgy Holdenék lánya, Celia, akit bosszant a városlakók kisszerűsége, szűklátókörűsége.
Amikor egy csapat bohém költözik be az art deco stílusban épült, lakatlan tengerparti házba, az Arcadiába, a lányokat – akik később szerelmi riválisok lesznek – legalább annyira vonzzák a kísértései, mint amennyire meghökkentik Merham polgárait. Olyan események láncolatát indítják el, amelyeknek múlhatatlan és tragikus következményei lesznek.
Most, mintegy ötven esztendővel később, az Arcadia ismét életre kel, s lakói újból viharos érzelmeket korbácsolnak fel. Az események többeket is arra késztetnek, hogy elgondolkodjanak a saját életükön, és feltegyék a kérdést: valaha is magunk mögött hagyhatjuk-e a múltunkat?"



Amikor megláttam a könyvet a könyvtár "újdonságok"kocsiján, egyből bevillant, hogy jó pár hónapja az egyik könyvesblogban már láttam a borító képét. Nem tudtam felidézni, hogy a könyv miről is szólt, de emlékeztem arra, hogy már akkor is tetszettek a harsány színei.
Meg se fordítottam, el se olvastam a fülszöveget, csak kivettem.

Az elején, kb. a 100. oldalig csalódott voltam. Egyáltalán nem hozott lázba a történet. Sőt, többször is azon kaptam magamat, hogy olvasás közben arra eszméltem, fogalmam sincs miről is olvasok. Egyszerűen nem kötött le.
Nem sok kellett, hogy azon kevés könyvek sorsára jusson, amik olvasását feladtam. Így utólag örülök, hogy küzdöttem vele, mert egy idő után valahogy megváltozott a véleményem.

A történet olyan, mint egy bohém festmény.
Amikor először ránézel, akkor csak LÁTSZ. Látod a színeket, a formákat, leszűröd, hogy tetszik, vagy sem.
És akkor itt választás elé kerülsz. Tovább sétálhatsz a következő alkotásig, vagy megpihensz előtte, és belemélyedsz. A LÁTÁS helyett ÉREZNI kezded.
Így voltam én a Tiltott gyümölccsel.

Elég vaskos példány, 543 oldal. Lényegében 2 részre van osztva. Az egyik a múltról szól, a másik a jelenről.
A II. vgh. után vagyunk, az 50-es években. Helyszín, Merham, egy angliai tengerparti település.
Lottie 20 éves, akit befogadott a Holden család. A lány maximálisan igyekszik megfelelni az elvárásoknak, nem úgy, mint a család, vele egyidős lánya, Celia.
Egy napon a kis település nyugodt élete felbolydul. Az addig jó ideje üresen álló Arcadia-házba fura lakók érkeznek.
Nem felelnek meg az elvárásoknak, nem szabályok szerint élnek, egyszerűen csak bohémek.
Lottie állandó látogatója lesz a háznak.
Minden viszonylag jól alakul, amíg Celia meg nem ismerkedik egy férfival, Guy-jal, akibe Lottie is szerelmes lesz. A lány szenved, örlődik, de a sorsát nem kerülheti el.
Itt meg kell említeni Joe-t. A fiú rég óta viszonzatlanul szerelmes a lányba. Nagyon szimpatikus karakter, de túl unalmas lett volna, de Lottie és Guy között nem szövődik valami, aminek eredményeként a lány terhes lesz. Persze, ezt csak azután tudja meg, hogy Celia és Guy összeházasodtak. De miért hagyta, hogy a fiú elvegye a lányt?
A második része már több szálon fut. Eltelt kb. 50 év.
Egyrészt megtudhatjuk, hogyan folytatódott Lottie, Joe, Celia és Guy élete. Bár, inkább Lottie és Joe van középpontban, illetve Lottie lánya, Camille.
A másik szálon pedig ott van Daisy.
Az Arcadia-házból szállodát szeretne csináltatni az új tulajdonosa, ezért egy belsőépítész érkezik a házba a 4 hónapos kisbabájával (Daisy). Az élettársa magára hagyta a kicsivel, teljesen váratlanul.
Felelevenedik a múlt, titok derül ki, és közben szerelem is szövődik.
Lehetősége adódott-e Lottie-nak és Guy-nak, hogy tisztázni tudják a történteket?
Ha lehetőséged lenne életed nagy szerelméért feláldozni a nyugodt házaséletedet, megtennéd? Vagy elengednéd?
Visszafogadnád-e azt, aki egyszer már elhagyott?
A sors útjai néha kifürkészhetetlenek.

Igazán egyik szereplő se került közel a szívemhez.
Persze, sajnáltam Lottie-t, nem lehetett könnyű neki.
Ugyanakkor sajnáltam Joe-t is. Őszintén szeretett.

Összességében nem nagy szám a könyv, de valahogy még is. Finom, könnyed, olyan, mint a lágyan lehulló selyem, ami kellemesen betakar, amíg olvasod a történetet.

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2007/2003
Eredeti cím: Foreign Fruit

Jojo Moyes 1969-ben született Angliában.
2001 óta ír.
2009-ig 7 regénye jelent meg angolul. A Foreign Fruit a második.
hivatalos oldala: http://www.jojomoyes.com