2017. november 8., szerda

Várólistára 123.

Megjelent: Könyvmolyképző (2017.)
Oldalszám: 424

Miről szól? A fülszöveg

"Amy Stevensonból vezető hír lett 1995-ben. Az akkor még csak tizenöt éves lánynak nyoma veszett, miközben az iskolából tartott hazafelé. Három nap múlva eszméletlenül találták meg. A támadóját nem sikerült kézre keríteni, pedig az újságok és az esti híradók is tele voltak a történettel.
Tizenöt évvel később Amy a kórházban fekszik a ’90-es évek poszterei között. A világ már rég elfeledkezett róla – egészen addig, amíg az újságíró, Alex Dale bele nem botlik, miközben vegetatív állapotú páciensekről ír. Alexben olyan élénken él Amy kálváriája, mintha csak tegnap történt volna. Kísértést érez, hogy megoldja a rég lezárt ügyet.
A baj csak az, hogy Alex is épp olyan elveszett teremtés, mint Amy: mindent kockára tett az alkoholizmusa miatt, beleértve a házasságát és a hírnevét is. Így hát belevág a nyomozásba abban a reményben, hogy Amy támadójának előkerítése az ő karrierjének megváltása is lehet egyben.
A változatos idősíkokon és több szemszögből bemutatott történetből aztán az olvasó előtt is kibontakozik a döbbenetes konklúzió…"

„A ​lány a vonaton óta egyetlen pszichothriller sem ragadott magával ennyire.” (Tess Gerritsen, a New York Times bestseller szerzője) 

Miért?

Pont A lány a vonaton esetében tanultam abból a hibából, hogy szerintem kár a borítón a könyvet egy másik könyvhöz hasonlítani, még ha reklámfogásból jó ötletnek is tűnik. Na de mindegy, azért pont emiatt vagyok kíváncsi erre a könyvre. :D
A lány a vonaton esetében nem jött össze a hasonlóság a Holtodiglannal. Kiderül, hogy most bejön-e. ;)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése